Somogyi Néplap, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-20 / 221. szám
*iäMS?ttPiMfG»EI BIIO TTSAGAÍS A ME C VE I TA MACS LAPJA XXV. évfolyam, 221. szám. Péntek, 1968. szeptember 20. I Szarvashús Hosszú V@It a film? A Vörös Csillag Filmszínházban a 9 órai előadásokon szívós következetességgel immár évek óta elmarad a filmhíradó és a kísérőfilm. »Elbliccelik«... Tekintet nélkül arra, hogy az politikai nevelő hatásában kiemelt fontosságú-e vagy sem. »Hosszú a film«... — szabadkoztak a mozi dolgozói. Magyarán: így negyed órával korábban mehetnek haza. Elítéljük, erkölcstelennek tartjuk az ilyen magatartást Különösképpen a legutóbbi példa alapján. A nő hétszer című film kisérőműsora volt a Tiszazug. Az egykori arzénes tömeggyilkosság idejét és a jelen változásait állítja szembe ez a tanulságos, művészi riportfilm — olvashatjuk a kritikából. Mégsem láthattuk. (Jóllehet sokan elsősorban erre voltak kíváncsiak.) Kedden és szerdán az utolsó előadáson nem vetítették, »Hosszú ... « Néhány ellenérvünk volna. A kilences előadás, noha késve kezdték, 22 óra 50-kor végződött. Tíz perccel az átlag műsoridő előtt. A Tiszazug kb. 13 perces film. Továbbá: a 8—10 forintos megemelt helyárakban a rövidfilm ára is benne van. Elhagyása a látogatók pénzbeli megkárosítása is. De ez eltörpül az élmény mellett, amelytől — sajnos pótolhatatlanul — megfosztottak öt—hatszáz embert. Teljesen önkényesen, jogtalanul. Kérdésünk: milyen ellenőrzés lehet ott, ahol esztendőkön át játszható ez a »,játék■»? we — i ! Az NDK-ba és Nyugat-Németországba szállítják négy megye vadászzsákmányát Ma indítja útnak a MAVAD kaposvári kirendeltsége Nyugat-Németországba az első vagon lőtt szarvast. Még a napokban három vagonnal exportálnak a Német Demokratikus Köztársaságba és Nyugat- Németországba. A hűtővagonokban fej és láb nélkül szállított, kibelezett szarvast k átlagosan 190—200 kilósak. A külföldi vendéglőkben hamarosan feltálalandó ízletes húsú állatokat Somogy. Zala, Tolna és Baranya erdeiben lőtték. Vajda Jánosné, a Vadkereskedelmi Szövetkezeti Vállalat kaposvári kirendeltségének vezetője elmondta, hogy fennállásuk óta ez a tizenkettedik szezon, de ilyen gazdag vadászzsákmányuk még sohasem volt. BARKÁCSOLÓKNAK Barkács villanyhegesztő prototípusát készítette e! a Somogy megyei Finommechanikai Vállalat. A minihegesztőt három típusban készítik. Novemberben kezdődik az idei hangversenyévad JUBILEUMI KÖNYVEK Dokumentumok Kun Béla, Münnich Ferenc részvételéről a Keleti Front harcaiban Őszirózsás Forradalom — Tisztelgés a KMP megalakulásának 50. évfordulóján Gondosan készül az őszirózsás forradalom, a KMP, a KIMSZ és a Tanácsköztársaság ötvenedik jubileumára a Kossuth Könyvkiadó. A közeljövőben több érdekes könyv jelenik meg az évfordulók alkalmából. Érdemes megemlíteni A magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban című dokumentumgyűjtemény második kötetét. A hatszáz oldalas műben eddig ismeretlen dokumentumok számolnak majd be a magyar internacionalisták Volga menti, uráli, szibórái és turkesztáni harcairól. Számos dokumentum tanúskodik Kun Bélának, Münnich Ferencnek, Reiner Károlynak a Keleti Front harcaiban való részvételéről, az illegális magyar pártszervezeteknek a Kolcsak ellen irányuló parti- zánmozgalomban betöltött szerepéről. Függelékként tartalmazza a kötet az októberi forradalom 50. évfordulója alkalmából kitüntetett több mint ezer (köztük a huszon- hárqm, somogyi) magyar állampolgár névsorát. Hajdú Tibor kandidátus, aki a Tanácsköztársaság somogyi történetéről megtartandó kaposvári tudományos ülésszak első előadását tartja, Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom címmel írt könyvet. Ez a mű az őszirózsás forradalom és. az első népköztársaság történetének egyedülálló marxista feldolgozása, s első tudományos feldolgozása. A legújabb külföldi tanulmányok. sőt a legutóbbi évekig titkos külföldi levéltárak adatai alapján részletesen foglalkozik a kül- és belpolitika összefüggései vei. Remete László Rengj csak, föld! című Újszerű irodalmi-publiciszti- kai összeállítása a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulóját. köszönti. A kötetben a kor immár klasszikussá vált magva, r költőinek, íróinak, művészeinek, neves publicistáknak és a legkülönbözőbb irányzatokhoz tartozó politikusoknak engedi át a szót, mipt például 'Adunak. Móricénak Mórának, Krúdy nak, Kassáknak. Két könyvre hívnánk még föl a figyelmet az őszi újdonságok közül. Ék Sándor festőművész Mába érő tegnapok című könyvében saját életútját rajzolja meg, s az évtizedeket a saját műveivel illusztrálja. A Tanácsköztársaság ígéretes hónapjai csillantották meg előtte a művé- sízi pálya lehetőségét. Uitz Béla képzőművészeti iskolájában kap először ösztönzést, útmutatást az induláshoz. A könyv lapjain nemzetközileg ismert személyiségek, szocialista forradalmárok elevenednek meg. Szekér Nándor Föld alatt és föld felett című müvében a megalkuvás • nélkül és elszántan harcoló munkások világa bontakozik ki. A könyv írója a Tanácsköztársaság leverése után ifjúkommunista- ként tevékeny szerepet játszott a forradalmi munkás- mozgalom felélesztésében, a Kommunisták Magyarországi Pártja és a Kommunista Ifjúmunkások Szövetsége újjászervezésében. Emberközelségben ábrázolja Sallai Imrét, s az emigránsok sokszorosan tisztelt »öreg«-jét, Landler Jenőt. Szimfonikus és kamarakoncerteket hallunk az Országos Filharmónia, a Latinka Művelődési Ház és a zeneiskola idei kaposvári műsorában. A szimfonikus zenekari estek öt hangversenyből álló sorozata november 11-én kezdődik a Latinlka Művelődési Házban. Ebben a Kaposvári Szimfonikus Zenekar három koncertet ad. Az évadnyitó hangversenyen Merényi György vezénylésével és Tusa Erzsébet közreműködésével Beethoven- művek hangzanak el. A G-dur zongoraverseny, a III. Leonó- ra-nyitány és a III. szimfónia. Második hangversenyük Mo- zart-est. Karméstere Kóródi András. Január 27-én Peter Dumm (NDK) közreműködésével az Esz-dur kürtversenyt; a műsor második részében pedig a D~dur (Hafjner) szimfóniát hallhatjuk. Áprilisban jelentkeznek ismét, Fejér György vezénylésével. Műsorukon Bach h-moll szvitje Járdányi Hárfaversenyé, Schubert V. szimfóniája és egy Bach-mo- tetita részletei szerepelnek a Vikár Béla Kórus közreműködésével. Két másik együttes is vendégszerepei a hangversenyévadban. A Pécsi Filharmonikus Zenekar Prokofjev-, Paganini- és Kodály-művekkel jelentkezik. A Postás Szimfonikus Zenekar pedig Erdélyi Miklós vezénylésével, a Magyar Állami Operaház szólistáinak és a Fővárosi Énekkarnak a közreműködésével Verdi Requiemjét mutatja be. A kamarabérlet programja négy estet hirdet. Októberben a nemzetközi zenei verseny díjnyerteseinek hangversenyét; november 8-án a Tátrai- vonósnégyes hangversenyét, majd Ilse von Alpenheim (Svájc) zongoraestjét és végül a zeneiskola tanári koncertjét. VetiiiilÉli izlet épül lóéiban (Tudósítónktól.) Az igali gyógyfürdőt egyre nagyobb vendégsereg látogatja. Tavaly egész évben 92 000 látogatója vélt, az idén szépVIRÄGMEZÖ A VÁROS SZÉLÉN tember 1-ig már 117 000 ember üdült, pihent, gyógyult Itt. Bár a fogyasztási szövetkezet 12 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított le a tavalyi" nál, nem tudta volna kielégíteni az igényeket, ha az igali Aranykalász Tsz nem építi meg korszerű vendéglőjét. Mivel növelni kívánják a fürdő területét, a fogyasztási szövetkezet büféjét áttelepítik. Formadi Sándor a szövetkezet elnöke elmondta, hogy korszerű vendéglátó üzletet építenek. Mintegy félmillió forintjuk van erre a célra. Ahhoz, hogy az építési munkálatokat már ez év őszén megkezdhessék, az szükséges, hogy a községi és járási tanács mielőbb kijelölje a vendéglő új helyét. Űj presz- szót kap még ebben az évben Somogyszil is. Ezernyi színben pompázó virágmező a Kertészeti és Parképítő Vállalat kaposvár kertészete. A virágkedvelt emberek 120 féle egynyári t cserepes növényt találnak it A bő választék ellenére i kevesen vásárolnak közvet lenül a kertészettől. A for galmat elsősorban a nyolc virágüzlet bonyolítja le 4 kaposvári üzletekben fogy > a legtöbb mrág. e karrészét havonkénti bevétele eléri a 140 000 forintot is. A virágfajták iránti keres- 'st változó. Még a jelentő ebb névnapoknak is meg ■an a jellegzetes virága. A ‘Iáriáknak általában rózsával kedveskednek, az An ifkßt pedig többnyire gla- Hólussal köszöntik. De nagi áz érdeklődés a cserepes virágok iránt is Különösen a ftksaet, a palmaféfékat is a muskátlit kedvelik. A legjövedelmezőbb mégis a szegfű. 4 kertészet ötmilliós bevéte- ’ének 30—40 százalékát ez a "irág adja. Az üvegházban a szén- es a tüzelés helyett fokozatosan ■ttérnek a meleg vizes fűtésbe. Ez sokkal egyenletesebb hőmérsékletet és egészségesebb levegőt biztosít majd’ a fefiéü növényeknek. Róma — „tiltott város“ Augusztus elsejével új kö lekedési rendelet lépett élett a 2,5 milliós lakosú olasz f< városban a közlekedési káo: megszüntetése végett, A törte nelemi központon szabad ki resztül autózni, de parkolr vagy akárcsak rövid idői megállni — nem. A városkö; pontban tehát abban a rés ben, amelyet a külföldiek i: mernek, semmiképpen sin< hely parkolásra. De a helykéi őésan kívül más szempontbi ’s érthető a parkolási tilalon a történelmi terek, a csodák tag épületek, romantikus u' cák teljesén kiábrándító képi mutatnak az ott parkoló autó százaitól, vagy éppen meg sei közelíthetők az autók miatt, A intézkedést nehéz lesz kijá' szani, Nem egy kis területre van ugyanis szó: a “tiltott v? ros« .422 utcából áll. amelyre ' hossza összesen 78 kilométer, TARKA KRESZ-mazsolák Motor — Beszéljen a négyütemű motor működéséről! — Igenis: szív, pöfög, puffanik — és elindul. Ittasan Ittas a gépjármű vezetője. Megkérdezik tőle: egyáltalán, ismeri-e a KRESZ-t? A válasz: — A szövegét nem, de a dallamát igen. És elkezdi énekelni, hogyaszongya Járom az utat, macskaköves utat... Mentő — A megkülönböztetett jelaésű járművek között hogyan ismeri föl a mentőautót? — Ez sárga autó, és , rá van írva az oldalára, hogy service. — Ugyan kérem, nem arról érdeklődtem, ami autót ment, hanem arról, amelyik az embert menti! — Ja, az fekete... — hangzik a »helyesbítés«. Autópálya Mit nevezünk autópályának? — Azt az utat, amelyiken nincs kacskaringó, és nem kell félni, hogy szemben jön valami — szól a »szakszerű« válasz. Vizsgán A vizsgáztató egy jelzőtábláról érdeklődik. A válasz: — Ne tessék haragudni, de ez nincs benn a könyvemben. De most elmegyek és addig nem veszem meg a könyvet, amíg meg nem találom benne. * * * — Mit csinál, ha menet közben kiég gépkocsijának bal oldali lámpája? — Kicserélem a jobb oldalira, ha az is kiég, fogok egy marék szentjánosbogarat és azt rakom oda. — P — „Műszaki“ akadály Beszüntették néhány napra az esketéseket a lüttichi városháza dísztermében, mivel a term.et — bolhák százezrei lepték el. Gyógymód Ejtőernyős ugrásokat ajánl hatásos gyógymódként egy kaliforniai orvos. A kúra állítólag nagyon hatásos gerincfájdalmak, magas vérnyomás és gyomorfekély el« len. Háztól házig Egyik spanyolországi kisközség legnépszerűbb embere Eugen Jo Herrera, aki mint tejkereskedö teheneivel együtt háztól házig jár, és a vevő szeme láttára feji ki a szükséges mennyiséget. Srnmggi Mépf&p Az iVíSZMP somosy megyei Bizottsága é« a ^nmoey megyei Tanár« laota. prl- p«7tftj WTRTW LAJOS. Szerkesztéseit Kaposvár. Lati oka Sándor n Telefoni tl-510. 11-511. Ki ad la a «ornn?y megvet Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. Telefon: 11-518. Felelős kiadó: Szabó Gábor. kézi*"!*"» nem örzüek meg és nem adunk vissza rerieszti: a Posta. Előfizethető 9 beJ’* '''stabivafaloknál és postáskérpesftőknél. Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft Index: 250b*? Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaoosvár. LaHnka SándoT útra 6. Felelős vezető: Mautner József,