Somogyi Néplap, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-17 / 218. szám
SOMOGYINíPLAI a Kedd, 1968. szeptember M. Nixon tartja előnyét Johnson is csökkenti Humphrey esélyeit Négy amerikai közvélemény- kutatás eredménye szerinl ' Nixon, a köztársasági párt elnökjelöltbe továbbra is jelentős előnnyel rendelkezik Humphrey-val, demokrata párti riválisával szemben. A Gallup intézet legfrissebb kimutatása szerint jelenleg a szavazók 43 százaléka adná Nixonra voksát és csak 31 százalék -Humphrey-ra. Három másik jelentés körülbelül azonos arányú Nixon-i ezetést mutat ki. Maga a köztársasági párti jelölt a kaliforniai Santa Barbarában töltötte, a vasárnapot — erőt gyűjtött hétfőn kezdődő háromnapos kaliforniai kőrútjára. Humphrey alelnők közben vasárnap este az amerikai cionista szervezet. 71. kongresszusán mondott beszédet és Johnson elnök korábbi, fenntartásokat hangoztató kijelentéseivel szemben azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak Pharitöm típusú vadászbombázókat kell szállítania Izraelnek. Hétfőn Humphrey nyilatkozatot tett közzé pénzügyi kérdésekről. Nyilatkozata szerint a gazdasági élet fejlődését »-Vietnam után is« biztosítva látja. Politikai megfigyelők véleménye szerint Nixon győzelmét csak az állíthatja meg, ha a demokrata párt valamilyen nagyszabású politikai lépést hajt vég-e novemberig, elsősorban a vietnami baké megteremtése érde- Kében. Johnson elnök legutóbbi beszédei azonban azt a benyomást keltik, hogy az elnök számára saját pártja választási győzeménél is fontosabb eddigi politikájának folytatása, s így Humphrey a republikánus ellenzéken kívül még Johnson részéről is akadályokkal találkozik. A legutóbbi közvéleménykutatási adatok szerint egyébként meg az is lehetséges, hogy Humphrey csak harmadik lesz az elekto- ri. szavazatokért folyó versenyben: Nixonon kívül Gcor ne Wn1locaz ameriVjai caj üldözők elnökjelölt je is megelőzhet’'. Egyelőre kisebb figyelmet kap a sajtóban a képviselő- házi és a szenátusi helyekért, illetve a kormányzói tisztekért vívott csata a republikánusok és a demokraták között. A képviselőházat teljes egészében újraválasztják novemberben. A szenátusban a helyek egyharmada kerül újonnan betöltésre, s bár a republikánusok itt is sikerre számítanak, nem valószínű, hogy abszolút többséghez jutnak a száztagú testületben. A kormányzói tisztek többségét — 26-ot 50 közül - — már ed- eddig is republikánusok töltik be, s a párt vezetői szerint a választásokon még legalább három helyet hódíthat ■ nak el a demokratáktól. A japán külügyminiszter Bonnban Takeo Miki japán külügyminiszter hétfőn Bonnban tanácskozást folytatott Brandt nyugatnémet külügyminiszterrel. Később Kiesinger fogadta. Kedden még egy megbeszélésre kerül sor Miki és Brandt között. ^ Bonni közlést szerint a kelet-európai helyzet és az atom- . sorompó-egyezmény a tárgyalások két fontos témája. Az NSZK kormánya már régebben erőfeszítéseket tesz, hogy a japán kormányt a maga álláspontjának elfogadására bírja áz atomsorompó-egyez- méninyel kapcsolatban. Ebben a kérdésben különösen a csehszlovákiai események óta élénk diplomáciai tárgyalások foly- í tak Tokió és Bonn között. NATO tengeri hadgyakorlat Ezüst torony fedőnéven nagyszabású NATO tengeri hadgyakorlat kezdődött az Atlanti-óceán északi részén — jelentették be hivatalosan Brüsszelben. Kilenc NATO-ország több mint 100 hajója és sok repülőgépe vesz részt a tengeralatt- járó-elhárító és konvojgyakör- latokban, amelynek céljaira számos kereskedelmi hajót béreltek. Az Egyesült Államok, Anglia, Nyugat-Németország, Dánia. Hollandia, Norvégia, Portugália, Belgium és Kanada részvételével folyó hadgyakorlat parancsnoka Ephraim P. Holmes amerikai admirális. A hivatalos közlemény nem ielöll meg a hadgyakorlatok időpontját. (MTI) \ 50 forintért Minden olyan VIDEOTON rádió- és televíziótulajdonos, aki készülékét 1968. január 1 és június 30 között vásárolta, egyévi garanciát válthat. ■ A VIDEOTON Rádió és Televízió Gyár ugyanis július 1 -tői 2 évre emelte föl készülékei garanciális idejét. Az új gazdasági mechanizmus rugalmasabb üzletpolitikájának megfelelően a gyár gondolt azokra is, akik rádiójukat és televíziójukat az év első felében vették. A garanciavásár a Budapesti őszi Vásár megnyitásával egyidöbén, szeptember 6-tól kezdődik az, illetékes GELKA- és VIDEOTON-szer- vizekben A garanciajegy bemutatásával befizethető az ötven forint a Budapesti Őszi Vásár VIDEOTON-pavilonjában is. Q VIDEOTON garanciavásár 1968. dőcember 15-ig tart Jelentkezzen ön is, váltsa meg ötven forintért az egyéves plusz garanciát. (5249) VHDB0ION RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ Az ASZÚ kongresszusa Hétfőn reggel a kairói egyetem nagytermében Nasszer elnök vezetésével folytatta munkáját az Arab Szocialista Unió, az ASZÚ országos kongresszusa. A kongresszus hétfői munkájának legfontosabb kérdése i »gazdasági mozgósítás«. A vasárnapi ülésen az ASZÚ politikai mozgósítási és védelmi bizottsága egy népi hadsereg felállítását javasolta. \ Az A1 Ahram foglalkozik Nasszer elriök vasárnap elhangzott beszédével. Nagy jelentőséget tulajdonít az elnök ama szavainak, hogy a közel- keleti válság békés politikai megoldása lehetséges, feltéve, :.a Izraelnek nem tesznek területi engedményeket. »Arra an szükség, hog - a katonai lá- ~ ősökkel egyidejűleg politikai 'néézkedésske'. is tegyünk« — !dézi az A1 Ahram Nasszer szavait. Az ammani rádió közben arról számolt be. hogy vasárnap este Kerim térségében ismét tűzharc robbant H. A t'z oer- rig tartó tűzpárbaj során a jordániai egységek nem szenvedtek veszteségeket. Az egyiptomi fegyveres erők főparancsnokságának szóvivő" je közölte, hogy hétfőn délután két izraeli repülőgép hatolt b? az EAK légiterébe Port Sa'd felett. A légelhárító ütegek a gépeket visszavonulásra k'ny- szerítették. Az egyik repülőgépet találat érte. Katasztrofális árvíz Angliában KOZMOSZ 241 Hétfőn a • Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—241 mesterséges holdat a világűr kutatására. A műhold berendezései normálisan működnek. A szakadó trópusi esőzések következtében víz árasztotta rületeket. A képen: Nehéz hétvége Kent g;ófságban. Több mint 40 órás szüntelen felhőszakadás következtében óriási méretű árvíz öntötte el az Anglia délkeleti sarkán elterülő megyéket. A pusztítás kiterjed London több elővárosára. A Themze torkolata környéken forgószél vonult végig, háztetőket ragadott el, fákat szaggatott ki tövestül és gazdasági épületeket döntött romba. Kent- ben az utakat tönkretevő földcsuszamlások súlyosbították a helyzetet. A katasztrófa arányai szinte felmérhetetlenek: »Anglia kertje« 1000 Amerikai helikopterek Csehszlovákia légiterében Az ^Izvesztyija prágai tudó" iítóinák Csehszlovákia nyugati határvidékéről érkezett telefonjelentését közli a Negyeija című szovjet hetilap legújabb száma. A tudósítók beszámolnak arról, hogy a nyugatnémet csendőrséget, amely a határ NSZK-oldalán az őrszolgálatot ellátta, felváltották a Bundeswehr harci alakulatai. A nyugatnémet katonai egységek a határtól néhány száz méternyire valóságos harci állásokat építettek ki. Megélénkült az amerikai légierő felderítő tevékenysége is. Kulikov szovjet őrnagy közölte a tudósítókkal, hogy az amerikai helikopterek szüntelen repüléseket végeznek a határvonal mentén. Szovjet csapategységek felderítése céljából több ízben megsértették Csehszlovákia légiterét. Azon a napon, amikor a tudósítókkal beszélgetett, kilenc ilyen provokációs repülésre került sor. Elesett az utalsó előtti város Csak minden negyedik biafrai katonának van puskája A nigériai szövetségi csapatok szombat éjjel behatoltak Owerribe, a szakadár bjafrai tartomány erőinek kezén lévő két utolsó város egyikébe. Owerri lakosainak száma a normális 26 000-ről az utóbbi hetekben a menekülők beözön- lése következtében többszörösére duzzadt. A rendkívül szegényesen fölszerelt biafrai hadseregnek (a jelentések szerint csak minden negyedik harcosnak van puskája, a többiek botokkal és dobokkal vesznek részt az ütközetekben) most legerősebb egységeit vonták össze Owerri védelmére. A városban súlyos csaták dúlnak. Harc folyik az Owerri és Aba közötti útvonal teljes hosszában is, mintegy 160 kilométeres frontvonalon. A biafrai erők birtokában lévő utolsó város, Umuahia, Abátó] 50 kilométerre északra fekszik. Vasárnap Benin fölött, La- gostól mintegy 500 kilométerre a nigériai légelhárító ütegek lelőtték a Nemzetközi Vöröskereszt egyik helikopterét. A gép fedélzetén a Vöröskereszt három amerikai alkalmazottja és egy nigériai pilóta tartózkodott. A helikopter teljesen tönkrement, utasai súlyosan megsérültek. A nigériai kormány hétfőn késő este kiadott hivatalos közleményé szerint a szövet- csapa loir elfoglalták Owerrit. A kormány egységei több irányból közelednek Umuahia felé. (MTI) Apró alkatrészek, csavarok stb. galvanizálását fényes nikkellel kadmi- ummal, rézzel vállaljuk Somogy megyei Finommechanikai Vállalat, Kaposvár, Május 1. u. 30. (70241) A Pamutfonó-ipari Vállalat kaposvári gyára felvesz nehéz fizikai munkára (száll, rakodó brigádba) 18. évet betöltött férfi munkaerőt Kereseti lehetőség kb. 2200— Ft. Jelentkezés a gyár kereskedelmi csoportjánál. (7583) _ n égyzetmérföldes tengerré vált, amelyet itt-ott kisebb-na- gyobb szigetek, házak, elhagyott gépkocsik tarkítanak. A hajléktalanok számát még nem mérték föl. 33 főútvonal járhatatlan. - A vonatok, az autóbuszjáratok csak elvétve közlekednek, helikopterekkel és a legkülönbözőbb vízi járművekkel folynak a mentési munkálatok. Sok család az emeleti szobákban vagy a háztetőn töltötte dideregve az éjszakát, s legtöbbjük nem hajlandó csónakba szállni, mert fosztogatóktól félve »otthon« akarják kivárni az ár elvonulását. London második közforgalmi repülőtere, Gatwick az árból kiemelkedve szigetként mindeddig fogadja ugyan a repülőgépeket, de az utasok a repülőtéren maradtak, mert sem vonattal, sem gépkocsikkal nem lehet őket elszállítani. A károk optimista becslések szerint még akkor is elérik az 50 millió fontot (kb. 3 és fél milliárd forint), ha az árvíz i el a Londontól délre eső te(Rádiótelefotó — AP—CP) egy-két nap alatt elvonul, de hétfőn reggel vigasztalanul tovább esett áz eső: Annyi bizonyos, »hagy a virágzó mezőgazdaságáról híres Kent, Essex és Sussex őszi termése csaknem teljesen elpusztult. A délkelet-angliai árvíz eddig legalább három halálos áldozatot követelt, s meg nem erősített jelentések szerint egy asszonyt gépkocsijával együtt elsodort az ár Surrey megyében. A szemtanúk beszámolnak egy Joanna nevű 13 éves kislány tragédiájáról, aki édesanyját vesztette el. A kislány és anyja vasárnap este a családi autó tetején keresett menedéket. A tajtékozó víztömeg azonban csakhamar lesöpörte Joannát és anyját a gépkocsiról. A kislányt négy óra múlva, hajnali két óra körül sikerült megmenteni: teljesen kimerülve és átfázva kapaszkodott egy fa ágaiba. Édesanyját azonban nem sikerült megtalálni. Noémi ciklon Mexikóban Tizennégy halálos áldozat, százezer hajléktalan és több mint kétszázmillió peso anyagi kár a Noémi ciklon okozta pusztító árvíz eddigi mérlege Mexikóban. A ciklon a Csendes-óceán felől haladva csütörtökön érte el Mexikót, és elsősorban az ország nyugati, északnyugati vidékeit, sújtotta. A felhőszakadásszerű esők következtében szá mos folyó kilépett medréből és több mint négyszáz négyzetkilométernyi területet elárasztott. Szombaton közel hat óra hosszat zuhogott az eső a fővárosban is, ahol egyes negyedekben a víz magassága elérte a negyven centimétert. A ' nemzetközi repülőtér forgalma nyolc órára megbénult. , A meteorológusok úgy vélik, hogy a Noémi ciklon már kiadta dühét. (MTI) ÁLLAMI ÉS MAGÁNÉPÍTTETŐK Kislakásépítéshez Iá bazati ciklopkö, ÉPÍTŐKŐ, útépítéshez, zúzottkő legolcsóbba n azonnali szállításra levélben is megrendelhető a KÖZÉP-DUNANTÜLI KŐBÁNYÁNÁL, UZSABÄNYA. (7538) P Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum pálifázafot hirdet kezdő vagy rövid szakmai gyakorlattal rendelkező vegyészmérnökök (vegyészek) részére egy agrokémiai kutatói állás betöltésére. Felvételre keres ugyancsak agrokémiai kutatói munkára két vegyésztechnikust továbbá egy katonai szolgálatát letöltött kezdő férfi vegyésztechnikust vagy gimnáziumban érettségizett kémia tagozatost oktatási kisegítő munkára tanszéki technikusi beosztásba. Szolgálati lakást az intézet biztosítani nem tud. Fizetés kollektív szerint. (70067)