Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-01 / 179. szám

BALATONI APRÓSÁGOK

I vAlNI nrr\UJA\JVJÍN ^

Tejszínhab és kánikula i »I«

Tikettek a halászlét kedvelőknek — Lassúsági „verseny" felszolgálóknak

1.

Bronz színűre barnult, egy kicsit magyarul is beszélő lengyelek ülnek mellettem a siófoki Fogas Presszóban. Tanulmányozzák az órlapot, aztán rendelnek: kávét, csokoládés süteményeket kérnek.

— Kérem, kérem, tejszínhabot is szíveskedjék ... — szólnak a felszolgáló után — látva, hogy az árlapon az is szerepel.

— Sajnos, ilyen melegben nem tartunk, hamar megromlik — hangzik a válasz.

Az utóbbi napokat aligha nevezhetnénk kánikulainak, mindenesetre a magyarázatot nem kis mevleoődéssel fogadták.

Odébhálltak hát, s nem sokkal később a Balaton presszóban a felszolgáló kérés nélkül is kínálta nekik a frissen készített tejszínhabot. A két szórakozóhely közötti távolság alig kétszáz méter.

2.

Sokan betérnek Balatonlel- lén a vasúti átjárónál levő Pipacs Bisztróba olyanok, akik reggelizni szándékoznak. S legtöbben megkérdezik:

— Miért bisztró és miért nem tejbolt?

— Tej, kávé, kifli és zsemle kapható, de nincs: hideg étel, virsli, debreceni, sült kolbász, bélelt zsemle, kocsonya, francia saláta. Egyszóval hiányoznak azok az ételek, amelyek a legtöbb bisztróban kaphatók. De van bor, sör, pálinka és minden néven nevezendő rövid ital, fekete.

Apropó: tojásrántottát és

pörköltet kérhetnek az »-igényesebbek-“.

3.

— Finom volt a halászlé, máskor is eljövünk ide — mondja fizetéskor a vendég a balatonberényi Határ Csárdában.

— örülünk az elismerésnek, szíveskedjék ezt a tikettett megőrizni. Ha tizet felmutat belőle kedves vendégünk, akkor egy halászlét díjtalanul fogyaszthat el nálunk — hangzik a válasz.

Különösebb kommentár nem szükséges éhhez. Egy jó, követendő ötlet, kezdeményezés a vendég megnyerésére.

4.

Hatalmas borospincéje van a balatonszemesi Kistücsök Étteremnek. Vezetője, Sipos József sokáig törte a fejét, hogyan hasznosítsák ezt a föld alatti helyiséget, míg megszületett az ötlet. Százezer forintos költséggel hangulatos borkóstolóvá alakították át.

A Kistücsök lyuk — ezt a nevet kapta a borharapó — már az első néhány nap alatt beváltotta a hozzá fűzött reményéket. Nyitástól záróráig szinte sorban állnak a vendégek, hogy ülőhelyet, asztalt

kapjanak. Ebben a jó ételeknek, italoknak is nagy érdeme van. Naponta 3—5000 forint forgalmat érnek el.

De a legnagyobb vonzóerő Geriher István hangulatos hárfás zenekara és a cigány-, valamint a népdalokat átérzéssel. temperamentumosán éneklő, kedves hangú Gerther Mária.

5.

Bukdácsolnak, bosszankodnak a sétálók Siófok legforgalmasabb részén, a Mártírok terén. Néhány héttel ezelőtt ugyanis valamilyen okból felszedték a járdát, ám a bitumenhalmokat otthagyták. Folyik, olvadt a melegben a kátrány, kapargatják cipőjüket, nadrágjukat a sétálók, s közben számtalan »jókívánságot« küldenek az ismeretlen vétkesnek. Azok is, akik a pocsolyába, vízbe taposnak bele, és sáros lesz a ruhájuk.

Nem lehetne eltüntetni a bitumenhalmokat és a teret apró kaviccsal felszórni?

6.

Lassúsági verseny foyik igen sok balatoni szórakozóhelyen, »öröm nézni«, milyen lelkesen vesznek részt ebben a felszolgálók. A Matróz Étterem sikerrel pályázhat az elsőségre, ugyanis pontosan egy óráig tartott, amíg a resztéit májat — állítólag készétel — a vendég asztalára tették.

Álmodozva, a távolba nézve ballag, sétálgat a Balaton Eszpresszó fiatal, göndör hajú felszolgálója, ki tudja mire gondolhat! (Munkájára bizonyára nem!) Percek telnek el, amíg unottan megteszi asztalunkig a néhány métert. Bontja a sört, s közben a zenekart, a sétálókat nézegeti. Le is ejt egy teli üveget, az ital és a szilánkok szertefröccsennek Ez a kislány is sikerrel pályázhat a lassúsági cím elnyerésére.

Nem kellene egy gyorsasági versenyt is szervezni?

Szalai László

PÓT VIZSGÁZÓK TÁBORA

(Boros Béla rajza)

Pillanatképek

Valamikor

Hajóállomás. A szél állandóan port kavar, s a látogatók szemébe szórja. Egy ember kérdi a hajóst:

— Meg tudná mondani, mikor indul a túlsó partra hajó?

Az az elektromos utaatájé- koztatóra pillant.

— Mindig.

— Menetrend szerint?

— Nem, különjáratként.

— A komp is?

— Igen, csak az új nem szállít autóbuszolcat.

— Miért?

— Mert még csalt próba járaton van.

— Ilyen sokáig?

— Ja. kérem, előbb vagy utóbb, de meg kell csinálni. Ez a hajó az átadás óta is gyakran látogatja a füredi hajógyárat.

Pech

Egy pár áll a Balaton cukrászda előtt. Dideregnek. A fiú ezt mondja a lánynak:

— Üljünk le egy kávéra.

— Nem merek.

— Miért?

Autóbörze Siófokon

Mindenki csodálkozik egy Skodán. Alig másfél éve adták ki, s már hetvenegyezer kilométert futott.

— Ez tényleg ennyi, uram — mondja a tulajdonos. Apró, jó beszédű ember. — Es mind a három fő alkatrésze új. En hajlandó vagyok az ön társaságában tízezer kilométert futni Európában. Egyébként ennyire garanciát is adok.

Sokan megnézik, aztán megkérdik az árát.

— Ötvenezer forint.

Néhány órával később még egyszer megismétli ezt a számot, s amikor látja, hogy nem válaszolok, megkérdi:

— Mondja meg, mennyit ér meg önnek?

Megrándítom a vállam. Tulajdonképpen kétszáz forint az összes pénzem. Érdeklődő vagyok, nem vásárló.

— En nem állítom, hogy ez a hetvenegyezer nem látszik meg rajta. De vegye tekintetbe azt is, hogy ennek csillaggarázsa volt. Mennyit ér meg önnek? Negyvenötöt? Negyvenkilencet? Egy garnitúra új alkatrészt is adok hozzá.

— Maga szerelő, nem?

— Honnan tudja?

— A szerelők beszélnek így a kocsijukról.

— Ha akarja, üljön be és nézzük meg, mit tud a kocsi. Utazzunk együtt tíz vagy ezer kilométert. Természetesen, ha sokat megyünk, a benzint ön fizeti. Nos, r°ndben?

Velem nem, de később mégis csak elindult a Skoda. Kollégám szaladt a kijárathoz, hogy meghallgassa, hogyan működik a motor. Visszajön, s ezt mondja: príma.

Es ez a szó nagyon sokszor elhangzott vasárnap Siófokon, az első autóbörzén. Száztíz kocsit hoztak ide a vásártérre. Hány cserélt gazdát? Nem sok. A rendezők maguk is elcsodálkoztak, azt mondják, tizennyolc-húsz kocsira számítottak.

Járom a börzét. Ismerős arcokkal találkozom. Érdeklődünk, beszélgetünk — s közben figyeljük, hogyan zajlik a vásár. Egy Wartburgot többször is megnéztünk. Valaki meg is kérdezte, amikor már nagyon megdicsérte a tulajdonos:

— Ez a kocsi nem Tabról jött?

Kényszeredett a válasz:

— Miért fontos ez?

Aztán gyorsan másra tereli a tulajdonos a figyelmet. Nyolcvanezret kérnek érte, rendszáma CR-es. Alig több mint tízezer kilométert futott. Jól fest, de az ára is szép.

— Ha jó, miért adja el?

— Kell a pénz.

— Nem is rossz Holt megvenni az új kocsit, aztán továbbadni — mondja alkalmi ismerősöm. Akik mégis alkudnak rá, nem törődnek a közbeszólással. Beülnek, próbaútra indulnak.

— Azt hiszi, figyelik ilyenkor a motort? Repülni tudnának a boldogságtól, hogy kocsijuk lesz.

— Ezért kelt el a Simca is? — kérdem.

— Lehet.

A Simca mellett így zajlott le a beszélgetés:

— Űj fölszerelést kínálok vele. Nekem másik kocsi nem is kellene. Olyan príma ez.

— Akkor miért adja el?

— Az a szerencse ért, hogy kapok egy másikat.-» Ezért WkeuuuU kéri

— Hatvanezret.

— Hétéves kocsiért nem sok ez?

— Ez Simca, nem bóvli.

A megállapítást tudomásul vettük, és mentünk tovább kocsit nézni. Addig nem szólt senki, amíg próbaútra nem indultak. A tulajdonos után valaki még ezt a mondatot küldte:

— Rohad a karosszériája, ha nem vigyáz rá, az új tulaj két év múlva kidobhatja.

Azt hiszem, a számok leptek meg elsősorban mindenkit. Mert árusítottak ötszáz kilométert futott Wartburgot — kilencvenezerért. Es nyolcvanhetet meg is ígértek érte. (Csak azt nem értem, miért értékesebb az ötszáz kilométert futott az újnál.) Kilencven- százezer kilométert futott Volkswagenért ötvenezer forintot kértek, s volt egy öreg Mercedes is. A tulajdonos büszkén mutogatta. Igazi vásárló nem nagyon akadt, inkább csak a matuzsálemi kort megért kocsinak kijáró részvétlátogatás volt az érdeklődés.

— Mennyit kér érte?

— Hatvanezret.

Szájhúzás a válasz:

— Higgye el nekem, nem adnám el, ha nem jönne az új. A jövő héten repülök a másikért Svájcba.

Erre többen otthagyják, s mennek az öreg, meggyszínű Renault-hoz.

— Maga árulja? — kérdezzük egy sapkás férfitől.

— Meg akarja venni?

— Nem.

— Ha volna pénzem, lovat vennék. Azt legalább látom, ha csökönyös.

A sapkásnak sikere van, a kocsi a vásár végén a régi gazdájával távozik.

Kercza Imre

— így állva jobb.

— De bent legalább nem fúj a szél.

— Nem tudok leülni, mert nagyon vizes.

— Csak nem?

— Olyan rossz volt a csónakban. Bevágott a víz.

Konkurrencia

Soha nem fogom megérteni, miért zárják le a vonatokon a vagonok közötti átjárókat. A minap a Balatonról Pécsre induló vonaton jártam így. Mentem volna tovább, de az ajtó nem engedett. A diákok részére lefoglalt kocsi peronján nyurga fiatalember szólít meg:

— A bácsi nem vasutas?

— Nem.

— És nagyon át akar menni?

— Ügy látom, a másik kocsiban van hely.

— És nem tetszik szólni senkinek?

— Nem én? Miért szólnék?

— Itt a lányoknak sem?

— Azoknak se.

— Akkor én átengedem.

Kivett a zsebéből egy kulcsot, kinyitotta az ajtót.

— Neked honnan van Kulcsod?

— Azt tetszett mondani, hogy nem kérdez semmit.

— Jó, rendben van, köszönöm.

Mögöttem gondosan bezárta az ajtót, és én meg helyet foglaltam a pádon.

K. I.

NYUGDÍJAS A PARTON

A strand zsúfolásig telve fürdözökkel. Mindenki izzad a tűző nap sugarai alatt. Idős bácsika kemény szárú csizmában, bal szemére húzott fekete kalapban és kiskabátban a messzeséget kémleli.

— Nincs meleg egy kicsit ilyen öltözékben? — kérdezem.

— Megszoktam én már ezt, fiam.

— A csizma nem lehet valami kellemes ilyen melegben. Miért nem húz inkább félcipőt?

— En? — kérdezi meglepetten. — Még soha nem volt félcipő a lábamon.

Amikor a kalapra terelem a szót, kissé megemelve, csak ennyit mond.

— Nem szeretek én fedetlen fejjel járni. Meg hát ilyen melegben hűsöt is ad ...

Metykó Imre, a Csákvári Állami Gazdaság nyugdíjasa már hatvankettő óta nyugdíjas. Nyolctagú család feje, s ahogy mondja, most várja a huszadik unokát. Már volt egyszer a Balatonon, fürödni azonban nem nagyon szeret.

— Járt-e Badacsonyban?

— Voltam már, de csak a megérkezésre emlékszem .., — mondja mosolyogva.

A beszélgetés végén ismét szemére húzza fekete kalapját, és fürkészve figyeli a közelgő hajó körvonalait.

K. V. J.

JAJ. DE JÓ!

Nagy népszerűségnek örvend a csúszda a siófoki strandolt