Somogyi Néplap, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-25 / 199. szám

SOMOGYI NÉPLAP

8

Vasárnap, 1968. augusztus 25.

Grófnő a forradalomban

A nagypapát Párizsba száműzték Gróf „Vörös Kata” — Károlyi Mihály oldalán

»■Budapestre visszatérve egészen más atmoszférát találtunk. Táncestélyek, ünnepségek, kártyacsaták követték egymást. Mintha csak mindenki hazajött volna már. Az országgyűlés egyfolytában ülésezett. Megszűnt a háború elsőrendű fontossága, az érdeklődés hátterébe szorult, nem tartozott már a mi világunkhoz. »Másoknak« kellett folytatniuk — az uralkodó osztály csak irányította, párnázott ülésekről. A harcterekről érkező hírek nem sok jóval biztattak, de ezek a hírek kevéssé befolyásolták a hátország közvéleményének általános optimizmusát. Emelkedtek a gabonaárak, megháromszorozódott tehát a földbirtokosok jövedelme. A földbirtokosok körében a hadigazdagok szidalmazása járta — mintha ők maguk nem is húztak volna hasznot a háborúból! A gazdagok szórták a pénzt, s a háború, mint hősköltemény már régen a múlté volt. Jó üzlet lett a háború; szörnyűségeit emlegetni rossz modornak, •az illemszabályok megszegésének számított, ennélfogva divatjamúlt dolognak az úri világban. »Háború pedig nincs« — szokta mondani Gyuri sógorom, erre ürítve pezsgőspoharát. Mi is nagy hasznot húztunk a gabonaárak emelkedéséből, s kifizettük valamennyi régebbi adósságunkat. Ügy látszik, az emberi természet sajátossága, hogy minden — a jó éppúgy, mint a rossz — idő múltán elhalványul: az érzelmi feszültség nem tartható fenn sokáig. Ez még azokra is érvényes, akik kezdetben valóban igyekeztek mindenből kivenni a részüket. Ok is érzéketlenné váltak. De hát azok a »mások«? Az elfelejtett em.herek, ott, Slatoriánál, akik — láttam őket! — hering módra összepréselve feküdtek egymás mellett a nyirkos lövészárokban? Ezeket nem tudtam elfelejteni.

Ennek a korszaknak egyik

legnagyobb botránya az volt, hogy sokan óriási hasznot húztak a hadseregnek eladott papírtalpú bakancsokból. A galíciai fronton pedig ezrével fagyott le a katonák lába. Sok esetben amputálni kellett.

Az országgyűlés egyre csak ülésezett, így hát Pesten kellet maradnunk. Lassanként tudatára ébredtem, hogy az arisztrokraták, Mihály úgynevezett barátai, ifjúkorának társai, voltaképpen a legmeg- átalkodottabb ellenségei, s hogy a Nemzeti Kaszinóval, amelyet különben a bűnök melegágyának tekintettem, mert elvonta tőlem Mihályt, tulajdonképpen semmi közössége; a kaszinótagok gyűlölték radikális nézeteit, féltek tőle, s irigyelték vagyonáért, no meg a kártyaszerencséjéért is. Most, hogy a háború ennyire elhúzódott, legjobban mégis azt vették tőle rossz néven, hogy neki volt igaza, és ők tévedtek. Titkos, kicsinyes rossz- indulat volt ez, suba alatt folyt, Mihály háta mögött, a cselszövés és rágalom eszközeivel.«

Gróf Károlyi Mihályné gróf Andrássy Katinka életrajzi írása végig ilyen sodró erejű, izgalmas olvasmány.

Az olvasói élményt egy olyan életút hiteles rajza adja, mely a monarchiához hű, háborús párti ariszitokrata családból a szocializmus tanításait megértő és magáénak valló állomásba torkollott Károlyi Mihálynéban erősebben alakult ki a hazaszeretet, a magyar nép szeretete, mint saját osztályához, az arisztokráciához való tartozása. A nép mellé állt a magyar történelem egyik legválságosabb időszakában. Évtizedeken át emelt fővel viselte rokonai, az arisztokrácia, az ellenforradalmi _ rendszer vád ját, amely férjével együtt őt is "hazaárulónak" bélyegezte.

A könyv első fejezetei bepillantást engednek a század- forduló vezető arisztokrata családjainak belső életébe. Él- sősorham az Andrássy család portréra rajzolódik meg, de a rokoni összefonódás olv szoros. hogy a családon belül taxiink a politika és gazdasági életben szerepet játszó családok legtöbbiét. A terebesj kastélyban az Andrássy család fő tartózkodási helyén • vidáman és zajosan telt el az idő. A Margit-rakparti Andrássy-pa- lota csak a báli szezon idején népesült be, a dubrini kastély az őszi vadászatok idején.

Az Andrássy család »szabályos", látszólag egyhangú ritmusú életébe a történelem szélsőséges ellentéteket vitt. Id. Andrássy Gyulát a császári bíróság jelképesen felakasztatta, mert részt vett az 1848/49-es szabadságharcban. Párizsban, ahol száműzetésben élt, ezért hívták "le beau pendu"-nak (szép akasztóidnak). Később, amikor amnesztiát kapott és hazatért, ugyanaz a Ferenc József, akinek nevében halálra ítélték, nevezte ki miniszterelnöknek. A szabadságharcba n részit vett és kegyvesztett Andrássy tevékenyen közreműködött a kiegyezés létrehozásában, a dualizmus egyik "szülőaoja" volt. ö tette I. István koronáját Ferenc József fejére, majd a monarchia külügyminisztere lett. 'Ha hihetünk a történelmi mendemondának. Andrássy tokaji nyaralójában sűrűn ellátogató, lefátyolozott hölgy nem volt más, mint Erzsébet királyné. Arról már nem szól a történelmi pletyka, hogy a gáláns kalandnak volt-e köze a bosszúálláshoz.)

Az Andrássy család politikai szereplésének ellentmondásossága tradícióvá vált, de hatványozottan. Ifj. Andrássy Gyula apja politikájának folytatója lett. Még akkor is makacsul ragaszkodott a monarchia fenntartásához, amikor annak csupán üszkös romjai füstölögtek. Mint a monarchia utolsó külügyminiszterének, közvetlenül segédkeznie kellett az oly annyira becsült apai mű temetésénél.

Andrássy Katinka Károlyi Mihály (a későbbi köztársasági elnök) hamsára szembefordult a család politikai hagyományaival. Ez a szembefordulás több volt a családi tradíció megtagadásánál, egész osztályával való szembefordulást jelentett.

Férjét több alkalommal fölkereste a harctéren, ápolónőként dolgozott hadikórházban. Férje politikai befolyása mellett ekkor járta ki a békét akarók igazi iskoláját. A vérző, alaktalan hústömegek iszonyatos ordítása értette meg vele a háború kegyetlenségét, embertelenségét. Az egyszerű oarasztkat'nák ragaszkodása, férjéhez való bizalma sok kérdőjeles gondolatra adott fele- leletet Károlyi Mihálynénak. Egvik oldalon a szenvedést, nélkülözést, nyomort és pusztulást látta és azit. hogy a háborúban legtöbbet szenvedettek őszinte megbecsüléssel máris politikai vezetőjüket tisztelik férjében. A másik oldalon a zavartalanul folyó bálok, a háborúban milliókat szerződ kártyacsatái, akik a "Végső győzelemig" váló kitartásról, a háború folytatásáról kiabáltak. Az ordítozok Károlyit még ekkor hazaárulónak bélyegezték, és mindent megtettek, hogy elgáncsolják törekvéseiben. A szűkebb család véleménye sem volt hízelgő Károlyira, csupán ügyes politikai fogásnak minősítették radikális nézeteit Károlyiné nagyon jól tudta, hogy férje politikai programja mély meggyőződésre épül.

Az őszirózsás forradalom gróf Andrássy Katinkát a »Vörös Kaitát« a forrdalom igaz hívei között találja.

Emlékirataiban (Károlyi Mihályné Együtt a forradalomban, Emlékezések, naplójegyzetek. Budapost. 1967. Európa.) a magyar történelem két válságos évtizedének képe rajzolódik meg.

Tóth Ilona

Egy kis nyelvművelés

NYELVŐRSÉQEN

Lőrincze Lajos a rádiónak Édes anyanyelvűnk című sorozatában immár másfél évtizede őrködik nyelvünk ép>- ségén és szépségén. Intő, tanító írásaiból egy ízben mór adott közre egy kötetre valót. Most megint kötetbe foglalt belőlük jó pár tucatnyit, Nyelvőrségen címen. Ezt a címet Lőrincze nem utolsósorban a századik évfordulóhoz közeledő Magyar Nyelvőr című folyóiratra gondolva választotta, amelynek — mint tudjuk — szintén ő a felelős szerkesztője. Az őrt álló vigyázza a rábízottak álmát, biztonságát. S ha valami gyanúsat észlel, jelt ad, ébreszt. Lőrincze könyvében is efféle jeladás, ébresztgetés a cikkek jó része. Értesülünk belőlük, miféle bonyodalmak származnak pjéldául a szavak csereberéjéből: az élet tartamú-ró] csak akkor szabad beszélnünk, ha éveink sorára, arra az időre gondolunk, ameddig . életünk tart, mert hisz az élet tartalma az élet értelmét, célját jelenti. — Beszédünkben, írásainkban nemegyszer megbotlunk: hibás szót, kifejezést használunk. Lőrincze ezért megmagyarázza: hogy is van helyesen. Ojab- ban egyre többen válnak el egymástól azzal, hogy viszon- látásra! Ennek az összetett szónak viszont az előtagja, ezért helyesen így kell elbúcsúznunk: Viszontlátásra!

Az élet üteme mind gyorsabbá válik. Ez a nyelvben, pontosabban a nyelv használatában is érezteti hatását: nemegyszer elsietjük a fogalmazást, kifelejtünk egy-egy mondatrészt, sőt egész mondatat, gondolatot is. Ezáltal mondanivalónk értelmetlenné, zavarossá válik, mint ebben a Lőrincze által szóvá tett mondatban is: A sztrájk következtében »megbénult a kikötő forgalma és az építkezések". Itit egyszerre két hiba is származott abból, hogy a cikkíró sietségében az egyik állítmányt elsikkasztotta. "Először is az építkezés-ve nem nagyon mondhatjuk, hogy megbénult, másodszor pedig az egyes számú állítmány után furcsa a többes számú alany. Így kellett volna írni: »Megbénult a kikötő forgalma, abbamaradtak (vagy szünetelnek) az építkezések;. Persze nemcsak az agyonsűrítéssel van

baj, éppúgy hiba a kö r ü 1 - ményeskedhetnémség is: amit főleg a hivatali meg a műszaki nyelvben egy szóval is megmondhatnának, azt több szóval, szerkezettel fejezik ki. Ahelyett, hogy az adott keretből egyszerűen biztosítanák a munkaerőket, azt mondják, hogy »a munkaerők biztosítása a meglévő dolgozókból történik«.

Ahhoz, hogy ne vétsünk fogalmazás közben, tudnunk kell, mit is jelent ez vagy az a szó, kifejezés. Különben megesik velünk is, ami az egyik sportúiság riporterével, az tudniillik, hogy a röp>- pálya egyik pontjáról hirtelen lehulló labdát »szű- gyön lőtt vadkacsá«-hoz találjuk hasonlítani, mit sem törődve vele, hogy a vadkacsának egyáltalán nincs is szügye. Szügye csak a lónak meg a szarvasmarhának van; a ló, a szarvasmarha két első lába közötti erős, izmos részt nevezik szügy-nek. így az a fordító is tévedett, aki azt írta hőséről, hogy lova »szű- gyébe vágta sarkantyúját«.

Nyelvünk múltjának ismeretében nem egy mai problémánkat is könnyebben megoldhatjuk. Ha tudjuk például: régi nyelvünkben

mennyi melléknevünk fölvette az úgynevezett fosztóképzőt, mindjárt nem idegenkedünk az ébertelen vagy az őszintétlen szótól, még ha egy kicsit új is vagy szokatlanul cseng a fülünkben (1. Lőrincze könyvében a Lehetünk őszintétlenek? című cikket).

— Nyelvjárásaink világában utazgatva elcsodálkozhatunk nyelvünk gazdagságán: mennyi változatosság egy-egy fogalom vagy tárgy nevében, megnevezésében! Csak a sünre egy tucatnyinál több szó vagy szóváltozat él az ország különféle vidékein. (1. Lőrincze könyvében a Sünföldrajz című cikket).

Nem kis gondot okoz mostanában a megszólítás. Lehet-e például csupán vezetéknevükön nevezni a nőket? A házasságban a férfi lehet-e még ura is a nőnek, vagy már csak a férje? A férfi is lehet-e özvegy vagy csupán magára maradt asszony? Lőrincze tehát egész sor cikket szentel a "hogy szólít- s a m, hogy nevezze m"? kérdésében. S e cikkekben nemcsak a fenti kérdésekre

adja meg a feleletet, hanem égy-két terjedező torz megszólító kifejezésre is felhívja a figyelmet: ketteske, hármaska (kórházban az ápolónővér ajkán) vagy Kovács- kám, Siposkám (a hivatalban férfira alkalmazva). — A megszólításnál kevesebb

gond a névadás. De Lőrincze ebben is segítségünkre siet az érdekelt ifjú szülőknek: jó pár névről elmondja, hogyan keletkezett, merre kedvelik, milyen múltra tekint vissza, milyen érzelmek fűződnek hozzá stb.

Régebbi nyelvművelésünk főleg a nyelvi vétségek ostorozására, irtogatasára fordított gondot. Pedig a nyelvnek nemcsak "megrontói" vannak, hanem művészei is. Aki tehát tudatosan törekszik a nyelv helyes használatára, a szabatos fogalmazásra, nem elégedhet meg azzal, hogy kerüli a hibákat; a mesterek példáján is kell okulnia. Ebben is segítségünkre lehet Lőrinczének most megjelent könyve: olvashatunk benne a régiek közül például Mikes Kelemen "kedves erdélyiségé"-ről, »amely nem rikító nyelvjá- rásiaskodásban nyilvánul meg, hanem mintegy a zá- goni nyelvhasználatnak irodalmi szintre való emelésében", majd Jászai Mari stílusáról, amint "íróművészként naplóiban és Féchy Blankának róla szóló szép könyvében ma is előttünk áll". Ezekhez csatlakozik Arany János, József Attila néhány sora szépségeinek feltárása.

Mindezzel természetesen csak ízelítőt adhattunk Lőrincze könyvéből, de hát ez a dolog természetéből következik. Akit közelebbiről érdekel: mi mindenre kell ügyelnie annak, aki vállalja a nyelv épsége és szépsége megőrzésének nem könnyű feladatát, olvassa el magát a Nyelvőrségen című könyvet. Talán ahhoz is kedvet kap belőle, hogy maga is egyik őrévé váljon a helyes és szép magyar beszédnek, ott ahol hivatásánál fogva éprp ő áll a vártán: az orvpsi rendelőben, az iskolában, a tanácsházán, az autóbuszon, a szerkesztőségben stb.

Dr. Ruzsiczky Éva

Suha Andor:

A SÜKET NESTER

Kovács Károly szakaszvezetö, civilben géplakatos, a második világháborúban a légnyomástól megsüketült. Lehúzott még két évet a hadifogságban és aztán soványan, süketen, de tele életörömmel hazajött. Azonnal bement üzemébe, a haverok kedvesen jogadták, beszéltek hozzá, kérdezgették, és ő alig értett valamit. Meg is mondta becsületesen:

— Süket vagyok fiúk, a fronton megsüketítem. Egy akna tönkretette a fülemet. Ügy beszéljetek, hogy lássam a szátokat, arról le tudom olvasni a beszédet.

Mindenki sajnálta, senki sem mosolygott. Eltelt néhány év és ipart kért, mert odabent mind veszélyesebb lett a helyzet. Hovatovább az élete forgott kockán. Nem hallotta a targoncák motorját, a daruk zaját, az autók dudálását, időnként úgy kapkodták ki szinte a járművek kerekei alól.

Nagyon fájt a szíve a búcsúnál. A haverokkal jól berúgott, pedig nem is szerette a szeszt. Sírt egy sort, azt hitték a szesztől van, pedig akkor is sírt volna, ha egy cseppet sem iszik. i

A kezdéshez a bank adott pénzt. Támogatta Kovácsot mindenki, még a pártból is szóltak érte.

A műhelyt szépen berendezte. Aknát is ástak és azt kicementezték. Volt itt minden, apparátus a hegesztéshez, fújtató a kovácsoláshoz, szóval univerzális kisüzem volt. A nyolc általános után maga mellé vette mind a két fiát is. Később fölvett egy szótlan, szikár, ügyes és gyors kezű segédet, akit a gyárból csalt el, mert annak idején ő utána az volt a legjobb szakmunkás. Húsz forint órabért adott neki, ha vasárnap is dolgoztak, negyvenet. Szükség volt minden kézre, a kocsik száma gombamódra szaporodott, és mintha mindenki hozzá jött volna javíttatni.

Minden munkát elvégeztek, szereltek, gene- ráloztak, karosszériát javítottak, dukkóztak. Az egyik fiút elküldte egy barátjához, tanulja ki a legszükségesebb kárpitosmunkát. Most már azt is ők csinálták.

Kovács Károly, a mester boldog volt. Igaz, nem hallott, de már mind ritkábban fájt a tudat, hogy süket és lassan el is felejtette bánatát. Értett minden szót hang nélkül is, ha vele szemben beszéltek.

— Ügy olvasok a szád mozgásából, mint a sziú indiánok olvastak a lábnyomokból — mondogatta a haveroknak és még hozzátette nevetve —, pedig süket vagyok, mint egy ágyú. — És jópofa volt. Baráti társaságban mindig ő kezdte a viccet, valahogy így: »A süketnéma azt mondja a feleségének..." — ezen gurulni kellett, méghogy egy süketnéma és ezt pont Kovács mondja, aki bevallása szerint is süket, mint egy ágyú ...

Túlontúl jól ment a műhely. Kovács nevétől visszhangzott a kisváros. Ennek megfelelően jól éltek és bankbetétje is szépen dagadt. Es, igen, felesége szépen virult, másodvirágzását élte és a jómódért mintha a süketséget is elfelejtette volna. De hát mi baja lehetett, végtére Kovács Károly autószerelő és géplakatos mester mindössze negyvenéves volt, életerős, kellemes külsejű férfi. Amellett nyílt eszű, nyílt szívű, ügyes kezű.

Igaz, volt egy titka, de ez nem tartozott senkire. Az útlevelet már megkapta, a vizűm

is megérkezett, aztán egy szép nyári kora reggel bevallotta az asszonynak, hogy elutazik Münchenbe, ahol bátyjával akar találkozni. Az asszony azonnal vele akart menni, bár kissé meglepő volt, hogy milyen kevés ideig harcolt és milyen rövid idő alatt belenyugodott abba, hogy Kovács egyedül megy.

Münchenben, a pályaudvaron már várta a bátyja. Taxival hazamentek, a rokonok boldogok voltak. Az idősebb férfi nem akart kiabálni a család előtt, ezért leírt mindent egy papírra.

— Tehát holnap reggel kilenc órakor? — morogta Kovács. A másik igent intett.

A műtét sikerült. A professzor és az orvosok kedvesek voltak, a kedvesnővérek a nagy fityulákkal egy kissé furcsák. A kötést egy hétig a fülén hagyták. Furcsa volt a zaj, távoli dübörgésnek tűnt a beszéd, de hallott és ismét megjelent egy könnycsepp a szeme sarkán.

Egy hónap múlva csomagolt, és hatalmas bőröndökkel érkezett a pályaudvarra. Senki sem várta, nem is írta, mikor jön.

Otthon titkolta a műtétet és azt, hogy már hall. Mindenkit megcsókolt, mindenkinek értékes ajándékot adott.

— Töltőtollat hoz, nekem, a lakatosnak! Tudhatná, hogy már négy éve ezzel az ócska borotvával kaparom a pofámat. Mindig ilyen zsugori volt. Mit várjunk tőle?! — hallotta a kisebbik fia hangját és alig tudta megállni,

hogy meg ne pofozza. De gyorsan megvigasztalódott, mert a felesége maradék nélkül örült a bundának, a sok finom csipkés fehérneműnek.

Közben a nagyobbik fiú is megérkezett. Megcsókolta az édesapja arcát. Neki átnyújtott egy szép ruhaszövetet.

Az asszony kedves volt, gombapörköltet készített, ütött rá néhány tojást, elugrott a szomszédba fejes salátáért, azt nyakonöntótte tejföllel, mert Kovács így szerette.

Jóízűen falatozott, dicsérte az asszonyt és a vacsorát. Később a fiúk lefeküdtek és nekik is szép éjszakájuk volt

...

Reggel vidáman ébredt, rohant a műhelybe. Jól esett beszippantani az ismert szagot, kézbevenni a megszokott, hűs nyelű szerszámokat. Mindent végigtapogatott, megsimogatott. Éppen az aknába bújt, amikor megjött a segéd. Kovács örömmel üdvözölte és neki is adott egy gázöngyújtót. Nyolc órakor bejött az asszony, ennivalót hozott és mind a kettőjüknek egy üveg tejet.

— Hozzád nyúlt az éjszaka? — hallotta Kovács a szótlan, faarcú segéd hangját. A felesége elpirult és annyit mondott:

— Vigyázz! Fordúlj el! Lieolxxis a szádról mindent. És ne beszélj így. Nő vagyok és nem tőlem függnek a dolgok.

Végszóra befutott a két fiú.

— Anya, mára felhajtottunk egy fusit, ezret kértem a pasastól, megadja. De nehogy szólj az öregnek. Majd szétdobjuk a »rongyot«. A vén zsugori úgyis tele van pénzzel, nekünk meg órabért fizet. Húsz forintot egy órára. Röhögnöm kell. Dekát így van ez már. Ilyen a nyomorék, irigy, ő sem kivétel.

Kovács Károlynak a nagy reszelő volt • kezében. Azzal sújtott a fia felé.

Aztán leborult az olajos, fekete munkapadra és sírt, egész testét rázta a zokogás.