Somogyi Néplap, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-28 / 176. szám

Vasárnap, 1!)6S. Július 28. 7 SOMOGY! NÉPLAP ROMAIN GARY: j4 hamisítvá — Az ön Van Gogh-ja ha­misítvány! S..., a New York-i mű­gyűjtő hátradőlt karosszéké­ben, jelezve, hogy az ügyről nincs több mondanivalója. Vendége, Baretta sajtgyáros sápadtan tekintett rá. Tudta, hogy S... szava döntő súly- lyal esik latba, s ha egyszer közzéteszi véleményét, akkor a háromszázezer dollárért vásárolt festményt soha sen­ki nem fogja többé hiteles­nek elfogadni. Tudta ő ma­ga is, hogyan áll a dolog, de remélte, hogy meglágyíthatja a nagy tekintélyű férfit. Hanját könyörgőre fogta: — Ez az utolsó szava? — Csodálom, hogy olyan tiszteletre méltó úr, mint ön, efféle piszkos ügyletben akar bűntársává fogadni. Az olasz sajtgyáros arcvo­násai megkeményedtek, sze­me dühösen villant, amikor kihátrált S ... dolgozószobá­jából. S... maga is felállt, s a kellemetlen incidens után átment a szalonba, hogy fe­lesége társaságában keressen megnyugvást. Ha beletemet­te arcát a nő csodás illatú hajába, minden bajról meg­feledkezett. Két évvel azelőtt a libano­ni nagykövetség estélyén is­merte meg Alfierát, a fe­leségét, aki egy végsőkig el­szegényedett szicíliai herceg­leánya volt. Tizennyolc éves lehetett ekkor, s ritka szép­ségével azonnal magára vonta S ... figyelmét. Erről a szépségről úgy vélekedtek: a természet csupán azért al­kotta, hogy bebizonyítsa, még mindig többre képes, mint bármilyen művész. Ragyogó fekete hajkoronája mintha nem is kapta, hanem adta volna fényét a napnak, alat­ta a homlok, a szemek, az ajkak csodálatos harmóniát alkottak. A finom, de hatá­rozott vonalú orr valami olyan könnyedséget adott az arcnak, mely megmentette a túlszabályos, tökéletes mes­terműveken eluralkodó hi­degségtől. Hiszen Aliiéra ar­ca valóban az volt: mester­mű. S ... huszonkét évvel idő­sebb voit nála, de ez nem okozott kettejük között za­vart. Az egyébként igen fé­lénk, szerény leány örömmel fogadta udvarlását, és S... őszintén, mélyen szerelmes volt belé. Ismerősei nem győztek csodálkozni, hogy az elfoglalt üzletember, aki ko­rábban állandóan a telefonon csüggött, hogy kapcsolatot tartson a világ összes tőzs­déivel — most sokkal több időt tölt felesége társaságá­ban, mint üzleti ügyeivel és híres képgyűjteményével együttvéve. ... Egy hónappal a Baretta 6ajtgyárossal lezajlott inci­dens után S ... egy különös fényképet talált a postájá­ban, melyhez az ismeretlen feladó nem fűzött semmiféle magyarázatot. Fiatal lányt ábrázolt a kép, akinek leg­feltűnőbb vonása különös­képpen visszataszító, horgas sasorra volt. S ... szórako­zottan nézte a képet, majd a papírkosárba hajította. Más­nap postabontáskor ismét ugyanolyan képet talált. Tit­kára a hét minden napján elé tette ugyanannak a kép­nek egy újabb és újabb má­solatát. Végül, amikor már nyolcadszor került íróaszta­lára a hosszú orrú leány­arckép, egy rövidke írást is talált mellette: »Az Ön kol­lekciójának legszebb remek­műve hamisítvány.« S . .. megvonta a vállát. Nem látott semmit ezen a groteszk fényképen, ami őt magát vagy festménykollek­cióját illetné. Már éppen be­hajította ismét a papírkosár­ba, ahogy az elmúlt napok­ban. amikor hirtelen kétség legyintetté meg: a szem, az ajak és az arc tojásdad alak­ja haloványan emlékeztette Alfierára. — Ugyan, nevetséges — gondolta S..., de aztán mégis megnézte a borítékot. Olaszországban adták fel. Eszébe jutott, hogy feleségé­nek megszámlálhatatlan uno­katestvére s egyéb rokona él ott. Mivel éppen náluk ven­dégeskedtek Aliiéra szülei, eltökélte, hogy majd a va­csoránál megmutatja nekik a képet, hátha ők tudják a magyarázatot. Így is történt. A zsebéből előhúzta a borítékot, s a fe­lesége elé tartotta. — Nézd, drágám, ezt ta­láltam a reggeli postámban .. Aliiéra elsápadt. Ajka megremegett, szemét elöntöt- ték a könnyek, s közben kö­nyörgő pillantást vetett ap­jára. A herceg, aki éppen halat evett, hirtelen fuldo­kolni kezdett. A hercegnőnek, aki éppen Ca Hasról és az opera előző esti előadásáról szóló megfellebbezhetetlen véleményét közölte, megállt a villája a levegőben. S ... ebben a zavart pillanatban vette észre, hogy anyósának orra bizonyos hasonlóságot árul el a fotón látható lány orrával, noha közel sem olyan groteszk. Akaratlanul is a feleségére pillantott ek­kor, de nem: Alfiera imádni való vonásain nem volt sem­mi torz, semmi aránytalan. S ... megfogta a kezét, s megkérdezte: — Mi történt? — Majdnem megfulladtam, az történt — mondta a her­ceg jelentőségteljesen. — A hallal sosem lehet eléggé vi­gyázni. — A te helyzetedben iga­zán . felülemelkedhetnél az ilyesmin — szólt a hercegnő feddőn a férjéhez, és S . . . nem tudta, hogy mire érti ezt. a fotóra vagy a halevés kellemetlenségeire. Mert azt észre kellett vennie, hogy fe­lesége éppúgy mint apósa és anyósa tüntetőén nem néz­nek az asztalon heverő fény­képre. S Alfiera olyan ide­ges volt, amilyennek még so­sem látta: ledobta a szalvé­táját, s úgy tett, mintha el akarna menni az asztaltól. — Nem is értem, hogy ez a nevetséges fénykép ... A »nevetséges« szónál Al­iiéra csodaszép arca elkomo­rult. Amikor a férje át akar­ta ölelni, a fiatalasszony fel­ugrott és kirohant — Természetes, hogy a te helyzetedben vannak ellen­ségeid, fiam — fordult S .. v hez a herceg. — Ti ketten boldogok vagytok, egyedül ez számít — tette hozzá a hercegnő. S ... nem is igen hederített rájuk, kiment, hogy megke­resse a feleségét. Ám szobája ajtaját zárva találta, és be­lülről zokogást hallott. Vala­hányszor kopogott, a zokogás mindig erősebb, mindig szív- szaggatóbb lett. Miután so­káig hiába könyörgött Alfie- rának, hogy nyissa ki, vissza­vonult a saját dolgozószobá­jába. Egészen megfeledkezett a fényképről, azon töpren­gett, mi hozhatta Alfierát ilyen állapotba, s egyre erő­sebb nyugtalanság fogta el. Talán negyedórát üldögélhe­tett így, amikor a titkára be­jelentette, hogy Baretta úr keresi telefonon. — Mondja nelki, hogy nem vagyak itt. — Azt mondja, valami fon­tos dologról van 6zó, egy fényképpel kapcsolatban. — Kapcsolja! A vonal másik végén Ba­retta hangja kedélyes és elő­zékeny volt, de S . . . tapasz­talt füle hamarosan észrevett benne valamiféle gúnyos ár­nyalatot. — Mit parancsol? — Megkapta a fényképet, kedves barátom? — Milyen fényképet? — Az ördögbe is, hát a fe­leségéül! A fél világot mozgó­sítanom kellett, hogy meg­szerezzem. A család nagyon elővigyázatos volt. nem en­gedték meg, hogy lányukat az operáció elölt bárki lefény­képezze. Az a kép. amelyet elküldtem, a palermói zárdá­ban készült, csoportkép, s én nagy iktattam ki . . . Az ifjú hölgy orrát később. 16 éves korában egy milánói specia­lista megoperálta. Most már látja ugye, hogy nem csupán az én Van Gogh-om hamisít­vány: a maga kollekciójának mesterműve te az. Ott a ke­zében a bizonyíték. Elfojtott nevetés hangzott, majd kattanás ... S ... sokáig mozdulatlanul ült az íróasztala mögött. Ügy, tehát egy elszegényedett szi­cíliai herceg rászedte, becsap­ta, s ő, akinek oly közis­merten biztos volt a szeme, éveken át egy hamisítványt vett körül áhítatos csodálatá­val. S Aliiéra! Az egyetlen ember, akiiben feltétlenül megbízott, akihez mindig, minden pillanatban hűséges volt, részese lett az ellene szőtt összeesküvésnek, elrej­tette valódi arcát és soha, leg­bizalmasabb pillanataikban sem próbálta megtörni a ha­zugság csendjét, bevallani ne­ki az igazságot. Megalázott- nak és kifosztottalak érezte magát, s időbe telt, amíg erőt gyűjtött, hogy valamiféle döntésre juthasson. Amikor felnézett, Alfiera állt ’előtte. — Miért nem említetted so­ha? — A szüleim ... Maga is meglepődött, mi­lyen élesen, szinte hisztériku­san csengett a hangja, ami­kor válaszolt: — A szüleid becstelen em­berek. A fiatalasszony smr#i kez­dett, arcát tenyerébe rejtet­te. S. . . tudta, hogy most megértőnek és nagylelkűnek kellene mutatkoznia. Alfierá- nak bizonyára megbocsátott volna. De ez a zokogó lány már nem Alfiera volt, hanem egy hamisító műve, egy ide­gen, akinek arcára kénysze­rűen odaképzelte a torz voná­sokat. A nő is észrevette, milyen különös tekintettel méregeti, s megszólalt: — Ne nézz így rám ... — Nyugodj meg. Meg kell értened, hogy ilyen körülmé­nyek között... S .. ,-nek nagy erőfeszíté­sébe került, hogy kimondják a válást. Az általa felhozott válóok megdöbbentette a bí­róságot, s végül csupán a fe­lesége családjával kötött tit­kos megegyezés (az összeget nem tették közzé) eredménye­képpen érte el célját. Azóta minden figyelmét kizárólag gyűjteményének szenteli, mely szüntelenül hiteles re­mekművekkel gyarapodik. A közelmúltban vette meg egy árverésen Raffael Kék ma- donna-ját. Fordította: Zilahi Judit BARTALIS JÁNOS: MESSZE VAGYOK Messze vagyok már, messze a jóidtól, mégis érzem szivedobbanását. Mint rég nem látott Kedves, hívnak a barázdák, szólnak az üvegtiszta légen át, mely a búcsúzó fecskék dalával van tele. Nézd a tájat — úgy fáj ez a roppant nagy szeptemberi kékség. A völgy oly halkan cseng, mint az üvegharang. A kertek lábja még m'.régzöld, de látod — a kukoricatáblák messze aránylanak. Erik a szilva, a dió is, Bágyadt szeptember ölén sárgulnak a lombok. Lágy fuvolahang rezg át a fák között, mint fájó szerelem. Sóhajt az őszi szél, mely szívem dobbanásával van teli. O, ősz, élet nagy ősze — hiába lépek, elérsz már engemet. A vér lassabban áramlik. A nyár saját tüzébe dűl, de a fürtökben a méz cukrosodik. Almok, világot, átérő, szédítő álmok, ne hagyjatok eV. Remények és kedvek — lobogjatok! Szívemben ne csituljon el soha az ének! A tavaszi vad lángolások égig érők, de a hallhatatlan őszi tüzek mélyebbek, szebbek. — 75 esztendeje született Bartalis János, ismert romániai magyar költő: ebből az alkalomból közöljük versét. BEQAZI CSABA: Üzenet Ky tábornok közkatonáinak Ha délre harangoznak, anyád neked is tesz félre, hogy egyél és van számodra mindig kenyér és este megvetik az qgyad, ha jössz, fáradt leszel, ne vá míg készül fekhelyed és étkéé Otthon mindig a gyerek leszel rövidnadrágos és halk gyerek, Ha tudják is, hogy a fegyverek átkát viszed, otthon vár étked nem akarjak tudni, hogy vétked neked is, miről a rádió beszél. Várnak. Es tudod menyasszonyod nézi gyűrűd, mit vele vettél és számolja, hogy majd a tél hazahoz és asszonnyá teszed, és nem lesz többé már fegyvered. Nézi gyűrűd, mit vele vettél! Te tudod, mily mészárosmunkára szemeltek ki téged, titeket a tankokat szülő erők és te és ti nem hordtok erőt összetörni az ágyuk vasát, és mosolyogva nézni egymásra kikkel harcolsz ma. Holnap mm barátod, segítőd lehet, vedd el hát a tűz felől kezed. Ha délre harangoznak, anyád neked is tesz félre, hogy egyél és van számodra mindig kenyér. Menyasszonyod vár: asszonnyá tédd mikor dobod a bozótba fegyvered!? HÜSZESZTENDÖS AZ OjjAÉPlTETT MARQIT-HÍD Romain Gary orosz származású francia író 1914-ben született Moszkvában. A második világ­háborúban a gaulle-isták olda­lán harcolt pilótaként. Később diplomáciai szolgálatba lépett. Lady L. című regénye, valamint kisebb Írásai a Nagyvilág című folyóiratban magyarul is megje­lentek. ÚJ KÖNYVEK Sipkay Barna: RÁGALOM (Magvető) A nemrég fiatalon elhuny! író posztumusz regénye is ar­ról tesz bizonyságot, miiyen mérhetetlen, kár érte távozá­sával irodalmunkat. Tárgyvá­lasztása eredeti: egy női tör­tető sajátos történetét mond­ja el a mai magyar falu vál­tozó viszonyai között. Ez az erős akaratú nő az őt ért sé­relmet bosszulja meg úgy, hogy annak áldozatul esik szerelme, a jó szándékú tsz- elnök is, akit ravaszul kiter­velt rágalomhadjárattal tesz lehetetlenné. Az író sokolda­lúan, hiteles környezet- és lé- lekábrázolással igyekszik be­mutatni a mai valóságot, a falusi társadalom ellentmon­dásait Békés István: NAPJAINK SZÁLLÓIGÉI (Kossuth) Művelődéstörténeti szem­pontból páratlanul értékes, a mai olvasó számára rendkívül hasznos műben az évezredek során, civilizációnk kezdeté­től a mai korig szállóigévé vált szólásmondások, prózai és verssorok, történelmi »aranyköpések« ezrei sora­koznak. A ciklusokba tagolt fejezetek felölelik az emberi művelődés valamennyi kor­szakának szellemi forgácsait.

Next

/
Thumbnails
Contents