Somogyi Néplap, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-21 / 170. szám

Tasárnap, 1968. július 21.

7

SOMOGYI N'ÉPÉAP

Harminckét falusi fiatal érettségije

M

egyém oktatásügyi hatósága — előszar életemben — azzal tisztelt meg, hogy felkért elnökként vállaljam magamra a Marcali Gimnázium IV/C osztályának leérettségiztetését. Elfoglaltságomra hivatkozva először nem akartam vállalni a terhes és felelősségteljes megbízatást, amikor azonban a gimnázium igazgatósága tudomásomra hozta, hogy paraszti hinterlandból származó még ma is ott élő és onnan bejáró, s a tágra nyitott kapuk korszakából induló osztályról van szó, azonnal kötélnek álltam. Kíváncsi voltam magam is az eredményekre, egyformán izgatott az osztály és a tanári kar, s a hajdani reminiszcenziáktól sem tudtam szabadulni, hisz 32 évvel ezelőtt érettségiztem jómagam is a forró júniusi napok egyikén — kaposújlaki parasztgyerekként — a kaposvári gimnáziumban.

Éppen ezért szíves elnézést kérek az olvasótól jegyzetfüzetem néhány intimitásáért, hiszen azzal a szándékkal hoztam mindezeket a nyilvánosság elé, hogy megfigyeléseim és tapasztalataim tanulsággal szolgálhassanak, még akkor is, ha netán — hisz ilyen hangok is hallatszanak — a közeljövőben az érettségi vizsgák eltörlésére sor kerül.

Milyen legyen az ideális érettségi elnök? Mindenekelőtt olyan valaki, aki emberi és szakmai tekintetben egyaránt tekintély a diák és a tanár számára. Aki átfogó műveltsége és személyi tulajdonságai révén személyében is biztosítani tudja a vizsgáztatás nyugodt és higgadt légkörét. Ámbár tapasztalataim szerint az sem ártana az érettségi vizsgálatok tekintélyének, ha kettős elnökséget állítanánk a vizsgabizottság élére, részben a humán szaktantárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem, nyelvek stb.) minősítésére, részben pedig a természettudományok (matematika, fizika, biológia, kémia stb.) elbírálására. Szeretném hangsúlyozni: diákra és szaktanárra nézve nincs megalázóbb helyzet annál, mint amikor a vizsgabizottság elnöke a szakmai ismeretek és az általános műveltség területén nem áll a tanár és a diák fölött, vagy legalábbis nincs velük azonos szinten. Azt hiszem, bólogató érettségi elnökökre nincs szüksége iskoláinknak.

Miért mondom el mindezt? Az érettségi elnöknek a vizsgaszabályzatok értelmében nemcsak azt kell megállapítania a húzott tételek alapján, hogy a jelöltnek milyen a tárgyi tudása, hanem a tudományágak közötti régiók összefüggéseiben érdeklődnie kell olyan műveltségbeli ismeretek felől is, amelyek az iskolás tendenciákon túlmenően az érettségi vizsga lényegére utalnak. Szocialista társadalmunk jelenlegi gyakorlatában az érettségi vizsga eredménye nem perdöntő a főiskolák és az egyetemek jelenleg is érvényben levő felvételi rendszerénél. Ám az érettségizett diákok java része egy műveltebb társadalomba váltja meg a belépőt, s így a nemzet szempontjából sem közömbös, hogy ez az érettség milyen szintű, és milyen tartalom áll mögötte.

E

öljároban hadd

mondjam el néhány észrevételemet az egyik szaktárgy: a magyar nyelv és irodalom tárgyköréből írt dolgozatokról. A központi tételek közül az elsőt, >-Szabadság. szerelem.'« huszonkilencen választották, a másodikat, »Ment-c a könyvek által a világ elébb?" mindössze egy tanuló. Mindkét tétel eklektikus jellegű és komplex feldolgozást igényelt. Az utóbbi egyértelműbb tétel. feldolgozásához átfogó műveltség kellett (világi és hazai irodalom, egyetemes és magyar történelem, művészet- történet stb. ismeretek), ennélfogva nehezebbnek látszott az elsőnél, s valóban az is volt. tgv megoldása is alig mutatott valamivel többet a jó közepes átlagnál.

Első olvasásra az első tétel könnyebbnek látszott, jóllehet a címadó verssor, valamint az azt kiegészítő alcím már önmagában is félreértésre adhatott alkalmat. A kis Petőfi-epigramma második fele adja ugyanis a kérdéskomplexus kulcsát, s nem az első Írét sor, amelyet a tétel kiemel, ennélfogva a tétel ilyen címszerű megadását el- hibázottnak tartom.

Közismert, hogy a szabadság és a szerelem problematikájában nem a szerelemé (Júliáé) volt az első szó Petőfi életében. A szerelem, a házasság csak lehetőség a keményebb, a férfiasabb munka és vállalkozás elvégzésére. A költő mindig nagyobbra néz, mint a férfi és a férj. A szabadság és a szerelem két nagy élménye úgy viszonyul egymáshoz, mint a forradalmán kötelesség a férfiúi, a férji kötelezettséghez. A két nagy élmény csak szubjektiven, a lélekben vitatkozhat egymással, a költészetben aligha. A szerelmi húr csak addig zeng a lanton, amíg nem jön a citoyen, a polgár, a forradalmár hangja (Illyés maradandó gondolatai!), amelyben a líra már az epikába és a drámába fordul. Petőfi és Ady párhuzamba állítandó verssorai is sokat mondhatnak erről: X. »... sokat láttam, sokat... Azt, hogy a hon ereje fogy, hogy meghalni készülünk, hogy elfajult a magyar nemzet.« 2. »Jaj azoknak, kik hazájuk pusztulását, nemzetök végvo- naglását nem nézhetik egy- kedvűleg.«

A címadó vers utáni Pető- fi-költeményekben Júlia arca már egyre ritkábban merül fel. A nagy szerelmi vers (Reszket a bokor) már csak az emléknek szól, érezhetően a lemondás sejtelmével végződik: »Hogyha már nem szeretsz, az Isten áldjon meg, (De ha még szeretsz,) Ügy ezerszer áldjon meg.« Ez már a búcsú hangulata. Az utána jött »Egy gondolat...« az emberiség iránti lángolás szédítő rapszódiája. Az újév napján megírt jelige (Szabadság, szerelem) már tulajdonképpen nem vers, hanem magyarázat és üzenet. Júliának szól ugyan, de a költő szerelmi érzésekért már nem mártja többé tintába a tollat. A lényegretörő gondolat szintézisét nyújtotta József Attila is»

»Szállj költemény, szólj

költemény

Forrást kutat, nem vért itat A szabadság s a szerelem.«

Általános megjegyzéseimet a dolgozatokkal kapcsolatosan az alábbiakban foglalhattam össze: alacsony a tanulók olvasottsági szintje, kevés a szókincsük, sematikusan iskolás a fogalmazásuk, a dolgozatok jó része kommersz mondatok halmazai, amelyek felszínesen érintették a mondanivaló lényegét. Itt-ott érezhető volt az irodalmi tudás vészes felszíne, a sorok között tátongó érzelmi és tudati űr is mutatkozott. Sok dolgozat csak valamivel íródott jobb szinten, mint a hajdani tiszthelyettesek valamiféle szerelmi ábécés könyvből kimásolt, idézetekkel megspékelt levelei. Feltűnő, hogy a lányok fantáziáját sem gyújtotta fel különösképp a tétel! Még feltűnőbb a szerkesztés hiánya. Az idézetek lexikális halmaza rányomta bélyegét a dolgozatokra, amelyek szinte minden átkötés nélkül csak sztereotipen sorolták fel, főként a négy XIX—XX. századi költő többé-kevésbé jól megválasztott versldézeteit. Feltűnt, hogy a négy költőn kívül szinte alig találkoztunk olyan nevekkel, mint Juhász Gyula, Tóth Árpád, Babits Mihály. Szabó Lőrinc vagy a nagy élők (Illyés stb.). Még inkább feltűnik hiányos ismerete annak az irodalomnak. amely korunk leglényegesebb mondanivalóit fogalmazta meg a munkásmozgalommal kapcsolatosan. Néhány dolgozatban nagy-nagy irodalmi tájékozatlansággal is

találkoztunk, s néhol olyan szimptómákkal is, amelyek az irodalom és történelemtanításunk asszinkronjáról is árulkodtak.

A magyar nyelvi írásbeli dolgozattal kapcsolatosan elmondottakat néhány megállapítással szeretném még kiegészíteni:

LU Nem tartom helyesnek azt a gyakorlatot, amellyel a jeles tanulókat fölmentjük az írásbeli dolgozatok elkészítése alól. Ezt a gyakorlatot az érettségi vizsgákhoz fűződő elvek csorbítása nélkül nem folytathatjuk. Az érettségi vizsga független — éppen ezért érettségi — az osztályeredményektől. De olyan aggodalmak is ellene szólnak, amelyek megkülönböztetett előnyökhöz juttatják az osztály jeles tanulóit, így eleve elvonjuk tőlük azt a lehetőséget, amely a nagyobb tudóst igénylő, komplexebb és átfogóbb ismeretek bizonyítására ad lehetőséget a számukra, hisz közismert az írásbeli tételek nehezebb volta a tananyagra koncentrált szóbeli tételek demonstrálásánál. Így az a fonák helyzet alakult ki, hogy a nehezebb és koncentráltabb írásbeli feladatokkal éppen a gyengébben minősített tanulókat hoztuk hátrányosabb helyzetbe, mintsem a kvali- tásosabb növendékeket. A kérdés jelentősége annál is bonyolultabb, mivel a szaktanárnak — az elnökkel egyetemben — még csak relatív összehasonlítási alapja sincs az osztályzatok elbírálásánál.

o

Ide kívánkozik második megjegyzésül még az is, hogy az írásbeli dolgozatok elbírálásánál a legszigorúbb nyelvhelyességi kívánalmakat — a matematikai dolgozatoktól kezdve a nyelvi dolgozatokig — minden szaktanárnak érvényesíteni kell. Nem érkezhetnek el az érettségi vizsgákig azok a tanulók, akik a magyar nyelvhelyesség alapvető követelményeivel nincsenek tisztában.

LílI Sem az írásbeli, sem a szóbeli vizsgálatoknál nem szabadna megengedni az irodalmi szöveggyűjtemények használatát. A magyar irodalmi dolgozatok vészes olvasottságszegénysége, a kife- jező-készségbeli hiányosságok e mankó elhagyásával — szerintem — jelentősen csökkennének. Igaz, hogy a jobb tanulók dolgozatait nem láthattuk, mivel fölmentést kaptak az írásbeli dolgozatok írásának kötelezettsége alól.

Az elnöki jegyzetfüzet nem feledkezhetett meg a szokásos »arany köpé.sek«-ről sem, amelyek hellyel-közzel a legjobb karinthyádákat is felülmúlják. Néhányt ezek közül is megörökítettünk: »Életében is megjelenik a szeretett nő, de már nem olyan formában, mint Petőfinél.« . .. »A Léda iránti szerelem nem a legszebb és a leggördülékenyebb volt.« .. . »Az öregedő költő feleségül vette Bon- cza Bertalant, akit verseiben Csinszkának nevezett.«

»A hű szerelem tovább fajult, és a költő élettársává vált«. ... »Mindannyian megpróbálták összefonni a szerelmet és a politikát, és ez sikerült is nekik, mégpedig magas szinten.« . . . »Az asszony messze lemaradt Ady mögött.« ... »Petőfi egyik kezében Júlia alszik, a másik kezében pedig ott van imakönyve.« ... »A farsangi utcabálon — ez a szóbelin hangzott el — részt vett az öreglány is. (Dorottya).« Nagyon kevés időt tölthetett a szerelmével, mert a harc idején nem volt várakozási idő.« ... »Míg Petőfi tettekkel harcolt, addig Ády lantot fogott.« ... »Léda és Ady szakításának oka a politika és a forradalmi í'ejlődés egyenetlensége.« ... »Petőfi nem rohant feiiel a falnak.« ... »Nagy költőink igyekeztek a 48-as szabadságharc hibáit szerelmi lírájukban is kifejteni.« ... »R. M. a kivégző osztag tagja volt, és főbe lőtték.« ... »Ady Endrének széles körű volt az érdeklődési köre.«

A

szóbeli vizsgálatok nyugodt légköre s a jó közepes átlagú osztály felkészültsége meglepetés volt a vizsgabizottság számára. Kedvezőbb vizsgaeredményeket tudtak felmutatni a másik két, jobb tanulmányi eredményű osztálynál. Meggyőződhettünk arról is, hogy az osztály minden tanulója jól kihasználta a felkészülés idejét, igaz a szaktanárok még is korrepetálták és segítették őket tanulmányaikban.

Azt írtam jegyzetfüzetem egyik lapjára: Hiszek a pedagógia »csodájában«. A figyelemre méltó eredményben két tényezőt kellett összefüggésében látnom. Egyrészt az osztály szívós és becsületes helytállását és eredményét, amellyel a városlakókkal szembeni hátrányát leküzdötte, amely mögött azonban — és ezt nem kis büszkeséggel vethetem ezúton is papírra — egy kitűnő felkészültségű tanári kar munkájának kibontakozó körvonalait kellett észrevennem. A tanárok közül több olyan kiváló szakembert ismerhettem meg, akik hazánk bármelyik középiskolájában is ranggal állnák meg a helyüket. Ez az imponáló szaktudással párosult kitűnő pedagógiai érzék tette alkalmassá őket arra, hogy nyugodt légkörben irányíthatták a jelöltek válaszait, lényegretörő kérdéseik nem okoztak fölösleges kitéréseket, s velem együtt, az osztályvizsgák eredményétől függetlenül, az érettségi szintjének a megállapítására törekedtek.

A szóbeli eredmények tartalmasabbak voltak az írásbelieknél. Az irodalmi és a történelmi ismeretek között már jóval kedvezőbb volt a szinkron, mint az írásbelinél. Pozitív eredményként könyvelhettem el, hogy cselekvő partnerként beszélgethettem a jelöltekkel az élő magyar irodalom képviselőiről: Illyésről, Némethről, Darvasról, Lengyelről, Fodor Józsefről, Váciról, Simon Istvánról s Garai Gáborról. A történelmi feleleteknél és tételeknél is a higgadt s a szakismereteket dicséretes módon kézben tartó jó pedagógiai készség valahányszor biztos kézzel vezette át a múltbeli ismereteket az izgalmas jelenig. Nagy szó — bátran leírhatom —, hogy a legújabbkori történelmi ismeretek labirintusában is elérték a növendékek az érettség szintjét, és biztonságosan mozogtak a helytörténeti ismeretek között is.

A természettudományos szakágazatok hallatlan plusza: a kísérletező-műhelyis- kola új arculatát engedte előttem fölsejleni, amely az élettel is szoros kapcsolatban áll. Imponáló volt a kemény parasztkoponyáktól megalapozottan biztonságos feleletet hallani az atomról, komplikált biológiai kérdésekről és — több esetben — a csillogó matematikai logika megnyilvánulásaival találkozni.

I

^gy állt előttem 32

szentpáli, böhönyei1 s más Marcali környéki falu diákja, a tágra nyitott kapuk nagy korszakából induló paraszti generáció első nemzedéke, amely szívemhez nőtt és jó emlékeimbe záródott. Különösképp örültem annak, hogv a versenypálya — amely általam is oly sokszor hangoztatottan még mindig hátrányosabb a számukra — az évek futásával valódi küzdőtérré válhatik a számukra. Ha a vidéki gimnáziumok előretörni akaró nemzedéke becsülettel kíván helytállni az élet nagy versenypályáján, akkor akaratán, szorgalmán és tehetségén túl aligha nélkülözheti a kitűnő »edzők« közreműködését, amely nélkül az új társadalom és az új nemzet aligha érheti el az »érettségi« szintjét. A tanár-edzőket illetően hallatlan bizakodással és megnyugvással hagyhatta el a fiatal marcali gimnázium épületét a vizsgabizottság elnöke.

Harminckét évvel ezelőtt csak néhány parasztgyerek hagyta el az érettségi kapuját. Ma ezrek és tízezrek kapnak érettségi bizonyítványt. Micsoda sorsfordító történelmi változás ez népünk javára! Talán ezért csüklott el a hangom, amikor 32 parasztgyereknek kioszthattam az érettségi bizonyítványt.

Kanyar József

VÁQÓ JÁNOS METSZETEI

ABLAKHAL.

T

j Tabi László tárcája:

ffiíss deka panzer

Vasárnap délelőtt

negyed tíz után öt perccel egy csinos, fiatal lány csengetett be Kemecsei Béla lakásának ajtaján. Kemecsei — egyébként foglalkozására nézve diszpécser, korát tekintve negyvenhat éves, középmagas, zömök férfi — ugyané pillanatban riadtan ült fel az ágyában és tűnődve nézett maga elé. Mielőtt kidugta volna a lábát a paplan alól, várt. Hátha csak álmodta a csengést? Ám a csengő újra berregett, s minthogy a probléma ezzel eldőlt, kimászott a takaró alól. Felhúzta a papucsát, fölvette köntösét, és fejcsóválva kiment az előszobába. Mielőtt ajtót nyitott volna, kinyitotta az ajtó ablakát, hátha a szomszédba csöngettek. A vendég levette kezét a csengő gombjáról, amelyet éppen harmadszor is meg akart nyomni, s enyhe zavarral mosolygott Kemecseire:

— Jó reggelt kívánok — mondta nagyon kedvesen —, Kemecsei Bélát keresem.

— Egy pillanat!

Gyorsan becsukta az ablakot, az előszobául szekrény tükre elé lépett, s úgy. ahogy leli simította a haját. Köntösének övét masnira kötötte, és megköszörülte a torkát. Ezek után ajtót nyitott és olyan egykedvűen, amennyire csak tudott, így szólt:

— Tessék befáradni. Én vagyok.

A lány belépett.

— Csak nem ébresztettem föl?

— Ugyan! De kihez van szerencsém? — f érdeklődött Kemecsei udvarias mosollyal, s r közben a tükörbe sandított. Az arca boros- J tás volt egy kissé, de úgy találta, hogy ege- \ szében azért elfogadható látványt nyújt.

f — Növik Ilona vagyok — mondta a lány ’ —. de • kartárs névről bizonyára nem ismer.

A kétezer-kétszázhatos Közértből jöttem. Csak néhány percre tartom fel...

— Foglaljon helyet... — mutatott Kemecsei a kis kerek asztal mellett álló székek egyikére —, van időm, vasárnap van vagy mi a szösz. — És heherészett hozzá egy aprót, mert úgy gondolta, hogy megállapítása ezáltal még szellemesebbnek fog tűnni. —■ Sajnos — tette hozzá — a lakásom takarítat- lan ... Ugyebár magánosán élek ...

— Nagyon megfelel itt is — szólt a lány, s közben már leült. Lila plasztik táskáját az ölében tartva, nagy, világoskék szemét Kemecseire függesztve azt kérdezte: — Nem is sejti, miért kerestem föl?

Nem, Kemecsei nem is sejtette. Igaz, nem is gondolkozott rajta, sőt, neun is tartotta túlságosan fontosnak. »Mindegy. Fő, hogy itt van ...« — mondta volna legszívesebben, de hallgatott. Nem az az ember, aki az első percben udvarolni kezd.

— Húsz deka parizer... — mondta most a lány, s egy picit előrehajolt —, így már emlékszik?

Hogy értse ezt? Olvasta valahol, hogy a Közért nagyobb tételeket házhoz szállít. Talán rendelt húsz deka panzert, s ez a kis tündér elhozta? Nem valószínű. És különösen vasárnap!

Lubickolt Növik Ilona tekintetében, s közben azt motyogta:

— Húsz deka parizer ... Mi az, hogy húsz deka parizer?

Ilonka felelet helyett a retiküljébe nyúlt, s egy zöld füzetet húzott elő. Felütötte és olvasni kezdte: »Húsz deka parizert kértem, erre az eladó olyan minősíthetetlen hangon (Folytatása a S. oldalon.)

Húsz deka parizer...