Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-14 / 138. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1968. Június tt Budapestre érkezett a csehszlovák küldöttség KIS HÍREK A KAC7VILAGBQL Nem teljesítették követeléseiket Még egymillió munkás sztrájkol Tanácstalanul állnak a Citroen autógyár bejárata előtt azok a munkások, akik június 11-én abba akarták hagyni a sztrájkot. A kapuban álló sztrájkőrség megakadályozta a munka felvételét. A Sorbonne épületének tetején június 11-én tüntető diákok állták készenlétben, hogy cserepekkel hajigálják meg a behatoló rendőrséget. (Folytatás az 1. oldalról.) A népeink közötti kapcsolatokban bekövetkezett alapvető fordulatot kifejező 1949-es első szerződés aláírása óta eltelt évek során sikereket értünk el. Nemcsak az országaink közötti gazdasági, politikai és kulturális együttműködés bővült lényegesen, hanem — ami az igazi barátság és szövetség szempontjából a legfontosabb — jobban és mélyebben megismertük és megértettük egymást. Elmondhatjuk tehát, hogy az eddigi egyezmény tartalma, szelleme és célja megvalósult. Megérett az idő arra, hogy új egyezményt kössünk, amely kifejezi sokoldalú kapcsolataink új minőségét és perspektíváit, egyúttal azokat a változásokat, amelyek 1949 után Európában és az egész világon végbementek, s amelyekre politikánkban tekintettel kell lennünk. Azt akarjuk, hogy szerződésünk egyértelműén demonstrálja akaratunkat, hogy az egyenlőség, egymás tiszteletben tartása és a kölcsönös előnyök elvei alapján, a proletár internacionalizmus, valamint a Varsói Szerződésből eredő kötelezettséghez való hűség szellemében fejlesszük az együttműködést a szocialista A csehszlovák párt- és kormányküldöttséget csütörtökön délben az Országház Munká- csy-termében fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Csütörtökön délben az Országházban az Elnöki Tanács tanácstermében megkezdődtek a magyar és a csehszlovák párt- és kormányküldöttség tárgyalásai. Magyar részről a tárgyaláson részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a kormány elnöke, Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Péter János külügyminiszter, Párái Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes és Kovács Imre, hazánk csehszlovákiai nagykövete. Csehszlovák részről részt vett a tárgyaláson Alexander Dubcek, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Old- rich Cernik, a CSKP elnökségének tagja, a minisztertanács elnöke, Vasil Bilak, a CSKP elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt első titkára, dr. Jiri Hájek, a 15 éves korú, általános iskolai végzettségű fiatalokat felveszünk 1 éves fonó-szövő ipari tanulónak az 1968. szeptemberi csoporthoz. Előjegyzésbe vétel végett jelentkezni lehet személyesen vagy levélben: Magyar Pamutipar, Budapest, XV., Erkel u. 30. Szakoktatás. (5999) országok között, valamint készségünket, hogy jó, békés kapcsolatokat teremtsünk mindazon európai országokkal, amelyek készek hathatósan támogatni a békét és biztonságot Európában. Kedves elvtársak! Meggyőződésünk, hogy látogatásunk, megbeszéléseink és tárgyalásaink hozzájárulnak a Csehszlovák Kommunista Párt és a Magyar Szocialista Munkáspárt, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány közötti őszinte viszony további elmélyüléséhez, a szocialista országok egységének további megszilárdításához. Köszönjük Önöknek, kedves .eivtársak, Budapest lakói a szívélyes és elvtársi fogadtatást. (Nagy taps.) Az ünnepélyes fogadtatás a díszzászlóalj díszmenetével fejeződött be. A csehszlovák párt- és kormányküldöttség tagjai magyar államférfiak társaságában gépkocsikba ültek, s rendőri díszmotorosok kíséretében szállásukra hajtattak. Amerre a gépkocsisor elhaladt, budapestiek ezrei köszöntötték meleg szeretettel a testvéri csehszlovák nép párt- és állami vezetőit. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott találkozón jelen volt Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Péter János külügyminiszter, Párái Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes és Kovács Imre, a Magyar Nép- köztársaság csehszlovákiai nagykövete. CSKP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter, dr. Frantisek Vlasák, a CSKP Központi Bizottságának póttagja, tervezési miniszter és Josef Púcsik, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövete. Magyar részről szakértőként vett részt a tárgyaláson Katona István, az MSZMP KB agitációs éís propagandaosztá- iyának helyettes vezetője, Forgács Egon, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, dr. Randé Jenő, a Külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője, cír. Bényi József, a Külügyminisztérium nemzetközi jogi osztályának helyettes vezetője. Csehszlovák részről szakér- iŐKént részi vett a tárgyaláson dr. Antonín Krouzikí külügyminisztérxunü főosztályvezető, Vladimir Musü, a CSKP KB külügyi osztályának alosztályvezetője, Adolf Suk, az állami tervezési minisztérium főosztályvezetője, dr. Jan Rabas, a kulturális és tájékoztatásügyi minisztérium főosztályvezetője és Bruno Moldrik miniszterelnökségi főosztályvezető-helyettes. Csütörtökön délután a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának székházában szívélyes, elvtársi légkörben folytatódtak a magyar és a csehszlovák párt- és kormányküldöttség tárgyalásai. Vacsora az Országháxban vendégeink tiszteletére A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a forradalmi munkás- paraszt kormány csütörtökön este az Országház vadásztermében vacsorát adott a csehszlovák párt- és kormányküldöttség tiszteletére. A szívélyes, baráti hangulatú Kádár János és Alexander Dubcek pohárköszöntőt mondott. (MTI) Szocsiból csütörtökön hazautazott Mohammed Zahir Sah, Afganisztán királya, felesége és kísérete. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és a szovjet kormány meghívására a királyi pár és kísérete hivatalos látogatást tett a Szovjetunióban. A Svéd Szociáldemokrata Párt kongresszusán csütörtökön ismét Tage Erlander miniszterelnököt választották meg a párt elnökévé. Erlan- der 22 éve áll a párt és a svéd kormány élén. Gorton ausztráliai miniszterelnök csütörtökön Kuala Lumpurból hivatalos látogatásra Indonéziába érkezett. A miniszterelnököt ázsiai körutazásának utolsó állomásán Suharto elnök fogadta. Nixon volt alelnök szerdán este elutasította Rockefeller New York-i kormányzónak azt a javaslatát, hogy álljanak a tv kamerái elé, és közösen vitassák meg az ország előtt álló alapvető feladatokat. Nixon az elutasítást azzal indokolta, hogy az ilyen vita »a demokratáknak kedvezne«. Husszein pakisztáni külügyminiszter a nemzetgyűlésben kijelentette, a pakisztáni kormány nem nézheti közömbösen »a mohamedán-ellenes zavargásokat Indiában«, és fontolóra vette a szükséges lépések megtételét. A Pan American repülőtársaság egy lökhajtásos utas- szállító gépe, amely Tokióból Londonba tartott, csütörtök reggel, közvetlenül calcuttai leszállása előtt heves viharba került, lezuhant és kigyulladt. A gépen tartózkodó 63 személy közül 57-en életben maradtak. Cohn-Bendit Az angol kormány szerdán este meghátrált Cohn-Bendit, a nyugatnémet állampolgárságú francia anarchista diákvezér követelése előtt, és eredetileg 24 órára kimondott tartózkodási engedélyét 14 napra hosszabbította meg. Ezzel elhárult az akadály a BBC tv nemzetközi diák műsora elől, amelyben Cohn-Bendit és 11 más angol, illetve külföldi diákvezér vesz részt. Cohn-Bendit kijelentette, egyáltalán nem bizonyos, hogy csupán két hétig marad Angliában. »Altkor megyek vissza, amikor akarok« — mondotta, majd arról kezdett filozofálni, hogy esetleg politikai menedékjogot kér Angliában, mint De Gaulle tábornok 1940-ben, mert »Francia- országban fasiszta rezsim van kialakulóban« ... (MTI) A dél-vietnami hazafias erők csütörtökön a kora reggeli órákban aknavetőkkel lőttek egy dél-vietnami katonai berendezést négy kilométernyire Saigon középpontjától, és a lövedékek felgyújtottak egy lőszerraktárt. A Da Nang-i támaszponton az egyik hivatali épületben felrobbant egy bomba. A robbanás megrongálta az épületet és megsebesített több katonát. Tran Van Huong, az új délvietnami miniszterelnök felNoha a francia kormány szerdán délben betiltotta a tüntetéseket és gyűléseket, este több francia városban az kérte az amerikai és a dél- vietnami katonai vezetőket, hogy a legutóbbi súlyos rakétatámadások megismétlődésének elhárítására terjesszék ki a főváros biztonságának védelmét. Ugyanakkor a kormányt támogató képviselők csoportja nyilatkozatot adott ki, amelyben felszólítja a sai- goni kormányt és az amerikai szövetségeseket, hogy a Saigon elleni támadások megtorlásaként folytassák egész Észak-Vietnam területének bombázását. (MTI) utcára vonultak a diákok. A rendőrség csupán Strasbourg- ban lépett közbe, a többi tüntetés rendzavarás nélkül zajlott le. Strasbourgban. ahol az egyetem diákjai kikiáltották »autonómiájukat«, a rendőrség megpróbálta kikergetni a diákokat az épületből: az egyetemi hallgatók bútordarabokat dobáltak a rohamozó rendőrökre, akik végül visszavonultak. Több diák és rendőr megsebesült. A sztrájk tovább tart azokban az üzemekben, amelyekben még nem született megegyezés. A jelentések szerint egymillió munkás sztrájkol még. A hét trockista, anarchista és más »forradalmi« egyetemi szervezet betiltása után a diákság körében a helyzet nyugodt, izgalmat csak az a hír keltett, hogy a Sorbonne-on a diákok között mintegy 30 volt algériai idegenlégiós ejtőernyős is tartózkodik. akik a hírek szerint csütörtök délelőtt puccsszerűen átvették a diákoktól az elfoglalva tartott Sorbonne irányítását. Mint most kiderült, a rendőrségnek több mint egy hete tudomása volt ezeknek a se diákoknak, se baloldaliaknak, se forradalmároknak, hanem sokkal inkább fasisztáknak nevezhető 30—40 év közötti kalandoroknak a jelenlétéről. Egyikük-másikuk zsoldosként Kongót is megjárta. Egyikük, aki Luciennek nevezi magát, hivalkodó interjút adott az Europe—1 rádiónak. Kijelentette, őket semmi sem köti a baloldalhoz és a diákok mozgalmához. Egyszerűen csak lehetőséget látnak akciójukban arra, hogy megfizessenek a gaulleista rendszernek »Algéria elvesztéséért«. Azzal is büszkélkedett, hogy az utcai harc módszereire a francia hadsereg kiképzői tanították meg annak idején őket. (MTI) Az Országos Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat balatonboglári ki- rendeltsége eladásra vagy Xijnyvióváirásra 'elajánl 3 db MOS 45-ös. üzemképes vontatót Ügyintéző: Németh Bé- P la műszaki vezető. Te- 2 : lefon: Balatonboglár 27. “ Kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat íölvesz a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. Átlagkeresetek: kőműves 1800 Ft-tól 3000 Ft-ig segédmunkás 1450 Ft-tól 2100 Ft-ig. Vidékieknek különélési pótlékot fizetünk. Üzemi kony ha van, vidékieknek munkásszállót térítés ellenében biztosítunk. Indokolt esetben — megfelelő létszám esetén — a kaposvári építkezésekről 60 km távolságon belül a dolgozókat naponta gépkocsival hazaszállítjuk Jelentkezés helye: Kaposvár. 48-as ifjúság útja a. 2. sz. fő-építésvezetőség, Siófok, Fő u. 200. Építésvezetőség, Nagyatád, Acs u. 1—3. (9524) A. csehszlovák küldöttség látogatása a magyar vezetőknél Megkezdődtek a tárgyalások Eltaláltak egy lőszerraktárt