Somogyi Néplap, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-09 / 134. szám
▼asárnap, 1968. Június 9. 7 SOMOGYI K 3Cine£e£ Ojtida kirátijainál LÁTOGATÁS A KÖZÉPKORI VÁRPALOTA FALAI KÖZÖTT Modern vasrács az antik kapun. Itt léphet be a múzeumlátogató a középkorba is. »Budán városának egyik részén, amely rendkívül magas, van a király palotája, amely égig ér«. — Dzselálzáde Musztafa így látta, s a maga törökás lelkesedésével így írta le a magyar királyok középkori palotáját, amely már rég nem ér az égig, sőt éppenhogy a föld alá kerü't, de ma ismét királyi látnivalókkal fogadja a látogatókat. Néhány hete ugyanis a Budapesti Történeti Múzeum megnyitotta a legrégibb palota feltárt részeit, s kiállítással is ismerteti a középkori Budavára életét. Pontosabban a középkori és a reneszánsz palotáét sorrendben tehát az első két rezidenciáét. Mert lényegében legalább négy palota részei állanak egymás fölött és egymással keveredve, egymást metszve és eltemetve azon a helyen, ahová igyekszünk. Négy történelmi és művészet- történeti korszak uralkodói emeltették az épületeket, míg sok pusztulás után egy öcödik korszak, a miénk végképp feltárta, s most bemutatja, ami a négy előzőből megmaradt Kezdték első királyaink, még az Árpád-háziak. Első, legrégibb részeit a XIII. században emeltették, a történelmi-építészeti magot jelentő István-torony első lő- réssoráig ma is áll. Zsigmond fejlesztette pompás gótikus palotává, párját ritkító uralkodói székhellyé a budai várat. A második nagy építészeti korszak Mátyás nevéhez fűződik, ő még úgy gyarapítóit, hogy nem rombolta az elődök munkáját. Ez a második a reneszánsz várpalota, s a kettőt együtt pusztította el a másfél évszázados török megszállás és az annak véget vető kemény budai ostrom Olyannyira elpusztította, hogy az 1686-os harcok után új rezidenciát kellett építem, a harmadik palotát. Barokk stílusának szerénysége, szegényes pompája azonban kevés volt a millenniumi pá- váskodásnak, ezért ezelőtt hatvan-hetven évvel teljesen átépítették, hogy szinte negyedik palota lett a század elejére, kevert, eklektikus stílusú, hatalmas építmény. A negyvenötös pusztulás után tehát éppen négyfajta építészeti stílus emlékeit kellett kiásniuk a ma tudósainak, szakembereinek, hogy lehetőleg valamennyi kor értékét megmenthessék. Mindezt szemléletesen mutatják a kiállított metszetek, alaprajzok és fényképek ■ az új kiállítás előterében. Néhány lépcső lefelé, s a középkori palotában járunk. Az Albrecht-pincének nevezett komor boltíves helyiség után máris az 1420 körül épített boltozatos termeibe érkezünk. A föld, a rárakodott törmelék őrizte meg szinte teljes épségben ezt a íelezar éves három termet, amely most jól berendezett múzeum. Az elsőben pompás sao- bordíszítésű kályhacsempék között — az ásatások során előkerült zöld és barna, sárga és színtelen, remekmű figurás alakok — korabeli asztali berendezés, megtalált és restaurált tárgyakkal: cserép- kancsók, ovális kerámiatálak és üvegedények, földmarta régi kések és konyhai íaesz- közök. A csempék^ közötti a faliszekrényben a híres budai kályhadísz Mátyás király alakjával, s bent, a legbelső teremben Thuróczi krónikájából vett idézet utal rá, hogy ott raboskodott bátyja kivégzése után, 1457-ben a későbbi király. A hely emlékére az ásatásból előkerült durva birabfefiratok kerültek ide, valamint korabeli teljes fegyvertár, tőrrel és rozsdaette karddal, harcicsákánnyal és alabárddal. Ilyen alabárddal őrizhették később Mátyást, amikor már díszőrség vigyázott rá Budán: palotaőrség, a királyra. Emlékét, hatalmas, pompás építkezéseinek maradványait a következő terembe gyűjtötték össze. Vörösmárvány v->- rágfüzéres ajtókeretek a falban, fehérmárvány-bábo.3 kőkorlátok a lépcsőszéleken, bőségszaruval, pihenő harcosokkal díszített vörösmárvány kandallók ontják a meleget — így tudjuk felidézni a látották alapján a reneszánsz uralkodó lakosztá'yait. A termek mennyezete kazettás vörösmárvány »és be tomozva« — írta Heltai Gáspár Mátyás padlójáról. A „szép tarkabarka pádimentomok“ a híres budai fazekasműhely kerámiakockái címer-, könyv- és üstábrázolásokkai tucatjával láthatók. A reneszánszból kissé visz- szatérünk a középkorba, a nagyon impozáns gódkus nagyterembe. Zsigmond építette ezt is 1420 táján, s eredetileg a királynők lakosztályához tartozott, a merész íves, színes üvegablakaival a legszebb dunai panorámára néző királyi helyiség. Benne most egy rekonstruált dísz- kályha, s korabeli festmények — köztük az építtető Zsigmond királyról készült nürnbergi Bürer-portré másolata — teremtenek hangulatot. S még ezután következik több tucat királyi pecsét és uralkodói aláírás, szobor.lövedékek és épületrészek Kincstára, majd Nagy Lajos király 1365-ös kápolnájának nagyszerűen rekontsruált terme. Nehéz a középkori magyar királyoknál járó vendégnek — a hatalmas méretű és értékű műemlékmúzerrmot finkereső látogatónak — beszámolni a lépcsőkön föl-le ereszkedő, föld alatt jobbra- balra kanyargó, olykor napfényesen megvilágított, máskor titokzatos félhomályban hagyott útról a nemzeti művészet és a magyar történelem emléked között. Művészek emléke Ha megnézte, tisztelettel all meg a labirintus utolsó helyiségében, ahol évszázados vésők, kőfaragó csákányok és kalapácsok idézik János mester és Giovanni Dalmata, Benedetto da Maiano és a többi mester emlékét, mind- azokét, akik a pompás művészetet megteremtették. S kifelé menet a régi várudvaron, elhagyva a gyíl okjáró udvar, a buzogánylo- rony, a kerek, kövér rondella falait (ezek is a látott korszakot idézik) ugyanilyen jó szívvel és lelkes elismeré sei gondol a modern szakemberekre, akiknek a régi művészet modern látványát köszönheti. lincsek, s a palota börtönei- vannak szép tarkabarka páA régi Buda kiállításának egyik legszebb része a gótikus nagyterem. Zsigmond király 1420-as falai* nemrégiben restaurálta*. Színházi napok Debrecenben A modern dráma jegyében, három fővárosi, valamint a szolnoki, a szegedi és a debreceni színház részvételével rendezték meg május 27 — június 2. között a II. debreceni színházi napokat A program — Brecht, Hinde- mit egy-egy műve; Gyurkó: Szerelmem Élektara; Görgey: Komá.masszony, hol a stuk- ker?; Vidám Színpad: Alom az államban; Kerekes: Kapaszkodj, Malvin, jön a .cany ar! — világosan tükrözi a célt: Keresztmetszetét adni modern színházi törekvéseinknek a három fővárosi és az erre legalkalmasabb három vidéki produkció meghívásával. Ahogyan a vasárnapi rádiónyilatkozatból hallottuk: »Bemutatni, milyen összetett képet ad a mai modern szocialista dráma és színházkultúra.« A program válogatásával, a produkciók magas színvonalával a debreceni találkozó teljesítette demonstratív küldetését. Több más hasznos, előremutató vonására is érdemes odafigyelnünk. A kép, a mai modern szocialista színházkultúránkról alkotható kép azonban csak akkor lenne hiteles, ha — a dunántúli színházak találkozójához hasonlóan — valamennyi tiszántúli színház elhozhatta volna a maga produkcióját Debrecenbe. A fővárosi színházi törekvések egy Helyütt lemérhetők; a kritika is állandóan figyelemmel kíséri őket. A négy dunántúli színház már két alkalommal bemutatta a maga fesztiváldarabját Kaposváron. Általános képet tehát egy-egy érad végén csak oly módon nyerhetnénk színházkultúránk helyzetéről, ha a debreceni színházi napok is mindenekelőtt a hat tiszántúli színház találkozója volna. El kell ismernünk ugyanakkor, hogy módszerekben több megszívlelendő tanulsággal szolgált a II. debreceni színháza napok. A szakma élvonala, irányítói és elméleti szakemberei mellett napokon át jelen voltak és sokfelé megfordultak a városban a fővárosi színházak vezető művészei — legalább negyvenen. Igaz, külsőség, de mindenképpen az esemény rangját, hangsúlyát erősítették jelenlétükkel. Esténként minden előadáson, valamennyi ülőhelyen ott volt a Csokonai Színház jövő évi bérleti felhívása. Tájékoztatásul és imponáló előrelátással, a műsorterv júniusi végleges jóváhagyásáig. (S a »-véglegest« alighanem szó szerint értik Debrecenben ...) A kitűnő darabok a közönség tömegeit csábították a színázba. Zsúfolt házak tapsoltak esténként a produkcióknak. (Becslések szerint Gyurkó László darabjára mintegy ötezren nem kaptak jegyet.) Ebből a szempontból, a közönség szemlélet- és rzlésformálása szempontjából kétségtelen a debreceni színházi napok erkölcsi sikere; a színház és a közönség egymásra találása. Egységes karakterét, a szakmai vitákhoz való viszonyát és (helyi jelentőségén túl) a színházügy egészére való kihatását illetően változatlanul vannak fenntartásaink a H. debreceni színházi találkozóval szemben. Mi a karaktere, alapvető eszmei célja? — kérdeztem többektől. A válaszok lényege: modern drámák előadása, a közönség nevelése. Mindkető nagyon fontos része, de csak egyik része égy színházi fesztiválnak. Mit profitál mindebből a szakma, a színházügy a magyar dráma fejlődése? (Azon túl, hogy a részvevők egy hétig teljes kötetlenséggel kitünően érezhetik magukat Debrecenben — tisztes napidijak segítségével). Kétségtelen: volt két szakmai előadás. Pándi Pál színházi életünk néhány kérdéséről, Both Béla pedig színjátszásunk mai feladatairól; művészi és emberi vonatkor zárban a modern mai fogalmáról tartott igen értékes, gondolatkeltő előadást. V ita azonban nem volt. Az előbbinél azért, mert senki se kezdte el, az utóbbinál pedig »az idő előrehaladt« és közelgett az ebédidő. Mellesleg ahogy megtudtam, a rendezők eleve, tudatosan kerülték a nyilvános színházi vitákat. Nehogy valaki is megsértődjék, megorroljon, hazautazzon stb.« (... mint nálatok, Kaposváron ...«) A vitákban úgyis mindenki részt vesz a presszókban ós a színházi klubban, fehérasztal mellett. És: »A magyar dráma sorsát úgysem ti döntitek el Kaposváron, és nem is mi, itt...« — hallottam egy fiatal debreceni rendezőtől. Ez igaz. Ám ha nem is döntőek e találkozók a mai magyar dráma sorsára, mindenképpen részei, apró láncszemei annak a folyamatnak, amit színjátszásunk megerősödéseként értékelt a debreceni találkozó egyik neves előadója. V égül még egy észrevétel: Már a kaposvári találkozón is kísértett az óvatoskodó, egyenlösdi jutalmazás. A minisztérium javaslatára — egyetértésben a helyi szervekkel — nem a legjobb darabot, rendezést, alakítást stb. jutalmazták meg, hanem — »nehogy harag legyen« — az egyes produkciókat. (Vagyis a jutalomösszeget a színázigazgatók osztják rí, tetszésük szerint.) Debrecenben is így történt Kényelmes, efektikus álláspont ez! Semmiesetre sem szolgálja helyesen e színházi találkozók célját, rangját és jövőjét Presztízsnövekedése helyett az ellaposodás veszélyét hordozza. Két-két találkoaó ntán megállapíthatjuk: sajátos profilja van mind a debreceninek, mind a kaposvárinak. Más és más célkitűzéssel indult el mindkettő másképp igazítja lépteit — egy közös úton. Megítélésünk szerint közönségnevelésben, demonstratív rendezésben a debreceni példa; tartalomban, az őszinte, alkotó szakmai vitalégkör megteremtésében a kaposvári modell a tanulságos, a követendő (Még akkor is, ha itt-ott vállalni kell az esetleges sértődések ódiumát...) Taar Ferencnek, a Csokonai Színház igazgatójának üzenetével zárom ezt a beszámolót: »A debreceniek üdvözletét küldöm a kaposváriaknak. Meggyőződésem, hogy mindkét város — ha különböző úton is — nemes küldetést teljesét a színházi napok megrendezésével.« Wallínger Endre Endre: LA LOS SZERELEM Hátadra púpot gyűr az idő, szemedben több a hamu, mint a láng; a volt és lesz ringató szerelme szikkadt öklödben egy marék virág. Ne vicsorogj1 Aszalódó tested téli fagy nélkül is megdermedne; varjúrajokkal ringat az alkony — halál helyett készülj a szerelemre?
