Somogyi Néplap, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-04 / 103. szám

SOMOGYI NÉPtAF 2 Szombat, 1968. májas 4 Robbanás a saigoni televízió épületében Súlyos amerikai veszteségek a Dong Ha körüli harcokban Pénteken délben hatal­mas robbanás rázta meg a dél-vietnami fővárost: a szabadságharcosok táma­dást hajtottak végre a te­levízió épülete ellen. A Tét- offenvíva óta ez volt a par­tizánok legjelentősebb ak­ciója Saigonban. A televízió épülete előtt néhány perccel a robbanást megelőzően egy kék taxi állt meg. A sofőr kiszállt.. és öt perccel később a gép­kocsi a levegőbe repült. Mintegy száz kiló robbanó­anyagot helyeztek el ben­ne. A robbanás nyomán megszakadt a televízió- és rádióműsor és megrongáló­dott több épület. A harctérről érkező jelen­tések szerint egyre nagyobb méretűvé fejlődik a demilita­rizált övezettől közvetlenül délre, a Dong Ha amerikai támaszpont környékén három napja kezdődött ütközet. Csü­törtökön délután az amerikai parancsnok­ság elismerte, hogy »az ellenség erőteljes táma­dása következtében« csa­patai kénytelenek voltak visszavonulni. A partizánok akcióját tüzér­ség támogatja. Az amerikaiak most erősítéseket küldenek a körzetbe, és légierőt koncent­rálnak a szabadságharcosok ellen. A DNFF hírügynöksége csü­törtökön jelentést adott ki a Dong Ha körül folyó harcok­ról. A jelentés beszámol ar­ról, hogy a partizánok vissza­vertek két amerikai és dél- vietnami zászlóaljat, amelyek Párizs legyen a tárgyalások színhelye (Folytatás az 1. oldalról) A választási küzdelemmel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy visszavonulása »elősegí­tette az egység helyreállítá­sát, de még mindig túlságo­san nagy a megosztottság az országban«. Az amerikai szegények ter­vezett washingtoni tüntetésé­ről és táborozásáról Johnson azt mondotta, megérti ugyan a türelmetlenséget, de az ilyesfajta demonstráció »ko­moly veszélyekkel jár«, és »senki sem garantálhatja, hogy minden békésen megy végbe«. A PueblQ-üggyel kapcsolat­ban az elnök azt mondotta, hogy »nincs új közölni való­ja«. ' A Fehér Házban megtar­tott sajtókonferencia után Johnson Kansas Citybe re­pült, hogy Truman volt el­nökkel találkozzék. Az első visszhangok PÁRIZS A francia kormány kész egy Párizs környéki épületet vagy kastélyt az amerikai és az észak-vietnami tárgyaló partnerek rendelkezésére bocsátani — közölték a fran­cia kormány képviselői. De Gaulle elnök szóvivője kije­lentette: Franciaország öröm­mel látja Észak-Vietnam és az Egyesült Államok képvi­selőit a párizsi megbeszélése­ken. Mint a Reuter rámutat, a francia főváros minden szük­A BÁBOLNAI ÁLLAMI GAZDASÁG egyéves sportlováss- iskolát indít Jelentkezhetnek írásban azok az általános iskolát végzett egészséges fiúk, akik a' 17. életévüket még nem töltötték be. Jelentkezési határidő: május 10. (4326) séges feltételt biztosíthat a Vietnammal kapcsolatos elő­zetes megbeszélések számára. NEW YORK U Thant ENSZ-főtitkár ki­jelentette: rendkívül re­ménytkeltőnek tartja az Egye­sült Államok és Észak-Viet- nam elhatározását. »Az első létfontosságú és nélkülözhe­tetlen lépést jelenti« a béke felé. LONDON A brit kormány szintén melegen üdvözölte a döntést. Mint az UPI megjegyzi, a brit kormány tagjai — köz­tük még Stewart külügymi­niszter is — csak akkor ér­tesültek a megállapodásról, amikor azt hivatalosan is be­jelentették. A londoni nemesfémtőzsdén a megegyezés hírére esett az arany ára. Az értéktőzsdén jelentős áremelkedéseket oko­zott a bejelentés. Mint az UPI megjegyzi, az arany sza­bad piaci árának pénteki esé­se az április 19-e óta tartó szakadatlan áremelkedési fo­lyamatot szakította meg. Fénvképeztesse gyermekét! Májusban 23 °|0-os árengedményí 12 db levelezőlap 1 db 18x24 cm-es kép 129 Ft helyett 100 Ft. Műtermeink: Kaposvár, Május 1. u. 24. Telefon 11-191. Tanácsház u. 10. Telefon 11-354. Ady Eridre u. 17. Marcali, Rákóczi u. 5. Nagyatád, Széchenyi tér 19. HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYÜNK! (7033) FODRÁSZ ÉS FÉNYKÉPÉSZ KTSZ Értesítjük a fogyasztóközönséget, hogy sütőipari szakboltunkat május 6-án a Tanácsház utca 14. szám alatt. megnyitjuk Egész napon át friss kenyérrel — 3 kg-os házi jellegű kenyérrel is — és friss péksüteménnyel állunk t. vá­sárlóink rendelkezésére. Nyitvatartási idő: 4.30—20.30-ig. Somogy megyei Sütőipari Vállalat. ________. ' (7041) m egpróbálták ellenőrzésük alá venni az 1-es számú útvona­lat. Az amerikaiak és szövet ségeseik vesztesége 500 em­ber volt. A három napja tar­tó csatában — jelentette a DNFF hírümmöksége csütör­tökön — az amerikaiak ezer halot­tat és sebesültet, a dél- vietnnmi kormány csapa­tok 300 halottat és sebe­süket ves-tettek. A légiháborúoan a B—52- es neházbombázók Hűé tér­ségében szórták le bombáikat. Az amerikaiak ismét bevetet­ték az F—111-es változtatha­tó szárnyállású gépeket. Harold K. Johnson, az ame­rikai hadsereg hamarosan nyugdíjba vonuló vezérkari főnöke csütörtökön este egy washingtoni gyűlésen éles tá­madást intézett az amerikai közvélemény ellen, amely hi­tetlenül szemléli a hadsereg vietnami tevékenységét. A tá­bornok azt bizonygatta, hogy az amerikaiak és dél-vietnami szövetségeseik helytálltak a Tet-oífenzíva idején. »Mi történt azonban idehaza? El­söprő katasztrofális pszicho­lógiai vereséget szenvedtünk, s ezt a vereségét magunk mértük magunkra« — jelen­tette ki. (MTI) Odaítélték az 1967. évi nemzetközi Lenin-békedíjakat Hárman a ^tüntetettek közül: (balról jobbra) Jean Eifel, a világh'rű francia karikatu- íis'.a, dr. Sík Endre, a Magyar Országos Béketanács elnöke és Joris Ivens holland film­rendező. Moszkvában Szkobelcin aka­démikus elnökletével ülést tartott a nemzetközi Lenin- békedíjakat odaítélő bizottság. Az ülésen hozott határozat értelmében a béke fenntar­tásáért és megszilárdításáért vívott harcban szerzett kiváló érdemeikért az 1967-re szóló nemzetközi Lenin-békedíjakat a következők kapták: Dr. Sík Endre, a Magyar Országos Béketanács elnöke, Romes Csandra (India), a Bé­ke-világtanács főtitkára, Jean (Telefotó — MTI Külföldi Képszolgálat.) Cyrankietviez beszéde egy varsói pártaktíván Józef Cyrankiewicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a lengyel miniszterta­nács elnöke csütörtökön részt vett egy varsói gépgyár párt­aktívájának ülésén, amely megvitatta az ország idősze­rű politikai helyzetének kü­lönböző kérdéseit. Cyrankiewicz felszólalásá­ban a többi között foglalko­zott a káderploitika problé­máival és hangoztatta, hogy az eddiginél nagyobb szere­pet kell kapniuk a néphez hű fiatal kádereknek, az egyete­meken és a főiskolákon is nö­velni kell a munkás- és a pa­raszt származású fiatalok ará­nyát, és meg kell javítani a felső tanintézetekben folyó politikai nevelőmunkát. A to­vábbiakban az imperialisták lélektani háborújáról beszélt, amelyek célja az, hogy moz­gósítsa az antiszocialista, reakciós erőket. »Ezek közé kell sorolni azokat az erőket is. amelyek revizionista po­zíciókból támadják a pártot, és a szocializmus módosításá­nak hazug jelszavaival igye­keznek akadályozni a szocia­lista építést Lengyelország­ban« — mondotta. (MTI) Az egyiptomi népszavazás végeredménye A MENA hírügyönkség köz­lése szerint Mohamed Goma, az EAK belügyminisztere be­jelentette, hogy a május 2- án tartott népszavazás során a szavazatoknak 99,989 száza­léka esett a Nasszer elnök ál­tal javasolt reformprogramra. A népszavazás országszerte fegyelmezetten, teljes nyuga­lomban zajlott le és egyetlen incidens sem történt. A vá­Szennai egyszemélyes fodrászüzletbe férfi-női fodrászt azonnal felveszünk Kaposvári Fodrász és Fényképész Ktsz, Má­jus 1. u. 57. (7032) Gázpalack- és tricikli­fuvarozást vállalunk Fuvarfelvétel: Kaposvár, Május 1. u. 12. Telefon: 12-396. (7031) lasztásra jogosultak túlnyomó többsége leszavazott. A kairói lapok pénteken üdvözölték a március 30-i program győzelmét. A nép­szavazás az egyiptomi nép életerejét fejezte ki, a kapi­tuláció elutasítását, az ag- resszorral szemben való el­lenállás szándékát tükrözi — írja a lap. Á Híradástechnikai Vállalat felvesz az újonnan beinduló tranzisztor­üzemébe rjr • n o i dolgozókat Jelentkezni lehet a vál­lalat. munkaügyi osztá­lyán. Kaposvár, Dimit­rov utca 127. (Fénycső- üzem) (7049) Effel világhírű francia kari­katurista, Nguyen Thi Dinh asszony, a DNFF Központi Bizottsága elnökségének tag­ja, Jorge Zalamea Borda co­lumbiai író és Joris Ivens holland filmrendező. Szkobelcin akadémikus a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a hat új nemzetközi Le- nin-békedíjas az Egyesült Ál­lamok vietnami agressziója ellen küzdő mozgalom aktív részvevője. A kitüntetetteket jellemez­ve Szkobelcin kijelentette, hogy Sík Endre a vietnami nép támogatását célzó nagy tömegeket megmozgató akciók egyik kezdeményezője, régi forradalmár; nagyszabású tu­dományos munkásságot fejt ki. Romes Csandra indiai új­ságíró már harminc éve ak­tív békeharcos. Jean Effel, a világhírű francia karikaturis­ta részt vett a második vi­lágháborúban az ellenállási mozgalomban, alkotásaiban leleplezi a gyarmatosítók bar­barizmusát, tevékenyen fel­lép a vietnami szennyes há­ború ellen. Nguyen Thi Dinh asszony, a DNFF Központi Bizottsága elnökségének tagja, Dél-Viet- nam felszabadulásáért harco­ló nőszövetség elnöke nagy tekintélyt szerzett a hazája Szabadságáért és függetlensé­géért vívott bátor harcával. Jorge Zalamea Borda colum­biai író a társadalmi igazsá­gért folytatott harcáért, a ka­tonai diktatúrák elleni bátor kiállásáért kapta a magas ki­tüntetést. Világszerte ismert író. Joris Ivens ismert hol­land fümrendező alkotásai szervesen összefüggnek nagy­arányú politikai és közéleti tevékenységével. (MTI) Izrael nem fogadja el a régi határokat Eskol izraeli miniszterel­nök csütörtök esti rádióbe­szédében kijelentette, hogy a hatnapos júniusi háború »biz­tos határokhoz juttatta Iz­raelt«, majd hozzátette; »Cé­lunk olyan, megállapodások alapján létrejött biztos hatá­rok egyértelmű rögzítése, amelyek Izraelnek teljes biz­tonságot nyújtanak minden váratlan támadással szem­ben«. Ugyancsak a határok kérdé­sével foglalkozott rádiónyi­latkozatában Abba Eban kül­ügyminiszter, aki kijelentette, hogy az arab államokkal folytatandó béketárgyalásokon Izrael nem ragaszkodik ah­hoz, hogy a jelenlegi tuzszü- neti vonalat új határokként ismerjék el, de »Izrael nem fogadja el a háború előtti korábbi határokat sem«. Az izraeli hadsereg szóvi­vője pénteken közölte, hogy a Negev sivatagban egy iz­raeli járőr tűzharcban meg­semmisített 12 arab gerillát Diákzavargások Párizsban Pierre Grappin dékán csü­törtökön meghatározatlan idő­re beszüntette az előadásokat a nanterre-i egyetem bölcsé­szeti karán. Az intézkedések­re azért került sor, mert anarchista, trockista és mao­ista diákok kis csoportja ál­landó incidensek provokálá- sával lehetetlenné tették az egyetemen a normális taní- aást. Csütörtökön is incidens­re került sor. A tanulni kí­vánó fiatalok kizavarták az egyik előadóteremből azt a néhány diákot, aki meg akarta akadályozni az elő­adás megtartását. A múlt hé­ten kirobbant incidensek nyomán, amelyben több se­besülés is történt, a rendőr­ség őrizetbe vette, majd né­hány órával később szabadon bocsátotta Cohn-Bendit né­met diákot, a nanterre-i egye­tem anarchista csoportjainak vezetőjét. Az ügyészség eljá­rásit indított ellene. Georges Marchais, az FKP Központi Bizottságának tit­kára az Humanité pénteki számában megjelent cikkében leleplezi a sokféle anarchista, trockista és maoista csopor- tocska álforradalmiságát. — Legtöbbször a nagyburzsoá családok gyermekeiről van szó, akik az egyetem elvég­zése után csakhamar sutba dobják a »forradalmi lángot« és elmennek a papa gyárát vezetni, s ott a dolgozókat a kapitalizmus legjobb hagyo­mányai szerint kizsákmányol­ni. Mégsem szabad azonban jelentőségüket lebecsülni mert a kommunista pártot és a CGT-t támadva, ezek az ál­baloldali csoportocskák a burzsoázia és a nagytőke ér­dekeit szolgálják. A rendőrség pénteken a ké­ső délutáni órákban bevonult a Sorbomne-ra, ahol a diákok reggel szolidaritási gyűlést tar­tottak a nanterre-i egyetemis­ták támogatására. Igen súlyosra fordult a hely­zet, amikor a diákok az egye­tem főtitkárával lezajlott vi­haros szóváltás után elbariká- dozták magukat a belső ud­varban vasrudakkal, husán­gokkal felszerelve. Közben a 'Quartier Latin diáksága megmozdult, tüntető diákok özönlötték el az utcá­kat »Le a megtorlással!«, »A Sorbonne a diákoké!« jelsza­vakat kiáltozva. Az esti órákban rendőri erő­sítések érkeztek a diáknegyed­be. Körülvették a tüntetőket és több csoportot kihallgatásra bekísértek a rendőrségre. A Sorbonne-on május 4-től ideiglenesen felfüggesztették az előadásokat. Legfrissebb jelentések sze­rint a Boulevard Saint-Michel valóságos csatatérhez hasonlít. A rendőrök és a támogatásuk­ra kivezényelt csendőrök könnygázgránátokkal próbál­ják visszaverni a diákok meg­megújuló rohamait. A Sorbon­ne épületét sűrű füstfelhő ve­szi körül

Next

/
Thumbnails
Contents