Somogyi Néplap, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-31 / 126. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1968. május SÍ. atlétika Továbbra is kitűnően szerepelnek a barcsi lányok Folyik az atlétikai csapatbaj­nokság Dél-Dunántúlon is. A te­rületi I. osztályú női CSB-n a múlt vasárnap Pécsen a második fordulót bonyolították le. Ezen ismét remekeltek a Dráva menti lányok. Két forduló eredményei alapján már sejteni lehet, hogy az idén a Barcsi SC komoly szerepet fog játszani az első helyért folyó versenyben. A mieink közül kiemelkedő tel­jesítményt nyújtott Takács Ag­nes, aki a gerelyhajításban új megyei csúcsot ért el. Dicséretes, Mészáros Judit távolugró ered­ménye és Bojtor Vera kitűnő 800-as futása. A 4x106-as váltó­ban is győztek a barcsi lányok. A CSB második fordulójának barcsi vonatkozású eredményei: 4X100 m váltó: 1. Barcsi SC (Takács, Mikuska, Kővári, Mé­száros) 53.8. Távolugrás: L Mészáros Judit 480 cm. Gerelyhajítás: l. Takács Agnes 41,10 m (új megyei csúcs). Súlylökés: 2. Mogyorósi Mária 760 cm. 800 m: 2. Bojtor Vera }:2«.8. Az összesített pontverseny állá­sa a két forduló után: 1. Barcsi SC 54 pont, 2. Pécsi Tanítóképző 42 pont. 3. Pécsi VSK 40 pont. Hét csapat szerzett eddig pon­tot, a K. Dózsa 30-at és ezzel sorrendben az ötödik helyen áll. A felnőttek versenyével pár­huzamosan rendezték meg az if­júságiak viadalát is. Ennek kere­tében Beleznai Márta 2:30.0-cal megnyerte a 80ö-at, a gerelyhají­tásban Vincze Erzsi második lett. Ugyancsak a második he­lyen végzett a távolugró ígér Margit is. Az ifjúsági pontver­senyben a Komló Bányász áll az élen 60 ponttal, 2. a Pécsi Dózsa 59 ponttal, 3. a Barcsi SV 26 ponttal. KÉZILABDA A nőknél a Nagyatádi Konzerv pontveszteség nélkül áll az élen A nyolcadik forduló mérkőzé­seit játszották a megyei kézi­labda-csapatok. A héten a fér­fiaknál egy rangadó jellegű mér­kőzésre került sor. Kaposváron döntetlenül végződött a K. Vasas —N. Somogyi B. SE találkozó. Egyébként nagyjából a várt ered­mények születtek. A női mezőny­ben a Nagyatádi Konzerv SE együttese továbbra is pontveszte­ség nélkül áll az élen. Imponáló a nagyatádi lányok gólaránya. Eredmények: K. Kinizsi—Taszár 18:18, Marcali—Csurgói Mg. Szakisko­la 30:13, K. Vasas—N. Somogyi B. SE 11:11, Csurgói Spartacus—Siófok 18:21, N. Konzerv—Cs. Spartacus 24:8. Nők: Kadarkút—K. Kinizsi 26:1 (!), K. Vasas—Balatonboglár 17:9, Tab—Háromfa 5:9, Gyékényes—K. V. Lobogó 3:18. A női bajnokság állása: 1. N. Konzerv 77-­110:16 14 2. K. V. Lobogó 8 7-1 83:33 14* 3. K. Vasas 7 5-2 75:37 10 4. Kadarkút 7 5-2 68:36 10 5. Marcali 9 5-4 57:44 16 6. B.-boglár 6 3 12 45:49 7 7. Három fa 8 3 14 45:59 7 8. F.-mocsolád 8 3-5 50:62 6 9. Buzsák 7 2 14 48:57 5 10. Tab 7 2 14 26:67 5 11. Gyékényes 6 - - 6 16:88­12. K. Kinizsi 8 - - 8 13:81­Bevált a kétcsoportos 1 abdarúgó-ba j nokság a nagyatádi járásban Annak idején hírül adtuk, hogy 1968-ban két csoportban rendezik meg a járási labdarúgó-bajnoksá­got a nagyatádiak. Az MTS járá­si tanácsának, valamint a járási labdarúgó-szövetség vezetői együt- t£$en döntöttek így. Az érv az volt, hogy elég nagy a tudáskü- különbség egyes járási csapatok között. A kis egyesületek szá­mára nem ösztönző az, hogy ha a sportbelileg fejlettebb nagy csapattól súlyos vereséget szen­vednek. Az erősebb egyesületek­nél sem hat jól, ha könnyűszer­rel jut a két bajnoki pont birto­kába a csapat. Nagyatádon nagy gonddal ké­szítették el a két csoport beosz­tását. Elsődleges szempont az erő- különbség volt, no meg a terü­leti elhatárolás. Végül is nyolc együttes kapott helyet az L osztályban, öt a msáodikban. A kísérlet — az eddigi ered­mények azt bizonyítják — bevált. A nyolc csapat valóban kiegyen­súlyozottabb az erőviszonyok te­kintetében még akkor is, ha a hatodik forduló után például a belegiek három pont előnnyel ve­zetnek a bajnoki táblázaton. A negyedik és az utolsó helyen álló csapat között is három pont a különbség. Biztató a helyzet a TI. osztály­ba soroltaknál is. A kis egyesü­letek csapatai ádáz harcot vívnak hétről hétre a bajnoki pontokért. Itt sem nagy a tudáskülönbség. Nincs már olyan csapat, amelyik ne nyert volna meccset. Csak a listavezető Csököly veretlen. A nagyatádi járás e kezdem é- nyezésére felfigyeltek más járá­sok labdarúgó-vezetői is. (A nagy kiterjedésű kaposvári járásban, ahol sok a csapat, természetesen már korábban megtörtént a szét­osztás.) Talán érdemes lesz fi­gyelemmel kísérni a nagyatádiak idei bajnokságát, amely, úgy érez­zük, sok tekintetben előrelépést eredményez. A forduló eredményei: L osztály Segesd—Mike 2:2, Három fa— Szabás 1:4, Tarany—Beleg 2:3, Bolhás—Nagyatád 5 :L A bajnokság állása: 1. Beleg 2. Bolhás 3. Szabás 4. Segesd 5. Tarany 6. Nagyatád 7. Háromfa 8. Mike II. osztály 6 4 2 - 18:8 10 6 3 1 2 21:11 7 6 3 1 2 13:16 7 6 1 4 1 17:14 6 6 2 2 2 12:14 6 6 2 1 3 12:13 5 6 1 2 3 6:20 4 6 - 3 3 7:15 3 Nagykorpád—Csököly 0 Kis­bajom—ötvöskónyi 1:2. A bajnoki táblázat állása: 1. Csököly 2. ötvöskónyi 3. Nagykorpád 4. H.-szentkirály 5. Kisbajom 4 3 1 - 14:6 7 4 2 1 1 11:11 5 4 112 5:7 3 4 112 8:11 3 4 1-3 4:7 2 Van gépjárművezetői engedélye? Vegye idénybe a 13. sz. AKÖV személygépkocsi-kölcsönző szolgálatát Megrendelhető: A KAPOSVÁRI, A SlOFOKI MAVAUT-PÄLYAUDVARON Kilométerenként 1 Ft. Napi 100 Ft. KÉNYELMES! OLCSÖ! A Híradástechnikai Vállalat F Ö LVE SZ férfi segédmunkásokat, va­lamint betanított munkára női dolgozókat három műszakba. Jelentkezni lehet a vállalat So munkaügyi osztályán, Ka- 3 posvár, Dimitrov u. 127. — A PAMUTFONO-rP ARI VÁLLALAT KAPOSVÁRI GYARA (TEXTILMÜVEK) fölvesz 16—36 éves korig női átképző» tanulókat Naponta háromszori étkezést térítés ellenében és szállást női munkásszállásunkon biztosítunk. Megbízható he­lyen albérletet is tudunk javasolni. (7067) MAKULATÚRA (újságpapír) linden mennyiségben kapható Előjegyzést a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Ka­posvár, Latinka Sándor u. 2. címre szíveskedjenek be­küldeni. Az olimpiai ölkarika jegyében A mexikói „Tata" — Taits esélyei — Tyus világrekorddal akar nyerni Régi olimpiák filmről — Egy érdekes olimpiai vendég Jóval több, mint száz orsz ág készül a XIX. Nyári Olim­piai Játékokra: majdnem bizonyosra vehető, hogy Mexikó­ban új rekord születik a részvevők számában is. Néhány hír az előkészületekről: Röplabda NB II K. Dózsa—Veszprém 3:0 K. Ruhagyár—Balatoníüred 3:0 Nyugati csoport (női): 1. Bp. Petőfi 8 8 _ 24: 4 16 2. Győri Dózsa 8 7 1 21: 7 15 3. Kaposv. Ruhagy. 9 6 3 22:12 15 4. MTK 8 6 2 19:12 14 5. Szomb. Spart. 8 5 3 19:11 13 6. MOGAAC 8 5 3 18:11 13 7. Bp. Postás 8 5 3 17:13 13 8. Bp. Építők 8 4 4 14:16 12 9. Pécsi EAC 8 3 5 17:17 11 10. OSC 8 3 5 11:19 11 11. Szomb. Haladás 8 2 6 15:19 10 12. Május 1. 8 2 6 8:21 10 13. Fertőd 9 1 8 3:25 10 14. Balatonfüred 8 ­8 3:24 8 A csütörtök reggeli belgrádi lapok részletesen beszámolnak az Ü. Dózsa—Crvena Zvezda Közép-európai Kupa elődöntő mérkőzésről. »-Van remény a revansna« címei a Politika bi­zakodó hangot üt meg a dön­tőbe jutást illetően. A lap tu­Magyar Utánpótlás- Angol utánpótlás 1:0 (0:0) Csütörtökön délután a Nép­stadionban került sor a ma­gyar és az angol utánpótlás labdarúgó-válogatott mérkőzé­sére. Alig 200 szurkoló előtt folyt a játék az osztrák Mar­shall bíró sípjelére. A magyar csapat gólját a 37. percben Kocsis lőtte. Az angol válogatott kitűnő eredményei és a szerdai BEK- döntöbert mutatott kiváló an­gol játék után óriási csalódást keltett az ismert labdarúgók­ból álló angol utánpótlás vá­logatott budapesti teljesítmé­nye. A teljesen esélytelenül pályára lépett magyar fiatalok az első 20 perc után rájöttek, hogy az angolok nem legyőz- hetetlenek, helyenként gyor­sabb játékukkal megérdemel­ték a győzelmet. A vendéglátók az olim­piát a sport széles körű népszerűsítésére akarják felhasználni, ezért mindent elkövetnek, hogy sportolóik megállják helyüket az olimpiai küzdelmekben. Há­romszázötven olimpiai ke­rettag egy esztendeje a »mexikói Tata«, a CDOM la­kója; innen járnak dolgoz­ni, Illetve tanulni, szabad Idejüket pedig teljesen az edzéseknek szentelik. Ti­zenhét sportágban 28 kül­földi (köztük egy öttusázó magyar) szakember foglal­kozik az olimpiai indulásra dósítója hangsúlyozza, remél­hetőleg a Közép-európai Kupa bizottság méltányolja a jugo- szlávok kérését, hogy a váloga­tott Európa-bajnoki szereplése miatt későbbre halasszák a visszavágót. A Borba arról ír, hogy a Crvena Zvezda Buda­pesten elért l:0-ás eredménye szép siker, hiszen akadtak, akik nagyobb arányú vereség­re számítottak. A minimális hátrányt odahaza be lehet hoz­ni, s nyitva áll az út a döntő­be jutáshoz. * * * Hat Real Madrid, két-két Ben- fica és Internazionale, vala­mint egy-egy Milan és Celtic győzelem után a Manchester United neve is felkerült Euró­pa labdarúgó bajnokcsapatai­nak értékes kupájára. A Man­chester United játéka, eredmé­nyessége után egyöntetűen közlik a hírügynökségek: mél­tó helyre került a Bajnokcsa­patok Európa Kupája. A világ­hírű angol együttes 33. Euró­pa Kupa mérkőzésén eljutott a régóta várt sikerhez. Mint Matt Busby, a 10 évvel ezelőtti müncheni repülőszerencsétlen- séget túlélt menedzser a nagy győzelem után megjegyezte: — Már tíz évvel ezelőtt esé­lyesek voltunk az Európa Ku­pára. Hosszú időnek kellett el­telnie, amíg újra nagy csapa­esélyes mexikói verseny­zőkkel. ♦ Ha van »biztos« arany­érem, akkor arra a kiváló szovjet frlnehézsúlyú súly­emelő, Taits a leginlcább esélyes, hiszen ő az egyetlen félnehézsúlyú, aki túljutott az öt mázsán. Berlinben Tóth Géza még 487,5 kiló­val nyerte 1965-ban a vi­lágbajnokságot, Taits akkor kiesett a végküzdelemből. Néhány hete azonban elké­pesztő világcsúcsot állított fel: 161,5 kg-ot nyomott, 153-at szakított és 195^5 kg-t tunk lett, de megérte a sok fá­radozást Teljesült a vágyunk, mienk Európa klubcsapatainak koronája, s most már az a cé­lunk, hogy az argentin Estu- diantes ellenében szeptember vagy október folyamán .meg­szerezzük a Világkupát is. • * • A Benfica elleni 120 perc­cel kapcsolatban sokan gra­tuláltak a müncheni repülő­szerencsétlenséget ugyancsak túlélt Bobby Charltonnak, aki két góljával a győzelem döntő részese lett. — Rendkívül nehéz mér­kőzés volt, a Benfica igazol­ta jó hírét Nagyon boldog vagyok, hogy ezt a napot megérhettem, tíz évvel ez­előtt tragikus körülmények között elhunyt társaink em­lékének is adóztunk ezzel a győzelemmel. A Benfica valamennyi ve­zetője és játékosa is tárgyi­lagosan elismerte: a jobbik csapat győzött. * A Bajnokcsapatok Európa Kupájának eddigi védői: Real Madrid (1956. 1957, 1958, 1959 1960 és 1966). Benfica (1961, 1962). Internazionale (1964, 1965). Milan (1963). Celtic (1967). Manchester United (1968). lökött. Összesen: 510 kilót ért el! Nehézsúlyúnak is be» csületére váló eredmény. Ezzel a teljesítménnyel Me­xikóban aligha talál legyő­zőre. Persze előfordult már, hogy a nagy esélyes az olimpián meg sem közelí­tette korábbi világrekord­ját ... * WVomia Tyus, a kiváló tennesse-i néger atlétanő, a tokiói olimpia 100-as baj­noka legutóbb Mexikóban versenyzett, és a kitűnő pá­lyán 11,1 mp-cel beállítot­ta a világcsúcsot. A ver­seny után így nyilatkozott: — Az olimpián 11 mp-en belülre szeretnék kerülni. Ügy érzem, ez az olimpián sikerülhet, hiszen a sprinte­reknek kedvez a magaslat; a ritkább levegő, mert ki­sebb az ellenállása. De ked­vez a ruganyos pálya is. * Megelevenednek a régi olimpiák. A mexikói szer­vezők az olimpia idején be­mutatlak majd többek kö­zött az amsterdami, a Los Angeles-i, a berlini, a lon­doni, a helsinki, a mel- bourne-i, a római és a to­kiói olimpiákról készített filmeket. Ezenkívül kutat­nak minden olyan film­anyag után, amely a koráb­bi olimpiák valamelyikéről készült. * Bajnokok parádéja. Az olimpia szervező bizottsága a versenyekre meghív ven­dégként sok régi olimpiai bajnokot. A hírek szerint köztük szerepel a holland Fanny Blankers-Koen, az 1948. évi londoni olimpia hőse is. A népszerű verseny­zőnő már kétgyermekes családanya volt, amikor mindmáig egyedülálló soro­zatát elérte. Londonban megnyerte a 100 és 200 mé­teres síkfutást, a 80 méte­res gátfutást és utolsó futó­ként első helyre hozta tel a holland 4x100-as váltót. Nemrég ünnepelte ötvene­dik születésnapját, s ekkor elmondta, hogy 17 éves ko­rában úszással kezdte a sportolást, de edzője azt ta­nácsolta neki, hogy próbál­kozzék inkább az atlétiká­val ... Heti kupakrónika ’ á w. J*r V.'.,' ■ ;» -'/'it* -.. APRÓHIRDETÉSEK IUKSSBI3 Balatonmáriafürdon, egyszobás, konyhás halllos villa mellék­épülettel sürgősen el­adó. Fürtösné, Anna u._4. ____________(7113) E ladó X db jó ál­lapotban levő 4 lóerős Csonka benzinmotor. Marcali, Szigetvári u. 24.________ (5607) P écs belterületén öt helyiségből álló ház­rész eladó 35 000 Ft­ért. Részletre is. Cím: Dudás Lajos, Bala- tonfenyves, Akácfa út 87. ____________(5604) B alatonlellén saját strandos társasüdü­lőben egyszoba-kom- fortos lakrész eladó. Dr. Gábris László Izsák, Rákóczi út 19. _________(127926) ~ Kis családi ház be­költözhetően eladó. Kaposvár, Vöröstelek u. 47. ' (9419) Róma-hegy elején új gyümölcsös házhely eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Csalogány utca »-Elli villa«, il­letve Domb utca 51. sz. alatt.________(9438) K aposvár közelében, Somogyjád, Bajcsy Zsilinszky utca 11. sz. beköltözhető kétszo- ba-összkomfortos, adómentes ház, nagy kerttel eladó. Fizetési kedvezménnyel, OTP- hitel átvállal ás lehet­séges. Érdeklődni a helyszínem _______(9437) E ladó azonnal be­költözhetően a Ka­posvár, Május 1. u. 69. számú egyszobaf összkomfortos ház­rész pincével, kerttel. Érdeklődni: Rákóczi tér 10. alatt, Visinél. (•441) Kaposvár, József u. 6/b sz. alatti családi ház mellékhelyiségek­kel eladó, vétel ese­tén beköltözhető. Ér­deklődni a helyszí­nen. ____________ (2249) Marcaliban, a gom­bai templomnál, Hu­nyadi u. 16. sz. alatt 3oQ n-öl telken új fél ház eladó. Nagy kony­ha, parkettás szoba, előszoba, kamra, ólak. Por- és zajmentes környezet. Azonnal elfoglalható. Radnai József. ____________(5610) E gyszobás, konyhás, nyárikonyhás ház 570 n-öl telekkel eladó. Kadarkút, Béke u. 3. alatt. (5666) Beköltözhető, kü­lönálló udvari ház el­adó. Kaposvár, Bem u. 29/a. (2263) 1000 db hazai cserép eladó. Kaposvár, Vak Bottyán u. 15. sz. (9453) Eladó egy üzemké­pes 10 literes állóhen- gerű szikvíztöltő gép. Bujdosó, Pécs, Miklós U. 7/2. (1531) Konyhaszekrény, hármasszekrény el­adó. Érdeklődni este felé: Kaposvár, Vö- röstelek u. 2. (?460) 1100 n-öl rét évi ka­szálása, Erdősor utca folytatásában eladó. Kaposvár, Kossuth Lajos u. 71. ____ (9461) F enyőfa stukatúr- deszka eladó. Kapos­vár, Dankó Pista u. 32. ____ (9451) K aposújlak, Kos­suth Lajos u. 39. sz. egyszobás, konyhás. előszobás, kamrás ház 296 n-öl telekkel el­adó.______________(9469) H álószobabútor el­adó. Kaposvár, Bras- iftó u. 44. (2268) Müút mellett, két- szobás-konyhás, ker­tes családi ház mel­léképületekkel 600 n- •öl telekkel sürgősen eladó. Somogyaszaló, Kossuth u. 30. (9468) Nagyon szép ebédlő­bútor elköltözés miatt eladó. Bogdán. Ady Endre u. 5. _____(5612) C sónak — egypár evezős — újjáépítve, jutányos áron eladó. Ratter hajóépítő Sió­fok.______________(47150) E ladó a Kaposvár, Nagyszeben u. 10/ sz. alatti kétszobás, ker­tes családi ház, no­vemberi beköltözhe- tőséggel. Érdeklődni 5-től. _____________(9490^ N yolcvanbasszusos, hét hangváltós Welt­meister tangóharmo­nika kitűnő állapot­ban olcsón eladó. Szondy György, Ka­posvár, Hársfa u. 28. _ (9489) Életjáradékra házat vennék. 50 000 Ft készpénzem van, a többit megegyezés szerint fizetem. Aján­latokat 9430 számra^ a Magyar Hirdetőbe kérek . ___________(9480) V ilágos hálószoba­bútor eladó. Kapos­vár, Katona József u. 18.______________(9505) S ótét hálószobabú­tor eladó. K* nosvár, Brassó utca 41/a. (22»4) AUTÓ —MOTOR Fekete Pannónia 16 000 km-rel eladó. Hetes, Kossuth Lajos U. 81._____________(2260) Trabant 500-as — műszakilag vizsgázott — jó állapotban, ol­csón eladó. Megte­kinthető: Nagyatád, Mező Út TL sz. (5617) Értesítjük kedves meg­rendelőinket, hogy a dombóvári volt ktsz mérlegjavító részlege, a Hunyadi térről Dom­bó Pál u. 25. alá. Pusz­tai mérlegkészítő te­lephelyére költözött. A görcsönyi Uj Március Tsz dombóvári kiren­deltségeként minden­féle mérleg javítását szerelését és hitelesíté­sét vállalja. Tel.: 14-80. (2266) VÍLLAUIIK bérmunkában gumi — és , puhább műanyag hasítását, továbbá vá­szonbetétes gumi­anyagból talpbélés, sa­rok és karkasz soron kívüli szállítását nagy- mányoki telepünkről. Bonyhádi Ruházati Ktsz Termelőszövetkezetek és állami gazdaságok, figyelem! Kerítés­fonatot hivatalos áron szállítunk, vashuzalból és horganyzott huzalból. Cím: BÉKE MG TSZ, Hajmás. jáwa 175 ccm-es mo­torkerékpár — bizo­mányin kereszaül OTP-re is — eladó. Kaposvár, Marx Ká­roly köz 4. (2276) Eladó sürgősen kis- ablakos Wolks wagen de Luxe. Érdeklődni: Siófok, Battyány u. 51. (44612) 350-es IZS oldalko­csis motorkerékpár részletre bizományin keresztül eladó. Ka­posvár, színház, Bo­ros. (9458) 506-as Trabant jó állapotban eladó. Ka- posmérő, Rákóczi u. 57. sz. Érdeklődni 5 után. (9466) 500-as BMW motor- kerékpár oldalkocsi- val eladó. Fodor Tab, Petőfi út 51. (7121) CSERE Szoba-konyhás la­kásomat elcserélném nagyobbért, meg­egyezéssel. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Szi­getvári u. 90. sz. Sólyomék. (9439) Elcserélném a ka­posvári északnyugati városrészben levő kétszobás, központi fűtéses, gázos, vil- lanybojleros állami lakásomat tabi lakás­ért vagy családi ház­ért. Ajánlatokat: dr. Gombár Ferenc, Ka­posvár, Ezredév u. 1. számra kérek. (9459) Elcserélném kétszo­bás, összkomfortos lakásomat másfél vagy egyszobásra. Ajánlatokat 9485 szám­ra a hirdetőbe. (9485) Két külön bejáratú bútorozott szoba több nő részére kiadó. Fűtés, mosási lehető­ség biztosítva. Pálya­udvar közelében, Ka­posvár, Zrínyi u. 8. (2241) Hirdessen a Somogyi Néplapban! A Textilruházati Ktsz a város belterü­letén — iparitanuló­oktatás céljára — 20— 30 m3 területű helyi­séget keres. Ajánlato­kat Kaposvár, Ápri­lis 4. u. 1. (7130) Külön bejáratú al­bérleti szoba kiadó. Kaposvár, Kanizsai u. 147. Érdeklődni dél­után 4 óra után. (2272) 7oo n-öl lucerna ki­adó. Kaposvár, Lon- ka-hegy 39. Takács. (9450) Idős, magányos sze­mélyt falun kis ház­ért eltartana jólelkű, középkorú házaspár. Cím a kiadóban. (2270) Rózsából csokrot minden alkalomra Kiss rózsakertésztől. Kaposvár, Damjanich u. 32. Tel.: 12-758. (9477) Szerény, komoly 20­23 éves, 155—168 cm magas, kissé molett, barna leány ismeret­ségét keresi házas­ság céljából iskolá­zott fiatalember. Le­veleket : »-Nyíló vi­rága jeligére a ki­adóba kérek. (3251)

Next

/
Thumbnails
Contents