Somogyi Néplap, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-26 / 122. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1968. május 26. MEGYEI II. OSZTÁLY így látja egy játékvezető Hétről hétre rendszeresen beszá­molunk a Somogy megyei labda­rugó-baj noksag H. osztályának eredményeiről, eseményeiről. Tesz- szük ezt azért, mert az itt szerep­lő csapatok mérkőzéseit hetenként rendre öt-hatezer szurkoló tekin­ti meg. Az érdeklődők száma jóval nagyobb ennél. Ezek a számadatok is tükrözik, hogy a második vo­nalbelieknél valaminek történnie kellett. a labdarúgó-mérkőzés szurkolótábora igen érzékeny mű­szerhez hasonlítható. Ha esik a színvonal, ha tét nélküliek a mér­kőzések. akkor üres a nézőtér. Ha viszont kap valamit a szurkoló a labdarúgás szépségeiből, ha van tét, akkor a kis- és nagyközségek­ben éppúgy, mint a városokban, is megsokasodik a nézők száma. ■^Tgy érezzük, hogy a Somogy megyei íl. osztályban a közönség érdeklődésének növekedése való­ban szoros összefüggésben van a színvonal emelkedésével. Egy arra illetékest kerestünk fel. Horváth Géza, az ismert labdarúgó-szakem­ber hétről hétre a megyei II. osz­tályban működik játékvezetőként. Öt kértük fel. mondja el, hogyan látja a második vonalbeliek hely­zetét. Kérésünkre Horváth Géza kézséggel válaszolt: — Nem akarok utólag bölcs len­ni. Én azok közé tartoztam, akik annak idején a II. osztály felállítá­sa mellett kardoskodtam az SLSZ- ben. Az eredmények azokat iga­zolták, akik nem kis nehézség árán megteremtetek megyénkben a má­sodik osztályt. Régóta járom a somogyi futball- pályákat mint edző vagy mint já­tékvezető. összehasonlítási alapom is akad arra, hogy felmérjem, most avagy néhány évvel ezelőtt láttam többet, szebbet, jobbat a somogyi falvak pályáin. Nos, min­den a jelen mellett szól. Nem kétséges, hogy pár évvel ezelőtt a II. osztályban még a »rúgd ahogy éred« elv alapján folyt a mérkőzések nagy hányada. Viszont a szikra már akkor is megvolt. Emlékezetes, hogy az in­duláskor sokszor esett szó a máso­dik vonalbeliekkel kapcsolatban az akkori Balatoni-csoportról. Akkor a területi alapon szervezett cso­portok összeállítása — a helyzeti adottság révén — itt sikerült leg­jobban. Sót jó képességű csapat volt ebben a csoportban. Ez azon­ban már a múlt. Ma az Északi, a Közép- vagy a Déli csoportban egyaránt találunk jó képességű együtteseket. Nem rangelső ebben a pillanatban Toponár, a somogy- jádiak sem tanyáznak az első he­lyen. E két csapat találkozója azonban olyan magas szinten moz­gott, hogy az I. osztálybeliek is megirigyelhetnék. Az újból magá­ra talált Kadarkút vagy a nagyon feljavult Kutas ma már komoly ütőerőt képviselő csapat. A Déli csoportból is igen jó híre­ket kapunk. Görgeteg nagyszerű szereplése ragyogó fegyvertény és nem csupán szalmaláng, hisz lás­sák lemegy a bajnokság egyik fe­lei Babócsa, Somogyudvarhely, Iharosberény nemcsak azért ta­nyáznak a táblázat első felén, mert a régi nagy egyesületek — olyanok mint Gyékényes, Felsőbo­gát meg Somogyíarnóca avagy Ber- zence — ma lényegesen gyengéb­bek, mint korábban. Érződik e bajnokságon, hogy a legtöbb csapatnál rendszeres ed­zés folyik. Elmondják a kis falusi egyesületek, ma már nem abból áll a tréning, hogy a lti-osról ka­pura rugdosnak a játékosok. A jó edzés következménye, hogy a csa­patok bírják erővel. Máskor az alacsonyabb osztályú mérkőzések velejárója volt a sport­szerűtlenségek sorozata. Nikém most ezzel kapcsolatban jó benyo­másaim vannak, mert a sportsze­rűtlenség egyre ritkább. Persze a heves csaták során előfordul gy- egy kisebb kisiklás, de ilyesmivel találkozunk még a Világkupa mér­kőzéseken is. Nagy általánosság­ban — úgy vélem — nincs baj. Valamit azért szeretnék monda­ni a negatív oldalról is. Gyakori jelenség a II. osztályban, hogy ha az egyik vagy a másik csapatnak nem megy, akkor megbomlik a csapategység, a közelmu.tban az egyik együttes különben kitűnő játékosa öngólt vétett, erre neki­esett az egész csapat. Ezért, és csakis ezért vonult le ez az együt­tes vesztesként a pályáról a mér­kőzés végén. Az előbb azt mond­tam, hogy javul a fegyelem. Az önfegyelem hiánya azonban még hoz magával ilyen visszásságokat. összességében mégis azt mon­dom, hogy jó a II. osztálybeliek bajnoksága. Ajánlom a megyei lab­darúgó-vezetőknek éppúgy, mint játékvezető kollégáimnak, hogy érezzék át e bajnokság fontossá­gát, amely a legutóbbi évben szá­mos tehetséget hozott felszínre. Olyat, akik ma már NB Il-es, NB III-as csapatokban futballoznak (Matán, Pandurics, Bandi stb.). A tömegek sportolásának megterem­tése és a tehetségek feltárása e bajnokság legfőbb feladata. Ügy érzem, hogy e céljának a mi má­sodik osztályunk már e pillanat­ban is megfelel — mondta Horváth Géza. Ezek után álljon itt a Somogy megyei H. osztályú labcjaiügó-baj nok&ág három csoportjának bajno­ki táblázata: Északi csoport 1. Siófok 2. Ka rád 3. Felső bogát 4. Balatonlelle 5. Buzsák 8. Táska 7. Balatonszemes 8. Somogyszentpái 9. Balatonkiliti 10. Balatoni'enyves 11. Nagyberény 12. Öreglak Középcsoport 1. Kadarkút 2. Kutas 3. Somog.vjád 4. Toponár 5. Szentbalázs 6. Tapsony 7. Marcali 8. GöUe 9. Nagvberki 10. Törökkoppány 11. Böhönye 12. Somogyszob Déli csoport 1. Görgeteg 2. Babócsa 3. Iharosberény 4. S.-udvarhely 5. Cs.-visonta 6. S.-tamóca 7. Felsőbogát 8. Gyékényes 9. Bábod 10. Potony 11. Vése 12. Berzence 9 7 - 2 29:8 ! 9 6 2 1 22:9 1 9522 29:12 12 9 5 2 2 21:14 12 9 3 3 3 L5:12 9 9 2 4 3 20:15 9 2 4 3 12:12 9324 13:30 9 3 2 4 9:16 9 3 15 19:28 9225 8:20 9 1-8 4:40 9 5 4 - 14:6 14 9 4 4 1 18:9 12 9 5 2 2 26:16 12 9 5 13 14:8 11 9 5 1 3 20:18 11 9 3 4 2 27:20 10 9 3 3 3 30:19 9 9 4 1 4 20:19 9 9 2 3 4 7:17 7 9 2 1 6 20:29 5 9 2 16 11:21 5 9 1 1 7 8:33 3 9 5 4 - 14 9 5 2 2 21 9 5 2 2 14 9 5 1 3 12 9 4 2 3 13 85-3 14 8 4 1 3 22 9 4 1 4 27 9 2 2 5 20 9 2 1 6 10 9 2 - 7 14 9 1 2 6 11 :5 14 .14 12 :L0 12 :ll 11 :9 10 :10 10 11 9 :25 9 Járási labdarúgó-bajnokság Kaposvári járás Szentgáloskér—Nagybajom 2:1, 3:0, So­Cso­Kaposmérő—Felsőmocsolád Osztopán—Somogysárd 6:1, mogyszil—- Bárdudvarnok 1:1, ma—Büssü 2:2, Igái—Juta 2:3. 1. Szentgáloskér 9 7 11 21:10.15 2. Felsőmocsolád 9 6 1 2 20:14 13 3. Kaposmérő 9 5 2 2 25:13 12 Nagyatádi járás Bolhás—Segesd 6:3, Nagyatád— Tarany 4:1, Beleg—Háromfa 7:1, Szabás—Mike 2:1. 1. Beleg • 5 3 2 - 15:6 8 2. Tarany 5 2 2 1 10:11 6 3. Bolhás 5 2 1 2 16:10 5 Marcali járás Mesztegnyő—Gadáhy 3:1, Bize— Horvátkút 4:4. Somogyszitfa—Sze- nyér 3:0. Nikla—Somogysámson 1:2, Kéthely—Boronka 3:3, a 82. percben félbeszakadt. 1. Mesztegnyő 5 4 t - 24 :4 9 2. Somogyzsitfa 5 4 1 - 12:4 9 3. Gadány 6 4 - 2 17:8 8 Fonyódi járás Látrány—Somogyvámos 2:1. Pa- muk—Somogytúr 3:1, Szöllősgyö- rök—Somogyvár 2:1. 1. B.-szentgyörgy 5 4 - 1 12:2 8 2. B.-keresztúr 5 4 - 1 26:6 8 3. Szöllősgyörök 5 4 - 1 16:4 8 4. Vityapuszta 5 4 - 1 19:6 8 Kaposvárról száznál több kerékpáros vágott neki a Sió Kupa kétnapos kerékpáros verseny első napi távjának. A megyeszékhelyről négy csoportban indultak a kerekesek, hogy eldöntsék, ki a legjobb az országúton. A verseny ma háztömb körüli viadallal folytatódik Siófokon. Rajtol a Sió Kupa mezőnye Szövetkezeti sportkör alakult Siófokon Egyre inkább belelendül a sportélet a Balaton somogyi fővárosában, Siófokon. Az S. Bányász labdarúgóinak bizta­tó szereplése az NB II-ben feltétlenül ezt jelzi. A leg­népszerűbb soprtág mellett más ágazatokban is fölmér­hető a fejlődés. A Siófoki Bányász meg a Siófoki Pető­fi Sportkör ma már nem is tudja befogadni mindazokat, akik sportolni akarnak. Ez tette szükségessé, hogy újabb sportkör alakuljon Siófokon. Az MTS Siófoki Járási Ta­nácsának elnöksége a közel­múltban hívta össze a siófo­ki szövetkezetek vezetőit, sportbarátait. Balogh István járási elnök felvázolta, hogy szükség lenne a járásban egy szövetkezeti sportkörre, amely megoldaná a háziipari, az építőipari, a szolgáltató és a fogyasztási szövetkezetek, va­lamint a siófoki termelőszö­vetkezet sportproblémáit. A jelenlevők egyetértettek a fölvetett javaslattal, s döntés született, hogy megalakul Sió­fokon a szövetkezeti sportkör. Amikor egybehívták az ala­kuló közgyűlést, azon negy­venkét személy jelent még. A jelenlevők mind egyetértettek azzal, hogy a szövetkezeti sportkörre szükség van. A közgyűlés megválasztotta az új sportkör tisztségviselőit. Elnök Pomutz János lett. Az elnökségben Borsos László, Prohaszka István, Márton La­jos, Tóth György, Futó Tibor, Haragh János, Bujtor Ferenc, dr. Bíró Gizella, Boa József és Szabó Imre kapott helyet. A munkához látott sportköri elnökség határozatot hozott, hogy kézilabda-, asztalite­nisz-, röplabda, sakk- és te­niszszakosztály alakul a sport­körön belül. Larsen legyőzte Portischt Pénteken este a jugoszláviai Porecsbam a 10. játszmával be­fejeződött a Larsen (dán)— Portisch (magyar) sakkvilág­bajnoki negyeddöntő páros­mérkőzés. A világossal játszó dán nemzetközi nagymester a 28. lépésben győzött, ezzel 5,5:4,5 arányban Larsen sze­rezte meg a győzelmet, így az elődöntőben ő mérkőzik majd a szovjet Szpasszkij ellen. vb m *. ■ NB in *.. K. Vasas —Szigetvár 3:0 (2:0) Kaposvár, 400 néző. V.: Sípos. Vasas: Bogdán — Maian, Borda3 Székács — Szentgróti, Csapó — aartos, Takács (Bíró II.), Balázs, vuiöp, Feisch. Edző: Tóth József. Szigetvar: Haragó — Tordai, Lem- pel, üiraon — Hellner, Kozák — Szigetvári, Tolnai, Pikier, Szöilősi (Tóm), Zsigmona. Kctzó: Takács Mihály. Bgy gyors Szentgróti-gól vezet­te be a mérkőzést, s azután is a Vasas maradt támadásban. A 15. percben Fülőp talált a hálóba, 2:0. Ezt követően Szöilősi serülése je­lentette az esemenyt meg az, hogy a kaposváriak három helyzetet is kihagytak. Szünet után sem változott a helyzet. A Vasas támadott, de Ta­kács Is, Fülöp Is kihagyta a nagy helyzeteket. A 37. percben Bartos fejesgólja állította be a végered­ményt, 3:0. Alacsony színvonalon mozgott a táblázat alján tanyázó csapatok mérkőzése. A Vasas egy gyenge ellenfél ellen elszalasztottá a gol- arányjavítási lehetőséget. A ka­posváriak is elég sok hibával ját­szottak, de a Szigetvár abszolút gyenge csapat. NB I Üjpesti Dózsa—Egyetértés 3:2 (0:1) Soroksár, 11 000 néző. V.: Gere. APRÓHIRDETÉSEK 1 Ili GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatom, hogy sze­retett férjem, Földi Jenő folyó hó 23-án 83 éves korában elhunyt. Te­metése f. hó 27-én, hétfőn du. 15.30 órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászoló felesége. (9462) A0ÄS-VÉTEL Alsóbélatelepen az állomásnál telek el­adó. Érdeklődni Ma­iingernél, Mátyás kir. U. 16. (5574) Jó állapotban levő 12 kalapácsos daráló eladó. Nagykanizsa. Béke U. 64. (156455) Kaposfüreden, a Kossuth L. utcában házhely eladó. Érdek­lődni Horváth József kőművesnél. (2218) Balatonbogláron, a villasorban félkész vil­la éladó. Érdeklődni: Balatonlelle, Rákóczi u. 250. (5581) 17 levelű filodend- ron eladó. Érdeklődni a 14-520 telefonszámon, Kaposvár, Kamarell. 72 mm-es Goetze olajlehúzó acélgyűrű és egy 50 1-es új vil­lanybojler eladó. Ka­posvár, Bajcsy-Z-si- linszky u. 31/b. I. 7. A Toponár, Vörös­hadsereg u. 194. sz. ház beköltözhetően el­adó. (9382) Házhely eladó. Víz, villany van. Kaposvár, Micsurin u. 106. (2237) Keszthely központjá­ban eladó egy 3 szo­bás, szép családi ház. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Árpád u. 39. alatt JáJidli József- nénéL (103921) Az Alsó-Somogy me­gyei Halgazdaság eladásra felkínál 2 db Super-Zetor traktort és 1 db GAZ 69-es személygépkocsit. Telefon: Nagyatád 73. Eladó Balatonföld­váron, a Báthory ul- oában bekertiett 200 négyszögöles telek, kétszobás, konyhás, spájzos, teraszos, té­len is lakható villával. A vízhez 100 méter tá­volságra. Megtekint­hető vasárnap. Érdek­lődni : Budapesti út 131., Huj szóknál. Eladó Keszthely mel­lett, vízparton, Hé­vízhez közel négyszo­bás, kétszintes, min­den igényt kielégítő közművesített új vil­la. Vállalatnak is al­kalmas. Érdeklődni: Nagykanizsa 11-253 te­lefonon. (9402) Moszkvios 1958-as. műszakilag vizsgázta­tott, kitűnő állapot­ban, sürgősen, olcsón eladó. Gál László, So­mogytúr. (5575) Társasházrész hitel­átvállalással eladó. Kaposvár, Kőszeg u. 4., Kapitány. (9385) Kétszobás házrész beköltözhetően el­adó. Kaposvár, Sallai u. 19. (9391) Kitűnő állapotban levő bécsi készítésű Stingl zongora eladó. Dr. Deák János, Mar­cali, Rákóczi u. 27. Eladó azonnal be­költözhetően a Ka­posvár, Május 1. u. 69. számú házrész, egy szoba-összkomfort­tal, pincével, kerttel. Érdeklődni a Rákóczi tér 10. alatt, VisinéL Szabcadsiagát föEfse A TÜZÉPNÉL VÁSÁROLT hétvégi hasban! Import kétszobás + veranda + két WC ára: 28 400 Ft Import egyszobás + veranda + WC ára: 17 300 Ft Kapható a Kaposvári TÜZÉP Vállalat telepein: Kaposvár, Berzsenyi u. 21. Balatonfenyves, Balatonboglár. OTP-kölcsöm-2 is megvásárolható! (9366) Az AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat pécsi, kaposvári, siófoki üzemében vállal személy­es tehergépkocsi Lés II. szemléket Rövid átfutási idő. Gyors, szakszerű kiszolgálás. (1326) 26 ooo kilométer fu­tott CN-es Wartburg eladó. Marcali, Rákó­czi u. 7. (5592) fr Orkán javítását, tisz­títását, bőrkabátok ja­vítását rövid határidő­re is vállalom. Domot- rovics Jánosné. Kapos vár, Május 1. u. 27. Ipari tanulókat fiiakat) kollégiumi ellátással is. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Somogy megyei Sütőipari Vállalat, Kaposvár. (9381) Vállalatok, egyéni építkezők! Keszthe­lyen levő első osztályú belonkavicsbányánkat megnyitottuk. A ka­vics ára vagonba ra- kottan köbméteren­ként 80 Ft, helyszínen 22 Ft. Cím: Keszthely, Szabadság Mg Terme­lőszövetkezet. (37254) Stingl zongora bér­be adó. Kaposvár, Vö­röstelek u. 27. (9412) Minőségi bányaka­vics vasúti kocsiba rakva 28 Ft/köbméter egységáron telephe­lyünkön személyes megrendelés alapján kapható. Kavicsbánya, V. üzeme, Gyékényes. Tel: 216. (7096) Férfiszabó szakmunká­sokat, varrónőket, gyakorlott gép- és gyorsírót, mérlegké­pes könyvelőt, mun­kaügyi előadót, köz- gazdasági technikumi végzettségű munkaerőt felvesz a Kaposvári Ruhagyár Jelentkezés a sze­mélyzeti és munka­ügyi osztályon. (9414) Szántód—Som o son 200 négyszögöles sa­roktelek eladó. Érdek­lődni : Mihályi, Buda­pest, XI., Késmárki u. 10. (7111) Társasház épül. A Május 1. utca 86. szám alatt épül a legmoder­nebb társasház, ez évi kezdéssel. Társjelent­kezőket keresünk. Ér­deklődni a helyszínen, AntaléknáL (2248) WWQWW Hirdetőink figyelmébe! Hiiüetéseiket feladhatták Nagyatádon Megbízottunk címe: Paczek Mihályné könyvesbolt. DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Gyár- és Gépszerelő V. keres vidéki (ajkai, aiuiásfuzitöi, Diós­győr, Kazuicuarcika szerelési te­rületére lajtaios, hegesztő, csősze­rem, kovács szakmunkásokat és se­gédmunkásokat. A kuiszolgaiatra vonatkozó összes juttatásokat biz­tosítjuk. Jelentkezes személyesen vagy Írásban: Bp., VI., Pauiay Ede utca 52., személyzeti főosz­tály. (4880) A Kaposvári Gépjavító Vállalat jó kereseti lehetőseggei segédmun­kásokat keres fölvételre. Jelentke­zés az anyag- és áruforgalmi osz­tályon. Kaposvár, Jutái u. 7. sz. alatt. (9400) Az ÉVM Épületasztalos-ipari es Faipari Vállalat (Kaposvár, Cseri u. 2.) 6 órás munkakörbe fiatal­korú férfi és női munkaerőket fölvesz parkettaxriz máglyázásra, állandó munkára. (9330) Felveszünk kőműves szakmun­kásokat, valamint gépkocsirakodó­kat. Jelentkezni lehet a Kapos­vár és Vidéke Ált. Fogy. és Ért. Szöv. ipari osztályán. Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. sz. alatt. A Somogy megyei Tanácsi Épí­tőipari Vailalat íóivesz kőműves, belső villanyszerelő, vízvezeték- szerelő, vasbetonszerelő, asziait- burkoló szakmunkásokat, betaní­tott munkásokat és építőipari se­gédmunkásokat. Jelentkezés: Ka­posvár, Május 1. utca 52. szám alatt. (9334) A Beton- és Vasbetonipari Mű­vek Szentendrei Gyára (Szentend­re, Dózsa György út 34.) azonnali belépésre fölvesz női dolgozóka, mozaiklapgyártáshoz. Munkásszál­lást és üzemi étkezést biztosítunk. Fölvétel személyes jelentkezés ese­tem ___________________________(134649* A z Igái és Vidéke Takarékszö­vetkezet érettségizett és könyve­lői képesítésüek részére pályáza­tot hirdet vezető könyvelői állás betöltésére. Jelentkezés szeméiye­sen.________________________(9390) T akarítónőt azonnal, valamint fiatalkorú kisegítőt 6 órás foglal­koztatásra felveszünk. RÖVIKÖT- lerakat, Jutái út. (9404) Lakatosokat, hegesztőket, aluhe- gesztőket azonnal felveszünk. Fi­zetés megegyezés szerint. Munkás- szállást, üzemi, étkeztetést bizto­sítunk. Jelentkezés az állomás igazgatójánál. Gépjavító Állomás, Mernye. (7105) Férfi segédmunkást felveszünk állandó munkára. Sajtüzem, Ka­posvár, Zalka Máté u. 8—10. A Somogy megyei Húsipari Vál­lalat nagy gyakorlatú lakatos szakmunkást keres fölvételre. Je­lentkezés a munkaügyi osztályon. Gyakorlott gép- és gyorsírót azonnal felveszünk. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezni lehet a Kaposvári Kefeanyag-kikészítő Vállalat munkaügyi osztályán. 1WH4W A Beton- és Vasbetonipari Mü­vek Szentendrei Gyára (Szentend­re, Dózsa György út 34.), valamint a váci telepe (Vác, Kisrét dűlő 1.) azonnal fölvesz férfi segédmunká­sokat betonelemgyártási munka­körbe. Mindkét helyen munkás- szállást és üzemi étkezést bizto­sítunk. Fölvétel mindkét helyen, személyes jelentkezés esetén. Parkok, villák rendezé­séhez jó minőségű, agyagmentes díszmnrva — vagontételben is — köbméterenként 110 Ft­ért kapható a pakozdi 1848-as Sza­badságharcos Tsz-nél. (7112) A Kukorica Fogadó Balatonföldváron, a Balatoni úton ifi egn ifílf! A megrendelést a fenti címre tessék küldeni. (7Uo> Kőműves, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat állandó fog­lalkoztatásra keres a Lakásépítő Ktsz, B.-pest, V., Aulich u. 8. Munkásszállást, üzemi étkezést. szabad szombatot, haza utazási költségtérítést, munkaruhát bizto­sítunk. Kiemelt fizetés — külön- élés! pótlék. Szorgalmas, megbíz­ható dolgozók jelentkezését vár­juk! (5139) Férfi segédmunkásokat felve­szünk, betanítunk. Magas fizetést és munkásszállást biztosítunk bu­dakalászi és potnázi gyáregysé­günkben. Fölvételre lehet jelent­kezni személyesen vagy írásban a Gyapjúmosó és Szövőgyárban, Bu­dapest, XIII., Kárpát u. 9—11., Bu­dakalász, Ságvári u. 27. és Po- mázon a HÉV-állomáson, a mun­kaerő-gazdálkodáson. (5181) Szakácsnőt keres fonyódi üdülő­jébe a Kaposvári Ruhagyár. Je­lentkezés a munkaügyi osztályon. Villanyszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat keres fölvé­telre az Áramszolgáltató Vállalat Igazgatósága, Kaposvár, Latinka Sándor u. 5/b. (9448) A Somogy megyei Vegyesipari Vállalat női munkavállalókat azonnal fölvesz mozaiklap-gyár- táshoz. Jelentkezés: Kaposvár, Vöröshadsereg u. 11. alatt, az üzemvezetőnél. (9443) A tahi fogyasztási szövetkezet a 31. sz. hékuti vegyesboltjába bolt­vezetőt keres. Erkölcsi bizonyít­vány szükséges. Jelentkezés a szövetkezet ig. elnökénél. (7114)

Next

/
Thumbnails
Contents