Somogyi Néplap, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-12 / 86. szám

SOMOGYINRFLAr Péntek, IMS. éprfTte Hl A VDK kormánya Varsót javasolja Mint a TASZSZ hanoi tn- dósitói hitelt érdemlő for­rásokra hivatkozva jelentik, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya java­solta, hogy a VDK és az Egyesült Államok képviselői Varsóban folytassanak előze­tes tanácskozásokat. A VDK fővárosában ugyanis csütör­tökön ismeretessé vált, hogy a demokratikus Vietnam megkapta az Egyesült Álla­mok válaszát. Ebben az Egyesült Államok közli: nem ért egyet azzal, hogy Phnom Penh kambodzsai fővárost jelöljék ki az előzetes kap­csolatfelvétel színhelyéül. Az amerikai válasz annál inkább megütközést kelt, mi­vel az Egyesült Államok már több ízben kinyilvánította, hogy kész a VDK képviselő­jével való kapcsolatok felvé­tele céljából a világ bármely oontjára elküldeni megbízott­ját. A Vietnami Demokratikus Köztársaság jószándékúlag több ízben kifejezte készsé­gét, hogy hajlandó kapcsola­tokat kezdeményezni az ame­rikai féllel Phnom Penhben vagy a két fél számára meg­felelő bármely más helyen. Mint illetékes hanoi körök­ben rámutatnak, Phnom Penhmek mint az előzetes tárgyalások szín­Abrams tábornok lép Westmoreland örökébe Johnson elnök csütörtökön rögtönzött sajtóértekezleten je­lentette be, hogy a dél-vietna­mi amerikai expedícíós had­sereg éléről július 1-én távozó William Westmoreland utód­jának Creighton Abrams tá­bornokot, a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai fegyve­res erők eddigi főparancsnok­helyettesét nevezte ki. Ab­rams megüresedett posztjára Andrew Coodpaster tábornok kerül. Az elnök egyidejűleg közöl­te a sajtó képviselőivel azt a döntését is, hogy John McCain tengernagyot nevezte 'ki a Csendes-óceán térségében ál­lomásozó amerikai fegyveres erők főparancsnokává. Az új kinevezések közzété­tele után saigomi amerikai tisztviselők közölték, hogy Ab­rams előléptetése »nem hoz azonnali változást az Egye­sült Államok dél-vietnami ka­tonai taktikájában-«. Abrams, a „beja66 Abrams tábornok személyében a Déikelet-Azsiában állomásozó amerikai fegyveres erők élére Közismert »►héja-«, az amerikai szoldateszka tipikus képviselője került. Már tavaly nyáron, ami­kor Westmoreland első helyet­teseként küldték Vietnamba, a világsajtó megjósolta, hogy Johnson egy szép napon "-felfelé laktatja« majd a politikai am­bíciókat is tápláló, republiká- i us párti Westmoreiandot, s ek- l.or Abrams lesz az utóda. >*■Ab­rams parancsnöklása alatt a viet- r ami háború történetében új, és az eddiginél is véresebb fejezet következik majd« — jósolta a 1 rankfurter Rundschau 1967. áp­rilis 18-i számában. Most, hogy ez a kinevezés bekövetkezett, eggyel szaporodtak azok a ké­telyek, amelyek Johnson április 1-i bejelentéseinek Őszinteségé­hez fűződnek. Creighton W. Abrams, akár c«ak elődje, a West Point-i aka­démián szerezte tiszti képesíté­sét, majd egy texasi táborban kapott harckocsizó továbbkép­zést. Amerika egyik legjobban dekorált katonai vezetője: a má­sodik világháborúban az euró­pai fronton harckocsizó zászló­aljparancsnok, a koreai háború­ban pedig egy hadosztály tör­zsének parancsnoka volt. Abrams nevét korábban két­szer is olvashattuk a világsajtó­ban: az 1961. évi nyugat-berlini válság idején a 3. páncélos had­osztály parancsnoka volt, s így az ő harckocsijai rendezték az NDK elleni provokációs felvo­nulást, három évvel később pe­dig, amikor már a washingtoni hadügyminisztériumban tevé­kenykedett, ó kapott megbíza­tást a birgminghami néger tün­tetés fegyveres elfojtására. Az új délkelet-ázsiai főparancs­nok a Pentagon egyik "-belső embere«: Vietnamba küldése előtt a szárazföldi erők vezér­kari főnökének helyettese, az Egyesült Államok páncélos csa­patainak felügyelője volt. helyének amerikai részről történő elutas'tása arra vall, hogy az Egyesült Ál­lamok halogatja a kérdés megoldását. Johnson elnök Harriman helyetteséül Cyrus Vance volt hadügyminiszter-helyettest nevezte ki áz esetleges tár­gyalásokra. Politikai körök­ben ezt azzal magyarázzák, hogy Harrimannek szüksége lesz katonai tanácsadóra. Johnson szerda délutáni saj­tókonferenciáján nem volt hajlandó érdemben nyilatkoz­ni arról, hogy mi az Egyesült Államok álláspontja az elő­készítő megbeszélések színhe­lyének kiválasztásával kap­csolatban, és milyen tényle­ges diplomáciai lépéseket tet­tek az előzetes megbeszélé­sek előkészítésére. (MTI) JÓZEF CYRANKIEWICZ: „Az ifjúsághoz őszintén kell szólni” A lengyel minisztertanács elnökének felszólalása a szejm ülésén A lengyel szejm szerdai ülésén a napirend ötödik pontja értelmében Józef Cy- rankiewicz, a minisztertanács elnöke válaszolt a ZNAK ka­tolikus mozgalom képviselői által feltett kérdésekre. A minisztertanács elnöke beszédében részletesen szólott a Lengyelországban lejátszó­dott márciusi eseményekről. Ezzel összefüggően hangsú­lyozta, hogy a kultúra sza­badságára valójában azok mérték a legsúlyosabb csa­pást, akik a kultúra védettsé­gét ellenséges politikai fon­dorlatok céljából használták fel. Eközben bebizonyították, hogy kispolgári érdekeiket az irodalom, a művészet és az ország érdekei fölé helyezik. ,,Kártérítést“ fizet a saigoni rezsim: 12,70 dollár egy otthonért, 33,60 dollár egy halottért Luna—14 — a Hold mesterséges holdja A Luna—14 szovjet önmű­ködő űrállomást a fékezési művelet végrehajtása után április 10-én Hold körüli pá­lyára vezérelték és így a Hold újabb mesterséges holdjává vált. Az önműködő űrállomás folytatja a Hold és á kozmi­kus térség tudományos vizs­gálatát, ami az e sorozathoz tartozó szovjet űrállomások­kal kezdődött. A Luna—14-et április 7-én vezérelték a Holdhoz vivő pá­lyára. Az űrállomás legnagyobb távolsága a Hold felszínétől 870 kilométer, a legkisebb 160 kilométer. Az űrállomás a Hold körüli teljes fordulatot két óra negyven perc alatt te­szi meg Az űrállomás fedél­zeti rendszerei és tudományos berendezései megfelelően mű­ködnek. A Luna 14-gyel állan­dó rádiókapcsolatot tartanak fenn. (MTI) A Somogy megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat (AGROKER) értesíti a t. vevőit, hogy az alkatrész szakma vagyonmegállapító leltározását 1968. április 15-től április 80-ig tartja A leltározás alatt az árukiadás szünetel A leltározás tartama alatt a sürgős Igényeket a Ba­ranya és Fejér megyei Mezőgazdasági Ellátó Válla­latok elégítik M. (M71) A nyugati hírügynöksé­geknek a saigoni amerikai főparancsnokság hadijelen­tésein alapuló tudósításai a harcok elcsitulásáról számol­nak be Khe Sanh övezeté­ben. A támaszpontra — ame­rikai közlés szerint — 8-a óta nem hullott ellenséges lövedék. Saigonban azonban változatlanul elismerik, hogy a támaszpontot továbbra is harckocsik fogják körül. Az amerikai légierő több táma­dást intézett ellenük — a közleményekből ítélve siker­telenül. Ä könnyű harck)- cslk ugyanis a gépek köze­ledtére gyorsan visszahú­zódnak az erdőrengetegbe. Nem sok eredményt hozott eddig a nagy csinnadrattával beharangozott amerikai és szövetséges közös hadműve­let a Saigont körülvevő 11 tartományban. Az AFP jelen­tése szerint a helikopteren embervadászatra indult ame­rikaiak felfedeztek ugyan Vietcong-csoportosulásokat, de az előrenyomuló szárazföl­di erők nem tudták felvenni velük a harci érintkezést. A «■Teljes győzelem« fedőnevet viselő akció nem valamiféle újabb taktikai elképzelésnek felel meg, hanem csupán a 3. harcászati körzetben már hetek óta folyó elszigetelt ki­sebb hadműveletek összehan­golására szolgál — írja az AFP. Az amerikaiak azt re­mélik, hogy összesen 75 000 katonával meetis^títhatiák a vidéket az állítólag ott rej­tőzködő húszezer partizántól. A deltavidéken — jelenti az AFP — ezekben a na­pokban 16 hadművelet tart még. A partizánok felkutatására indult csapatok azonban a legritkább esetben buk­kannak ellenségre. A dél-vietnami kormány el­határozta, hogy «■kártérítést« fizet a legutóbbi partizánof- fenzíva polgári áldozataiért. Íme az összegek: 8,40 dollár egy sebesült gyermekért, 33,60 dollár egy halott felnőttért Akik otthonukat vesztették el, 12,70 dollárt kapnak, amennyiben a lakásukat ért károsodás nem éri el az öt­ven százalékot. Ha otthonu­kat nagyobb kár érte vagy teliesen elpusztult, ennek az összegnek a kétszeresét kap­ják. Behívások Clark Clifford amerikai had­ügyminiszter csütörtökön saj­tókonferencián jelentette be, hogy újabb 24 500 tartalékost hívnak be tényleges kato­nai szolgálatra. A behívottak közül tízezret ha­ladéktalanul Délkelet-Ázsiába vezényelnek. A hadügyminisz­ter azt mondotta, hogy az új behívások és újabb katonák Vietnamba vezénylése »nem áll ellentétben Johnson elnök bejelentésével, hogy az Egye­sült Államok béketárgyaláso­kat akar Vietnamban«. Az újonnan behívásra kerü­lő tartalékosok zöme, mintegy 20 000 fő a szárazföldi haderő alakulataihoz került. A behi- vottak előreláthatólag két évig teljesítenek tényleges szolgála­tot. A behívások azonnal meg­kezdődnek. Televízióvásár Ez még nem volt! A SIÖFOK ÉS VIDÉKE ÁLTALÁNOS ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET felsorolt boltjaiban tv-vásárlásnál FOGYASZTÁSI a fogyasztói árból 5 0 o engedményt adunk SIÓFOK: Vasbolt (régi piactér), ÁDÁND: Iparcikkbolt. BALATONSZABADI: iparcikkbolt. Részletes tanácsadást, felvilágosítás* * felsorolt boltok vezetői adnak. (6982) Cyrankiewicz emlékeztetett arra, hogy a pártvezetőség álláspontját a munkásosztály és az egész nép spontán mó­don támogatja A minisztertanács elnöke hangoztatta: a belső rendet biztosító szervek és a milícia szilárdan eltökélték, nem en­gedik meg, hogy ellenséges erők saját céljaik érdekében használják fel az ifjúság egy részében jelentkező ciezoi ien- tációt, és szocialistaellenes megmozdulásokba vonják be őket. A belső rendet biztosí­tó szervek a törvény szelle­mében és nagy körültekintés­sel jártak el ott, ahol szüksé­gesnek. mutatkozott, erőt al­kalmaztak. . Közölte, hogy március 8-ig a milícia szervei az utcai ki­lengésekkel kapcsolatban ösz- szesen 2739 személyt állítot­tak elő. Közülük 48 órán be­lül 1858-at helyeztek szabad­lábra. Az őrizetbe vettek egy részének ügyét a bíróságok és a büntető kollégiumok elé utalták, ríéhány tucat ügy je­lenleg is kivizsgálás alatt áll. Cyrankiewicz hangsúlyozta: a mostani feszült nemzetközi helyzet rendkívül körültekin­tést és éberséget igényel. A szónok kitért az egyes kapi­talista országokban folyó len­gyelellenes kampányra. Hang­súlyozta, hogy a lengyelelle­nes rágalomhadjárat három forrásból táplálkozik: Izrael­ből és más országok sovinisz­ta—cionista köreiből; az Egy- sült Államokból; a Német Szövetségi Köztársaságból. Merénylet Nyugat- Bér linben Mint a nyugat-berlini rend­őrség csütörtökön délután kö­zölte, ismeretlen tettes rálőtt Rudi Dutschkére, a Szocialis­ta Német Diákszövetség egyik vezetőjére és életveszélyesen megsebesítette. A merénylet a diákszövetség nyugat-berlini székháza közelében történt. A lövés leadása után a merény­lő az egyik szomszéd utcába menekült és egy pincében el- barikádozta magát. Rudi Dutschke a nyugatné­met parlamenten kívüli ellen­zék egyik ismert egyénisége. Feltételezhető, hogy a me­rénylő az élénkülő neonáci mozgalom soraiba tartozik. Egy órával a merénylet után a rendőrség tűzharcban elfogta Rudi Dutschke me­rénylőjét. A tettest több lö­vés érte. Személyazonosságát nem sikerült azonnal megál­lapítani, mert semmiféle írás nem volt nála és kihallgatá­sát sem tudták megkezdeni. Azonnal kórházba kellet) számtani, ahol megoperálták Ugyancsak megoperálták j Rudi Dutschkét, akit három lövés ért, és egyik lövedék az agyat is megsértette. A rendőrség először könny­gázbombával próbálta kifüs­tölni rejtekhelyéről a tettest. Ennek sikertelensége után ke­rült sor a tűzharcra, amely­ben a merénylő is életveszé­lyesen megsebesült. A Szocialista Német Diák- szövetség időközben nvilajko- zatot adott ki, amelvhen egv. 3z ellenzék ellen fölhecceit fiatal tettének minősíti a merényletet. Cyrankiewicz hangoztatta, hogy az ifjúsághoz őszintén kell szólni. Azt kívánjuk — mondotta —, hogy az ifjúság minél többször gondolkodjék el országunk ügyeiről. Az if­júság előtt teljes nyíltsággal fel kell tárni az előttünk ál­ló politikai, gazdasági és tár­sadalmi jellegű nehézségeket. Különösen fontos, hogy tájé­koztassuk őket a gazdasági nroblémákról. Az ifjúsággal tudatni kell, hogy mire va­gyunk kénesek és mire nem. Cyrankiewicz ezt követően megállapította, hogy a kor­mány politikájának alapja az ország helyes irányú gazdasá­gi fejlődésének biztosítása, majd a nemzetközi helyzet­ről szólva kijelentette, hogy a _ világ békéiét mindenek­előtt az imperializmus Viet­nam ellen intézett agresszió­ba fenyegeti. Így folytatta: — Minden lehetséges segítséget megadunk a vietnami nép­nek, és nem engedjük ma­gunkat megtéveszteni az el­lenség által előterjesztett semmiféle fondorlatos javas­latokkal. Megállapította, hoev a Kö­zel-Keleten az izraeli agresz- szió következményeinek fel­számolását az agressziót elkö­vető csapatok visszavonásával kell kezdeni, majd az euró­nai helyzettel összefüggően Cyrankiewicz emlékeztetett arra, hogy Lengyelország je­lentős mértékben járult hoz­zá az európai feszültségcsök­kentéséhez. Ügy gondoljuk — mondotta —, hogy e kérdés alapvető feltétele az európai status quo elismerése. A minisztertanács elnöke befejezésül hangoztatta, hogy Lengyelország függetlenségé­nek, határai biztonságának alapja a Szovjetunióval fenn­álló szövetség. Lengyelország arra törekszik, hogy ezt a szövetséget Lengyelország ál­lami érdekeinek megfelelően a jövőben is fejlessze. művezetőt, gyártóeszköz­gazdálkodót, technológust szerszám­lakatosokat ■kait szeretőket (erőgép, munkagép •íaranciális javítás «“(látására) fölvesz a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat Kaposvár, Jutái út 7. Jelentkezés a termelési osztályon. (6970) A CUKORGYÁR ( azonnali felvételre keres autó-motorszerelő, autóvillamossági és rakodógép-kezelő szakmunkásokat. >vábbá FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT állandó munkára osztályán. Jelentkezni íehe • ikaügyi (6981)

Next

/
Thumbnails
Contents