Somogyi Néplap, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-04 / 80. szám
»OHOCTI MCPLAP 6 Csütörtök, 1988. äprflfe A Felszabadítóink utódai A BALATONTÓL DÉLRE Szovjet—magyar közös hadgyakorlaton az egyik magyar egység törzsének áttelepítésében szovjet helikopterek is közre működnek. véget értek a csaták... Szovjet katona. Szőke vagy barna hajú, kék, szürke vagy fekete szemű, nevetős vagy komoly arcú fiatal férfi. Orosz vagy ukrán, grúz vagy csuvas, azerbajdzsáné vagy karéliai nemzetiségű, ha egyenruhát ölt, így nevezik: szovjet katona. Lehet a hatalmas szovjet föld bármely városának, falujának szülötte, a kopár Pamir széltől cserzett bőrű juh-te- nyésztője, a végtelen tajga fagymarta arcú prémvadásza, donyeci bányász, káspi-tengen halász, építésztechnikus Kom- szömolszkban, kolhozista Ukrajnában, munkás a Lihácsov Autógyárban, vagy geológus Távol-Keleten, ha fegyvert fog a kezébe, így nevezik: szovjet katona. Nálunk és a testvéri szocialista országok többségében nem csupán a világbéke legbiztosabb, legerősebb őrzőjének tekintik őket, hanem felszabadítóink utódainak is. \ A szünet azonban nem tartott sokáig. Űjra feldübörögtek a motorok, újra fölhang- jott a lánctalpak csörgése. Ismét megindultak a tankok. Ivancsenko főhadnagy egyik ágyútól a másikhoz ftitott, bátorította katonáit. S most egy lövedék pontos becsapódása föl robbantotta a második ágyút. Csaknem az egész kezelő személyzet elesett. A főhadnagy elfoglalta az irányzó helyét. Ez a támadás is kifulladt. A hitleristák az arcvonajród nem tudták megtörni a magaslat védőinek ellenállását. Ekkor az ellenséges gyalogság hozzákezdett a tüzérség megkerüléséhez. Sikerült bekeríteniük a hős katonákat. Ivancsenko kör alakú . védelmet szervezett. A szakasz erői apadóban voltak. Fogytak a lövedékek. A katonák géppisztolyokkal lőtték a szorongató hitleristákat, s amikor a lőszer és a gránátok is elfogytak, a< tüzérek kézitusában csaptak össze az ellenséggel. A bátor harcosok fölmentésére érkező csapatokat Ivancsenko főhadnagy már nem látta, nem hallotta a sebesen előretörő szovjet tankok dübörgését, nem a hangos hurrát. A lövések elhallgattak. A harcmezőt az ellenséges tankok roncsai, fasiszta tetemek borították. Hallgatva hajtottak fejet bajtársai a hős holtteste fölött. Andrej Ivancsenko főhadnagy elesett. De az ellenség nem jutott keresztül a szakasz állásain, amelynek ő volt a parancsnoka. Az 57-es hadsereg valamennyi katonája ugyanezen napokban értesült egy másik nagyszerű haditettről is, amelyet Ivan Nyel jubln szakaszvezető vitt véghez. A szakasz ágyúinaik állásai felé három ellenségles tank, s egy önjáró ágyú, »Ferdinand» haladt. A virradat előtti szürkület tejsűrűségű takaróján át kivehető volt, amint a tankok mögött fel-feltünedeztek fekete pontok: a géppisztolyosok. Eldördült a lövés. Az első lövedék a vezérgép lánctalpát találta. A tank megfordult éo oldalára borult. A következő lövés a benzintartályt találta. Az ellenséges harckocsi fölé láng- és füstoszlop emelkedett A tüzérek villámgyorsan dolgoztak, tűz alatt tartották az ellenséget. Az ellenséges tankokból dühöd ten lőni kezdték az ágyúkat A kezelő személyzet valamennyi tagja elesett. Nyeljubin egyedül maradt Körülnézett Néhány szomszédos ágyú is megsemmisült. — Nos, hát, egyedül fogok küzdeni! — határozott s gyorsan megtöltötte az ágyút A tankok pedig egyre közeledtek. Lassan, nagy robajjal haladtak a dombokon át, egyenesen az ágyú felé. Nyeljubin beirányozta a fasiszta gépet, s lőtt. S íme, a második ellenséges gép is a lángok martaléka lett Ezután egyik lövés a másikat követte. Nyeljubin maga töltött, maga állította be az ágyút, s maga lőtte az ellenséges harckocsikat. Hirtelen becsapódó lövedék sárga lángja emelkedett föl néhány lépésre a szakaszvezetőtől. A robbanás hulláma mellbe vágta. Nyeljubint megsebesítették a repeszdarabok. Megkísérelte az ágyúhoz kúszni, s végrehajtani a soron következő lövést. De már késő volt: az ellenséges tank, ágyúból tüzelve, teljes menetben haladt az ágyú felé. A kkor a rettenthetetlen harcos végső erőfeszítéssel két pánoélelhá- rító gránáttal megindult a tank elé. Az ember és az acélgép közeledtefc - egymáshoz. Melléhez szorítva a gránátokat, Nyeljubin a tank alá vetette magát. Az ellenséges gép fölrobbant Roncsai alatt hősi halált halt Ivan Nyeljubin szakaszveaető ... V. Petrnhln ezredes tűket hazánk szabadságáért A Szovjet Hadsereg mai katonái vigyázó tekintettel állnak posztjukon, éppúgy, mint népAho 1945 márciusában a Balaton mellett nagy véráldozatot követelő harcokban két szovjet tüzér — Andrej Ivancsenko főhadnagy és Ivan Nyeljubin szakaszvezető — megakasztotta a fasiszta tankok útját M ír érezni lehetett a háború közeli végét, amikor a fasiszta • vezérkar kétségbeesett kísérletet tett a 3. Ukrán Pront fő erőinek visszaszorítására, bekerítésére és megsemmisítésére. A 299-es lövészhadosztály 843-as tüaávezredének tűzszakasza Jákó községtől nyugatra, névtelen magaslaton foglalt el védelmi állást. A szakasz parancsnoka Andrej Ivancsenko főhadnagy volt. Március 6-án reggel a virradat előtti csendet hirtelen ellenséges ágyúk dörgése szakította meg. Amikor a robbanások döreje elült, a szakasz állásai felé megindultak a tankok és a gyalogság. Ivancsenko főhadnagy vezényszavára a kezelő személyzet gyorsan ki görgette az ágyúikat a fedezékből. az irányzó tüzérek elfoglalták helyüket A parancsnok elhatározta, hogy amennyire lehet, közel engedi a fasisztákat. Már szabad szemmel is kivehetők voltak a keresztek a fasiszta tankok páncélján. — Most! — határozott a főhadnagy. Az első lövések után az egyik harckocsi lángba borult és megállt. A többi pergőtüzet nyitott a szakasz állásaira. Egy ellenséges lövedék a második ágyú közelébe csapódott le: kezelőjét megse- a repesadarabok. ed. A harc folytatódott. Az ellenséges góppdsztolyosok egész szakasza esett el a tüzelőállás megközelítése során. A hitleristák kénytelenek voltak visszavonulni. A gyakorlat befejeztéveh szovjet és magyar fiú pihenőben. mai szovjet katonák elődei — I hadseregünk harcosai a sza- apáik, rokonaik — közül több | badság és a béke védelmében, mint félmillióan áldozták éle-________ ,,, .... '..........— I mre9 a felderítő Az öreg harangláb. 23 esztendővel ezelőtt Tomasics Rudolf itt kongatta meg a harangot, hírül adva, hogy véget értek a Tamási Imre Soroksáron lakik, a Danuvia Szerszámgépgyár személyzeti előadója, három kislány és egy fiú édesapja. A haja ősz — pedig kor szerint még feketének kellene lennie. Magáról keveset beszél. Amikor szóba kerül az emlékezetes esemény, megered a szava ... Nagyapja révészként élt Majosházán, átellenben a Csepel-szigettel. Jöttek-men- tek a kompok német katonákkal tele. Ott tiblábolt a víz körül az unoka. Imre is. Egy este aztán elhallgatott az ágyútüz. Szovjet katonák érkeztek a faluszéli kis házhoz. Megzöregették az ablakot. De a nagyapa nem volt otthon, csak Imre, és a két nagybátyja, Ede és Laci. Kis Jani bácsi a faluból vezette tcifele a szovjet katonákat, és tolmács segítségével magyarázta, hogyan is juthatnak át a túlpartra, a szigetre. De hát ki ismerné az átkelést? Sánc, lövészárok húzódik ott mindenfelé... Még mielőtt a többiek észbe kaptak volna, Imre gyerek szólt a felnőttek szavába: — Tessék megmondni — magyarázta a tolmácsnak —, én jól ismerem a járást, tudom azt is, hol ástak be ágyúkat... majd azt kikerüljük! A katonák összenéztek. A legidősebb bólintott és barátságosan hátba veregette a fiút. Nagy óvatosan, a bokrok alján lapulva érték el a Dunát. Kis Jani bácsi közben visszafordult. Nem szegyen az, még felnőtt férfinak sem, ha megváltja, kicsit bizony fél! Gumicsónak himbálózott a vízen. A felderítők ebbe ültek. Három szovjet tiszt és Imre ... Kissé távolabb nagy csónakokban várakozott a legénység. Ok négyen keresték az utat. Óvatosan merült az evező, hogy ne csobban-' jón a víz ... Imre irányított: — A nádas felé! — mutatta és a felnőtt férfiak, a katonák arra mentek. Egyszerre árnyékot pillantottak meg, majd lámpa pásztázta végig a vizet. Észrevették őket! Sortüz csattant, gránát repült — de nem talált egyik sem. Csak éppen a csónak alján támadt rés, és azon át szivárgott be a víz. Három fűzfa volt az irányjelző. Ott nincs ellenség, ott partra lehet szállni! Visszafordultak a majosházi partnak, hogy a többi csónaknak mutassák az irányt. Imre a parancsnoki csónakban maradt. Vagy száz lépésre a német állásoktól ugrottak ki a csónakból, s ott gyülekeztek hangtalanul. Éjféltől hajnali négyig tartott a harc. Mire reggel lett, a csónakok hidat alkottak és biztosították a szovjet csapatok átjutását a Csepel-szigetre. Es mehetett a napi hadijelentés, sugározhatta a rádió a hírt: »Csapataink átkeltek a Dunán, és a Csepel-sziget déli részén folytatják. a harcot!*' öröm és büszkeség, hogy ehhez egy akkori tizennégy esztendős magyar fiú is hozzájárult-^ foó Katalin 1945 tavaszán a Szovjetunió Vörös Hadserege feltartóztathatatlanul nyomult egyre tovább nyugati irányha. Vas megye tíz napig volt hadszíntér. Itt voltak a dunántúli hadműveletek utolsó napjai, amelyek befejeztével felszabadult az ország. Közel az osztrák határhoz van az a k's falu: Nemesmedvas, ahoi hazánk földjén utolsót dördültek a fegyverek. Énnek a kies vidéknek domborzati viszonyai alkalmasak voltak az utóvéd- harcokra. Ezekre március utolsó és április első napjaiban került sor. Először Csákány- dorosztónál, majd Vasszentmi- hálynál próbáltak a németek ellenálni, s minthogy nem sikerült, néhány napra Nemes- medvesnéd állt meg a front/ A krónika ezt így jegyezte fe': »Április 3-án este hét óra felé egy szovjet járőr megközelítette Nemesmed vest. A harc az esti órákban kezdődött, amelynek áldozatául ese.t a kis községnek több mint fele, mert a visszavonuló németek felgyújtották. A ma is élők emlékezetében még elevenek azok a nevezetes napok. Íme két nemesmed- vesi ember véleménye. Unger Gyula: »Házunkkal szemben az úgynevezett Savanyú-hegyen, amelyet szőlő és gyümölcsös borított, voltak a harcállások. A szovjet katonák a mélydéseken keresztül közelítették meg a falut». Tomasics Rudolf: »Április 4-én kiszorították a szovjet csapatok a németéket Ner- - >- medwwrfi. Amikor előjöttem a rejtekhedyről (mások is megerősítettek, hogy elsőnek ő merészkedett elő), a községben már csak szovjet katonai alakulatokkal találkoztam. Nyugalom volt, amelyből arra következtettem, hogy számunkra véget ért a háború». Tomasics bácsi elmeséli, hogy hirtelen támadt örömét és felszahadultságát közölni akarta az elrejtőzött lakosokkal is. A közelben lévő haranglábhoz szaladt, s a harang szavával adta tudtára a község lakosainak — s amit akkor még nem tudott — az egész országnak, hogy hazáink felszabadult. — Azért harangoztam, — mondja 23 év után Tomasics bácsi —, hogy most már jöjjenek elő az emberek, mert minden rendben van ... A falu tehát fölszabadult és véget értek a csaták. Itt, a miagyar földön utoljára folyt hadműveletek színhelyén, 1949. május 29-én fel- szabadulási emlékművet avattak. A kis emlékmű építését Czinkóczi Pál határrendőr tizedes kezdeményezésére a falu és a szentgothárdi üzemi munkásság emelte. Azóta is a határőrök gondozzák az emlékművet, s ők őrzik azt a nemzetiszínű zászlót is, amelyet 1949 májusában, az avató ünnepségen, ezen az emlékművön lengetett a szél. A falu lakosságával együtt a határőrök is ott vannak minden év április 4-én, s a nagy történelmi dátumra emlékeznek. Már tervezik gzt a hatalmas emlékművet, amely hazánk csaták.., felszabadulásának negyedszázados jubileumán kerül felavatásra, s amely az eljövendő nemzedékeknek hirdetni fogja: 1945 április 4-én ebben a hegyek övezte, kies fekvésű kicsinyke Vas megyei községben, Nemesmed vese n, egész népünk számára véget ért a fasiszta elnyomás, a szolgasors. Markovii« Ilona
