Somogyi Néplap, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-01 / 51. szám
XXV. évfolyam, 51. szám. Péntek, 1968. március 1. PRIZMA — 68. // ES ÁLLTA BÁL... // »Vonuljunk be, emberek, ne bámuljanak!... Kezdődik az előadás ...« A húszas-harmincas évek rendjének sisakos, fehér kesztyűs őre harsány derültség közepette invitálta be a közönséget a színház előcsarnokából szerdán este, a Néphadsereg Művészegyüttesének új műsorára. A bevezető: a korszak néhány jellegzetes figurájának fölvonulása (Róbert bácsi, Kodelkáné, az utcalány, a rendőrbiztos stb); a iigeti kikiáltó szövege bizarr folytatást. a plakát »történelmi fe- vüt« ígért a művészegyüttes Prizma—68. színpadának tolmácsolásában. Őszi találkozásunk velük (J. i Reed: Tíz nap...) érthető várakozást keltett. A Mezei Éva—Balogh Géza rendező páros ezúttal a Hor- thy-kor világát kívánta felvillantani a színpadi revü és az irodalmi színpadi forma sajátos ötvözetében. Szórakoztató, elgondolkodtató, megismertető igénnyel. Nem mély történelmi összefüggéseket ábrázol ez a nagyszerűen összeállított, szerkezetében, arányaiban egységes, sokszínű, pergő ritmusú műsor. A műfaj itt mást követel: bemutatni, milyen is volt... A szerkezeti egységet és a meghökkentő kontrasztokat egyaránt a »bál« kavargó szimbolikus képei biztosítják. Felvillantva a negyedszázados fasiszta rendszer belső-külső slágerek, sanzonok, kórusok. A tobzódó komplexitás szigorú egységre törekszik — és sikerrel. Érzésünk, hogy egészet adott. És ez az előadás legfontosabb művészi értéke. Vannak gyöngéi is kétségtelenül. A versrészletek szürkék, színtelenek voltak, és helyenként lapos, naivan »blöd« párbeszédei kilógnak az egészében szellemes, sok szikrázó ötlettel átszőtt műsorból. Szívesebben látnánk több korjellemző dokumentumot (pl. frankhamisítási per, cserkészet) helyettük. A célját azonban eléri ez a lényegében kitűnő, egyéni hangvételű és pedagógiai szempontból is szinte hézagpótló hasznos történelmi revüműsor. A Prizma—68. műsorai ugyanakkor új stílus úttörői. Mezei Éva korábbi törekvései (Egyetemi Színpad balatoni körműsorai) éppen a komplexitás jegyében szerencsésen találkoztak a rendező társ Balogh Gézáéval, akit e műsor narrátoraként (Kikiáltó) a színpadon is megismerhettünk. Emlékeztet, közelebb hoz és történelemszemléletet formál ez az újszerűség az És állt a bál... esetében is. Kár, — változatlanul kár —. hogy csak szőkébb meghívott közönség előtt. Wallinger Endre FÁBA FARAGOTT Sí Németh Ferenc újpesti otthona valóságos múzeum. A “4 éves öregifjú a sísport nagy kedvelője. Képünkön: Németh Ferenc a síelési stílusokat ábrázoló szobraival. (MTI-fotó — Szebellédy Géza felvétele.) Készülődés a vendégfogadásra Népszerű a fizetővendég-látó szolgálat A nyári főidényben a nyaralók egy részét a fizetővendég-látó szolgálat szobáiban helyezik el. A többnyire különálló Balaton-parti magánnyaralók ilyen szempontból mind népszerűbbé váltak az utóbbi években a külföldi turisták körében is. Siófok és Balatonföldvár villáiba sok helyütt már törzsvendégként járnak vissza osztrák, német, ............................................ , . csehszlovák és lengyel turisj egyeit, jellegzetes történelmi csomópontjait a tánc, az élő' kép, a vers és a muzsika színes kavargó forgatagában. Megszólal a mártírköltő, a mártírzeneszerző; felhangza- nak megrázó eredeti hangdokumentumok, peregnek a pillanatokban is döbbenetes emléksorokat kavaró filmrészletek. Mégis az egészen szatirikus hangvétel uralkodik. Ez tartja össze és hozza közel hozzánk a sötét-világos képsorokat. Kitűnő zenei szerkesztésben hangulatfestő, helyzeteket jellemző hangszerelésben csendülnek föl a korabeli (és ebben a stílusban komponált) A Somogy megyei . Idege n- forgalmi Hivatal a továbbiakban háropi nyaralóhelyen napi egyszeri étkezést és érdekes programot is kínál a szálláson kívül. A tavaly sikert aratott «-Egy hét Siófokon« nyaralási formát tovább fejlesztik, Lellére és Fonyódra is kiterjesztik. A fizetővendég-látásnak ez a formája csak kis részletben köti meg a nyaralókat: ebédjük, vacsorájuk idejét, helyét rájuk bízza. A siófoki járásban például rásban további 548 ilyen szo- szoba állt a nyaralók rendelkezésére. A szobák egy részét már jó előre lefoglalták az idén is. A növekvő, igények miatt a hálózatot tovább szélesítik. 1968 nyarán a déli part fizetővendéglátó szobáiban már mintegy 13 000 vendéget tudnak elhelyezni egyszerre. A vendégek fogadására máris folynak az előkészületek. A tanácsi és tömegszervezeti vezetők, iljetve az Idegenforgalmi Hivatal dolgozói — ahogyan a korábbi években is — kerekasztal-beszélgetéseket folytatnak a fizetővendég-látó szobák tulajdonosaival az előző idény tapasztalatairól, a vendégvárás feladatairól. Mindenekelőtt az utcák, a környék tisztaságáról, a lakóhelyiségek otthonosságáról, a kulturált idegenforgalomról, információról stb. esik szó ezeken a beszélgetéseken. S nem lebecsülendő; ahány ország, ahány nemzetiség — annyi szokás. Mások az igényei a béIDOMÍTOTT VÍZILÓ a járási székhelyen 718, a já- csj polgárnak, és mások a lengyel turistának. A figyelmesség pedig nem árt, sőt igen vonzó lehet, és ez nagyon fontos, ami a vendégvárás üzleti oldalát illeti. A Magyar Cirkusz & Varieté Vállalat az ősszel vízilovat vásárolt a Budapesti Allatkerttől. »Kicsi«, a kétesztendős, tízmázsás vízilógyerek — nehezen idomítható rokonaival ellentétben, roppant tanulékonynak bizonyult. Húsvétiéi az egyik legnagyobb magyar utazócirkusz nemzetközi műsorában lép porondra. Képünkön: »Kicsi« idomárjaival. Korábban kezdődnek a felvételi vizsgák a Tanítóképzőben Az elutasítottak még máshova is jelentkezhetnek A tanítóképző intézetekben az eddigi felvételi rendszertől eltérően már korábban megkezdődik a pályázók vizsgáztatása. A középiskoláknak március 25-ig kell a végzős tanulók felvételi kérelmét a Kaposvári Tanítóképző Intézethez beküldeni. Április 5—6-án és 8—9-én, a tavaszi szünetben tartják meg itt az alkalmassági vizsgákat. Ez testi és zenei vizsgából áll. Eddig a tanulók lakhelyéhez legközelebbi pedagógiai intézményben lehetett jelentkezni alkalmassági tizsgára, az új rendelet értelmében a pályázó által továbbtanulásra megjelölt intézmény bonyolítja le ezt is. Akik nem felelnek meg a pályaalkalmassági vizsgán, azok még jelentkezhetnek más felsőfokú intézménybe is, ezért is hozták előbbre a vizsgák idejét. A felvételi vizsga tartalma nem változott, tehát továbbra is magyar irodalomból és nyelvtanból kell írásbeli dolgozatot készíteni, szóbeli pedig magyar irodalomból és történelemből lesz. Viszont új felvételi követelmény a beszédkultúra, amit a vizsgákon értekei a bizottság. — Gyermekjátékból tűz. Február 28-án tűz ütött ki Szabó János lábodi lakos Belmajor 88. sz. alatti portáján. Leégett egy nádtetős pajta, benne a tűz martalékává vált 15 mázsa széna, 5 mázsa cement, valamint deszka és dorongfa. A vizsgálat megállapította, hogy a tüzet gyermekjáték okozta. — Nyolcmillió-száztizenhá- romezer forint értékű könyvet adtak el a fogyasztási szövetkezetek tavaly Somogybán. Sikeres járási Ki mit tud? és kulturális vetélkedő Csurgón Változatos, színes, jól ösz- szeállított műsorszámok szerepeltek a járási Ki mit tud? és kulturális vetélkedő csurgói bemutatóján, amelyet több mint 500 néző előtt bonyolítottak le vasárnap. Az első részben néptáncok, verses prózamondók, kórusok, a másodikban tánczenekarok és táncdalénekesek vetélkedtek. A vers- és prózamondók általában mindannyian jó minősítést kaptak. A berzen- cei énekkar és az inkei kamarakórus — amely zömében pedagógusokból áll — is jó teljesítményt nyújtott. A csurgói Csokonai Táncegyüttes lendületes táncokkal szerepelt. Várakozáson felüli sikert aratott a berzemcei népi tánccsoport, népdalcsokorral a berzencei népi zenekar is. Az inkei irodalmi színpad Sokan voltunk című összeál- tását mutatta be a szentai színjátszók pedig H. Márjas Magda Örökösök című művéből adtak elő egy jelenetet, gyengébb kezdés után átéléssel és pontos szövegtu- dássaL A tánczenekarok és táncdalénekesek nagy közönségsikerrel, de a szakmai vélemények alapján — kevés eredménnyel vetélkedtek. A berzencei és a porrogszentki- rályi együttes említésre méltóan, a csurgód gimnázium és a somogyudvarhelyi tánczenekar a várakozásnál gyengébben szerepelt. Az inkei ifjúsági klub társas tánocso- portja modem táncokat mutatott be. SZERKESZTŐSÉGI POSTÁNKBÓL Lesz büfé a csurgói autóbusz-pályaudvaron Lapunkban már több alkalommal foglalkoztunk a csurgói MAVAUT- állomás büféje körüli rendellenességekkel. Szóvá tettük, hogy a büféből kocsma iett, s az utasok a részegek duhajkodása miatt inkább a szabadban várakoznak. Február 17-i lapunkban pedig Egyik végletből a másikba címmel azt írtuk meg tudósítónk tájékoztatása alapján, hogy a büfé nem működik, s a várót nem fűtik rendszeresen. Írásunkra a 13-as AKÖV-től a következő választ kaptuk: «•Vállalatunk jogügyi osztálya már elkészítette annak a szerződésnek a tervezetét, amelyet a na polcban kötünk meg a csurgód szövetkezettel. A MÁVAUT-álIomáson levő büfében mindenféle szeszmentes üdítő italt, lángost, süteményt, szendvicset, cukorkát és dohányféléit árusítanak majd. A váróban néhány napon át tapasztalt hideg csak átmeneti jellegű volt, a jövőben ez nem fordulhat elő. Késmárki József osztályvezető.*« Megjegyzésünk ehhez . mindössze annyi, hogy a szerződést megköthették volna a büfé bezárása nélkül is, annak pedig átmenetileg sem szabadna előfordulni egy ilyen nagy forgalmú autóbuszátíomáson, hogy a téli hidegben napokig ne fütse- nek. # ALAGÜT LOVASOKNAK. Alagutat építenek lovasok számára a Brüsszel—Wav- re országút meghosszabbított szaikasza alatt, hogy a soig- nes-i erdőben lovagló úrlovasok a közlekedés akadályozása nélkül juthassanak az erdő egyik feléből a másikba. A fogadás ára - egy emberélet NEM FIGYELT AZ ÚTTESTRE - AZ ÚT VÉGE A KERÍTÉSNÉL Ismét emberéletet követelt a gondatlanság, a felelőtlen játék. Czobor Lajos, 28 éves táskái kubikos a múlt év decemberében egy szombat délután meglátogatta Tás/kán lakó szüleit. Itt találkozott testvérével, s iszogatni kezdtek. Körülbelül három deci bort hajtott föl, de úgy látszik, ez nem volt elég, mert hazafelé még betért az italboltba. Az asztal mellett fura beszélgetésbe kezdtek az italbolt vezetőjével: azon vitatkoztak, hogy a vezetőnek milyen gyártmányú tv-készüléke van. Addig-addig ment a vita, mígnem fogadtak Hogy kinek lesz igaza, azt a helyszínen, az italboltvezető lakásán akarták eldönteni. Czobor nagyon sürgősen be akarta bizonyítani igazát, ezért erőszakoskodott Nagy Lajos buzsáki traktorossal. hogy adja oda neki az általa vezetett MTZ erőgépet, majd visszahozza — mondta. Nagy ebbe nem ment bele, de az italos Czobor az engedélye nélkül is ráült a gépre. Czobor elindította az MTZ-t, majd át akart .kapcsolni tompított világításra. Mivel a műszerfalat nézte, nem vette észre az előtte haladó gyalogost, Hegedűs LajoaL Czobor adm hajtott az erőgéppel, az egyik kerék a szerencsétlen ember fején ment keresztül, s az be-, lehalt sérüléseibe. Czobor tovább ment, csak a kerítésnek ütközve állt meg. Egy utána küldött motoros közölte vele, hogy mi történt. Czobor Lajost a Kaposvári Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt nem jogerősen két év és hathónapi szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésként pedig három évre éltiltotta a gépjár* művezetés tág E. IX TARKA SOROK. Még jókor Pár napja történt. A Ferihegyi betonon startra készen állt a Berlin felé induló menetrendszerű MALÉV-gép. Felbúgtak a hajtóművek, másodpercek múlva indulás. Egyszerre az egyik stewardess izgatottan szalad a fedélzeten tartózkodó Major Tamáshoz: Művész úr! Legyen szíves, fáradjon a pilótafülkébe! Major ijedten ugrik fel, elöresiet. — Mi baj?! — kérdezi nyugtalanul. A betonon a gép alatt izgatott forgalmisták próbálják túlkiabálni a gépzajt: — Major művész úr!... Azonnal dobja le a slusszkulcsot! A felesége nem tud hazamenni a kocsival. Pár másodpercnyi keresgélés után a nyitott ablakon át repült a kulcs a betonra. Szerencse, hogy nem Berlinben vette észre ... Bécsi történet Fritz Hundertwasser, a nemzetközi osztrák festő műveinek bécsi kiállításán festékkel töltött tojásokat húzott elő a zsebéből, és a falhoz vágta őket. A közönség még magához sem tért a hülede- zésből, amikor a művész gyorsan levetkőzött. Meztelenül állva a diákfiúk és lányok előtt kijelehtette: »Otthonotok pocsék, a Kiállítást megnyitom.« Utóbb közölte, hogy a csúf épület elleni tiltakozásul mutatta be tojás- és sztriptíz-számát. Vizsga A professzor az orvos- tanhallgatót vizsgáztatja: — Mit kell először megkérdezni, ha beteghez hívják? — Hogy hol lakik az illető. Énekesek Rossini gyakran mondogatta, hogy háromféle énekes létezik. Az egyik fajtának van hangja, de nem tud énekelni. Mások énekelnek, de nincs hangjuk, aztán van még a harmadik csoport is:, az ide tartozók nem tudnak énekelni, de hangjtAc sincs. Ezek a leghangosabbak. Szeretet A régi »jó« időkben a háztartási alkalmazott feltálalja a levest, és a háziasszony édelegve megkérdezi: — Na, Mariska, kit szered legjobban a családban? — Természetesen a nagyságosasszonyt! — És utánam? — Az aranyos kis gyerekeket. Megszólal a családfő: — Hát én mikor jövök Mariska? — A nagyságos úr? Mindig éjfél után. Somoggi Néplap Az MSZMP Somog.v megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 18 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Latinka Sándor utca 6. Nyomdáért felel; Mautner József. \