Somogyi Néplap, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-02 / 52. szám

VTLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 70 fillér Somogyi Néplap „A nemzetközi helyzet eseményeit a marxizmus-leninizmus alapján közösen vizsgáljuk meg“ A KONZULTATÍV találkozó csütörtöki ülése csoportjai jutottak hatalomra, és hatalmukat meg is szilár­dították, hanem abbkn is, hogy általános támadást in­téztek népeink demokratikus szabadsága és legelemibb jo­gai ellen. Felhívta a figyel­met arra is, hogy ugyanilyen mértékben növekszik a nép­tömegek ellenállása, és har- cuk a legváltozatosabb és legváratlanabb formákat ölti. Határozottan síkraszállt a kommunista és munkáspártok tanácskozásénak összehívása, ezeknek a kérdéseknek a megvizsgálása és az akció­egység megvalósítása mellett. Alvaro Vasquez, a Kolumbiai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára: — A Kolumbiai Kommu­nista Párt úgy véli, hogy ez a konzultatív találkozó, ame­lyen a nemzetközi kommu­nista mozgalom többségét kép­viselő 67 párt küldöttsége vesz részt, azt igazolja, hogy megértek a feltételek a kom­munisták világkonferenciájá­nak megtartására. Szükséges­nek tartja a világkonferencia összehívását és úgy véli, hogy ezt meg kell tartani legkésőbb ez év végéig. A találkozó legfőbb célja az imperializmus elleni harc frontjának erősítése. Ezenkí­vül elemezni^ kell a, világon lejátszódó új folyamatokat és segítenie kell azt, hogy az új nemzetközi helyzetnek meg­felelő irányelveket lehessen kialakítani. A Kolumbiai Kommunista Fárt úgy véli, hogy minden kommunista és munkáspártot meg kell hívni a világtanácskozásra és biz­tosítani kell annak demokra­tikus és közös előkészítését. (Folytatás a 2. oldalon) Ezerkétszázan dolgoznak a tsz-épí tőipari vállalkozások ban A kommunista- és munkás­pártok konzultatív találkozó­ja csütörtökön folytatta mun­káját Az ülésen dr. S. A. Wick- remasinghe, a Ceyloni Kom­munista Párt elnöke, Oscar Astudillo, a Chilei Kommu­nista Párt főtitkár-helyettese elnökölt. A napirendhez hozzászól­tok: D. Molomzsanc, a Mongol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának tagja felszólalásában hangsúlyozta: elengedhetetlenül szükséges a kommunista mozgalom új nemzetközi tanácskozása, amelyen megvitatják a meg­érett problémákat és kidol­gozzák az egységes álláspon­tot az imperializmus erősödő agresszív tevékenysége elleni harcban. Kijelentette, hogy az MN'FP olyan tanácskozás mellett száll síkra, amely a marxizmus—leninizmus elvei alapján valóban hozzájárulna a kommunista mozgalom so­rainak tömörítéséhez. E ta­nácskozás előkészítésének de­mokratikus jellege biztosítja majd annak sikerét és hozzá­járul ahhoz, hogy munkájába bekapcsolódhassanak azok a pártok is, amelyek valami­lyen oknál fogva nem vettek részt a budapesti találkozón. Az MNFP delegációja ál­lást foglalt amellett, hogy az új tanácskozást az év végéig Moszkvában tartsák meg, s létesítsenek operatív szervet a kommunisták elkövetkező nemzetközi tanácskozásával kapcsolatos minden szüksé­ges előkészület, elvégzésére. Jakub Demir, a Török Kommunista Párt első * titkára — A gyorsan fejlődő és változó nemzetközi helyzet, a testvérpártok két- és több oldalú találkozói, valamint ez a konzultatív találkozó, ame­lyet a kommunista és mun­Elutazott a Román Kommunista Párt küldöttsége A Román Kommunista Párt küldöttsége, amely Paul Nicu- lescii-Mizilnek, a Román Kommunista Párt KB végre­hajtó bizottsága és állandó el­nöksége tagjának, a központi bizottság titkárának vezetésé­vel részt vett a kommunista és munkáspártok budapesti konzultatív találkozóján, pén­teken reggel elutazott hazánk­ból. A román pártküldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Komó­csin Zoltán, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Gyenes András, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatták. Jelen volt Du- mitru TurcUS, a Román Szo­cialista Köztársaság budapes­ti nagykövete is. A román küldöttség pénte­ken délelőtt visszaérkezett Bukarestbe. Fogadtatásán a román párt képviselői mellett megjelent Vince József, a Ma­gyar Népköztársaság bukares­ti nagykövete. (MTI) késpártok nagy többsége tá­mogat, tisztázta, hogy meg­értek egy nemzetközi tanács­kozás feltételei. Megtartása olyan Internacionalista köte­lességünkké vált, amelynek eleget kell tennünk. Szükségesnek tartjuk, hogy az 1960-as nemzetközi érte­kezlet óta eltelt hét év so­rán a kommunista világmoz­galomban összegyűlt tapasz­talatokat cseréljük ki, és a nemzetközi helyzet új ese­ményeit a marxizmus—leni­nizmus és az 1957-es, vala­mint az 1960-as moszkvai ha­tározatok fényében közösen vizsgáljuk meg és elemezzük. A Török Kommunista Párt támogatja azt a nézetet, hogy az értekezletet ebben az éVy ben kell megtartani Moszk­vában. Támogatja azt a ja­vaslatot is, hogy a nemzet­közi tanácskozás céljára egy előkészítő bizottság alakuljon Budapesten. Carlos Aldona, a Hondurasi Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára hozzászólásában kifejtette, hogy a világimperializmus a nemzetközi kommunista moz­galomban kialakult helyzetet kihasználva, áttért a népeink elleni offenzívára. Washing­ton politikája mindinkább ka­landor és agresszív jellegű; ezt bizonyítja a vietnami nép elleni brutális intervenciója, más ázsiai országok elleni provokációk sorozata és az a támogatás, amelyet Izrael legsovinisztább köreinek nyúj­tott az arab népek elleni ka­tonai akcióihoz. Ezután e po­litika latin-amerikai követ­kezményeiről beszélt, ame­lyek szerinte az utóbbi évek­ben nemcsak abban nyilvá­nultak meg, hogy az uralko­dó osztályok legreakciósabb Az utóbbi években nyolcra nőtt megyénkben a termelőszö­vetkezeti építőipari önálló kö­zös vállalkozások száma. Há­romszáz új alkalmazott felvé­tele után ezerkétszáz dolgozót foglalkoztatnak az idén. Ezek a szervezetek vállalkoznak ä tsz-építkezések 80 százaléká­nak megvalósítására, tehát összességükben a legszámotte­vőbb kivitelezővé váltak a kö­zös gazdaságokban. Tavaly a megye termelőszö­vetkezetedben 637 létesítmény készült el. Férőhely épült pél­dául 4114 szarvasmarha szá­mára; 5216 sertés meg 4600 juh elhelyezését is megoldot­ták a múlt évben; a baromfi- tenyésztés céljára 6200 négy­zetméternyi férőhely létesült. Az építkezések zömét már 1967-ben is a szövetkezeti vál­lalkozások végezték. Nemcsak a feladatok növe­kedése, hanem más miatt is jelentős erőpróbájuk lesz az idei év. A gazdaságirányítási reformmal bevezetett új hitel­politikai alapelvek érvényesí­tése, az építkezések egy részé­nél késleltette a kezdést. Az így keletkezett hátrány beho­zása. tehát az időveszteség pótlása a munkák jobb meg­szervezését, a technikai fölsze­relések gazdaságosabb kihasz­nálását követeli meg a terme­lőszövetkezetek önálló közös vállalkozásaitól. Már termel az új cementüzem Megkezdték a próbaüzemelést a Balatonmária és Vidéke Általános Fogyasztási cs Érté­kesítő Szövetkezet ú j cement üzemében. Az új üzemre nagy szükség volt, mert az udva­ron készített betonelemek eddig ki voltak téve az idő vi szón tagságainak. Az új len­gyel automata gép egy műszak alatt 60 köbméter betont kever, ezzel tizennégy ember munkáját végzi el. Az uj üzem hárommillió forintba került. HÚSl'ÉTRA KÉSZÜLNEK Húsvétra készülnek a Szerencsi Csokoládégyár diósgyőri rész­legében. Mintegy 30 vagon húsvéti csokoládéfigurát gyárta­nak az idén belföldi eladásra. Képünkön: Kun Zsuzsa cso­portvezető meós a minőséget ellenőrzi. Kezdeményező készség és felelősségérzet Megalakult a Hazafias Népfront siófoki járási bizottsága Szerdán tartotta alakuló ülé­sét a Hazafias Népfront járási bizottsága Siófokon. A 49 tagú bizottság megválasztotta az el­nökség tagjait és a tisztségvi­selőket. Elnök Kovács János, alelnökök Zákonyi János és Kiss Béla lettek, a titkári te­endők ellátásával pedig ismét dr. Molnár Pétert bízták meg. Az alakuló ülésen jelen volt és felszólalt Varga Károly or­szággyűlési képviselő, a Haza­fias Népfront megyei bizottsá­gának titkára, Virovecz József, a járási tanács vb-elnöke, va­lamint Pintér Lajos, a járási pártbizottság főelőadója is. A siófoki járás helyzete ide­genforgalmi vonatkozásban nagyon exponált. Ez a tény a helyi népfrontpolitika kialakí­tásában is lényeges szerepet játszik. A népfronttevékeny­ség mindennapi munkaterüle­tein kívül nagyobb erőket kell koncentrálni az emberek tu­datának átalakítására, a szo­cialista hazafiság érzésének el­mélyítésére is, sőt olyan sajá­tos feladatai is vannak itt a népfrontbizottságoknak, mint a hagyományos magyar ven­déglátás ápolása, a szocializ­must építő népünk eredményei fölött érzett jogos büszkeség ébren tartása. Szeretnénk, ha jól éreznék magukat a hozzánk érkező kül­földiek, fajra, nemzetiségre va­ló tekintet nélkül, de a ven­déglátás ürügyén nem kiseb­bíthetjük nemzeti önérzetün­ket, önbecsülésünket. Elért eredményeinkkel ismertessük meg a hozzánk érkező külföl­dieket is — fogalmazódott meg a feladat az ülésen elhangzó hozzászólásokban. A felszólalások száma és tartalma a bizottság tagjainak nagy aktivitásáról, felelősség­érzetéről és kezdeményező kézségéről tanúskodott. Azt a szándékot tükrözték, hogy a népfrontbizottságok a jövőben is hathatósan kívánnak közre­működni többek között a la­kosság érdekeit szolgáló köz­ségfejlesztési munkában, segít­ve fegyúttal ezzel az idegenfor­galom anyagi bázisának meg­teremtését is. Az egyéni kezdeményezésre, az emberek tudatformálásában elért eredményekre jó példa az ádámdiak megmozdulása, la­katos János, az ádándi községi bizottság elnöke arról számolt be az ülésen, hogy a község lakossága egy kerékpárt kül­dött a vietnami szabadsághar­cosok megsegítésére. A példa követésére szólította fel a töb­bi községi bizottságot is. Nem nagy érték egy kerékpár, de az emberek spontán együttérzé­sét, segítőkészségét tükrözi — mondta. Az állategészségügy helyzetéről tárgyalt a Nagyatádi Járási Tanács V. B. (Tudósítónktól.) A Nagyatádi Járási Tanács V. B. legutóbbi ülésén dr. Erőss István■ járási főállator­vos előterjesztése alapján a járás állategészségügyi hely­zetéről tárgyalt. A járás területén a főállat­orvos irányításával tizenhárom állatorvos látja el az állat­egészségügyi szolgálatot. Egy állatorvosi körzetben átlago­san 1280 számosállat van, ez az országos átlagnál alacso­nyabb. Az idei évtől a tsz-ek állategészségügyi ellátását a körzeti állatorvosok végzik, így lehetőség nyílik arra, hogy a beteg állatok gyógykezelésén túl az orvosok most mar in­kább szót emelhetnek az ál­lomány szakszerű elhelyezése, takarmányozása és fejlesztése érdekében. Az utóbbi esztendőkben a járás tsz-eiben az állatelhullá­sok és kény szervágások száma jelentősen csökkent, de még kedvezőbb lehetne a helyzet, ha mindenütt betartanák az egészségügyi előírásokat. Ta­valy például két községben 57 sertést kellett levágni sertés- bénulás miatt. A lábodi Lenin Tsz-ben a sertések kátrány­mérgezést kaptak, emiatt csaknem száz darabot kellett levágniuk, ötven pedig elhul­lott. A szarvasmarha-állomány gümőkór-fertőzöttsége megle­hetősen magas. Kisbajomban,- Nagykorpádon, Rinyaszen [.ki­rályon és Taranyban ez a ház­táji 'állományban a legnagyobb mértékű. A tsz-eknél folya­matban van a gümőkór-men- tesítés. Eddig a három fai Űj Barázda és a segesdi Űj Élet Tsz tehenészetét cserélték ki negatív állománnyal. A gümő- kór-mentesítés idei tervében további állománycserére kerül sor. A végrehajtó bizottság elem­ző vita alapján több határozat tót hozott a járás állategész­ségügyi helyzetének ' további javítására.

Next

/
Thumbnails
Contents