Somogyi Néplap, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-31 / 77. szám

▼asárnap, 1968. március 31. 7 SOMOGYI NÉPLAP Bárány Tamás: Szabálytalan boldogság TE MÁR NEM ISMER­TED Bossányit, ugye? Per­sze, decemberben helyeztek el, ő meg januárban került a vállalathoz. Magas, szőke, mackómozgású férfi; az a fajta, akit észre se veszel, vagy megbolondulsz érte. Nem tudom, megfigyelted-e már, ezek a szőkék negy­venévesen is olyanok, mint a kisfiúk. A szeműik kéksége .. S a mosolyuk! Még abban is van valami az örök kisfiú- bői. Nekem nem sok kellett, hidd éL Palit én nagyon megszenvedtem; fél esztendő sem volt elég, hogy kihever­jem. Az ember végeredmény­ben az életét teszi fel arra a férfira, akivel összeköti a sorsát; s nincs olyan sok éle­te... Az a gazember hat évet rabolt el az életemből. Ta­valy váltunk ei. Huszonhá­rom voltam, amikor elvett, most a harmincadikban va­gyok. Igazán csak hat év múlt el a válásunkig? De­hogy, fiam. A fiatalságom is! Ő most harminckét éves. Fiatal ember. Én meg? Nem, hagyd, ne is beszéljünk ró­la! Így fest az a híres egyen­lőség a két nem közit... Szóval, egy esztendeje, hogy elváltunk. És akkor jött ez a Bossányi. Nem mind­járt; fél év múlva. Addig, hidd el, rá se tudtam nézni a férfiakra. De ez az ember — nevess ki, úgy beszélek, mint valami bakfis! — más volt, mint a többi. Nem azzal kezdte, hogy mikor megyünk egyszer vacsorázni, vagy hogy utazzunk együtt kiszál­lásra ... Csak sóhajtozott és mély, tűnődő pillantásokat vetett rám: de hetek teltek el, s egy árva szót sem szólt AZT SEM TUDTAM, NÖS-E? Gyűrűt viselt ugyan; de azt mostanában az elvált emberek is hordják, hajadonriasz tónak. Egyszer bent maradtam estig, mert sok volt a restadám. Elfelé, a portán már, belébotoltam Bossányiba. A vezértől jött; értekeztek. Fáradtnak látszott, szeme árkos volt arca szürke; szin­te megijedtem tőle. — Egy kávét — az mond­ja —, igyunk meg egy kávét Lili, mert összeesem. — Jó — mondom —* igyunk. — Én is fáradt vol­tam, gondolhatod; fél nyolc félé járt Hát így kezdődött Ilyen ostobán, hétköznapian. Egy fekete, az Aeröban. Illetve ott még nem is kezdődött semmi; de nyolckor zárnak, és kidobtak bennünket — Sétáljunk még egy ki­csit — könyörgött. — Millió hangya mászkál a fejemben, nem tudok így hazamenni! — Mit veszítek? — gondol­tam. Az üres lakás vár, meg a hideg ágyam... Sátáltunk, utcáról utcára. A nagy tér­nél már az egész életét is­mertem. Nős volt, igen, két gyermek apja. De boldogta­lan. Te. ha egy férfi boldogta­lan ! Szárnyat kap tőle, s úgy tud panaszkodni, akár egy költő ... Még nem voltunk az út végén, de én már tud­tam. hogy meg fogom vigasz­talni. Megérdemli ... Ha most így visszagondo­lok rá, úgy érzem: nagyon szép volt ez a hat hónap. A hét minden napja az enyém volt. hétfőtől péntekig Szom­baton és vasárnap sosem lát­tam. Péntek este zavartan el­köszönt. a hétfői viszontlá­tásig. Tudod, hogyan van az ember ilvenkor: a férfi ott­honi életéről nem beszél. Fe­szélyező is, tapintatlan is ... Első kitárulkozása óta én se hoztam szóba; s észrevettem, hogy ő is kínos gonddal ke­rüli ezt a témát. De nem bántam: maradt éppen elég. amiről beszélhettünk. Én még így nem voltam, soha. senki­vel! Mindenhez értett, min­den érdekelte. S mindenről valami nagyon egyéni, rop­pant eredeti véleménye volt; élvezettel hallgattam. S az energiája, te, a fiatal­sága! Engem felrázott abból a tompultságból, amelyben a Pali utáni hónapokban él­tem. Úgy éreztem, éveket fiatalodom mellette. Olyan volt, mint egy kamasz. Csil­lapíthatatlan életerő. Azt a szót, hogy fáradság, akkor hallottam tőle utoljára, ott a porta előtt, a legelső na­pon. Valami csendes, kitartó boldogságérzettel teltek meg napjaim; úgy éreztem ma­gam, mint aki révbe ért Ér­ted, ugye? Az ember nem trzermyolc, talán nem tud már úgy lángolni. De huszon­nyolc is elmúlt'— és izzani csak most tud igazán ... Ha hiszed, ha nem: kezdtem há­lát éhezni Pali iránt. Ha nem történik, ami történt, s utunk nem válik el, talán soha nem ismertem volna meg ezt a furcsa, szabálytalan boldog­ságot Csak a vasárnapok, a va­sárnapok ... Őszintén szólva, a szombatoknak még ölültem is. Ekkor minden hely zsú­folt, az ember nem szívesen megy el hazulról. Meg az­tán: mosás, vasalás, alapo­sabb takarítás: az ilyesmire is kell idő; s a hosszú szom­bat délután nagyon alkalmas erre. Hanem a vasárnap ... AZ EMBER ÜL a frissen taíkarított lakásban, kinyitja a rádiót, olvassa az újságot — és nem megy az idő! Pe­dig a délelőtt még csak el­múlik valahogy, az ebéddel is elmegy egy óra — de ket­tőkor végképp megáll az idő! Már kettőkor, képzeld — és egyszerűen sohasem lesz es­te tíz! Ez a pokoli nyolc óra, vasárnap kettőtől tízig — ez a legnehezebb a világon! So­ha olyan fáradt nem voltam, minit ilyenkor, vasárnap este. És nem szabad arra gon­dolni: mi lehet most vele? Hol van, mit csinál? — mert olyankor a két öklöddel sze­retnéd verni a homlokod ... Minél inkább a tiéd az a férfi, annál inkább érzed, mennyire nem a ttéd.L De aztán, szerencsére, jön a hétfő, megint látod: s a vasárnap délután lidércnek rémlik. Egészen a következő vasárnapig... Ha írnod, abbahagyom. In­kább elmondanám; egy ki­csit mindig megkönnyebülök tőle. Mondhatom? Az egyik ilyen nyomasztó, szürke, re­ménytelen vasárnap délután, úgy öt óra tájt, azt éreztem: nem bírom tovább. Ha nem megyek emberek közé, meg­fulladok. Még az is megfor­dult a fejemben, hogy tele­fonálok Tibornak. Bossányi- mak, igen. Bár úgy beszéltük meg a legelején, hogy otthon soha nem hívom, most még­is elővettem a telefonköny­vet, fellapoztam. De aztán meggondoltam magam és gyorsan felöltöztem. Inkább sétálok egyet Egy kis lombot akartam látni, hiszen olyan lassan jött a tavasz. Egy család ballagott előttem, apa, ainya s két nagy gyerek. Egy ti­zenöt év körüli fiú s egy tizenhárom éves leány. Las­san sétáltak a lanyha tava­szi délutánban; talán ők is a zöld felé igyekeztek. Meg akartam felőzni őket, de hir­telen megtorpantam. A fér­fi valahogy ismerősnek rém­lett. Ö VOLT, IGEN. Bossá­nyi. Voltaképpen nem is ér­tem, hogyan ismertem rá; egészen idegen volt. Egy má­sik ember. A ruhája, igen, a a haja: az tetszett ismerős­nek. Még a mozgása is más volt, hidd el! Lassúbb, fá­radtabb. S a hangja, a neve­tése! Mögéjük settenkedtem, egy-két beszédfoszlányt is elkaptam. A hangja mélyeb­ben zengett; volt benne vala­mi apás, no, nem találok jobb szót rá. A nevetése is szelíd; ha velem volt, ide­gesebben zizzent mindig. Egyik oldalon ment ő, köz­tük a két gyerek, a másik ol­dalon az asszony, ő inkább a gyerekekkel tréfálkozott, az asszony meg csak éppen mendegélt ott mellettük. Né­ha a kirakatokat nézte. Az egyik divatüzletnél meg is állt; akkor; elébük kerültem. No. Hát a kislánya szakasz­tott ő; a fiú inkább az any­ja. De jóképű kölyök, bár már kamaszodik. Igen. A szi­vem hevesebben vert, a tor­kom is elszorult. S megáll­tam én is a kirakat előtt. Aztán találkozott a tekin- tetünkL Az első pillanatban meg sem ismert, láttam raj­ta: időbe telt, míg ebből a vasárnapi világból átlendült abba a másikba, ahol nekem szorított helyet. Sután biccentett, s fordult is nyomban el; a leánya íkérdezett valamit, arra fe­lelt. És lassan rátette keaét a fiú vállára. » Továbbindultam. HAZAMENTEM, bevet­tem egy Dorlotynt, de még- így is hajnalig sírtam. Azóta már többször ikeresett telefo­non, de én soha nem érek rá. Egy kis nyelvművelés HOGYAN VÁLASSZUK EL A MAGYAR SZAVAKAT? A KÖZTÁRSASÁG ÖTVEN ÉVE D. Golub csehszlovák filmrendező »A köztársaság 50 éve-» címen egész estét betöltő dokumentumfilmet készít. A filmben felhasználja a csehszlovák állam 50 éves történeté­re vonatkozó eddig kiadatlan dokumentumokat és anyago­kat. Felidézi valamennyi csehszlovák elnök és más vezető politikus tevékenységét. A film megteremtésében tevékenyen részt vesznek a Csehszlovák Tudományos Akadémia történelmi intézetének munkatársai. Ezzel elérkeztünk a leg­több nehézséget okozó pont­hoz, a dz (kétjegyű) és a dzs (háromjegyű) betűt tartal­mazó szavak elválasztásá­nak szabályához. Itt azt kell hangsúlyozni — s ha ezt jól eszünkbe vés­sük, mindjárt nem lesz olyan nehéz ez a ikérdés —, hogy ezt a két betűt úgy kell ven­nünk, mint például a cs, gy, ly, sz, ty, betűt. A dz és a dzs is egyetlen egy hangnak két-, illetőleg háromjegyű betűje (képe). Ahogy például a cs elválasztás szempontjá­ból nem a c és s hang kap­csolata, s a cs-t tartalmazó szót nem így választjuk el: kic-si (kicsi), általában bi­zonyos hagyományos alako­kat kivéve (ezekre később kitérünk), a dz, dzs sem bomlik az elválasztásban külön d-re és z-re, illető­leg d-re és zs-re. a) Ha az elválasztandó szó­ban a dz-t és a dzs-t más mássalhangzó előzi meg, ezt és a dz-t, dzs-t különválaszt­juk egymástól: brin-dza (’juhtúró’; mint pl. töl-gyes, nem pedig brind-za, ahogy nem tölg-yes!) vagy halan­dzsázik (nem háland-zsázikl). És természetesen: bridzs-tői. b) A madzag-, lopódzik-, maharadzsa-féléket rövid dz-vel és dzs-vel írjuk, no­ha mindenki hosszú dz-vel, dzs-ve1 ejti őket, így: madd- zag. lopóddzik, maharaddzsa. Ezekben a szavaikban a dz-t, dzs-t d és z, d és zs elemeire bontjuk: mad-zag, lopód-zik, maharad-zsa. c) Egy harmadik csoport­ba kell sorolni a dz, dzs vé­gű szóknak azokat a ragozott alakjait, amelyekben írásban is jelöljük a dz és a dzs hosz- szúságát, ddz, ddzs formá­ban. A ddz, ddzs elválasztá­sakor elemeire bomlik, dz- dz és dzs-dzs lesz. Tehát a bridzs főnév -vei rágós alak­jában (briddzsel): bridzs- dzsel (mint pl. húsz-szál). A dz, illetőleg dzik végű igék felszólító módjában és kije­lentő módú tárgyas ragozá­sában: eddzük) edz-dzük, (peddze) pedz-dze, fogóddza- tok) fogódz-dzatok, lopódd- zon) lopódz-dzon. II. © AZ ÖSSZETETT SZA­VAK ELVÁLASZTÁSA. Mit értünk összetett szón? Azt, ha egy szót úgy tudunk két vagy több tagra osztani, hogy egy-egy ilyen tagjának önálló jelentése legyen. Ezek bál-melyikének önállóan, a többitől függetlenül Is mon­datba illeszthető, értelmes szónak kell lennie. A legegyszerűbb a tót egy szótagos szóból álló összeté­telek elválasztása. Ez ugyan­is csiaik egyféleképpen tör­ténhet. Ügy, hogy a ma­gyar szótagolás sza­bályaitól eltérően is ott választjuk el őket, ahol a két szó találkozik: csak-is, épp-úgy, hol-ott, már-is, még-is, rend-őr, vám-őr, vas-út. Természetesen sok­szor a tót szó határa egyben szótaghatár is: fa-ház, ki­megy. kő-ív. A hosszabb összetételeket kétféleképpen lehet elválasz­tani. a) Lehetőleg az összetétel tagjai szerint, tehát a szavak találkozásánál választjuk el őket: sör-ivás. A többszörö­sen összetett szavaikat az elő-és utótag határán: nyug­díj-egyesület vagy esetleg: nyug-díjegyesülei. b) A másik mód az, hogy szükség esetén valamelyik tagjukat vágjuk el, de ebben az esetben már szigorúan ragaszkodva a magyar szó­tagolás szabályaihoz: ke­nyérdarab vagy kenyérda­rab. (De persze így jó: föl­apróz, kis-asszony, rend-őri stb.) Felhívjuk a figyelmet a leg szócskára. Ezt is összeté­teli tagnak tekintjük, tehát: leg-alább vagy lega-lább (nem le-galább), leg-édesebb vagy legé-desebb (nem pe­dig Ie-gédesefob). Külön egypár szót a ma­gyar tulajdonnevek elválasz­tásáról. A mai helyesírása egysze­rű (nem összetett) földrajzi nevet, családnevet az egy­szerű közszavak, az össze­tett, földrajzi nevet, család­nevet az összetett közsza­vak szabályai szerint vá­lasztjuk el: D eb-re-ren, Nagyatád, Szik-szai, Kis- pál. Nagy-ajtay stb. A régies helyesírású veze­téknevekben nem szabad szétbontani a többjegyű, de egyetlen egy hangot jelölő régies betűket. Tehát az ilyen féle neveket, mint Fa­raghó, Wargha, Gyarmthy, Rákóczi, a g hangot jelölő gh, t hangot jelölő th, c hangot jelölő ez betűcsoportját cson- kítatlanul átvisszük a másik sorba: Fara-ghó, War-gha, Gyarma-thy, Rákó-czi. Ugyancsak elválaszthatat­lan egymástól a Dessewffy, Györffy, Kendeffy stb. régi családnevekben levő ff: Des­sewffy, Györ-ffy, Kende­ffy. Az ss-et viszont szétvá­lasztjuk: Bessenyei, Des­sewffy, Kossuth (Kossu­thot, Kossuth-tal!}; e nevek helyes kiejtése: besenyei, dezsőfi, kosut v. kosút. A Batthyány (ejtsd: battyányi) név elválasztása: Bat-thyá- ny. Az e g y magánhangzót je­lölő betűcsoport nem vá­lasztható el, tehát a Gaál, Poór, Zeöld, Veér neveket egyben kell hagyni, a Thew- rewk-, Veöreös-félék meg csak így jók: Thew-rewk, Veö-reös. (Kiejtésük: gál, pór, zöld, vér; török, vörös.) Ha toldalékot kapnak, az egyszerű toldalékos szavak mintájára bontjuk szét őket: Gaál-lál, Zeöld-del. Figyelmet érdemel még az egyjegyű hosszú (kettőzött) mássalhangzón végződő csa­ládnevek némely toldalékos alakjának az elválasztása. Ilyenkor a-val, vei ragot ha­sonult formában, de kötőjel­lel kapcsoljuk a névhez: Grimm-mel, Hermann-nal, Kiss-sel, Papp-pal. Scott-tál, folyamatos írásban! Ha az ilyeneket a kötőjelnél kell elválasztanunk, ugyanúgy já­runk el, mint a kötőjellel ■ tagolt összetett szavak eseté-' ben: a kötőjel előtti részt a sor végén hagyjuk, a kötő­jel utáni rész a következő sorba kerül. A kötőjelből te­hát választójel lesz. Termé­szetesen azonos velük a Her- mann-nál, Scott-tól, Marx­ról, Marm-né stb. eset is. R. Lovas Gizella az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa Mi van veled, öregem ? — Szúr az oldalam. Megye): Kocsordihoz. Neki mindig van tablettája. — Ezért ne fáradj hozzá. Nekem is van annyi, mint neki. Hol szúr ? — Itt. Tapogasd meg. — Minek? Nesze, szopogass el ebből néhányat, utána ku­tya bajod lesz. — Hű, most meg a fejem kezd sajogni. — Tessék, kapd be ezt a drazsét. — Ez mf? PATIKA A NADRÁG- ZSEBBEN — A hasogatás ellen. Halál­biztos. — Lenyeltem. Hanem te ... mitől sápdtál el? — Fogalmam sincs ... Rosz- szúllét kerülget. — Ugyan, neked az semmi­ség. Hamar végy be valamit. — De mi az ördögöt? TAVASZ A “ Tálán abból, amit ne­kem adtál. — Ne hülyéskedj, azt sem tudom, mire... szóval izé ... mire beveszem, már el is múlhat. — Mindenkinek doktora vagy, csak pont magadon nem tudnál segíteni? — Arról van szó, hogy ez az izé... ez a tabletta nekem nem tett jót. — Akkor miért adtad be nekem? — Neked még jót tehet. — Jó tett helyébe jót várj. Ide süss: nekem is van egy csomó ilyesmim a nadrág- zsebben. Mindig feliratok né­hány gyógyszert, jó az, ha kéznél van. Rá se ráncs erre a kis rosszúllétre, kapd be hamar ezt ni. — És körülbelül mikor ha(? — Nem tudom pontosan, mert én még nem használtam. De mondják, nagyon jó. — Hm... milyen szép is ez, hogy így gyógyítgatjuk egymást. — Ügy ám, testvéries. — Mutasd csak azt a sárga drazsét. Ez mi? — Nem tudom, de még ma kipróbálom. — Hogyan? — Frontátvonulás van, ilyenkor ez az utálatos fráter, ez a Kocsordi szédeleg, és mindent bevesz, amit kínál­nak neki. — Csakugyan undok egy alak. — Megyek, és beadom neki. Majd meglátjuk, mi lesz vele. — És ha megárt neki ez a sárga vacak? — Legfeljebb majd elmegy az orvoshoz. H. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents