Somogyi Néplap, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-17 / 65. szám
\ 7 SOMOGY! NEPLAI* Vasárnap, 1968. március 11. STEfTNER BÉLA 1919 március (Monotypia) Borisz Polevoj: [Ti AZ UTÁSZ tos. Haritonov végigkúszott a drótakadály mellett, és egyszerre csak észrevette, hogy annak tüskéiről alig észrevehető, hóval borított szálacskák csüngenek le. Az utász odakúszott, ahol a szálacska a hóba ért, ügyesen eltakarította köröskörül a havat, majd leheletével melengette a helyet, anélkül, hogy megérintette volna a fonalat. Tudta, hogy ez a fonal a halálhoz vezet. Csaknem érintette. Amikor a hó elolvadt, meglátta, hogy a kis gödör fenekén kerek fémhenger vonalai rajzolódnak ki. Kiderült a ravaszság. A drótakadály legkisebb rázkódását a szál továbbította a robbanóanyaghoz. Óriási erejű akna semmisítette meg az óvatlan utászt Haritonov megértette, hogy miről van szó. Ledobta bekecsét és számot vetve magában azzal, hogy a levegőbe repülhet, óvatosan dolgozni kezdett. Grusin kapitány — aki a legelső lövészárokban ült — számolta a múló másodperceket és türelmetlenül tekintett ki a sötétbe arrafelé, amerre a katona eltűnt. Már régen elmúlt a feladatra kitűzött idő, de Haritonov még nem tért vissza. De robbanás sem hallatszott. Ez pedig azt jelentette, hogy él. A kapitány, a hidegtől vacogva, feszülten nézte óráját. Végül is hajnal előtt, amikor a sötétség szétoszlóban volt és már szürkülni kezdett, nehéz lélegzés és hóropog ás hallatszott. H aritonov ugrott be a havas mellvéden át az árokba, össze volt karcolva, kimerült volt, kékre fagyott ajkaival fáradtan mosolygott Foga vacogott a hidegtől. Zsebéből elővette a fémhengert, amely kávéfőzőre hasonlított. — Itt van. Meg kéül mutatni a gyerekeknek. Huszonnyolc darabot vágtam le belőlük a drótról. Ravasz munka. Ha egy kicsit is megérinted a vezetéket, akkor »váljék egészségedre« ... És hanyagul a hóra szórta az ártalmatlan aknákat, majd kihúzta magát és jelentette: »Az átjáróhelyeket átvágtam és fenyőlevelekkel jelöltem meg, kapitány elvtárs.« ... És most itt áll ebben a tágas teremben, amelyet betölt a napsugár és a forgó turbinák egyenletes zúgása, itt áll, izgatottan, feszülten, és úgy hallgatja az új gépek zúgását, mint anya a gyermeke első hangját, és szürke szemében nagy, igaz emberi boldogság fénye látszik... N emcsak épületszárnyakért és házért folyt a csata, hanem szobákért, a lépcsőházakért is. És a hadosztálynak a hadse- regtörzskarhoz küldött egyik jelentése így szólt: »Heves harcok eredményeképpen az északi körzetben az »ezredes« első - téglalapjában elfoglaltuk az 1-es és 2-es számú lakásokat«. Ezekben a napokban az egész kalinyi- ni frontszakaszon elterjedt Nyikolaj Haritonov utász híre. Valóban csodákat művelt. Éjszaka, szőrcsizmában, hogy zajtala- nabbul járjon, olyan nesztelenül, mintha kísértet lenne, átment az úton az »alezredestől« az »ezre- deshezi«. Ugyanilyen ügyesen erős hatású röpítő aknát helyezett el a németektől nyüzsgő ház sarkában, meggyújtotta a kanócot, és eltűnt. Szinte feloldódott az éjszakában. Majd rövid idő múlva robbanás hallatszott, a gyalogság előretört az épület romjai közé, és még el sem oszlott a robbanás füstje, a robbgpás zajától megsüketüít németek még magukhoz sem tértek, amikor már el is foglaltak néhány szobát vagy lakást... Az utászok fáradtságtól elcsigázottan, nehéz lövész- árokálomba merülve aludtak. A pince minden sarkából különböző hangnemben harsogó horkolás tompa zajjal töltötte meg az egész épületet. A levegő olyan volt, hogy a lámpában a láng nyugtalanul imbolygóit és pislákolt. Közvetlenül a kis lámpa alatt alacsony, sovány katona ült és a sajátmaga által készített, de nyilván igen éles késsel, nagy igyekezettel faragott valanüt. Miután közöltem vele, hogy írni akarok róla a »Pravdádban, kissé hitetlenkedve nézett rám és udvariasan elhárította, hogy magáról beszéljen. S ok ilyen tárgy —amelyet Nyikolaj Hari- , tonov faragott — járt kézről kézre a katonák között az utászszázadban, amelynek — most. eszembe jutott — Grusin kapitány volt a parancsnoka. A bajtársak az őrmestert ezermestémek, hidegvérű, megfontolt, bátor és okos embernek tartották. Volt nap, hogy a katonák csak pár mondatot hallottak tőle. De a században mondogatták: »Haritonov ezt meg ezt mondotta. Az őrmester azt tanácsolta, hogy így meg így cselekedjünk.« Az élete ugyanolyan egyszerű, szelíd és derék volt, mint ő maga. Egy vjatkai kályhás fia volt. Gyermekkorában apjával együtt járta az országot, és a falvakban esetlen orosz kemencéket rakott. Szerette munkáját és tökéletesen el is végezte, amit rábíztak. De amikor megkezdődtek az első óriási ipari építkezések, visszaadta apjának a szerszámot, elbúcsúzott tőle, és Dnyeprosztrojnál, a nagy gát építésénél maradt. A Dnyeprosztroj méretei megragadták képzelőerejét. Az építomunkasbol utász- kátona lett. Az ember, aki élvezettel alkotott téglából és betonból hatalmas épületeket, a visszavonuló csapátok legutolsó soraiban menetelt, robbantotta mögöttük a hidakat, zsilipeket, a villanyerőműveket, pusztította és aknázta az utakat, hogy az, amit az emberek jólétére építettek, ne szolgálja a fasizmus sötét céljait. Lehet, hogy Haritonov két tölténytárat sem lőtt ki az egész háború alatt, de a kárt, amelyet ez a zárkózott, hallgatag ember az ellenségnek okozott, csak egy tüzérségi üteg munkájával lehetne összehasonlítani. A Kalinyin város elfoglalását megelőző éjszakán Haritonovot kiküldték, hogy vágja át az ellenséges erődítmények drótakadályait. A kapitány figyelmeztette, hogy a drótakadályok előtti tér valamilyen új, eddig még fel nem derített módszer szerint van aláaknázva, és a szomszéd zászlóaljból már két utász elpusztult a rejtélyes csapdákon. Haritonov magához vette a csípőfogót és elindult. Megközelítette a drótakadályt, de mielőtt munkához kezdett volna, figyelmesen megtekintette azt a helyet, ahol bajtársai elpusztultak. A drótok alatt nyomok látszottak, a titok, úgy látszott, ezzel volt kapcsola*r*r *>-- / / Hatvan esztendővel ezelőtt született Borisz Nyikolajevics Polevoj, a szovjet irodalom jelentős alakja, akit főleg novelláiból, valamint az Egy igaz ember és az Arany című regényeiből ismernek a magyar olvasók. Az évforduló alkalmából közöljük novellarészletét. ' A könyvpiac egyik érdekes újdonsága Károlyi Mi- há-lyné Együtt a forradalomban című memoár- és napló- kötete. Az 1918-as Magyar Köztársaság elnökének özvegye ifjúságáról, Károlyi Mihállyal való találkozásáról s a férje mellett átélt politikai eseményekről írta meg dokumentum értékű emlékeit. A könyv megjelenése alkalmából Károlyi Mihályné néhány kérdésünkre elmondotta: Károlyi Mihály, a földosztó — 1914-ben lettem Károly1 Mihály felesége. A politika akkor és a következő években még nem érdekelt, minden időt gyermekeim mellett töltöttem. 1918-ban kezdtem politizálni. Együtt dolgoztam a feministákkal, harcoltam a női választójogért, a háború elten, a magyar különbókéért. A Magyar Nemzeti Tanács megalakulása, a katona- és munkás- tömegek tüntetése, a köztársaság kikiáltása: legszebb személyes élményeim közé tartozik. Károlyi MihálynaK ré"i terve volt a földek felosztása. Saját birtokáról ismerte a nincstelen földmunkások nehéz életét. Hite és meggyőződése volt, hogy köteles igazságérzetére hallgatni, a szegények pártjára állni. ötvennégyezer holdja volt. Mindet fel akarta osztani. Programját az arisztokrata kaszinóban kortesfogásnak hitték. Amikor azután kiderült, hogy meg is valósítja tervét, iszonyúan meggyűlöltók. Nemcsak a magyar arisztokrácia üldözte. Akárhová mentünk Európában, a hercegek és grófok, a földbirtokok urai mindenütt éreztették velünk ellenséges érzelmeiket. 1919 után — Együtt a forradalomban című könyvében 1919 nyaráig követi emlékeiben az eseményeket. Mi történt később? — 1919 nyarán hamis útlevéllel Csehszlovákiába utaztunk, Ausztriából ugyanis figyelmeztetést kaptunk: ne menjünk Bécsbe, mert a Nemzeti Kaszinó emigráns tagjai elhatározták, amint hozzáférhetnek, végeznek Károlyival. 1921-ben Firenzében laktunk. Itt Türr Stefánia, Türr István tábornok leánya meghívott teára. Jelem volt egy ismeretlen olasz úr is. Másnap tudtuk meg: jobboldali újságíró. Férjem politikai véleményét kérték, és ő — szokása szerint — nem hallgatta el, hogyan vélekedik Horthyrói, a magyarországi fehérterrorról és az olasz fasisztákról. Másnap egy újságban láttuk viszont szavait. A fasiszták-; nak és jobboldali cinkosaiknak sikerült kierőszakolniuk letartóztatásunkat. Károlyit bilincsbe verve vitték börtönbe. Vele mentünk mi is: én és a három gyerek. Ma már mosolyogva emlékezem akkori meghurcoltatásunkra, pedig elég súlyos helyzetbe kerültünk. Egyik ország sem akarta befogadni Károlyit és családját. Egyik határról utaztunk a másikra, csomagokkal, gyerekekkel. Aztán barátaink elintézték, hogy Ausztria befogadjon. — A családja az emigráns Károlyi Mihályt megtagadta. Űj barátaink, a, baloldali értelmiség és a munkásság köréből kerültek ki. Párizsban Károlyi világhírű írókkal is összebarátkozott: Romain Roland-nal, Barbusse- szel, jó személyes kapcsolat tot tartott fenn Wells-szel, Bertrand Russell-lel, a kommunista politikusok közül Landlerrel. Különösen kedvelte Karikás Frigyest. Amikor Karikást Magyarországon elfogták és Sallai Imrével, Fürst Sándorral együtt bíróság elé állították, Károlyi mindent elkövetett, hogy nemzetközi tiltakozó mozgalmat szervezzen és neves személyiségeket is bevonjon a mozgalomba. Férjem, bár nem . volt egészséges, mégis vállalta a szervező munkát, a fárasztó ide-oda utazgatást. Keresztül-kasul járta Európát, hogy híveket szerezzen az ügynek, megmentse a Horthy vérbírósága elé állított kommunistákat. Tár-V’ gyalásairól, reményeiről és kétségeiről leveleiben részletesen beszámolt nekem. Figyelemmel kísérhettem a per alakulását, a küzdelmet, amelyet az antifasizmus nemzetközi erői vívtak barátaink életéért. Sallait és Fürstöt sajnos nem sikerült megmenteni. Karikás akkor életben maradt. — Horthyékat aggasztotta Károlyi népszerűsége, politikai befolyása, önéletrajzának és cikkeinek széles körű visszhangja. Megbízták londoni követüket, gróf Sza- páry Lászlót, vessen véget Károlyi befolyásának. Sza- páry azt üzente Budapestre: Károlyit az angol közvéle- ménv annyira tiszteli, hogy politikai érvekkel lehetetlen őt lejáratni. Csak az embert, az egyéni becsületet támadó hadjárat lehetne sikeres. De Károlyi Mihály elleni intrikáival Horthy párizsi követe, báró Korányi ugyanolyan kudarcot vallott, mint londoni kollégája. Ferenc f elvételeJ Ha még egyszer kezdhetném..» — A felszabadulás után Károlyi Mihály hazatért. A Magyar Köztársaság párizsi nagykövete lett. Erről a hozzá voltaképpen méltatlan állásról köszönt le, amikor a személyi kultusz törvénysértése lehetetlenné tette számára az együttműködést a kormány akkori vezetőjével Visszavonult Vance-ba, a Nizza melletti kis francia faluba. Megsértették, mégsem fordult a haza, a szocializmust építő Magyarország ellen. Nem nyilatkozott és nem írt cikket. önéletrajzában ezeket a mondatokat olvassuk: »Gyakran eltűnődtem azon, hogy ha újra kezdeném, vajon ugyanolyan módon cselekednék-e megint. Azt hiszem, igen. A játszmában el kell játszanunk a magunk részét, aztán majd a történelem dolga lesz megítélni, mennyiben sikerült valami értékeset nyújtanunkm. 1. Együtt a forradalomban KÁROLYI MIHÁLYNÉ EMLÉKEIRŐL f
