Somogyi Néplap, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-28 / 23. szám
Vasárnap, 1968. január 28. 3 aOMOGYI NÉPLAP Felkészülnek az indulásra Téglagyárak vezetőinek tanácskozása Fonyódon Az idén is összegyűltek Somogy és Zala megyei téglagyárainak vezetői, aktívái Fonyódon a Tungsram Üdülőben, hogy tanácskozzanak a múlt évi tapasztalatokról és az idei feladatokról. Az új helyzetnek megfelelően két napot fordítottak az új gazdasági mechanizmussal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók elsajátítására, majd műszaki konferencián elemezték a munkát, s beszéltek a tennivalókról. Ez utóbbihoz Fehér Józsefnek, a Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat igazgatójának beszámolója szolgált jó alapul. A téglára szükség van Tavaly a vállalat mintegy tízmillió téglát adott terven felül a népgazdaságnak. A műszaki értekezlet előtt hallott megjegyzésekből arra lehetett következtetni, hogy néhány téglagyár vezetője úgy véli, meg lehet elégedni a tavalyi teljesítménnyel, a termelést nem szükséges tovább fokozni. Most elsősorban — gondolják — a gazdaságosságra kell törekedni. A vállalat igazgatója szembeszállt ezzel a nézettel. Kijelentette, hogy a népgazdaságnak 1968-ban is nagy szüksége van az építőanyagra. Ebből következik, hogy mindent meg kell tenni a termelés növeléséért Természetszerűen ott gyártanak több téglát, ahol az építőanyag gazdaságos előállításához megvannak az előfeltételek. Azt hiszem, a gyárak vezetői megszívlelték az igazgató szavait Szinte valamennyi felszólaló hangoztatta: mindent megtesz azért, hogy a tavalyi 210 millió helyett 231 millió téglát tudjon kiégetni a vállalat. Érdemes a nyereséget növelni A Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalatot az iparágban az.ország első négy vállalata között emlegetik. Jó hírnevét nemcsak annak köszönheti, hogy a jubileumi' versenyben képes volt a tervezettnél tízmillióval több téglát adni. Élvonalba jutását nagy mértékben előmozdította az, hogy gazdaságosan termelt, kereste az önköltségcsökkentés útjait. Hogy nem sikertelenül, ezt bizonyítja többek között az is, hogy hamarosan mintegy 15 —20 napi fizetéssel fölérő nyereséget oszthat dolgozóinak. Az új mechanizmusban még több mód van a nyereség növelésére. Az igazgató erről egyebek között ezt mondta: — Az idén önállóbbak a vállalatok. Kezükben van a helyzet kulcsa, tőlük függ, hogyan használják ki a lehetőségeket. A nyereség nagy része a gyárban marad, felhasználható további fejlesztésre. Hogyan növelhető a nyereség? Ezzel a kérdéssel is foglalkoztak a tanácskozáson. Mindenekelőtt fegyelmezett munkával. — Fontos — hangsúlyozták —, hogy a téglagyári munkások úgy dolgozzanak a gyárban, mint otthon, saját portájukon. Ügyeljenek a minőségre, óvják meg az elemi kártól a nyers téglát. Figyelembe kell venni a múlt év tapasztalatait is. 1967 ugyanis bebizonyította, hogy a karbantartásra érdemes nagy gondot fordítani. Hogy a múlt évben a kelleténél korábban indulhattak a gyárak, az részben annak köszönhető, hogy Pulai József vezetésével a téli nagy karbantartást idejében elvégezték. Azt tapasztaltuk a tanácskozáson, hogy a téglagyárak vezetői tudják, a nyereség növeléséhez az eddiginél lelkiismeretesebb, jobb munkára van szükség. Az egyik gyár vezetője például elmondta, hogy tavaly igen rossz minőségű téglát szállítottak Pécsié. A gyárat emiatt különböző szankciókkal — kötbér stb. — sújtották. Az idén ezt nem vállalhatom — jelentette ki határozottan, maid azzal foglalkozott, hogyan szüntethető meg a hiba forrása. Jövőre 44 órás lesz a munkahét A tanácskozáson szó esett a termelés mellett az emberről is. Az igazgató megállapította, hogy a szociális körülmények bizonyos fokú javulása ellenére még igen rossz viszonyok között — s ennek következtében elég rossz hangulatban — dolgoznak a téglagyári munkások. Ezért tovább kell javítani a munkakörülményeket, csökkenteni a baleseti veszélyt, s szükséges előmozdítani a kulturális színvonal emelését. — A téglagyári munkások életének megkönnyítése végett — mondta Fehér József — 1969. január 1-én bevezetjük a 44 órás munkahetet a vállalatnál. A téglagyárak vezetői örültek a bejelentésnek. Reméljük, megszívlelték azt is, hogy a munkaidőt csak akkor csökkenthetik, ha gazdaságos munkával megteremtik ennek előfeltételeit. A műszaki értekezleten nyilvánvalóvá vált, hogy nagyobb optimizmussal tekinthetnek a következő hónapok elé á két megye téglagyárainak vezetői, dolgozói, mint a múlt év januárjában. Bár jól zárták az 1967-es esztendőt, elbizakodottságra mégsincs oka senkinek. Az eredményeket a jó munkán kívül elősegítette (a tanácskozáson nemegyszer hallottuk) a kedvező időjárás is. Ha az idén nem lesz ennyire csapadékmentes az idő, már a tavalyi szint eléréséért is többet kell tenni. Ám ha a maga posztján mindenki helytáll, akkor a vállalat igazgatója jövő ilyenkor ismét elmondhatja: amit vállaltunk, teljesítettük. A jó munkához, amely ennek előfeltétele, kívánt sok sikert a Zala megyei Párt-végrehajtóbizottság nevében Vándor László, a Nagykanizsai Városi Pártbizottság első titkára, a Zala megyei párt-vb tagja. — A két megye célkitűzései hasonlóak — mondta többek között — Somogy és Zala vezetői között ió elvtársi, baráti munkakapcsolat alakult ki e célok megvalósítását illetően is. Fontos, hogy az alapanyag-gyártó vállalat, a Somogy—Zala megyei tégla és cserépipar kellő mennyiségű, jó minőségű építőanyaggal járuljon hozzá e célkitűzések valóra váltásához, az üzemek, gyárak, lakások, kulturális intézmények építéséhez. Szegedi Nándor MENNYIT KÉSHET EGY GYORSVONAT? Elvben semmit, hiszen a menetrend percről percre tartalmazza, hogy mikor kell megérkeznie a szerelvénynek. Más azonban a gyakorlat, s erre a legszembetűnőbb példa a január 26-i eset. A Budapestről 17 óra 18 perckor induló gyorsnak 20 óra 28 perc perckor kellett volna befutnia Kaposvárra, de csak 21 óra 12 perckor érkezett meg. Pedig nem volt hófúvás, nem volt mínusz húszfokos hideg — amit esetleg még elfogad az ember magyarázatul ilyen nagy késésre. »Csupán« az történt, hogy a szerelvény jó negyedórát várakozott Sza- kály-Hőgyész állomáson, azV _____________________________ t ón megismétlődött mindez Döbröközön, míg a koronát erre az egészre egy Baté j előtti ácsorgás tette föl. Így aztán összejött az a 44 perc, a vonat utasainak nagy »örömére«. Sajnos nehéz az utóbbi időben Budapestről úgy Kaposvárra utazni, hogy a vonat pontosan érkezzék. Valahol mindig »elcsúszik«. Általában öt-tíz perces késések ezek, de még igy is bosszantóak, hiszen nem tekinthetők »vis maiornak«, elháríthatatlan akadálynak. Jó volna, ha felfigyelne erre a MÁV illetékes igazgatósága. P. Gy. Kúszó és a morál A „RÉGI’ Az utóbbi időben — sok más között — eigy rendkívül izgalmas téma foglalkoztatja az embereket Somogybán. Nem titkolom, magam sem vagyok kivétel. Pedig nem országos ügy ez, csak a miénk — legalábbis úgy tetszik, mintha hatása még nem jutott volna túl a megyehatáron. Annyi azonban bizonyos, hogy nyugtalanság tölti el az embereket a szövetkezetekben, az üzemekben, a kisebb közösségekben, a hivatalos fórumokon, s nem titkolt fölháborodássaí mondanak véleményt. A rádió mellett ülve ugyanis megdöbbennek néha, és méltatlankodnak magukban. Az irodalmi érdeklődésűek hetilapot forgatnak, de időnként fennakad a szemük, és minden idegszálukkal tiltakoznak. A folyóirat kedvelői megpróbálnak eligazodni bizonyos kérdésekben, de megütköznek, mert észre kell venniük, hogy egyre-másra feltűnik egy «csillag« a zsurnalisztika egén. Nem titkolom soká: Kunszabó Ferenc cikkeiről, »rádiószózatairól«, szociográfiának jelzett riportjairól van szó. Vele találkozunk az Élet és Irodalomban, a Valóságban, a Palócföldben, a Magyarországban, a képes lapokban, csaknem valamennyi országos fórumon. S ha ő maga nem jelentkezik, hát cikkeit, kificamodott »valóságlátását« bírálja a Tükör, a Népszava, a Tolna megyei Népújság. Szép karrier, igaz. Kevés embernek adatott meg az országban, hogy »szabadúszóként« úgyszólván minden országos lap és sajtósaerv publikálja írásait. Dehát tulajdonképpen nem erről van szó. Megfordítok egy közmondást, s kitűnik a lényeg: nem az a fontos, hogy ki mondja, hanem az, hogy miről, mit és hogyan, milyen módszerékkel és milyen morális alapról indíttatva ...? BŰVÖLETÉBEN... Lekezelő hangon Hogy ki volt Kunszabó Ferenc tízegynéhány évvel ezelőtt, arra Somogybán igazán nem kell sok szót vesztegetni. »Szellemi fegyvertárát«, eszmei hovatartozását jól ismertük akkoriban, viselt dolgait is őrzi még az emlékezet. Azóta természetesen megváltozhatott. Azért került börtönbe, mert bűnös volt, azért ítélkeztek fölötte a demokratikus államremd megdöntésére irányuló szervezkedés miatt, mert enyhén szólva elkalandozott korábban szocialistának vélt elveitől. Az ellenforradalom egyik vezéralakja volt Somogybán, de MINI RUHAGYÁR HERESZNYÉN megbűnhődött érte. Nincs jogunk hát feltépni a társadalom akkori sebét, nincs okunk a bűhhődés után bűnöket róni fel... Hogy ma, 1968-ban kicsoda Kunszabó Ferenc? Ezt csak Írásaiból tudjuk, »szociográfiai« felméréseiből, riportjaiból, amelyeket ma már — a szerkesztők jóvoltából — egy egész ország közvéleménye elé táx. S hogy ezeknek fölényes, lekezelő hangjából, a marxista szociológiától teljesen idegen módszeréből, elnagyolt és hamis következtetéseiből felismerjük a régen —Kúszó— aláírással jelzett, kezdő zsurnalisztát, ez nem a véletlen műve... Szinte természetes, hogy nem vállalkozhatunk e munkák részletes elemzésére, ez különben is a szakemberek dolga. De néhány szembetűnő észrevételnél azért érdemes elidőzni. A marxista szociográfia kutatási módszere a marxista ismeretelméleten alapul, és a valóság részleteinek teljes bemutatását követeli meg. Kunszabó írásai azonban a félre; vezető műfajmeghaitározások ellenére sem közelítik meg a szociológia tudományát. Néhány kérdés kiragadását tükrözik csupán, reflexiókat tárnak az olvasó elé, de véletlenül sem találhatjuk meg bennük a társadalom fejlődési útjának marxista elemzését. Igaz, az emberben önkéntelenül is fölmerül a kérdés: számon ikérhetjük-e ezt tőle? Amennyiben írása nyilvánosságot kap, azt hiszem, feltétlenül. Látványos „igazságok14 A Textilipari Vállalat heresznyei konfekciórészlege havonta 720 000 forint termelési értéket állít elő. Zakókat és nadrágokat készítenek Nem ele- mez________________hetem e munkák tartalmát, felettébb látványos »igazságait« sem, hisz nem Somogybán születtek. Szerzőjük szemlélet- módjáról, állásfoglalásának hiányáról s a polgári szociológiából átvett módszereiről, rosszindulatú és megalapozatlan általánosításairól azonban kétséget kizáróan árulkodnak »müvei«. Ezért idegenek tőlünk, ezért vált ki felháborodást és tiltakozást az emberekből: Ilyen szegények volnánk? Szükségünk van az effajta fennhéjázó, önmutogató és hamis következtetésekbe fulladó »tanulmányokra«? Kunszabó Ferenc érdeklődési körét javarészt a parasztság sorsa, életérzése, szokásai, átalakulása tölti ki, de ír a nógrádi iparmedencéről is, ahol a munkásokat választja vizsgálódása tárgyául. A parasztság hivatott szószólója szerepében tetszeleg, miiközben a végsőkig lebecsüli, lekezeli a parasztokat (erre utalnak jelzői: a »sunyiság, a nem egyenesség« is), aztán leereszkedik hozzájuk, s nemegyszer saját véleményét mondatja el velük. Itt van módszerének egyik buktatója. Interjút közöl, s nem ez a baj. De saját szájaize szerint választja meg alanyait, akik mindenkor az egyedit, a negatív kivételt képviselik. E nyilatkozatokból általánosítani rosszindulatú félrevezetés. Pedig ő ezt teszi. Megszólaltatja a tsz-elnök fiát, aki diplomás mezőgazdász, és fizikai munkásnak megy. Miért őt? A fiatalok egyetlen járásban húszasával szereznek diplomát a tsz-ek költségjén is. Erre a jellemző és általános vonásra nem talál példát és alanyt a vizsgálódó? Jól ismert egyéniségéből fakadóan így ir a Nógrádi iparmedencében: »Meglátogattuk a fiatal párt, mart kiváncsi voltam a proletárgógre a la 1966«. Parasztokról írja ezt is 1966- ban (!) Mi az ára címmel: »Ami még tíz' évvel ezelőtt is... földéhség volt, az mára az emberi életkörülmények megteremtésének vágyává lett bennük«. Most jutott volna el a mi parasztságunk az emberi életkörülmények megteremtésének vágyáig? Gondolkodjunk csak egy kicsit! És ez áll a Szekszárdi kísérletben (1967): A traktoros »... meglehetősen sok erkölcstelenséget követ el, hiszen a teljesítményt nem csupán nagyobb fizikai erővel... lehet növelni, hanem csalásokkal is«. A salgótarjáni üzemekben — mint másutt — csak a hibákat, az elmaradottságot hajlandó leírni, a »butik jelleg« érdekes a számára, a fejlődést véletlenül sem veszi észre. Ugyanígy szórványosan előforduló, de nem általános jelenségre mutat, amikor a nógrádi bányászok közül , csak olyanokat emel ki, akik nem akarnak tanulni, lebecsülik azt S közben nem veszi észre, hogy hány bányászból lett mérnök, technikus, művelt ember ... Ezernvi kérdés tör fel az emberből. Miért nem __________________veszi észre a z »elhivatott szociográfus«, hogy a múltból fakadó elmaradottság sajnálatos és szomorú; miért nem érzi, éli át e jelenségekben az egyéni tragédiát, miért gúnyolódik fölöttük? Miért rója fel állandóan a kétkezi munkásoknak, hogy nem életszükségletük a presszó és a fekete? Miért hiányolja a hűtőszekrényt ott, ahol van hideg pince, s miért ezzel próbálja bizonyítani a kulturális elmaradottságot? Miért zavarja a »századeleji pöfögő automobil látványa«, amikor az aratásról ír — dombtetőről? Miért kicsi és elmaradott mindenki e föld tekén, s miért »óriás« a kutató az igazmondás és a tudományosság palástjával álcázottan? De nem folytatom tovább. Mi következik mindebből? Kunszabó riportalanyainak nincs társadalmi kötődése. Mindig egyedi, extrém példá- dákat állít a középpontba, s mögéjük nem tud felsorakoztatni tényeket, bizonyító adatokat. Nem is kísérli meg. Az interjúikban véletlenül sincs pozitív alakja; egy-egy ember pszichikai tulajdonságaiból általánosít, érzelmi motívumait próbálja átvinni a társadalmi csoportokra. Márpedig a lélektani tényezők túlhangsúlyozása nem a marxista, hanem a polgári szociológia módszere. Azzal, hogy a nem általános jelenségeket általánosnak tünteti fel, s a negatív előjelűeket állítja a középpontba, ezzel meghamisítja a társadalmi valóságot. Talaj nélkül A marxista szociográfia feladata a konkrét tények, a társadalmi élet új jelenségeinek feltárása és tudományosan elemző általánosítása. Egyszerűen azért, mert a konkrét vizsgálatból fakadó következtetéseket és javaslatokat fel akarjuk használni az állami munkában a szocializmus építésének gyakorlatában. Kunszabó Ferenc írásainak azonban nincs társadalm i haszna. Részeredményei lógnak a levegőben, tudatosan megtévesztőek. O a régihez való ragaszkodás bűvöletében él és munkálkodik. Akkor is, amikor a parasztság régihez ragaszkodásáról, e korántsem általánosítható jelenségről beszél, akkor is, amikor a polgári szociográfia módszerét követi, és akkor is, amikor régi önmagát adja... Az emberek — ki kell mondanom — nem szívesen hallják, amikor a. szocializmusról, a gazdaságirányítás új rendszeréről és más társadalmipolitikai kérdésről ágál. Nem szívesen, mert megérezték, hogy csak karrierista módjára vállalhatta gátlástalanul a szocialista erkölcs prédikátorának tisztét, s írásaiból nem érzik a világnézeti hovatartozást, szilárdságot, a morális talajt, az alapot ahhoz, hogy útmutatást adjon mindennapi dolgainkhoz... Jávori Béla
