Somogyi Néplap, 1967. december (24. évfolyam, 285-309. szám)
1967-12-02 / 286. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 1967. december S. Az egyiptomi légvédelem lelőtt három izraeli gépet Az egyiptomi katonai szóvivő szerint két izraeli Mirage sugárhajtású vadászgép hatolt be pénteken a keleti katonai övezet déli szektorába, helyi idő szerint 14.10 órakor az egyiptomi légitérbe. Az egyiptomi légvédelmi ágyúk nyomban tüzelni kezdtek. A két izraeli repülőgép lángolva zuhant le a Szuezi-öböl keleti partjánál. A két pilóta ejtőernyővel kiugrott, az egyik a Szuezi-öböl vizére ereszkedett le. Alig egy órával az első incidens után két újabb Mirage repülőgép jelent meg Szuez térségében, és átrepült Szuez város felett. Az egyiptomi légvédelem a két repülőgép közül egyet lelőtt — jelentik hivatalosan. Október vége óta ez az első incidens a szuezi övezetben. Dajan megfenyegette Jordániát Dajan tábornok, izraeli hadügyminiszter csütörtökön Tel Avivban egy tömeggyűlósen újabb fenyegetéseket intézett I. rael arab szomszédai ellen. Ismét megvádolta Jordánia kormányát, hogy része van az izraeli csapatok által megszállt jordániai területeken végrehajtott aráb katonai akciók megszervezésében. Dajan kijelentette: »Amennyiben az Súlyos harcok Con Thiennél Csütörtökön a demálitarizált övezet térségében került sor a legsúlyosabb harcokra Vietnamban: az amerikai tengerészgyalogosok 15 halottat és 53 sebesültet vesztettek a jól beásott partizánerőkkel szemben. A harcok Con Thientöl n úntegy négy kilométerre folytak. A partizánok tőrbecsaltak egy amerikai tengerész- gyalogos egységet, majd tűzharcot vívtak az oda- küldött erősítésekkel is. Az amerikai állítás szerint a partizánok 26 halottat vesztettek. B—52-es nehézbombázók a közép-vietnami fennsíkon és a dsmilitarizált övezet térségében szórták le bombaterhüket. Péntekre virradóan a partizánok Saigontól 30 kilométerre felgyújtottak egy amerikai raktárát: több száz tonna vegyi anyag égett el. Az amerikai szenátus csütörtökön egyhangúlag elfogadta Mansfield szenátor határozati javaslatát, amely felszólítja az amerikai kormányt, terjessze az ENSZ elé a vietnami kérdést. A szenátus által elfogadott határozat kifejezi azt az óhajt, hogy Johnson elnök utasítsa Goldberg amerikai ENSZ-fő- delegátust, tegye meg ennek érdekében a megfelelő lépéseket Fulbright szenátor, a külügyi bizottság elnöke a határozatot kommentálva kijelentette: »Ha az ENSZ tehetetlennek bizonyul ebben a kérdésben, a Népszövetség sorsá ra juthat.« (MTI) aknarobbanások, támadások és behatolások folytatódnak, Jordánia népének nem lehetnek illúziói a következményekről... Kétséges, hogy 'Jordánia lakossága továbbra is békében élhet-e majd, ha ezek az incidensek folytatódnak«. Az izraeli hadügyminiszter ezután az Ellát izraeli romboló elsüllyesztése után Izrael által az EAK ellen végrehajtott megtorló akciók »sikerével« kérkedett, kijelentve: »Az egyiptomiak most nyugod- tabbnak látszanak, nyilván megtanulták a leckét«. A júniusi háború következményeiről szólva Dajan kifejezte azt a véleményét, hogy az arab országok legkésőbb egy éven belül pótolni tudják anyagi veszteségeiket. A hadügyminiszter vitába szállt 'gyes arab vezetők kijelentéivel, amelyek szerint »Izrael többet nyelt le, mint ameny- nyit meg tud emészteni«. »Valójában meg tudjuk tartani a jelenlegi tűzszünet! határvonalainkat mindaddig, amíg kell...« — állította Dajan, majd hozzátette, hogy Izrael nem hajlandó kivonulni az általa megszállt arab területekről, »amíg a békét nem látj,1 biztosítottnak, és amíg határait nem szavatolják«. (MTI) TELEX hívek Hazánk és Líbia közi létrejött a diplomáciai kapcsolat. Első líbiai képviselőnk, Rácz Pál rendkívüli és megha talmazott nagykövet november 30-án Tripoli ban átadta megbízólevelét Idrisz királynak. Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártje, Központi Bizottságának főtitkára pénteken fogadta a Moszkvában tartózkodó Szíriái kormányküldöttség vezetőjét, Juszef Zuajent, az ország miniszterelnökét. Az ENSZ-közgyűlés pénteken, magyar idő szerint 16.50 órakor ismét összeült, hogy folytassa az agresszió fo galmának meghatározásával kapcsolatos szovjet határozati javaslat vitáját Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke december 4-én Helsinkibe érkezik. Kek- konen finn köztársasági elnÖK meghívására részt vesz a Finnország függetlenségének 50. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. Moszkvában közleményt adtak ki Torsten Nilsson svéd külügyminiszternek november 26-tól december 1-ig a Szovjetunióban tett látogatásáról. A külügyminiszter pénteken visszautazott Stockholmba. „AMERIKA SZÉGYENE“ Johnson, az Egyesült Államok elnöke beszédet mondott azon az ünnepségen, amelynek keretében beiktatták hivatalába Howard Sámuelt, a statisztikai hivatal új vezetőjét. Johnson kijelentette, hogy húszmillió amerikai tenget; életét sanyarú körülmények között a városok nyomortanyáin. Ezek a nyomortanyák — Amerika szégyene. Lakóik az ország lakosságának tíz százalékát teszik, a »házak«, amelyekben laknak, nyomorúságos viskók, nemegyszer deszkából vagy hullámlemezből tákolták össze őket Johnson kijelentése szerint az Egyesült Államokban hatmillió ilyer, »ház« van. (MTI) "III"TI n t;í Ml ii'l ml l,-1! iilllii II nihil unni iiilhi DECEMBER 2 Szombat Aurélia A Nap ke. 7.12, nyugszik Í5.55 órakor. A Hold ké. 3.26, nyugszik 3.09 órakor. Milyen lesz az időjárás? Várható időjárás ma estig: A délelőtti órákban erősen párás, sokfelé ködös idő. A köd feloszlá sa után néhány órás napsütés. Csapadék nem lesz. Többfelé még élénk, fokozatosan mérséklődő északi, északkeleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmTsékle, ma általában plusz 2—6 fok között a tartósan ködös helyeken nulla fok körül lesz. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 48. játékhéten Poroszlón, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban megtartott lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 24, 46, 48, 70, 85. — Megjutalmazzák a legügyesebb óvónőket. A pedagógus újítókiállítás után az óvodai nevelők munkáiból nyílott kiállítás a városi tanácson. Az óvónők által készített játékokat, eszközöket zsűri értékeli, és a legjobb munkák kivitedezőit megjutalmazzák. ILYEN EZ A HÁBORÚ... II. Éjjel a dzsungelben A kétnapos m trópusi esőtől felázott talajon ide-oda csúszkálunk. Szinte gőzölög a föld. Nyomasztó és fojtogató a páradús levegő. Zöld ágaknál álcázott gépkocsink leoltott lámpával halad az egyik legtöbbet bombázott tartomány, Than Hoa felé. Mellettünk gyalogosok, kerékpárosok, talicskások maradnak el. Sofőrünk ném mindennapi ügyességgel kerüli a bom- ^I® báktól fölszaggatott úton a kivilágítatlan járműveket. — Itt pihenőt tarturik. Nappal lebombázták az ideiglenes hidat — mondjáR kísérőim. Kiszállunk az autóból, a megáradt folyóhoz gyalogolunk: ifjúsági rohambrigádok tagjai — fáklyákkal világítva — építik a hidat. Leülünk egy kőtörmelékre. — Az amerikaiak mindennap jelentik: lebombázták — Ezt a csatornát mi építettük... a hidakat. Éjjel mégis megy a közlekedés. Az élelmiszer a hadianyag eljut rendeltet— si helyére — mondják kísérőim. Szabad jelzést kapunk, to vább indulunk A 130 kilométeres utat tíz óra alatt tettük meg, közben tizenegy folyón keltünk át. Eszembe illant az amerikai U. S. News and World Report című magazin, amely egyik úkkében így kesereg: Tönk- •emobbázzuk útjaikat, híd- iaikat, lövünk minden mozgó célpontra, és mégis azt és odaszállítanak, amit akarnak ... Sok mindent be lehet táplálni a Pentagon számítógépeibe. De a leleményességet, szívósságot, a szavakban nehezen kifejezhető bátorságot a matematikai műszerek nem jelzik, és így azokat nem lehet bekalkulálni a oml an előkészített hadi- érvekbe sem. Sz volt a tartomány székhelye — mondja kísérőm, Dúc Thang. A múlt idő használata valóban helyénvaló. Hiszen a városban alig lehet találni ép házat. Than Hoanra és a környékre föl év alatt több mint nyolcezer bombát dobtak az amerikaiak. Nehéz, égett szag üli meg a levegőt. Terepjárónk kísérteties zajjal dübörög végig a kihalt városon. Az emberek tízezrei biztonságosabb helyre költöztek. A dzsungelben, egy szállodának keresztelt bambusz viskóban fogadtak bennüket vendéglátóink. Talán másfél órát aludtunk, amikor megszólalt a kolomp: arra figyelmeztetett bennünket, közelednek az amerikai gépek. Az óvóhelyre rohantunk, és némi megszakítással az egész napot ott töltöttük. Szürkület előtt De Chanh- nal találkoztunk, a közeli erőmű igazgatóhelyettesével. Magyar tervek, gépek, berendezések segítségével indult meg az áramtermelés a hatvanas évek elején. A háromemeletes vasbeton épület romokban hevert, ketté szakított vasgerendák meredtek az égre. Köröskörül bombatölcsérek. Mondom tolmácsomnak, ez az erőmű nem 'olgozhat. Keresztül bújtunk a romhalmazon, le a föld alá. Ss ott a romok alatt zakatoltak a turbinák. Fényt, világosságot adtak a környék la hóinak. Amikor Lang Son tartó nányban Vu-La községben közölték, hajnali négykor ■■árnak a szövetkezetben, már természetesnek tartottam Tlyen időben népesül be a határ, indulnak munkába az mberek. — Sietnünk kéül — mondta Hoal Bac, a tartományi pártbizottság fiatal titkára. — A folvón nemsokára szét szer uif a M^t. Az eredetit már tavaly szétbombázták. Egyetlen nap 21 rakétát lőttek rá. A hídnál már valóban ott voltak az ifjúsági rohambrigádok. Alig aludtak néhány órát. Azt is csak fának dőlve. Előző este a folyó egy közeli hídját állították helyre. — Tyao Dom Nyi: — Jó napot, elvtárs — hallom fülemnek már ismerős köszöntést. A szövetkezet elnöke, Van Bal a bambusz- kunyhóba invitál. Mielőtt beszélgetésbe kezdenénk, megmutatja, hol az óvóhely. < Vietnamban ez úgy hozzátar- J tozik az Ismerkedéshez, mint' az a szokás, hogy az ismeretlentől családja felől érdeklődnek. — Hadd mutassak magának egy érdekességet — mondja az elnök. — A közelben állomásozó egységek lőtték le — fordul az amerikai gép roncsai felé. — De a mi milicistáink is tüzeltek rá. Feljegyeztem a gép számát: FSN 1323. Érdeklődöm a pilóta felől. — Együtt robbant a géppel — mondják. Nem nagy község Vu-La. Alig több, mint 1200 lelket számlál. Tíz éweíl ezelőtt alakult a szövetkezet, azóta Van Bai az elnöke. A 370 tagú közös gazdaság a terület nagy részén, 78 hektáron a legfőbb népi eledelt, a rizst termeli. A trópusi éghajlat és a rizs rövid érési ideje lehetővé teszi az évi kétszeri aratást, májusban és október végén. — Mennyi az átlagtermés? — Ma már hektáronként olérjük az évi öt tonnát. A forradalom előtt alig két tonna termett egy hektáron Víz nélkül Itt nincs élet Régebben háncs vödrökben hordták a folyóból. Bam- buszrudakra akasztva. Vállon. Vu-La lakóinak — legalábbis a vízhordáshoz — ma már nincs szükségük a háncsvödrökre. Szivattyúk emelik át a vizet a rizsföl dekre, A szivattyúkon a fel •nt- "fade in Hungary. 420 ÉVE, 1547. december 2-án elfeledve, elszegényedve halt meg Hernando Cortez a középkor végi hódítások korának híres spanyol alakja. Mint jogot végzett ifjú hajózott Santo Domingóba, majd részt vett Kuba meghódításában. 1518- ban Yucatan ban 400 főnyi seregével leverte a fellázadt maja lakosságot. 1519-ben 11 hajóval Mexikóba ment, és megalapította Veracruz várost. Innen meghódította a hatalmas, művelt azték birodalmat, s elfogatta uralkodóját, Mon- tezunát. Sikereit nem haditet- toknek, inkább az őslakosságnak a fehér embertől és a lovaktól való babonás félelmének köszönhette. A terület spanyol helytartója lett, de folytatta expedícióit. Meghódította a mai Honduras é3 Guatemala területét, eljutott Panamáig, felfedezte a Califor- niai-öblöt és félszigetet. 1521- ben az aztékok felkeltek ellene. Ekkor elvesztette embereinek felét. Kíméletlen kegyetlenkedéssel leigázta, elpusztította az aztékok országát és kultúráját. VetélytAr- saival pedig rövid úton számolt le. Ekkor a kirá.Iv fő- hadvezérré nevezte ki. Később hazatért és 1511-ben még részt vett a spanyolok Tunisz és Algéria elleni balsikeres hadjáratában. MUVh.LODt.iS — szórakozás CS1KY G^.KóELv S/UNHAZ AZ AL.DOZAT VISSZATÉR. r.,oacuts iy órakor. (Bérletszü- net). Segesüen la órakor CSAR- DASKIRAL.YNO. MOZIK Vörös Csillag; AZ ÖZVEGY £S A SZÁZADOS. Zloaaaiók S es 7 órakor. (XII. 3-ig.) Szabad líjúság: A BOSZORKÁN Yí'AL. Előadások 4, 6 ée u órakor. (XII. 3-ig.) TELEVÍZIÓ Budapest 18.03: A Magyar Hirdető műsora. 16.15: Foidbirtckos gimnazisták. Riportiilm. 16.25: Tessék kérdezni, a nyelvész válaszol. 16.55: Utazás jegy nélkül/ A Visztulától nyugatra. 17.25: Don Quijote. Magyarul beszelő francia filmsorozat, VILI. rész. 17.50: Michelangelo es kora. >r&zaoad művész a rabszolgavilagoan.« Képzőművészem filmsorozat, IL i_8.il>: Hírek. 18.15: Lakótelep és társadalom, II. 18.40: A tv jelenti. Aktuális riportmüsor. 19.25: Esti mese. 19.*0: Búcsú Münnich Ferenc elvtárstól. 20.00; Tv-híradó. 20.20: Lehull az álarc. Magyarul beszedő francia film. 22.U5: Tv-híradó, 2. kiadás. 22.25; Maria del Monaco énekel. 22.55; Jó éjszakát, felnőttek. Zágráb 17.00: Az ügyeletes utca. — 17.40: Népdalok. — 18.15: Mazurkák. — 18.30: Szóban és képekben. — 20.30: Szerelem, ah, szerelem. — 21.40: Ivó íiobio énekel. — 2L55; Elveszve a világűrben. Osztrák Tv 16.20: Hírek. — 16.23: Lapozunk a képeskönyvben. — 16.45: Hogyan, látták a többiek? — 17.15: A bólyeggyütjők számára. — 17.40: Táncparti a távodlevő házastárssal. — 18.25: Esti mese. — 18.30: Hírek. — 18.35: Tip revü. — 18.40: Mit lehet újat látni? — 19.21; Följegyeztük önöknek. — 19.30: Tv-híradó és a hét kérdései. — 19.55: Kirakat- és rövidfilmmozalk. — 20.15: A keményíejű. — 21.45: Sportújság. 22.15: Tv-híradó. — 22.35: Az egyszemű. Király Ferenc — Somogyi származású költők találkoztak az olvasókkal Csurgón és Iharosbe- rényben. Áz őszi megyei könyvhetek alkalmából hívták meg Fodor András és Horgas Béla somogyi származású költőket a héten a csurgói járásba. A vendégek megtekintették a csurgói Csokonai Gimnázium könyvtárát is, ahol Pókos Ferenc tanár ismertette az iskola történetét. — 1060 mázsa szaloncukrot rendelt a nagykereskedelem Somogy részére. Enne!; fele minőségi szaloncukor. Ezenkívül 110 mázsa karácsonyfadísz és újévi figura érkezik még megyénkbe. — A gyógyszertechnológlá ról tart előadást hétfőn este a TIT-székházban dr. Ked- vessy György professzor a város gyógyszerészeinek, orvosainak. — Üj galvanizáló üzeme' •pit a Kaposvári Villamossá gi Gyár. A 12 millió forintos költséggel épülő 2800 négyzetméter alapt^rOlet' csarnokot a jövő év vét»' helyezik üzembe. — Népművelők tanácskoztak Nagyatádon. A gazdaság- irányítás új rendszeréről és művelődéspolitikánkról, továbbá az 1967—68. évi községi művelődési tervekről tartottak csütörtökön szakmai továbbképzést Nagyatádon a községek művelődési ház igazgatóinak és a népművelési ügyvezetőknek. A továbbképzésen megbeszélték a hamarosan beinduló Ki mit tud? vetélkedőre való felkészülést is. — Klubest a poIbeatróL Az ifjú olvasók klubja ma este a polbeatról rendez klubestet a Fegyveres Erűk Klubjában. A műsorban fellép: a budapesti Műszaki Egyetem polbeat együttese. —. A világ legnagyobb robotembere. A Szabor V 2.37 méter magas, súlya pedig 267 kg. Ez a világ legnagyobb robotembere. Ä robot- ,gép belső berendezése igen komplikált. 2,5 kilométernyi kábel helyettesíti az idegrostokat. A Szabor V. igen sokoldalú: dohányzik, Icár- tyázik, zenél, táncol. cigarettára gyújt Előre és hátra iud menni, fölemeli és ke- -esztbe fonja a karjait, — Dr. Franki Józsefné bőrgyógyászati és orvoskozmetikai rendelését december 1-én megnyitotta Kaposvár, Május 1. utca 12. szám alatt. <1338) A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára 1ölvesz 16—36 éves korig női átképzős tanulókat ..ponta háromszori ét- .ezést térítés ellenében biztosítunk. (8547) Óvja egészségét, fogyasszon iSlPKESZORPÖTUj