Somogyi Néplap, 1967. december (24. évfolyam, 285-309. szám)
1967-12-10 / 293. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1961. december M JÉGKOCKA Amerikának sok mindent köszönhetünk. Onnan kaptuk az akácot, a dohányt, a krumplit, és hogy teljes legyen az örömünk, mint egy 18—20 éve a krumplibogarat is. Az »áldás« azonban jön továbbra is. A napokban például azt a New York-i keltezésű hirt kopogta a szerkesztőségünkben a telex, hogy a városban egy értekezletet tartottak, amelyen túl sonan jelentkeztek hozzászólásra. Mivel országukban jelszó, hogy ■Time is money« — az idő pénz — az ötletes amerikaiak a következőképpen segítettek magukon: Minden felszólaló markába egy darab jeget adtak, s a felszólalás csak addig tarthatott, míg a jég el nem olvadt. A hír, akár kacsa, akár nem, megmozgatta a fantáziámat. A csecsemőket leszámítva van-e nem túlságosan széles, hazánkban, aki nem bosszankodott volna már rétestésztaként nyúló értekezleteink miatt. Elhangzik a beszámoló, aztán csak folyik, hömpölyög, kavarog az úgynevezett vita, amelynek kilencven százalékában a felszólalók az taglalják, hangsúlyozzák, hogy a beszámolóval teljes mértékben egyetértenek. Nos, képzeltem el magamban, ml lenne, ha nálunk is megpróbálkoznának ezzel a jeges módszerrel. Mielőtt ki-ki megkezdené felszólalását, kezébe nyomnák a maga jegét, persze nem nagyot, csak egészen fontos értekezleteken haladhatná meg az egy köb- centimétert. A hozzászólónak ezután percenként fel kellene mutatnia, hogy még van a tenyerében a jégből. Igen ám, morfondíroztam tovább, de a mi népünket sem a ruca költötte. Ezt az amerikából származott ötletet is meg lehet fúrni egy kis leleménnyel. Mert mit szeretünk mi a legjobban? Jól enni, inni és sokat beszélni az értekezleteken. Az első kettővel nincs is hiba, viszont az ötlet bevezetése éppen e harmadik legnagyobb szenvedélyünktől fosztana meg bennünket. Fogadok, hogy egy félév múlva valamelyik ktsz-ünk megszimatolná a nagy üzletet és ráállna holmi mini-hűtőgépek gyártására, amelyek marokban is kényelmesen elférnek. E rejtett hűtőszerkezet alkalmazásával még egy-két órás felszólalás után is fel lehet mutatni a jeget, s megint ott tartanánk, ahol azelőtt. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy o szólásszabadság időtartama korlátozásának megfúrása végett az értekezleteket a jövőben a hűvös pincékben tartanánk, ahol lassabban olvad el a jég. Azt is lefogadom, nagyon sokan hamar rájönnének, hogy az úgynevezett szárazjég sokkal lassabban olvad, mint a rendes, s ezért ennek használatát rendszeresítenék az értekezletekre. Száz szónak is egy a vége, ezzel az amerikai módszerrel mi csak any- nyit érnénk el, hogy akik sokat járkálnak értekezletekre, azoknak az állandó jégmarkolástól reumás lenne a kezük, a tanácskozások hossza viszont maradna a régi. Tűzzük hát a fülünk mögé ezt az amerikai ötletet? Azt ne, hanem tökéletesítsük topább. Például úgy, hogy ne a marokban kelljen tartani a felszólalóknak a jégkockát, hanem a szájukban. Aki aztán Így is tovább tud beszélni öt percnél, az megérdemli, hogy hallgassuk. Baloghy Zoltán Nádass József: OSZTÁLYOS FELÜLI A pincér meghajol, pontosabban inkább csak biccent és a konyha felé indul. A testes, tekintélyes külsejű fizetőpincér, a szája szögletéből kérdezi: — Megint ugyanaz? — Megint elfoglalja a helyet és tudja, mikor méltóz- tatik neki távozni. A fiatalember nem érti, hogy ez a kettő mit beszél. Ha van egy kis pénze, beül valami drágább helyre. Ha utazik, az utolsó fillér- * jét arra szánja, hogy beüljön az étkezőkocsiba ha- \ csak egy feketére is. Most \ se költhet sokat ebben az \ előkelő vendéglőben. Kiszá- \ mítottan rendel, mindig csak '[erőlevest, meg valam i főtt \ tésztát Ezzel épphogy elve- Jri az éhségét, olcsóbb, mint \ a menü, a pincérek látha- \ tóan dühösek rá. $ Az ajtón házaspár lép be, jólöltözött fiatal, csinos nő, ‘ mellette lomha, idős férfi. A főpincér eléjük siet. Míg a pincér helyet keres, a magányos fiatal férfi asztalához lép. A főpincér be sem várja a választ, udvariasan hátra emeli a két széket, hogy a páx leüljön. Megigazítja a tányérokat, kis karcsú vázát állít az új vendégek elé és átnyújtja a bőrbekötött étlapot. A fiatalember csak egyszer pillant lopva az asz- szonyra, aztán cigarettára } gyújt Az asztal másik végén é megtörtént a döntés. A főpincér bólint természetesen, ahogy mindig sovány, szép borjúsültet s maga megy a konyhába, hogy a professzor úr meg legyen elégedve. A fiatalember szemügyre veszi a férjet. Kerek fej, rövid ősz haj. — El kellene mennem — gondolja a fiú — azonnal felkelek és itthagyom őket. Igen, de- előbb fizetni kell. Szegényes kis ebédet ettem. Itt maradok, kivárom őket Már kikanalazták a levest, megszólal az asszony: — Mégis meg kellene nézni azt a filmet. Menjünk el a félnégyes előadásra... nincs kedved? — Hát és ha nincs jegy? Az asszony karórájára néz. A fiú látja, arany karkötő- óra. — Fél kettő, hívd fel a pénztárt, jó öt perc, amíg kihozzák a húst addig lebonyolíthatod. A férfi hangja kelletlen. — Innen telefonáljak? Nincs tan túszom. — Persze... — hirtelen a fiatalember felé fordul: — Bocsánat uram, nincs véletlenül egy telefonérméje? »-Minek csinálja ezt? Minek keveredik beszélgetésbe velem? A végén még összeis- merkedést rendez, bemutatkozás. Mi a célja?-« — Parancsol? Telefonérme — nekik persze nincs, mert hivatalukban is, a lakásukon is van telefon. — Van kérem, tessék... van kettő is. Kiveszi a két érmét és az asszony felé nyújtja Ahogy az asszony átveszi, ujjai megszorítják a fiú ujját. A férj pénzt vesz elő és a fiú felé nyújtja — Nagyon köszönöm a szívességét... merre is van a telefon? A férj felkel és eltűnik a telefonfülke felé. Az asszony a fiúhoz fordul: — Haragszol rám? — Miért jöttél ide? Az asszony elmosolyodik: — Dühös vagy? Ezt jól megrenedeztem, mi? A hét elején erre jártunk, és láttalak, amint bejöttél ide. Na, gondoltam, ennek felvitte az isten a dolgát Azóta minden nap itt ebédelünk. De soha nem tudtalak itt érni, most aztán sikerült. — És ml a célod - ezzel? — Azelőtt soha nem voltál goromba hozzám. — Ne beszélj arróL — Kerestem aa alkalmat, hogy találkozzam veled. Meg akarom magyarázni, nem tehettem másként Meddig vártam volna még rád? Két évig jártam veled. — ín is elvettelek volna — Megmondtam, hozzád megyek, de az én gépírónői fizetésemre, meg a te albérleti szobádra házasodtunk volna össze? — Persze, a professzor úr. — Hiába gúnyolódsz... ő nagyon jó hozzám. Azért ültem ide az asztalodhoz, hogy megmondjam neked: ma is Földeák János: Nehéz népség vagyunk Ha pa kételkednének abban, amit most elújságolok, seregnyi tanúval és több ki- lónyi írásos dokumentummal tudnám bizonyítani Konthrás Elemér érdemeit. Azért bocsátom előre e készségemet, mert roppantul elszomorítana, ha bárki is elfogultsággal vádolna. Igen, barátaim, vegyük elő a tényeket, és tegyük valamennyit mérlegre, s alakítsuk ki a hiteles eredményt, mert se nekünk, se Konthrás Elemérnek nem használnak az egymásra vicsorgó ellentétek. Kezdjük azzal, ami nem vitatható s amiben mindnyájan megegyezünk: Konthrás Elemér múltjával. Ma is kitehetjük az ablakba, pedig már magasabb és szigorúbb mércét alkalmazunk. Nem követett el történelmi hőstetteket. Mégis van két alapvető érdeme, amit nemcsak a maga javára tudott kamatoztatni, de a közmeg- ítélés bizalmát is biztosította. A z egyik érdemét 1945 első negyedében szerezte, amikor Sopron környékén mint katona, szándékosan eltévedt a Lövérek körüli erdőkben. Nem lépte át országunk nyugati határát, hanem civilruhát szerezve, nem kis viszontagságok után, meg se állt Budapestig, ahol néhány hét alatt kivívta második alapvető érdemét a romeltakarításban igazolt közreműködésével és a szocializmus igenlésének nyilvános hangozta tásával. Az alapvető érdemek megszerzésének módja után már fölösleges részletesen megrajzolni Konthrás Elemér közérdekű tevékenységének grafikonját A hajdan kötelező személyi káderezések híven őrzik évről évre gyarapodott jó hírének bizonyítékait. Ilyetén tájékozottságunkkal számolva és arra támaszkodva léptették egyre följebb Konthrás Elemért Soha kifogás vagy vétó nem hangzott el ellene. Azért nem kell valami rendkívüli kiugrásra gondolni. Az osztáljivezető- hedyettesség még nem jelentett valami óriási rangot, se tömegméretekben irigyelt fizetést, egyszerűen kifejezte csak egy ügyesen alkalmazkodó és tisztességesen dolgozó honpolgár megbecsülését Ha mindehhez még hozzáteszem, mint ugyancsak közismert erényeit hogy nem volt szesztestvér, se káromkodós, se törtető stréber, se gőgösködő kiskirály, máris megérthető őszinte aggodalmunk, amikor az ellenforradalom legyűrése után hasztalan vártuk íróasztala mellé. tt etekig nyomoztunk utá- na, teljesen eredménytelenül. Mivel egyedül élt, nőtlenül és szülők, testvérek, rokonok nélkül, csak lakószomszédjaira és a házmesterre támaszkodhattunk. Mit se tudtak mondani eltűnéséről. Ekkor kezdtünk róla először vitatkozni. Voltak, akik az ellenforradalom ismeretlenül eltemetett áldozataként gyászolták. Mások azt rebesgették, hogy amilyen előrelátó ember, már valami nagyon magas, bizalmi funkcióban lehet, és egyelőre nincs ideje osztáljn/eze tő-helyettesi állásával törődni; várjunk türelemmel. Sokan viszont azt vetették föl, hagy disszidálhatott, hisz se kutyája, se macskája nem akadályozta, miért ne próbáljon szerencsét Nyugaton. Az utóbbiaknak lett igazuk. 1957 januárjában egy visszatért honpolgárunkkal üzent, hogy Bécsben éű, nagyszerű állást kapott egy nemzetközileg Is elismert cégnél, s amint kiegészíti ruhatárát, berendezi összkomfortos lakását, nyomban autót vásárol, és szeretettel vendégül lát majd bennünket, ha szerencsénk lesz Bécsbe utazni. Meg is haragszik, ha elkerüljük őt... E nemes üzenetnek csak az volt a szépséghibája, hogy se címét, se a nemzetközileg elismert cég nevét nem tudatta velünk. Üjból föllángolt a vitatkozás róla. Részletezni nincs értelme; jövőre se fogynék ki belőle, annyi eltérő vélekedés volt Ha megbízható Ismerősök utaztak Bécsbe, mindig lelkére kötöttük, érdeklődjön utána. Egyetlen ilyen megbízásunk nem vezetett eredményre. A véletlen annál inkább. Egyik régi futballistánk, aki húsz éve Bécsben trénereskedik, és hazajött szabadságra, hozta a hírt, hogy Konthrás Elemér már Svédországban él. Egy szintén nemzetközi tekintélynek örvendő vállalatnál kapott állást, kitűn őbbet, mint amilyen Bécsben volt neki. A futball tréner (tapaszta- 4*- lataira hivatkozva) még külön fölajzotta a fantáziánkat, hogy a svéd nők körében óriási népszerűségnek örvendenek a kémény kötésű magyar legények, mert az ottani tér fiák: mérhetetlenül isznak, aminek következtében korán parlagra kárhoztatják az élni kívánkozó svéd asz- szonyokat és lányokat. Erre már valóságos vitatornádó támadt körülötte. Honunk írói összesen nem találtak volna ki annyi megdicsőítő lehetőséget, mint amennyivel a kitűnő szakmai képességű és nőtlenségében szerelmi erejét el nem herdált Konthrás Elemért fölmagasztalták. Kitől és hogyan? Titok, de néhányan azt hiresztelték, hogy már ügyvezető igazgató; autója, helikoptere és jachtja van, 6—8 szobás lakása Stockholmban, nj aralója a tengerparton, váltogatott partnernői a páros és páratlan számú napokra, és külön a hét végi víken- dekre... S ha csodálkozást vált Is ki, mi a »szeretői-« miatt acsarogtunk össze legtöbbször és legszenvedélyesebben. Nem ok nélkül. Én is azok számát növelem, akik sajnálatosan elfuserált külsejű férfiúnak tartják Konthrás Elemért. Amiről nem tehet, úgy született. Minden mást edhinnék vele kapcsolatban, csalt azt nem, hogy háremként rajzanak körülötte a svéd asszonyok és lányok. Nálunk elkerülték a nők, ezért is maradt nőtlen. Persze, karrierjének megítélésében nem a szeretői számán múlik az igazság. Nem, de a vita mégis forr. Egyik jámbor kartársunknak köszönhető. Svédországi tanulmányútja sarán, egy periférikus fekvésű gyárban összetalálkozott Konthrás Elemérrel. Ezt teszi a véletlen ... A zóta hiába esküdozik a kartácsunk, hogy Konthrás Elemér gumicsizmában és gumiruhában már hatodik éve facsiszolatnak szánt vékonyabb rönköket áztat egy medencében, és nem ügyvezető-igazgató, hanem segédmunkás, és nincs autója, csak egy kehes motorkerékpárja, nem lakik 6—8 szobát Stockholmban, se a tengerparton, csak egy szoba-kony- hás lakást bérel, és nem hárem rajzik körülötte; hanem egy elfonnyadt, svéd urasá- goktól kikopott szakácsnő, aki most konyhai kisegítő egy turistaszállóban — nem és nem hiszik el mindezt. Viszont azzal vádolják kartársunkat, hogy irigységből valótlanságokat állít, no meg becsméreli a kapitalista állam dolgozóinak életszínvonalát, pedig attól — mondják — nem lesz nálunk olcsóbb a borjúhús ... Hát itt tartunk Konthrás Elemér sorsának megítélésében. Nemsokára annyi változatára esküszünk, ahányan vagyunk, halott senkinek se használnak az egymásra vicsorgó ellentétek. De mit tegyünk? Mi itt élünk, Konthrás Elemér meg évek óta Svédországban. A földrajzi távolság gombamódra tenyészti róla az ellentmondásokat. Ezért érzem Íratlan kötelességemnek a tiszta igazság kiderítését. Bonyolult gondolkodású, nehéz népség vagyunk mi. Hiába hangoztatom már a viták forrpontján, lokalizáló zuhanynak szánva, hogy hagyjuk a fenébe a tíz éve meglépett hajdani kartársunk dicsőségét vagy dtcstelenségét; még gyakorta, kisebbségben maradok. Nem tvidom a- vitáinkból kiirtani Konthrás Elemért. A 'óban reménykedem, hátha a nyilvánosságtól kapunk még valami új. eddig nem ismert adalékot hozzá. Ezért is újságoltam el Konthrás Elemér támasztotta dilemmánkat... téged szeretlek... Találkozhatnánk ... 6 délelőtt mindig távol van, délután Is gyakran ülések, konferenciák ... Hívj fel... reggel kilenc és tíz között a leg- > biztosabb. Felírom a számot adj egy ceruzát A férfi hallgatott A bú kinyitotta krokodilbőr rett- küljét és belebeszélt a táskába: — Milyen utálatos vagy... várj csak, papírom sincs... Zsebnaptárából kiszakított egy lapot felírta a számot és a papírt odatolta • fiú elé. — Tedd el. Már Jön. A fiú összeszorított öklébe gyűrte a papírt A férfi éppen hogy leült, amikor mór hozták az ételt — Félreteszik a két jegyet — mondta —, de egy órán belül érte kell menni. Különben is be kell még néznem az Intézetbe, ellenőriznem 'a vizsgálatot... siessünk . ,t A fiú kimérten biccentett amikor ők ketten felkeltek az asztaltól és búcsúzásul barátságosan bólintottak fe- j léje. Mikor végre a ruhatár felé vezető ajtóhoz értek, utánuk nézett. Ujjai szétnyíltak, a cédulát kettétépte és odadobta az asztalra. — Fizetek. A pincér magasba húzta a szemöldökét és azonnal hozzálépett. A széttépett cédulát is, a kétforintost is otthagyta az asztalon. A ruhatár előtt állva még látta, amint odakint kocsiba szálltiak. Az asszony lábán magasra felcsúszott a ruha, mielőtt az ajtó becsukódott Átvette a kabátját. Indult kifelé. Hirtelen megtorpant gúnyosan lebiggyesztette alsó ajkát és visszament a terembe. Rekedt hangon mondta a pincérnek: — Itt felejtettem e»y cé- ! lulát az asztalon, nem látI Iák? A pincér mélósógteljesen | .álaszolta: — Cédulát? Lehet, hogy itt volt, uram, de minden vendég után letakarítjuk az asztalt. . . B^-sénat . mi osztályon felüli üzem vagyunk!
