Somogyi Néplap, 1967. november (24. évfolyam, 259-284. szám)
1967-11-12 / 269. szám
SOMOGYIRCIIAP 8 Vasárnap, 1967. november M. MINDIG GYALOGOSAN (éamea tan tani akai Fénykép helyett: Kendője buzsákiasan megkötve. Tiszta kék szeméből szeretet, nyíltság sugárzik, s bár sokat mosolyog, beszéd közben néha végigpereg egy könny az arcán ... Olyan paraszíasszony mint a töooi, aki a háború tüzében fiatalon egyedül maradt. És az utat egyedül folytatta tovább. A seb begyógyult, de a nyoma kitörölhetetlen. Fürgén jön az ólak mellett, kezében vödör. — Azonnal készen leszünk. Mindjárt szólok a Nanicának is... És eltűnik az épületben. Fekete akol. A Balaton- nagybereki Allanii Gazdaság sertéstelepe. “... az a fekete folt, fekete folt helyén valaha akol volt« — nem tudom, miért motoszkál fejemben ez a Mikszáth-novella. Talán azért, mert itt is valaha akol volt, a gróf fekete bivalyaival, és innen maradt a név: Fekete akol. Most korszerű fiazíatók sorakoznak katonás rendiben, és olyan emberek dolgoznak itt, mint Hollősi Árpádné és társa, Hosszú Anna. Menet köziben csak úgy a kötényében törli meg a kezét. — Na, akkor lassan mára is készen leszünk. Talán magának jegyzi meg, talán társának, Hosszú Annának. És ki tudja, hányszor mondta már ezeket a szavakat Tizennégy év óta, 1953- tól kezdődően ide, ehhez az egy helyhez köti a mindennapos munka. — Sokat megéltünk Itt együtt Nanicával. Nyáron a hőségben, télen a hóban, sárban együtt, egypár ezer kilométer mögöttünk van. Na és sok-sok ezer malac, amit fölneveltünk. Huszonhat kocát és azok szaporulatát gondozza. Ez évente ötször huszonhat kocát és kismalacait jelenti. — Az ember csak úgy tud valamit jól elvégezni, ha szedeti, amit csinál. Nem igaz? — égy pillanatra helyeslést várón tekint rám. Itt a magunk jóságát kell beleadni a munkába, ha azt akarjuk, hogy szépek legyenek. Néhány másodpercre elgondolkodik, még mondani akar valamit. Talán a valamikori nehéz napok, nehéz órák juthatnak eszébe, mosolygós kék szemét elfujta a könny. V — Lehet, hogy idegen ember ezt megmosolyogja. De ha nem vagyok itt, vagy valami baj van a jószágokkal, nincs nyugtom^ Igaz, Nanica? Hányszor kérdezte a lányom éjszakát: — Miért nem alszik édesanyám? — Hagyd el — szoktam mondani —, hogy aludhatna az ember, amikoi annyi a gond ... Aki szívvel végzi a munkáját, a/ a gon dókat nem tudja levetni e. munkaruhával együtt. Belül ről fakadó, maga szabta verseny ez, és olyan, ami net nincs vége. — Itt úgy vagyunk, hogy mindenki igyekszik, figyeli c másikat. És mindenki azt szeretné, ha csak egy picivel is cie jobb legyen a másiknál. — És mi indítja erre, miért van ez? — Miért? — kérdi vissza — nehéz ezt megmondani. Mert tényleg nemcsak az a prémiummalac meg a jutalom a ráhízlalt súly után. Hogy jó, meg fontos ez az embernek, az biztos. Általában huszonegy kilósak a malacok választáskor, amikor kikerülnek a keze alól, és kocánként 8—9 malacot választ. Minden nap négykor kel és fél hatkor megy haza. Buzsókon a ház, ahol lakik, innen a Fekete akol tói hét kilométerre van. S ezt a napi tizennégy kilométert 1953 óta gyalog teszi meg. Esetleg — ha nagy a tél — kocsival. — Manci néni az egyedüli, aki gyalog jár — mondta a brigádvezető, Gelencsér Imre. — Ügyetlen vagyok — neveti el magát és meghúzza a vállát. — Nem tudtam megtanulni biciklizni. Pedig naTávíró és távrajzoló Képünk egy érdekes technikai újdonságról tájékoztat: Heidi, hamburgi lány a technika eredményeit felhasználva szerelmi üzeneteket küld imádott Péterjének írásban és rajzban a képen látható szerkezet segítségével. A gyorstávíró azonnal közvetít és egy időben a választ veszi. A gépezet természetesen nem csupán szerelmi vagy érzelmi ügyek lebonyolítására alkalmas. Az Electro- writer az idei hamburgi “Electric 2000« technikai kiállításon került első ízben a nagyközönség elé. Feladatköre széles területekre kiterjed: vállalati hírközlés, rendőrségi, körözési közzétételek céljára nagyszerűen megfelel. Kezelése egyszerű, hűen visszaad írott vagy rajzolt szöveget, ill. jeleket, a vétel egyidejűleg több vevőkészülék segítségével gyors és informatív segítséget nyújt a hozzáértőknek. Tetszés szerint drót nélkül vagy vezetékkel ad és vesz, és szükség esetén távbeszélő készülékre vagy hálózatra is kapcsolható. RENDET a falragaszok között! Egyre több falragasz van Nagyatádon. Ha valaki meggondolja magát, fogja a ragasztót, a plakátot és ragaszt. Nincs szerv, amelyik intézné, megszabná ennek a módját. A napokban az egyik tömegszervezet igen időszerű és mindenképpen hasznos plakátokat helyeztetett el az utcán. Másnap ezek nagy része Iáhatatlanná vált, mert egy újabb, ragasztással megbí zott személy a filmszínház műsorát ragasztotta rájuk. Megengedhetetlen dolog tönkretenni egymás propaganda- munkáját. Szabályozni kellene végre Nagyatádon is — esc leg a Magyar Hirdető helyi kirendeltségének irányításával - a falragaszoK elhelyezésének módját! O. S. i gyom rossz ám! Reggel is, este is később indulnak a többiek, aztán elhúznak mellettem. Én meg jövök egyedül. Sokszor félek. De hát... Szeretek itt Nekem már itt van a helyem. Számolgatok. Körülbelül másfélszer megkerülhette volna a Földet, annyit gyalogolt a tizennégy év alatt. — Még két és fél év, aztán itt lesz a nyugdíj. — Nagyot sóhajt. — Hiányozni fognak — mutat az ólakra —. Lehet a munkáról, a versenyről, az eredményekről sokféleképpen beszélni. Ez az asszony így szólt róla. “Az ember csak úgy tud valamit jól elvégezni, ha szei-eti, amit csinál...« Fekete akolra lassan ráhárul a szürke őszi alkony. A többiek kerékpárra kapnak, ö ismét csak egyedül, gyalogosan ballag hazafelé... Vörös Márta ... Camea rúzs, Camea kölni. Szőke haj, szabályos, szép arc. Az utcán, házak falán, hirdetöoszlopokon tiz- ezerszámra látható ugyan-", az arc, ugyanaz a plakát. Ki a plakát modellje? Megkerestük »Carneát«. Budapesten lakúk, a Belvárosban. — Hivatásos fotómodell? — Nem. Elvégeztem az egyetemet. biolőgia-födrajz szakos tanárnő vagyok. — A szobában példás rend, a falon festmények — az ő képei. A sarokban kislánya, Laura alszik. — Még egyetemista koromban voltam először fotómodell. Jól sikerültek a próbafelvételek, s azóta már több reklámkiadványon, plakáton »szerepeltem«. — Fárasztó dolog foto modellnek lenni? — Meg lehet próbálni. Órák hosszat kell állni a tűző lámpák elölt, és itt nincs helye a fáradságnak. A fénykép mindenről árulkodik. Az ( Az első válasz megérkezett Harminc képeslap a testvérvárosunk pionírjainak Kaposvári úttörőik orosz nyelvű üdvözlő sarait vitte el harminc képeslap testvérvárosunkba. Az ötlet a kaposvári Bartók Béla Általános isko.a vias osztályától szármauk. A gyerefkek ilyen módon juttatták el Kalimyinba testvéri üdvözletüket, s kerestek egyúttal levelező partnert. A képeslapokat testvérvárosunk hatodikos pianírjainalk küldték, mégpedig tíz kalinyiini iskolába. Nagy volt az öröm tegnap amikor Kadarkúti Gyöngyi, az osztály legjobb tanulója megkapta az első választ. A ka- linyiri Lida hetedikes, a ’lóv. up _is? tizeimbe r. Édesapj uk és édesanyjuk gyárban dolgozik. A szovjet kislány sokat sportol és színésaképeket gyűjt. Megígérte kaposvári pajtásának, hogy hamarosan fényképet is küld. Gyöngyitől pedig részletes beszámolót vár, hogyan él, mivel foglalkozik, mi a szenvedélye. Barátság szövődött egy kaiinyini és egy kaposvári kislány között. S biztosan megérkezik a válasz a másik huszonkilenc képeslapra is, arcvonásoknak mindig frissnek, üdének kell lem. ik. — Nem zavarja, hogy gyakran találkozik saját plakát jóival? — Már megszoktam. Nagyon kevesen ismernek fel. — Mivel tölti szabadidejét? — Most sok is, kevés is van belőle. Kislányom általában leköti egész napomat De ez kedves elfoglaltság. Szeretek olvasni, és szívesen megyek színházba. — Mire vágyik? — Tanítani szeretnék mihamarabb. Ahol eddig tanítottam, a gyerekek mindig nagyon szerettek. S mintegy bizonyítékul előkerül egy nagy paksaméta levél; valamennyi girbe-gur- ba gyerekkézírás. R. L VÁNDORDIÁKOK A reggeli ködből úgy -pnek elő a dombok „őzül a kis vasútállomások, mint ébrenlétem őrei. Álmosan döcög a három kocsiból álló szerelvény Barcs felé. Kadarkút előtt állomásról állomásra több táskás gyerek száll fel a vonatra, a kupék megtelnek velük. Együtt szállunk le, s igyekszünk a kadarkúti iskolába. Velük megyek, róluk jöttem írni, a vándordiákokról. Feglepő rendben vonulnak, az állomás előtt sorbaáll- nak, a vigyázó lánynak engedelmesen szót fogadnak. Az első pár mellett vettem föl a lépésüket, aztán az iskoláig beszélgettünk. — Az első órára már rég becsengettek, hamarosan vége is lesz. — Mindig így jövünk, nincs más vonat — Tehát az első óráról mindig hiányoztok? — Igen. — Most milyen óra folyik a tanteremben? — Ének. Az első órákra mindig olyan tantárgyakat tesznek, amit nem kell nagyon tanulni. Éneket, tornát, rajzot, gyakorlatit, tetszik tudni. A fiútól megkérdezem, hányadikba jár, és mi szeretne lenni. Hetedikes, és még nem tudja má legyein. A mellette jövő szereti a fizikát, jeles belőle, technikumba iratkozna be. — Nem vagytok fáradtak? — Megszoktuk már. — Mikor keltek? — Fél hétkor. Télen korábban. — Mikor mentek haza? — Délután négy felé. — Mennyit gyalogoltok? — Ct-hat kilométert napjában. Csak télen rossz. A hó miatt. Lábukra nézek, még min- "% vannak, akik tornacipőin járnak. — Nem fázik a lábatok? — Megszoktuk már. Mindenre illedelmesen vá .zolnak, az utcán tisztelet adóan köszönnek. Az iskola ba érve az osztályaikba vonulnak, én pedig az igazgatói irodába kopogtatok be. A hátrányos helyzetű tanulókról szeretnék írni, a velük való törődés érdekel. Nagy Tibor igazgató a szekrénybe nyúl, egy több oldalas nyomtatványt vesz elő és ad át nekem. “Vázlat. 1. Kiket nevezünk hátrányos helyzetben levő tanulóknak?« — olvasom. A kiadványt a Somogy megyei Pedagógus Szakszervezet készítette. F elnézek a lapok közül, s megismétlem az olvasott kérdést. — Először is azokat, akik vidékről járnak be Kadar- kútra. Másodszor azokat, akik fizikai, kétkezi munkások gyerekei. Akiknek otthon kevesebb adatott meg a segítésből, a jó tanulási körülményekből. Ezek a gyerekek otthon még a mezőre is kijárnak dolgozná — Kiket számítanak még a hátrányos helyzetű tanulók körébe? — Más kategóriánk nincs. — Vannak helyek, ahol a oigánygyerekeket külön veszik. — Mi az utóbbiba beleszámítjuk őket is. Cigányaink 95 százaléka ugyanis állandóan dolgozik. Tsz-ben, vállalatoknál, vasútnál. — Mennyire ismerik az említett gyerekek otthoni helyzetét? Honnan járnak be napról napra a vándordiákok? — Az érintett szülők nagy része tsz-tag és erdészeti dolgozó. Lipótfáról, Vótáról, Bányáról, Gige-Nagypusztá- ról, Szentimréml utaznak naponta tanulóink, tízkilométeres körzetből. Vannak, akik négy kilométert is gyalogolnak ide és ugyanennyit vissza. A szülőkről még: a környéken nincs és nem is nagyon volt elvándorlás. Tősgyökeres emberek. Tehát itt az nem áll fenn, hogy csak azok maradtak otthon, akik máshol már nem kellettek. A felnőttek maradtak, de kevesebb a gyerek. Az új törvény azonban már érezteti hatását, Kadarkúton legalábbis ez tapasztalható. Szerintem öt év múlva már újra feltöltődnek az iskolák. — A kadarkúti emberek is tősgyökeresek, azaz otthon- maradók? — Falunkból naponta 350—380 ember jár el dolgozni a környékre, elsősorban Kaposvárra. És az ő gyerekeik? ... — Az ő gyerekeik is hátrányos helyzetben vannak. Kevesebbet kapnak az otthontól, mint azok, akiknek a szülei helyben dolgoznak. K özben magamban megpróbálom összeszámolni a kadarkú- ti iskola hátrányos helyzetű tanulóit. Az állomáson lehettek 45—-50-en, ehhez még hozzájönnek a helybeliek. Van tehát gond bőven. — Hogyan foglalkoznak ezekkel a tanulókkal? — Igyekszünk a tanórán Is többet nyújtani nekik. Kü- lön-külön és csoportonként is. A szaktanárokon kívül az osztályfőnököknek van nagy szerepük ebben a plusz munkában. Ezenkívül van “megőrzőnk« is, ahol a gyerekek a vonat indulásáig tanári felügyelet mellett tanulnak, csinálják a másnapi leckét Ide minden nevelőt beosztottunk, napról napra váltják egymást. Szívesen csinálják. — Mit kapnak itt a gyerekek? — Csak tanulásra van idő. Fél egytől negyed négyig másra nem telik. Pedig jó volna, ha játszhatnának is, mint pl. a napközisek. A má legfőbb feladatunk ezekkel a gyerekekkel szemben: az önálló tanulásra való különös felkészítés. Ez azt jelenti, hogy megtanítjuk őket tanulni. És állandóan mellettük lenni, készséggel, szívvel. — Mennyi az iskola tanulmányi átlaga? — Három egészen felül van valamivel. — A vándordiákoké? — Egy-két tizeddel maradnak le. — Hányán tanultak tovább a tavaly végzettek közül? — ötvennyolcból hat ment gimnáziumba, három technikumba; az ipari tanulókkal együtt összesen harmincnyolcán. — Kik maradnak Itthon? — Többnyire a gyengébb tanulók. Végignéztem egy kimutatást, amely 1944-től a tanuló- csoportok és a pedagógusok számát jelzi. Az 1944—45-ös tanévben 227 tanuló járt az iskolába, négy tanulócsoport dolgozott három tanárral. Tehát egy tanulócsoportra 36 tanuló jutott átlagosan. Az 1965/66-os tanévben 432 gyerek járt iskolába, 16 tanulócsoportban, és húsz pedagógusból állt a tantestület, mint jelenleg. Egy osztályra 27 gyerek jut átlagosan. Megvan tehát minden feltétel ahhoz, hogy az adott körülmények között ebben az iskolában színvonalas oktató-nevelő munka folyjék, a hátrányos helyzetű tanulókkal különös gonddal foglalkozzanak a tanárok. Bár a legjobb megoldás a hétközi diákotthon lenne itt is, ami remélhetőleg nem késik soká Kadarkúton sem. N 'm kell külön bizonyítani annak szükségességét, hogy foglalkozzunk e témával. Egy országos jelentésre azonban felhívnám a figyelmet. “1963- ban Magyarországon az értelmiségi szülők gyerekének hatszoros esélye volt a segédmunkás gyerekével szemben, hogy leérettségizzen és hússzoros, hogy eljusson a diplomáig.« (Magyar Nemzet, 1966. október 30.) Horányi Barna
