Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)
1967-10-04 / 235. szám
Szerda, 1967. október 4. 3 SOMOGYI NÉFÉ.AP Összefogással tekintélyük megalapozásáért Nagyon sok roegrkzkódtatás érte az utóbbi években a Nagyatádi Gépjavító Állomást. Hat év alatt négy igazgató, hat főmérnök váltotta egymást A legutóbbi gazdasági vezetőket különféle bűncselekmények elkövetése miatt távolították el a gépjavító éléről. Mindezek következménye volt aztán, hogy meglazult a fegyelem, személyeskedés lett úrrá, elmaradt a munkák ellenőrzése, irányítása, lanyhult a társadalmi tulajdon védelme, romlott a járásban a gépjavító tekintélye. Nem véletlen, hogy a tavalyi gazdasági évet egymillió forintnál is magasabb veszteséggel zárták. > „Megdöbbentett a közöny. Ilyen előzmények után került tavaly ősszel, a gépjavító élére igazgatónak Duics János. — Számítottunk arra, hogy sok bajjal és gonddal kell megküzdenünk. De az a közöny, amit itt tapasztaltam, megdöbbentett. Nem érdekelte az embereket, hogy az előző évi tervet csak 67 százalékra teljesítették. A munkafegyelem lazasága, a társadalmi tulajdon védelmének gyengesége, az ellenőrzés hiánya elképesztő volt. Ismerem a gépállomások munkáját, csaknem húsz éve dolgozom már ezen a területen, de nagyon nehéz volt elhatározni: merre, hogyan. Értékes alkatrészek, szerszámok egyszerűen eltűntek, s a legtöbb ember úgy viselkedett, mintha mindehhez semmi köze nem lenne — emlékezik vissza első benyomásaira még ma is felháborodva az igazgató. Az indulás, majd a további lépések sem voltak köny- nyűek. A közönyt — amit a régi vezetők és beosztottak elvtelen kapcsolata idézett elő — néhányan kedvezőnek találták arra, hogy felelősség nélkül, kevés munkával jussanak bérükhöz. A közönytől számos kommunista sem volt mentes. Ennek oka, hogy a régi vezetők — látva és tudva a maguk és mások által elkövetett rengeteg hibát — nem kérték a pártszervezet, a kommunisták segítségét. — Ezen a téren is gyökeres változás történt. Az új gazdasági vezetők első lépése volt, hogy az egészséges pártélet kialakításával, a kommunisták összefogásával vegyék föl a harcot a közöny és a többi hiba ellen. Hetenként sürgősebb feladatoknál pedig szinte naponta tanáeskoztak a pártvezetőkkel, a kommunistákkal, kérték segítségüket — idézi vissza az eltelt hónapokat Jászberényi Géza, a gépjavító párttitkára, aki ugyancsak az ősszel került a párt- szervezet élére. Igen jó módszernek bizonyult és a kommunisták kérésére azóta rendszeressé vált a műhelygyűlések megtartása, amit az igazgató vagy Berkics István főmérnök vezetett le. Nemrég elterjedt egy hír, hogy a gépgyobb eredményekért. El kell érni, hogy mindenki úgy dolgozzon, mint az aratás idején. Lein István csoportvezető, Svégel János és Harcos János szerelők, akik vasárnap vagy éjszaka is azonnal mentek, ha egy gép meghibásodását jelentették. A gépjavító dolgozóinak többsége fiatal. Elismerést érdemelnek a vezetők, amiért bátran megbízzák őket felelősségteljes munkával. De jobban kellene .támaszkodni a KISZ-vezetők véleményére, javaslataira is, ami viszont csak ritkán történik meg Nemrég tíz fiatal bérét emelték, de erről a KISZ-szervezet titkára, Kozma Miklós csak utólag értesült. Pedig, ha a jutalmazásnál, béremelésnél az ifjúsági és a termelőmunkát is figyelembe vennék, még eredményesebb tevékenységre serkentenék a KLSZ-istákat. S ez a gépjavítónak is hasznos lenne. A gépjavító kapujától új betonút visz a műhelyekig. Nemrég saját erőből építették. Ezt valahogyan szimbójavító megszűnik, az embe- lumnak éreztem, mert ilyen reket, elbocsátják. Ennek a munkát gátló, az emberekben bizonytalanságot kiváltó híresztelésnek ugyancsak műhelygyűlésen vetettek véget De nemcsak műhelygyűléseken találkoznak a vezetők munkatársaikkal: az igazgató és a főmérnök naponta órákat tartózkodik a műhelyben, fölkeresi a határban dolgozókat. Az is igaz viszont, hogy több szigorú intézkedésre is szükség volt, hogy eltűnjék a régi tarthatatlan helyzetnek még a nyoma is. Ezeket nem mindenki értette meg és nem is tartották helyesnek. Ezért kellett az idén öt művezetőt fegyelmi- leg felelősségre vonni, egyet pedig leváltani és fizikai munkára beosztani, ugyanis a többszöri figyelmeztetés ellenére sem változtatott munkáján, magatartásán. A brigádvezetők többségét is lecserélték, mert nem tudták ellátni feladatukat. uj — s tegyük hozzá, jó úton járnak a gépjavító vezetői, dolgozói is. Ezt igazolja az év első hat hónapja. Erre az évre 524 000 forint nyereség elérése volt a Nagyatádi Gépjavító Állomás terve. Június végéig 934 000 forintot értek el, s erre a gépjavító történetében még nem volt példa. Ha továbbra is ilyen munkát végeznek, sikerül a gépjavítónak hírnevet, tekintélyt és megbecsülést szerezni. Szalai László Kapolyon a tahi járási verseny sássió (Tudósítónktól.) A kapolyi Űj Élet Termelő- szövetkezetben egyre inkább hagyománnyá válik a versenyzés és ennek révén az átlagosnál nagyobb eredmények eb érésére irányuló törekvés. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a múlt évben — csatlakozva a bedegkéri Egyetértés Tsz felhívásához — ők szerezték meg az első helyet a tabi járás közös gazdaságainak versenyében, s ők nyerték el a díszes vándorzászlót. Az idei tavaszon, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére már ők hívták versenyre a járás termelőszövetkezeteit. A felhívást 12 közös gazdaság fogadta el. Náluk pedig valamennyi brigád, a tsz-nek szinte minden tagja bekapcsolódott a versenymozgalomba. Lelkesedésüknek, szorgalmuknak meg is lett a gyümölcse. A széles körben kibontakozott versenymozgalom első félévi eredményeit a közelmúltban értékelték, s ismét a kapo- lyiak szerezték meg a járási elsőséget, és megkapták a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére indított versenyben a mezőgazdasági üzemek részére alapított új, díszes vándorzászlót. Kimagasló eredményeikkel, 1975 pontjukkal messze megelőzték az 1530 ponttal második helyezést elért somogydö- röcskei, illetve az 1131 pont- í tál harmadik helyre került kányái termelőszövetkezetet. S ma már szinte bizonyosra vehető, hogy a harmadik negyedévi eredményeik alapján a vándorzászló továbbra is náluk marad. Ifjúkommunisták demonstrációja Budapesten Húszezer budapesti ifjúkom- I nép megbonthatatlan barátsá- munista demonstrációja kö- | ga mellett, szönti noverber 7-én a Gellérthegyen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját. A kerületek fiataljainak küldöttei fáklyákkal vonulnak a Szabadság szoborhoz és a jubileumi parkba, ahol a főváros ifjúságának nevében tisztelegnek a történelmet formáló esemény hőseinek emléke előtt, s újra hitet tesznek a magyar és a szovjet Hússsesser óra társadalmi munkát végzett az az 1200 kaposvári járási fiatal, aki részt vett a KISZ VII. kongresszusa tiszteletére hirdetett, termelést segítő versenyben. A verseny első helyezettje a hedrehelyi alapszervezet lett, második a so- mogyszili, harmadik pedig a zimányi KISZ-szervezet. Erősödő fegyelem, javuló eredmények ■— Kellett a kemény kéz, ha a módszer nem is volt mindig jó. Ma már a régi fegyelmezetlenségnek nyoma sincs, megértették az emberek, hogy innen kapják a kenyerüket, s ezért becsülettel meg kell dolgozni — mondja Dudás József szerelő csoportvezető, aki 14 éve dolgozik itt, s egyik alapító tagja a gépjavítónak. Sz. Horváth János és Beregszászt István szerelők is a megváltozott állapotokról beszélnek, dicsérik azokat: — A mostani vezetők nemcsak kérnek, hanem azon vannak, hogy könnyítsék a munkát is. Darupályát építettek, r.em kell már a nehéz motorokat emelgetni. Jó látni a v.-.zetők egyetértését is, azt, hogy nincs személyeskedés, mindenkit csak az érdekel, hogyan lehetne a munka még eredményesebb. Az eredmények pedig szinte hónapról hónapra jelzik, hogy megváltozott a gépjavító vezetése, munkája — állapította meg a Nagyatádi Járási Pártbizottság is, amikor a gépjavító helyzetéről tárgyalt. Ezek az eredmények bizonyítják: a gépjavító új vezetői jól látták a hibákat, s intézkedéseikkel, a kommunisták összefogásával olyan eredményeket értek el, amire még nem volt példa. Idejében és jó eredménynyel végeztek a 9650 hold kalászos learatásával, a megye több termelőszövetkezetének különböző lakatosmunkák készítését vállalták. Erre az évre 300 000 forint értékű saját alkatrész gyártása szerepelt terveikben, s hat hónap alatt máris 700 000 forint értékűt készítettek. A gépjavító műhely éves terve 8,5 mi'lió forint, június végére azonban már 8,5 millió forintnál tartottak. — Azt kérjük vezetőinktől: járjanak utána, hogy mindenkor legyen elegendő munka, hogy minden hónapban tisztes keresetet vihessünk haza — tolmácsolja a maga és társai kérését Dudás József. Nem szabad elbizakodni! A korábbi éveknél összehasonlíthatatlanul jobb, fegyelmezettebb munkát tapasztalni ma már — ha van is még hiba — a Nagvatádi Gépjavító Állomáson. S ami nagyon fontos: eltűnőben a közöny, az emberek aggódnak a gépjavító sorsáért, jelenéért és jövőjéért is. Ez mérhető le a pártszervezet taggyűlésein is. Régebben a tagság zöme távol maradt, ma csaknem százszázalékos a megjelenés. Évekig vajúdott a KISZ munkája, most tervekkel, elképzelésekkel és munkával vannak tele. Elősegítette a változást a nagyobb feladatoknál bevezetett premizálási rendszer is, ami serkentően hat a munkára. A változást jelzi az is, hogy tavaly mindösz- sze egy, az idén viszont már hat szocialista címért küzdő brigádjuk van. Számottevőek az eredmények, elbizakodni azonban sem a gazdasági, sem a pártvezetőknek nem szabad. Harcolni kell továbbra is a közöny ellen, a naBARCSI KÉPEK Amint erről korábban már beszámoltunk, ebben az évben több mint tízmillió forintot fordítanak Barcson új létesítmények építésére. A főúton végig állványerdő tárul a látogató elé. A lakosság legnagyobb örömére épül, szépül a járás székhelye. A művelődési ház mögött van születőben az ifjúsági lakótelep. A járási KlSZ-bi- zottság által szervezett KISZ-lakásépítési akció keretében huszonnégy fiatal házaspár jut háromszoba-összkomfortos lakáshoz. A fiatalok már eddig is több száz óra társadalmi munkát végeztek: rendezték a terepet és anyagot rakódtak, illetve szállítottak. A kivitelező Csokonyavisontai Építőipari Ktsz vállalta, hogy még ebben az évben tető alá hozza az első három házat. A KISZ-bizottság közbenjárására az építőanyagokat szállító vállalatok ifjúkommunistái védnökséget vállaltak a barcsi lakásokhoz szükséges anyag határidőre való leszállítására. Új falurész született a gimnázium környékén. Pár év óta gombamódra itt az emeletes és a villának is beillő szép családi házak. szaporodnak KRITIKUS SZEMMEL A portás ezt kérdezi: — Mikor járt utoljára a Vöröshadsereg utca végén? — Nem tudom. Elég régen. — Pedig érdemes lenne megnézni ott a járdát. Az iskolás gyerekek az úttestre kényszerülnek, mert nem készítették el végig a járdát. Pedig vagy három évvel ezelőtt megígérte a . városi tanács, hogy megépítik. Akkor egyik részéhez hozzá is láttak, de aztán abbamaradt. A portás a Kaposvári Cukorgyárban teljesít szolgálatot. Szigorú szemmel vizsgál minden belépő embert Ügy mondja, rá azt a feladatot bízták, hogy vigyázzon a gyár kapujára. S ha valaki kétszer megy be egy nap, attól kétszer kéri az igazolványt — Kivétel nincs? — Amikor engem fölvettek, ezt ígértették meg velem. Tartom is. S úgy -látszik, ami itt a gyár bejáratánál gyakorlattá vált, az a portásfülkén túl is az. Figyeli az embereket, figyeli a munkát a gyárban, és azt is, ami a gyáron kívül történik. Figyel, és véleményt is alkot Az emberek általában figyelemmel kísérik a város életét, fejlődését, s könnyen észreveszik a hiányosságodat. Gyakran könnyebben, mint az eredményeket Ha tehetik, elmondják élő szóval, vagy éppen tollat ragadnak, s megírják. Nemcsak a rosszat, a jót is. S az jellemzi a mai embert, hogy egyre inkább részt kér és részt vállal abból a hatalmas munkából, amely formálja, alakítja a várost Az egyik társasházba a napokban költöztek be a lakók. Lassan készült el ez az épület, de színes erkélyeivel, frissen meszelt falával a környék büszkesége lett. A költözködés idején jártam arra, s láttam, hogy a barátok, ismerősök hogyan segítettek a költözködőknek. Él- celődtek egymással a hosszú építkezési idő alatt. Valaki ilyet mondott az egyik fiatál házaspárnak: — Azt hittem, már az unokádnak építed. De látom, hogy te költözködsz. . Egyre egészségesebb a közszellem az üzemben is. Hallottam szópárbajt szakszervezeti titkár és szocialista brigádvezető között, s em- lékszeiti a párbeszédre, amikor a Kaposvári Villamossági Gyár egyik munkását túlórázni hívták. Azt válaszolta, ha a határidő megtartásáról van szó, akkor minden további nélkül megy. Az emberek felelősséget éreznek környezetük alakításáért, formálásáért. Hiszen tudják, hogy ezzel nekik lesz jobb. Az a társadalmi munka, amelyet a város lakói felajánlottak, nagyon nagy segítség volt Kaposvárnak. S az emberek emellett még az üzemekben is vállalták, hogy munkaidő után bent maradnak egy kicsit kertészkedni. Azért van ez, mert mindenki tenni akar.valamit a kényelmesebb, szebb környezetért. Természetesen igénylik, hogy a véleményüket is elmondhassák. Szólnak a hibákért. S érdemes ezeket a mondatokat meghallani, akár a brigád, akár az üzem vagy a város egy-egy dolgáról van benne szó. A Kaposvári Ruhagyárban a termelési tanácskozásokat mindig azzal kezdik: az előző tanácskozáson elhangzott bírálatokat, észrevételeket és javaslatokat hogyan hasznosították az üzemrész vagy a vállalat vezetői. Hasznosak ezek a javaslatok. Ezért érdemes figyelni rájuk. Kercza Imre /