Somogyi Néplap, 1967. október (24. évfolyam, 233-258. szám)

1967-10-04 / 235. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1967. október 4. A Bp. Honvéd győzött a Györök-Pollich-emlékversenyen Ez a verseny nem úgy sikerült, mint ahogy már megszoktuk. Volt időszak, amikor félezernél több fiatal részvételével bonyolították le a somogyi atlétika két nagy vezéregyéniségének emlékére ren­dezett viadalt. Amolyan kis ma­gyar bajnokságnak is beillett a múltban az ifjú atléták siófoki se­regszemléje. Az idén már nem le­hetett volna ezt a jelzőt adni a va­sárnapi tornának. Igaz ugyan, hogy kilenc egye­sület elküldte legjobbjait. A fővá­rosiak közül azonban csak a védő Budapesti Honvéd, továbbá a BVSC és a Budapesti Előre küldött csapatot. Ellenfelek hiányában az idén először a védő Bp. Honvéd könnyű zsákmánya lett a férfi és a női kupa. A férfi csapatok ver­senyében a Kaposvári Dózsa má­sodik helyének ugyan örvendünk, de hát a Dózsa-atlétáknak nem is volt különösebben nehéz dolguk a gyenge ellenfelekkel, a csonka csapatokkal szemben. Nem a szervezőket, a rendező­ket illeti vád. Azok mindent meg­tettek a siker érdekében. Azt azon­ban nem tudták megakadályozni, hogy a megyében ugyanezen a napon Barcson ne rendezzék meg a Dráva Kupa küzdelmeit e sport­ágban. Aztán más országos jellegű versenyekkel is ütközött a Györök- verseny terminusa. Nagy kár. Ta­lán azért nem véglegesen homá- lyosodik el ennek a versenynek a fénye, s az idei esztendő tanulsá­gait leszűrve jövőre ott lehet foly­tatni majd ezt a viadalt, ahol ta­valy abbamaradt. A közepes, vagy helyenként an­nál jobb eredmények közül meg kell említeni Földi Mihály újabb diszkoszvető megyei ifi csúcsát. Ez a Dózsa-atléta hétről hétre messzebb hajítja a diszkoszt. Sze­replése igazán a legszebb remé­nyekre jogosít. Eredmények 100 m: 1. Aradi (Bp. Honvéd) 11.4 mp. 3. Somogyi (Dózsa) 11.5 mp. 4. Együd (Siófok) 11.7 mp. 400 m: 1. Kiss (Bp. Honvéd) 53.4 mp. 2. Erdős (K. Dózsa) 53.7 mp. 4x100 m váltó: 1. Bp. Honvéd 52.8 mp. Magasugrás: 1. Leib (Bp. Hon­véd) 145 cm. Távolugrás: 1. Kovács (Székes- fehérvár) 486 cm. Súlylökés: 1. Armuth (Bp. Hon­véd) 11,20 m. Gerely: 1, Lugos (Bp. Honvéd) 41,12 m. Nem megy a kaposvári asztaliteniszezőknek A Kaposvári Vasas női csapata kettős, a Vasas férfi együttese egy mérkőzést játszott az NB I leg­utóbbi fordulójában. A férfiak itt­hon, a nők Budapesten szerepel­tek. Elég kevés sikerrel. A női csapat két vereséget szenvedett, s váratlanul kikapott a férfi együt­tes is. Az őszi idényben valahogy döcög a két kaposvári NB I-es asztalitenisz-csapat játéka. GANZ—MAVAG—KAPOSVÁRI VASAS 11:9 Gy.: a Jancsó, Holló páros, Hol­ló (4), Pidl (3), Jancsó (2), Ma- chán, ill. a Nagy, Kiss páros (2), a Balázs, Ivusza páros, Balázs (3), Ivusza (2), Nagy. Nők FTC—KAPOSVÁRI VASAS 20:0 Gy.: a Poór, Mossóczy páros (2), a Makiári, Petrányi páros (2), Mak­iári (4), Mossóczy (4), Petrányi (4), Poór (4). KÜLKER—K. VASAS 13:7 Gy.: a Gémesi, Kárpáti páros, a Bánhegyi, Hernádi páros, Hernádi (4), Kárpáti (3), Bánhegyi (2), Gé­mesi (2), ill. a Horváthné, dj\ Vin- czéné páros (2), dr. Vinczéné (3), Horváthné (2). A női csapatok nyertek a röplabda fordulóban 800 m: 1. Kiss (Bp. Honvéd) 2:04 p. 3. Farkas (K. Dózsa) 2:05.9 P. 1500 m: 1. Vermes (K. Dózsa) 4:21.6 p. 4x100 m váltó: L Bp. Honvéd 45.6 mp. 2. Bp. Előre 46 mp. 3. K. Dózsa 47.8 mp. Magasugrás: 1. Major (Bp. Hon­véd) 190 cm. 2. Magyar (K. Dó­zsa) 170 cm. Távolugrás: 1. Aradi (Bp. Hon­véd) 600 cm. 2. Lippai (Sioíok) 592 cm. 3. Bukovszki (Tabi Gimn.) 521 cm. Súlylökés: 1. Gyergyóri (Bp. Honvéd) 14 m. 2. Farkas (K. Dó­zsa) 12,43 m. 3. Nagy (Tabi Gimn.) 11 m. Diszkosz: 1. Földi (K. Dózsa) 52,04 m (új megyei ifjúsági csúcs). 2. Gyergyóri (Bp. Honvéd) 48,52 m. Gerely: 1. Farkas (K. Dózsa) 50,74 m. 2. Pető (Bp. Honvéd) 46,62 m. Lányok 100 m: 1. Herczeg (Bp. Honvéd) 12.8 mp. 400 m: 1. Németh (Bp. Honvéd) 65.6 mp. 2. Hecz (K. Dózsa) 66.7 mp. 4. Gál (K. Dózsa) 71.1 mp. Folytatták a röplabda NB H-es baj­nokság csapatai. A somogyi együt­tesek közül a két női csapat biz­tosan vette az akadályt. A lista­vezető K. Lendület a Poslatávirót győzte le, a Kaposvári Ruhagyár pedig azt a Budapesti Építőket, amelyik két héttel ezelőtt a baj­nokesélyes MTK-t verte. A Kapos­vári Dózsa férfi együttese nagy küzdelem után alul maradt Buda­pesten. Nők: K. LENDÜLET—POST AT A VlRÖ 3:0 (12, 12, 1) Lendület: Kon ez, Kozmáné, Ko­vács, Fenyves, Komáromi, Vermes- né. Csere: Balogh, Sótonyi, Petrus. A két első szett elég küzdelmes volt. A másodikban a Postatávíró mindent kiadott magából, így az utolsó szettben a kaposvári csa­pat percek alatt győzött. K. RUHAGYÁR—BP. ÉPÍTŐK 3:1 (6, -14, 1, 11) Ruhagyár: Biczó, Hajas, Mátrai, Ferencz, Unyatinszki, Orbán. Cse­re: Esküdt, Molnár, Marosi, Kiss. Okos taktikával lelassította a já­tékot a kaposvári együttes, amely 0:5-ről fölényesen nyerte meg az első szettet. Izgalmas második játszma után egy pillanatig sem volt vitás már a végső győzelem. Férfiak: TESTVÉRISÉG—K. DÓZSA 3:1 (10, 14, -4, 8) K. Dózsa: Zóka, Hábermajer, Bánfai, Tárnái, Burcsa, Farkas. Csere: Ángyán. Váratlanul jól játszó ellen­felet kaptak a kaposvári fiúk, akik a második és a harmadik játsz­mában kitűnően küzdöttek. A két szett azonban nagyon sokat kivett a csapatból, végül Is a hajrában a Testvériség biztosan nyert. Ma Trnara—Ű. Dózsa KK-döntő a Megyeri úton Elég hosszú huzavona után jutott el a döntőig az 1966—67. évi Kö- zép-Európa Kupa. A dö,ntő két részvevője a Spartak Trnava és az Üj pesti Dózsa legénysége. Az Újpest nagyszerű sorozattal jutott el a döntőig. A Slovan Bratislava, a Szarajevó és az Ausztria csapa­tát gyűrték le a lila-fehérek. A Trnava a Bp. Honvéd, a Lazio és a Fiorentina legyőzése árán lett a döntő részvevője. A döntőt megelőző huzavona szinte egyedülálló a kupák törté­netében. Végül is a KK-közgyűlés mondta ki, hogy október 4-én és november 1-én lesz a két mérkő­zés. Az első Budapesten, a vissza­vágó Nagyszombaton. Az KJ. Dózsa jelen pillanatban a magyar bajnokság második helye­zettje. A Trnava a csehszlovák el­ső liga negyedik helyén áll. Két kitűnő csapat csap tehát Össze a mai KK-döntőben, amelyen az új­pestieknek legalább kétgólos előnyt kellene szerezniük, hogy valamennyire is nyugodtan vár­hassák a visszavágót. Ez bizony nem lesfc könnyű. A budapesti lab­darúgóbarátok jól emlékeznek, hogy az ősszel a Trnava milyen fölényes biztonsággal verte ki a kupából a Bp. Honvédőt. Benéék csak akkor számíthatnak kupasi­kerre, ha az Üjpest »Megyeri üti formában-« játszik. Szatyin Rudi bácsi és a többiek Odabenn az öltözőben ta­lán izgatottabban készülődtek a játékosok, mint harminc vagy ötven évvel ezelőtt. Igen, Szatyin Rudi, akit most már méltán nevezünk Rudi bácsinak, fél évszázaddal ez­előtt már rúgta a kerek bőr­labdát. Az egykori vékony­termetű, ma is sovány, de még mindig nagyon mozgé­kony sportember ugyanis túl van már a 67. életévén. Kicsit meglevenedett a múlt. A két-három vágy négy évtizeddel ezelőtti, jól ismert arcokat láttuk viszont dere­sedő hajjal vagy kopaszodó fejjel, de a sport szeretetétől fűtve. Nem tudni mi okból, csurán száz néző gyű t ö z- sze erre a mérkőzésre, ame­lyen időnként szép fUib.-.llt láthatott az, aki kíváncsi volt a Somogy és a KEAC egy­kori játékosaira. No és sok gólt. Mert a Somogy FC— KRAC találkozó 4:l-es félidő után 7:3 arányú Somogy-g.yő- zelemmel ért véget. Jegyez­zük fel a góllövők neveit: Tallián (3), Horváth II. (2), Vermes és Muráth, ill. Gál (2) és Báli. — Kovács — A megyei II. osztályból jelentjük A Győri Dózsa helyzete kedvezőbb Ez már a labdarúgás bajno­ki hajrája. Még hét mérkőzés van, vissza az NB Il-es baj­nokságban, aztán eldől, hogy melyik csapat a bajnok, s me­lyek búcsúznak az osztálytól. Ebben az évben a bajnokság­gal kapcsolatban lehet kombi­nációba venni az egyik kapos­vári csapatot, a K. Táncsicsot. A bajnoki táblázat élén a Győ­ri Dózisa mögött három pont hátránnyal a Kaposvári Tán­csics csapatát találjuk. Reális számítás szerint a két együttes közül kerül ki az idei bajnok. Egy héttel ezelőtt az volt a vélemény, hogy a győriek öt­pontos előnye már behozha­tatlan. Most, hogy a múlt va­sárnap kikapott a Dózsa, a Táncsics pedig nyert, három pontra csökkent a hátrány. Most sajnálják igazán a Tán­csicsnál, hogy Győrben elég könnyen megadta magát a csa­pat a listavezetőnek. Van-e esélye a kaposvári együttesnek vagy a mögötte állóknak arra, hogy ledolgoz­zák a győriek hátrányát? Eb­ből a célból vettük elő a baj­nokság őszi műsorát, melyből kitűnik, hogy a Győri Dózsa lényegesen kedvezőbb helyzet­ben van, mint ellenfele. A győ­ri csapat ugyanis otthonában játszik a ZTE, a K. Kinizsi, a Máza-Szászvár és a Zalaeger­szegi Dózsa ellen. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a MÁV DAC elleni mérkőzés is Győr­ben lesz, akkor végeredmény­ben a győri lila-fehérek csak kétszer mennek idegenbe, mégpedig a PVSK-hoz és a Fűzfő csapatához. A Kaposvári Táncsics hely­zete már kevésbé jó. A Tán­csics Kaposváron fogadja a Nagykanizsai Bányász, a Szom­bathelyi Cipőgyár, a Győri MÁV DAC csapatát, valamint végeredményben hazai mérkő­zésnek számíthatjuk a K. Ki­nizsi ellenit is. Ezekkel szem­ben idegenben játszik a P. Ércbányász, a Máza-Szászvár és a Fűzfő ellen.# Az esélyeket latolgatva te­hát a győri csapat helyzete látszik biztatónak. Persze a labdarúgás egyik nagyszerűsé­ge éppen abban áll, hogy előre azért nem minden esetben le­het számolni. Már ebben a bajnokságban is volt a Tán­csicsnak épnél nagyobb elő­nye, s lám, elkopott. Ebből az alapelvből kiindulva behozha­tó a Győr előnye is. Sőt köny- nyen előfordulhat, hogy a »-két nagy-« versenyfutása úgy vég­ződik, hogy esetleg a nevető harmadik lép előtérbe. Persze ehhez a Zalaegerszegi TE-nek a jövő vasárnap Győrben le kellene győznie a Győri Dó­zsa csapatát. Könyvkötő részlegünk­nél az alábbi munkák megrendelhetők: album- és dobozkészités, könyvkölés, aranyozás. Megrendeléseket Ka posvár, Ady Endre > 1. sz. alatt, udvarbf kérjük leadni. Fodrász és Fényképé. Ktsz. (117775) Balatonlelle—Balatonkilíti 9:2 (4 :l). Balatonlelle, 200 néző. V.: Kiszelák. Minden részében jobb volt a hazai csapat, amely a győ­zelmet ilyen arányban is megér­demelte. G.: Harmath (4), Pusztai (2), Kenéz, Márton, Czollenstein, ill. Konevál, Horváth. Balatonlelle ifi—Balatonkiliti ifi 1:0. Hajas Gyula Nagyberki—Böhönye 7:0 (2:0). Nagyberki, 1Ó0 néző. V.: Szabó. A lelkesen játszó vendégek egy pil­lanatig sem tudták kétessé tenni a mindvégig fölényben játszó ha­zaiák győzelmét. G.: Nyírő T. (4), Vajda (2, egyet ll-esből), Nagy J. Stágl József Karád—Gölle 6:2 (2:1). Karád, 200 néző. V.: Tóth L. A karádí csatársor Soltész vezérletével on­totta a gólokat. 6:1 után viszont teljesen leálltak a hazaiak. G.: Soltész (3), Csordás (2), Androso- vics, ül. Bodó (2). Karád ifi—Gölle ifi 3:2. Mészer János öreglak—Balatonszárszó 2:1 (2:0) öreglak, 100 néző. V.: Horváth. Alacsony színvonalú mérkőzést hozott a találkozó. Az első félidő­ben a hazaiak, szünet után a ven­dégek irányítottak, s a végén majdnem kétessé tették az öreg­laki csapat győzelmét. G.: Tóth L., Tóth A., ill. Teken. öreglak ifi—Balatonszárszó ifi 3:2. Szűcs Lajos Fonyód—Buzsák 5:0 (2:0). Fo­nyód, 100 néző. V.: Tiszagáti. A vendég csapat a mezőnyben telje­sen egyenrangú ellenfélnek bizo­Tehergépjármű-vezető Idiimperes) taníolyamot indít vállalatunk 1968. januárjá­ban. A tanfolyam idejére (12 hét) munkabért, szál­lást és étkezést biztosí­tunk. A felvételnél előny­ben részesülnek azok a jelentkezők, akik vállala­tunk budapesti munkahe­lyén a tanfolyam kezde­téig kubikos illetve segéd­munkásként dolgoznak. Érdeklődés személyesen, vagy írásban: FÖLDGÉP. ^ j .Mohácsy László, Budapest, S | V., Vigyázó Ferenc u. 3. i nyúlt. A nagyarányú győzelemben része van a gyenge napot kifogó buzsáki kapusnak is. G.: Farkas J. (3), Farkas B., Csapó. Molnár Lajos Ordacsehi—Balatonkeresztúr 1:0 (1:0). Balatonkeresztúr, 300 néző. V.: Pesti. A játékvezető gyenge­sége folytán a végén nagyon el­durvult a mérkőzés. Ezen még az sem segített, hogy mindkét csa­patból egy-egy játékost kiállítot­tak. A vendégek egy szerencsés góllal győztek. G.: Mányoki. Balatonkeresztúr ifi—Ordacseh ifi 4:1. Ifj. Horváth Mihály Barcsi Vasas—Iharosberény 6:3 (2:3). Barcs, 150 néző. V.: Szikszai. Látványos gólok estek ezen a ta­lálkozón, amelyen a hazaiak a hajrában a maguk javára fordítot­ták a vesztésre álló mérkőzést. G.: Bukovics (2), András (2, egyeí ll-esből), Putics, Horváth, ill. And­rás (öngól), Borsodi (ll-esből), Boncz. Kocsis János Gyékényes—Kadarkút 3:1 (1:1). Zákánytelep, 200 néző. V.: Erdélyi. A hazai csapat végig jobb volt, s a helyzetek alapján nagyobb arányban is győzhetett volna. Kálsecz János Berzence—Toponár 0:0, félbesza­kadt. A vendég csapat játékosai közül tíznek volt csak -endben az igazolása. A játékvezt 1 később észrevette, hogy tizenegy toponá- ri játékos tartózkodik a pályán, így a vendég csapat sportszerűt­lensége miatt az első félidő 10. percében lefújta a meccset. Kozma György Vése—Kutas 3:2 (0:1). Vese, 100 néző. V.: Bodó L. Szerencsés gól­lal a vendégek jutottak vezetés­hez, a hazaiak azonban a 89. perc­ben lőtt góllal végül is kicsikar­ták a győzelmet. Barna, a véseiek játékosa lábát törte. G.: Horváth (2), Bojtor, ill. Horváth és Ko­vács. Sülé Zoltán Csokonyavisonta—Tapsony 3:2 (2:1). Csokonyavisonta, 100 néző. V.: Farkas. A hazai csapat sok helyzetet kihagyva is biztosan nyert a jól hajrázó vendégek el­len. G.: Tóth, Gibizer, Torma (ön­gól), ill. Szabó. Bátort. Csokonyavisonta ifi—Tapsony ifi 4:1. Saöliős Gyula APRÓHIRDETÉSEK köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett fér­jem, édesapánk, Gallai István te­metésén részt vettek, koszorúk­kal és virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (117763) * * * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halot­tunk, Németh Dezsőné temeté­sén szeptember 28-án megjelen­tek, és szerető együttérzésükkel mélységes fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. Külön megköszön­jük a sírhalomra helyezett sok koszorút és virágot. A gyászoló család. (117793) * ♦ «!( Köszönetünket fejezzük lei mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, Major Gyula temetésén részt vettek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászo­ló család. (117707) 601-es Trabant 2U 000 km-rel eladó. Kapos­vár, Május 1. u. 21. (Ili 7C1) 50 ccm-es Simson (burkolt) motorke­rékpár 1500 km-rel eladó. Kaposvár, Jó­zsef Attila utca 8. Gellért. (117768) Jó állapotban lévő Pannónia sürgősen eladó. Fizetési ked­vezmény lehetséges. Érdeklődni lenet: Turbék, Csurgó. (4429) Jó karban lévő 900- as Wartburgot rá­dióval, elcserélnem 407-es Moszkvába (Combi előny oen). Ajánlatokat 117791. számra a hirdetőbe. (117791) III AD*!--VÉTEL Kaposvár, Hajnal utca 18. számú szo- ba-konyhás ház mel­léképületekkel, 200 n- Ö1 területtel eladó. ____________________(945) L egkorábban, má­jus derekán érő, ne­mesített (szenga) nagy szemű eperpa­lánta kapható. 30 fil­lér db-ja. Kaposvár. Füredi utca 89. (947) Boroshordók eladók Kaposvár, Vak Boiy­tyán utca 19. (848) Házhely eladó. Nagyatád, Rózsa u. 7. (4433) Eladó egy köbme% tér fenyőrönk. Albér­leti szoba kiadó. Ka­posvár, Zöldfa u. 33. ___________________(4432) B eköltözhetően el­adó utcai kettőszobás, összkomfortos csalá­di ház. Kaposvár, Dimitrov utca 92. ____________________(999? K aposvár, Kapós- hegy 30. sz. ház 1200 n-öl telekkel életjá­radékra eladó. _________________(117752) E ladó használt tég­la, rézüst, (50 cm átmérőjű) Kaposvár. Marx Károly utca 24. (felső csengő). _________________(117692) K étszobás, összkom­fortos, szuterénes új családi ház 1200 n-öl telken, melléképüle­tekkel, elfogadható áron eladó. Kapos­vár, Vöröshadsc-reg U. 223 __________(117686) J ó karban lévő fű- réczpo-roskályhát ven­nék. Cím: Kovács Istvánná, Somcgy­1ád._____________(117764) 5 db 6 m hosszú vasúti sínt vasgeren­dának vennék. Cím: Hampuk Zoltán, Ka­posvár, Labor falvi Háza utca 77, (117fiftr Gyermek íróasztal eladó. Kaposvár, Akácfa utca 14/a. _______________(117694) T rabant első, hát­só kipufogódob, használt gumik, 2 épületre való ajtó el­adó. Kaposvár, Gili- ce utca 37, (117760) Egy világos NDK hálószobabútor el­adó. Érdeklődni Ka­nosvár, Virág utca 72. ______________(117767) S tukatúrdeszka el­adó. Kaposvár, Ka­nosról sor S9 (117773) Fonyód-Bélatele- pen, Lenin utca 22 sz. alatt a Sirá’y Szálló felett telek “ladó ^ ^-klőd-­Szentpálinénál, ugyanott. (50325^ Állandóan Yirító bo­kor-, futó-, babaró­zsa újdonságok, sö­vény és díszcserjék, thuják, fenyők, sze- gélybuxusok, zöld óriás egres, nagy-ze- mű piros ribizli stb. megrendelhetők: De­meter Károly kerté­szete, Balatonszames. __________________(6428; Szépen berendezett, cserépkáiyhával el) á- tott, külön bejáratú szoba 2 lány részére kiadó. Kaposvár, Iri­nyi János utca 5. Ér­deklődni lehet iu. 15 órától.___________(117769) 3 0 cm feletti em­beri hajat vásárol — dekánként 7,— Ft-tól — Magyar Filmgyár­tó Vállalat, Bp., XIV. Lumuba u. 174. ____________(2993) L ehel 70 literes hű- tősezkrény (garanciá­lis) eladó. Kaposvár. Béke u. 15, (117782) Két db nyúlketrec sürgősen eladó. Ka­posvár, Dankó Pisla u. 10. (117778) Modern, háromré­szes kqjmbináltszek- rény sürgősen eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap, hétfőn egész nap, egyébként de. 12 óráig. Szaálék. Ka­posvár. Da mi a v utca 6. n. lép. II em. 2. (117783) Eladó 62, 95 és 300 literes használt, jó boroshordó. Miseta József, Kiskorpád, műút mellett. U5. szám. (117774) 20 q otelló szőlő kifogástalan minőség­ben eladó, 4 Ft kg- ja. Németh Ferenc, Somogyacsa, Kossuth Lajos U. 31. (117779) Simonfán, József Attila utca 33. szá­mú családi ház 400 n-öl kerttel, beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni Kaposvár, Er­dősor u. 16. (117781) Balatonbogláron azonnal beköltözhető egyszobás, ko ny'nás. spájzos ház kertté együtt eladó. Érdek­lődni lehet: Kovács József, Balatonbog- lár, Árpád u. 31. sz. (117753) MIB vagy MIA-mo- tort vennék. Bod a Sándor, Mesztegnyő, Vörösmarty u. .'4430) Tátraplán 4 henge- es eladó. Kaposvár, seri-hegy 84. Stad­ler. (4431) Elcserélnénk kétszo­bás, összkomfortos családi házunkat ba­latoni hasonlóra Lei- létől Alsóbélatelepig. Pécs, L kér. Marx u. 4. Gutái János. (93179) Nyugdíjas vagyok. Balaton környékire elcserélném vagy el­adnám B.-pest XVI. kér. Rákosszentmi­hály központjában, szép nagyméretű kétszobás, zárt ve>- randás, pincézett vil­lámat. Érték szerinti megegyezéssel, cseré­vel beköltözhető. Ér­tékkülönbözetet kp. térítem. Tulajdonos: Bp. XII., Alkotás u. 3. Siposné. (7847) ÁLLÁS Feles dinnyeterme- lést vállalok 20—30 hold földön. Jó.^sa Sándor, Csány, Mó­ricz Zsigmond út 3. (117784) VEGYES I Kaposváron a vá­ros központjában ga­rázs kiadó. Nagy, Kaposvár, Bajesy- Zsilinszky utca 32. fsz. 2. (117770) Két személynek üres albérleti sZsOba kiadó. Kaposvár, Kassa u. 1. (117771) Ipari tanulót azon­nal felveszünk. Prait Imre gumi javító, Ka­posvár, Ady Endre utca 12. (117780) Három kerekű áruszállító „Szabolcs“ motorkerékpárokat üzemképes állapotban eladnánk, illetve könyv jó­váírással átad­nánk. Somogy megyei Ásvány­víz- és Szik víz- ipari Vállalat, Kaposvár, Május 1. u. 50. Ügyin­téző: Gőgös Ru­dolf, telefon: 12-185. (117638) FIGYELEM! VÁLLALATOK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK, ÁLLAMI GAZDASAGOK, KTSZ-EK! A CSEPEL AUTÓGYÁR 1967. IX. 10-től kezdődően elfekvő készleteiből (kereskedelmi áru, saját termékek, regie anyagból) 9 elárusitást rendez Bp. XIII., Béke tér 9. sz. alatt szombat kivételével mindennap de. 9—la óráig. Telefon: 409-912, 409-913, 409-914. (5079) J^

Next

/
Thumbnails
Contents