Somogyi Néplap, 1967. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1967-09-01 / 207. szám

\ Péntek, 1967. szeptember 1. SOMOGYI NÉPLAP Távoli tájakról .. »A tengerinek meghajol, térdet hajt a krumplibokornak, Ha élni hagyják, szépen él: fölnéz az égre és dalol«. A lföldi parasztem­berek. Ízes, szép beszédük muzsika a fül­nek, gondolataik tiszták, őszin­ték, szavuk mögött ott a szeretet, a ragaszkodás. Ah­hoz a faluhoz, ahhoz a kö­zösséghez, ahol élnek, dol­goznak: hűség ahhoz a gaz­dasághoz, amelyik annyi jót hozott az életükben. Többek között ezt is, hogy most fi­zetett szabadságukat a Ba­latonon tölthetik. Ülünk az asztal körül. A házat itt, Balatonlellén, ahol laknak, egész nyálra kibé­relte a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz. Kinn borús az idő, szemerkél az eső, de itt benn mintha napsugár tán­colna a derűs arcokon. Most kezdem igazán megérteni, vagy inkább érezni, hogy mennyi mindent jelent ez a nekünk megszokott jól is­mert táj annak, aki életé­ben először jut el erre a vi­dékre. Felcsillanó tekintetek, az élmény, az öröm miatt szag­gatott mondatok. — A könnyem jött ki, amikor jöttünk az autóbusz- szal, aztán feltűntek a he­gyek, a ködös tó... Ezt nem lehet elmondani, ezt látni kell. Minden kedden a szövet­kezet saját autóbusza hozza és viszi a nyaralókat. Most tizenegyen vannak. Két öz­vegyasszony, Bakonyi Ger- gelyné, Szabó a Ko- Va­há­— A négyszáz holdas gyümölcsösünk most fordul termőre. Arra járok minden­nap. És mindennap gyönyör­ködöm benne. Nagy öröm. — A kétezerötszáz hold búzánk majdnem tizenhét mázsás átlagtermést adott az idén. Aztán négyezer hízót, hetvenezer baromfit értéke­sítünk évente. — Van sok jó gépünk, ti­zenhét felsőfokú végzettségű szakemberünk. És sok-sok fiatal. — Na és van egy hat- hétszáz személyes üzemi konyhánk is. Ez is a mi ja­vunkat szolgálja. — Az biztos, hogy a mi vezetőségünk azon van, hogy minél jobb legyen a tagság élete. — Látja, úgy ülünk itt az asztal körül, mint egy csa­lád. Együtt megyünk min­denhova. És így vagyunk otthon is. Ha sokan is va­gyunk, mégis úgy élünk, mint e»y igazi nagy család. Négy évvel ezelőtt vették az autóbuszt, kifejezetten a közösség kedvéért Eddig csak kirándulásokra, tanul- mányutakra használták, most ezzel hozzák, viszik a »sza- badságos« tsz-tagokat. Mert az idén először béreltek ki házat üdültetés céljára. — Emlékszem, éppen a szamócában dolgoztur k, amikor először meghallot­tuk. — Volt-e sok jelentkező? — Igen. De azért az is igaz, hogy kezdetben volt egy kis tartózkodás. Mon­Károlyné, Tóth, a vács, a lastyán zaspár, és Szilágyi Já­nos brigádve­zető feleségé­vel és nagy lányával. A szobában ott a televízió, a hűtőszekrény, a rádió. Min­det a gazda­ság vette az idén tavasz- szal, azért, hogy akik el­jönnek ide pihenni, meg­legyen min­den * kényel­mük. — Mondja­nak valamit „ügy élünk, mint egy igazi nagy család a gazdasá- — mondja Szilágyi János brigádvezető. gukról. — Tizenöt éves tag va­gyok, és azt hiszem, min­dent elmond ez a mi szö­vetkezetünkről —• jegyzi meg Bakonyiné. Aztán egyikük is, másikuk is hozzátesz valamit. — Több, mint tízezer hol­das a szövetkezetünk. Az átlagkereset 24100 forint. Ha valaki dolgozik, szépen megélhet belőle. el, ott minden szépet láthat Ö egy előző csoporttal járt itt. Sohasem hittem volna, hogy öregségemre megérem ezt. Lehajtja a fejét. Hófehér a haja. — Tényleg megható, ahogy gondoskodnak rólunk. — Mert nemcsak hogy fi­zetett szabadságon vagyunk, hanem kapunk még napon­ta tíz forint ebédkiegészítést is. — Ha valaki húsz évvel ezelőtt azt mondja, hogy ilyen lesz az életünk, nem hisszük el neki. »... Ha élni hagyják, szé­pen 'él: fölnéz az égre és dalol.-« Ízes beszédük muzsika a fülnek. És Bakonyiné nem úgy mondja, hogy egyszer már »jártam Hévízen«, ha­nem úgy fogalmaz, hogy a szövetkezetük »jóvoltából« egyszer már eljutott oda is. Kirándulnak, pihennek, gyö­nyörködnek a vidékben. A napok itt gyorsan sza­ladnak, s nemigen lehet azt elmondani, mennyi szép' emléket, élményt visznek magukkal. Távolról jöttek, egyszerű parasztemberek. Szavuk nyomán mintha nap­fény ragyogna a szobában, gondolataik mögött ott a ki nem mondott ragaszkodás ahhoz a közösséghez, ame­lyik annyi jót hozott életük­ké. Vörös Márta AZ ÚJ TANÉV ELÉ I smét megkezdődött egy iskolaév. A diákoknak az egyik szeptember olyannak tűnik, mint a másik, hi­szen ismét vége a nyári szabadságnak, is­mét tanulniuk kell. Valójában ez a szeptem­ber mégis más, mégis új mind nekik, mind szüleiknek és tanáraiknak, tanítóiknak. Bo­nyolultabbá vált a nevelés munkája is, hi­szen a diákok egy évvel idősebbek lettek. És megannyi újdonságra lehet számítani az oktatási rendszerben is. A gimnáziumok­ban megkezdődött a reformtantervek és-tankönyvek bevezetésének harmadik, utol­só előtti szakasza; az idén megindul az úgy­nevezett emelt szintű szakmunkásképzésre épülő esti szakközépiskolai oktatás, és to­vább korszerűsödik a nappali szakközépis­kola. Nagy hatással lesz az iskolai munkára a gazdasági reform is: hiszen lényeges tan­anyagbeli változtatásokat hoz — elsősorban a közgazdasági szakközépiskolákban, és megnöveli a tanácsok hatáskörét; s kell-e bizonygatni, hogy ez milyen sok lehetőséget nyújt az oktatás és a nevelés színvonalának emeléséhez? Az e változásokból eredő feladatok jobb elvégzéséhez az idén tovább javultak az is­kolai munka föltételei. Lényegében megszűnt az évek óta tartó krónikus pedagógushiány. Sok új iskola és tanterem épült, a régeb­bieknek pedig korszerűsödött a felszerelése, s ha csupán kis mértékben is, de bővült a kollégiumi hálózat, javultak a falusi, pusz­tai gyerekek tanulási körülményei. A tava­lyinál sokkal inkább megvan tehát a lehe­tőség arra, hogy a nevelés és az oktatás tényleges műhelyeiben, az iskolákban előbb­relépjenek a reform megvalósításában. Mert a korszerűsítés sikere elsősorban a tanin­tézményeken, a pedagógusokon múlik, hi­szen az új tantervek és tankönyvek inkább csak a kereteket, a lehetőségeket biztosít­ják. A nevelőknek' kell a részletekben is gyakorlattá formálniuk azokat az alapelve­ket, amelyeket a :form :orán célul tűztünk az oktatás és a nevelés elé. Az ő feladatuk, hogy a fiatalok jól felkészüljenek az életre, beilleszkedjenek á közösségbe, s megszerez­zék azt a képességet és készséget, hogy ön­magukat és környezetüket állandóan for­málják, s megszeressék a rendszeres munkát, majdan pedig hivatásukat. E munkát azonban csak a szülők és az if­júsági szervezetek hatékony támogatásával lehet elvégezni. De a szülők és a pedagógu­sok közti kapcsolatok jfta még gyakran for­málisak, az együttműködés az esetek többsé­gében csupán a szülői értekezletekre és a rosszul tanuló, rossz magatartású gyerekek anyjának vagy apjának az iskolába hívásá­ra korlátozódik. Ha nincs különösebb baj, általában nem keresik egymást a szülők és a pedagógusok, pedig a családi és az iskolai nevelés összhangjának megteremtése állan­dó kapcsolatokat igényelnem /V pedagógusok és a szülők közti együttműködés éppoly bonyolult, ké­nyes és törékeny, mint általában minden emberi kapcsolat. Ezeket a kötelé­keket természetüknél fogva nehéz, szinte lehetetlen rendeletekkel szabályozni. Az elő­írásoknak megfelelően látogathatja a peda­gógus a családokat, tarthat a szülői értekez­leteken előadásokat az otthon és az iskola kapcsolatáról — de mindezek aligha ered­ményeznek bármit is, ha hiányzik az, amit semmiféle utasítás nem pótolhat: az a szán­dék, hogy valóban közelebb kerüljön egy­máshoz az iskola és a szülői ház. De mindez vonatkozik a szülőkre is. Ha nem segítőtársnak tekintik a pedagógusokat, hanem csupán neveléssel és oktatással fog­lalkozó állami alkalmazottaknak, akiktől hi­vatásuk keretein belül számon lehet kérni az előírtakat, akkor kapcsolatuk ridegebb lesz, s ennek következtében az egész nevelő­munka — hatástalanabb. Az iskolai mun­kához nyugodt légkörre van szükség, hiszen a pedagógusok is érzékenyen reagálnak az őket ért hatásokra, ők is kizökkennek mun­kájuk ritmusából az elégtelen emberi — sőt, ebben az esetben munkatársi! — kapcsola­tok miatt. S megfordítva ők is szárnyakat kaphatnak, ha tevékenységüket jóindulatúan ítélik meg, s partnerüktől — a szülőktől — segítséget kaphatnak a fiatalok formálásá­hoz. Az utóbbi években az úttörőmozgalom és a KISZ is mind jobban segíti a nevelést. A kevésbé formális, valóban tartalmas moz­galmi jellegű tevékenységgel pedagógiailag értékes hozzájárulást adnak a szocialista is­kola kialakításához. Az ifjúsági mozgalmak ma már mind jobban elismert, nélkülözhe­tetlen segítőtársai a pedagógusoknak és a szülőknek, nagy szerepük van abban, hogy tudásban alaposabb, magatartásban és szem­léletben pedig komolyabb, felelősségtelje­sebb lesz az ifjúság. E zekben a napokban csaknem kétmil­lió általános és középiskolás, vala­mint szakmunkástanuló kezdi meg tanulmányait. Ennyi gyerekkel, fiatallal kell foglalkozniuk a pedagógusoknak. Elenged­hetetlenül fontos tehát, hogy az oktatás és a nevelés kérdéseivel még odaadóbban törőd­jenek az állami és a társadalmi szervek is. Járuljanak hozzá mind sokoldalúbban az is­kolák fejlesztéséhez, az oktatási reform si­keréhez s mindenekelőtt a nyugodt, kapko­dás nélküli oktatói-nevelői tevékenység megteremtéséhez, hiszen a tét óriási: ifjú­ságunk jövője. Tóth László dogatták, hogy messze van. Meg tudja, mi úgy vagyunk, mint Petőfi. Szeretjük az Alföldet. — Bezzeg aztán aki itt volt, mind azzal tért haza, hogy jövőre is eljön. Per­sze, ha rákerül a sor. Mert hát sokan vagyunk. — Azt mondta a lányom is — mondja az idős Tóth Sándor; — Apám, menjen Kilencszáz első éves ipari szakmunkástanuló Kaposváron Űj tanévet kezd a Mű. M. 503. sz. iskolája. Igazgatójával, Pintér Kálmánnal az idei szakmunkásképzésről beszél­gettünk. — Van-e változás a évhez viszonyítva? múit — Igen. Körülményeink jobbak. A megyei tanács ille­tékesei — elsősorban Böhm, József elvtárs, a megyei ta­nács vb-elnöke — mindent megtettek a tanítás előfelté­teleinek megteremtéséért. Kü­lönösen Kaposváron sikerült előrelépni. Megkaptuk a köz- gazdasági technikum épületét a Tanácsház utcában, így már nem kell igénybe venni tan­termeket a 3. számú gimnázi­umban. Itt jegyzem meg, hogy a Táncsics Gimnáziumban az új iskola elkészültéig még használunk néhány tantermet. Vidéken sikerült elérni, hogy az oktatással foglalkozó szervek olyan fontosnak te­kintsék a szakmunkásképzést, mint a szakközépiskolai taní­tást. Barcson például a gim­náziumban bocsátottak rendel­kezésünkre tantermeket. Segí­tenek Nagyatádon, Marcali­ban, Siófokon és Fonyódon is. Az eredményesebb oktatás, az oktató-nevelő munka szer­vezésének egyszerűsítése vé­gett a most kezdődő tanévben egységes óratervek alapján ta nítunk. Eddig ugyanis az ipa- rianuló-iskolák mintegy 125 féle óraterv szerint képezték a szakmunkásokat. Most kb. huszonötféle (nálunk tizenhat­féle) óraterv lesz. 1 — Hallottunk az emelt­szintű oktatásról. A megyé­ben is lesz ilyen? — Három évvel ezelőtt az iparitanuló-intézetekben né­hány osztályban emelt szintű oktatást kezdtek el. Ennek az a lényege, hogy növelik az el­méleti és csökkentik a gyakor­lati órák számát. Továbbá, be­vezetik a kémia, az elektrotech­nika és a fizika oktatását. Hozzátenném még ehhez, hogy emelt szintű oktatást csak tan­műhelyekben lehet végezni. Kaposváron az idén lesz emelt szintű képzés. Egy mezőgaz­dasági gépszerelő, egy villany­szerelő, két esztergályos, egy kőműves és egy autószerelő osztályt indítunk. — Hány fiatalt iskoláztak be az idén? — Négyezer-háromszázat. Az elsőévesek száma Kapos­váron 900, százzal több, mint tavaly volt. Az idén huszonki­lenc első osztály lesz. E nagy létszám ellenére is tudunk még fölvenni tanulókat. I — Voltak-e divatos szakmák? — Igen, az autószerelő, a műszerész szakmák még elég­gé divatosak. Kevésbé azok az épületbádogos, a vasbetonsze­relő, az ács-állványozó és bog­nár szakmák. Szeretném meg­jegyezni, hogy kedvezőbb a helyzet, mint a korábbi évek­ben. Sok fiatalt sikerült ke­vésbé keresett pályák felé irá­nyítani. Ügy érezzük, hogy a pályaválasztási tanács munká­jának s a mi agitációnknak beérett a gyümölcse. I — A szakmunkásképzésben érezhető-e, hogy a vállala­tok az új mechanizmusra készülnek? — Igen. Különösen a gépál­lomásoknál van változás. Is­meretes, hogy ezek gépjavító állomássá fognak átalakulni. Nekik kell menni, mint mon­dani szokás, a munka után. Tudják, hogy a piacon csak úgy élnek meg, ha jó mun­kát végeznek. Ennek pedig egyik előfeltétele az, hogy megfelelő szakgárdával ren­delkezzenek. Elhatározták hát, hogy növelik a szakmunkások számát. Az Iharosberényi Gépállomás például szerszám­gépek javítására akarja spe­cializálni magát. Huszonnyolc géplakatos képzését kezdte meg. A Balatonkiliti Gépállo­más általános lakatosokat ne­vel. Mi biztosítjuk számára az oktatókat. Van mozgás Kaposvár üze­meiben is. A Villamossági Gyárban2 negyvennyolcról százra növekedett a tanulók száma. Zollai András főmér­nök nagyon szorgalmazza a szakmunkásképzést. Igyekszik a Vas- és Fémipari Vállalat és a Finommechanikai Válla­lat is. Az utóbbiak az idén a Villamossági Gyárral közösen képeznek esztergályos szakem­bereket. A tanműhelyt a Vas- és Fémipari Vállalat biztosít­ja. A vállalatoknak az új mechanizmusra való felkészü­lését az is bizonyítja, hogy szorgalmazzák az emelt szintű képzést. Ennek persze korlá­tái vannak. Ilyen oktatást csak jól fölszerelt tanműhe­lyekben lehet végezni az ál­talunk biztosított szakembe­rek irányításával. Remélem, hogy e téren előbbre jutunk majd. I — Bizonyára, műtősben az idei terv előkészítésén, fá­radoznak, gondolnak az űj szakmunkásképző iskolára is? — Igen, a jövő évben már ott kellene kezdeni a tanítást. Ahogy hallom, ebből aligha lesz valami. Pedig, ha nem kapjuk meg, bajok lesznek az 1968/69-es tanévben a szak­munkásképzéssel. Nagyon kel­lene szorgalmazni ennek az iskolának az építését — mond­ta Pintér Kálmán. — Mi eh­hez csak annyit tennénk hoz­zá, hogy reméljük, mások is ilyen nagy jelentőséget tulaj­donítanak elkészítésének, és minHent megtesznek azért, hogy kellő időben rendelke­zésére álljon a megye szak­ember-utánpótlásának. Sz. N.

Next

/
Thumbnails
Contents