Somogyi Néplap, 1967. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1967-09-17 / 221. szám

Vasárnap, 1967. szeptember 17.. 7 SOMOGYI NÉPLAP VÉGH ANTAL: Bá után A műfordító műhelyében LÁTOGATÓBAN PAPP ÁRPÁDNÁL és még sokan mások azon­nal reagálnak a világ esemé­nyeire, figye­lemmel kísérik a világ törté­néseit Példá­nak említe­ném Ritszoszt, aki A fekete szent című versében a meggyilkolt Lumumbáról ír nagyon magas fokú lírával. ... Patrice Lumumba, megOIhetetlen a nevetésed — nagy fehér fényfolyamod homölygetik a feketék éjjelében. Jó napot, testvérünk — nevetésed nagy fehér kései belemerülnek a fehér gyilkosok szívébe. Jó napot, Patrice Lnmumba. Fehér nevetésed feltűnik célbavehetetlenü! jelölve szülőfölded fölött a felébredt rabszolgák minden omlatag éjjelében Fehér nevetésed Afrodité felé indul ma este . • • J ávái elmúlt éjfél, de még egyikőjük sem hunyta le a szemét Fojtó volt a meleg. Forgo­lódtak, szuszogtak, gyűrték maguk alatt a lepedőt, és nem tudtak aludni. — Ki kellene nyitni ax ablakot — mondta az em­ber nehezen szuszogva. K3nt tiszta volt az égbolt és magas. Mintha a csillagok la meleget árasztanának ma­gukból, fényesen ragyogták be a fülledt éjszakát Morgóit a kutya. — Jöhetne már — düny- nyögte az ember. — Jöhetne — hagyta rá az asszony. — Semmi baja nem lenne, ha nem maradna utolsónak. — Üjra fészkelődött, oldalá­ról hasra feküdt azitán a há­tára, majd vissza az oldalára megint — Jöhetne már.:: — Majd jön! Aludj! — fe­lélte rá az asszony. — Nekem mondod, de te se alszoL Hogy aludjak, ha nem tudok? Később erős« ugatott a kutya. — Kinézhetnél — szólt az asszony. __ Így aztán csakugyan n em lehet aludni! Még ha te se hagysz. A kutya futkosott le-fől az udvaron, csaholt, morgott, hosszan vonyított néha. — A búr hűljön rád! — mondta az ember forgolódás közben, és a hideg falnak tá­masztotta hátát — Majd meglásd — így az asszony —, kár, hogy nem néztél kL Nagyon a tyúkól körül hallom én azt a ku­tyát A múltkor is így veit, amikor ellopták a csirkéket Akkor Is szóltam. — Van már azóta lakat az (Hon! — Számít Is az! — A múltkor is fölversz. Nézzek ki! Kimegyek, lesek Ide is, oda is, hogy ki viszi hát a csirkét. Vitte ezt a nya- vala. Sündisznót kergetett a kutya! Biztosan azt kerget most is! Mindjárt hajnal, az­tán még le sem hunytam a Az anyja még odacsúszta­tott neki egy húszast Ügy észrevétlenüL Ahogy megjött a fiú, be­tette maga után az ajtót, egy- csomóra rakta le a ruháját, nem is gyújtott villanyt •0 — Maguk még nem alusz­nak? Izzadt testével végignyúlt az ágyon, és lábával az ágy végébe nyomta a takarót Az anyja észrevette. — Takarózz csak be! Meg­izzadtál, még megfázol! Forgolódtak. Nem aludt senki. • (Folytatás a 8. oldalon) A beszélgetés időszerűségét a nemrégiben napvilágot lá­tott Zorbász, a görög című könyv adta, melyet Papp Ár­pád és Szabó Kálmán fordí­tott Papp Árpádot nem kell bemutatni olvasóinknak, kö­zöttünk él a somogyi szárma­zású, egyetemi tanulmányai­nak befejeztével Kaposvárra visszatért tanár, az egyre je­lentősebb műfordító. Lapunk hasábjain is találkozhatott ne­vével az olvasó, több ízben közöltünk verseiből. Az 1951- ben elsőnek megjelent Orosz klasszikusok kötet után egyre több munkájával ismerked­hettünk meg. A könyvespol­cán már látható a sor, melyet hat éve kezdett el építeni Papp Árpád. Beszélgetésünk során a mű- 'l fordító műhelyéről faggattam. Nem a »titokról«, hanem in­kább arról, hogy miként dol­gozik a műfordító, és milyen ambíciók fűtik az idegen nyel­vű irodalom magyar nyelvű tolmácsolására. — A diákkoromban elkez­dődött irodalmi érdeklődésem vezetett idáig, persze azóta sok minden mással párosul­va dolgozik bennem ez az erő. Az egyetemi évek alatt Kardos Lászlónál kezdtem el komolyabban foglalkozni a műfordítással. Latinból, olasz­ból és németből fordítottam akkor. — A polcon sorakozó for­dításai között mintha egyre nagyobb szerepet kapna az új-görög irodalom. Leg­utóbbi két fordítása — az Élet a sírban és a most megjelent Zorbász, a görög — is erről tanúskodik. — Az egyetemi évek utón, itt Kaposváron ismerkedtem meg az új-görög irodalommaL A találkozás mintha véletlen lenne: Aragon. lapjában ol­vastam egyszer egy Ritszosz- verset A lap úgy méltatta a fiatal görög költőt, mint a legnagyobbakat Papp Árpád Ritszosz-fordí- tásai 1964-ben már meg is jelentek a Holdfényszonáta című kötetben. De nézzük csak a megkezdett sort, a gyarapodó köteteket 1961-ben tehát megjelent az Orosz klasszikusok, ezt követte egy év múltán a Szerelmes kalen­dárium, olasz—német fordí­tásokkal 1964: Ó-görög köl­tők kötete és még egy verses kötet Ritszo&z Holdfényszo­náta-ja. 1965: A Védtelenek kötetben a novellák nagy ré­sze az ő fordításában jelent meg, még ha nevét nem is tüntette föl a kiadó... Ebben az évben jelent meg a Modern olasz költők anto­lógiája, rá egy évre az Orosz klasszikusok még egyszer, a Kövek című új-görög antoló­gia, a Bolgár költők antoló­giája, és az első önálló re- gényfordítás, az Élet a sírban. Eddig ez az év volt a legter­mékenyebb. Az idén megje­lent Ezüst szerelmes kalen­dáriumban olasz és új-görög fordításait olvashattuk, a Zárba, a görög című film szinkronizálásában is tevéke­nyen részt vett, majd a Zor­bász, a görög regényalakban következett Gazdag évek gyümölcsei ezek. A számadás komoly munkáról vall — Hogyan dolgozik a mű­fordító? Milyen a mű­fordító műhelye? — A műhely: ez számomra azt jelenti, hogy állandóan fi-, gyelemmel kísérem azt a te­rületet, amelyikkel leginkább foglalkozom. »Bennélést« je­lent ez a műhely, bennélést a napjaink irodalmában. Figye­lek, tájékozódom. A folyóira­tokat könyveket frissen kel­lene megkapnom, ami sajnos éppen az új-görög irodalom tekintetében nagyon nehéz. Ezeket szinte csak közvetítő utakon tudom megszerezni. Es itt dolgozom ebben a szobá­ban, a könyveim között, de ahonnan messzire ellátok. Ez az én műhelyem... — Hogyan választja fct azokat a verseket, melye­ket le kíván fordítani? — Versfordításaim több­nyire saját választásaim. A kiválasztásnál a legfontosabb számomra: mit tud mondani nekem az a vers, és milyen magas művészi színvonalon fejezi azt ki. A mai görög költészet hu­mánus irodalom. A költők egyéni kérdései olyannyira általánosak, olyannyira álta-, lánca emberi humánumúak, hogy egyetemesnek mondha­tók. A görög költők java: Ritszosz, Elitisz, Szikeliánosz — Ügy érzem különösen közel áll önhöz a mai gö­rög líra. Miért? — Mindenről lehet írni ver­set Egy cipőfűzőről is. Ehhez azonban sokkal nagyobb te­hetség kell, és erő, mint az eddigiekben. A mai görögök behozták a lírába azt, ami eddig kívüle volt. összehason­— Szeretnék hallani Zor- bászról is. Véleménye sze­rint mi a sikerének tit­kár is írhatta a kiváló Ka- zantzakisz. Mi lehet a könyv sikerének oka? Bizonyára azokat ragadja magával leg­inkább Zorbász, akik szintén elvágyódnak egy mesterséges környezetből egy elevenebb, hús-vár világba, mint a könyvben szereplő író is. Ez az igény fellép mindenkinél, aki csak a négy fal között éL Persze Zorbász egy másik véglet. Az ösztönéletre való hagyatkozás önpusztítóvá is válhat. Zorbász indulata .líthatatlanul másképpen mint Váz avantgárdok... Tetszik még a görög költők bátorsá­ga, politikai, emberi és mű­vészi bátorsága. Felelős költé­szet az új-görög költészet. A Holdfényszonótából vet­tem bizonyságként egy verset, ami az előbb elmondottakat bizonyítja. olyan, hogy környezetét és önmagát is egyaránt elpusz­títja. — A szokásos kérdést Tervei? — Hamarosan megjelenik"" az Évszakok görög—olasz versantológia. A Tankönyv- kiadó szerkesztésében pedig egy délkelet-európai versan­tológiában szerepelek fordí­tásaimmal, aztán jön majd egy ifjúsági versantológia, egy új-görög novelláskötet. Livaditiszt szeretném a ké­sőbbiekben még bemutatni a magyar olvasóknak. Ezek a tervek. Aztán nem tudom... Horányi Barna a csillák Mikor a bútorokat elszállították, a nagy könyvszekrény felső sarka megütötte a csillárt. Az egész csillár belecsendült , szaggatott, titokzatos harangbo ngással a szobában, mely hirtelen megszélesedett. Bizonyára nem hallatszott a költözködő tulajdonosok feszült figyelme és a szállítók nehéz kiáltozása közt, s midőn teljesen kiürült a ház, s az ajtók becsukódtak, a csillár, attól a véletlen érintéstől miként az inga, lassú, hivatalos, kimért mozdulatokkal és azzal az annyira érthetetlen, megindokolhatatlan, hallhatatlan pontossággal, lengett tovább. szemem­A kutya újra a tornácon futkosott, morgott, ahogy csapódott az utcai kisajtó. — Ideje már — horkan- totta az ember — kitáncol­hatta már mostanra a lelkét is. M egjött a fiú. Bálban volt. Ez volt az első bál, amibe elen­gedte apja-anyja. Megesett azelőtt is, hogy esténként el­elment bámészkodni a bálba, de mindig idejére hazapa­rancsolta az apja. Most szombaton először ment el azzal, ha már befi­zet, marad ameddig tart. — Hadd maradjon — hagy­ta rá az anyja. — Ráér még — ellenezte az ember. Szombaton a fiú borbély­nál járt. Megnyiratkozott. Egész jdő alatt, amíg nyírta a borbély, feszengett; hogyan mondja meg: borotválkozni is akar. Hazafelé menet egy­re az állát simogatta. — Észre se veszik? — mondta otthon. — Mit? — Hogy levágattam! — és tenyerével az arcát simogat­ta. — Ráértél volna még!... A bálhoz pénzt kapott; egy ötvenest. — Nem azért adtam, hogy mind elköltsd! Csak akkor adj, ha kell. Másnak ne fi­zess! SZÓRMÚNIRSIN DASDOROV: ALKONYAIRA ELÜLT A HŰVÖS SZÉL. Az%elgyö- tört fűszálak kiegyenesedtek, s a jurtákból bodorodó füst is nyugodtan szállt fölfelé, a magasba. Az egyik jurta bejáratá­nál sudár leány állt, sze­mét kezével emyőzve a messzeséget kutatta. Mjadag — így hívták a lányt — kosarat vetett a hátára, s elindult tüzelőt gyűjteni. Kisvártatva egy kerek halomhoz ért, melyet a szél hordott össze a pusz­tai homokból. Tetejéről is­mét a távolba kémlelt. Ott, ahol a napkorong elhagyni készült a látóhatárt juh- nyájat terelő lovas körvona­lai rajzolódtak ki élesen. Mjadag arcán mosoly fu­tott át. Hirtelen az jutott eszébe, amit apja gyakran mondogatott mostanában: »■Ügy meghíztak ezek a bir­kák, mint a disznók! Cevel nem tanult hiába, remekül Szormúnirsin Dasdorov — fiatal mongol költő és novellista. Pász­torcsaládból született 1535-ben, Bzl- ső-Góbi megyében. 1555-ben elvé­gezte az ulánbátori pedagógiai fő­iskolát. Több verses- és elbeszélés- kötete jelent meg. Fz az írása a Mongol írószövetség Kultúra és Irodalom című hetilapjában látott napvilágot. re én is tanulhatok tőle«. Majd gondolatai visszare­pültek a múltba — egész sor régi emlék rajzott elő. ... Kislány korában gyak­ran járt Cevellel együtt tüzelőért. Amikor teleszed­ték kosarukat, megpihentek, ő meg odabújt a fiúhoz, s kérlelte, hogy mondja el ne­ki a félszemű őz történetét. ... Aztán Cevel messzire utazott: Ulánbátorba ment tanulni. ... Pár év múlva, nyár derekán — éppen mikor Mjadag tizennégy esztendős lett —, látogatóba érkezett a városból Cevel a feleségé­vel. Házukban összesereg- lettek a barátok, ismerősök. A fiatalember a jurta dísz­helyén ült, édességet oszto­gatott a gyerekeknek. Mja- dag — mint a szomszédék kislánya — két teli marék cuokrkát kapott. A na­gyobb lányok tápra nyílt szemekkel bámulták a jó­vágású Cevel barna se- Ivemköntösét, ragyogóra fé­nyesített vadonatúj szattyán- bőr csizmáját. ...AZTAN MEGINT EL­TELT KÉT ÉV. Egy őszi éjszakán lódobogás, kengyel­zörgés verte föl a csendet Kisvártatva Cevelék házá­ból edénycsörömpölés, vi­dám beszélgetés szűrődött ki Mjadag apja fogta a pipát meg a dohányt és átment megnézni, ugyan ki érkezett. Mjadag is nagyon szeretett volna bekukkan­tani a szomszédékhez, de pi­ronkodott, hátha Cevelt ta­lálja ott?! Jóval elmúlt éj­fél, mikor az öreg vissza­jött, nagyon jókedvűen, egy kicsit be is csípve. No, ért­hető: vendég jött — mesz- sziről! Reggelre Mjadag is talált valami ürügyet, hogy át­ugorjon a szomszédba. És valóban — Cevel volt a messziről jött vendég! Alig­hogy belépett, a fiú felkiál­tott: — Nicsak. Mjadag! No nézd, hogy megnőtt! — Sámlira kell állnod, hogy megcsókolhasd, és még talán úgy sem éred el — mondta az édesapja. A lány elpirult, s nagy zavarában lehunpant a tiü- zelőgyűjtő kosárra. Később, amikor Mjadag odahaza a kecskéket fejte, betoppant hozzájuk Cevel édesapja: — Hál istennek. végleg hazajött a fiam! Pedig még most is a városban ülhetne, s kopogtathatna a masiná­ján. De nagyon vágyódott a szülőföldje után. Jó itt a levegő nálunk a pusztán — az hozta vissza! Kérdeztem a menyem felől is, de csak annyit mondott, hogy elvált az útjuk... Gyorsan múltak a napok — azóta már harmadszor nyílt ki a kék kökörcsin. Cevel és Mjadag mindig együtt voltak: a téli esté­ken párban őrizték a jó­szágot, tavasszal izgatottan várták a kisbárányok szüle­tését, nemegyszer vészeltek át hóvihart, jégesőt. A leány mind jobban megszerette a férfit. Ha úev adódott, hogy el kellett válniuk. Mjadag unatkozott egyedül, s gon­dolatban mindig elkísérte. Telerakta kosarát tüzelő­vel, s leült a földre. A tá­volból egyenesen feléje tar­tottak az alkonyi fénvben lángvörösnek tűnő kövér ju­hok. Nem hiába töltöttek több hónanot a messzi lege­lők zöld füvén! Nagy por­felhőt kavarva odarugtatott elé Cevel is. Miadag elfor­dította a fejét, s azután a szeme sarkából rápillantott. A nap meg a szél barnára cserezte a bőrét: nem cso­da. hiszen egész nyáron kint járt a pusztán, hol itt, ért a jószághoz. Vénségém­ből ott ütötte föl kék sát­rát A fiatalember leugrott a lóról. EH sem engedve a gyeplőt közelebb lépett, s a keze után nyúlt — Engem vártál? A lány megérezte rajta a pusztai szél illatát és a nap melegét Cevel mélyet sóhajtott és csak néz te­néz te arany napsugaraktól körülfont arcát, fénylő kék­be játszó fekete haját. Mja­dag szorosan hozzásimult Lassan minden lila ködbe borult, ám az ég alja még biborszínben ragyogott. A lány pedig arra gondolt hogy az égbolton az a ra­gyogás ebből a férfiből árad. — Látod, Mjadag! És vannak, akik azt mondjált hogy a Góbi istenverte, át­kozott pusztaság. — Ugyan, ki mondana ilyent? — A feleségem. Ezért maradt a városban is1. Vár­tam ... De nem jött. Mjadag hallgatott Cevel sem folytatta. — Menjünk! — mondtas Miadag lehaiolt a kosa­ráért, ám Cevel megelőzte. Aztán szorosan egvméc mel­lett elindultak a r"’*; után. AZ ÖREGEK A JURTÁK FELÖL fürkészték az ég al­ját. S szemük előtt a bí­borba hajló láthatáron a nyáj felverte sárga porfel­hőből két közeledő emberi alak körvonalai bontakoztak ki: egy férfi, hátán kosár, s egy lány, aki kantiárszá- ron vezeti a férfi lovát (Fordította. Várkonyi KataílM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents