Somogyi Néplap, 1967. augusztus (24. évfolyam, 180-206. szám)
1967-08-08 / 186. szám
Kedd, 196", augusztus 8. 3 SOMOGYI NÉPLAP f) gy kerek arc buk- kan elő a lombok ( _/ közül: izzadságpatak ck gördülnek alá a porlepte bőrön. És most, hogy kiáltásra nyílik a száj, eltorzul ez az arc. — Mikor hozzátok már a vizet, az istenit?! Azt akarjátok, hogy az ember szóróján pusztuljon?! Egy negyven körüli asz- szony néz föl a kazalra, átveszi ezt a hangot. Ügy kiabál, hogy belesápad. Víz kell! Hát nem értitek? Hogyan lehet masináim víz nélkül? — Hoznak már, na. — Ez a hang csendes, csitttó. Fodor Károly brigádvezetö nyugtatja a kiabálókat, és közben hozzáteszi: — Mindent készen várnak. Ez az első nap itt ezeknél az osztagoknál... Az alacsony cigánylányt vízért menesztik a többiek. Most jön le a gépről, ő vágta el a kéveköteleket az etetőnek. Lejárt az egy óra munka, most egy óra pihenés következne. De vízért kell szaladnia. Ahogyan lejönnek a gépről, az osztagról, a. szalma- kazalról, leheverednek a gyepre, és onnan nézik társukat az asztagon, amint hajigálja a kévéket, és izzadságtól csillog meztelen háta, meg nézik Varga Jó zsefet, a váltós etetőt, aki egyensen áll a dob mellett, és eteti a gépet. Valameny- nyien kapolyiak, az Üj Élet Tsz tagjai, ismerik jól egymást. Többségük együtt csépelt tavaly nyáron is. Részért dolgoznak. Az elcsépelt gabona öt és fél százalékán osztozkodnak tizenkilencen. Nem ritka, hogy búzából száznyolcvan—kétszáz mázsát is elcsépelnek naponta. Reggel fél hattól este fél nyolcig zúg a gép a szérűn, falja a kévéket, és ontja a szemet a zsákokba, meg a szalmát a kazalra. És izzasztja az embereket. Az árnyékban »megáll« a levegő, fullasztó meleg van. Vizet hoznak, és nem baj, ha a demizson tartalmából lecsurog valamicske a forró bőrre is. Az éppen pihenők nem sokat és nem szívesen beszélnek. Mit kell kutatni gondjaikat, bajaikat, örömeiket? Sokat dolgoznak, ez mindennél világosabb. Most ez a fontos: a csépiéi. Utána ki-ki másutt talál elfoglaltságot. — Évtizedekkel ezelőtt szegődtem el először cséplőgéphez etetőnek, azóta minden nyáron ezt csinálom. Egyébként cipész vagyok. __ ? — No, igen, csak ritkán dolgozgatok a mesterségemben. Fogytán a munka, többnyire a szimvártóskodás hoz pénzt. Javítgatom a téesz lószerszámait. — És a lovak száma is csökken. — Nem, nálunk iaazán nem csökken, sőt. Olyan szép csikók vannak a szövetkezetben ... A lótenyésztés eredményeit Ükös József, a cséplőgép felelős vezetője bizonygatja; aki pedig a cipészkedés mellett csapott fel etetőnek, Pikli Imre. Szóba kerül a régi cséplés is, amikor nem lehetett eny- nyit keresni, mert sok idő esett ki azzal, hogy naponta kétszer-háromszor is hú- zatták a gépet egyik gazda udvarából a másikéba. Itt a szövetkezetben most három helyen vannak az osztagok, a határ három különböző részén. Hőség van. irgalmatlanul tűz a nap, de Mongol gyerekek Balatonlellén *■Nemzetközi úttörőtábor — Kaposvári járás«. Ez a felirat fogadja Balatonlellén a kaposvári járás úttörőtáborának kapuján a látogatót. Ám magyarázatra nincs különösebb szükség, amikor az udvaron felállított pingpong asztalra nézünk, ahol pattog a labda, s két sötét hajú, barna bőrű jellegzetes arcú izmps fiú kezeli az ütőket. A hónap első napián tizenkét mongol úttörő érkezett a kaposvári járás úttörőihez, hogy az úttörő négytusa nemzetközi verseny fáradalmait a tó mellett pihenjék ki. Tantuur Cerendorzs, a csapat vezetője a megérkezésről beszél. Nagyon kedves és megható percek voltak a balatonlellei állomáson, a magyar úttörők vi- rágcsokros sorfallal várták a mongol pajtásokat, az egész üdülőtelep felfigyelt a megérkezésre. Ettől kezdve mindennap, minden óra rejtegetett valami meglepetést, kellemes élményt a távolról jött úttörőknek. A tábor vezetősége, a kaposvári járás táborozói, iskolásai ezernyi apró figyelmességgel igyekeznek felejthetetlenné tenni mongol vendégeiknek az együtt töltött napokat. A legnehezebb a nyelvi nehégségeket áthidalni. Oroszul próbálnak boldogulni a gyerekek, viszont ezen a nyelven leginkább csak Cerendorzs — vagy ahogy a táborban nevezi mindenki — Ceri ért. így aztán a legszükségesebb szavakból kölcsönösen nyelvórákat vesznek. — Több olyan mongol szó van, ami nagyon hasonlít, csaknem ugyanaz, mint a magyar megfelelője — újságolja tá- jékozottan az egyik igáit pajtás. — Amire elmennek, már egészen jól megértenénk egymást... A mongol úttörők már összemérték erejüket és ügyességüket sportban is a magyarokkal. A labdajátékokban — a futball kivételével — úgyszólván verhetetlenek. Főként asztaliteniszben szereznek meleg perceket a mi gyerekeinknek. Sokat pihennek és alszanak, Ce- rendarzs elmondja, hogy a mi kiimánk még mindig nagyon szokatlan nekik. Megviseli őket a levegő számukra magas páratartalma. Az étkezéssel is akad néha probléma, a paradicsommártás túlságosan is édes nekik, a teát citrom nélkül, sóval isszák stb. Az oroszul tudók megragadnak minden percet, hogy faggassák a vendégeket vagy Zsuzsát, a tolmácsot, hogy minél többet megtudhassanak Mongóliáról, s arról, hogyan élnek ott az emberek. Nagy csodálkozással fogadták valamennyien, amikor meghallották, hogy Mongóliában hároméves korukban már lovagolnak a gyerekek, lányok, fiúk egyaránt. Luvszán Avgájhu például — aki hatvan méteren rekordot futott a versenyen, s az egyéni összetettben a negyedik helyet szerezte meg — vadlovakat tör be otthon. Szombaton bővül a tábor. Nemcsak új pajtások érkeznek a járás csapataitól, hanem huszonhat NDK-beli, úttörő sportoló is érkezik vendégként. Strubl Márta valami szélmozgást mégis lehet érezni, nem úgy, mintha házak között állna a gép... Az egyik asszony, Pivon- ka Istvánná, a legderűsebb mindannyiuk között. Pedig ő is fáradt, mint a többiek. De viccelődik. megnevettet mindenkit. Mosolyog Pikli bácsi is, nevetnek a fiatalabbak is. Valaki egy marék körtét tesz a gyepre. Megeszik jóízűen. A kazal felől jelzik, hogy várják a váltókat... A pihenő emberek fölká- szolódnak. Még egy kiadós húzás a demizsonból, megropogtatják tantailcat, és elindulnak a fák alól, ki a forró napsütésbe. A letaposott gyepre most egyenként telepszenek le az újonnan érkezettek. ú"u ahogyan értük ment a váltás. És ott kinn, a sziporkázó perzselésben, monoton egyhangúsággal falja a kalászokat a gép. Egyre alacsonyabb lesz az asztag és magasabb a szalmakazal, s ott hátul, a gép mögött sokasodnak a gabonával telt iákok. Hern esz Ferenc Egymásra találtak Száva János tiszavasvári lakos 25 év után találta meg Ukrajnában élő hozzátartozóit. Mint gyermek, a második világháborúban, 1941-ben sodródott el szülőföldjéről, magyar katonákkal került hazánkba, Tiszavasváriban nevelkedett föl, ott alapított családot. Állami és társadalmi szervek hathatós segítségével sikerült felkutatni testvéreit, s az 1966—67-es év fordulóján Ukrajnában megtörtént a várva várt első, személyes találkozás. Száva János közeli hozzátartozói most viszonozzák látogatását. V. A. Szávics és G. T. Szávics, Száva János testvére és nagybátyja, valamint a házastársak vasárnap este érkeztek meg Magyarországra. Amikor sírt erdő A kutya bizalmatlanul, az erdész szótlanul figyel. — Értem én, kérem — mondja utóbb —, de ha lehetne, fogjuk rövidre a szót Arról az éjszakáról nem tudok és nem is akarok sokat beszélni. A szemével int, mire a kutya lefekszik a lába elé. — Látta már vagy csak úgy kérdez? — Láttam. Azt vettem észre, ha egy ideig nézi az ember, valahogy elfogja a szomorúság. A csárdái errdészház előtti tisztáson állunk. Innen is lehet látni az erdőt. Azt a- részt is, ahol a vihar miatt egy órán át sírt az erdő azon az éjszakán. — Az erdész — Molnár György — harminc éve él itt, de idestova már hat évtizede ismeri ezt a tájat így kezdi az emlékezést: — Szokásom szerint akkor délután is bementem a kastélyhoz. A mérnök elvtárssal mindig megbeszéljük a tennivalót. Amikor végeztem, visszakéri káztam a csárdához. Er dészkocsma ez. Esténként majd minden barátom megiszik itt egy-két kortyot. A halászatról folyt éppen a szó. Vasutasok is ültek közöttünk. Közel az állomás, és aki nem szolgálatos, az csak kapja magát, és máris itt terem. Hat óra után elköszöntem, és el- kerékpáiroztam haza. Elláttuk az asszonynyal a jószágot, megvacsoráztunk, és szokás szerint korán lefeküdtünk. így, távol a világtól koránfekvővé válik az ember. Persze csak azért, hogy hajnalban idejében talpon legyen. Egy idő óta, ahogy leteszem a fe jem, rögtön elnyom az álom. Ezen az éjszakán is mélyen aludtam. Arra ébredtem, hogy ráz a feleségem. — Ébredj már! Ébredj! — Mi van? — kérdeztem indulattal, mer nem szeretem, ha háborítanak. — Hallgass csak! — mutatott az ablak íe lé a sötét éjszakába. — Cudar idő lehet.. . Üvegcsörömpölés vágta félbe a szavát. Kitört az egyik ablak, aztán a másik, a harmadik. Villámok hasogatták az eget és úgy üvöltött a szél, hogy belebórsodzott az ember háta. A kitört ablakon át úgy ömlött be a jég, mintha lapáttal szórták volna. Recsegett, ropogott, zúgott és kavargott minden. Sok mindent megértem már, de ez az éjszaka... A villámok fényénél úgy látszott, földig hajolnak a fák... Nehezet sóhajt. Maga elé néz. — Egy órán át álltunk az ablaknál. Akkor már csillapodott a szél. Kijöttem. Még vaksötét volt az éjszaka. Tisztán hallottam, hogy nagyokat sóhajt az erdő. Összesöpörtük a jeget meg az üvegcserepet, de már nem tudtam elaludni. Háromkor fölkeltem, és elindultam hazulról. Akkor kezdett pir- kadni. Fél négy körül értem a központhoz. Ezt az utat máskor öt perc alatt teszem meg. Néztem az erdőt, és nem hittem el, amit láttam. Mentem tovább, és végig, mindenütt ugyanazt láttam.' Kilométereken át. . . Csönd van. Az öreg erdész még mindig nem emelte föl a tekintetét. — A központban először a mérnökkel, aztán a kerületvezetővel és az egyik erdész barátommal talírkoztam. Máskor köszönni szoktunk. Most, nem szóltunk egymáshoz semmit. Egy rigó fütyüli szét a csöndet. Hosszan és cifrán fütyül. Hatalmas, öreg tölgy te éjén éneked a színes tollú madár. Ez az egyetlen sértetlen fa az egész környéken Még a legvékonyabb ága is ép. — Betyárfa volt — mondja az erdész. Patkó Bandi szokott szalonnázni alatta. Etöl a fától talán még a vihar is félt. A hivatalos adatok szerint a középrigóci erdészethez tartozó területen 150 nülliós kárt okozott a vihar. Negyven—hatvan éves fákat tört derékba és csavart ki tövestül. A kitört famennyiség 22 000 köbméterre tehc- x A becslők úgy mondják, ez 66 000 darab át jelent. Ezért sírt az erdő azon az éjszakán Németh Sándor Nézd a munkát, s feledd a csöndet, Mert itt minden zúg, fújtat, zizeg. Búg a gép, és rázza a földet... A munka most kenyérrel fizet!
