Somogyi Néplap, 1967. augusztus (24. évfolyam, 180-206. szám)
1967-08-27 / 203. szám
Vasárnap, 1967. augusztus 26. 7 SOMOGYI NÉPLAP A közművelődés érdekében Hústalan nap vott az Intézetben, a munkát viszont annál bővebben adagolta a főnök, így aztán Kovácsot együttes erővel csigázta-el az éhség és a robot délután fél ötre. Ráadásul őszies eső fogadta az utcán, tehát okkal érezte nyomottnak a kedélyét, ami különben sem szokatlan agglegényeknél. Már messziről meglátta a nedves járdán a Csemegebolt neonreklámjának fura, kissé idegesítő fényreflekszeit, s ami- kar a világító tócsához ért, önkéntelen ül lábú j j hegy re állt, mintha vízszintes kirakaton járna. Megnyugvással, a hazaérkezés némi családias érzésével lépte át a önkiszol- gál. bolt küsszöbét. Hiába kínozta éhség, sokáig üresen fityegett karján a műanyag kosár. Unta mar a kolbászt, a sonkát meg a többi . kincstári hentesárut, ám el kellett ismernie, hogy inkább a zacskóból magányosan elköltött vacsorákat unja Végül is a hűtőpulton díszelgő friss, gusztusos disznósajt nyerte meg leginkább tetszését — ropogós kenyeret, jóízű savanyúságot, egy bögre forró teát_ képzelt mellé, és ettől mindjárt türelmesebben viselte 6orsát a pult előtt ágaskodó tömegben. Még arra is futotta megbékéléséből, hogy elszórakoztatta tekintetét a gyerekeken, akik anyjukat vonszolták az édességpulthoz Az idill üdesége szokatlan, de annál kedvesebb volt agglegény természetének, s megzavarta derűjét egy kézcsonk, amely váratlanul felbukkant az orra előtt Kovács kénytelen volt jobban szemű gyre venni a mellette álló koros férfit. A rokkant egyáltalán nem látszott elesettnek, sőt némi arisztokratikus pózzal tartotta magát. — Kérek tíz deka emen- thálit — mondta katonásan, de észre lehetett venni tartózkodó mohóságán, hogy nyelvét ingerli a sajt várható jó íze. A fehérsapkás kiszolgáló leemelte az üvegpultról a sajt fél korongját, megsac- colta, mekkora éket vágjon le róla, s máris ott hintázott a mérlegen a csonka kezű férfi vacsorája. — Lehet másfél dekával több? — kérdezte a kiszolgáló majdnem erélyesen, mint aki tudja, hogy kérdése csupán formális, hiszen a vásárlók ritkán mernek akadékoskodni. Kovács látta, hogy a csonka kezű szemrehányóan pillant az eladóra, s azt is megállapította tekintetéből, hogy nem kicsinyességből, hanem a precizitás kedvéért ragaszkodna a pontos súlyhoz. — Legyen — biccentett egy kurtát a csonka kezű —, majd logarlécet vett elő a belső zsebéből. Groteszkül, de mégis ügyesen támasztotta kézcsonkjával a finom szerszámot, és ép kezével gyorsan kiszámolta, mennyibe is kerül a másfél deltas többlet A tragikomikus jelenet annyira megdöbbentette Kovácsot, hogy körül kellett néznie, más is látja-e a bogaras csonka kezűt számtan- példája megoldása közben. Alig emelte följebb a fejét tekintete egyenesen egy szőke nő szemével találkozott Kovács ettől mégjobban megdöbbent. Ahogy összekötötte őket a hangulat azon«» hullámhossza, ahogy mosolyuk azonos árnyalatot tükrözött, meg kellett értenie Kovácsnak, hogy ezt a nőt nem szabad kiengednie látómezejéből. Valóságos Elke Sommer — állapította meg az agglegény, de érezte, van valaki, akire pontosabban emlékezteti a nő. — Tessék kérni — sürgette az eladó. Gépiesen rendelt tizenöt deka disznósajtot, s közben komolyan aggódott, nehogy szem elől tévessze a szőke szépséget, akinek egyre nőtt a jelentősége, ahogy kígyózva távolodott tőle, közben ezt-azt válogatott kosarába az átvilágított pultokról. Már-már eä tökélte magában Kovács, inkább lemond a vásárlásról, de akkor s«n hagyja kicsúszni figyelméből a szőke nőt Megnyugodott, amikor tapasztalta, hogy a nő is hát- ra-hátra pillant, csak úgy mellékesen, jóindulatú közönnyel, aminek azonban tévedés lenne félreérteni a jelentőségét Elke Sommer, Elke Sommer... — ismételgette a nevet Kovács, miközben kapkodva kért fél kiló kenyeret, majd mint a váratlan szerencse, fölfénylett előtte az igazi név: Markó Ádámné.. Igep, ez az asz- szony annak a Markónak az elvált felesége, akivel tavaly együtt dolgozott a Budapesti Nemzetközi Vásáron. Látta őket ebédelni a Paprika Csárdáiban, az asszony többször eljött a férje elé, és amikor Kovács irigykedve megjegyezte, hogy mennyire ragaszkodnak egymáshoz, Markó szomorú iróniával közölte, hogy sok a megbeszélni való a válóper miatt. Kovács gyorsan felmérte, melyik pénztárnál állnak kevesebben, és a rövidebb sor végére zárkózott. Feszült benne a türelmetlenség, szemmel nógatta gyorsabb munkára a pénztárosiét, közben riadtan figyelte, milyen rohamosan húzza magával a másik sor a szőke asszonyt a kassza felé. Nem mozdulhatott, korlátok közé volt zárva, amikor a szőke asszony elhagyta az üzletei. Végre 5 is fizethetett, valósággal kiugrott az utcára. A posta előtt érte utók Mindjárt vissza ís hőkölt, nem tudta, hogyan szclúsa meg. Kétlépésnyi távolságon! követte és egyszerrz nagyon szánalmasnak érezte magát. Miként az a csonka kezű a logarléccel, most ő is tragikomikusnak tűnhetett markában a disznósajttal s kenyérrel. 3os szánkód itt, miért hagyta a hivatalban az a ktatáskáját. Amellett ilyen korban már bajos egyszerűen leszólttani valakit, és az a tudat is viszolygóvá tette, hogy az első szavak mindig kínodat; mindig mesterkéltek. De ugaynak'.or f.zt is tudta, hogy ezt az álkal(Stotz Mihály rajza.) mat nem szabad elszalasztania. Váratlanul hátra pillantott a nő, kissé meghökkent, sietett volna tovább, de a szemében táguló csodálkozás mosolyra változott. Most, most kell szólni valamit — sürgette Kovácsot a szándék, mintha mozduló villamosra akart volna felkapaszkodni. — Még mindig a logarlé- ces jár az eszemben — mondta végül természetesen. — Talán nem is olyan különös — vélte az asszony. — így legalább ritkábban csapják be. Ha tíz lépést megtesznek egymás mellett a kölcsönös jóindulat jegyében, akkor már nagy baj nem lehet — mérte föl Kovács a helyzet lélektani egyensúlyát, és hasznára vált az önbátorítás. — Azt hiszem, igaza van. Bizonyosan oka van rá, hogy ne hagyja magát becsapni. De látja ... bocsánat ... milyen neveletlen vagyok. Fecsegek össze-visz- sza, közben elfelejtek bemutatkozni. Kovács Péter, ha megengedi... Az asszony érdeklődve figyelt egy pillanatig, de nyugodt tekintetében fölsejlett a bizalmatlanság árnyalata. Üj- ra megnézte Kovácsot, aztán parányi kacérsággal mozdult a feje, majd a RÖLTEX kirakatára pillantott — Markó Ádámné vagyok. Kovács megértette, hogy a Csonka kezű Sors is néha előveszi a logarlécet és kiszámítja a ritka szerencsét. Már pontosan tudta, hogy ma nem egyedül vacsorázik. Boros Béla — ÉS A SZÍNHÁZJEGYEK ÄRA? — Vajon kapunk-e majd támogatást a könyvtár építéshez, vagy azt mondják: magad uram, ha szolgád nincsen? — Ingyenes maradhat-e a középiskola? Ilyen és hasonló kérdésekkel naponta találkozunk. Az új gazdasági mechanizmus előkészületei a kulturális közvéleményt is megmozgatták, s e hullámverés naponta új problémákat sodor a diskurzusok középpontjába. Nem valószínű, hogy ebben a percben bárki is mindenre — árakra, költség- vetési adatokra, gazdálkodási részletszabályokra — kiterjedő tájékoztatást adhatna ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban. Az alapvető elvi és gyakorlati problémák azonban már tisztázottak. Elsősorban az is, hogy kultúrpolitikánk fő céljai továbbra is változatlanok, nem igényelnek módosítást. Ami változás várható várható a népművelés területén az új mechanizmus keretében, az elsősorban az ésszerűsítésben, a munka hatékonyabbá tételében várható. A Művelődésügyi Minisztérium egyik vezetője így fogalmazott: ■*Korszerűsíteni és a reformokhoz igazítani kell a népművelés gazdálkodását is. Az a központi gondolat, hogy nem lehet egyaránt ráfiztéses a jő is meg a rossz is, * hogy egyszer majd el kell érni ahhoz, amikor csak a jó a nyereséges.. .* Ez egyebek között azt Is jelenti, hogy a kulturális vállalatok, intézmények munkáját módosítani keil. Bizonyos korszerűsítésre szorul a különféle beléptidíjak rendszere. Ennek nem a mostani árszínvonal emelkedése, hanem differenciáltabbá válása lesz a következménye. Már ebből is nyilvánvaló, hogy a művelődésügyi miniszter árhatósági jogkört gyakorol. Ez a tény pedig arra jelent biztosítékot, hogy a kulturális termékek és szolgáltatások árképzésének alapelvei és gyakorlata elsősorban a közművelődés általános érdekeit szolgálja Ténagy Sándor: HALAM HORDOZÓI Amit megtaláltam, már nem hagyhatom el soha. A friss tej jóizével szétáradó reggeleket, a madárfüttyből épült lombboltozatú palotákat, gyermekkoromat, a kenyér-kaszáló áhítatot, amikor hátamba izzadt a nap, és bőrömet lázasra verte a kalász, első csodálkozásomat, vérem térdreborulását, a félénk ájulást testem testvérének egyszerű csodája előtt, a szorongást, hogy mindez nem sokáig tart, a döbbenetét, hogy nem tartott soká, a város gyárkaiedrálisait, a köznapi buzgólkodást az izmok imaházában, az elégtételt, amit csak a munka adhat, az első munkást, aki szerszámaimat idomítva ööcsévé fogadott, a szilárd szavakat, a nyugtalanságot, kíváncsiságom hetedhétországát, aztán újra a szerelmet, a szemek kitakarodzását, a szerelmet: szikrázó nyári dél kútra-hasaló szomjúságát, a szerelmet: téli éjszakák kályhát-ölelö didergését, egyedüli bátorságo mat, hogy boldog akarok lenni — Mindig találok valamit, amit nem hagyhatok el soha. Egy embert, aki csak rámnéz és megy tovább, de visz magával, egy virágot, amit nem tépek le, csak rámosolygok, de van hozzá közöm; mindig találok egy szót, egy jó barátot, egy percet, egy mozdulatot, hogy elhiggyem: hálával tartozom holnapi életemért. Vágó János: BALATONI ÉLMÉNY (linómetszet), MINISZTERTANÁCSI HATÁROZAT is született a közelmúltban e kérdések szabályozása végett. Általános megelégedést váltott ki a határozatnak az a részév mely leszögezte: o művelődésügyi intézmények ellátásának jelenlegi szintjét meg kell tartani, egyúttal biztosítani kell az összhangot a tervekben szereplő fejlesztési célok és a rendelkezésre álló anyagi eszközök között Hogy változatlanul a bevált szocialista kultúrpolitikát folytatjuk az új gazdasági mechanizmus kévéiéi között is, azt egyebek között a szóban forgó kor- . mányhatározat alábbi döntései példázzák: A tankönyvek és a tanszerek kivételével továbbra is változatlanul ingyenes az általános iskolai, a gyógypedagógiai iskolai s a középfokú oktatás, a szakmunkásképzés, a dolgozók általános iskolai oktatása. Fenn kell tartani továbbra is az alsó és középfokú oktatásban a szociális rut- tatások (diákotthon, tanulószoba, menza, napközi otthon) jelenlegi térítési szintjét, de ennek egyénenként jobban kell alkalmazkodnia a szülők anyagi helyzetéhez. A felsőoktatásban olyan, új tandíj-, ösztöndíj és szociális támogatási rendszert kell kidolgozni, amely a jelenleginél jobban serkenti tanulásra a diákot, le a mostaninál érzékenyebben ügyel arra, hogy a szociális szempontból jobban ráutaltak nagyobb arányban részesüljenek a társadalom támogatásából. Alighanem nagy érdeklődést vált ki az a döntés is, amely szerint a művelődés- ügyi miniszter rendelkezésé- „ re álló kulturális alap léte- sül. Ennek rendeltetései a fontos kultúrpolitikai célok megvalósításának anyagi támogatása, a művelődéspolitikai szempontból értékes művek alkotásának ösztönzése, népszerűsítésük elősegítése. Az alap anyagi bázisát — egyebek között — a szórakoztató jellegű kultúr- termékekre, a szolgáltatásokra kivethető úgynevezett kulturális járulék biztosítja. Kétségtelen, hogy az új helyzetet az is jellemzi majd, hogy az eddiginél jobban megnézik az illetékesek minden fillér helyét. Azok a népművelési helyi vezetők, akik eddig minden apró- cseprő gondjuk megoldását »föntről-« várták — nehéz helyzetbe kerülnek. A munka továbbfejlesztésében túl a mainál nagyobb mértékben kell támaszkodni a helyi kezdeményezésekre, erőforrásokra. Persze ez — mivel a vállalatok, szövetkezetek is hatékonyabb gazdálkodásra törekszenek — nem lesz könnyű. De a népművelőknek meg kell értetniük a gazdasági élet helyi irányítóival, hogy a népművelési keretek-alapok biztosítása később mennyire gyümölcsözik. AHHOZ, HOGY AZ ILYEN ÉRVEK DIADALMASKODJANAK, a vitázó szavak egymagukban kevesek. A népművelés mindennapi gyakorlatának színesedése, ésszerűsítése, a népművelésen belüli gazdálkodás szembeötlobb fegyelme válhat a leghatásosabb szószólójává a jó ügynek, melyet a tervezett intézkedések is csak szolgálni kívánnak. Bajor Nagy Jent
