Somogyi Néplap, 1967. augusztus (24. évfolyam, 180-206. szám)
1967-08-20 / 197. szám
Yacámap, 19ff7. augusztus 20. 7 SOMOGYI NÉPLAP Csanády János: KENYÉR ! ÜNNEP Az első harapásra nem emlékszem. Aztán — iskolatáska mélyén újságpapírba bújt szerényen. S jöttek mind nagyobb harapások — és már küzdeni kellett érte. Korai felkelések, kései elalvások; a kapa nyele, a kalapács, az ásó-gereblye. Az íze egyre erősebb lett. S egyszer csak hirtelen hiánya a kukoricalisztbe is belopta szagát, pirosát, ropogósát. Testét milliók áhítozták, S eszme lett, világnyira tágult: Seregek drága vére hullt, Kaszák helyett ágyúk küzdöttek érte, a béke szimbóluma lett. Harmadnapon megszületett, — nem mannaként hullott e főidre — Es most egyszerre táplálkoznak belőle a roppant földgolyón a saskeselyük és a galambok! Pákoliíx István: ]í Fridecxky Frigyes: TEKERCS Színes posztóból összevarrt tekercs tarkállik fönt a rossz tyúkóltetőn; kopott, molyrágta kis darabnyi múlt, hosszan megállít, rá-emlékezőn. (Aprócska asszony fogja hirtelen s a feje fölé fürgén fölteszi; ne nyomja majd fejét a telt kosár, ha Kishegyről a szilvái cipeli.) Nem fogta, mégse dőlt le a kosár, tetszett nekem a mutatvány nagyon; — most rám nehezül minden súly, teher, míg a tekercset megsimogatom; ez koptatta le kis, aszott fején hírmondóba maradt ezüst haját; csak úgy magamnak suttogom: mama, segítenék, ne nyűje el magát. S már fejemen van az avítt tekercs. Szegény anyám, ha látná a fiát! Emlékezőn egy percig hordozom alázattal, mint szent a glóriát. ESTE Hegyek egymáshoz bújva szenderegnek, zizegve hulló neszt szitál a szél, veres szemekkel néz a nap keletnek, s az est, miközben csillagot sepreget, esett gyereknek csendesen mesél. Mogorva házak halkan füstölögnek, sovány kis utcák nyújtóznak nagyot; a hold mocorgó tócsát ■ gyűjt tükörnek b habár bozontos felhők sündörögnek, örömre lobbant sok-sok ablakot. Éjjé sötétül lassacskán az este, tévészemekkel nézi már magát, akác áll sűrű kontyát leeresztve. >— Motorrobaj robbanva ront az estbe szilánkká zúzza a csend üvegfalát. Irta: Molnár Zoltán József Attila-díjas író A z ünnep — augusztus húszadika csak úgy érthető meg igazán, s ezért csak úgy gyarapítható s használható jel mind bölcsebben a jövőben — ha megkeressük múltját. Éppen csak jelezve, mire gondolok. Az egymásra következő társadalmak örök rendje szerint mi a hajdani Szent István király napját Alkotmány-ünneppé avattuk. Megfűszerezve még az új kenyér ünneplésével, amivel ködbe vesző ősidők ünnepét támasztottuk fel, imitt-amott formálisan, másutt meg szinte eredeti pompájában. Foghatjuk fel úgy is, hogy már a legrégibb időktől kezdve az új termés betakarításakor az emberek hálát adtak az isteneknek az égi adományokért; de felfoghatjuk sokkal igaza'o- ban: a maguk munkáját ünnepelték, diadalukat a természeten, melytől véres verítékkel kicsikarták emberi létük föltételeit. De az ember harca a természettel az ismert történelemben elválaszthatatlan a társadalmi harctól. A természet vak erőivel való küzdelmet hol nehezítette, hol könnyítette annak a küzdelemnek sikertelensége vagy sikere, melyet az emberek, legalábbis legjobb- jaik, a társadalmi haladásért vívtak. S tudjuk, hogy e harcoknak, egyáltalán a termelésnek és társadalomnak minden kérlelhetetlen törvénye — éppen mert az emberek nem ismerték, nem ismerhették — úgy hatott, olyan vakon és sorsszerűén, akár a szintén felfoghatatlan természet a maga szakadatlan villámaival, özönvizeivel és vulkánkitöréseivel. Óhatatlanul ezért minden újkenyér-ünnep, minden áldozat az új termés betakarításakor egyben ünnepe az ember, az emberiség küzdelmes útjának a sötétség birodalmából a világosság birodalmába; a természet törvényeinek nem- ismerésétől a természet törvényeinek fokozatos és TORNYOK KÖZÖTT (Cservenka Ferenc felvétele.) gyorsuló meghódítása felé vezető út ünnepe, a társadalom még nehezebben megismerhető törvényeinek meghódítására vezető út ünnepe. Amelyet éppen a ma élő nemzedékek kezdhetnek igazán és bizalommal ünnepelni, midőn az emberiség előtt mindinkább kitárul egy valóban emberi jövő horizontja, melyet legjobb reményei szerint maga alakít a maga tiszta szándékai szerint. S mi, akik Marx és Lenin tanítványaiként megtanultuk a társadalom alakítha- tóságának első törvényeit, éppen ezekben az években, évtizedekben nemcsak győzelmeink, de vereségeink és szenvedéseink árán értettük meg, hogy ezeket a törvényeket sem büntetlenül megsérteni nem lehet, sem tétlenül várni elkerülhetetlen érvényesülésüket. Megtanultuk immár nem csupán elméletből, hogy csak emberi tömegek értelmes és tudatos cselekvése, küzdelme változtathatja szabaddá, s fejlesztheti igényeihez mérten termelőké- vessé, hatékonnyá a társadalmat. Éppen most, az új mechanizmus bevezetésének küszöbén különös jelentősége van ennek az ünnepnek. A betakarított termés, az új kenyér, a természeten aratott diadal s a társadalmi tevékenységünket szabályozó, időnként megújuló Alkotmány együttes ünneplése természetszerűen válik az újnak és az új harcokra való készülésnek az jinnepét vé. Ipari üzemeinkben és a mezőgazdaságban egyaránt" akárha a munka felsorakozott seregeinek seregszemléjét tartanánk meg az idén. Ötvözhetünk-e jobban közös ünnepbe tiszta és Ősi hagyományokat a jövő építésének legnemesebb szándékaival és lelkesítő terveivel? Molnár Géza: íAUGUSZTUSI KÖZJÁTÉK LEÁNY NÉPVISELETBEN Az egész rokonság megőrült, mindenkire rájött az építkezés, tatarozás, mázolás. A tavasz hűvös volt, esős, tologatták a munkát, majd ha megjön a jó idő, végül rászakadt a városra a kánikula Csak természetes, hogy ezt a döglesztő hőséget várták, amikor az emberről amúgy is ömlik a víz és liheg, mint egy kutya a láncon, s amikor ezek a beton- és üvegskatulyák úgy átsülnek, mint a szardíniásdobozok a sütőben. Most boldogok mind, hogy összetologathatják a bútorokat, cipelhetik a foteleket, re- kamiékat egyik szobából a másikba, gebédhetnek a huszonöt kiló bécsi meg a nyolc kiló piktortégla alatt, míg felmásznak a negyedik emeletre, kenhetik a plafont, keverhetik a színt a falakhoz. Jenőék is. A régi proliházban most fogtak hozzá az etázsfűtés szereléséhez, átvésték a téglát, leverték a vakolatot, s ha már benne voltak, csak természetes, hogy ajtót, ablakot, mindent átmázoltak, lakkoztak, a falak új, modem színeket kaptak. Frontátvonulás is volt közben, az idegek pattanásig feszültek, atyák és, gyermekeik óránként ösz- szevitatkoztak, feleségek féltékenység! rohamokat kaptak, mert hetek óta a földre dobott matracokon aludtak. Hajnalban keltek, éjszaka még surrogott a csiszolópapír az ajtófélfákon, a hajnal már a frissen szappanozott falakon ragyogott, hogy mi a szakramentumnak kell ez a rohammunka, mért nem ér ez még rá egy-két hetet... A panasz Károlyból ömlött, ámikor esténként haza- szédelgett egész napi malterkeverés, falvésés, ajtómázolás után, ólommal .teleöntött végtagokkal s elnyúlt a dől- ' gozószobája heverőjén. Tavasszal persze könnyedén ígérte, hogy megy majd- segíteni, hát hogyne, magától értetődik, ha jó az embernek a v-rqkon, amikor mi költözünk, amikor nálunk van festés-mázolás, legyen jó akkor is, amikor vissza kell segíteni a sok szívességet.. De mindez akkor még a távoli horizonton lebegett enyhe, színes felhőként, kicsit szórakozott nyájasság is volt ez a készséges ígéret, nagyvonalú plebejusság a fiatal professzortól, s közben disszertációján járt az esze: »-az Elégia rímképlete, a magas és mély hangok váltakozása ebben a relációban és éppén ennél a hangulati elemnél, feltétlenül objektiválható törvényszerűségeket fejez ki, még akkor is, ha a költő elsősorban és magától értetődően a dallamra és ritmusra ügyel, a tartalom adekvát hordozóira«... Hogyne, Jenőkém, ott leszek föltétlenül, csak kéllő időben szóljatok, amikor kezditek a munkát. Hidd el, direkt jól jön ez a kis kikapcsolódás ... Arra is gondolt akkor, azokon a hűvös tavaszi vasárnap délutánokon, hogy tényleg van valami halálos, mély unalom abban, ahogy az uszodában nyűvi a perceket oda-vissza, vagy a teniszpályán rohangál az ütővel. Jó lesz ez a megmártózás az eleven fizikai munkában, s mindjárt a sűrűjében ... De hogy ezekre mindre augusztus elején jön rá..; Hű, hát ez észbontó. Jutka felnézett az »Örökség«-ből, kedvenc írója volt Maupassant, a novella részleteit épp úgy tudta élvezni, mint a maga szakterületén, a grafikákon a művész finom ötleteit, amelyekre a laikus föl sem figyel. Többet olvasott szinte, mint a férje, pedig ő nem adott elő »huszadik századi magyar irodalmat-«, igaz, idejét sem őrölték az éjszakákba nyúló tanulmányírások, kritikák, a sok »mellékes-«, amivel Karcsika a hiányzó pénzeket összekaparta. ö is dolgozott épp eleget, reklám grafikát tanított a kirakatrendező lányoknak, a háztartásba is belesegített anyunak, illusztrált is könyveket, de mindezt valami finom, nőies ritmussal s anyás nyugalommal, tépő, roncsoló hajsza nélkül. — Hát mikor csinálják? Mindenki a szabadságából csípi le azt a kis időt, a szabadságot meg általában nyáron veszik ki — mondta s ismét Maupassantba temetkezett, de aztán egy pillanatra visszafordult: — Augusztus húszra mindenki kész akar lenni, tiszta lakással, kisu- vickolt lélekkel, erről van szó. Ásított, álmatagon még hozzá tette: — Egyszer már írhatnálarról is egy elemzést, miért olyan jelentős és fontos ünnep ez az augusztus húszadika, fiam, hogyan-hogy a nép őrzi ezt, akár István királyra emlékezvén, akár, az új kenyérre, akár az alkotmányra... Itt valami mélyebb áramlásról van szó, talán a termékenység, a betakarítás ősi szent ünnepeit őrzi a tudatalattink ... — Hogyne, egy-két eredeti, Finom gondolatra mindig számíthatok tőled, tudom... — húzta el a száját Károly, s epésen hozzáfűzte: — A pénz rendkívül szellemes utadat választ magának, hogy eljuthasson a női ridikülbe. Néha még azt is kénes elhinni, hogy teljesen a maga szabad akaratából furakodott oda ... (Folytatás a 8. oldalon4 /
