Somogyi Néplap, 1967. július (24. évfolyam, 154-179. szám)

1967-07-20 / 170. szám

Több millió forintot költenek az iskolákra Somogybán A 7. MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA egy fontosabb beruházásról számolhatunk be: Nagyatádon néjy és fél millió forintos költséggel új diákotthont építenek, az átadás határideje ugyan­csak 1968. Az új tanév máris sok gyermeknek hoz kellemes meglepetést, korszerűbb fel­tételek között tanulhatnak, a napközi-ellátottság is javul. Természetesen szeptember el­ején minden tanulót frissein 'estett, »kijavított« iskola jár. Beethoven-est Keszthelyen (Tudósítónktól.) Keszthelyen a nemrég elkészült színházteremben magas színvona­lú zenei élményt nyújtó hang­verseny zajlott le a napokban. Az Országos Filharmónia rendezte est kiemelkedő eseménye volt a világhím zongoraművésznő, Fi­scher Annie játéka. A c-moll zon­goraverseny előadásáért szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a közönség a kiváló művésznőt. A jelzett vendégkarmester, Mos he Atzmon helyett a fiatal Oberfrank Géza dirigálta a III. Leonóra nyitányt, a c-moll zon­goraversenyt és a VH. szimfó­niát, a hálás közönség lelkesen ünnepelte őt is. Jó lenne, ha ezekről a hangver­senyekről itt a déli parton is jobban tájékoztatnák az érdek­lődő közönséget, és itt az ideje annak is, hogy megvizsgáljuk, hol lehetne a Balaton somogyi part­ján is hasonló jellegű komolyze­nei hangversenyeket tartani. Jubileumi kiállítás TIZENÖT ÉVES A KAPOSVÁRI AGYAGIPAROSOK HÁZIIPARI ÉS NÉPI IPARMŰVÉSZETI TSZ Ez a tudósítás a tanévkez­dés egyik legfontosabb előz­ményéről, az iskolák nyári rendbetételéről, és azokról az építkezésekről számol be, amelyek a közeljövőben is­kolahálózatunk bővülését je- 'entik majd. A Süketnémák Állami Tanintézetének külső és belső tatarozása pontosan egymillió forintba kerül, S szeptemberre átadják. Az Április 4. utcai napközi otthont háromszáz szemé­lyesre bővítik, szeptember elsejétől már ez is működni fog. A megyében másutt is kor­szerűsítik, bővítik az iskolá­kat, diákotthonokat. Kutason a múlt évben elkészült diák­otthonhoz a tanévkezdésre el­készül a konyha és az ebéd­lő is. Barcson egymillió-kétszáz­ezer forintos költséggel korszerűsítik a napközit, de ezt már csak jövőre ad­ják át. Ugyancsak 1968-ban készül el a fonyódi általános iskola és a napközi felújítá­sa, mindkettőnek a költségei azonosak a barcsiéval. Jövőre lép be a város is­kolahálózatába a 16 osztá­lyos , új általános iskola, amelyet az északnyugati vá­rosrészben építenek föl. Még A kaposvári Agyagiparosok Háziipari és Népi Iparművé­szeti Tsz fennállásának 15. évfordulója alkalmából a Né­pi Iparművészeti Tanács ki­állítást rendezett a TIT-szék- ház nagytermében és klubhe­lyiségében a tsz-t reprezentá­ló munkákból. A kiállítás teg­nap délelőtti megnyitóján részt vett dr. Pilis Pálné, a HISZÖV elnöke es Kiss Ivor Sándor, a Népi Iparmű­vészeti Tanács titkára. Kiss Ivor Sándor megnyitó beszé­dében méltatta a jubiláló tsz tizenöt éves fejlődését, ered­ményeit. Szólt a folklór el­terjedéséről, amely — mint mondta — napjainkban világ- jelenség lett. — A gazdag hagyományok­ból élő, s újjáteremtődő nép- művészeti alkotások eredeti­sége, közvetlen és keresetlen kapcsolata az emberekkel meggyőződésünk szerint a jö­vőben is bő forrása lesz az általános művészetnek — mondta —, majd így folytat­ta: — A zenekultúra leg- újabbkori története, Bartók Béla és Kodály Zoltán mű­vészete is ezt bizonyítja. Kiss Ivor Sándor ezután a mai né­pi iparművészet jelentőségé­ről beszélt, s rövid áttekintést adott a magyar népművészet egyik sajátos és legváltozato­sabb művészi ágáról, a népi fazekasságról. Az 1950-es években a XX. század eleji stagnálás után újra előtérbe került népi kultúránk és mű­vészeti örökségünk tanulmá­nyozása. A háziipari szövet­kezeti mozgalom létrejötte elősegítette a népi iparművé­szet újjászerveződését, s így értük el, hogy magasabb szin­ten, gazdagabb formavilágban, korszerűbb felfogásban él to­vább népi fazekasművésze­tünk is, melynek egyik legje­lentősebb bázisa a tizenöt év­vel ezelőtt megalakult kapos­Boglári beszélgetések A szaktárgyi lapok és az Iskolatelevízió A Bogiári beszélgetések programjában tegnap kezdő­dött meg a pedagógiai szak­tárgyú lapok szerkesztő bi­zottsága, szerzői, valamint az Iskolaielevízió szerkesztői kö­zötti kétnapos tanácskozás. A mintegy 90 részvevőt Rózsa András, a Pedagógus Szákszervezet megyebizottsá­gának titkára köszöntötte. Megnyitójában utalt arra, hogy a tervek szerint a kü­lönféle pedagógiai lajiok nyá­ri tanácskozásait kétévenként megismétlik. Itt rendezhetnék meg az iskolatelevíziós fil­mek nemzetközi szemléjét is. Ezután dr. Bodó László, az Országos Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettese tartott be­vezető előadást. Mindenek­előtt köszönetét mondott a Somogy megyei Tanács Vég­rehajtó Bizottságának, amiért lehetővé tette ezt az immár tisztes hagyománnyá formá­lódó pedagógustalálkozót. Majd a szakirodalomnak az oktató-nevelő munkában való szerepét, jelentőségét hang­súlyozta. A jó szaktárgyi irodalom élő kapcsolatot fel­tételez az írók és az olvasók, a szaktanárok között. E szak- folyóiratoknak állandóan fi­gyelniük kell ak új tudomá­nyos eredményeket is. A szaktárgyi lapokkal szemben támasztott legfőbb igénv a szakmai gondok, problémák szemléletalakító feldolgozása — mondta a többi között, majd a pedagógiai szaktár­gyi irodalom feladataival fog­lalkozott. A szaktárgyi la­poknak — a többi között — elemezniük kell az alapdo­kumentumokkal (tankönyv stb.) végzett munkát, segíte­niük kell az önálló ismeret- szerzést, s a nevelők szak­mai továbbkénzését. A peda­gógus-tapasztalatcsere fóru­mai legyenek e lapok. Ismer­tessék az eredményes mód­szereket, a megjelent új szak­könyveket, a szakma bel- és külföldi eredményeit. Az ol­vasottság kérdésével kapcso­latban megjegyezte az elő­adó, hogy van bizonyos kö­zömbösség a szaktárgyi la­pokkal szemben. Ez azonban nem a nívójukból, hanem kényelemszeretetből adódik. Az előadás után szekciók­ban folytatták a tanácsko­zást az öt természettudomá­nyos szaktáravi folyóirat szerzői, valamint a meevék !Hetékes vezető szakfelügye­lői. A tanácskozásokba bele­kapcsolódik az Iskola televízió szerkesztősége is. Egyik stáb- íuk filmet készít a Bogiári beszélgetésekről. W. R vári Agyagiparosok Háziipari és Népi Iparművészeti Tsz. A tizenöt évvel ezelőtti fazekas­műhely korszerűtlen berende­zésével alig volt több a kö­zönséges virágcserepeket ké­szítő kis falusi műhelyeknél. A hozzáértő vezetés, a szak­ma szeretete, a művészi el- mélyültség később aztán azl eredményezte, hogy Ország- világ előtt híressé váltak ter­mékeik. Tamás Lászlőrmk, a Népművészet mesterének irá­nyításával jelentős művészi értékeket hoztak létre. A ha­bán népi cserépkultúra felújí­tása, a sárközi cseréphagyo- mányok továbbfejlesztése ha- gyományszeretetről és hagyo­mányozó készségről tesz tanú- bizonyságot A kaposvári Agyagiparosok és Népi Iparművészeti Tsz tizenöt éves múltja azt is bi­zonyítja — mondta bel-, ú sül Kiss Ivor Sándor —, hogy ez a szövetkezet nemcsak gaz­dasági egyesüléssé vált, ha­nem annak bizonyítékát is nyúj tóttá, hogyan lehet és kell tovább fejleszteni a faze­kasság művészi színvonalát abból a gazdag hagyomány­anyagból, amelyekkel a faze­kaskultúrák rendelkeznek. H. B. Szövetkezeti kisáruház épül, eszpresszó nyílik Andocson Elavultak, korszerűtlenek az andocsi kereskedelmi üzletek. Ezért gazdájuk, a Karádi Ál­talános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet vezetősé­ge úgy határozott, hogy a nagy átmenő forgalmú köz­ségben új kisáruházat építe­nek. A jövő évben átadásra ke­rülő új, önkiszolgáló rendsze­rű kisáruház építkezése a na­pokban megkezdődött. Alap - területe összesen 250 négy­zetméter lesz. Fölépítésére a szövetkezet — saját erőből — 1700 000 forintot költ. Ezt az összeget az Andocsi Községi Tanács — községfejlesztési alapjából —■ 45 000 forint készpénzzel toldja meg, a Kossuth Tsz pedig 55 000 fo­rint értékű fuvarmunkát vé­gez , el ingyen. A lakosság társadalmi munkával segít. A kisáruház elkészülte után a jelenlegi iparcikkboltot esz­presszóvá alakítják át A mostani élelmiszerbolt helyén lesz majd a felvásárlóhely és egy szikvízüzemet is létesí­tenek. VAN DÁLOK Örültünk az új Corsó Cuk­rászdának. A megnyitás után az volt a vélemény, hogy szép, ízléses szórakozóhellyel gaz­dagodott Kaposvár. Ügy lát­szik azonban, vannak olya­nok, a leiknek nincs ínyére a szép szórakozóhely, összekar­coljak az asztalokat, vegyi anyaggal fakítják a fotelokat, ki vagdossák a függönyöket. A minap pl. a belső helyiség szép függönyéből vágtak ki egy füzet nagyságú darabot. Ha ez így megy tovább, a szép szórakozóhely hamarosan siralmas képet fog mutatni. Hogyan lehetne megakadá­lyozni ezt a vandalizmust? — Rendőrkézre kell adni a tár­sadalmi tulajdont megkárosí­tókat — adódik a válasz. Igen ám, csakhogy nehéz elkapni a tetteseket. A felszolgálók nin­csenek állandóan bent, rendőr sem ülhet minden vendég mel­lett. Am azért nem reményte­len a vandálok leleplezése. Ha a vendégek fölfigyelnek a bú­torokat rongálókra, és idejé­ben szólnak, hamarosan meg­lakolnak a károkozók. Félre­értés ne essék, nem kívánja a szórakozóhely személyzete, hogy minden vendég rendőr­ként figyelje a másikat. Csu­pán azt várják, hogy szólja­nak, ha észreveszik, hogy va­laki nem tartja becsben a társadalmi tulajdont. Sz. N. Gördülő könyvtárak a kempingekben Az istenért, egy szakácskönyvet! Mészárra András rajza) Nyelvtudás Üj ycyuonot vesznek jöl az egyik tizembe, aki másnap eiaicsekszik ezzel barátnőjénélc is. — Képzeld, azt hiszem, állandó munnára vettek jöl. — Mondták ezt neked? — kérdi a barátnő. — Nem, de az osztály- vezető azonnal hozatott egy helyesírási szabály­zatot. Kíváncsiság A gyerek ártatlanul megkérdi nővére udvar­lójától: — Mondd, miért jársz te az én nővérem után? Neked .nincs otthon nő­véred? • • • (A Ludas Matyi karikatúrája.) ♦ * * EBÉD A vendég dühösen meg­szólítja a főpincért: — Mondja, főúr, ez maguknak rostélyos? — Én nem állítom, ezt a szakács mondja. Különös beteg Rendkívül beszédes asszony látogatja meg az orvost, aki mihelyt belép az ajtón, megállás nélkül egyfolytában darálja mondanivalóját. Az orvos egy darabig türelmesen hallgatja, majd igy szól: — öltse ki a nyelvét és tartsa úgy, amíg fel nem írom az orvosságot. Vendéglőben Egy férfi bemegy egy vendéglőbe, megeszi a levest, aztán azt mondja a pincérnek: — Az előbb, amikor megnéztem az étlapot, a nyúlgerinc ki volt húzva, és most látom, megint odaírták. Friss nyulat kaptak? — Nem, kérem, egy vendég visszaküldte az adagját. Kérdés — Tudja, hogy mit gon­dolok én a házasságról? — Maga nős? — Persze. — Akkor tudom... Somogyi Nép'ap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Föszerbesztfl J WIRTB LAJOS. Szerkcsztőség: Kaposvéf• Latinka Sándor u. 2. Telefons U—510. ti— 511 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 11—51$ Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbcsítőknél. Előfizetési díj egy hónapja 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár. Latinka Sándor utó® £.

Next

/
Thumbnails
Contents