Somogyi Néplap, 1967. június (24. évfolyam, 128-153. szám)

1967-06-23 / 147. szám

AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJ A Arai 50 fuléb VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKI A MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: Ott lesz a kongresszuson (3. o.) 13 000 szakmunkásra yan szükség (5. o.) Radarral a 7-esett (6. o.) XXIV. évfolyam 147. gzám. (. INTÉZET Kormányhatározat a KISZ munkájának segítéséről ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS 1967. június 23., péntek Folytatódtak a tanácskozások a Kubbeh-palotában Podgornij és Nasszer tanácskozása a kairói Kubbeh-palo- tában. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Mi túsz tér tanács csütörtö­kön ülést tartott. A honvé­delmi miniszter vezetésével a Vietnami Demokratikus Köz­társaságban és a Koreai Né­pi Demokratikus Köztársaság­ban járt küldöttség útjáról tá­jékoztatta a kormányt. A Minisztertanács a tájékoztatót tudomásul vette. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter és az igaz­ságügy-miniszter együttesen előterjesztette a mezőgazda- sági termelőszövetkezetekről, valamint a földtulajdon és a földhasználat egyes kérdései­ről szóló törvények terveze­tét. A Minisztertanács az elő­terjesztést megtárgyalta, el­fogadta, s úgy határozott, hogy felkéri az országgyűlés elnökét: a tervezeteket az or­szággyűlés illetékes állandó bizottságai vitassák meg. A kormány megbízta a mező- gazdasági és élelmezésügyi minisztert és az igazságügy­minisztert, hogy a parlamenti bizottságok javaslatainak fi­gyelembevételével a terveze­teket egészítsék ki, a szüksé- hez képest módosítsák, s ter­jesszék isimét a Miniszterta­nács elé. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter előter­jesztésére a kormány rende­letet hozott a mezőgazdasági nagyüzemek gazdasági tevé­kenységének kiszélesítéséről. költségvetés végrehajtásáról. A Minisztertanács a jelentést elfogadta és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a je­lentést, valamint az azzal összefüggő törvényerejű ren­delet tervezetét a Népköztár­saság Elnöki Tanácsa elé ter­jessze. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta a Szak- szervezetek Országos Tanácsa elnökségének javaslatait, ame­lyek a IX. pártkongresszuson a társadalombiztosítási szol­gáltatások fejlesztésére hozott határozatok 1970-ig történő megvalósításának terveit tar­talmazzák. A kormány fel­kérte a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsát, hogy a ja­vaslatok megvalósításához szükséges jogszabályok terve­zetét az illetékes állami szer­vekkel együtt megfelelő idő­pontokban nyújtsa be a Mi­nisztertanácshoz, illetőleg a hatáskörébe tartozó kérdé­seket szabályzatban rendezze. A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség központi bi­zottságának javaslatára a kor­mány határozatban kötelezte az állami szervek és intézmé­nyek vezetőit és felkérte a szakszervezeteket és a szövet­kezeteket: segítsék az ifjúság körében végzendő munkát, a lehetőségeknek megfelelően messzemenően biztosítsák a KISZ szerveinek, választott vezetőinek és aktivistáinak ifjúságot érintő ügyéket tár­gyalják meg a KlSZ-szerve- zettel, igényeljék és haszno­sítsák véleményét és javas­latait. A Minisztertanács határo­zatot hozott a Nehézipari, a Könnyűipari és az Építésügyi ás Városfejlesztési Miniszté­rium hatásköréről és felada­tairól. A nehézipari miniszter elő­terjesztése alapján a kor­mány rendeletet hozott, amely lehetővé teszi, hogy a lakosság, valamint az állami, a szövetkezeti és a társadalmi szervezetek önkén­tes hozzájárulásával gázelosz­tó hálózatot létesítsenek ott, ahol a gázellátás kizárólag ál­lami beruházással nem biz­tosítható. A Minisztertanács elfogad­ja a kormány és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság második félévi munkatervét. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A rádió közvetíti Foek Jenő beszédét A Kossuth rádió ma 20 órai kezdettel közvetíti New Yorkból Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének, a magyar ENSZ-küldöttség ve­zetőjének felszólalását az ENSZ rendkívüli közgyűlé­sén. (MTI) Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Nasszer egyiptomi államfő négyórás szerdai tanácskozá­sát mindössze egy rövid va­csora szakította meg — írja a kormányhoz közel álló kairói napilap, az A1 Ahram. A lap vezércikke elmondja, hogy Nasszer elnök, amikor fogadta vendégét, sajnálkozva jegyezte meg: kár, hogy Pod­gornij nem indulhat egyipto­mi országjáró körútra. «A ránk váró munka felemész­ti az ön látogatásra szánt idejét-". Podgornij így vá­laszolt: "Az imperialisták és szekértolóik azt hi­szik, hogy azért jöttünk Kai­róba, hogy társasági cseve­gést folytassunk barátságunk­ról. Be fogjuk nekik bizonyí­tani, hogy nem csevegés a célunk«. A tárgyalásokkal foglalko­zó A1 Ahram-vezércikk mél­tatja Podgornij kairói láto­gatását, Koszigin szovjet kor­mányfőnek az ENSZ rend­kívüli közgyűlésén elhangzott beszédét, az arab országok­nak nyújtott baráti szovjet támogatást. Csütörtökön folytatódtak a Szovjetunió és az EAK elnö­kének kairói tárgyalásai a Kubbeh-palotában. A 25 ta­gú szovjet küldöttség részé­ről Jakob Malik külügymi­niszter-helyettes és Zaharov marsall, a szovjet hadsereg vezérkari főnöke is részt vesz a megbeszéléseken. Egyipto­mi részről jelen van Zaka- ria Mohied és Ali Szabri miniszterelnök-helyettes, Mah­mud Riad külügyminiszter és Mohamed Favzi, az EAK fegyveres erőinek főparancs­noka. A szerda esti tanácskozá­sok éjfélig tartottak. A meg­beszéléseket este 11 óra után csak negyedórára szakították meg, hogy némi frissítőt igyanak. A szovjet államfő kairói tárgyalásainak időtartamát még mindig nem rögzítették. A szovjet küldöttség szóvivő­je az MTI tudósítójának ér­deklődésére azt válaszolta, hogy a tárgyalások addig tar­tanak, amíg a felmerült kér­déseket alaposan meg nem v'itatják. (MTI) A pénzügyminiszter jelen- .szervező és nevelő munkájá­ig tett az 1966. évi állami | hoz szükséges feltételeket, az MEGKEZDŐDÖTT AZ ARATÁS Kirajzolódott az ENSZ-ben az egyes csoportok politikája Kéthelyen vágják az őszi árpát Továbbra is bizonytalan a Koszigin—Johnson találkozó A kéthelyi Aranykalász Termelőszövetkezet határában Fábos Ferenc, a Tapsonyi Gépjavító Állomás traktorosa rendrevágó gépével megkezdte az őszi árpa ai'atását. Miután tegnap hírül vettük az ese­ményt, ellátogattunk a hely­színre. Fáró László, a szövetkezet elnöke nem a korai, nem az elsietett, hanem az idejében való kezdésnek a híve. Itt, a Lóki dűlő bejáratánál mutat­ja: — Azt hiszem, nem kell bővebben magyarázni, hogy kasza alá érett ez a tábla. A hét elején szóltunk Tapsony- ba, küldhetik a gépet. Mire megérkezett, addigra a sar­kokat már levágta kézi ka­szával Simon László meg Varga Ferenc. Mivel tisztán termeljük az árpát, tehát nem keverünk semmi más gobanát a vetőmag közé, ezért történ­hetett meg, hogy erre az idő­re ilyen szépen beérett. Most tudja meg a trakto­ros, hogy amibe beleálit, az a tábla pontosan 86 holdas. Nem a terület nagyságát néz­te, hanem azt, hogy végre indulhat. Viszonylag rövid ideig tartó próbálgatással be tudta állítani, szabályozni rendesen a ponyvát is, a ka­szát is, vagyis a mindig ügy- gyel-bajjal járó kezdés a várt­nál jóval kevesebb nehézsécc-t és meglepetést tartogatott a számára. Nem beszélgethet most sokáig. Amit azonban mond, abban tömören benne van minden, amit ebben a pillanatban a friss tarlón mondhat. — Azt már említették, «gye, hogy Somogyi ajszon to­kom. Pusztakovácsi volt min­dig az én területem. Négy éven át arattam ott. Most itt is szeretnék rendes mun­kát végezni. Terveim? Arra számítok, hogy ezer holdig eljutok. Ezzel a maga részéről tu­lajdonképpen befejezettnek is tekintené a nyilatkozást, de ha már megállítottuk, megtu­dakolja az elnöktől: hol a többi árpa; milyenek a bú­zák, nem dőltek-e meg? Tet­szik neki a tájékoztató, s húz egyet a termoszból — friss víz van benne —, és szól Simon László gépkezelőnek: — Vigyázat, indulunk. összeszámoltuk az elnök­kel: Fábos Ferenc a kéthelyi határban a megdőlt tavaszi árpa kivételével minden ka­lászost levághat, s ez kereken 740 hold. És ami az ezerből hiányzik? Az őszi árpa befe­jezése meg a búza kezdése közti nyolc—tíz napban más­utt arathat őszi árpát ■— ott, ahöl még ezután érik kasza alá... Itt pedig a renden fekvő ka­lászok fölszedését holnap-hd- napután megkezdhetik a kom­bájnok. • • * Egyébként tegnap tapasz­taltuk, hogy Kiskorpád haitá- I rában is munkába állt a rend­revágó az árpaföldön. Az EINSZ-közgyűlés szerda délutáni ülésén Tanzania képviselője után Mahgub szudáni miniszterelnök szó­lalt fel. Rámutatott, hogy az EAK szuverenitásának meg­felelően járt el, amikor az ENSZ-erők kivonását kérte és elhatározta az Akabai-öböl blokád alá helyezését. Az izraeli agressziók az elmúlt években oly mértékben meg­sokasodtak, hogy nevetséges, amikor Izrael az ENSZ alap­okmányára hivatkozik — je­lentette ki. Irán külügyminisztere, Zo- hedi sajnálkozását fejezte ki, hogy a Biztonsági Tanács csak a tűzszünet elrendelé­sére szorítkozott, az izraeli csapatoknak a megszállt te­rületekről való kivonásának követelését pedig mellőzte. Végül a menekültek tragé­diájára hívta fel a közgyű­lés figyelmét. Aldo Moro olasz minisz­terelnök kijelentette, hogy az izraeli csapatok kivonása az általuk elfoglalt terüle­tekről "természetes és elen­gedhetetlen« lépés, mind­amellett Moro igyekezett mentegetni Izraelt az általa elkövetett agresszió vádja alól. Csagla indiai külügymi­niszter felszólalásában az iz­raeli erők azonnali és felté­tel nélküli kivonását sürget­te. Vitathatatlan — szögezte le —, hogy Izrael felöl jött az első lövés, Izrael kész té­nyek elé akarta állítani a világot. Csagla hangsúlyozta, egyetlen országnak sincs jo­ga háborút indítani azért, mert fenyegetve érzi magát. Rusk amerikai külügymi­niszternek a New York-i Waldorf Astoria szálloda 35. emeletén levő lakosztályában vacsorázott szerdán Gromiko szovjet külügyminiszter. Á két államférfi három órán át tárgyalt a fehér asztal mellett a közel-keleti kérdé­sekről. A nyugati hírügynökségek úgy tudják, hogy ismét szó­ba került Koszigin szovjet kormányfő és Johnson elnök találkozásának lehetősége. A vacsoráról távozó Gromiko az őt ostromló újságíróknak csak annyit mondott: "Nem a külügyminiszterek dolga, hogy döntsenek egy ilyen találkozásról«. Az újságírók lázas kíván­csiságát maga Koszigin sem csillapította. Amikor megkér­dezték tőle, találkozik-e Johnsonnal, a szovjet vezető kitért a válasz elől: "Amint tudok róla, majd közlöm«. A rendkívüli diplomáciai sürgés-forgás hírei közé tar­tozik, hogy Johnson pénte­ken találkozott volna Krag dán kormányfővel, de ezt a megbeszélést egy nappal elő­rehozták, ami újabb találga­tásokat indított el arra vo­natkozóan, hogy Johnson esetleg szabaddá akarta ten­ni magát péntekre. De hogy New Yorkba utazik-e vagy sem, erre a kérdésre a Fe­hér Ház szóvivője nem adott egyenes választ. Kutas József

Next

/
Thumbnails
Contents