Somogyi Néplap, 1967. május (24. évfolyam, 103-127. szám)

1967-05-28 / 125. szám

Vasárnap. 1967. májas 38. 7 SOMOGYI NÉPLAP A könyvek ünnepén írta: Simon István Kossuth-díjas költő A z ünnepi könyv­hét lassan már oly megszokott lesz hazánkban, hogy év­ről évre szinte a népszo­kások sok évszázados ha­gyományaival vetekszik. Nagy városok utcáin vagy a legtávolabbi tanyavilág valamelyik útkeresztező­désénél klasszikusaink és élő irodalmunk reprezen­tánsai adnak frissen meg­jelent műveikben találko­zót az olvasóközönséggel. Ez a közönség nemcsak a számszerűségben nőtt hatalmasra az elmúlt tíz esztendőben, hanem igé­nyességében is. A köny­vekben a mai olvasókö­zönség a való világ és élet művészi tükörképét kere­si, az igazságkeresés küz­delmét tiszteik Választ vár az írótól a lelkében fölmerülő kérdésekre, melyeket a kor vet föl napról napra, s mélyekre az ember a jövő szem­pontjából érvényes, hatha­tósan segítő válaszokat szeretne kapni. A jó könyv, az igaz írás adhat mindenre lehetőséget. S hogy a lehetősé­gekből valóban realitás legyen vagyis eljuthasson a könyv asztalunkig, könyv­kiadásunk nagy erőfeszíté­seket tesz kettős értelem­ben is. Egyrészt nagy anyagi áldozatoktól se retten vissza, másfelől igényes válogatásra tö­rekszik, hegy valóban irodalmunk jelentős érté­keit csoportosítsa, éven­ként a könyvhétre, úgy irányítva ezt a folya­matot, hogy klasszikus irodalmunk is, mintegy a mainak alapja, jól tart­hassa a föléje emelkedő, egyre növekvő újat. Te­hát, ha valaki évenként a könyvhéten csak az ün­nepi alkalomra megjelen­tetett klasszikusokat vá­sárolja meg, alig egy év­tized alatt egész irodal­munk gerincét, mintegy a keresztmetszetét szerez­heti meg könyvtárának. Nyilvánvaló, ez is a tit­ka a könyvhét sikerének, az olvasói közvélemény ezért várja a széles terí­tésből oly jó válogatási lehetőséget a könyvsáto­roknál. A könyvhéten meg­nyilvánuló ér­deklődés és olva­sási kedv, az emberek sze­retetteljes vonzódása a könyvhöz már önmagában is fölkelti a felelősségér­zetet az íróban, még hat­hatósabban sugallja, mi­lyen kötelezettségei van nak embertársaival, a. egész társadalommal szem­ben. Érzi, segítenie kell a helyes eligazodásban, hi­szen az író hivatástudatá­ból eredően eleve az élet, a társadalom bonyolult törvényeit kutatja s művé­szi szintézisben mutatja föl olvasójának. S ilyen­kor, a könyvhét napjai­ban személyes találkozá­sokkal jó kapocs teremtő­dik író és olvasó között, mint egy a személyes em­lék is hitelesíti az ünnep meghittségét majd később a hétköznapokban. Ami­kor kezünk a könyv után nyúl, hogy pihenve műve­lődjünk, szórakozzunk, telítődjünk a művészet szépségeivel. H a szimbólumot keresnénk, amely hűen kife­jezi korunk szellemisé­gét, keresve se találhat­nak jobbat, mint az ol­vasó-ember képét. Külö­nösen a könyvhét táján, amikor ez a szimbólum még inkább megelevene­dik. Illés Béla: ÉLMÉNY* Vasárnap délután a Kör­úton sétáltam. Megtömtem a pipámat, és rá akartam gyúj­tani, de nem volt nálam gyu­fa. Elmentem három trafik mellett is — mindhárom zár­va. Mivel már nagyon pipáz- hatnékom volt, megszólítot­tam egy szembejövőt. — Nem kaphatnék egy szál gyufát? A megszólított rám nézett. Kicsi, keszeg ember volt. Az orrán régimódi evikker, és még régimódibb volt erősen őszülő, fekete pofaszakálla. — Nem dohányzom, s ezért nem hordok magamnál gyu­fát! — szólt bocsánatkéröen. Biccentett, és bement egy házba, amelynek kapujánál idősebb, kövér asszonyság ácsorgóit. Bizonyos voltam abban, hogy a pofaszakállast már láttam valahol. Leg­alábbis a fényképét. És ha fényképről ismerem, több mint valószínű, hogy valami nevezetesség. Megszólítottam a kaput őr­ző asszonyságot. Ismeri azt a pofaszakál- ~ ki most ment be ide zba? — Ismerem. — Véletlenül nem, Kellér Dezső volt? — Nem. — Akkor tálán Fodor Jó­zsef? — Nem. — Akkor bizonyára Honthy Hanna? *— Az sem. — Hát ki? — kérdeztem el­szomorodva, hogy olyan rossz az arcmemóriám. — Lantos Jenő férfiszabó — világosított fel az asszony­ság. — Maszek. Borsos árai vannak, de igazán kitűnően dolgozik. — Köszönöm a felvilágosí­tást. •A szerzőnek »-Pipafüst; mellett- című, a könyvhétre megjelent kötetéből. Ajándéksorsjegy Szerencsét hoz az ünnepi könyvhéten a könyv: minden 50 forint értékű könyv mellé egy ajándéksorsjegyet is kap­nak a vásárlók, és az 1967. jú­nius 25-i sorsoláson bárki megnyerheti a főnyereményt, egy Skoda 100 MB személy­autót. A további nagyobb nye­remények: 14 napos 2 szemé­lyes földközi-tengeri utazás, Sigma és Delta televíziós ké­szülékek, 3000 és 5000 Ft ér­tékű, szabadon beváltható IBUSZ-tácsasuitazási utalvá­nyok, valamint több ezer könyvutalvány ARRA VAN ATHÉN... Barna, sovány, mezítlábas kamasz. Szúrós a haja. Pana- jote mama már megrakta a szamarat. A szamár két ol­dalán egy-egy nagy kosár, a kosarakat rongyok fedik. A kunyhó mögött kezdődik az erdei ösvény, felette a valószínűtlenül kék ég, az­tán a hegyek. Panajote mama elkíséri szemével a kamaszt — most fordul be az ösvényen a megterhelt szamárral. Mint mindig, Panajote mama szá­mol. Kiböki fekete nagy uj­ját: egy óra, míg a kamasz eljut a hegytetőre. Fél órát van velük, ha csend van, egy órát. Aztán hazaindul, per­sze kerülővel. Négy ujj: a negyedik órában hazaér. Ha hazaér... A kosarak tetején rongyok, a rongyok alatt lő­szer. — Halt! — kiáltja a né­met őrjárat. A kamasz hir­telen megtorpan, felszólítás nélkül szedi le a rongyokat & kosár tetejéről. Ócska, piszkos rongyok. A fordulón túl nem jár­nak németek. A kamasz las­sít, megáll, egy éles kavics fölvérezte a lábát. Aztán in­dul. A hegytetőn — a töb­biek közt — van a két báty­ja is. — Mama egészséges? — Egészséges. — Vigyázol rá? — Ti is vigyázzatok maga­tokra. Elnéznek dél felé. Arra, nagyon messze van Athén. Azt mondják, nagy város. A kamasz még nem járt ott, bátyjai sem. Csak lent, a faluban. Van a fegyveresek között egy evikkeres tanító, néha meséL — Az erdőben — így kez­di — Pán fújja hétágú síp­ját, előtte mimfák lebegnek, tudod-e? Valahol, nagyon messzire Zeusz trónol az Olimposzon, az Akropolisz csodálatos Pantheonjában ma­ga Pállasz Athéné, a gyö­nyörűséges istennő. Ahol pe­dig a Peloponniszosz sziget mártja be ujjait a tengerbe, olvan kék a víz, mintha fi­nom tintát oldottak volna benne. — Ki az a Zeusz? — kér­dezi a kamasz. — Isten — feleli a taní­tó —, az istenek atyja. A kamasz sokszor nem is érti, mit beszél. Csak a evikkerét figyeli. Arra van Athén ... Leballag a hegytetőről, óvatos kerülőkkel. Holnap majd ismét elindul — két kosár, lőszer. Még csak ti­zennégy éves, ha felfedezik a rongyok alatt a lőszert, a helyszínen agyonlövik. Ha felnő — így gondol ia —, ha szabadok lesznek, eljut majd Athénba, látia maid eevszer a tengert, vagv elindul a szigetekre. Paroszról beszélt ■a tanító, K»*osvóL Azon az estén, amikor vérbe fagyva találta Panajo­te mamát a szétlőtt kunyhó­ba — eltemette, s hajnalban visszament a hegytetőre. Jóval később a németek letakarodtak hazája térké­péről, de ők, a küzdők új feladatokat kaptak — a ki­rályság sem kell. Megsebe­sült fején, kezén, lábán. Kö­tözőhely, aztán vöröskeresz­tes sebesültszállító vonat. A vonat ablakából egyszer csak megpillantja a messzi ten­gert Az Egeinek a thrák részét. Milyen csalódás: nem kék — ködös sárga. Már nagy legénv. Magyar- országra kerül, Budapestre. Megnősül, van egy kislá­nya. Esténként az ablakhoz viszi a kislányt, dél felé mutat: — Arra, messze van Athén, tudod-e? A gyerek nem akar görö­gül beszélni, csak magyarul. A "örög most asztalos. A hajógyárban dolgozik. Ha egy hajó elkészül, odaképze­li magát a fedélzetre. Split, Dubrovnik, Korcula, s aztán Korfu, ez már Görögország! Aztán, a korinthoszi öblön át: Pireusz! Van egy olcsó térképe, mindennap végig­jár rajta a szeme. Pireusz: — csak képen látta a nagy görög kikötőt... Pireuszban majd vonatra ül, fel, Észak­ra, a kék hegyek közt van 1 a faluja. * QYERMEKNAP HÁMOS GYÖRGY: nem a tv-t. Méghozzá két legkedvesebb, koileginárnmal szemtan. Két nagy lapunk­ban írtaik kritikát az Alkohol című kisfilmről. Egyikük elemzően, elismeréssel; mási­kuk lelkesedéssel és megha­tóan Egy dolgot azonban mindketten szemére vetettek a tv-neik (egyikük külön cik­keit is írt róla), miért mutat­ták be este tíz óra öt perckor ezt az iszákosság ellen ké­szült kisülmet. Tehát olyan időben, amikor áz iszákosok éppen a kocsmában vannak. Nem tudom, van-e megbíz­ható felmérés arról, mikor isznak az iszákosok. Azt hi­szem, nincsen. De nem is ez nyugtalanít engem kritikus társaim szemrehányásában. Félek attól a "-hasaanszemié- Lettől«, amely egy műalko­tástól (s egy jó dokumentum- filim kétségtelenül az) ilyen direkt hatást remél. Valóság­gal kárba veszettnek érzi az alkoholizmus ellen küzdő mü­vet, ha azt az alkoholisták Hazamenni! ... A család, már aki meg­maradt közülük, szétszóró­dott, a kunyhó nincs már, s különben sem mehet haza. Nézi faluját a térképen. A régmúltban a nagy tör­ténelem járt erre — azóta már olvasott róla A térképen halványzöld színű Görögország. Valójában bizonyára: kék és arany. S fehér, ahogy a szép házak ragyognak a városokban, narancsszínű, amikor a na­rancs érik, zöld még a so­vány réteken is ... A hegyek tetején szikrázik a hó. A kunyhók persze legtöbbször füstösfeketék — már akinek van kunyhója. A Panajote mamáét még abban az idő­ben szétlőtték. — A sírját meg kellene látogatni a he­gyek aljában. Asztalt, kabinberendezést csinál a hajógyárban. Az asztalnál ülnek majd az utasok, a kabin ablakából nézik a vizet — milyen szí­nű lehet tavasszal az Égei- tenger? Ez a pont, ahonnan elin­dult lőszesres kocsijaival — látja-e még a faluját? Az olcsó térképen ez a pont a faluja, Budapestről térképméretben alig ötujjnyi, a valóságban most: irtózatos távolságban. Sokszor nézi a térképet, mert bizonyos ab­ban, eljön az idő, amikor csökken ez a messzeség. nem tekintik meg minél na­gyobb számban. Előre is elnézést kérek min­den iszákostól a hasonlatért, de készített már a televízió kitűnő dokumentumfilmet a fiatalkorúak bűnözéséről és a titkos prostitúcióról is. Eze­ket milyen időpontban kellett volna sugározni? Mikor né­zik a tv-t a fiatalkorú bűnö­zők? Hát még a titkos pros­tituáltak? Estefelé már neun; ez majdnem biztos. Reggel sem valószínű, hiszen aludni is kell Mégis fontos feladatot teljesítettek a ckáaimenitum- filmek. Résziben azokon az át­tételeken keresztül, melyek révén a művészet hat a va­lóságos életre. Közérzetet közhangulatot, társadalmi el­lenállást vált ki; nyugtalansá­got kelt, illetékes szervezete­ket és hatóságokat ösztökél fokozottabb tevékenységre stb. A nevelő célú dokumen­tumfilm természetesen nem elégedhet meg egy regény, egy játékfilm lassan érlelő hatásával. Türelmetlenebb azoknál, gyorsabb eredmé­nyekre törekszik; mégsem ar­ra számít elsősorban, hogy hatására a bűnösök abba­hagyják a bűnözést, az iszá­kosok az ivást, a prostituál­tak ... Inkább azokra gondol, akik még nem bűnözök, nem prostituáltak és nem iszáko­sak. Tehát több idejük van tv-nézésre, s több szellemi szabadságuk a látottak meg­fontoláséra. Nagyon gyenge lenne az a dokumentumfilm, mely egye­nesen az érintetteket akarná meggyőzni szenvedélyük utá­latosságáról. Csak az elretten­tés módszerével kísérletez­hetne. De a tv-nézés nem kö­telező. Az iszákos tehát bár­milyen időpontban mutatják is be, hogy ő milyen utálatos, ha iszik; fölkelhet a szélerői és elmehet a kocsmába. S a kocsmában mit lát? Azt, hogy. t aki sokat iszik, bamba lesz, ostobán beszél, emberi rang­jához méltatlanul viselkedik, elterül a földön. Nap nap után ezt láthatja a kocsmá­ban. Mégsem változik meg. Miért változna hát meg, ha a képernyőn látja ugyanezt? S ha leissza magát a kocsmái­ban, beviszik a kijózanító ál­lomásra. Ott gyamormosást kap, ami roppant kínos pro­cedúra. S ezalatt otthon a képernyőn ugyancsak gyo­mormosást mutatnak be. De 6 bezzeg nem látja. S így nincs módja rá, hogy elborzadjon a dologtól... Tanulság: a tv folytassa tovább ezt az érté­kes, szenvedélyes művésrf munkát az alkoholizmus el­len, de a műsoridőket ne igyekezzék a kocsmákkal egyeztetni. •A szerzőnek -Pőfikötettel a hal­hatatlanságba-« e. a könyvhétté megjelent kötetéből. BENJÁMIN LÁSZLÓ: A megállt óra A romvárosban, egy állva maradt falon a romhalmaz fölött, a pincébe-fúltak teste fölött, néhány kép s egy bekeretezett okirat társaságában, három emelet magasságban, megközclíthetetlenfil lógott az ódivatú falióra, A háborúnak régen vége volt. Az élők városa elhúzódott a halottakétól. Szorgalmasan jártak az órák, munkára, találkára, szórakozásra, napi dolgaikra figyelmeztették gazdáikat, együtt haladtak az idővel. A romvárosban, három emelet magasságban, a megállt óra ho^záférhetetlenül, némán és mozdulatlanul függött a méretlen idő keresztjén, napok, éjek, évszakok, évek körforgásában, örök önismétlésben: egyazon órát-percet mutatva örökkön. De a nap bármely pillanatában, akármelyik szakaszában az évnek a ténfergő bennszülöttek s a bámész idegenek leolvashatták róla a rémület, a rombolás, a halál idejét. A mea-zőnek »Teaserek fogságában- cinO, a könyvhéira sn^Ja» Mikor tévéznek az iszákosok?* Ügy érzem, meg kell véde­Bodó Báb

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents