Somogyi Néplap, 1967. május (24. évfolyam, 103-127. szám)
1967-05-23 / 120. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1967. május 23. Újabb légitámadás Hanoi ellen I Meddig tart a Buddha-ünnepi tüsBxanet? I Wheeler tábornok t Nem kelünk át a Ben Hal folyó' I A VDK kormányának nyilatkozata Az amerikai légierő vasárnap újabb légitámadást hajtott végre Hanoi nyugati városnegyedei ellen, ahol más gazdasági létesítmények mellett a várost villannyal ellátó erőmű működik. A fővárosi légelhárítás erős tüzet zúdított az ellenséges gépekre. Vasárnap a néphadsereg légelhárító alakulatai Hanoi felett öt amerikai gépet lőttek le. Több gépet találat ért, számos gépet pedig még a célpont elérése előtt visz- szafordulásra kényszerítettek. Ha Bac tartomány térségében két amerikai gépet lőttek le. A vasárnap lelőtt hét géppel együtt az amerikai légierők vesztesége a VDK területe fölött elérte az 1938 gépet. Az amerikai légierő gépei hétfőn reggel újabb bombatámadást intéztek Hanoi és elővárosai ellen. Szőnyegbombázás érte a város déli részét, ahol fontos könnyűipari üzemek vannak. Kobelev, a TASZSZ tudósítója azt írja, hogy miközben jelentését adja, újabb légitámadás indult meg. Buddha születésének évfordulója tiszteletére helyi idő szerint hétfő éjfélkor tűzszünet kezdődött Vietnamban, hogy a hívők megünnepelhessék az évfordulót. A dél-vietnami kormánycsapatok és az amerikaiak csak 24 órás tűzszünetet rendeltek el, a szabadságharcosok a DNFF határozata értelmében 48 órára szüntetik be a harcot, tehát szerda éjfélig bezárólag. Vietnami megfigyelők szerint nem lehet tudni, vajon ez a megállapodás érvényes lesz-e a demilitari- zált övezetre is, ahol szüntelenül folynak a harcok a két ország határát jelentő Ben Hai folyótól délre. Az AP washingtoni tudósításában megállapítja, hogy az amerikai légierő veszteségei Észak-Vietnam fölött szüntelenül növekednek. »A pilótáknak egyre gyakrabban kell támadásokat intézniük a Hanoi—Haiphong térségében lévő objektumok ellen, márpedig itt van felállítva a hatezer észak-vietnami légelhárító ágyú többsége". A hír- ügynökség idézi John McCon- nelnek, az amerikai légierő vezérkari főnökének szavait, aki szerint Hanoi és Haiphong térségében »több légclhárító ágyút vontak össze, mint amennyit a világ bármely városának légvédelme eddig ismert". A CTK közlése szerint a pénteki amerikai bombázás alkalmával Hanoiban bomba- repeszek érték a KNDK és Románia nagykövetségének épületét. A hírügynökség rámutat, hogy a bombázás következtében húsz embert halt meg és többen megsebesültek, de ezek között külföldi állampolgárok nem voltak. Earl Wheeler tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke vasárnap tagadta, hogy az Egyesült Államok a demi- litarizált övezetben végrehajtott inváziójával támadást készítene elő a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. »Megnyugtathatom önöket, hogy nem kelünk át a Ben Hai folyón Westmoreland tábornoknak csak arra van felhatalmazása, hogy Dél- Vietnam területén folvtasson hadműveleteket" — jelentette ki. A tekintélyes washingtoni napilap, a Star vasárnap feltűnést keltő vezércikkben szólítja fel a kormányt, haladéktalanul, feltétel nélkül és meghatározatlan időre szüntesse meg a VDK elleni légitámadásokat. A lap eddig támogatta a légi háborút, azonban megállapítja, a bombázások olyan veszélyes helyzetet hoztak létre, amelyben a vietnami háború messze túlterjedhet a jelenlegi határokon. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya vasárnap nyilatkozatot adott ki azzal kapcsolatban, hogy amerikai és dél-vietnami csapatok szombaton megszállták az Észak- és Dél-Vietnamot elválasztó dernilitarizált övezet déli részét. A megszállást a nyilatkozat újabb veszélyes eszkalációs lépésnek minősíti. Az Egyesült Államok újabb lépése a háború ki- szélesí lésének útján — hangsúlyozza a VDK kormánya — arcátlan kihívás a vietnami agresszió beszüntetését követelő népekkel szemben. A VDK kormánya követeli az Egyesült Államok kormányától: szüntesse be a vietnami agresszív háborút, feltétel nélkül hagvja abba a VDK bombázását és minden egyéb hadműveletet a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. (MTI) Népszavazás — de mikor? Az április 21-i katonai államcsíny óta Konstantin görög király vasárnap először szólalt meg a rádióban. A beszédet abból az alkalomból tartotta, hogy fia született. A király kijelentette, hogy »biztosítékot kapott kormányától", miszerint még május hónapban kinevezik azt a húsztagú bizottságot, amely az új, alkotmány tervezetét hivatott megszerkeszteni. A bizottság hat hónapon belül készíti el az alkotmánytervezetet, amelyről azután népszavazást rendeznek. Az AP hírügynökség megjegyzi: a király egy szóval sem utal arra, hogy mikor kerül sor a népszavazásra. A katonai diktatúra vezetői, mint ismeretes, több ízben hangsúlyozták: évekig hatalmon akarnak maradni. Mint az AFP jelenti, a fel- Jszdatott görög parlament al- elnöke, Vernikosz Olaszországba érkezett és ott politikai menedékjogot kért, amit az olasz hatóságok megadtak. (MTI) CDU-kongresszus Hétfőn reggel megkezdődött Braunschweigban a keresztény demokrata unió országos kongresszusa. A kongresz- szuson több mint 500 delegátus, számos vendég és sok újságíró vesz részt. Kiesinger kancellár utasítására ezúttal első ízben hívták meg az NDK újságíróit is. A kongresszus fő problémája, hogyan lehetne a múlt évi Er- hard-krízis után a pártot úgy meggyógyítani, hogy »vezető szerepét tovább érvényesíthesse". Kínai diplomaták provokációja Ulánbátorban A mongol fővárosban kínai pályaudvar bejáratát, és a diplomaták vasárnap durva provokációt követtek el a mongol hatóságokkal szemben. A provokációra akkor került sor, amikor elutaztak Ulánbátorból a helyi kínai középiskola tanárai, akiket ellenséges magatartásukért kiutasítottak. A kínai nagykövetség felelős munkatársainak utasítására több mint 400 kínai elzárta a Mongol Népköztársaságot sértő jelszavakat kiabált, megtámadta és ütlegelte a szolgálatos mongol rendőröket. Több rendőr megsebesült. A kínai diplomaták és más kínai állampolgárok magatartása miatt a mongol külügyminisztérium erélyesen tiltakozott a Kínai Népköztársaság ulánbátori ideiglenes ügyvivőjénél. (MTI) PROMETHEUS AUTOMATI KUS NYOMÁSPORLASZTÁSOS BLOKK olajégő Felhasználási tér ület: központi fűtések nél, családi házaknál, ipari kazánoknál, sütőipari kemencé knél, motorvonatokon, gépkocsikon és hajókon, ipari és mezőgazdasági szárító-berendezéseken stb. A hőenergia-igénynek megfelelő típus kiválasztásában segítséget nyújtunk, az égők szakszerű üzembe- helyezés»* elvégezzük. Rendeléseket rövid határidőn belül teljesítünk. Gvártja: B. M. G. MALOMGÉP Gy. E. Budapest. X., Szlávy u. 20—30. Telefon: 273- 609. 470-127. Telex: 0—33 —74. Megtekinthető a BNV-n a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár és a NIM pavilonjaiban. (4452) HA TEHETNÉ Garrison eljárást indítana a CIA vezetői ellen James Garrison New Orje- ans-i kerületi ügyész kijelentette: ha megtenné, bűnvádi eljárást indítana a CIA vezetői ellen, akik nagyon jól tudják, hogy Kennedyt nem Oswald lőtte le, s ismerik az elnök gyilkosait, de eltussolják a tényeket. Nyilatkozata a New Or- leans-i televízióban hangzott el. Az ügyész kijelentette: »A CIA nem akadályozhat meg minket a további munkában, legföljebb késleltetheti a vizsgálat eredményes befejezését A televízió munkatársának, kérdéseire Garrison a következőket mondta: Oswald nem lőtt rá Kennedyre, a merénylet napján még csak puska sem volt a kezében. A gyilkosságot öt New Or- leansban szervezkedő kubai emigráns hajtotta végre, akiket feldühített a Playa Gi- ron-i invázió kudarca. Fényképek jutottak birtokába, amelyek az emlékezetes szín- helven. a füves dombon húzódó kerítés mögött ábrázoliák a tetteseket. A csoport- Garrison-féle vizsgálatotnak Garrison már a nyomára bukkant, neveket is ismer, csak még azzal nincs tisztában, hogy az összesküvők közül ki melyik ponton helyezkedett el a végzetes lövések pillanatában. Ezek az adatok az amerikai központi hírszerző szolgálat rendelkezésére állnak — jelentette ki —, a dossziét azonban nem teszik hozzáférhetővé. A Tennessee állambeli Nashville-ben vasárnap este állítólag rálőttek egy gépkocsira, amelyben Garrison szökésben lévő fontos tanúja, Gordon Novel foglalt helyet. A WKDA rádióállomás vezetősége följelentést tett a rendőrségen, mert ismeretlen személyek mikrobuszukra hat lövést adtak le, s ezek a vállán könnyebben megsebesítették Növelt. A helyi rádióállomás elnöke a följelentésbe azt is belevette, hogy Novel az ő kérésükre érkezett a városba. s azt ígérte, hogy »o rádióállomás útján obian információkat tesz közzé, amelyekkel tel lesen szétzúzza a ÚJ SZUEZ ELŐTT? Kairói tartózkodásom alatt az A1 Akhbar című tekintélyes lap külpolitikai szemleírója mondotta: »A Közel- Keleten kialakult bonyolult helyzetnek, a fokozódó feszültségnek szinte törvény- szerű kísérő jelensége évek óta az izraeli kardesörtetés, vajgy éppen agresszió egyes szomszédos országok ellen." Ez a megállapítás az utóbbi napokban újabb bizonyító anyaggal bővült. A legfőbb neuralgikus pont Izrael és Szíria viszonylatában érezhető. Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke fenyegető hangú nyilatkozatban jelentette be. hogy országa különleges fegyveres alakulatokat szervezett szíriai szomszédja ellen. A nyugati monopóliumok és Izrael élezi a feszültséget A megfelelő választ az Egyesült Arab Köztársaság adta meg. Hadseregét mozgósította, a szíriai ENSZ-kül- dött pedig a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett levelében a készülő izraeli támadásra utalva azt írta, hogy: »Űj Szuez képe bontakozik ki." Szíriát az EAK-on kívül teljes szolidaritásáról biztosította Irak és Libanon. A villámgyorsan pergő eseményeknek megvannak a nemzetközi összefüggései. Az alapkérdés, hogy Washington »elégedetlen« a jelenlegi szíriai kormánnyal, mert a damaszkuszi politika keresztezi a nyugati monopóliumok közel- és közép-keleti érdekeit. Ezért óhajtja az Egyesült Államok, hogy Szíria határán fokozódjék a feszültség. Az amerikai fővárosban nemrég tárgyalások folytak az izraeli hadügyminiszter és a Pentagon között, amelynek kapcsán egyes amerikai lapok megírták, hogy nemcsak légvédelmi rakéták, hanem támadó jellegű fegyverek megvásárlásáról is folyt megbeszélés. Ismeretessé vált az is. hogv amerikai szakértők érkeztek Izraelbe, hogy irányítsák tizenkét rakéta-támasznont felépítését. Ezek közül kilencet az EAK határának közelében egyet a jordánnai határnál és kettőt a szíriai hátáénál állítottak fel. A különböző reakciós óceánon túli és helyi erők Szi- ria-ellenes akciói tavaly szeptemberben egy sikertelen puccskísérletben öltöttek testet. Ezt követően a belső felforgató kísérletről ismét áttértek a kívülről jövő agresszió módszerére. Á tervek szerint a zavaros helyzetben Damaszkuszban kormányra segítenék azokat a kalandor- politikusokat, akik megfelelnek Washington ízlésének. Szíria és más arab államok óvintézkedései tehát teljesen indokoltak. Az Iszlám-paktum kudarca A közel-keleti helyzetképhez tartozik, hogy az amerikai venal egyik legpromi- nensebb képviselője, Fejszal szaúd-arábdai király jelenleg nyugati körúton van. ö a haladó arab erőik előretörése ellen az úgynevezett Iszlám-paktumot szeretné ösz- szekovácsolni, amely magában foglalná a térség minden reakciós irányzatát. Ez az elgondolás az utóbbi hónapokban azonban sok kudarcot könyvelt el. Feiszal- naik »nem«-et mondtak Irakban, és amikor legutóbb Törökországban tárgyalt. Ankara még a zárókom müniké- be is bevette, hogy Törökország nem csatlakozik olyan szövetséghez, amely viszályt támaszthat az arab országok között. Fejszal az angol gyarmatosító erőkkel is szaros kapcsolatot tart fenn, mivel érdekeik több ponton találkoznak. Angliát nagymértékben aggasztja a mesterségesen összekovácsolt Dél-arábiai Föderáció és főleg az ahhoz csatolt jelentős stratégiai pont, Aden sorsa. Ebben a térségben a közelműltl>an egyre fokozódott az angol ellenes hangulat. A különböző cselszövé- nyekben természetesen az Egyesült Államok gazdasági síkon is érdekelt, hiszen az ARAMCO vállalat révén óriási hasznot húz a szaúd- arábial ola.ikátermelésböl. A változatos formában jelentkező veszélyforrások tápanyagát a térségben jelentkező reakciós erők szolgáltatják, az utánpótlás azonban mindig a tengeren túlról érkezik. Sümegi Endre Kijárási tilalom Hongkongban Vasárnap folytatódtak a hongkongi kínaiak angolellenes tüntetései. A rendőrök gumibottal és könnyfakasztó gázzal oszlatták szét a tüntető csoportokat. A tüntetők kövekkel dobálták meg a rendőröket és a rendőrgépkocsikat, s rátámadtak a külföldi újságírókra. Egy osztrák újságírót összevertek, fényképezőgépét elvették és szétzúzták. A fenyegető helyzetből külföldi kollégái mentették ki. A közeli Macao portugál gyarmaton több mint tízezer kínai tüntetett vasárnap. A tüntetők az angol konzulátus elé vonultak és petíciót adtak át, amelyben szolidaritást vállaltak a hongkongi kínaiakkal. A kínai szárazföldbe ékelt Hongkong brit koronagyarmat csaknem egész területére hétfőn éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el. Hétfőn a délelőtti órákban folytatódtak a tömegfelvonulások. Hongkong központi negyedében a szakadatlan felvonulások miatt az üzleti élet tel- •jesen megbénult, a boltosok tájfunredőnyeiket is ráhúzták a kirakatokra. A leghevesebb összecsapás ismét a Hilton- szálloda előtt zajlott le, amely a kormányzósági épület útirányában fekszik. A tüntetők megint a kormányzóhoz akartak eljutni petíciótokkal, amikor a rendőrök rájuk rohantak. Sokan megsebesültek. 54 tüntetőt letartóztattak. A Kínai Népköztársaság hatóságai hétfőn elrendelték a sangihaji angol diplomáciai ú-oda bezárását — jelenti a Reuter. Az angol kormány •'zonnal tiltakozott a sanghaji diplomáciai képviselet bezárása ellen és kiielentette, hogy az »az 1954-es anaol—kínai megállapodás egyoldalú felmondásával egyenértékű«. (MTI) Brown ma utazik Moszkvába Gegorge Brown angol külügyminiszter ma Moszkvába utazik, hogy szovjet kollégájával, Andrej Gromikóval tárgyalásokat folytasson világpolitikai kérdésekről és ezen belül — az angol külügyminisztérium héttői bejelentése szerint. — elsősorban a közel- keleti válságról. Brown moszkvai útjára az eredeti tervek szerint a múlt pénteken került volna sor ezt azonban a feszült közel-keleti helyzet miatt elhalasztotta. A látogatás időtartamát is megrövidítették Brown péntekig marad, és nem látogat meg Moszkván kívül más várost. A Londonban nyilvánosságra hozott program szerint Brown három ízben találkozik Gromikóval. (MTI) Amerikai űrhajósok nyilatkozata A három ismert amerikai űrhajós: Walter Schirra, Thomas Stafford és Frank Borman vasárnap este az NBC televízióban nyilatkozott az amerikai űrprogram kilátásai- ,'ÓL Mindhárman elmondják: remélik, hogy az Apollo-ka- tasztrófa által okozott kiesés ellenére 1969 végéig amerikai írhajó, emberrel a fedélzetén, eljut a Holdra, ehhez azonban be kell tartani a rendkívül zsúfolt programot. (MTI) Csak május 31-ig köthető meg a legeltetési biztosítási Megyénkben 1966-ban 309,458 Ft kártérítést fizettünk a legeltetési biztosítás alapján az elhullott, illetve kényszervágott 219 állatért. A biztosítás díja: szarvasmarhánál (8 hónapos koron felül) 1000 Ft biztosítási összeg után 25 Ft 2000 Ft biztosítási összeg után 50 ”t A kártérítés összegét kényszervágás esetén is levonás nélkül fizetjük. Kérjen részletes felvilágosítást a tsz legeltetési megbízottjától vagy a legelteté bizottságtól. (6042) ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ l