Somogyi Néplap, 1967. május (24. évfolyam, 103-127. szám)
1967-05-23 / 120. szám
Kedd, 1967. május 23. 3 SOMOGYI NÉPLAP VÉRVÖRÖS CSÜTÖRTÖK 55 évvel ezelőtt, ID12. május 23-án »a vérvörös csütörtök-«-ön a sztrájkoló, tüntető munkásoké lett a pesti utca. Jelentős történelmi eseményre emlékezni hagyott tudása és alkotóvágyának elfojtása sorvasztotta. Valaminek történnie kellett. A szociáldemokrata vezetők meghirdetannyi, mint tanulságaik alapján célrave- t s-ocia aeutoK.raLa vezezoK megntraetzetöbben építeni a jelent. Nincs nemzeti tfLann?&„ ^^^tabekes f elv emu last a választójogért. Es 1912. május 23-án önismeret az elöharcosok tetteinek értékelése nélkül, ahol pedig hiányzik a nemzeti önismeret, ott mindig fennáll a politikai eltévedések veszélye. 1912 vérvörös csütörtökje arra tanít bennünket, hogy már akkor érett forradalmi osztályként jelen volt az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság vezető ereje. Miféle kor volt az? Európa égboltozatának peremén már gyülekeztek a világháború viharfelhői. A magyar ég alatt pedig, a kormányzó hatalomban a gőgös arisztokrácia és a levitézlett dzsentri pöffeszkedett. A gyárakban a kielégíthetetlen étvágyú tőke nyúzta a munkást, a földelten pedig csaknem jobbágy- sorban a paraszt nyögte a nagybirtokosok igáját. Drágaság, rossz bánásmód, pusztító népbetegségek, teljes jogfosztottság; ez volt a magyar munlcás és paraszt sorsa, az intelligencia haladó részét pedig parlagon a tömegek ellepték a pesti utcákat. Már 21-én sok népgyülés zajlott le a főváros munkásnegyedeiben és a vidékek nagyobb városaiban. Másnap Tisza Istvánt választották meg a parlament elnökének. Ez is elkeserítette a munkásokat. De lelkesítették az orosz proletariátus újabb mozgalmai. És 23-án, csütörtökön általános sztrájkkal egybekötött utcai demonstráció kezdődött. A »békés« m.enet hamarosan felöltötte igazi arculatát: »Vesszen a Tisza-banda! Jogot! Le az Osztályparlamenttel!« És kirobbant az igazi jelszó: »Éljen a forradalom!« Pest utcái és a vidéki városok utcái — a dolgozó nén birtokába kerültek. Katonaságot. csendőrséget, rendőrséget vonultattak föl ellenük. Sortüzek dördültek, folyt a vér, a nép ellenállt. A »rendet« még másnap sem tudta teljesen biztosítani a terror. p_ ]yt. A somogyi iparosítás kulcsa Mérleghiány EGYMÁS után három Evet mérleghiánnyal ZÁRT a kaposföi Kossuth Termelőszövetkezet. 1965-ben erőt gyűjtött az előbbre jutáshoz, tavaly pedig úgy gazdálkodott, hogy a gyenge* szövetkezetek közül a közepesek sorába került, és a korábbi egy-kétmilliós veszteség helyett olyan eredményt produkált, amiből jutott több mint 880 000 forint tartalék is erre az évre. Közérdeklődésre tarthatnak számot e szövetkezet erősödésének tapasztalatai is. Itt ugyancsak beigazolódott, hogy a krónikus betegségből nem tüneti kezeléssel lehet kilábalni, hanem az kell, hogy megszűnjenek a gyengeségeket előidéző okok. Azzal kezdték, hogy új vezetőkre bízták az irányítást. Ök aztán aprólékosan megvizsgálták az előző évek termelésének, gazdálkodásának valamennyi lényeges mozzanatát meg ezek összefüggéseit, hogy a tanulságok egyértelműen adódjanak, hogy világosan lássák, melyek a munkának elkerülendő, kedvezőtlen vonásai. MILYEN ÜT VEZETETT A GYENGESÉGHEZ? Elemi dolgokról, alapvető mozzanatokról van szó. Vegyük egyik fő növényüket, a burgonyát. A vetéstervben ez éveken át 150—I8C—200 holddal részesedett, holott a szövetkezet ennél kisebb területen bírt volna vele. Elültetni ugyan valahogyan csak elültették, de ettől kezdve rendszerint minden munkája megkésett. Vegyszer nem volt még akkor, s a gaz fölverte; ami termést hozott, annak egy része is bent fagyott a földben. Ebben az időben még a kukorica is kézi kapálásra várt. Táperőben gazdag határ is megsínyli az ilyen késedelmet és mulasztást, hát még az olyan föld. amelyik már igen régen kapott istállótrágyát. Talajerő, vegyszerezés, gépi munka — mindez fontos eleme a javulás hosszú folyamatának, és mindennek figyelembevételével a vetéstervet úgy összeállítani, hogy a tagság ne kényszerüljön erején felüli, tehát már eleve kilátástalannak tetsző vállalkozásba fogni. Ha ott tartunk, hogy az erőből telhet valamennyi teendő idejében való és gondos elvégzésére, akkor még egy előfeltétele van a sikernek: el kell érni, hogy akarjon is a szükséghez mérten dolgozni és valóban dolgozzon is ennyit a szövetkezeti gazdak és családtagjaik közössége. Már eddig is jelen volt az állami támogatás, ebben a szakaszban viszont különleges rendeltetéssel, közvetlenebbül érzékelhető hatékonysággal lépett be a dotáció. Az a minőségi változás állott elő, hogy nem emberi mulasztásból eredő kárt térített meg utólag az állam, hanem előzetesen arra öszöntözött, hogy ki-ki derekasan tegye meg naponta a. magáét a termelésben. Leginkább az őszi betakarításra fordíthatták a célprémiumot. Egy mázsa burgonya zsákolása egy forint — ez világos, egyértelmű és elfogadható tétel; számolhat vele mindenki és meg is találja a számítását. S az eredmény? Nem kellett kényszerintézkedés, mégsem maradt kint télre a termés, a megtermelt érték. A munkaakarásban bekövetkezett fordulat kezdetének ezért a célpremizálásra kapott állami pénz első részletének kifizetését tekintik. Juttattak ebből az összegből természetesen az állatgondozóknak is. Sokat változott, mondhatni; megjavult a helyzet — ugyancsak huzamosabb idő alatt — az állattenyésztésben is. A teljesség kedvéért ide kell venni azt is, hogy az anyagi ösztönzésnek ezt a kipróbált és bevált módszerét a szövetkezetben továbbra is alkalmazzák, a premizálást a gazdálkodás minden területére kiterjesztették — s mindezt saját pénzükből fizetik. A TERMELÉS ALAKULÁSÁT jól jellemezhetjük az áruértékesítés adataival. A két fő ágazat, a növénytermelés meg az állattenyésztés együttvéve 1964-ben 3,3 millió, a következő évben 4,7 millió, tavaly pedig több mint 7 millió forint árbevételt adott. Ennek megfelelően a tagságnak a közösből származó személyes jövedelme összességében az 1964. évi 2 268 000 forintról két év múltával 3 137 000 forintra nőtt. Ebből egy dolgozó tagra tavaly — az előző évi 6613 forinttal szemben 11 370 forint részesedés jutott. A korábban mérleghiány miatt hosszú ideig fizetéskéo- telen szövetkezet az idén üzemvitelének minden kiadáÉrtesítjük kedves fogyasztóinkat, hogy május 24-én egész napos kóstolóval egybekötött új üdítőital- és ásványvízÁrubemutatót tartunk Siófokon a 415. s/. Csemege Áruházban. Szeretettel várjuk kedves fogyasztóinkat. Somogy megyei Ásványvíz és Szikvtzipari V. (74403) sát saját pénztartalékából fedezi. Értékes állami támogatást kapott, jól hasznosította azt, s az új vezetés rendezte a tagság sorait — most a hitelelengedés is könnyített a helyzeten, így zavartalanul, teljesen nyugodtan gazdálkodik a kaposföi Kossuth Tsz. Erre az évre reálisan tervezhettek 35 forintos munkaegységet. Számottevő az a segítség is, amit a közös ad a háztáji gazdálkodás lehetőségeinek teljesebb hasznosításához. Mindezt egybevetve az a legnagyobb eredmény ebben a községben, hogy a szövetkezetei a tagság létbiztonsága alapjának tekintheti. Kutas József V áltozik a megye ipari térképe, egyre több község neve melle tehet gyárra, telepre, üzemre utaló jelzést a rajzoló. S ahol eddig is voit ilyen, ott meg nagyobbra lehet cseréin^ a kis karikát vagy háromszö-' get, hogy ez is utaljon a rekonstrukció révén növekvő gyárra. Azt hiszem, fölösleges sorolni, hol és merre épül új üzem, ménre folyik rekonstrukció, hiszen a lap tudósításai híven tükrözik a dinamikus fejlődést. Minden somogyi embert örömmel tölthet el, hogy a megye párt- és állami vezetőinek következetes politikája, erőfeszítései nyomán állandóan változik az említett térkép, nő Somogy iparának súlya és jelentősége az ország gazdasági életében. Emlékezzünk csak vissza Kádár János elvtárs szavaira, amelyek somogyi látogatásakor a Kaposvári Villamossági Gyárban hangzottak el: »Somogy megye, az ipar fejlettségét tekintve, elmaradt az ország más részei mögött. Az elmaradás behozatala természetesen nem megy máról holnapra, de a vidéki iparosítás programjának következetes végrehajtása itt is jó irányú változást ígér... A foglalkoztatási gondokkal küzdő megyék problémáit, a népgazdaság egészének érdekeit figyelembe véve azonban nem lehet vitás, hogy a vidék iparosítása a helyes út.« E zen a helyes úton halad szűkebb pátriánk iparosítása. S természetesen új gondokat szül a változás. Ezek a gondok azonszívét és agyát. Ez a rohamos fejlődés követeli meg, hogy időnként számba vegye a megyei pártbizottság, a megyei tanács, van-e elegendő szakemberünk, szakmunkásunk, milyen forrásokra támaszkodhatunk a jövőben, megvannak-e a képzés föltételei. Az új mechanizmus küszöbén tűzte ezt a kérdést napirendre a megyei tanács végrehajtó bizottsága a munkaügyi osztály fölmérése és helyzetelemzése alapján. Természetes, hogy nem örökérvényű számok alapján vontak le következtetéseket, hiszen az állandó változás jellemző most iparunkra (tükrözik ezt az újságban közölt álláshirdetések is). Az adatok csak fokozódnak, kiinduló pontnak tekinthetők. Mi tette időszerűvé a szakemberek számának, képzettségének fölmérését? Elsősorban a megye jelenlegi helyzete, másodsorban pedig az a tény, hogy az új mechanizmusban megváltozik a vezetők munkájának társadalmi és gazdasági jelentősége. A jelen és a jövő gondja, hogy hatvannégy mérnökre, tizenöt közgazdászra, kétszáz technikusra lenne szükség, mégpedig azonnal. Különösen súlyos a helyzet a tanácsi iparban, ahol negyvennégy mérnök, nyolc közgazdász és százhúsz technikus hiányzik. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy a harmadik ötéves tervben a szocialista ipar és építőipar igénye kilencvenkilenc mérnök, harminckét közgazdász és háromszáztizenöt technikus, akkor megértjük, milyen gondot okoz ez a megyének és a vál- ban — mégha először a meg- falatoknak. Ezért szorgalmazaldás módján töpreng is mindenki — örömteliek. Hittel és erővel töltik el a megye fejlődéséért cselekvő emberek za a megyei tanács többek között, hogy minden szakosztály és nagyobb vállalat mérje föl a jelenlegi helyzetet, s Gonddal, türelemmel Mikor februárban átadták Darányban az új borjúnevelőt, még csak egy néhány jószág volt. Ma ötvenkilenc különböző korú és súlyú borjú jöm- megy, heverészik a napon a kifutóban. Sok tapasztalat még nincs, hiszen — úgy is lehetne mondani — nemrég nyílt meg a borjúóvoda. — Mggam is úgy vagyok, hogy most ismerkedem — jegyzi meg Gyurgyovics Ilona. — Ki kell alakítani valamilyen gyakorlatot. Mert jó az, hogy elmentünk Mosdósra, megnéztük ott, milyen, de hát azért mindenütt a helyi viszonyokhoz kell igazodni. Takarítja a nevelőt, gyakorlott mozdulattal rakja a trágyát, s közben egyikhez is, másikhoz is szól egy-két szót. — Na, ne lustálkodj folyton, eredj már ki a napra! Te meg jte vacakolj velem, mert megjárod! Hozzám fordul, elneveti magát. — Mint a gyerekek. Tisztára olyanok, mint a gyerekek... Leguggol az egyik mellé, megsimogatja. Vannak mozdulatok, tekintetek, amelyekhez nem kell kommentár. Ilyen volt ez is. »Az a bizonyos plusz — jutott eszembe —, amit nem lehel előírni. Ami vagy van, vagy nincs. És rendszerint akkor van. amikor nem csuván elvégzi, megteszi a dolgát az ember, hanem valóban szereti is. önkéntelen, belülről fakadó szeretettel ...« Pedig ez a tarka kendős, mosolygós arcú gondozó úgy »nyergeit át« erre a szakmára. — Baromfiak mellett voltam azelőtt. Az egészén más volt És itt több a munka is. Különösen most.,. Társa, Pintér Endréné beteg. Van ugyan segítsége, de azért mégsem könnyű. — Ügy van, tudja, hogy az ember nagy változást ennyi idő után még nem állapíthat meg. Annyi azért biztos, hogy nagyon szépen fejlődnék, és úgy látom, jobban szopnak, mint az anyjuk alatt Hajnali háromkor, fél négykor már itt van kinn a majorban. A szomszédos tehénistállóból hordják át a tejet, kézzel fölözik, aztán fölmele- giteni, lehűteni, előkészíteni a szoptatáshoz... A dolognak ez a része nehéz. — De az igazi vesződség ezután jön. Most érdekes, de szinte valamennyi állat más. Az egyik egykettőre megszokja az újfajta »étkezést«, a másikat meg napokig kell ta- nítgatni. Aztán amíg kiismeri az ember őket! Legyint és egy benn heve- résző borjúra mutat. — Ez egy kis különc. Sokáig vesződtem vele, de nem akart enni. Nem tudtam rájönni, hogy mi nem tetszik neki. A sok próbálkozás közben egyszer aztán véletlenül kiderült, hogy mit akar. Gondolja el, csak itt hajlandó enni és úgy, hogy közben tartani kell neki az edényt Sóhajt, továbblép. — Hiába, nem azért van itt az ember, hogy csak itt legyen. És nem mindegy az, hogy melyik borjú hogyan fejlődik. Ezért aztán mindent megpróbál az ember. Nincs ilyenkor fáradság, vesződség. Kedvenc? Tulajdonképpen nehéz erre válaszolni. Talán mindig az, amelyik a leggyengébb, a legtöbb gyámo- lításra. ápolásra, gondosságra szorul. Aztán, amikor megerősödik, akkor akad helyette más. — Mit mondjak? Szeretek itt... Na, ne szemtelenkedj! — utasítja rendre egyiket a sok közül, aztán végigsimítja a fejét. — Te kis bolond. Igen. Az a bizonyos plusz. Amikor valaki valóban szereti, amit csinál... V. M. intézkedjen a megoldásról, föltétlenül helyeselhető az a javaslat, hogy vegyék föl a Kapcsolatot a vállalatok az ország egyetemein tanuló somogyi fiatalokkal, ösztönözzék őket, hogy ízülőmegyé- jükbe jöjjenek vissza a diploma megszerzése után. Más.* most tapasztalható olyan törekvés, hogy a vállalatok keresik a jövendő szakembereket az egyetemeken. Ebvált a megye szempontjából a társadalmi ösztöndíj-rendszer is, sok vállalat ennek köszönheti, hogy mérnökhöz jutott. A minisztériumi vállalatok szintén élnek ezzel a lehetőséggel. A mostani helyzet teszi szükségessé, hogy a vállalatok a tervezett rekonstrukció dokumentációjához rögtön csatolták a szakemberigényt. Az elképzeléseknek pontosan utalniuk kell a forrásokra is, ahonnan biztosítják a mérnököket és a technikusokat stb. A munkaügyi osztály elkészítette a vezető beosztásúak minőségi mérlegét is az iskolai végzettség szempontjaoot: a minisztériumi iparban 37,8, a tanácsiban 47,5, a szövetkezetiben 57,7, a minisztériumi építőiparban 51,9, a tanácsiban 38,4, a szövetkezetiben 41,4 százalékuk középiskolánál alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezik. A statisztika kimutatja, hogy a középkáderek iskolai végzettsége a legalacsonyabb, itt a legsürgősebb a változás, hiszen az új mechanizmusban, amikor nő az önállóságuk, a felelősségük, a döntési joguk, mindezzel csak akkor élhetnek helyesen, ha nő az iskolai, a politikai és a szakmai műveltségük. A szakmunkásképzés az elmúlt években nem tartott lépést a fejlődéssel, az iskoláztatás némely területen nem volt teljesen összhangban a munkaerő-gazdálkodás irányelveivel, a fejlődő üzemek igényével, s ezért hiányzik most az iparban ötszáznyolcvannégy, az építőiparban kétszáztizennyolc szakmunkás. A fölmérés szerint a hiányos szakmunkás- képzés miatt nőtt a szakmunkás-bizonyítvánnyal nem rendelkezők és a betanított munkások aránya. Különösen szembetűnő ez a tanácsi iparban. A harmadik ötéves tervben mintegy tizenkétezer- hatszáz ipari tanulót iskoláznak be. Mindez szükségessé teszi, hogy sokkal hatékonyabban, elemzőbben foglalkozzanak mindenütt ezzel a kérdéssel. Hiszen mit sem ér anélkül az új beruházások megvalósulása. A megyei tanács végrehajtó bizottságának alapos helyzetelemzése a biztosítéka, hogy megindulhat a szakmunkásképzés föltételeinek további javítása. A Munkaügyi Minisztérium segítségével a megye több járási székhelyén tantermeket építenek az iparitanuló-képzés gyorsabb fejlesztése végett. Az egyre növekvő igények teszik szükségessé tanműhelyek, kollégiumok építését, tantermek átalakítását stb. A terveket, elképzeléseket kimunkálták, elkészült a helyzet megváltoztatásának haditerve. S a vb határozata alapján a Szakszervezetek Megyei Tanácsának bevonásával fölméri a megyei tanács az ipari szakmunkásképzés helyzetét, a nem tanácsi vállalatok szakemberellátását. C ikkemben természetesen csupán néhány vonást emeltem ki, azt sem a teljesség igényével. Nefrn soroltam fel mindazt, ami a négy-öt évvel ezelőtti helyzethez képest előrehaladást jelent, s nem vettem számiba minden eltervezett intézkedést sem. Célom az volt, hogy éreztessem, milyen nagy je- 'entőségü kérdésben határozott a mewei tanács végrehajtó "«a Kulcskérdése ez Somogy fejlő/»" murának. Lajos Géza
