Somogyi Néplap, 1967. április (24. évfolyam, 78-102. szám)

1967-04-16 / 90. szám

Vasárnap, 1561. április 16, 3 30M0GV1 N BPI A P Épül a 18 méteres kémény ENGEM MUNKA ÉLTET Késnek a vasszerkezetek, a billenő ablakok és a radiátorok Szemet gyönyörködtető épü­let az új tervezőiroda a mos- ' tani állapotában is. Ha a park túlsó oldaláról nézd az ember a bokrok és a fák zöldjén át- fehérlő irodaházat, talán még szebbnek találja. S akik majd itt hajolnak a rajzasztalok fö­lé ihletet és ösztönzést kap­nak, ha letekintenek a park­ba. A daru már elköltözött, bontják a pályáját is. Az épü­letben a tdllany- és a vízve­zetékszerelők dolgoznak, fa­lazzák a harmadik emeleten a válaszfalakat. Már épül a ti­zennyolc méteres kémény az irodaház mögött, a Tanácsi Építőipari Vállalat szakmun­kásai már végeztek az alapo­zással. Ha készen lesz, olyan négy méterrel magasodik az épület fölé. Sajnos, nagyon sok a ha. Németh József, a vállalat fő­mérnöke elmondta, hogy az ÉM Asztalosipari Vállalat a jövő év elejére igazolta visz- sza a billenő ablakokat. Hiány­zik az egyik kazán, a Vas- és Fémipari Vállalat késik a vas­szerkezeti elemekkel. A ra­diátoroknak csak a felét iga­zolták vissza. S itt jön a ha. A Tanácsi Építőipari Vállalat már augusztus 31-én át tudná adni az új tervezőirodát, ha a ] jjat a vasszerkezeteket és billenő ablakokat, a radiátor»- | kazánt idejében megkapná. a j Reméljük, hogy sikerrel jár j a próbálkozás. AMIKOR ÁTADJÁK A DIPLOMÁT... Kertész technikusok Állomás Minden ünnep- J mondom, mert itt vagyok, de ségnek megvan a nekem kedves osztályom volt. maga jellegzetes hangulata. Mások az érzések, a gondo­latok, amikor például mun­kában megfáradt nyugdíjaso­kat köszöntenek, vagy a ki­váló munka jutalmául, elis­meréséül kitüntetéseket ad­nak át, és ismét más, mikor sok törődés, fáradozás után átnyújtják a diplomát. Ki­csit megható, akaratlanul is millió emléket ébresztő és a holnap iránt érzett várako­zásteli izgalmat jelentő ese­mény ez akkor is, mikor fia­talok érnek el életüknek eh­hez az állomásához, de még inkább az, amikor javakora­beli emberek munkáséletük derekán érkeznek el ide... — Kedves kollégák! — így kezdte köszöntő szavait Me- rényi Károly, az FM kerté­szeti, szőlészeti osztályának vezetője. És ebben az ünnepi pillanatban mennyire más­képpen hangzott a szó: kollé­gák, mint amikor a hétköz­napokon megszokásból mond­juk. A budapesti Asztalos János Kertészeti Technikum első, Somogyba kihelyezett osztálya, harminc -diák« állt körben a teremben. Négy év fáradsága, törődése és egy érettségi izgalma után. Ezek­ben a pillanatokban talán gondolatban végigszaladták mind a négy esztendőt... A hatvanhárom óta ismét­lődő heti konzultációs napokat amikor a szaktárgyak oktatá­sára a pesti iskolából megér­kezett hozzájuk Karbóczky Károly, Bckeffy Gusztáv és Berta Imre osztályfőnök ta­nár. Felötlöttek az izgalmak, az apró-cseprő diákos csíny- tevések. Aminek most vége. Körben állnak, hangzanak a nevek, sorban veszik át technikusi oklevelüket. — Bodor Lajosné, Cziráki Nagy Erzsébet, Csizmadia Pál, Cserháti István, Faggyas Ferenc, Felka László, Gazdag Lajos és a többiek. Az osztályfőnök tanár így bőszéi róluk: — Mind emberi vonatkozás­ban. mind pedig szellemi ké­pesség tekintetében a jobb osztályok közé tartoztak ők, harmincán. Hiszen 3,1-es át­laggal végeztek. Tíz év alatt sokfelé jártam, sokféle em­berrel találkoztam. Ez az osztály tükrözte, szinte kéz­zelfoghatóan bizonyította ne­kem, amit Somogyról hallot­tam. Hogy itt nagyon mé’y a közösségi érzés, és ha akar­nak, nagyon együtt tudnak >enni as emberek. Nem azért Örülnék, sa.; . ha lenne folytatá­Folytatás Igen, a folyta- _________ tás. Ez a har­minc ember — többségük a MÉK dolgozója, kisebb há­nyaduk szövetkezeti, állami gazdasági kertész — már föl­ismerte, hogy arról, amiről most olyan sok szó esik, a lehetőségeket jobban kihasz­nálni csak olyan emberek képesek, akik megfelelő tu­dás birtokában vannak. — Mi úgy szoktuk monda­ni — mondja Berta Imre —. ha azok, alak elvégezték az iskolát, nálunk csak két má­zsával termelnek többet hol­danként, akkor már megtérül a fáradság, az áldozat... Féldákat sorol, bizonyítva, hogy a gyakorlattal párosuló szakmai hozzáértés mennyire megmutatkozik az eredmé­nyekben. Az öreglaki tsz ker­tészét, Cserháti Istvánt, a kaposfüredi Papp Ferencet említi. Külön szól Varadi Gyuláról, a Kaposvári Álla­mi Gazdaság f őkertészérőü, aki kitűnően végezte el a technikumot. — Valahogy úgy van ez — mondja Csizmadia Pál, a MÉK kaposvári kirendeltsé­gének vezetője —, amíg az ember nem kezd el tanulni, úgy érzi, ért a szakmához. Hiszen a legtöbbünk mögött hosszú gyakorlat van. Aztán menet közben döbben rá az ember, mi mindent csinált rosszul, mit lehetett volna és mit kell másként tenni. És most ■— túil mindenen — csak azt mondhatjuk, nagyon nagy szükség volt erre az iskolára. — Egy kis úttörőcsapat — így jellemzi őket Haffner Gyulává, a tagozat vezetője —; szeretnénk, ha lennének követői. Én személyesen is szeretném. Mert ez a megye különösen kedves nekem. Innen indultam el... — Ez az ágazat — hangoz­tatta Merényi Károly — So­mogybán Is, de országosan is a népgazdaság számára na­gyon fontos lesz a jövőben. Hiszen a tervek szerint 1970.- ben a mezőgazdasági export ötven százaléka kertészeti termék lesz. Ezek a somo- ____________ gyi emberek b eléptek azoknak a népes tá­borába, akiket évente útra bocsát az Asztalos János Kertészeti Technikum. Erre utalt köszöntő szavaiban flzúts Zoltán, ez Iskola igaz­gatója. Tőlük többet vár a társadalom. És joggal. Az igazi érettségi nem most volt, mikor számot adtak a megszerzett tudásról, hanem majd holnap, holnapután, az elkövetkező években lesz. A munkában. Egy iskolától, egy intéz­ménytől búcsúzoknak, az új diplomásoknak mindig szok­tak útravalót adni. Ekeket a szavakat jegyeztem föl: — Volt idő, amikor a gya­korlat volt az elsődleges, és volt, amikor az ismeretek. Ma azt valljuk, hogy a kettő­nek együtt kell lenni. Meg­látják majd a mindennapok­ban, hogy az a tudás is ke­vés, amit itt szereztek. Olvas­sanak. Mert az élet halad, ami ma elég, az holnap már kevés lesz.:. V. M. REGEN VOLT AZ bizony, amikor — gyakornokként ezer- kilencszázhuszonháromban So- modorpuszlán — elkezdtem a szakmát. Egész életemben gazúászként dolgoztam. Akik régebb óta ismernek és ma meglátnak, ha nem mondják is, gondolhatják: elszállt az idő Németh Mihály feje fö­lött. Valóban, most már a hatvanhetediket taposom. Még­is csinálom a dolgomat: szak- tanácsadója vagyok Tö rücs­kén a Ady Termelőszövetke­zetnek. A szabály meghatá­rozza, hogy havonta hány na­pot tölhetek a szövetkezetben. Nem fáraszt sem az utazás — mivelhogy Kaposvárról busz- szal jövök: s nem esik nehe­zemre sem a dombos határ bejárása, sem hivatásom gya­korlása. Bárki elhiheti, hogy engem ez a munka éltet. Az igazsághoz az is hozzá- artozik, hogy Fehér Lajos elvtársnak, a kormány elnök- helyettesének tanácsa alapján kerültem nyugdíjba, utána pe­dig ebbe a munkakörbe. Sze­mélyesen javasolta ezt a meg­oldást, amikor Somogyszilban járva fölismert és beszélgetett velem. Más talán ezt a talál­kozást nem tartaná ennyire számon, én azonban életem egyik kedves, szép eseménye­ként őrzöm emlékezetemben. Előbb azonban azt hadd mondjam el, hogy hogyan is ismertük egymást. AZ ÖTVENES ÉVEK KÖ­ZEPÉN a Keszthelyi Gyapjú­termelő Vállalat Pamuk mel­letti gazdaságát vezettem. Az egyik esztendőben nagy gon­dunk támadt: a roppant szá­razságban kiégett a fű, nem tudtuk mivel tartani a sok birkát. A téli takarmány kí­mélése végett okvetlenül ke­resnünk kellett nyári—őszi legeltetési lehetőséget. Hallot­tuk is, tudtuk is, hogy a ba- latonnagyberki gazdaság nél­külözheti mélyebb fekvésű, kövérebb legelőinek egy ré­szét. Társam, Szépvölgyi Zol­tán pusztakovácsi gazdaságve­zető meg is próbált egyezked­ni velük, de sikertelenül. Te­lefonon hívta föl a nagybere- ki ügyintézőket. Gondoltam, nem megy ez igy, személye­sen kell beszélni velük, hi­szen az ember a telefont könnyen leteheti, a nála járó ügyfelet viszont nemigen küld­heti ki irodájából. El is utaz­tam hát a gazdaság központ­jába, Balatonfenyvesre. Hiába kerestem azonban, akivel be­szélni akartam, nem tartózko­dott bent sem a főagronómus, sem a főállattenyésztő, sem az üzemegység vezetője. Benyi­tottam a telefonkezelő irodájá­ba, s azt tanácsolta, menjek be az igazgatóhoz. Nem, ezt a javaslatot nem fogadhattam el; van az igazgatónak ekkora gazdaságban amúgyis elég gondja, miért terhelném még én is ezzel a másra tartozó dologgal. Az idő csak járt, akiket vártam, azok közül egyik sem érkezett meg, a te­lefonos kisasszony pedig egyre biztatott, hogy menjek bátran az igazgatóhoz. így jutottam be Fehér Lajos elvtárshoz, mert akkor ő volt a nagybe- reki gazdaság igazgatója. Hogy mi lett a legelőbérlet­tel? Az igazgató elvtárs fi­gyelmesen meghallgatott, s kifejezte segítő szándékát. Azt mondta azonban, hogy csak három nap múlva ad választ; addig megbeszéli a dolgot a gazdaság érdekelt szakvezetői­vel. sem helyettük, sem nél­külük nem dönt. Meg is egyez­tünk a bérletben a második találkozás alkalmával. Még ál­domást is ittunk: egy üveg konyakot bontott föl Fehér Lajos elvtárs. Utána ö fölkerült Pestre. Én a somogyszili Petőfi Tsz fő- agronómusa voltam, amikor — öt évvel később — ellátoga­tott hozzánk Fehér elvtárs. Mint említettem is, mindjárt fölismert. Azt kérdezte elő­ször, hogy öreg létemre bi- rom-e még ezt a nehéz szol­gálatot ilyen nagy szövetke­zetben, és hogy tisztelnek-e, megbecsülnek-e itt kellően munkám alapján? Jóllehet a megbecsüléssel, elismeréssel nem volt baj, azt a tanácsát mégis szívesen vettem és meg is fogadtam, hogy kérjem nyugdíjazásomat, mellette pe­dig közelebbi és kisebb szö­vetkezetben vállaljak a rend­szeres munkánál könnyebben ellátható, időszakosnak te­kinthető szaktanácsadói be­osztást. AMINT MONDTAM IS, így lettem nyugdíjas agronómus- ként mezőgazdasági szakta­nácsadó. Egy időre a beteg­ség levett a lábamról, de úgy éreztem, hogy még a gyógyu­lást is előbb megtalálhatom a töröcskei határt járva. Amit még tudok, amire hivatásom elkötelez, mindazt igyekszem megtenni A falu, a mező az én világom, a földművelő, jó- szágnevelö ember a társam, öregségemben is vele és érte igyekszem dolgozni, amennyire telik maradék erőmből. Föl jegyezte: Kutas József Atsz-nyugdíj­törvényről Ha a termelőszövetkezeti tagnak tsz-tagsággal szerzett bizonyos szá­mú nyugdíjévé és ezen felül leg­alább 10 évi szolgálati ideje van, kérheti-e 60 éves korában öregsé- Sri nyugdíj megállapítását? Ez idő szerint a férfi tsz-tag részére a 65., nő részére a 60. életévének betöltése előtt öreg­ségi nyugdíjat megállapítani nem lehet. Nincs azonban aka­dálya annak, hogy a szóban lévő esetben férfinál 60, nő­nél 55 éves korban állapítsa­nak meg öregségi nyugdijat, de termásztesen csak a szolgálati idők figyelembevételével. Eb­ben az esetben a termelőszö­vetkezeti tagsággal szerzett nyugdíjeveket sem a megálla­pításkor, sem később figye­lembe venni nem lehet. Termelőszövetkezeti pártoló tag- ;ággal lehet e nyugdíjévét szerez­ni? A pártoló tagként eltöltött időt csak az öregségi, a mun­kaképtelenségi és az özvegyi járadékhoz szükséges terme­lőszövetkezeti tagsági időbe lehet beszámítani. A pártoló tagként eltöltött időt nyugdíj­évként figyelembe venni nem lehet A járadékos lemondhat-e jára­dékától, illetőleg átcserélheti-e já­radékát nyugdíjra? A járadékról lemondani nem lehet. Ha azonban a já­radékra jogosultság valamilyen okból megszűnik, például a munkaképtelenségi járadékos állapotában javulás követke­zik be, és a volt járadékos újabb nyugdíjeveket szerez, kérheti öregségi vagy rokkant­sági nyugdíj megállapítását. Ilyen esetben azonban azokat az éveket, amelyekre járadé­kot kapott ' és ezért nyugdíj­járulékot nem fizetett, figyel­men kívül kell hagyni. Kérelemre átcserélhétő az 1967 előtt érvényben volt jog­szabályok alapján mégállapí­tott járadék nyugdíjra olyan esetekben, amikor a járadék igénylésekor nyugdíjat csak azért nem lehetett megállapíta­ni, mert a figyelembe vehető nyugdíjevek között 2 évűéi hosszabb, de 5 évet meg nem haladó megszakítás volt Ütravaló. Kongresszusi küldött „Ügy érzem, a tagság támogat.. Napbarnított az arca, a na-!közös jószágállományt. A be­ps határjárás nyoma ott van a borén. Amikor beszél, mé­gis úgy tűnik, mintha most állna munkába. Friss, mosoly­gós, pedig már késő délutánba hajlik az idő. Horváth Gyula, a kapolyi Üj Élet Termelő­szövetkezet fóagronómusa is ott ült a megyei termelőszö­vetkezeti tanácskozáson, s ott választották meg küldöttnek az első országos tsz-kongresz- szusra. Tíz évvel ezelőtt került Ka- polyra... — A járási tanácson dolgoz­tam Tabán, onnan jöttem Ka- polyra gazdasági felügyelőnek — emlékezik vissza. — Ka­pói y on kívül Somogymeggye- sen is én láttam el ezt a fel­adatot. Mezőgazdasági techni­kumban érettségiztem, értet­tem a paraszti munkához. Azt hiszem, ezért választottak meg 1959-ben tsz-elínöknek Kapo- lyon. Azóta, a termelőszövetke­zet a munkahelyem ... 1960-ban agronómus lett, majd öt éven át a főállatte­nyésztői munkakört töltötte be. 1965 óta főagronómus. Van mire visszaemlékeznie, s amint a múltban kutat, jó és rossz emlékeket rakosgat egy­más mellé. — Nehéz volt az indulás — mondja, majd így folytatja: — Olyan épületünk nem . volt, jfrhni «ihslyezihettük volna a hozott állatok se olyanok vol­tak, amilyennek az induló alapnak lennie kell. Aztán 1961-ben egyesült a falu két szövetkezete. Két évvel ké­sőbb a tabi járásban elsőként nálunk váltotta fel a hagyo­mányos munkaegységet a pénzbeli munkadíjazás. Tulaj­donképpen ettől számítható a szövetkezet számottevő erősö­dése. Mintegy 400 000 forint álla­mi támogatást kapott akkor az Üj Élet Tsz a pénzesítés be­vezetéséhez, s azóta saját erő­ből fizeti tagjait a szövetkezet minden hónapban rendszere­sen. Horváth elvtárs az utóbbi évek tapasztalatairól így be­szél: — Megnyugtató a vezető­nek és a tagságnak egyaránt, hogy jó alap, elegendő tarta­lék áll rendelkezésünkre. Ez azt jelenti, hogy elemi csapá­sok vagy más kiesések sem okozhatnak különösebb meg­rázkódtatást életünkben, mert mindig van mihez nyúlnunk. Az adottságok jobb kihaszná­lására, a területi sajátosságok­kal való helyes gazdálkodásra ad módot a szövetkezeti ter­vezésben beállt változás. — Ez konkrétan mit jelent Kapolyon? — Azt, hogy a korábbi kö­töttségek megszűnésével az idén több pillangóst vetünk az állatállománynak. A szántóte- rületnek most már 22—24 szá­zalékán terem pillangós takar­mány, így elérhetjük célun­kat, a szarvasmarha-állomány minőségi javítását. Nem tud­tuk eredményesen termelni nálunk a napraforgót meg a magfogásra vetett angolperjét. Ehelyett ötven holddal több kukoricát vetünk mint ameny- nyi tavaly volt. Ezt is céltu­datosan tesszük, ugyanis a korábbi években átlagosan négy-öt vagonnyi abrakhiánv- nyal küszködtünk. Megilletődve beszél arról, amit akkor érzett, amikor a megyei tanácskozáson megvá­lasztották kongresszusi kül­döttnek. — Először képviselek szö­vetkezeti gazdákat magasabb fórumon — mondja. — A köz­ségi tanácsnak már több mint tíz éve tagja vagyok, de a falun túl még nem jutottam küldöttként Várakozással né­zek a kongresszus elé, bízom benne, hogy sok olyan problé­mára kapunk megoldást ott és az utána következő időszak­ban, amelyet most már orvo­solni kell. Arra gondolok pél­dául, hogy a mai körülmé­nyeknek megfelelően módosí­tani kell a termelőszövetkezeti törvényt örülök annak, hogy többi küldött-társammal együtt én is ott lehetek a koogresz- szuson. Ügy érzem, a tagság támogat segít engem,, hiszen ezért lehettem képviselőjük a megyei tanácskozáson. .Velük együttműködve érhettük el ta­valy Kapolyon, hogy. év vé­gén az évközi nyőlcvanszáza- lékos előlegfizetésen túl a fennmaradó húsz százaléknál többet adhattunk a gazdák­nak. Bizalommal küldtek kép­viselőjükként a megyei ta­nácskozás részvevői is, s igyekszem a kapott feladatot úgy megoldani, hogy sohase éljek vissza a bizalommal... Ilyen gondolatokkal indul az április húszadikán kezdődő első országos termelőszövetke­zeti kongresszusra Horváth Gyula, a kapolyi Üj Élet Tsz fóagronómusa. Hern esz Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents