Somogyi Néplap, 1967. április (24. évfolyam, 78-102. szám)

1967-04-03 / 80. szám

Hétfő, 1961. április 3. 7 SOMOGYI NCrtAP TÖRTÉNELMI PILLANATOK Révész Tibor krónikája CburciÜ írta 1945. március 21-én Sztálinnak: Véleményem szerint, ha majd Németország egész északi részét elfoglaljuk, s az orosz seregek egyesülnek a mieinkkel, Hitler meg fogja kí­sérelni, hogy életre-halálra to­vább folytassa a háborút Dél- Németországban és Ausztriában, lehetőleg fenntartva az össze­köttetést az Alpokon keresztül északolaszországi hadseregével. A budapesti, most pedig a Ba­laton melletti könyörtelen és szívós ütközet, más előkészüle­tekkel együtt, alátámasztja ezt a föltevést. Addig is döntő had­műveleteket várok nyugaton és északon, s kétségtelenül önök is mihamarabb megkezdik az elő­nyomulást keleten. . .« Mikor Churchill az idézett sorokat papírra veti, már öt napja teljes átütő sikerrel folyik a Vörös Hadsereg nyu­gat-magyarországi előnyomu­lása. Március 27-én felszabadul Kisbér, Celldömölk, Tapol­ca; két nappal később Szom­bathely, Kapuvár, Kőszeg; március 31-én Vasvár, Kör­mend. Szentgotthárd lakossá­ga lélegzik föl a fasiszta el­nyomás jármából. Április 4-én a Vörös Had­sereg csapatai hazánk egész területéről kiűzik a németeket és nyilas csatlósaikat. VIDÉKÉN 1945. március 15-én az Ideiglenes Kormány történel­mi rendeletet adott ki: »a nagybirtokrendszer megszün­tetésével vallóra váltja a ma­gyar nép évszázados álmát, és birtokába veszi ősi jussát, a földet.« Kiosztásra került 5 599 645 kát. hold földterület 139 875 gazdasági cseléd, 261 008 me­zőgazdasági munkás, 213 930 törpebirtokos és 32 865 kis­birtokos között A földhöz- juttatottak száma csaknem 700 000 volt, NYILATKOZAT az élet és a termelés újjá­építése. Budán még karszalaggal jártak a szakállas férfiak, s ha átmsrészkedtek Pestre, hátizsákot öltöttek a napi húsz kilométernyi túrához. A zsebekben ott lapultak az igazolványok, melyek sze­rint: »X. Y. itt és itt dolgo­zik ... Kérjük a hatóságokat, hogy nevezettet működésé­ben támogassák ... Közmun­ka kötelezettségének eleget tett...« A fodrászok már kinyitot­ták műhelyüket, csak éppen a vizet kellett az udvarból behordani. A Nagykörúton virágkorát élte a pesti per­zsavásár. A hídfőknél pere­cet és bucit, fánkot és buk­tát, zsömlét és rétest árul­tak mozgókufárok. Romházak üres kirakataiban fantázia­dús kalmárok vertek tanyát. Bunkerpecsétes, sokszor má­soktól »átszármaztatott« kön­MÜFORDÍTAS Az áprilisi napfényben sütkérező pesti ember vé­gignézte óvóhelyet megjárt, kopott ruhatárát, azután föl­ment a szabójához. Egyetlen megmaradt, ép ruháját sze­rette volna kifordítatni. A derék mester megvizsgálta az öltönyt, aztán kimondta a diagnózist: — Nagyon beteg, de talán még lehet vele valamit kez­deni. — Nyolc dollár. — Kicsit drága műfordí­tás. Talán még Hemingway vagy Lewis Sinclair is ol­csóbban megcsinálná. — Ezeket a cégeket nem ismerem, de tessék hozzájuk vinni. Nekem akkor mind­össze tíz centtel tartozik. — Miért tartozom? — A ruha vizsgálatért. — A vizsgálatért is fizetni kell? — Hát mit képzel, uram, zaért, amikor a szomszéd ház kapuja előtt megjelent két rossz arcú alak, és tetőtől talpig levetkőztették. Amikor a házfelügyelő ka­put nyitott neki, szégyenkez­ve osont be: — Házmester úr, amint látja, levetkőztettek, nem tu­dok kapupénzt fizetni ... Miire a házmester megve­tően mérte végig a szeren­csétlen lakót: — Jó, jó, maga már a har­madik ma este, aki ezzel a régi trükkel akarja elbliccel­ni a kapupénzt! TAVASZI TALÁLKOZÁSOK A Városligetben és a Mar­gitszigeten újból kisarjadt a fű. A természet örök ritmu­sában tavaszt hozott 1945 áprilisa. Rügyet bontottak az akmatépte fák, friss hajtá­sokkal pótolták azokat az ágaikat, melyeket a fázós pestiek fűtés céljából fűré­tösökben színesítették az ut­caképet, és ősi keleti szokás szerint hangosan kiáltozva kínálták eladó holmijaikat: borotvapengét, mosószappant, abált szalonnát, stoppolópa­mutot, biztosítótűt és ren­geteg cigarettafélét. Mindezt természetesen egyetlen ki­rakatban, egyszerre. öt pengő volt a Memphis és kettő a Symphonia. Eze­ket az árakat megfizetni nem lehet! De ennek ellenére, boldogan füstöltek az embe­rek, s örömmel látták füstö­lögni a város közepén zaka­toló mozdonyt, a nevezetes »Mukit«, mert burgonyát vontatott be méltóságteljesen a város szívébe, mely mesz- sze vidékről érkezett az éhe­ző pestieknek; mi e? itt, ambulancia? sEta a házfelügyelő KÖRÜL A belvárosi házmester tu­domására jutott, hogy eltö­rölték a címeket. Nemsokára egy levelet adtak át neki, hogy kézbesítse az első eme­leten lakó méltóságos úrnak. A nagy bajuszú házfel­ügyelő becsöngetett, és illem- tudóan mondta az ajtót nyi­tó méltóságos asszonynak: — A néhai méltóságos úr­nak hozták ezt a levelet. * * * • Akkoriban rosszul álltunk még az éjszakai közbizton­sággal. Egy fiatal újságíró ké­ső este ment haza az újon­nan megnyílt körúti kávé­házból. Már majdnem ha­szeltek el, vagy törtek le az ostrom alatt két légitámadás közötti szünetben. Villamos alig járt még, te­lefonnak nyoma is alig volt Felejthetetlen emlékkép: em­berek találkoztak az utcán, gyanakodva végigmérték egy­mást, azután örvendezve a felismerésen, egymás nyakár ba borultak. Az Elektromos Művek, a gázosok és a BESZKÁRT- osok rohammunkát hirdettek. Ezrek törmeléket talicskáz- tak. Egy-egy iskola meg­nyílt Sorba lehetett állni a Körúton krumpliért és pet­róleumért. Azután egyenként füstölögni kezdtek a gyár­kémények, újonnan tapasz­tottak az Angyalföldön egy tűzhelyet Családi tűzhelyet. Az élet lassan rendező­dött ... ORSZÁGHÁZ (Kotroczó István felvétele.) Számtalan nyilatkozat hang­zott el akkoriban az ország­szerte felállított igazoló bi­zottságok előtt Például der. Tori László fogorvos, aki a nyilaskaresztes párt egyik vi­déki vezetője volt, az alábbi nyilatkozatot adta az igazoló bizottságnak arra a kérdésé­re, hogy milyen egyesületnek volt tagja: — Tagja voltam a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületé­nek, a Nemzett Munkaköz­pontnak, a Nyilaskeresztes Pártnak és a Sporthorgászok Egyesületének — ahol a legdemokratikusabb szellem­ben működtem. budapesti körkép Április 4-én este megérke­zett az ország teljes felszaba­dításának híre a fővárosba, ahol már lázas iramban folyt Bertold Brecht: Baráti s A megfelelő magatartás pél­dájaként és barátságának bi­zonyítására mesélte el K. úr nekem a követlcező történe­tet. Egy napon az öreg arabhoz beköszöntött három ifjú, hogy elmondják bánatukat: — Atyánk meghalt. Tizen­hét tevét hagyott reánk, és végrendeletében oly módon intézkedett, hogy legidősebb bátyánk a tevék felét, a kö­zépső a harmadát és a leg­fiatalabb a kilenced részét kapja. Mi pedig sajnos, nem tudunk megegyezni az osztá­son. Kérjük, vizsgáld felül atyánk döntését. Az öreg arab elgondolkozva felelte: — Amint látom, ahhoz, hogy jól el tudjátok osztani az örökséget, egy teve hiány­zik. Nekem csak egy tevém zolgálat van. Ez a rendelkezésetekre áll. Vigyétek, osztozzatok így, és csak azt hozzátok el ne­kem, ami megmarad. A fiúk megköszönték a ba­ráti szolgálatot. Elvezették az ajándék tevét, és így most már tizennyolcat osztottak el egymás között. Az idősebb­nek az örökség fele, kilenc teve, a másodiknak a harma­da, hat teve, a legkisebbnek a kilencede, azaz két teve ju­tott. Legnagyobb csodálkozásuk­ra, mikor az öröklőit tevéket maguk mellé állították, ma- madt egy — az öreg arab te­véje. Hálásan vitték vissza, kö­szönve a bölcs tanácsot... K. úr igaznak tartotta ezt a baráti szolgálatot, mert sem­miféle áldozatot nem kívánt. (Révész Mária fordítása) Kassai Ferenc: SZABADSÁG Mindennapi kenyeremmé lettél, aki áradó könnyű vetés voltál, hajadban harmat húsé lengett. Mindennapi italommá lettél, aki a mámor maga voltál, áttetsző kristálymozdulataidból szomjasan kortyoltam nevedet. Reám derültél friss fehér kenyérként, háromszázhatvanöt karéjra szeli az év pengéje mosolyod. Reám derültél forrásenyheségként, ki vízesésként hulltál rám zuhogva arcod az éj fekete csermelyében állandó csillagképre változott. Ki megváltásként felragyogtál, és új időnek voltál kezdete, felfoghatóvá lettél, mint a tér. Távoli kéklő csúcsokat mutattál, hol együtt lakik felhő, hegy, zene s hozzám lettél nagyon hasonlatos, kihez magamtól menekültem én. A sejtjeimben lettél otthonos, anyag ölében csillag és csoda, ha megszoknálak, legyél idegen! A csillagok közt ilyen otthonos, • akinek te lettél az otthona. Ha elvágyódnék, légy maga a'vágy, atomjaim közt vérző végtelen! Nyikoláj Rilenkov verseiből: SÚGÁS NÉLKÜL... £n idejében szántottam, vetettem, fát döntöttem és hidat építettem, a kerítés mellett, s a falun végig daloltam én is, olykor rekedésig. Pergőtűzben, sisakban meneteltem, hogy mi a közel, s távol — elfeledtem, de súgás nélkül tudom az egészet, amit tanított mesterem, az élet. ÉRTEM, TUDOM... Most már értem, most már tudom, hogy messzelűnt gyermekkorom folyója nem volt nagy, se mély, de partján ottmaradt a nyom. Evek múltak. Nem is kevés utamon a keresztezés, a gyermekkorom folyója ma tengeren át is ide néz. Hallom a tenger moraját, hidat verek folyómon át, és jó, hogy közben a szemem felhőkre, csillagokra lát. Fordította: Atstaliy István. EMLÉKEZÉS Huszonkét éve történt... C SAPATAINK a szé­kesfehérvári csata után akadálytala­nul nyomultak elő­re Magyarország nyugati ha­tára és a végcél: Berlin felé. Miért mondom, hogy aka­dálytalanul? A sztálingrádi, a kurszki és a többi nagy csata után már egyszerűnek tetszettek a harcok. Meg­szoktuk a célkereső golyók füttykoncertjét, és szinte ter­mészetesnek vettük barátom­mal, hogy a halált vivő lö­vedékek kitérnek előlünk. Március végén mór a Rá­ba mentén jártunk. Langyos tavaszi napsugár kísért ben­nünket, s ha nem szóltak a fegyverek, szinte hallottuk a folyóparti fűzfák rügyeinek pattogósát. Pihenő időnkben Vologyával egyre többet ter­vezgettünk. Egyre türelmetle­nebbül vártuk, hogy bélke legyen, hogy ismét elfoglal­juk helyünket az egyetem előadótermében. Mindketten matematika-fi­zika szakos tanárjelöltek vol­tunk, amikor kitört a hábo­rú. önként jelentkeztünk a hadseregbe, és • azonnal a frontra akartunk menni. Vitt bennünket fiatalságunk heve, és vitt — ami ennél sokkal nagyobb — hazánk iránt ér­zett szeretetünk. Nem kerültünk azonnal az első vonalba. Tiszti tanfo­lyamra küldtek bennünket a hátországba. A tűzkeresztsé­gen csak egy év múlva, mint fiatal hadnagyok estünk át. Három év alatt sohasem sza­kadtunk el egymástól. Együtt küzdöttük végig a véres csa­tákat szülőföldünk, majd Románia és Magyarország hadszínterein. És a harctereken — ahol nagy rendet vágott a halál kaszája — mindennap erősö­dött barátságunk. A halálra egyikünk sem gondolt. Csak az alkotó hol­napra, a fiatalokra, akiket mi tanítunk majd a szám­tan és a fizika alapvető is­meretein», Fjodorov alezredes néhány pillanatra elhallgatott Múl­tat idéző, nagy barna szeme különös fényben csillogott... Könnypára volt? Nem tudom. K IS SZÜNET UTÁN a Rába-parti pihe­nőnél folytatta a történetet Délután két óra lehetett, amikor a pihenőt elrendelték. Kato­náink közül többen .megmár­tották magukat a vízben, mások elszenderedtek, hogy erőt gyűjtsenek az utolsó ro­hamra. Vologyával a közeli tanya felé indultunk, hogy tájékozódjunk: nincsenek-e a közelben németek. Riadt ar­cú emberek, harminc-negyven év körüli férfi és nő, meg két kisgyerek nézett ránk bi­zonytalanul. Vovka igyekezett enyhíteni a feszültséget. Kezet nyújtott a házigazdának, cukorral kí­nálta a gyerekeket. Azok mohón kaptak az édesség után, ám anyjuk tiltólag szólhatott nekik valamit, mert a kinyújtott kis kezek lehanyatlottak.;. Vologya megcsóválta a fejét, és a cukroszacskót visszacsúsztatta a nadrágzsebébe. Éppen indulni akartunk, amikor három ellenséges va­dászrepülő — fölfedezve pi­henő csapatainkat — lőni kezdte a folyópartot. A hir­telen jött géppuskatűzben észre sem vettük, hogy az egyik kislány kiszaladt a ház elé, és kíváncsian tekintett az égre, ahonnan a bugást hallotta. Először Vologya kapott észhez. Hatalmas ugrásokkal közeledett a veszélyről mit sem sejtő gyerek felé. Mikor elérte, kezébe kapta, és in­dult vissza vele. Egyszer csak hirtelen megingott. — Szása! Eltaláltak! Gye­re, vidd a kislányt — kiál­totta. Hozzá rohantam. Már nem tudta, mi történik körülötte. Halott volt. Percekig bámul­tam értelmetlenül. Nem le­het igaz! Nem halhatott meg; Várják a több ismeretlenes egyenletek! I GAZ VOLT. As egyenleteket pedig Vovka helyett majd megoldja az az ijedt szőke kislány, aki nem fogadhatta el a felkínált cu­korkát ... A Rába partján temettük el a barátomat. Százada lőtt a sírja fölött dísztüzet. Utoljára Magyar- országon talán ekkor tüzelt egyszerre ennyi fegyver — mondta elgondolkozva. Nem kérdeztem semmit Fjodorov alezredestől, mert a szeme sarkában ismét ott ült a különösen csillogó fény. Em­lékezett, és az emlékezést nem szabad zavarni. Bracsok István Irodalmi est Kaposváron A Szépirodalmi Könyvkiadó is részt vesz a költészet napjának megünneplésében. Április 14-én Kaposváron iro­dalmi estet rendez; bevezetőt tart Illés Lajos. Az esten részt vesz Jobbágy Károly, Sipos Gyula és Váci Mihály. A kö­zeljövőben megjelenő verseikből, illetve klasszikus költők hamarosan megjelenő köteteiből fővárosi és kaposvári elé* adóművészek szavalnak. » j

Next

/
Thumbnails
Contents