Somogyi Néplap, 1967. április (24. évfolyam, 78-102. szám)

1967-04-30 / 102. szám

SOMOGYI KSPtAP 7 Vasárnap, 1961. április 3C. RÉGI MÁJUSOK. | RfiVESZ TIBOR KRÓNIKÁJA SZÁZ ÉVE SZÜLETETT FÉNYES ADOLF Napszámos című festménye, 1900 körül. A SAINT LOU1S-I HATÁROZAT 1888-ban napi tíz-tizenkét Arát, sót niég ennél is többet dolgoztak a munkások szerte a világon. Az Amerikai Mtm- kásszövetség 1888 decemberé­ben a Missuri államban levő Saint Louis városában hatá­rozatban követelte a napi nyolcórás munkaidő törvénybe iktatását Kitűzték a munkás­ság jogos követelése nyilvá­nosságra hozatalának időpont­ját is: eszerint 1890. május elsején követelik először a nyolcórás munkanapot PÁRIZSBÓL JELENTIK Egy esztendővel később, 1889-ben, a munkásság Pá­rizsba küldte képviselőit a világ minden részéről a II. Intemacionálé ülésére. Itt mondták ki: »Egyszerre minden ország­ban és városban, egy és ugyanazon a napon a munkás­ság tüntetni fog a nyolcórás munkanapért, a gyermek- és nőmunka védelméért, az éjjeli munka eltiltásáért és egyéb követeléseiért.-* S jóváhagyták az időpontot: a munkástüntetés napja az lett, amit Saint Louisban el­határoztak: 1890. május elseje. ELLENKEZIK A SZABADSÁGJOGOKKAL A magyar reakció megret­ten a nemzetközi munkásosz­tály követelésétől. Beadványt szövegeznek a Magyar Királyi Belügyminiszterhez. Benne ez áll többek között: »A nyolcórás munkanap el­lenkezik a szabadságjogok- kal __* A Belügyminiszter leirata alapján intézkedik a fővárosi rendőrkapitány: »Budapesten tilos közös nagy ünnepélyt tar­tani! Tilos a vörös zászló!* AZ ELSŐ MAGYAR MÁJUS ELSEJE A szigorú intézkedések el­lenére a főváros különböző kerületeiből indulók — mint­egy hatvanezer munkás és munkásnő — találkoznak az Aréna előtti réten. Fegyelme­zetten, rendben folyik a fel­vonulás, s a délutáni nagy­gyűlésen a szónokok hirdetik a párizsi kongresszus határo­zatát. Azt írja az Bthnographia című folyóirat az 1890. május elsejei budapesti felvonulás­ról: »Az újpesti gyártelepeken kivétel nélkül szünetelt a munka, s így a menetben részt vett mindenki, aki Újpesten gyári munkával keresi kenye­rét. A Jutagyár munkásai és munkásnői nyitották meg a beláthatatlan hosszúságú me­netet, utána vitték a vörös táblákat az ismert felirattal, mely nyolcórai munkát köve­tel ... A felvonulás után kinn, a Városligetben műsor is volt. A rögtönzött színpadon Balas­sa Bálint és Csokonai Vitéz Mihály versei szólaltak meg, mintegy intésül és figyelmez­tetésül MUNKÁS HövSíiK 1890. május elseje nem múlt el ártatlan munkások kiömlő vére nélkül Provokátorok je­lentek meg Rosicán, Szászka- bányán, Bogaim és Aninán. Lövések dördültek el a béké­sen felvonuló dolgozókra, és halottak, sebesültek maradtak a földön. EGY ÉVVEL KÉSŐBB Az első május elsejei mun­kásfelvonulás, annak eszméje megbolygatta az uralkodó osz­tályt Megjelent Szapáry Gyu­la gróf miniszterelnök rende­let»: »Aki pedig május elsején nem dolgozik, az többé nem mehet vissza a gyárba!* A miniszterelnök rendeletét kiegészítette egy ab'spáni kör­levél melyben többek között ez állt: »Ha gyülekezni, lázongani, tüntetni merészelnek, a főszol­gabírók a törvény szentségét a legerélyesebb rendszabályok­kal biztosítsák!* Ilyen körülmények között tartják mag 1891. május elseje ünnepét A miniszterelnöki rendelet és az alispáni fenye­getés ellenére tizenötezer mun­kás vonul fel a budapesti ut­cákon. A hatalom is teljesíti ígéretét: másnap tizenötezer dolgozót zárnak ki a budapes­ti gyárakból. SORTŰZ OROSHÁZÁN ÉS MÁSUTT Nem marad el a főváros mögött a vidék munkássága, agrárproletariátusa sem. A csendőrség fegyvert ragad, és Békéscsabán, Szénáson, Almá­son a tüntetők közé lő. Orosházán volt a legkegyet­lenebb véres összeütközés a csendőrség és a földmunkások között A Földmunkáskor he­lyiségére kitűzött fehér »»Sza­badság, Egyenlőség, Testvéri­ség-« feliratú zászlót a szolga­bíró letépetté, és hivatalába vitette. Két küldöttség ment a fehér színű zászlóért A szolgabíró rájuk lövetett a csendőrökkel — halottak, se­besültek vére ömlött az oros­házi utca köveire. ADY MÁJUSA Ady Endre számos versében kiállt a munkásosztály mellett, a forradalomért Történelmi esemény volt 1912-ben a má­jus elsejei Népszavában meg­jelent A tűz csiholója című verse, a forradalmi bátorság­nak, a hősies helytállásnak ez a nagyszerű dicsérete. HABORÜ ELŐTT, SZEGEDEN 1914. május elsején Szege­den, a rendőrség tilalma elle­nére nagy tüntetés volt A munkások gúnydalokat éne­kelve támadták meg a kivezé­nyelt rendőröket. Azt harsogta sok ezer szegedi munkás: Nem kell máé király, Nem kell már király. Jobb lesz, hogyha félre áll, Ügy ám, félre áll, Nem kell már király... A felvonuló munkásokat szétverték ugyan a rendőrök, de egy mellékutcában újra gyülekeztek, s felcsendült a dal: De azért én maradok, Aki voltam, az vagyok! Mert legszebb a zászló, A mi zászlónk, a piros! 1861. ÁPRILIS 29-ÉN szüle­tett kritikai realista festésze­tünk kiemelkedő alakja, a magyar piktúra egyik emberi- leg-művésziieg legérdekesebb egyénisége, Fényes Adolf. Ma már igen sokan csak a »szegényemberképek« festője- ként emlékeznek rá, holott egész hosszú munkássága sok érdekes alkotást még több ta­nulságot hagyott ránk: a pol­gári humanista művész külö­nös, de korban egyszersmind törvényszerű példáját. A polgári jólét és a huma­nista légkör indította útjára: anyagi függetlenséget biztosí­tó kulturált család, zökkenők nélkül végzett pesti, weimari, párizsi akadémiák. Mégis, ko­rai művei is az egyszerű emberek, az elesettek felé fordultak. Igaz, eleinte csak a különös, ismeretlen iránti érdeklődés s nem a szenve­dély vezette ecsetjét — a korabeli művészeti akadémiá­kon népet festettek, de nem értették a népet, nem érezték a nép sorsát — ám igen hamar érzelemmel és élettel töltötte meg önálló ábrázolásait, s népi ruhába öltöztetett figurák he­lyett népi indulattal teli em­bereket kezdett festeni. Ügy tűnt, a kritikád realista művészet Európa nagy rés.zén a századfordulóra már ’ el­mondta a magáét, az új irányzatok pedig még sokáig nem tudtak, nem akartak be­kapcsolódni a társadalmi fe­szültségek áramkörébe. S ekkor jelentkezett, a késői érettség minden zamatéval, Fényes Adolf szegén yember- festészete. Ezen a közös címen tartja bánion és becsüli művészet­históriánk a nagy műveltségű és érzékeny mester korai erőtel­jes alkotásait, amelyek valóban az igazság kritikai őszintesé­gével mutatják be a század­forduló, a század első évtizede magyar napszámosait, paraszt­jait, falusi szegényeit. Soha eddig nem érzett lélek­tani erővel állította Fényes Adolf a művésziét középpont­jába a v adódóan elesett Napszámost, a fenyegetően szegényes Ebédet, a szomorú sorsában is költőien szép paraszti Anyaságot. Lélektani­val párosuló festői erő tömö­rítetté kompozícióvá képeit, a drámai Anyát, a megdöbbentő öregembert — csupa falusi proletártípust, őszinte együtt­érzéssel és szívvel ábrázolt embertípust. Szocialistának tartották és vádolták társa­dalmi indulataiért ekkor a mestert, noha nem vodt forra­dalmár; -csak« ember, haladó, igazságért kiáltó művész volt AZ ELSŐ YILÄGHÄBORÜ ELŐESTÉJÉN már bontako­zott egy forradalomért erő­sebben kiáltó, radikálisabb művészet is, amely úgy érezte, az új eszméket új formában, türelmetlenebb művészi han­gon kell hirdetnie. Fényes Adolf szellemi szövetségesei voltak ezek a festők, vissza­húzódó énje azonban idegen­kedett ettől a nyers művészi lázadástól. Az újabb stílusok színei, formái rá is hatottak — így keletkezett a többi között a felejthetetlen lírájú, falusi gyerekeket megörökítő Test­vérek — igazi, kemény láza­dássá azonban nem váltak. Mintha megfáradt volna az alkotó: a tízes évek képei még többnyire a parasztokról beszéltek, több művészi szép­séggel is talán, d? erőtle­nebből. Az első világháború végképp elzárta ennek a társadalmi igazságok felé haladó művé­szetnek az útját. A zárkózott lelkű, humanista Fényes nem tudta, nem akarta követni a valóságot a művészettel és emberséggel harcoló, mindent pusztító háborúba: egy magá­ba épített különös, zárt világ­ba emigrált ekkor. Borzongató és gyönyörködtető ez az álom- világ, egy menekülni vágyó, gyötrődő lélek vívódásainak színhelye: bibliai szituációk, képek, sosemvolt városokról, várakról, sziklákról & tenge­rekről; képek, amelyeket álom- emberek népesítetek be vaskos és lázító napszámosok helyett. Jószerivel soha többé nem hagyta el Fényes Ad.olf ennek a világnak határait. Az ember, a nagy műveltségű értelmiségi üdvözli a polgári forradalmat, és felelős pozíciót tölt be a Tanácsköztársaság idején, de a festő ekkor sem tört ki ma­gányos világából: álomlénye­ket festett a legkonkrétabb forradalomban is. MÉGINKABB EZEKET FESTETTE a forradalom után, amikor a legerősebbek is belső emigrációba kényszerültek. A polgári humanista művész be­csületes különállásával távo­lodott el az embertelen társa­dalomtól, de arra nem maradt ereje, hogy szóljon, cseleked­jék e társadalom ellen. Hatása így is nagy. A szolnoki mű­vésztelep kiemelkedő alkotója, Tóbiásnak hívtuk: az iga­zi nevét talán senki sem tudta. Lomha mozgású, nagy darab férfi volt, szokatlanul hosszú, vaskos karjai csak­nem a térdét verdestek, durva, kifejezéstélen arca végtelen bársrvúságot muta­tott; azt hihette volna asz ember, hogy kettőig sem tud számolni. Talán ezért Is nem akarta egyik csoport sem be­fogadni. Gucsi Lajos, ami­kor meglátta, kijelentette: neki nem kell ilyen ember. Később hozzátette: -Majd egy ilyen öreggel fogunk kínlódni! Én nem dolglozom senki helyett!« A telepvezető megvakarta a fejét, aztán fe­lém fordult, egyszerre na­gyon határozott lett: — Na, Tóásó. magyarázzon meg neki mindent — és fe­leletet sem várva magunkra hagyott. Nem könnyű munka ez, fa­telepen vagyunk, nem pedig drogériában. Ráadásul még a társaim is rámtámadtak: — Mi az, nem mertél szód­ra? Neked mindegy, hogy mennyit keresünk? Tóbiás egész délután gyá- molatlanul ténfergett körü­löttünk, nem tudtuk, milyen munkát adjunk neki. Nem is igen törődtünk vele. Gu­csi Lajos vigyorgott a szellemi élet megbecsült alakja, sok művész közvetlen vagy közvetett tanítója volt Kora társadalmi valósága ellen azonban már csak any- nyit tehetett, hogy 1940-ben megdöbbentő kompozícióján, a magyar önportrék egyik leg­kitűnőbb darabján, az öreg festő téli tájban című vásznán hihetetlen emberi és művészi szuggeszti vitással fejezte ki megvető, fenséges ítéletét A világ, amely megérdemel­te ezt a megvetést, végül is elpusztította az öreg Festőt A felszabadulást ugyan még megérte, de a szenvedésektől lelkileg, fizikailag tönkre téve pusztult el közvetlenül az ostrom után Fényes Adolf 1945. március 15-én. REMEKMŰVEIÉRT, tiszta emberségéért, hatásáért öría- zük és becsüljük emlékét. Másnap vagy harmadnap már nem emlékszem ponto­san, csoportunk egyik tagja* Tubáid Pista nem jött be dolgozni, valószínűleg meg­betegedett Nagy pácban vol­tunk, Gucsiék ma biztosan lehagynak bennünket pedig az utóbbi időben mindig mi voltunk a jobbak. Legalább egy erőteljes fiatalembert kaptunk volna, gondoltam, nem lenne semmi baj. Hiába* nincs más választás, be keil fognunk az öreget — Ezeket a rönköket keB idehordani a fűrészgéphez — magyaráztam neki. — Maga fogja az egyik végét Karcsi a másikat, becsű sztatják ide a vályúba, a többi már az én dolgom. De iparkodni kell ám, ne járjon üresen a gép. Tóbiás csak nézett, én pe­dig intettem, hogy -na, gye­rünk«, és megnyomtam ács indítógombot. Délig — meg­lepetésemre — nem is kel­lett leál Inunk. A fűrészműhelyben búgtak* sikítottak a gépek, szitált n sárga por, vastag rétegben rakódott a kalapokra, a vál­laikra, a nyers fa és a gyane ta fanyar illata megnehezí­tette a levegőt Az elfűrészelt rönkök gyakori tompa huppa- nása jelezte, hogy jól halad (Folytatás a S. oldalon.) Papp László: ÚJ CSAPÁSON HANGOK Régen jártál erre — szólt a nyárfa. Ki ez? — kérdi az új kötésűt. Itt született, abba a tanyába, En még láttam őt, mint kisfiút. Megismersz még? — ballag át a dűlőn. S kezet nyújt egy régi cimbora. Hogy vagytok? — csak csendesen. Kapáltam Egész nap. Most ballagok haza. INNEN KITÖRNI! Innen kitömi! — sóhajtotta hányszor Szegény apám, és nagyvárosokat Remélt megjárni; jó gépészkovács volt; De elfújta a szél az álmokat... Itt boldogulni! — mondja most a szomszéd — Legyen bár utunk sima vagy rögös. Falut teremtünk — te se menj el innét, Örömünk, gondunk már végképp közös. A KERTÉSZETBEN Űj hidat kaptál, kis Körös A kertészethez rajtad visz az út; A palántákat buzgón öntözöd, Többet érsz te, mint megannyi kút, Vagy isten, ki csak akkor ad esőt, Ha kedve tartja — látod befogott Jól az ember... de megérted őt; Szívják vized a gyors kis motorok. DIÁKTÁRSAM Diáktársam, a hajdani kamaszt A zsinórlabda volt a mindene, S most »nagygazdaként* éri a tavasz: Az »Egyetértés* komoly elnöke. Kívánok néki türelmet, szerencsét! Gazdagítsa társait tovább, Kerülje el széthúzás, aszály, jég Háromezer holdas birtokát! ÜJ CSAPÁSON Kiszáradt a kemder&stató már, Beomlott az öreg gulyakút. Nem itt iszik és delel a jószág Nem itt vezet már a gyalogút. Űj csapáson ballagnak a népek, Üj remény a cserzett arcokon. Száll fölöttük a pacsirtaének, Pitypang nyit az árokpartokon. HAJÓGYÁR R. Gy. Ténagy Sándor: Tóbiás, a nagy erejű

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents