Somogyi Néplap, 1967. április (24. évfolyam, 78-102. szám)
1967-04-28 / 100. szám
SOMOGYI NÉPLAP Ar 4 Péntek, 1967. április SS. 1* I— Ökölvívó-baj nők ság az EB-re készülődés jég? ében Nem indulnak a kaposvári versenyzők Ma délután megszólal a gong, s | könnyű- és a váltósúlyban vasárnap estig száznál több élvonalbeli bokszol ónk lép majd kötelek közé a Sportcsarnokban, hogy eldöntse a tizenegy súlycsoport bajnokságának sorsát. Bizonyára telt ház előtt lépnek majd Ezorítóba a legjobbak, akik között ott találjuk a tavalyi bajnokok legtöbbjét és azokat az aspiránsokat, akik nem minden esély nélkül pályáznak a bajnoki címre. Kik őrzik a bajnoki trófeákat? Péntek délutánig a rangelsők a következők: Junghaus (Vasas), Papp T. (Vasasv Galambos (Bp. Honvéd), Mincsik (Gyöngyös), Kajdi (Bp Honvéd), Pauer (Ú. I>ózsa), Szabó F. (V. Dinamó), Balogh I. (Bp. Honvéd), Máthé (Bp. Honvéd^ és Benkő (Győri Dózsa). A tíz bajnok közül kilenc feltétlenül ott lesz a ringben. Az egyetlen hiányzó talán Pauer Géza, az újpestiek kitűnő versenyzője lesz, aki már a visszavonulás gondolatával foglalkozik. Nehéz volna megállapítani, hogy a tavalyi bajnokok közül hányán tudják megőrizni elsőségüket. Nem kétséges, hogy Galambos meg Benkő az utóbbi időben nem remekéit a csapatbajnoki tornákon. Az idén először avatunk majd papírsúlyú bajnokot. A 43 kg-os felső határ új színt jelent az ökölvívásban. Ezt tükrözik a csapatbajnoki mérkőzések, no meg azt is, hogy nagyon sok egyesületnél hiányzik a papírsúlyú versenyző. Mint érdekességet említjük meg, hogy a különböző lemondások után a legnéptelenebb a harmat- súlyúak csoportja. Itt mindössze hat induló lesz. Legtöbbén a _______________ indulnak. Tizenöt, illetve tizennégy versenyző lép kötelek közé. A kik Somogyból figyelemmel kísérik a fővárosban folyó, nagyszerűnek ígérkező viadalt, az idén hiába keresik a kaposvári bokszolók neveit a gvőztesek, de akárcsak áz indulók között is. A felszabadulás óta első ízben történik, hogy nem lesz kaposvári indulója a magyar bajnokságnak. A megyei, a területi és az országos vidékbajnokságon két versenyzőnk, Zsiga és Tóth szerzett jogot arra, hogy ott lehessen a magyar bajnokság döntőjében. A MÖSZ — élve jogával — három Dózsa-bokszolót meghívott a bajnokságra; Papp Jánost, Alföldit és Fehért. Mint értesültünk, ennek ellenére sem lesz kaposvári versenyző a budapesti szó rí tóban. Alföldit á legutóbbi CSB-mérkőzésen kiütötték, ő nem indulhat. Papp János megsérült, és sérülése nem jött még rendbe. Tóthot katonai szolgálata, Fehért tanulmányai gátolják az indulásban. Zsigánál az jelentett problémát, hogy a vidékbajnokságon a papírsúlyban indult. Bebizonyosodott azonban, hogy az egyre erősödő Zsigának ma már a légsűlyra is fogyasztania kell. További három kilót fogynia semmiképp nem ajánlatos. Lehetséges ugyan, hogy Zsiga rajthoz állhatott volna a légsúlyban is, a végén azonban a Dózsánál úgy döntöttek, hogy Zsiga sem indul. Ez utóbbi tényt a Somogy megyei ökölvívás barátai némi aggódással veszik tudomásul. A magyar boksz egyik fellegvárában, Somogybán tehát csak kívülről szemlélik az ökölvívás legklasszikusabb versenyét, a magyar bajnokságot. időjárás Várható iuo járás ma estig Változóan felhős, hűvös idő, legföljebb néhány helyen kisebb eső. Mérsékelt északi, északkeleti szél. A nappa li fölmelegcdés kissé tovább fokozódik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 12—17 fok között lesz A Nap kél 4.33, nyugszik 18.51 órakor. órako^r°ld kél °'°2, nyuSszik 53 Clay-nak be kell vonulnia A nehézsúlyú profi világbajnoknak, Cassius Clay-nak pénteken reggel 6.30 órakor kell jelentkeznie a houstoni kiképző központban, hogy megkezdje kötelező katonai szolgálatát. Clay ügyvédjei mindent elkövettek, hogy védencüket fölmentessék a katonai szolgálat alól, de hiába volt minden fáradozásuk. Hiába hivatkoztak arra, hogy Clay a muzulmán vallás prédikátora és mint ilyennek, a lelkiismeretével nem egyeztethető össze a fegyveres szolgálat, semmi eredményt nem értek el az illetékeseknél, Clay- nak be kell vonulnia. Az ügygyei kapcsolatosan egyébként két alternatíváról baszélnek. Ha Clay visszavonja előző nyilatkozatait és fölveszi a katonaruhát, ebben az esetben világbajnoki címét ^felfüggesztve-« megtartja, közben azonban rendeznek egy tornát, amelyen ideiglenesen világbajnokot avatnak. Természetesen, ha Clay leszerel. visszanyeri hivatalosan világelsőségét. Ha viszont megtagadja a katonai szolgálatot, elveszti világ- banjoki címét, és a profi ököl- j vívás szervezőiek kell megta- | lálniuk valamilyen versenyforma kiírásával utódját. Á PÁLYA SZÉLÉRŐL Ki érti a Honvéd Táncsics hatalmas formahanyatlásáí? Amikor megkezdődött az NB II-e-s bajn k- ság és az idénynyitón, majd a második fordulóban a Honvéd imponáló fölénnyel győzte le a ZTE-t, majd a K. Kinizsit, sokan abban reménykedtek, hogy az NB I B-boi való kiásást egyszeriben kiheverte a kaposvári csapat. Nos, a túlzott reménykedők most láth tjált, Iid.ív korai még messzemenő terveket Tanultak-e a lá.odi k ajáí kárukból? Joggal vetődik föl ez a kérdés a vasrnapi mérkőzés után. A jelzk ugyanis azt mutatták, hogy okul ak a ÍYIEDOSZ labdarúgói az cl ző héten történtekből. Látszólag gyengébb e enfilat Cogado t a c ap.it. d: mo t nyírna izem volt az elbizakodot s gn,}k. Az eredmény: b'ztos győzelem, amely egyúttal azt is jelenti, hogy a MEDOfZ ismét fölzárkózott az — " ' nem _____... w..v v>.ncb a ivxjejäJ\JCJU 1’iIIUÍl I0iZuU).0 k ovácsolni. Akad a jelenlegi Hon- ; élen járó csapatokhoz. Ha u -a* védnak gyengéje is. A szívósan felejt k el Borzasík a lsekét, ak védekező csapatok s kerrel vették ' ~ föl a küzdelmet a Honvéd ellen. A Veszprém különösképpen, m:rt a Honvéd Táncsics vasárnapi új támadósora még kevésbé jó védőA tengeren túl jó! meg/ a Vasasnak Ki nem emlékszik a labdarúgóbarátok közül arra a sikerre, amelyet a magyar bajnokegyüttes, a Vasas nem is olyan régen Dél- Amerikában a Hexagonal-tornán ért el. A torna után a piros-kék csapat a hazai bajnoki küzdelmekben már megközelítően sem úgy játszott, mint ahogy azt hívei — talán nem is alap nélkül — remélték. Az NB I-es bajnoki fordulókban nyújtott gyengébb játék után sokan aggódással bocsátották útjára a magyar bajnokcsapatot az újabb tengeren túli útra. Csütörtökön a reggeli órákban (amerikai időszámítás szerint szerdán késő este) játszotta a Vasas első mérkőzését San-Franciscóban az angol Fulham együttesével. Az angol első ligás csapat az idén kitűnő eredményeket vallhatott magáénak. A papírforma arra engedett következtetni, hogy a Vasas vesztesként hagyja majd el a pályaavató stadion gyepszőnyegét. Nem ez történt. Az Egyesült Államokból érkezett szűkszavú jelentések arról szólnak, hogy a Vasas ez alkalommal is jó játékkal rukkolt ki. A csapat olyan fölényben volt, hogy egy-egy támadásnál még a középfedezet Mészöly is előrehúzódott, ő is rúgta a Vasas első gólját. A második félidő váltakozó játéka után nem sokkal a befejezés előtt Farkas bombagóllal állította be a végeredményt. így nyert a magyar bajnok 2:0-ra az angol liga egyik élcsapata ellen. Ezek után még nagyobb kíváncsisággal várjuk, hogy az amerikai sikert milyen szerepé követi majd a Vasánál a magyar bajnokságban. lem ellen sem tudott volna gólt rúgni. Bizony nagy kár volt a kezdet kezdetén jól működő ütos- fogatot a Honvédnél megbolygatni. Vasárnap legalábbis e_t láttuk. . . * * * A nagy nevek nimbusza már régen megszűnt a labdarúgásban. A mai futball legalábbis nem ismeri ezt. Lám a K. Kinizsinél milyen neves labdarúgók alkotják a támadósort. Az idén igazolt Horváth, Balázs, Göncz belső hármastól a vezetők és a szurkolók sokat vártak. Az ellenfelek védelme azonban korántsem tartja olyan nagyra ezt a belsőhármast. Meg is találják e belsők eléggé körülményes játékának ellenszerét. A máza-szászvári védők is megtalálták. Ezért nem tudott egyetlen gólt sem rúgni a nagynevű Kinizsi-csatársor. Vajon mikor váltják Balázsék valóra a velük kapcsolatban táplált nem is alaptalan reményeket? . .. * * * Első vereségét szenvedte el a K. Vasas a délnyugati NB Ill-ban. Tegyük hozzá, nem véletlenül. A ’zekszárdi rangadón a k'posvári együttes egy pillanatig sem volt esélyes arra hogy nyerjen. Taán túlzottan is a döntetlent erőltették a fiúk. Ezért nem tudtak tartós fölényt kiharcolni akkor sem, amikor a szél pedig a kaposváriak játékát segítette. Ha történetesen az első mérkőzésen kap ki a Szekszérdtól a Vasas, bizonyára senki sem akadt volna fönn ezen az eredményen. Az eddigi veretlenségi sorozat után azonban sokaknak fáj ez a vereség. Akik azonban látták a Szekszárdi Dózsa—Vasas meccset, úgy vélekednek, érvényesült a labdarúgás örök igazsága: a jobbtól kikapni nem szégyen .. • ♦ * * Csak így tovább, Siófok! A nem valami jól rajtoló Siófoki Bányász labdarúgócsapata csaknem észrevétlenül tört fel a bajnoki táblázat második helyére. Nagyszerű eredmény ez akárhogy is vesz- szük, mert látszólag meggyengült tavaly óta a csapat. Többen eltávoztak, abbahagyták. Üj edző is került a Bányászhoz. Bárhogy is alakuljon a továbbiakban a bajnoki sorrend, pillanatnyilag úgy fest, hogy Siófokon kilábaltak a bajból, s a Bányász a bajnoki táblázat első felében pályázhatja meg valamelyik helyet... 30 ÉVE, 1937. április 28-án, a Franco fasizmus segítségére érkezett hitleri légierő barbár támadást intézett Guernica spanyol kisváros és békés lakói ellen, a fasiszta mészárlás kétezernél több emberéletet oltott ki, és üszkös romhalmazzá változtatta a városkát. Az értelmetlen pusztítás ihlette az áldozatok nagy hírű, Párisban élő honfitársát, Pablo Picassót Guernica című hatalmas képének megalkotására, amelyet a párizsi világkiállításon mutattak be. A Guernica a bor zalmat, a pánikot, a háború esztelen pusztítását megrázó módon örökíti meg. E képpel kapcsolatban jegyezték föl, hogy mikor a német fasiszta megszállók néhány magas rangú tisztje — kultúraszeretetét bizonyítandó — fölkereste Picasso párisi műtermét, egyikük a képre mutatván megkérdezte: »Ez az ön műve?-« »Nem-« — válaszolta a Mester — »az Önöké!-« A nagy hatású alkotás jelenleg a New York-i Modern Művészeti Múzeum egyik féltett kincse. — VLAGYIMIR KOMAROV, a hősi halált halt szovjet űrhajós nevét vette föl a Tejipari Vállalat cseri vajüzemének nyolctagú szocialista brigádja. A jórészt fiatalokból álló brigád múlt évi jó munkája alapján nyerte el a szocialista címet. — Kilencemeletes lesz a tor'» lábodi egy fi t s_ otY ií'WA I kaposvári északnyugati vá- a legjobbak nyomában, játélctu .á- |rosresz legmagasabb epulet~. sa legalábbis erre enged kövét- fgy döntöttek Pécsen tartott keztetni. j együttes tanácskozásukon a Tervező Iroda szakemberei és Nem mehet biztosra az Inter Voltak, akik tartózkodóan nyilatkoztak Olaszországban a szerda esti szófiai BEK elődöntő mérkőzés előtt. Mások az Inter nagyarányú győzelmére számítottak Szófiában. Azóta közismert a tény, az Internacionale erejéből csupán egy döntetlenre futotta a CSZKA Szófia ellenében. Tehát még mindig nincs meg a skót Glasgow ellenfele a döntőben. Az Inter korántsem mehet biztosra a grazi harmadik mérkőzés előtt. (Közvetlenül a mérkőzés után arról volt szó, hogy Frankfurtban játszák a meccset, de aztán a két együttes Graz mellett döntött.) A labdarúgó-világban mindenesetre most még nagyobb érdeklődéssel várják a bolgár és olasz bajnokcsapat küzdelmét, amelyre május 3-án kerül sor. Hullámhegy után hullámvölgy Marcaliban, ahol nagyon »összetart« a Honvéd Budai Nagy Antal SE és a Meteor. Korábban idegenben és otthon egyaránt nyerni tudott a két csapat. E héten súlyos vereséget szenvedett a Meteor Kőszegen és »szimpátiából« hazai pályán nem szerzet! pontot a Honvéd. A hullámhegyei tehát ismét hullámvölgy követte. Ez bizony nincs rendjén. Nem akarunk vészharangot kongatni, de Marcaliban jobban rá kell kapcsolnia mindkét csapatnak, ha el akarja kerülni a kiesési zónát, amelynek vészes közelségében foglal helyet a Honvéd és a Meteor egyaránt. Üj nevek dominálnak a megyei labdarúgó-bajnokságban. A Nagyatádi Konzerv — igaz ugyan — csak nevében új csapat. Ez az együttes a tavalyi NMTE jogutódja. A jelekből ítélve jól sáfárkodtak a rájuk bízott vagyonnal a konzervgyári labdarúgók. Vasárnap ugyan elszenvedték első vereségüket, de így is a bajnokság éllovasa a Konzerv SE. A Barcsi SC tavaly gyenge középcsapat volt. Az idén merőben más a helyzet. Olykor még a bajnokság megnyeréséről is szó esik manapság Barcson. A korábbi bajnokaspiránsok közül csupán a Kaposvári Dózsa az, melyik lépést tud tartani a vezető csapatokkal. Pedig a Dózsa is két meccset vesztett már az idén. Mit mutat ez? Azt, hogy igen kiegyensúlyozott a megyei bajnokság mezőnye. Az új nevek azt sejtetik, hogy sok-sok változást hozhat az Idei bajnokság a múlt évivel szemben. a Kanosvári Városi Tanács vezetői. Az első kaposvári toronyházat a Honvéd utcai ABC-árubáz déli szomszédságában építik majd fel. — Ünnepi termelési tanácskozást tartanak holnap a barcsi fűrészüzemben. Ekkor nyújtják át az okleveleket az üzem tíz szocialista brigádjának, s a vállalat dolgozói között 60 000 forint pénzjutalmat oszt rínak ki. — A galambtenyésztés állategészségügyi kérdéseiről tart előadást a kaposvári galambász .k- nak dr. Tóth István, az Állategészségügyi Intézet munkatársa vasárnap délelőtt 9 órakor a Vasutas-szakszervezet klubjában. — Újabb hazai és külföldi vendégek jelentkeznek a siófoki Idegenforgalmi Hivatalban nyári balatoni üdülésre. A fizetővendég-szolgála^nál eddig 250 000 vendégnapot kötöttek le a zömmel lengyel. csehszlovák és NDK- beli turisták. A balatonsze- mesi 160 ágyas motelt május 23-tól szeptember végéig máris lefoglalták a vendégek. — Lopás bűntette miatt vonta felelősségre a Marcali Járásbíróság a többszörösen büntetett Bées József marcali lakost, s béthónapi szabadságvesztésre és egyévi jogvesztésre ítélte. Az ítélet jogerős. — Befejezéshez közeledik a MÉK zákányi szeszfőzdéjének építkezése. A 2 millió forintba kerülő épület a megye legkorszerűbb szeszfőzde je lesz, és naponta egy vagon árut dolgozhat fel. — Vegyesboltot, mellette pedig vendéglőt épít még ebben az évben Zala községben a Tab és Vidéke Körzeti Fmsz. Az építkezésre több mint 400 000 forintot költenek. — Másodszor nyerte el a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlóját a Baromfiipari Országos Vállalat. A vállalat kaposvári gyára holnap este az ÉDOSZ Művelődési Házban tartja él- üzemavató ünnepségét. — FÁRASZTÓ A PENZSZAMO- LAS? a pénzintézetekben és jegypénztárakban sok munkaerőt köt le a bankjegyek számlálása. Egy japán cég tranzisztoros elektronikus berendezése 10 másodperc alatt 100 bankjegyet számlál meg, s a beállítás szerint százas, ötve- nes csomagokba rakja az adagoló szerkezetbe helyezett bankjegyeket. — Hadd örüljenek a világ gyermekei: a fagylalt és a cukrászsütemények talán nem is ártanak annyit a fogaknak, mint ahogy ezt a mamák és a fogorvosok állítják. A svéd fogorvosok szövetségének kongresszusán dr. Streifens kijelentette, hogy a különböző édességekben levő vanilim igen hasznos a fogaknak, és kompenzálja a cukor kétségtelenül káros hatását. Rehabilitálták a csokoládét is, mivel a kakaó, a vanilinhoz hasonlóan, katehint tartalmaz, márpedig ez a szerves anyag, mint ahogy Strelfors professzor állítja, kiváló eszköz a fogszuvasodás ellen. — Gördülő szál’oda. A Német Szövetségi Köztársaságban 27 kényelmes szobából, valamint konyhából álló kétemeletes szállodát szereltek autóbusz-alvázra. A gördülő- szálloda utazási sebessé óránként, a 100 kilométert is elérheti. A gördülő szállodát hamarosan üzembe helyezik a New York—Rio de Janeiro autóúton. MŰVELŐDÉS — szórakozás CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Rokokó háború. Előadások: 15 órakor (Táncsics-hérlet) és 19 órakor (Déryné-bérlet), Meszteg- nyőn 19 órakor: Arany virág. A Csiky Gergely Színház a nagy érdeklődésre való tekintettel április 29-én este 7 órakor, április 30-án délután 3 és este 7 órakor Huszka Aranyvirág c. nagyoperettjét játssza. Jegyek a jegyirodában még kaphatók. MOZIK Vörös Csillag: Változó felhőzet. Vidám, szélesvásznú magyar kalandfilm. Korhatár néLküL Kísérő műsor: Doktor Gusztiv. (IV. 30-’g.) Előadások: 5, 7 és 9 órakor. Szabad Ifjúság: Vasárnap hat órakor. Román film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Vau, vau, Gusztáv, a pesszimista. (IV. 30-ig.) Előadások: 4, 6 és 8 órakor. TELEVÍZIÓ Budapest: 9.30: A televízió politikai tanfolyama. A munkásosztály és a munkás—paraszt szövetség. (Ism.^ — 11.40: A kulisszák mögött. Idegek kérdése. (Ism.) — 12.35: Telesport. (Ism.) — 39.00: Műsor- ismertetés. — 19.01: Pedagógusok fóruma. — 19.30: A három lusta. Jugoszláv bábfüm. — 19.40: Nemzetközi tv-klub. Intervizió- műsor Moszkvából. Belgrád: 9.30: Iskola-tv. — 14.50: Isfkola- tv. — 17.25: Hírek. — 17.30: Gyermekműsor. — 17.55: Műsorismertetés. — 18.00: Tv-újdonsá- gok. — 18.15: Novellák. Sorozatfilm. — 18.45: Dokumentumfilm. — 19.05: Panoráma. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: TV Híradó. — 20.37: Filmbusz. — 21.37: Változatok egy témára. — 22.05: TV Híradó. — Értesítjük a vásárlóközönséget, hogy fenyő stukatúr és padlásdeszka köbméterenként 800,— Ft-os áron kapható a Kaposvár, Berzsenyi utca 21. sz. alatti telepünkön. TÜZÉP Vállalat. (63045) köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Ingula Imre temetésén részt vettek, és ezzel íájdalmun- i kát enyhíteni igyekeztek. A gyá- utazasi sebessége szoló család. 1 ’ ........................................... * * * ( 166) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Bihálovics Józsefné temetésén részt vettek, és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (63038) í Kétszobás szövetkezeti lakást vagy társasházrészt sürgősen átvennék. Cím a ki -.dóoan. (161) Csurgón, Basakúti utca 21. alatt ház, istálló, pajta eladó. Érdeklődni Kaposvár, Füredi U. 2.______(63046) K ap. s. ár, Brassó utca 2. alatti családi ház eladó. Vétel esetén be- .cöllözhető. Érdeklődni ugyanott 15 óra után és vasárnap egész nap. ______________________ (159) M agános családi há: Értesítjük a T. Utazóközönséget, hogy f. év május 1-én 13 órától kb. 21 óráig a Cseri Parkban rendezendő műsoros ünnepségre a város különböző pontjairól a következő jelzéssel és időközönként közlekednek autóbuszok: vasútállomásról »A« jelzéssel 15 percenként (A ruhagyár érintésével); a Nádasdi utcától »B« jelzéssel óránként; a Patyolat Vállalattól »D« jelzéssel óránként; az Arany térről »E« Jelzéssel (a leányotthon és a Széchenyi tér érintésével) óránként; a Rokkant-telepről »F« Jelzéssel a Ságvári Endre utcán át, félóránként; a Szigetvári utcai vámháztól »G« jelzéssel óránként; a Cseri parktól visszafelé a felsorolt helyek irányába a szükségletnek megfelelően állandóan; a vasútállomás és Cseri park között 13 órától késő estig állandó mikrojárat. A viteldíj személyenként egy utazásra egységesen 2,— Ft. A bérletjegyek a kiránduló járatokra nem érvényesek. A városi helyi járatok a felvonulás idején (8—12 óra között) nem közlekednek. nem beköltözhetően eladó. ' Kaposvár, Magyar utca 19. Megtekinthető egész nap________(63059) B elvárosi egyszobás, összkomfortos, házrész hasonló lakáscserével beköltözhetően eladó. Kaposvár, Di- mitrov utca 6. (6307 (475$) 13. SZ. AKÖV IGAZGATÓS AGA Házhely 203 n-öl, eladó. Fizetési könnyítéssel. Érdeklődni vasárnap kivételével Kaposvár, Gárdonyi Géza utca 24. _____ (63056) K aposváron Roma- hegy 20. szám alatt a kápolna mellett 1700 n-öl lucernakaszáló megosztva is eladó. KarL_____________ (63062) H ázhely — 227 n-öl — eladó. Kaposvár, Géza utca 23. Érdek- lődni délután. (63071) Családi ház beköltözhetően 1446 n-öl telekkel, mellékhe'yi- ségekkel eladó. Érdeklődni Szabó József, Gyékényes. (63033\ Kisberényben egy bivaly tehén. két bivaly bojrú eladó Csapó Jánosnál.___________(4798) S zöüósívislakon kétszobás, konyhás, elő- szobás ház, valamint melléképületek, 650 n-öl telekkel eladók. Érdeklődni Lókáéknál.__________________(5682) Marcali, Szigetvári u. 40. sz. alatti családi ház mellékhelyiségekkel, nagy kerttel eladó. _________________(4002) B alaton .oglár, Vikár Béla u. 28. számú ház (2 szoba, összkomfort) melléképülettel, garázzsal, 310 n-öl telken, vízhez közel eladó. _________________ (5700) Fonyódon, a Karácsony Sándor utca 5. szám alatti 134 n-öles villatelek eladó. Levélcím: Vándor Gyula, Székesfehérvár, Balatoni Út 10/8. ___ (6307o) K aposmérő, Rákóczi utca 57. számú kétszobás, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni Havasinál.________________(63035) Keveset használt fagyialtos tricikli eladó. Horváth József. Nagykanizsa, Rákóc: i u. 34. (156\ Uczsato»eket nemzetközi újdonságaimból, kardvirághagymát. díszcserjéket, egrest ribizlit postán szállítok közületeknek is. Kérje díjmentes árjegyzékemet. Koller Károly dísznövénykertészete. Budapest, ITT Bécsi út 256. (4748) Eladó beköltözhetően családi ház 600 n-öl gyümölcsössel. Kapcsszerdahely, Dó- zsa telep 17. szám.__ E ladó 200 n-öl beke rített, szakszerűen karbantartott gyümölcsöskert 26 négyzet- méter beépített villa, fölszereléssel stb. Fonyód liget, Kolozsvári u. 8. (8896) FIGYELEM! 30 db negatív szűzüsző eladó. Ár megegyezés szerint. ARANYMEZÖ tsz, ad And. (4795) Hetes, Lenin utca 12. számú ház istállóval, melléképületekkel. 300 n-öl telekkel eladó. ___________________ (63053\ V ilágos, keveset használt, keményfa hálószobabúter olcsón eladó. Kaposvár, Fü- redi utca 89/a. _ (148) Két nagy tej hozamú tehén (borjaikkal együtt) eladó. Szilvás- szentmárton, 61. szám. _____________________(63067) F ilodendron, begónia, sansavéria, fotelok, dohányzó-, rádióasztalok, székek, eladók. Kaposvár, Laktanya utca 4. Piaci csarnoknál (belső udvar, piros épület, 3. ajtó.)______________(63112) K aposvár, Gyár utca 27. számú kétszobás ház mellékhelyisége" - kei beköltözhetően € - adó. Érdeklődni r.a- ponta 17 órától. (631 ;0) 1000 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, épületekkel olcsón eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Rómahegy 23. Takács vagy Egresék. (63109) Beköltözhetően eladó kétszobás, konyhás, spájzos, fürdőfülkés, alápincézett kertes házrész, fizetési köny- nyí Késsel. Kaposvár, Szigetvári utca 31. ___________________ (63106) D upla rekamié, g korló zongora, suhle, asztalok. virágállványok eladók. Kap Sivár, Sallai utca 18. (6307:y Épülő társasházban háromszobás házrészemet átadnám. Cím: 63080. számon a hirdetőben. ____ (63080) A város központjában kétszobás, konyhás és mellékhelyiségekből álló házrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kossuth tér 4., fszt. __________________(63082) S zobás, konyhás házrész beköltözhetően eladó. Kapós- *, Ady Endre utca 19. (6504«