Somogyi Néplap, 1967. április (24. évfolyam, 78-102. szám)

1967-04-27 / 99. szám

Csütörtök, J867. *r’tos 27. 5 SOMOGYI NÉPLAP Időjárás Várható idő­járás ma estig: Felhős, hűvös idő. Többjeié kisebb eső. Mérsékelt, Időnként meg­élénkülő északi, északkeleti szél. A várha­tó legmagasabb nappali hőmérséklet ma 8—13 tok között lesz. A Nap kél 4.33, nyugszik 18.49 órakor. A Hold kél 23.14, nyugszik 6.06 órakor. — A gépkocsivezetők köte­lesek orvosi vizsgálatra je­lentkezni Romániában. A hivatásos vezetők minden év­ben, a 45 évet be nem töl­tött vezetők minden öt év­ben, a 45—60 év közöttiek minden három évben, a 60 évnél idősebb vezetők pedig évenként jelentkeznek egész­ségügyi vizsgálatra. — Brutális bűntett Kom­lón. Kelemen Vince 23 éves csillés, komlói lakos, hétfőn betért a bányaváros egyik kertes családi házába, és amikor megbizonyosodott ar­ról, hogy az ott lakó 17 éves, harmadik osztályos gimnazis­ta lány epvedül tartózkodik otthon, erőszakoskodni kez­dett vele. A hevesen ellen­álló leány arcát a fölismer- hetetlenségig összeverte, majd amikor áldozata eszméletét vesztette, magárahagyta. A fél órával később segítségért támolygó leányt a mentők kórházba szállították. A vá­ros lakosadnak segítségével a rendőrség a tettest 24 óra alatt elfogta. — FOGAMZÁSGÁTLÓ TABLETTA KERÜL FOR­GALOMBA. Akik ezt a hor­monális hatáson alapuló szert alkalmazni kívánják, fordul­janak a rendelőintézetek szakorvosaihoz, tőlük megfe­lelő tájékoztatást kapnak a felhasználás módjáról. — Európa békéjének és bizton­ságának megszilárdításáért címmel dokumentációs kiállítás nyílt a Nagyatádi Gábor Andor Járási Művelődési Házban. Az érdekes kiállítási anyagot az NDK Kultu­rális Tájékoztató irodája bocsá­totta közre. — Király József pszicholó­gus professzor tart A gyer­mekönkormányzat pszicholó­giája címmel előadást ma a nagyatádi járás úttörőcsapat- vezetőinek továbbképzésén. — Szőrmegalléros leányka­kabátokat is gyárt az idén a Kaposvári Ruhagyár. Három­ezer darabot rendelt az új termékből a kereskedelem. — ötven korszerűtlen pa­vilont cserél ki még a nyári idény kezdete előtt a Bala­ton mentén a Somogy me­gyed Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat. A betonele­mekből gyártott új pavilonok tetszetősök lesznek, s meg oldják a boltok raktározási problémáit is. — ÓRIÁSI TYÚKTOJÁS. Egy Kelet-Berlinböl érkezett hír szerint egy sonnenbergi földműves tyúkja 185 gram­mos tojást tojt. A csaknem kilenc centiméter hosszú to­jás négyszer akkora, mint a normális. — A Művelt Nép Könyvterjesz­tő Vállalat kaposvári boltja 18— 20 000 forint értékű könyvet adott el az árleszállítás óta. Az üze­mekben eladott könyvek értékét még nem összesítették. — Lenin-emlékest Marcali­ban. Hétfőn este Marcaliban, a Fegyveres Erők Klubjában Lenin-emlékestet tartottak. Darázs Lajos községi párttit­kár megnyitója után dr. Kiss László méltatta Lenin életét, munkásságát. Az ünnepi be­széd után irodalmi összeállí­tás következett. — Honvédelmi sportnapot rendez vasárnap az MHS an- talmajori szervezete. A ver­sennyel kezdődő ünnepség tűzijátékkal ér véget. — KIÁLLTA A PROBAT a KPM Autóközlekedési Tanintézetének Siótokra kihelyezett tanfolyama. A héten 27-en szakmásított, 26-an pedig -úrvezetői« jogosítványt szereztek. A közeljövőben újabb tanfolyam nyílik Siófokon s más járási székhelyeken is. MŰVELŐDÉS — szórakozás CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Rokokó háború. Előadás: 15 órakor (bérietszünet). Marcali­ban 19 órakor: Aranyvirág. A Csiky Gergely Színház a nagy érdeklődésre való tekintet­tel április 29-én este 7 órakor, április 30-án délután. 3 és este 7 órakor Huszka Aranyvirág c. nagyoperettjét játssza. Jegyek a jegyirodában még kaphatók. MOZIK Vörös Csillag: Változó felhőzet. Vidám, szélesvásznú magyar kalandfilm. Korhatár nélkül. Kisérő műsor: Doktor Gusztáv. (IV. 30-ig.) Előadások: 4, 6 és ö órakor. Szabad Ifjúság: Vasárnap hat órakor. Román film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Vau, vau, Gusztáv, a pesszimista. (IV. 30-ig.) Előadások: 4, 6 és 8 óra­kor. TELEVÍZIÓ Budapest: 9.26: Az rängt» tefftstó. Zenés angol film. 'Ism.\ — 10.50: Henri Salvador énekel. FilmöaZ- szeállítás. (Ism.) — 11.15: Frédi fejlett fej lett. . . Flinston©-rajz­filmsorozat. — 17.43: Műsoris­mertetés. — 17.45: A Magyar Hirdető műsora. — 17.55: Hírek. — 18.00: Az inkák második fel­fedezése. NSZK-kisfilm Peruról. — 18.25: Telesport. — 18.50: Te- leimpex. Világgazdasági és kül­kereskedelmi híradó. — 19.15: Gong. A tv színházi krónikája. — 19.35: A világ térképe előtt. — 19.50: Esti mese. — 20.00: TV Híradó. — 20.20: Az orvos ha­lála. Magyar film. Belgrád: 9.40: iskola-tv. — 14.50: Iskola- tv. — 17.05: Hírek. — 17.10: Gyer­mekműsor. — 17.25: Pinírok tv- stúdiója. — 18.00: Tv-újdonságok. — 18.15: Ifjúsági tribün. — 18.35: Dalok. — 10.05: Ügyeletes utca. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: TV Híradó. — 20.30: Időszerű beszélgetések. — 21.10: Operaest. — 22.20: TV Híradó. — 22.35: A montreali világkiállítás megnyitójának közvetítése. — Negyven holdon termel­tet cirokot az idén a nagy­atádi fmsz. A cirolíszakállból seprűt kötnek majd. — Kihalnak a jegesmed­vék. Szava Uszpenszkij moszkvai biológus szerint a jegesmedvéket a kihalás ve­szélye fenyegeti. Az Északi­sarkvidéken jelenleg 10 000— 20 000 darab jegesmedve él, de a vadászok, akik értékes medvebőrre vágynak, sokkal többen vannak, s a modem technika is megkönnyíti a vadászatot. — PILLANTÁS A JÖVŐ­BE. Amerikai, tudósok sze­rint 2000-ben a nők izmo­sabbak és fizikailag erőseb­bek lesznek a férfiaknál, rá­adásul a világ 5.4 milliárd lakosa közül 3 milliárd lesz a nő. 2300-ban a nő magas­sága meghaladja a 2 métert, átlagos életkoruk pedig 110— 120 év lesz. Hogy milyenek lesznek ugyanekkor a férfiak, arról a tudósok hallgatnak. — Szigeti György, Kaposvár, Szent I. utca 29. sz. alatti lakos marhalevelét elvesztette. A mar­halevél adatai: Jkv. sz. 266/596200. Kiállítás kelte: 1966. in. 5. 1 db ló, világos sárga, mén. Születési idő: 1965. IV. 22. A fenti mama- levelet megsemmisítem, és ér­vénytelennek nyilvánítom. Kapos­vári Városi Tanács V. B. Mező- gazdasági Osztálya. (63009) GYÁSZJELENTÉS Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk, Gelencsér István folyó hó 20-án 46 éves korában tragikus hirtelen­séggel elhunyt. Temetése f. hó 28-án, 14 órakor lesz a Keleti te­metőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. DÉDÁSZ Üzletigazga­tóság vezetői és dolgozói. (63073) * * * Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, fiam, test­vérem, rokonunk, Gelencsér István 46 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 28-án, pénteken 14 óra­kor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család (63092) * * * Értesítem mindazokat, akik is­merték, hogy Takács Ferencné hamvait f. hó 28-án délután 4 óra_ kor helyezik örök nyugalomra a Keleti temetőben. Eltartója. (63037) * * * Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk, hogy édesanyánk, özv. Strasser M'hllvné 79 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt Temetése IV. 28-án du. 1 ómkor lesz a Keleti temetőben. Sárdí István és felesége. Minden külön értesítés helyett. U*7) ÁPRILIS 27 Csütörtök Zita 1 AZ I. TAVASZI TARLAT Első ízben rendezték meg Kaposváron új formában a fa vasai Tárlatot, s ez a kiál­lítás anyagának — a múlthoz képest — nagymértékű gazda­godását is jelentette. A rende­zők ugyanis ezúttal nem csu­pán a megyében élő, hanem az onnan elszármazott képző művészeket is meghívták, hogy vegyenek részt a tárlaton. Ez­által a kiállítás sokkal válto­zatosabb, színvonalasabb lett, s ebben az együttesben a So­mogybán élő művészek mun­kássága is reálisabb színeze­tet kapott: most nemcsak egy­más közt lehet őket hasonlíta­ni, hanem lehetőség nyílik ne­ves művészek alkotásaival va- ió összevetésre is. A vendé­gek: Németh József, Reich íároly, Szász Endre, Varga Hajdú István, Bizse János, Lóránt János, Somogyi Soma László jelentős alkotásokkal gazdagították a kiállítást. ®mely így sokrétűségével, színvonalával állja a ver­senyt — egy-két kivétellel — akármelyik megyei tárlattal. S ha most mégsem a kitűnő vendégekről szólok elsőként, hanem helyi művészt emlí­tek, ennek ólra az a »-kiug­rás«, amelyet ezúttal produ­kált. Kfemsfhsda szerepléséi a díjazok is nonorúltáK: a me- tanács Rippd-Rónai-díjá- val tüntette ki Honty Már­tát. Kitűnő szereplése azokat, akiknek módjuk volt figye­lemmel kísérni a fiatal mű­vész munkásságát, új és újabb alkotásait, nem érte meglepe­tésként: számukra a mostani szereplés művészi fejlődésének természetszerűen bekövetkező állomása. A kiállításon szinte pazar bőkezűséggel szerepel: elkészült első nagyméretű gobelinjével, négy gobelinterv- vel, négy grafikával és nyolc éremmel. De nem a mennyi­ség a döntő, mert ezt talán sokan tudnák utána csinálni; a sokféleség és a mennyiség döntenek. Több mint hat négyzetmé­teres gobelinje: az Évszakok az épülő Kapos Szálló társal­góját díszíti majd. Az első tervek óta változáson ment át, s most a kész mű elsősorban színeivel dominált. A három álló — egy lehajló — egy ülő és két álló figura parabolikus negatív ívéhez a behajtó gyü­mölcsfa adja a pozitív for­mát, s ehhez a színek felelge­tései — a kékek árnyalataira a mély, meleg vörösök vála­szolnak, a zöldekre a gyü­mölcsök narancssárgái — a kompozíció feszes egyensúlyát, a szövés kitűnő minősége pe­dig a mű amyagszerüségét ma­gas színvonalon biztosítják. Reméljük, ez az első gobelin csak kezdet, s gyorsain követni fogja újabb is, hiszen a kiál­lításon szereplő tervek akár­melyiké megérdemli, hogy anyagban is megvalósuljon. A művész ezúttal a magyar me­sevilághoz fordult témáért: színei is ennek megfelelően hideg kékek, zöldek, ezüstök. A csodafejű szarvas, Göncöl, a híres táltos regéje a ma­gyar mesekincs értékei — a történetükből komponált ter­vek pedig Honty Márta kitű­nő kompozíciós készségét di­csérik. Grafikái pedig azt bi­zonyítják, hogy a fehér-fekete is otthonos számára: az Alta­tó maga a képpé vált dal — de akkor ugyan mit mondha­tunk a Dalról? S újabb oldal­ról mutatják be érmei: külö­nösen a Portré, az Anya gyer­mekkel I. remekel finom min­tázásával (figurái egyébként erősen kötődnek Gulácsy ké­pi világához). Az Elmúlás a szerte fröccsenő alkatrészek endetlenségével tolmácsolja a gondolatot, Szarvasa pedig a gobelinek és gobelintervek ké oi világához kapcsolódik. Jelentős a fejlődés Bors jen is. Ö . rényebb kollekcióval . sze- , epei, de csak látszólag, mert amit bemutat, az mind művé­szileg, mind technikailag ki- :melkedő. A négy Vizpartí forma új utat kutat a magyar plasztika megrekedt térségei­ben. Henry Moore által into- .,ált problémavilágból indul ki, a külső és belső tér, a po­zitív és negatív formák, az át­látások ízlg-vérig modern gondolatvilágához kötődik, életünk egyik jelentős vív­mánya, hogy az ember — a AIX. század elkülönülése után — ismét eggyé kíván válni a :ermészettel. Egyrészt annak átkait kutatja és tárja fel, másrészt a természetet be akarja vinni otthonába, kör­nyezetébe. így építi házait, így rendezi újjá városait. Ez áj problémakörbe vonja a modem szobrászatét is: ho­gyan lehet az egymásibahato- ás problémáit művészileg is kifejezni. Bora István is eze- cet a titkokat kutatja új al­kotásaiban: az áthatások mó­dozatait úgy, hogy azok túljus­sanak eddig csupán a tanul­mány szintjén maradt műve­sen. A kiállításon e művek­nek látjuk négy változatát. Kicsinyek, 40 cm nagyság­rendűek csupán, de akárme­lyik megállja a helyét 2—3 météres nagyságban is — s konkrét rendeltetésük: mint vízparti jelző, mint világító- torony, mint térplasztika egy­aránt elképzelhető. Nem té­vedünk, ha óriási torony tek­tonikus vázának véljük mind­egyiket, ahol a részletek ki­bonthatók és benépesíthetek Érmei méltó párjai Honty Mártáéinak: egyik-másik’ ugyan némi németes szálkás­ságot is mutat, de a Szitakö­tő, a Halak szabad áramlása n Szövőműhely pompás dara­bok. De — különösen a szakma­beli számára — legalább eny- nyire izgalmas, érdekes e mű­vek technikai oldala is. Bors István maga öntötte e műve­ket, s neon homokformázás­sal, mert avval lehetetlen len­ne ilyen áttört formákat bronzba önteni, hanem viasz­éi vesztéses öntéssel: s ezt ma Magyarországon egyedül csak ő tudja! Senki más művész rajta kívül hazánkban ezt az egykor olyan közismert — s külföldön ma is mindenütt ho­nos — technikát nem ismeri: Ő újította fel könyvekből ta­nulva, kísérletezte ki módsze­rét, hogy művészi elképzelé­seit nemes anyagban valósít­hassa meg! Szekeres Emil is a kellemes »meglepetést« okozók, ponto­sabban szólva: az ígéretet be­váltok sorába tartozik. Már a tavalyi tárlat jelezte, hogy kísérleteiből kezd kibontakoz­ni, mint lárvából a pillangó: idei alkotásain az előadás szabadsága a kompozíció konstruktív rendjével párosul. Balatoni ősz-e szépen felra­kott mű, s a (látszólag!) sza­badon rakott színek értelmes rendjéből kerekedik ki a kom­pozíció kissé sejtelmes, han­gulatos egésze. A Somogyi dombok távolról színekkel végzett játéknak hat — csak­úgy, mint grafikái: de a színek komponlásának tuda­tossága a játékot renddé szi­lárdítja, a »játékot« képekké műalkotásokká emeli. Csiszár Elek új képei meg­színesedtek, s ezáltal meg is gazdagodtak. Az Ütcabeli né­ni és az Alim nő korábbi mo- nochronitását feloldva, a Ma­lom visszatartott színei, a kompozíció szigorú rendje, a faktúra indokolt gazdagítása, az Őszi táj új sejtetésed a holdfényiben megcsillanó lám­paoszlop és a kaptatón felhú­zó teherautó igazolják tehet­ségébe vetett hitünket, hogy minden nehézség és hányatta­tás ellenére is ki fog bonta­kozni. Kár, hogy Szabó Béla '-Tejéből ezúttal csak egy kis méretű csendéletre tellett: a Derkovits-ösztöndíj beszámo ’ója »elvitte« képeit. Ott vi szont igazolta, hogy elmélyül­ten dolgozik: reméljük, ezt rö­videsen a somogyi közönség előtt is bebizonyítja majd. Szabados János ezúttal in­kább grafikáival jeleskedő.t A háború áldozatai, a Sirató ás a Menekülők új oldalától mutatja őt. Amit festészeíé- oan egyre kevésbé találunk meg: a gondolatiságnak a ká­pát éltető gazdagságát — ez! elfedi a kompozíció »biztos« szépsége, a képkészítés mód­szereinek gyakorlott simasága — azt adják a grafikák. Moz­galmasságuk, néha szándékolt, néha akaratlan darabosságuk mindenképpen élményt ad — s egyúttal talán arra is alkal­mas, hogy a művész elgon dolkozzék a felületi szépség és a gondolati gazdagság kap­csolatain. Az „öreg somogyiak” 'ahogy ők nevezin. magáiéi) ezúttal megszokott színvonalukon sze­repelnek. Ruisz György nagy­méretű Kapálókja, kis tanul­mányrajzai, Gerő Kázmér két hideg színvilágú képe: a Domboldal és a Kapos öntés a kiállításon még magkövetel hető színvonalat jelképezik. Sajnos, ezúttal is szerepelnek művek, melyek nem valók ki­állításra: valószínűleg a ke­gyelet és a kegyelem érzései vezették a zsűrit, mikor ezek­nek a műveknek helyt adott. Reméljük, a kiállítás színvo­nalának további emelkedése lehetetlenné teszi majd, hogy Egry -utó n za tokkal és más, rendkívül gyenge művekkel szerepeljenek — sőt, díjat is nyerjenek művészek! Rátérve a vendágniOvészek alkolásdira, elsőként egy nem vendéggel kell kezdeni: Mar- tyn Ferenccel. Dudás csend­élete a tárlat egyik legki­emelkedőbb alkotása. A for­mák és színek feszessége jel­lemzi: minden a legutolsó kis részletig a helyén van. Az előtér dudáló figurája a maskarásokat idézi: ez szá­zadunk . festészetének ked­venc motívuma. A dekoralí- van felrakott motívumok: a járom, a kettéosztott szarv, a csésze, a színek harmoni­kus illeszkedése Martyn Fe­renc magas kulturáltságát, szSmbáliurnteremtő képességét és készségét bizonyítja. Kis méretű Tapolcai emlékei végtelenül finom, ugyanakkor hallatlanul «azdag etűdök. Más világot — ha szabad ezt mondani — képvisel a dunántúli tájon Németh Jó­zsef piktúrája. Kapósból szár­mazik, de Vásárhelyen tele­pedett meg, s ott érett fes­tővé. Izei, zamata onnan va­lók: az Alföld tempós, las­san mozgó, évente egyszer termést adó, változatlanságá­ban változó világából. Képei közt ezúttal úgy válogatott, hogy a tárlattal egyidejűleg rendezte nagy kiállítását az Emsb-múzeumban Budapes­ten (ezt is láthatjuk rövide­sen Kaposváron). Legjelentő­sebb képei a Szúnyogsziget (kár, hogy a múzeum nagy­termében ellenyfénybe került, így nem mindig élvezhető) és a Rügyfakadás. Nagy, össze­fogd formák jellemzik a ké­peket, erősen sejtelmes szí­nek: mély zöldes, kékesfeke­ték, beléjük simuló fehérek, sötét ég, fehér alakok — va­lami elvontság, mintha nem is e világban élne alkotójuk. Németh festői világának leg­főbb erényei — mint a vá­sárhelyi piktorának, melynek ő egyik kiemelkedő fiatal reprezentánsa napjainkban — az erkölcsi tisztaság és a belőle fakadó érzelmi telített­ség. Erre utal a Reggel sej­telme, a Szúnyogsziget való­ságból elvonatkoztatott vilá­ga, a Rügyfakadás időtlenül boldog szerlmesei: mintha nem e világból szólnának hoz­zánk, e világ rohanó-tüleke- dő-könyöklő embereihez. (Egyébként Honty Márta re­gevilágában is van utalás ha­sonló érzelmekre). Képei el- gyönyöríVöd tetnek, felemelne'' szépségükkel: alkotójuk mél­ául nyerte el a most alapított Aug kei esztendeje, hogy ASztuúiicizott reitpOo. v au. ró! L* *>— .ara juhos. Most egy megvál- ,-zott művészi uiuuiue viszont, iv-ipeenek suieitSege leuoiclodott, pozíciója AonisuruiJiuvdibb .e.t — bar viiuga uega-áub is uZ itt szerepen ieet Kepe erre uiai) erősen zaiuozoit. vöros- ‘.eya-e is, Táj-a is szépén zeng s^meioen. A V örosnagyen sze­replő net figura, a nlusszür- kuk kontraszija az angolvó- j-OSoel, a faktúra iieiyenkénti megmozgatása es szembeállí­tása a sírna, szupen munkáit lelszmekkel, valami belső nyugtalanságot, kieiégüietlen- seget éreztet. Korábbi líraisá- ga rmst más húrokon szólal meg: ez mindenképpen jelzi változásai, gazdagodását. Bizse János is Kitűnő alko­tó periódusát éli. Komlóra ké­szült hat pompás mozaikja rnede it a tárlaton szereplő két képe is ezt igazolja. A kék- fehér variációkra épülő Víz- parii emlék és a kék-narancs- ságra színekben komponált Tükröződés szubjektív vallo­mások, de formai és színbeli utalásaik elragadnak bennün­ket is, hogy előttük merenge­ni, emlékezni kezdjünk, s kö­vessük a művészt az áltaia fölidézett világba. Somogyi- Scma László képei közül a Fe­hérlámpás csendélet a kvali- tiásosabb: ezen téri problémá­kat feszeget ízes kompozíció­ban. Másik művén, a Demost- ráción — noha ez tematikailag érdekesebb, értékesebb, gon­dolatébresztőbb, s a néző szá­mára jobban megközelíthető — sok az esetlegesség az emelke­dő-süllyedő, a nyíló-csukódó kezek ritmusa nem emegdel- meskedik a kompozíció szigorú kényszerének. Soltra Elemér Anyája mutatós alkotás, non­figuratív kompozíciói azonban jobban sikerültek, feszeseb­bek. Reich Károlyt dicsérni köz­hely: három beküldött műve ezúttal is rögtön kontaktust talál a nézővel, vonalainak egyszerűségével, vonalvezeté­sének szépségével, nyugalmá­val: a bukolikus szépség ma­radéktalanul hat ránk is. Az Estefelé és a Vidám szüret egyértelműen szépek és el­ragadok: mindkettő »az embe­riség gyermékkorának« derűs, üde napjait idézi, amire pedig mindnyájan vágyakozunk. Szász Endre egy lappal jelent­kezett: A gyógyító ember gondja szürrealdsatikus kom­ponálásmódjával, a csúsztatott felület szépségével, a motívu­mok sokféleségével az ötíet gazdagságát, a kivitel nagysze­rűségét egyaránt mutatja: ezek a biztos hatás titkai. Varga Hajdú István másféle utakon jár: elmélyültségét bi­zonyítják rajzai, melyeken gondolatait néha kínllódva, máskor felszabadultan fejezi ki. A lapokon érződik alkotó­juk felelősségteljes magatar­tása: csak keveset tesz le, de abban magas minőségre tö­rekszik. Leitner Sándor két olaja biztató indulás: különö­sen a Csendélet szép faktúrá­ja ragad meg. Ispánki Jáv/ys néhány érme egy múlt világot idéz elénk szigorú klasszicizá- ló formaalkotásával. Az I. Kaposvári Tavaszi Tárlat igazolja a megyei ve­zetés elgondolásait: fiatal, te­hetséges művészek letelepíté­sével és segítésével kíván e'e- ven képzőművészeti életet te­remteni Somogybán — s ehhez segítségül hívja az innen el­származott művészeket is. Az üzemek és vállalatok is csat­lakoztak ehhez a helyes el­gondoláshoz: ez teszi azt még elevenebb hatóerővé. A veze­tőknek ezt az elgondolását igazolják a múlt hagyomá­nyai: s a jelen tárlat rendkí­vül bíztató jele, állomása a kibontakozásnak. A tárlat si­kere megérdemelt: ebben ré­sze van a gondos, körültekin­tő rendezésnek is. Láncz Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents