Somogyi Néplap, 1967. április (24. évfolyam, 78-102. szám)
1967-04-27 / 99. szám
A somogyi napok újabb rendezvényei: SomogyiHéplao AZ MSZMP MEGVEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI. TANÁCS. LAPJ A A? 50. ÉVFORDULÓ JEGYÉBEN Máj 1. megnnneplésére Kaposvár .* •« rí Berzsenyi-ünnepség Marcaliban és Niklán Zászlódíszbe öltöznek Kaposvár utcái a 23. szabad május elseje tiszteletére. Az ünnep napján — a hagyományoknak m;gf eleiden — zenés ébresztő köszönti a város lakosait, majd kilenc óra körül megkezdődik a gyülekező a felvonuláshoz. Pontosan tíz órakor indul majd meg a menet a Május 1. utcán, élen a város KISZ- eseivel. Őket követik az élüzemek, s velük együtt vonulnak a Kossuth téri dísztribünhöz a megyei és a városi párt-vb vezetői. A dúszemelvényen foglalnak helyet azok a munkásmozgalmi veteránok, akik az idén első ízben kapják meg a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetést. Körülbelül egy órát tart me-'-’ a város üzemeinek felvonulása, s tizímegv órakor a Cseri parkban megkezdődik a majális, kinyitnak a büfék, s az egyéb szórakozóhelyek. A Cseri park megnagyobbodva várja ezen a napon a kaposváriakat, s a vendéglátás is Az MSZMP Nagyatádi Járási Bizottsága és az MSZF.T járási elnöksége a napokban készítette el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójával kapcsolatos ünnepi rendezvények eseménynaptárét. A községi művészeti csoportok tavaszi műsoraikban már zömmel szovjet vonatkozású műveket mutattak be. Valamennyi körzeti kulturális bemutatót szellemi vetélkedővel kapcsolták össze, és az elhangzott kérdések nagy része a Szovjetunióval volt kapcsolatos. Több ifjúsági klubban rendeztek vetélkedőt Ki tud többet a Szovjetunióról címmel. A nagyatádi Ady Endre Ifjúsági Klubban kom^zoino- lista fiatalokkal rendeztek baráti találkozót. A nyáron több községben rendeznek baráti esteket. Az MSZBT járási elnöksége Nagyatádon utcai vitrinjébe a Szovjetunióról szoló friss képes anyagokat állít ki. A járási könyvtár minden olvasójának megküldi a szovjet szépirodalom ajánlójegyzókét. Nagyatádon, Segesden és bábodon szovjet könyvekből és tablókból rendeznek kiállítást A járási pártbizottság októberben rendkívüli és kibővített ül sen méltatja az évforduló jelentőségét. Ugyancsak ünnepi taggyűléseket tartanak a községi párt- és KISZ-szervezetek is. November elején nyitják meg a nagyatádi művelődési ház bélyeggyűjtő szakkörének 50 tablóból álló kiállítását. A bélyegek bemutatják majd a Szovjetunió 50 éves g&zd: y és társadalmi fejlődését, f a :- dag népmű■"észetét, gazdasági kincseit síb. November 7-én műsor .« ünnepi estet rendeznek a Fegyveres Erők Klubjában. Az ünnepi beszédet gazdag műsor és szovjet— magyar baráti est követi. A nagyatádi üzemek szocialista brigádjai vendégül látják nagyobb lesz a szokásosnál, jóval több büfé, falatozó és borkóstoló nyit meg, mint a korábbi években. Délután három órakor kezdődik meg a műsor a parkban felállított szabadtéri színpadokon. A műsorban föllép a BM Somogy megyei Rendőr-főkapitányságának táncegyüttese, a Fegyveres Erők Klubjának énekesei és táncegyüttese, az Ifjúság Eszpresszó tánczenekara, a Kilián György Ifjúsági és Űttorőház gitárzenekara és szólistái, a I>a.tinkia Művelődési Ház tánezienékara és szólistái, és itt mutatkozik be a közönségnek a kanosvári Zeneiskola újonnan alakult fúvószenekara. Este 6 óraikor kezdődik meg a tánc, s egészen kilenc óráig szórakozhatnak maid a fiatalok a cseri parkban. Ugyancsak délután gazdag sportműsor lesz az egykor’ nagy lőtéren fölállított színpadon. Birkózó-, cselgáncs-, ökölvívó és vívóbemuiató lesz. la.tai.ltat, tájékoztassák egymást munkájukról. Az úttörőik is készülnek az évfordulóra. A szovjet hősök sírjainak gondozását úttörők A Vasutas pálya programjából kiemeljük a kerékpáros salakversenyt, a repüiőmod filéző bemutatót es a motoros ügyességi bemutatót Az AKÖV gondoskodik arról, hogy megfelelő közlekedési lehetőség álljon a szórakozni vágyó kaposváriak rendelkezésére. A forgalmat A, B, C, D, E, F jelzésű autóbuszok bonyolítják le. A vasútállomásról 13 órától 20 óráig negyedóránként, Ka-, posszeníjakabról és a Patyolattól, illetve az Arany János térről (a leányotthon, Széchenyi tér érintésével) óránként indulnak autóbuszok a Cseri parkba. Buszjáratot szerveznek a Ságvári Endre és a Szigetvári utcából is. Természetesen a Cseri parkból haza is szállítják az utasakat. Közlekedik a mifcroszerelvény is a vasútállomás és a Cseri park között.A betűjelzéssel ellátott autóbusz járatokéra és a mikro- buszon a menetdij egységesen 2 forint. Ezeken a járatokon a helvi járatra kiadott bérletjegyek nem érvényesek. P. Gy. gából és tárgyi emlékekből pedig kiállítást rendeznek. A járás valamennyi művelődési otthonának őszi-téli ismeretterjesztő programjában az első helyre kerültek a Szovjetunióról szóló előr.dások Több irodalmi színpad tű? műsorára a szovjet irodalom (Tudósítónktól.) Április 28-án este a járás, valamint Nikla és Marcali község vezetői fogadják a Berzsenyi-ünnepség alkalmával megyénkbe érkező vendégeket: Lengyel József Kos- suth-dijas . írót, .Marcali szülöttét SijH^r^Gyuta- és Fodor András költőket Gyergya Albert és 'Vargha Balázs irodalomtörténészt, A vendégek szombaton de-előtt magyart tanító pedagógusokkal és könyvtárosokkal találkoznak, délután pedig ellátogatnak Berzsenyi egykori szőlőjébe. Itt emlékkővel jelölik meg azt a helyet, ahol hajdan pincéje állt. Vasárnap délelőtt 10 árakor Tegnap reggel Tolna megye mintegy száz művelődés- ügyi szakembere gyűlt össze Kaposváron, a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár előadójában. Tari János, a Somogy megyei Tanács műve- ődésügyi osztályának helyet- es vezetője általános tájékoztatást adott a megye művelődési intézményeiben folyó oktató-nevelő munkáról, majd szakáganként, csoportonként más-más programban vettek részt a vendégek. A járási osztályvezetők, a megyei és járási tanulmányi felügyelők ellátogattak a városi tanács művelődésügyi osztályára, s itt Nagy Előd osztályvezető beszámolt az igazgatók pedagógiai vezetése segítésének módjairól. Ezután a Berzsenyi Dániel Általános Iskolában Magyar Sándor igazgató a vezetés demokratizmusával kapcsolatos tapasztalatokról és módszerekről tájékoztatta a részvevőket. Az alsó tagozati szakfelügyelők és igazgatói munkaA kilencedik ítélet Eddig nyolc alkalommal állt bíróság előtt a 35 esztendős Lakatos András mernyei lakos: 1951-től a múlt év őszéig összesen 10 esztendőt töltött börtönben különböző bűncselekmények miatt. Tavaly decemberben — szabadulása után — a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában helyezkedett el, és ott lakott a vállalat legény szállásán. ' Munkatársai távollétében feltörte és kifosztotta a szekrényeket, és az elölhagyott ruhákat is ellopta. A Kaposvári Járásbíróság visszaesőként, házközösségben elkövetett lopás miatt 2 ért és 3 hónapi, szigorított böríró-olvaeó találkozón vesz nek részt a könyvtáriakban, illetve a járási tanács nagytermében. Az ünnepség délután Ník- lán, Berzsenyi sírjának és emléktáblájának megkoszorúzásával, a felújított múzeum megtekintésével, majd irodalmi műsorral folytatódik. A marcali művelődési házban ugyancsak Berzsenyi emlékére összeállított műsort mutat be a nagyatádi irodalmi színpad. Vasárnap mindkét községben könyvárusítást szerveznek. Az íróvendégek a délelőtti ankétoifcon dedikálják műveiket közösségvezetők Nagyberkiben vettek részt tapasztalatcserén. Az óvodai felügyelőknek Gáts Tiborné és dr. Vincze Tiborné tartott előadást Az általános iskolai szakos felügyelők a Petőfi Sándor, a Bartók Béla, a Tóth Lajos, a II. Rákóczi Ferenc, valamint az igali általános iskolába látogattak eL A középiskolai szakfelügyelőknek a kabinetrendszerű oktatás tapasztalatairól és a nyelvi laboratórium szerepe a korszerű nyelvoktatásban c. témáról Lóczi István, a Munkácsy Mihály Gimnázium igazgatója tartott előadást Délután a két megye művelődésügyi szakemberei közösen meglátogatták az I. Kaposvári Tavaszi Tárlatot, majd az osztályvezetőknek fogadást adott a pedagógus szakszervezet A tanulmányi és szakfelügyelőket Kellner Bernát Állami díjas, a megyei könyvtár igazgatója tájékoztatta a könyvtár munkájáróL tönben eltöltendő szabadságvesztésre és 4 ért jogvesztésre ítélte Lakatost Kimondta a bíróság azt is, hogy nem részesülhet kedvezményben, és a büntetést az utolsó napig le kell töltenie. Csavargóit és csa>t Komlón dolgozott cipészként Grünhut György. Tavaly otthagyta munkahelyét meg családját, és ettől kezdve — mint általában korábban is — csak csavargóit. Bejárta az egész országot, és ahol hittek neki, különböző ürügyekkel pénzt csalt ki kölcsönként, de azt soha nem fizette vissza. Összesen 3700 forinttal károsította meg a hiszékeny embereket, a pénzt pedig italra költötte. A bíróság 17 rendbeli csalás miatt 3 ért és 6 hónapi, szigorított börtönben eltöltendő szabadságvesztésre és 5 ért jogvesztésre ítélte, valamint kényszerelvonó kezelésre kötelezte. Az ítélet nem jogerős. Lovakkal üzérkedtek Kovács Sándor és hat társa állott a napokban a bíróság előtt üzérkedéssel vádolva. A vádirat szerint összesen 124 lovat vásároltak meg, és azokat egyenként 1500— 3000 forint haszonnal adták tovább. A bíróság Kovács Sándort és id. Magyar Józsefet bűn- cselekmény, Grünfeld Imrét pedig bizonyítottság hiányában fölmentette az üzérkedés vádja alól. Bűnösnek találta viszont a bíróság id. Lendvai Jánost, Lénával Jánost, Lendvai Lászlót és ifj. Lendvai Sándort. Lendvai Sándort 10 hónapi szabadságvesztésre és 1 évi jogvesztésre, a többieket pedig egyenként 5 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. Sí. L. vállalták. A szovjet pionír >k- gyöngyszemeiből kai folytatott levelezés anya- | irodalmi műsort összeállítót* Szovjetun'ób l érkező kom- niista brigádok számos tag , hogy kicseréljék tapasztaÄ kaposvári boltok ünnepi nyitvatartása A városi tanács kereskedelmi csoportja szabályozta a kaposvári boltok április 30-i, illetve május 1-i nyitvatartását. Eszerint a kettős ünnepet megelőző napon — április 29-én — a két műszakos, és a hosszabbított ideig nyitva tartó boltok a szokásos időben várják a vásárlókat. Az egy műszakos élelmiszer-, tej- és húsboltok — egy félórás déli ebédszünettel — 16 óráig árusítanak. A földművésszövetkezet boltjai ezen a napon két órával meghosszabbítják nyitva tartásukat. Április 30-án a vasárnap egyébként is nyitva tartó üzletekben lehet vásárolni. Május 1-én valmennyi üzlet zárva lesz, illetve a felvonulási gyülekezőhelyeken kUlön szabályozás szerint néhány élelmiszert árusító üzlet rövid időre kinyit. A vendéglátóhelyek április 29-én és 30-án a szombati nyitvatartás szerint, május 1-én pedig a vasárnapi nyitvatartás szerint várják a vendégeket. Május 1-én a vásárcsarnok zárva lesz. Becsbe készül a Pécsi Balett H/e '* '- ... . - „ .. . ..... .fii i Május közepén bécsi vendégszereplésre indul a Pécsi Balett. Képünkön i tagjai Szőilősy Fan to mi inját gyakorolják» az együttes Együtt ünnepelünk a szovjet néppel s.uzdag programot készítettek a nagyatádi járás párt-, állami és tömegszervei (Tudósítónktól.) I Művelődésügyi szakemberek tapasztalatcseréje A fárgyaléterembfei Vám Robert Gi-aíledreaux 23 éves francia polgár gépkocsijában — Spanyolországból hazatérőben — 11 üveg whiskyt találtak a vámosok, és természetesen el aiiarták vámolni. Gialiedreaux úrnak azonban esze ágában sem volt vámot fizetni, sorra felbontotta és félig kiitta az üvegeket, majd miután ilyen fényesen túljárt a vámosok eszén, röhögve továbbira jtott. Fél percoel később ittas vezetés miatt letartóztatták, 200 frank bírságra ítélték s egy hónapira lecsukták. ... Stephany Power hollywoodi filmszínésznő remek szórakozást eszelt ki magányos éjszakai óráira. Koromsötét éjszakákon olyan ruhát ölt magára, amelyre foszforeszkáló anyaggal egy csontváz van rárajzolva, és motorkerékpárra pattanva halálra rémisztgeti a járókelőket. Szerencse Niels Lindquist malmöi cukrásznak nagy szerencséje volt a svéd televízió fejtörő versenyén: második díjat nyert. Az eredménytkibirdatést követő napon megkapta a nyereményt Lázas izgalommal bontotta ki a csomagot, aztán majd leült a meglepetéstől. A csomagban ugyanaz a torta volt, amelyet jómaga ajándékozott a verseny szervezőinek. Nem mindegy — Jön Antonie! — terjedt el futótűzként a hír Libanon fővárosában, Bejrutban, és a népszerű francia, énekes rajongói ezrével rohantak ki a repülőtérre, hogy méltóképpen köszöntsék imádott bálványukat A földig érő gépzúgásban ezernyi török harsogta Antonie nevét, ám amikor a repülőgép ajtaja feltárult és kalapját lengetve megjelent a vendég, egyszerre vége szakadt az ünneplésnek. Az illető Antonie ugyanis nem az énekes volt, hanem Franciaország egykori miniszterelnöke. Takarékosság? A japán vasút Kló To és Bepu között küiönvona- tot állított forgalomba a mézeshetekre utazó fiatal házasok számára. A »nász- utas-szerelvény* kocsijainak beosztása merőben elüt a szolcásostól. Minden fülkében csak két kényelmes ülés van, a világítást pedig három órával előbb kapcsolják ki, mint a többi vonatban. Biztosan talcarékossági okokból. Somcgyi Nép-ap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Fószetbesztö: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposv#** Latinka Sándor u. 2. telefon* ti—510. U—511 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár# Latinka S. u. 2. Telefon u—516 Felelős kiadó; Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őr/.ünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti; a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és póstáskézbesitöknéL Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft- Index: 25067. Készült a Somogy megyéi Nyomdaipari Vállalat kaposvári tizemébe** Kaposvár, Latinká Sándor utca &