Somogyi Néplap, 1967. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1967-03-05 / 55. szám
▼asámap, 1967. március 5. 3 SOMOGYI NÉPLAP A vezetőségválasztás óta történt A BERZENCEI BÚZAKALÁSZ TSZ-BEN LÁTTUK Megvalósulnak a javaslatok, a határozatok Nemsokára éppen fél esztendeje annak, hogy lezajlott a pártvezetőség-választás a Siófoki Kőolajvezeték Vállalatnál Kevés olyan vállalatot találni megyénkben, amely hasonló gondokkal küzd. Csaknem 2000 munkása közül mindössze 500 dolgozik, Siófokon, a többi pedig szerte az országban, távol a vállalat központjától, a családtól. 1962-től 1370 kilométer hosz- szú gázvezetéket építettek. Részt vettek a Budapest— Hajdúszoboszló, Kardoskút— Dunaújváros, Székesfehérvár —Pét stb. gázvezeték kiépítésében, dolgoztak a Barátság olajvezetéken, az északi meg a Tisza menti gázmezők feltárásén, illetve a fővezetékek elkészítésén. A munka évről évre több lesz. Tavalyi tervük 800 millió forint volt, az idén eléri az 1,3 milliárd forintot Munkásaik száma 2200-ra emelkedik. Érthető, hogy a szeptemberi vezetőségválasztáson, a kommunisták tanácskozásán elsősorban a gazdasági munka, az azt elősegítő tényezőik meg az emberekkel való fokozottabb törődés kapott legnagyobb teret Törődni a versennyel, a szocialista brigádokkal Alig akadt olyan felszólaló a vezetőségválasztó taggyűlésen, aki ne foglalkozott volna a munkaversennyel és a szocialista brigádokkal. A brigádok példás munkát végeztek. Horváth László szigetelő, Bedő Lajos hegesztő, Soós Lajos szerelvényező, Kohón István műtárgyas brigádja országosan is kiemelkedő eredményt ért eL — A munkát mégis helytelenül értékelték. A legutóbbi bányásznapon sok kiváló brigád és munkás nem kapott elismerést, jutalmat Változtatni kell ezen a rossz módszeren, mert elveszi a kedvet, visszaveti a munkát — javasolták Szabó András, Kovács István, Sági László és még többen. — A tavalyi bányásznapon 700 000 forintot osztottunk ki, hetvenen kaptak kiválódolgo- zÓ-jelvényt, -oklevelet, de nem minden arra érdemes embert jutalmaztunk meg — ismerd eí Dohány Imre igazgató. A pártvezetőség Punyi István titkár javaslatára a taggyűlést követő hónapban már meg is tárgyalta, a kommunisták hogyan segíthetnék jobban a munka versenyt és a szocialista brigádokat. Több hasznos javaslatot fogadtak el. Hogy ezekből mit sikerült valóra váltani, arról az áprilisi taggyűlésen adnak majd számot. Megállapodtak a vállalat igazgatójával, hogy a jutalmakat a jövőben a szakszervezettel, a pártszervezettel és a KISZ-szel közösen osztják el. Támogatni az újítókat Többen kérték ezt, elsősorban Schneidler János gépészeti osztályvezető, a műszaki fejlesztés, az újítómozgalom lelkes híve. Mindig gaűdot okozott a csőfesték készítése, szállítása. S hiába született ennek megváltoztatására hasznos, gazdaságos, a vállalat munkáját megkönnyítő javaslat, megfeledkeztek róla, nem törődtek vele. — Ez pedig nem jó dolog. El fásulnak az emberek, nem törődnek azzal, hogy a forintokból hogyan lehetne milliókat megtakarítani — mondották. Schneidler János egy kisebb kollektíva segítségével hegesztőgépet szerkesztett Ez a munkát Is megkönnyítette, és devizát is takarítottak meg vele. Illetve akkor, ha elfogadják. Ez azonban — noha bevezetése országos jelentőségű — elhúzódott A taggyűlés nyomán a Kő- olajvezeték VállaUjt újítóan- kétot rendezett Siófokon. Meghívták a Találmányi Hivatalt és a többi olajipari vállalatot is. Azóta egyre többen foglalkoznak újítással. S hogy Két éve húzódik a Beloiannisz utcai társasház ügye ez továbbra is így legyen, a pártszervezet júniusban taggyűlésen tárgyalja meg az újítómozgalommal kapcsolat- tos feladatokat Nagyobb gondot a pártépítésre Fél évvel ezelőtt a taggyűlésen nagyon sok szó esett a munkafegyelem javításáról, az ittasság elleni küzdelemről. Javasolták a több millió forint értékű lakókocsik fölötti védnökséget. Ezeket a kocsikat ugyanis nemigen becsülik meg, sőt szándékosan rongálják őket. Javasolták a fiatalok és az idősebbek — főleg a műszakiak — nevelésével való törődést, mert széthúzást, bizalmatlanságot tapasztalni közöttük. — E feladatokat csak akkor tudjuk megoldani, ha tovább erősítjük a pártszervezetet, és pártmegbízatásit adunk minden kommunistának — határozták él a vezetőségválasztáskor. S nemrégen — élve a ÍX. pártkongresszus adta lehetőséggel — tagielöltség nélkül öt fiatal kiváló dolgozót vettek föl a kommunistáik soraiba. Az egvik Batonyai Gyula gépésztechnikus. Az ipari tanulók oktatásában szerzett különösen nagy érdemeket, de részlegének vezetésében is. Kilenc ipari tanuló bukásra állt. Feladatul adták neki, hogy segítse, készítse fel őket a vizsgára. Valamennyi eredményesen megfelelt. Fecser Péter olajmérnök öt évvel ezelőtt az egyetemről került a vállalathoz. Ma önállóan vezeti a vecsési — az egyik legnagyobb — gáztelepet. Bóza Gyula festő, Máthé Pál technikus, Varga Lajos asztalos is kiváló munkájával érdemelte ki a párttagságot. Velük együtt 117-re emelkedett a Kőolajvezeték Vállalat kommunistáinak száma. — A dolgozók számát és a vállalat növekvő feladatát tekintve ezzel nem lehetünk elégedettek, ezért tovább erősítjük a pártszervezetet — mondotta Dezsényi Ferenc titkárhelyettes. Hozzátette: minden kommunistának azt adták legfontosabb pártmegbízatásul, hogy munkahelyükön végezzenék minél eredményesebb munkát, így segítve a vállalatot tervének teljesítésében. Sz. L. Méhes József és Filipovics László ládát szögez. Az idén 4000 db burgonyahajtató ládát készítenek a tsz bognárműhelyében. Készülődés A növényápoló brl tód asszonyai már megkezdték a vétó urgonya válogatását. A szövetkezei ebben az évben 100 holdon termel burgonyát. Választási a tavaszi ünnepekre K aposváron Közelednek a hagyományos tavaszi évfordulók — március 15-e és 21-e, valamint április 4-e —, s ezzel párhuzamosan Kaposváron is megkezdődtek az előkészületek, hogy a város lakossága méltó módon emlékezzék meg a nevezetes ünnepekről. A KISZ az idén először rendezi meg a Forradalmi ifjúsági napokat az évfordulók alkalmából, de természetesen az ünnepi készülődéshez tartozik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulói ár ól való megemlékezés is. Március 15-én a megyei és a városi KISZ-bizottság meg a Hazafias Népfront koszorú- zási ünnepséget tart a Kossuth-szobornál. Ezután a Petőfi térre vonulnak az ünnepség részvevői, itt az 1848-as forradalom kezdetére emlékeznek, egyúttal a Történelmi Emlékbizottság által szervezett Március 20-án a Tanácsköztársaság 48. és a KISZ megalakulásának 10. évfordulója alkalmából nagygyűlés lesz a Kilián György Ifjúsági és Üttörőházban. Ennek meghívottal lesznek a többi között a Kaposváron élő munkásmozgalmi veteránok és azok a fiaitalok, aki tíz év óta tagjai a KISZ-nék. A nagygyűlés után a munkásmozgalom veteránjai és a KISZ »veteránjai-“ baráti találkozót rendeznek. Az évforduló napján — március 21-én — koszorúzási ünnepség lesz a Latinka Sándor utcai emléktáblánál, a Tanácsköztársaság mártírjainak Kossuth téri emléktáblájánál, a Latinka -szobornál és a Nádasdi erdőben. Mint mindig az általános és középiskolákban ugyancsak megemlékeznek majd az évfordulókról az osztályfőnöki órákon. kiadványok A Kossuth Könyvkiadó a választásokat megelőzően hasznos és komoly feladatot vállalt magára: ismertetőket, tájékoztatókat állított össze, és jelentetett meg a válaszópol- gárok részére. A Választási Zsebkönyv részletesen beszámol a népiia- talom eddigi évtizedeiről, ismerteti a IX. pártkongresz- szus legfontosabb határozatait, továbbá hazánk fejlődésének távlati terveit, s megmutatja helyünket a világ békés holnapjáéit; küzdők között. Tények és érvek címmel sorozatot bocsát a kiadó a választók kezébe. Külön füzet, ismerteti az új választójogi törvényt, összehasonlítva az úri Magyarország választási rendszerével. Egy másik füzet gazdasági helyzetünkről és további feladatainkról számol be. Részletesen szól az új gazdasági mechanizmus bevezetését előkészítő évről, az 1966. évi terv teljesítésének főbb tapasztalatairól, a lakosság életkörülményeinek további alakulásáról. A tsz-tagok munkadíjáról budapesti tüntetés 25. évfordués szociális ellátásáról a sorolójára is. Este 7 óraikor a Latinba Művelődési Házban ünnepélyesen megnyitják a Forradalmi ifjúsági napok megyei rendezvényeit, majd műsor következik. — Laborcz Ferenc szobrászművész alkotásaiból rendez kiállítást a Rippl-Rénai Múzeum. A művész legutóbbi budapesti kiállításának anyagát mutatják be. A tárlatot 12-én nyitják meg zat külön füzetben ad tájékoztatót. A népgazdaság műszaki fejlődését ugyancsak újabb kiadványban ismerteti a kiadói A munkásosztály és a parasztság életkörülményeinek meg1965 márciusában harminc család összeállt azzal a céllal, hogy társasházat építtetnek Kaposváron, a Beloiannisz utca 33. sz. alatt. Stéger János, a tervezőiroda akkori mumca- társa vállalta az építkezés lebonyolítását. Az építtetők már két éve kifizették. a tervezői dijat, a műszaki ellenőrzési díj 50 százalékát!!), a telek árát, s több mint ipásfél millió forintot letétbe helyeztek az építkezés céljaira. Azt ígérték nekik, hogy 1966 októberére beköltözhetnek az új lakásokba. Ebből azonban semmi sem lett. Igaz, hogy az első tervrajzok 1966 januárjára elkészültek, azonban hibásak voltak, zsűri elé nem vitték, mert a városrendezési szempontokat nem vették figyelembe, akik ezt »-maszek munkában-« készítették. Így aztán a városi tanács építési osztálya nem hagyta jóvá, s a hibák kijavítására kérte a tervezőket. A kijavítás hétről hétre húzódott, s már 1966. november 25-ötöt mutatott a naptár, amikor ráütötték a pecsétet a jogerő® építési engedélyre. A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat már 1966 májusában szerződést kötött az építkezésre, s a beköltözés határidejét 1967. november végére tűzte ki. Az építést csak a jogerős építési engedély kézhezvétele után Jehet megkezdeni, ezért a múlt év augusztusában a tervdokumentáció és az anyag hiánya miatt felmondta a szerződést, azóta sem kötötte meg az építkezőkkel, mert nincs az építők birtokában az OTP fedezetigazolása. Az akcióban részt vevők is hibásak, mert a néhány nap alatt beszerezhető dokumentumokat, amelyek a hitel - nyújtáshoz szükségesek, nem mutatták be a banknál. A vállalat egyelőre csak egy kivitelezői nyilatkozatot adott, s ebben erre az esztendőre 400 —500 000 forint értékű építést vállalt, azt is csak az év harmadik felére, míg a befejezés határidejéül 1968. november végét vállalja. Az idei összeget az akcióban részt vevők keveslik, a vállalkozó azonban más irányú lekötöttségei miatt többet nem vállal Hétről hétre hol itt, hol ott kilincselnek, vitatkoznak, érvelnek, egyelőre nem sok eredménnyel. Megkérdeztük Nádor Gézától, az OTP igazgatójától, mi a véleménye: — Egy társasház — ha az ügyeket zökkenő nélkül intézik — az induló gyűléstől számított két esztendő múlva átadható. A Beloiannisz utcai társasház építését meg el sem kezdik ennyi idő múltán. Ez ;gen szomorú és figyelmeztető 8S©L Módot kellene találni rá, hogy a Tanácsi Építőipari Vállalat — megértve a társasház- ápíttetők nehéz helyzetét — változtasson eredeti elképzelésén, s többet építsen be, mint tervezte. ■owl László CSAVART ACÉLHUZALOK A deszkáktól a betonacélhuzalokig, a villanyszerelő berendezésektől a porcelánáruki;; összesen évi egymillió tonna építőanyagot szállítanak az ÉM egyik központi telepéről. A központi telepen ipari tevékenységet is végeznek, a betonozáshoz használt acélhuzalokat már csavart formában továbbítják. Ezzel az eljárással 25 százalékkal nő a terhelhetőség. változását külön füzetek is dokumentálják. Leporellók sorozata egészíti ki a Kossuth Könyvkiadó vár lasztási kiadványait. Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács Választástól választásig címmel adja közre választási kiadványát. Az elmúlt négy év somogyi válsár gáról, a megyénk népe jólétének fejlesztését célzó politika eredményeiről ad rövid tájékoztatást ez a választási ’.seb- könyv. A jubileumi munkaverseny sikeréért Együttes ülésen tárgyalt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére indított munkaver- sényről a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának párt-végrehajtöbizottsága és szakszervezeti bizottsága. Ügy határoztak, hogy külön bizottságot hoznak létre, amely a javaslatok alapján kidolgozza a versennyel kapcsolatos rés*- letes feladatokat.