Somogyi Néplap, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-03 / 29. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Fentek, 1957. február S> A napi penzum: 12 kilométer mezei futás Látogatás a Marcali Honvéd készülődő labdarúgóinál A csípős, hideg szél, a pocsolyáktól tarkított mezei ösvény és országút nem akadály. Csaknem harminc bordó melegítőbe öltözött fiatal labdarúgó nagy kedvvel rója a kilométereket. Pedig a mai napra előírt adag nem kevés. Borsfái Géza, a Marcali HSE labdarúgóedzője a napi edzésmunka megkezdése előtt kiadta a »parancsot«: Fiúk, ma 12 kilométer mezei futás szerepel a műsoron ! Ezt a hosszú távot csak az képes jókedvűen — vágtákkal közbeiktatva — teljesíteni, akinek erre már van alapja. Nos, a marcali honvéd labdarúgóknak van. Január 13-án, amikor megkezdődtek az edzések természetesen jóval rövidebb futószámok szerepeltek az edzésprogramban. Ahogyan múltak a napok, úgy növekedtek a százméterek, kilométerek. Sportemberek a javából! Az a céltudatos nevelőmunka, ami ennél a Honvéd sportkörnél évek óta folyik, sok formában hozta meg a gyümölcsét. Ennek csak egyik ága, hogy tavaly bajnokságot nyert a Marcali Honvéd a megyei I. osztályban. Aztán nemcsak a labdarúgók jeleskedtek. A kézilabdacsapat is mindvégig ott volt a megyei legjobbak között. Munczer István őrnagy sportköri elnök, Nagy Miklós őrnagy elnökhelyettes meg Bistyák Dezső őrnagy labdarúgó-szakosztályvezető — amikor a minap a sportkör jövő terveiről beszélgettünk velük — nem kis büszkeséggel vallották, hogy sportkörükben nem jelszó csupán a »jó sportoló, jó katona« jelmondat. Tavaly csak a labdarúgócsapatból nyolcán szereztek valamilyen kitüntetésfokoz^tot a kiképzés során. Erre joggal büszkék a HSE vezetői. A sportvezetőkkel együtt indultunk az edző labdarúgók nyomába. , Menet közben Borsfái Géza edzővel együtt végeztük a számvetést. Ügy mondják a HSE vezetői, hogy a csapat gerince a tavaly bajnokegyüttes megmaradt tagjai lesznek Tiffán, Benecz, Csapó, Nád. Becze meg Farkas. Az »öregek« közül Becze rendszeresen segít Borsfái edzőnek. A Honvéd-tréner nem is tudna egyszerre harminc játékossaj foglalkozni. mert bizony olykor eny- nyíen is összegyűlnek az edzésen. Hja. két csapat kezdi meg alig hat hét múltán a bajnoki küzdelmeket! Egy kis seregszemle az újak körében. A csatár Farkas neve mellé ezután odakerül egy I-es is. Most igazolt ugyanis a Marcali HSE egy másik Farkas nevű játékost. Méghozzá a Bp. Vasas ifjúsági csapatából. Aztán Trem- mer, a Goldberger volt labdarúgója is kitűnő erényeket árult el az eddigi tréningeken. Oláh korábban a Tolna megyei bajnok Fadd csapatában rúgta a labdát. Fazekas, Zarka, Szepesi, Szigeti, Borbély olyan nevek, jamelyek- kel bizonyára találkozunk nraid az NB III Nyugati csoportjának küzdelmeiben. Annyit már a mostani edzések is elárulnak, hogy a lelkesedéssel és az akarással Marcaliban nem lesz baj_ Nem a sportköri vezetők, hanem Beczéék adták ki a jelszót, hogy megyei bajnokhoz méltóan kell szerepelni majd 1967-ben is. — Ebben a küzdelemben mi, a tavalyi csapat tagjai ott akarunk lenni. Reméljük, hogy az újonc bajtársak ugyanolyan szívvel küzdenek majd a marcali színekért, mint mi, akkor pedig nem lehet baj — mondta Becze, a csapat- kapitány. Hinné-e valaki, hogy 10—12 km erős vágtákkal tarkított futás a sportoló nem az öltözőbe kívánkozik, hanem labdát kér? Nos, jutalomképpen jut vagy egy fél tucat foci a bevonuló játékosoknak, akilf levezetésképpen még vagy fél órán át a leendő kézilabdapálya salakján olyan vidáman kergették a kerek bőrlabdát, mintha most kezdődött volna az edzés. Igen, annyit máris látni, hog^ erőtől duzzad ez a csapat, ahol jó szervező és jó nevelőmunka folyik. Jó kezekben van a Marcali HSE, s a katonai parancsnokok nem is nézik tétlenül ezt a munkát. A sportvezetők és sportolók mind-mind hangsúlyozzák, hogy messzemenő segítséget kaptak ahhoz, hogy ki-ki kedve szerint sportolhasson — természetesen a szolgálat ellátása mellett. Arról már szóltunk, hogy a szolgálat terén nem kel szégyenkezniük az M. Honvéd sportolóinak. — Nem szívesen beszélünk a jövőről. Majd bizonyítani szeretnénk. Mi mindenesetre becsületesen készülünk. E felkészülési programban szerepel a keszthelyiek téli kupa-küzdelemsorozata. amelyben a vendéglátó keszthelyi, továbbá hévízi és tapolcai labdarúgókkal játszunk oda-visz- szavágó alapon kupamérkőzéseket. Február 26-án és március 1-én a Lábodi MEDOSZ-szal mérkőzünk. Aztán a Nagykanizsai Bányász, majd a Kaposvári Honvéd látogat el hozzánk. Egy hét múlva már minden szerdán és vasárnap kétkapus mérkőzésünk lesz. Március 12-én pedig kezdődik a bajnokság — mondotta Borsfái Géza edző. Ezt a folytatást különösen kíváncsian várják Marcaliban és szerte Somogybán, ahol becsületet szerzett a Marcali HSE, a tavalyi bajnok, amelytől joggal várhatjuk, hogy az idén is több örömet, mint szomorúságot okoz majd híveinek. Kovács Sándor SAKK Járási bajnokságok nyomában SIÓFOKI járás Tíz indulóval rendezték meg a járás hagyományos bajnoki tornáját. A Siófoki Petőfi versenyzői mindent letaroltak. Megrendezték az ifjúságiak versenyét is. Az ifiknél a győztes Paál László nagyon tehetséges. A járási bajnokság legjobbjai: 1. dr. Gyöke László (Siófoki Petőfi),’ 2. Sipos Lalos (Siófoki Petőfi), 3. Bartha Pál (Siófoki Petőfi). MARCALI JÁRÁS Nagyon jól sikerült a járási bajnokság. Üj színfolt, hogy most KÖZÜLETEK, MAGÁNOSOK, FIGYELEM! Eladó 2 db esztergapad, csúcstávolság 2000 mm, sima ágyas, csúcsmagasság 330 mm, legnagyobb esztergálható átmérő 1050 mm, szíj mégha jtásos, lépcsőtárcsás. Egy db 1500 mm csúcstávolságú, sima ágyas, 250 mm csúcsmagasságú, legnagyobb esztergálható átmérő 800 mm. Megtekinthető a Somogy megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalatnál, Kaposvár, Malom utca 10., tmk-üzem. Telefon: 14-301. (38461) már nemcsak az ifjúságiak, hanem a serdülők is versenyeztek. A böhönyeieket dicséri, hogy a három győzelem közül kettő ide vándorolt. Eredmények: 1. Tihanyi Lajos (Böhönye), 2. Bolla Ferenc (Mesztegnyő), 3. Böröcz Gyula (Marcali). Ifjúságiak 1. Kiss Sándor (Marcali), 2. Márton Andor (Marcali), 3. Hada Ferenc (Böhönye). Serdülők 1. Káplár Miklós (Böhönye), 2. Marton Lajos (Kéthely), 3. Németh László (Kéthely). A HAGYOMÁNYOS farsangi jelmezbált f. hó 4-én, szombaton 19 órai kezdettel tartjuk meg a TEXTILMŰVEK HELYISÉGEIBEN Szeretettel meghívjuk a város dolgozóit. Zenét a budapesti ATLAN i'ISZ gitáregyüttes szolgáltat Neményi Béla vezetésével. Közreműködnek fővárosi énekesek. Jegyelővétel a színházi jég irodában és a gyár közönségszervezőjénél, valamint a rendezvény alkalmával a helyszínen. A Pamutfonó-ipari Vállalat (38534) művelődési köre Építőanyag-vásárlók, figyelem I A kaposvári TÜZÉP-telepen megvásárolt építőanyagát házhoz szállítja a 13 sz. AKÖV A vásárlók megrendelésére a rakodást is elvégezzük. Gépkocsik a TÜZÉP-telpen megrendelhetők. Gyors, olcsó és megbízható! 13. sz. AKÖ\ Kaposvár (4464) Fiatal asztaliteniszezők seregszemléje Kaposváron Most látott napvilágot a Kaposvári Városi Asztalitenisz Szakszövetség versenykiírása, amely szólítja az 1967. év legjobb ifjúsági és serdülő versenyzőit. De nemcsak a legjobbakat. Ez a bajnoki kiírás versenyzési lehetőséget kíván biztosítani minden fiatal számára megkötöttség nélkül. A február 12-én megrendezendő megyei bajnokság előtt vasárnap felsorakoztatja a- megyeszékhely fiataljait. A Berzsenyi Dániel Általános Iskolában ifjúsági és serdülő fiú és leány egyéni versenyre kerül sor. Kézilabda-játékvezető tanfolyam indul A Somogy megyei Kézilabda Szövetség játékvezetőt bizottsága kézilabda-játékvezetői tanfolyamot indít. Jelentkezés levélben vagy személyesen 1967. február 13-ig a Megyei Testnevelési és Sportszövetségnél. (x) + Eddig az esélyesek győztek a műkorcsolyázó EB-n Ljubljanában kedd óta folyik a műkorcsolyázó Európa-bajnokság. A férfiak kezdték, aztán az első bajnokot mégis a párosok avatták. Az első aranyérem a Protopopov házaspáré lett, akik már megszokott szereplői az EB-nek. Oleg és Ludmilla most is fölényes biztonsággal győzött annak ellenére, hogy a jégbiztos Oleg most első ízben bukott a döntőben. Ennek ellenére nem fér kétség Protopopo- vék elsőségéhez. Aki azonban azt hiszi, hogy óriási űr van a győztes és a helyezettek között, az téved. A tv jóvoltából láthattuk, hogy sok a trónkövetelő a párosoknál. Az NSZK meg az NDK párosai bizonyára arra késztetik a győztes szovjet párt, hogy már a soron következő bécsi világbajnokságon a mostaninál többet adjon. Aztán ott vannak a szovjet párosok is. A láívtcaic után bizony elég keserűen kellett megállapítanunk, hogy nálunk Magyar- országon ebben a számban például az idén nem sikerült még bajnokot sem avatnunk, mert a magyar párosok közül a legjobb sem érte el a technikai minimumot. A párosok után a férfiak avattak bajnokot. A kötelező gyakorlatok után Danzer, az osztrákok legjobbja fölényes biztonsággal vezeteti. A döntőre lapzárta után kerül sor, de aligha lehet vitás a két osztrák Danzer és Schvarcz elsősége. Öt játékos pltávozott, hatot igazoltak a K. Kinizsinél Az MLSZ közzétette az NB II bajnokságban szereplő csapatok átigazolási listáját. A Nyugati csoport csapatai közül átvizsgálták már a K. Kinizsi benyújtott kérelmeit. Ezek szerint a cukorgyári csapatból öt játékos távozott el. Hatot viszont igazolt a Kinizsi, íme a jóváhagyott átigazolási lista: Horváth Z. (Csepel), Balázs (Siófoki Bányász), Antal (Körmend), Göncz (Komló), Monostori (Lábod), és Kéki (Edde). ' Érdeklődtünk a K. Honvéd átigazolásával kapcsolatban is. A kaposváriak majdnem két csapatra való játékos nevét terjesztették föl az MLSZ-hez. Elvileg egyetlen igazolási kérelem esetében sincs akadály. Ezekre az igazolási lapokra azonban még nem került rá a jóváhagyó pecsét. Ezért a Honvédnél csak azt tudják mondani, hogy a vasárnapi K. Vasas elleni mérkőzésen a biztos pont a tavalyi csapatból visszamaradt ; Borok, Szántó, Bata, Arany és Hernádi. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Tabáni legenda. Bemutató előadás 19 órakor. (Csi- ky-bérlet.) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Büdösvíz. Szélesvásznú magyar film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Magyar Híradó. Hová mégy? (II. 5-ig.) Az előadások kezdete 5, 7 és 9 J órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Utazás a hitvesi ágy körül. Színes, szélesvásznú, zenés NDK filmvígjáték. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: 66/17. világhradó. Búcsú a fővárosban. (II. 3-ig.) Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. A PRÓHIRDE WlEHÉWffll OTP-kölcsönnel kétszobás, összkomfortos sorház eladó. Vétel esetén azonnal elfoglalható. Kaposvár, Kőszeg utca 8. (2912) Igáiban (gyógyfürdőhöz közel) Ady Endre utca 26. alatti szoba- konyhás ház mellék- helyiségekkel, 570 n- öles telekkel 22 000-ért azonnal beköltözhetően, sürgősen eladó. (2927) Fonyódon, József utca 2. sz. alatt beköltözhető kétszobás, mellékhelyiséges ház, 300 n-öl gyümölcsössel 95 ezerért eladó. Érdeklődni a könyvesboltban. (4924) Eladó 5 db használt íróasztal, székek. Érdeklődni: 1. sz. Ügyvédi Munkaközös ég, Bajcsy-Zsilinszky utca 24. 1*322) Olajkályha, 3 db négyméteres vasgerenda, hajópadló, deszka eladó. Telefon: Kaposvár 11-678. _____ (2925) J ó állapotban lévő R. 20—22. Hoffher traktor gumikerékkel, fűrésznél fölszerelve eladó. Lancsár Károly, Kun- telep 19. _ (2923) Kétszobás ház beköltözhetően 2000 n-öi szőlő és gyümölcsössel eladó. Kaposvár, Egyenesi út. Garami. __________ (38490) E ladó egyszobakonyhás-kamrás kis ház 325 n-öl telekkel. Kaposvár, Egyenesi úi 15._______________ (38505) K aposvár belterületén vennék két- vagy háromszobás házat, illetve házrészt 100 0Ó0 Ft készpénzzel, a többit megegyezés szerint, esetleg életjáradékra is. Qím 38 481. számon a hirdetőben. Kaposvár, Madár utca 6. számú házhely eladó. Érdeklődni Kér tész utca 47/a szám alatt. (£8449) Balatonbogláron eladó 150 n-öl bekerített telek, részben szoiovei beültetve, vízhez, állomáshoz közel. Érdeklődni: Miskolezi, Nagybajom, Fő utca 91. _________ (38437) P atkó-féle szőlő a zselickisfaludi szőlőhegyen présházzal, pincével eladó. Méhészetre is alkalmas. Buszmegállóhoz 20 percnyire. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Május 1. utca 80., I. emelet. Jónáséknál. (38500) Beköltözhetően eladó Taszár, Széchenyi utca 145. alatti háromszobás ház új mellék- épületekkel és 1200 n-öl telekkel. _________ (38503) K ét elsőrendű tehén (9 hónapos vemhes), kijáró, sürgősen eladó. Kaposmérő, Rákóczi út 97.__ (38511) K özponti fűtéses, háromszobás társasházrészt átvennék. Aján- ’atokat: Kaposvár, Laborfalvi Róza utca 68. Dobos. (38532) Időjárás Várható időjárás ma estig: Felhőatvonulá- sok, legfeljebb néhány helyen eső, északkeleten esetleg ónos eső. Átmenetileg megélénkülő nyugati, északnyugati szél. Sok helyen köd. A hőmérséklet kissé tovább emelkedik. A várható legmagasabb nappali "hőmérséklet pénteken plusz 3— plusz 8 fok között, északkeleten helyenként 0 fok közelében lesz. A Nap kél 7.09, nyugszik 16.48 órakor. A Hold kél 2.13, nyugszik 11.04 órakor. — Sütőipari árubemutató Kaposváron. A kaposvári sütőipar 37 termékét mutatja be ma piackutatási céllal az ipar és a kereskedelem. Közönségsiker esetén újfajta sütemények kerülnek majd forgalomba. — Öt előadásból álló szőlő- és gyümölcstermesztési tanfolyam indult Böhönyén. A tanfolyamot Batta József kertészeti és szőlészeti szakelőadó vezeti. Az előadásokat filmvetítések teszik színesebbé. — 15 millió forint gépko< sira. A MERKUR Gépkocsikereskedelmi Vállalat február l-től — mint azt a hirdetmények közzétették — ismét elfogad gépkocsimegrendelést. Az új akció első napján, február 1-én Somogy megyében mindenütt megrohamozták az OTP-fiókokat: mintegy 400 személygépkocsira 15 millió forint előleget fizettek be. A legkeresettebb kocsi most is a Trabant és a Wartburg. Mintegy félszázan vásároltak Fiat 850-es, illetve Renault gépkocsit. — Bekapcsolják az autó- buszközlekedésbe Hácsot.. A község nemrég kapott új bekötő utat. Március l-től a Balatonboglárra futó, illetve onnan induló autóbuszjáratok Hácsot érintve közlekednek majd. — Az Osztrák-Magyar Monarchia ultimátuma címmel tart ma előadást ’ a Latinka Sándor Művelőlési Házban Miklós Endre tanulmányi szakfelügyelő. — öregek napja Balaton- berényben. Csaknem száz 70 éven felüli öreget látott vendégül a nőtanács. Az általános iskolások és a nőtanács aktivistái műsorral kedveskedtek az idős embereknek. — Halálos üzemi baleset történt az ajkai szénbánya telepén. A szénosztályozóban a függő kötélpályáról leesett egy csille, s az alatta dolgozó Horváth Géza 47 éves bányamunkást, devecseri. lakost halálra sújtotta, — ÚJ BÉLYEGEK. Kitai. bel Pál halálának 150. évfordulója alkalmából február 7- én virágokat ábrázoló új bélyegsorozatot bocsát ki a posta. A bélyegek 20 és 60 filléres, 1, 1,50, 2, 2,50 és 3 forintos címletben kerülnek forgalomba. A MAGYAR TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA ,9.31 A vadember. — 10.20 Cirkusz mindenhol. — 10.45 A nő . . . — 11.00 Princ, a katona. — %7.53 Műsorismertetés. — 17.55 Pedagógusok fóruma. — 18.30 Pályaválasztási tanácsadó. s A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 11.00 Oktatás, neveles. — 16.10 Oktatás, nevelés. — 17.25 Hírek — 17.30 Omega profesz- szor. Gyermekműsor. — 17.55 Műsorismertetés. — 18.00 Tv- újdonságok. — 18.15 Bonanza. Sorozatfilm. — 19.05 Panoráma. — 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! — 23.00 TV Híradó. — Vietnam a genfi egyezménytől napjainkig címmel fényképekkel, térképekkel és egyéb dokumentumokkal illusztrált kiállítás tekinthető meg február 10-ig a Kaposvári Közgazdasági Technikumban A kiállítást az iskola KISZ-fiataljai készítették, — Konyhabútor hűtőszekrénnyel. A Tisza Bútorgyár szolnoki gyáregységének új slágere lesz az új vonalú konyhagamitúra. Ezekbe 125, 150, 175 és 200 literes Lehel hűtőszekrényeket építenek be. — Marcali fiatalok a televízióban. Február 7-én Somogyba látogatnak a Magyar Televízió kamerái, s egyenes adásban mutatják be a marcali fiatalok életét. — A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent az építésügyi miniszter rendeleté a* műemlékvédelemről. A műemlék vagy a műemlék- jellegű építmények védelmén kívül a rendelet most már azt is előírja — ami korábban csak törekvés volt —, hogy gondoskodni kell a művészeti vagy történeti érték tekintetében műemléknek nem minősíthető, de városképi jelentőségű építmények védelméről is. — Űj szolgáltatást vezet he a 13. sz. Autóközlekedési Vállalat. Az autóközlekedés kaposvári és siófoki főnöksége elvállalja az országúton meghibásodott gépkocsik bevon- tatását a kívánt helyre. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, özv. Varga Mihályné temetésén részt vettek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (38529) * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Preisz Károly, szeretett férjem, édesapánk és nagyapánk temetésén részt vettek, és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (38528) GYÁSZJELENTÉS Szomorúan közöljük mindazok- akik ismerték és szerették, hogy özv. Kordé Kálmánné Száraz Mária 61 éves korában meghalt. Temetése február 6-án, hétfőn fél 4 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (38548) Kaposváron, a Liszt Ferenc utcában 440 n- öl telek eladó 120 termő barackfával, két részben is. Érdeklődni: Kandó Kálmán utca 8. (38523) Kaposvár, Ady Endre utca 7. szám alatt házrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni 38521. számon a hirdetőben. • ___________ (38521) K aposszerdahely, Dózsa telep 17. szám alatti családi ház 600 n-öl telekkel, gyümölcsössel, szőlővel, melléképületekkel eladó. _________________ (38520) K étszoba-konyhás családi ház gazdasági épületekkel beköltözhetően eladó. Érdeklődni mindennap. Ba- latonújlak, Kossuth Lajos utca sz. (38530) Bal^.tonkilitin, Damjanich utca 13. szám alatt konyha-szobával és mellékhelyiségekké! ház 300 n-öl telek gyümölcsössel sürgőben eladó. (126338) Pianínó eladó. Somogy vár. Bartók Béla utca 41. Fehér István. Í38519) Eladó két ágy és egy kétajtós szekrény. Kaposvár, Béke utca 89. Termelőszövetkezetek! Állami gazdaságok! Itt a zárszámadás, itt a kedvező alkalom! 60 l -kai olcsóbban vásárolhatnak lótakarót .50x180 nagyságú 108,— Ft-ért 150x200 nagyságú 120,— Ft-ért a kaposvári öldművesszövetkezet Leértékelt Aruk Boltjában (Az autóbuszállomásnál.) (4490) Keveset használt endlizőgép, varrásra'Is alkalmas, eladó. Kaposvár, Hunyadi János utca 49. (38525) Hétéves, kilenchóna- pos vemhes negatív tehén eladó. Somogy- sárd, Táncsics utca 17. (38515) Eladó jó karban lévő Pannónia motorkerékpár Duna oldalkocsiv al. Érdeklődni bármikor: Somogybabod, Kossuth utca 87. (2928) 1000-es Wartburg ei- adó. Megtekinthető szombaton 2 órától, vasárnap egész nap. Kaposvár, Petőfi utca 76. (38513) Skoda Octavia Super príma állapotban eladó. Érdeklődni Kaposvár, 11-863 telefonon. , (38518) Elcserélném Kaposvár, Ady Endre utca 10. szám alatti, olcsó lakbérű, udvari, egyszobás, komfortos lakásomat kétszobás, összkomfortosra megegyezéssel. Érdeklődni lehet a helyszínen kedden és csütörtökön 10—14 óra között Pál- fiéknái. (29*0)