Somogyi Néplap, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-03 / 29. szám
Fentek, 1961. február 3. 3 SOMOGYI NÉPLAP A szocialista élet áramkörében Kórházban és a közéletben A IX. kongresszuson sok szó esett a parasztság életéről. A Központi Bizottság beszámolója, a hozzászólások egész sora foglalkozott a falu gondjaival, örömeivel. Jó néhány szövetkezeti küldött is elmdhdta véleményét, nem rejtve véka alá, hogy mind a gazdasági helyzet megjavításával, mind a parasztság munkakedvének fokozásával kapcsolatban van még tennivaló. A kongresszus felelősséggel hallgatta meg az észrevételeket, s felelőssége tudatában a tennivalókból is részt vállalt Jó néhány határozat született, amelyek mindegyike segít mind feljebb és feljebb emelni a falut, könnyítőnek a terheken, elősegítik a falusi emberek erőfeszítéseinek fokozottabb megbecsülését. Eddig is spkat tett már a párt és a kormány azért, hogy a szövetkezeti parasztság élet- körülményeit megjavítsa. A betegellátás és segélyezés, az öregségi segély, az üdülések rendje mind nagy horderejű intézkedésnek számit. A IX. kongresszus pedig azt a paraszti óhajt teljesítette, mely valamikor csak vágyálomnak számíthatott: határozatot hozott a szövetkezeti tagság nyugdíjának rendezésére. T örténelmi tett. Valóságos megkoronázása annak, ami falun a szocializmus építésének két évtizede alatt történt. Sokan elmondták a kongresszusi felszólalók közül is, hogy ezzel az intézkedéssel került be valójában a falu a szocialista élet áraimkörébe. A szövetkezetbe való belépés ugyanis csak az út eleje volt, az elhatározást, a szocializmus ügyének a vállalását jelentette. Sokaknál formális, kissé kényszeredett lépés volt. Az ász talán helyeselte az új utat, de a szív még nem volt a közösé. S a parasztság életkörülményei, a velük való törődés sem érte el a szocialista úton járó szövetséges, a munkásosztály színvonalát. A legnagyobb gond a nyugdíj rendezetlensége volt Az öregkortól való félelem jelentette a legnyomasztóbb terhet a falusi ember számára. Akár jómódú volt hajdanán, akár szegény, egyaránt félt az öregségtől. A módos gazda a kisemmizettségtől, a gyerekeinek való kiszolgáltatottságtól rettegett, a szegény pedig a rászakadó tehetetlenségen kívül a nyomortól is. A falusi élet régi, kemény harácsoló törvényei szerint csak addig volt ember az ember, amíg talpon állt. Amíg parancsolni, intézkedni tudott, vagy két kezét bírta. Ha elfogyott az erő, ha nem tudott tovább gyarapítani, fölöslegessé vált. Olyan teherré, aki csak fogyaszt, pusztít, de nem gyarapító Ezért szerzett osztatlan örömet országszerte a szövetkezeti parasztság nyugdíjának rendezése. Így helyes, így igazságos, hiszen ma már a parasztság is ugyanazon az úton jár, mint új társadalmunk, új rendünk más építői. Az elbánás is azonos kell hogy legyen. A paraszti közvélemény is így vélekedik. Túl az intézkedés anyagi /onalkozásadn s a megnyugta- -ó érzésen, az erkölcsi vonatkozások sem lebecsülendők. 4 nagy szocialista család egyenrangú tagjának lenni felemelő érzés a falusi ember ■számára, aki a múlt néhány esztendőben nemcsak megszokta, de meg is szerette az új életet. Építette és hozzá-, nőtt. Miközben az új világ falait húzta, maga is megnőtt egy fejjel. Már messzebbre lát, azt is látja, milyen tágas, sokat ígérő térség a miénk, mennyivel emberibb, melegebb a szűkre szabott gondokkal terhelt egyéni világnál. Különösen így, a szocializmus más építőivel egyenlő jogon. S a megbecsülés, az erőfeszítések elismerése korántsem merült ki a nyugdíj rendezésével. A hitelek rendezése is legalább ilyen örömet keltett falun, Anyagi vonatkozásiban megkönnyíti a jelent és a jövendőt. Milliós terheket vesz le a tsz-í,k válláról, az elengedett részleteket a közös további gyarapítására, a tagság javadalmazására fordíthatják. S persze, az erkölcsi vonatkozások sem becsülhetők le. A gondoskodás, a törődés, a párt és a kormány figyelme, együttérzése osztatlanul mély hatást keltett. Nem csoda, ha a falusi emberek jó hangulatban várják a tavaszt. S tetteik fogják bizonyítani: méltók a gondoskodásra. K. Gy. Ellentétek a Munkáspártban — Elegem van belőled, Crossmann, ne merészelj nekem parancsolgatni! Mérhetek óta torkig vagyok a dolgokkal! — így kiáltott egy paprikavörös, nyolcvankét esztendős angol férfiú, majd a teremben dühösen hadonászó csoportok válogatott szitkok egész zuhatagát vagdosták egymás fejéhez. Egyesek jobbnak is látták, ha a hátsó kijáraton át »angolosan« távoztak. Bármennyire is különös, de a parázs jelenet nem a hírhedt londoni Soho egyik szórakozóhelyén zajlott le, hanem az angol kormánypárt parlamenti frakciójának üléstermében. A vihart az Európai Közös Piac-probléma váltotta ki, és a veszekedés úgy kezdődött, hogy az egyik képviselő megkérdezte: rendjén való-e, hogy Brown külügyminiszter a konzervatív ellenzék > vezetőjével közös platformra helyezkedik. Az előzményekhez tartozik, hogy az ellentétek a Közös Piac körül egyre élesebbek az angol Munkáspártban. A Közös Piac-ellenes tábor legszókimondóbb vezéralakja az említett nyolcvankét éves úriember, Mr. Shinwell. A megfigyelők szerint a kormánypárt 360 főnyi képviselő tábora most már három csoportra oszlik, az egyik rész mindenáron csatlakozni akar, a másik hevesen ellenzi a »brit szuverenitás feladásával« járó lépést, s a fennmaradó egyharmad semleges. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy amikor még Wilson volt az ellenzék vezére, őt is a Közös Piac-ellenes ‘bíborhoz számították. Amióta viszont vonalvezetését eg\re inkább igyekszik összhangba hozni a csatlakozásban érdekelt angol nagytőke óhajaival, »felismerte«, hogv ez a lépés Anglia elsőrendű érdekeit szolgálná. A következő, méghozzá igen fontos láncszem, hogy a döntés koránt sincs London kezében. Wilson párizsi tapogatózó látogatása egyáltalában nem járt sikerrel. De Gaulle nem tett eleget Wilson kívánságának, aki mindenáron határozott választ szeretett volna tőle kicsikarni. Ellenkezőleg: egy sor problémát vetett föl, így a font erősen sebezhető szerepét elemezte, majd célzott arra, hogy Anglia függő helyzetben van az Egyesült Államoktól, és az is nyílt titok, hogy a tábornok nem ért egyet a brit külpolitikával a NATO és a vietnami háború kérdésében, általában a szoros angol—amerikai társasviszonnyal. De Gaulle másik kifogása, hogy Nagy-Británnia még mindig valamiféle »nagybirodalmi« képzeletvilágban él, irreálisan nagy jelentőséget tulajdonít a nemzetközösségnek, s nem akar valódi kontinentális országgá válni, Wilson ugyanakkor lényegesebben gyengébb pozíciókból tárgyal, mint elődje, Macmillan, aki pedig határozott »vétót« kapott De Gaulle-tól. Francia- ország gazdasági helyzete azóta megszilárdult, külpolitikai tekintélye megnövekedett, _ka- tonai potenciálja megerősödött, ugyanez pedig aligha mondható el Angliáról. A Nation című lap tudósítója írta a párizsi tárgyalásokról: »A francia vendéglátók igyekeztek nagyon udvariasak. lenni, ez talán még abban is megmutatkozott, hogy nem szolgáltak fel 1963-as év- I járatú borokat, nehogy ez Wilsont a francia vétóra emlékeztesse, amely abban az évben hangzott el.« A helyzet viszont ennek ellenére mégis úgy alakult, hogy az angol miniszterelnököt az 1967-es »termés« sem igen ringathatja rózsás hangulatba. Sümegi Endre Aref Kairóban TELEX DBLHI Az indiai kegierő Punjab állam térségében csütörtökön lelőtt egy pakisztáni repülőgépet. A pakisztáni repülőgép 30 kilométerre hatolt be India légi terébe. PÁRIZS A francia fővárosban csütörtökön bejelentették, hogy a hammaguir-i kísérleti telepről január 11-én, 13-án és 17-én Veronika típusú rakétákkal eredményes csillagászati űrkísérletet hajtottak végre. ACCRA »A kongói kihívás« címmel új könyvet jelentetett meg dr. Kwame Nkrumah volt ghanai elnök, aki jelenleg Guineában tartózkodik. Nkrumah sorrendben nyolcadik könyve a kongói helyzet elemzése alapján arra a következtetésre jut, hogy a vajúdó Afrika problémáit csak kontinentális egységgel lehet megoldani. * * • Hírek szerint nagyméretű fegyveres összetűzésekre került sor Délnyugat-Afrikában a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet szabadság- harcosai és a dél-afrikai csapatok között. Egy ilyen összecsapásban a dél-afrikai hadsereg 15 katonát veszített. A dél-afrikai kormány fokozta a szabadság- harcosok elleni hadjáratát, amióta az ENSZ határozatot hozott arról, hogy megvonja Dél-Afrikától a Dél- nyugat-Afrika felett való gyámkodás jogát. MADRID A spanyol rendőrség szerda este behatolt a valenciai egyetem területére, hogy erőszakkal vessen véget a diákok demokratikus szakszervezeti vezetőinek január 30-a óta illegalitásban folyó tanácskozásának. A rendőrök legalább húsz személyt letartóztattak. A valenciai egyetemi halga- tók közül eddig már 346-ot helyeztek letartóztatásba. A város egyetemistái a letartóztatásokra válaszolva újabb 24 órával meghószasftbbdotiák a sztrájkol« Aref iraki elnök csütörtök délben ötnapos hivatalos látogatásra az EAK-ba érkezett. A kairói repülőtéren Nasséer elnök. Amer marsall, a nemzetgyűlés elnöke és a kormány tagjai fogadták. Az Arab Szocialista Unió ifjúsági szövetsége hatalmas ünneplésben részesítette az első ízben hivatalos látogatásra Egyiptomiba érkezett iraki államfőt, Aref és Nasszer hivatalos megbeszélései szombaton kezdődnek a Kubbeh-palotában. A programban nem szerepel ugyan a két ország politikai direktóriumának ülése, de Kairóban biztosra veszik, hogy Aref látogatása alkalmából a két államfő elnökletével sor kerül a közös politikai irányító testület tanácskozására is. (MTB AMIKOR NÉGY ÉVVEL EZELŐTT megválasztották Kétheiyen, el sem tudta képzelni, hogyan képviselhetné jól választókörzetét a megye legnagyobb tanácskozó testületében, Sokat foglalkozott ezzel annak idején. A szakmáját — amit élethivatásnak tekintett — értette, szerette, és megtett mindent, hogy soha ne találhassanak benne kifogást. Mit tehet egy járási kórház vezető nővére a megye egészségügyéért? — kérdezgette gyakran önmagától. A kérdésre a feleletet az eltelt négy év munkája adta meg. Szabó Gizella, a marcali kórház főnővére az egészség- ügyi állandó bizottság mellet működő szociálpolitikai szakibizottság vezetője lett. Mint ahogy alapos, lelkiismekedvét akkor sem, amikor egy alkalommal megemlítette. hogy mennyire sürgetővé vált kórházuk bővítése, és a válasz arról győzte meg, hogy néhol még nehezebb körülmények között gyógyítanak. AHOGY KÉPET ALKOTOTT MAGÁNAK a megye egészségügyi helyzetéről, ott segített, ahol arra leginkább szükség volt. — Jó érzéssel tapasztaltam, hogy a tanácsüléseken a szándékot nézték, hogy miről beszél az ember; hogy a hozzám hasonló, hivatali nyelvben járatlan tanácstagok szava ugyanannyit ér, mint a gyakorlott előadóké — mofidja Szabó Gizella. — Szakbizottságunk nagyon sok speciális egészségügyi fölmérést végzett. Foglalkoztunk a síink az iskola fölépítésében. Nem volt könnyű megtalálni a legmegfelelőbb megoldást. Végül is a családonkénti százforintos hozzájárulást háromszáz forintra emeltük, és így már együtt volt a szükséges összeg. Ez csak azért sikerülhetett, mert a 'falu nagyon akarta az új iskolát, és mi építettünk erre a lelkesedésre. Korábban a járási székhe’y csatornázási munkálataihoz hívták el a főnővért, hogy járjon el a megyénél a gimnázium és a szolgáltatóház bekötése érdekében. Akkor a két új épület használhatóságát jelentette a hiányzó csatorna megépítése. Intézkedni kellett. A tanácsülések közötti időszakban is bőven akadt munkája Különösen a szakbizottságban. Amikor megismerte a megye egészségügyi terveit, minden lokálpatriotizmustól mentesen segített a legfontosabb tennivalók megoldásában. A számok mögött megkereste az embereket. Megvizsgálták a csökkent munkaképességűek helyzetét, utána néztek, milyen körülményeket biztosítanak számúiéra a vállalatok, segítették azokat, akik munkahelyet kerestek. Fölmérték megyeszerte az alkoholizmus elleni küzdelem hatékonyságát is. Felsorolni is nehéz volna, mennyire megnőttek a főnővér gondjai azzal, hogy a megyei tanács tagjaként részt vett a megye egészségügyi törekvéseinek előmozdításában. Ugyanakkor derekasan látta el munkáját a marcali kórházban is. MINT FŐNÖVÉR egyedül intézi a személyzeti teendőket. Olyan fiatal lányokat igyekszik maga köré gyűjteni, akik ugyanúgy, mint ő, élethivatásuknak tekintik • az egészségügyi munkát. Tavalyelőtt tíz lányt küldött a kaposvári ápolónőkóozőbe azok közüL akiket korábban mint négyórásakat foglalkoztatott a kórház. Ö maga is vezetett egy kétéves és egy hároméves tanfolyamot. Tanítványai közül többen az új siófoki kórházba kerülnek. A marcali kórház fór övére a kórházban és a kórházon kívül is sokat fáradozik a közért. N. J. Ifjúsági koktél Salgótarjánban retes emberhez illik, mindjárt megválasztása után hozzáfogott a tennivalók megismeréséhez. Készült a tanácskozásokra, hogy elképzeléseit, kéréseit a -tanács előtt is megvédhesse. Nem vesztette termelőszövetkezetekből kiöregedett emberek sorsával, szorgalmaztuk az öregek napközi otthonainak létrehozását is. Héthelyi választóim azzal fordultak hozzám másfél évvel ezelőtt, hogy segítITT AZ ÜJ PANNÓNIA Készülnek a tavaszi szezonra a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalatnál. A raktárban tízféle kerékpár vár kiszállításra. Megérkeztek az új típusú Pannónia motor* kerékpárok is. Karcsúbb tankjaiknál fogva szinte versenymotorként hatnak. Jelenlegi raktárkészletük értéke öt és fél—hatmillió forint. A Barcsi Járási Tanács V. B. napirendjén Az állattenyésztés, é 7 a rét- és legelőgazdálkodás helyzete (Tudósítónktól.) A járás természeti adottságaiból fakadóan a növénytermesztés mellett másodlagos szerepet tölt be az állattenyésztés. A járási tanács végrehajtó bizottsága elé terjesztett jelentés mégis pozitív irányú változásokról adott számot. A szarvasmarha-állomány az utóbbi három évben 840-nel csökkent, a sertésállomány viszont 1183-mal növekedett. A tehénállományban jelentős minőségi javulás történt. A saját üszőnevelés mellett vemhesüsző-vá- sárlásokon keresztül állománycserét hajtattak végre. A barcsi tsz-től 293 vemhes üszőt és nagy tenyészértékű teheneket vásároltak. A drá- vaszentesi és a vízvári közös gazdaságokban például ennek kedvező hatása abban jelentkezik, hogy 1600 literről 2100, illetve 2600 literre növekedett a tejhozam. 1966-ban három új itatásos borjúnevelő beállításával tizenegyre emelkedett a járásban az itatásos borjúnevelők száma, így ma már a szano- -ulat 78 százalékát az Önből tségcsökkentő hatással i" iáró itatásos módszerrel ne •élik föl. Eredményes volt a szarvas- marhák tbc-mentesítése, a közös gazdaságokban 836-ra emelkedett a negatív tehenek száma, ez a járás tehénlétszámának 33 százaléka. A tenyésztői és hizlalás! munka határait, annak gazdaságosságát a takarmánybázis határozza meg. 1966-ban sem sikerült a közös gazdaságokban saját erőforrásból a szükséges mennyiséget biztosítani. Az állatállomány igényét a szántóföldi szálas takarmányokkal biztosítani nem lehet. Szükséges tehát, hogy a meglevő rét- és legelőterületek is az intenzív takarmánytermelést szolgálják. Elhanyagoltságuk két alapvető tényezője: a tápanyag-utánpótlás hiánya és az elgyomoso- iás fokozódása. Elsőrendű feladat tehát, hogy a közös gazdaságok az intenzív gazdálkodást a rétekre és a legelőkre is kiterjesszék. A legelő- gazdálkodás céljára 1967-re félmillió forint támogatás áll a közös gazdaságok rendelkezésére. A járási tanács vb vita után megfelelő határozatokat hozott. Ezután — második napirendként — az öregek napközi otthonának létesítésérő1 tárgyaltak. A határozat szerint még az idén megnyitják Babócsán a járás első ilyen szociális intézményét. A KISZ Nógrád megyei bizottsága és az Express Ifjúsági Utazási Iroda »ifjúsági koktélt« rendez Salgótarjánban. A február 18—19-én sorra kerülő találkozón öt megye — Borsod, Szolnok, Heves, Szabolcs és Nógrád — fiataljainak népes küldöttségei vesznek részt. Az ünnepi esemény szombaton nagyszabású farsangi bállal kezdődik. Másnap kerül sor az öt megye fiataljainak kulturális, művészeti vetélkedőjére. TAVASZI TÁRSASUTAZÁS FIATALOKNAK A KISZ megyei bizottsága társasutazást szervez 15—30 éves korú fiataloknak az Express Ifjúsági és Diáik Utazási Irodán keresztül. 1. Moszkva, 6 nap, repülővel IV. 26—V. 1. Részvételi díj 1600 Ft Kijev, 6 nap, repülővel IV. 15—IV. 20. Részvételi díj 1550 Ft 3. Potsdam—Lipcse (Berlin— Drezda), 8 nap, vonattal IV. 18—IV. .25. Részvételi díj 1300 Ft 4. Magas-Tátra, körutazás, 5 nap, autóbusszal V. 19—V. 23. Részvételi díj 790 Ft Részletes felvilágosíts és jelentkezés Ka- osvárom a városi KI5Z- bizottságon és a járási KISZ-bizottságokon. ____________________(1043) _