Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-29 / 25. szám

Vasárnap, 1967. január 29. 3 SOMOGYI NÉPLAP A mérleg ma is jó TANULÁS, TÁJÉKOZÓDÁS, A DÁV munkája a verseny tükrében A dél-dunAntűli AramszolgAltatö vál­lalat üzletigazgatóságának hármas feladata van: bekap­csolni az új fogyasztókat a hálózatba; ellátni őket ener­giával; gondoskodni a hibák gyors elhárításáról. Mindhá­rom feladat ellátása nagy erőfeszítést kíván. Az üzletigazgatóságnak ta­valy négyezer fogyasztót kel­lett bekapcsolnia a hálózatba s a többi között huszonnégy tsz-majort. 1966-ban kötötték be a hálózatba a százezredik fogyasztót. Kábelt fektettek le Kaposváron a Beloiannisz utcában, a Lenin utcának a Beloiannisz utcától a Baj- esy-Zsilinszky utcáig terjedő részén, a Balaton-part Za- márdd és Siófok közötti sza­kaszán. A kábel a jobb ener­giaszállítást biztosítja. Nem esik a feszültség olyan nagy mértékben, mint a légvezeté- ken. Továbbépítették a háló­zatot Nagyatád és Marcali térségében. A hibát kétféle­képpen igyekeztek gyorsab­ban elhárítani. Egyrészt au­tomatizálással, másrészt URH- kocsi alkalmazásával. Az utóbbit tavaly használták először. A DAV DOLGOZÓI mun­kaversenyt indítottak a IX. kongresszus tiszteletére. Vál­lalták, hogy a teljes terme­lési értéket 1,4 százalékkal túlteljesítik, az önköltséget 1 százalékkal csökkentik, a há­lózati veszteséget a lehető legalacsonyabbra szorítják, s az egy munkásra és alkalma­zottra jutó termelési értéket 321 000 forintra növelik. A versenybe bekapcsolódott a KISZ-szervezet is a Kiváló ifjú mérnök- és a Kiváló ifjú technikus-mozgalom meg­szervezésével. Három ifjúsági brigád alakult. A KISZ tár­sadalmi munkát is szerve­zett A verseny hamarosan széles körben bontakozott ki. Versenyre hívták egymást az üzemvezetőségek, az üzlet- igazgatóságok, sőt az utób- bakból álló vállalatok is. > A múlt év augusztusában beszámoltunk a verseny állá­sáról. Megírtuk, hogy az üz­letigazgatóság dolgozót első félévi feladatukat túlteljesí­tették. Az üzletigazgatóságok közötti versenyben az első helyre kerültek. A mérleg nem rossz — állapítottuk meg A NAPOKBAN a vállalat gazdasági, műszaki és tö- megszervezeti vezetőivel az egész évi munkáról, a ver­senyről beszélgettünk. Öröm­mel hallottuk, hogy a lelke­sedés a második félévben sem hagyott alább. Mind a fiatalok, mind az idősebbek kitettek magukért. Némely munkaterületen kiugró ered- mények születtek. Az építési csoport 11 tagú, Zippemovsz- ky ifjúsági brigádjának jó munkájával a tervezők ár­bevétele az előirányzott 1 020 000 Ft helyett 1 262 000 forint lett Ez a kollektíva társadalmi munkában meg­tervezte a balatonszabadi tsz villamosítását, a Te­gyünk többet Somogyért!­mozgalom keretében ezer óra társadalmi tervezői munkát végzett. Az automatika csoport a IX. kongresszus tiszteletére a nagyatádi 35/20 kilovoltos alállomás komplex automati­zálásának tervezését augusz­tus 20-ra befejezte. Az ad­minisztratív csoport a befe­jezetlen beruházást az előző évi befejezetlen állományhoz viszonyítva 59 százalékra csökkentette a harmadik ne­gyedév végéig. A Kiváló ifjú mérnök-. a Kiváló ifjú technikus-mozga­lomban részt vevő tizenegy fiatal műszaki előmozdította a termelés növelését. Külö­nösen Kiss Sándor, Meny­hárt Viktor, Papp László mérnökök, Vass József, Ma­gyar József, Payer János technikusok. Mindnyájan el­nyerték a kiváló címet. Vass József és Magyar József az utókalkuláció határidő előtti elvégzésével meggyorsította a munkát, és elejét vette a tár­sadalmi tulajdon elleni bűn- cselekményeknek. Payer Já­nos mintegy 6880 forintot ta­karított meg újításával. Jól dolgoztak az időseb­bekből alakult brigádok is A hálózatszerelőknél az egy munkásra jutó termelési ér­ték 317 000 forintról 340 000 forintra növekedett. Kitett magáért a siófoki mérőhitelesítő állomás is. Dolgozói vállalták, hogy csök- kenetik a selejtet, s hogy a karbantartásra kerülő mint­egy 24 000 mérőműszernek egy százaléka se lesz selej­tes (3 százalék még jó). Ígé­retüket valóra váltották: a selejt 0,34 százalék volt E sok kis egység (brigád, üzem) jó munkájának ered­ményeképpen alakultak ked­vezően az üzletigazgatóság mutatói. A teljes termelési érték éves szinten 101,4 szá­zalék volt (a tervezettnél ke­vesebb létszámmal dolgoz­tak). Az egy munkásra és al­kalmazottra eső termelési ér­ték 321000 helyett 326 000 fo­rintra növekedett (Az ön­költséget 1 százalék helyett 1,6 százalékkal csökkentet­ték.) 3,3 millió forint lett a többletnyereség. Mindez azt mutatja, hogy az egész évi munka mérlege jó. MINTEGY 216 000 000 FO­RINT értékű munkát kell el­végeznie az üzletigazgatóság­nak 1967-ben. A megnöveke­dett feladatot létszámemelés nélkül akarják végrehajtani. Az egy főre jutó termelési értéket éppen ezért 345 000 forintra szeretnék növelni. Ahhoz, hogy az említett cé­lokat elérjék, minden dolgo­zó jó munkájára szükség lesz. A múlt évi tapasztalatok azt mutatják, hogy a munka leg­főbb mazgatőja a verseny. Várakozásuk nem alaptalan. A munkások már hangot ad­tak annak, ho<pr a Nagy Ok­tóberi Szorialista Forrada­lom ötvenedik évfordulójá­nak tiszteletére tovább foly­tatják a versenyt Szegedi Nándor TAPASZTALATCSERE Ez az év az új gazdasági mechanizmusra való felkészü­lés esztendeje. Ez nagy felada­tot ró minden pártszervezetre, A megyed pártbizottság segítsé­get kívánt adni a kereskedelmi, ipari, vendéglátóüzemek kom- m un istáinak: kéthetes tanfo­lyamot szervezett a balaton- föddvárd pártüdülőben. Száz­húsz párt titkár és pártvezető- ségd tag tanulmányozza a IX. kongresszus anyagát és határo­zatait, előadásokon és kon­zultációkon ismerkednek az összefüggésekkel, a megye sa­játságos problémáival. — Nagyon nagy érdeklődés kíséri az előadásokat, számta­lan kérdést tesznek föl a párt­titkárok az előadóknak — így összegezte Püspök Tibor, a megyei pártbizottság ipari osz­tályvezető-helyettese, a tanfo­lyam vezetője az eddigi tapasz­talatokat. És hogyan vélekednek a to­vábbképzésről a hallgatók? — Ez a tanfolyam számom­ra olyan gazdaságpolitikai ösz- szefüggéseket világított meg, amelyekkel nem voltam telje­sen tisztában. Átfogóan megis­mertem már az eddigi előadá­sokból is a megye problémáit, s ez segítséget ad majd az új mechanizmus bevezetéséből adódó feladatok megoldásához. Az üzem önállósága nagyobb lesz, s ez véleményem szerint nemcsak a vezetőkre, hanem a műn! tó sokra is több felada­tot ró. A pártszervezeteknek és a kommunistáiknak köteles­ségük lesz, hogy a vállalatnál mindenkinek megmagyarázzák a reform szükségességét, cél­ját és lényegét — mondja Ma­— A XX. kongresszus határo­zatainak ismeretében még az eddigieknél is nagyobb felelős­séggel kell dolgozniuk az alap- szervezeteknek. A határozatok és az új mechanizmus lényegé­nek magyarázása föltétlenül politikai munka. A mi alap­szervezetünkben olyan embe­rek dolgoznak, akik nem ter­melnek, hanem szolgáltatnak. Éppen ezért munkánk is sajá­tos. Csak fokozott ellenőrzés­sel és nagyobb felkészültség­gel tudjuk ezt végrehajtani. Mindig következetesnek kell lennünk, hiszen csak ez hoz­hatja meg az eredményt Péter Lajos a Baromfiipari Országos Vállalat Kaposvári Gyáregységének párttiíkára. Ö így fogalmazta meg vélemé­nyét: — Olvastunk, hallottunk ed­dig is az új mechanizmusról, itt azonban összefüggésében ta­nítják nekünk. S arra bátorí­tanak mindnyájunkat, hogy mondjuk el gondjainkat. Ha vége lesz a tanfolyamnak, s visszamegyünk az üzemibe, de­rítsük fel és szüntessük meg a hibák okait Péter Lajos elmondta, hogy nagyon jó alkalom ez a tanfo­lyam a tapasztalatcserére. A párttitkárok megvitatják mód­szereiket, hasznos tanácsokat dnak egymásnak. Laki László, a Kaposvári Cukorgyár szervező titkára szintén jól érzi magát Balaton- földváron. — Ügy belejövünk a tanu­lásba — jegyezte meg tréfásan , hogy abba sem tudjuk hagyni. Jól fölkészítenek ben­Előadáson. szerepel az új mechanizmus. Nem árt hát ez a tanfolyam, hanem hasznáL — Eddig azt kellett elad­nunk, amit megtermeltek — kezdi a beszélgetést Hortobá­Egy kis vita a szünetben. gyár Tibomé, az Újpesti Cér­nagyár nagyatádi telepe egyik alapszervezotériek ’ párttá tkára. Az 6 gondolatait így folytatja Bogdán Istvánná, a siófoki üdülési alapszervezet párttit­kára: nünkert az idei munkára. Ná­lunk most kezdődik a pártok- taitás, mert a kampányban nincs rá Időnk. Ott sokat fog­lalkozunk a kongresszussal, az új mechanizmussal. Pártveze­tőségi ülésen, taggyűlésen is Az ÉM 25. sz. Állami Építőipari Vállalat (Budapest, XXI., Csepel, Kiss János altábornagy utca 19—21.) * fölvesz Pest megyei munkahe­lyeire kubikost és segédmun­kást, villanyszerelőt, vízvezeték- és központi­fűtés-szerelőt, festőt, . üvegest, bádogost, lágy- és keménytetöfedőt, épületlakatost, vasbe­tonszerelőt, géplakatost és gödöllői munkahely­re 5 rakodót. Jelentkezés a fenti cí­men a munkaerő-gazdál- kadási osztályon. Taná­csi igazolás szükséges. Munkásszállást, üzemi étkezést és különélési pótlékot dolgozóinknak biztosítunk. (271) FŰZŐCOMBOS TÜRELEM Nem a Türelemjáték cifhü krimi, nem is a türelmem vagy játékos hangulatom ihle­tett erre a képzettársításra, hanem egy gyer­mekcipő. Köztudott, nálunk ez a cikk igen mutatós jószág: formatervezőink sokat ad­nak az esztétikai nevelésre. S ha szeren­csénk van, csaknem olyan hasznosak is * gyermeklábbelik, mint amilyen szépek. Egy szó, mint száz, a kaposvári Gyermek­ruházati Áruházban megvettünk egy pár csi­nos, fűzőgombokkal szegélyezett gyermek- bundacipőt. Kedvező véleményem kb. egy óra hosszat fenn is tartottam. A lábbeli »próbaútja« végén ugyanis eltűnt a gyerek jobb lábas cipőfűzője. »Persze, mert stb.« kezdetű szülői intelmek után parancsnoksá­gom alatt elindult a család láncban átfésül­ni a szobát a fűzőért. Kitartó lapos kúszá­sok után anyósom nagy diadallal rábukkant az impertinens pertlire. Tüzetes vizsgálódá­sunk kiderítette, hogy a fordított ék alakban sorakozó fűzőgombok közül a bal elülső meg­unta a dicsőséget és lepattant. Ezért esett le a fűző. Másnap megkezdődött a sokfordulós türe­lemjáték. A szakma tiszteletre méltó szak­emberei nem vállalták a cipőgomb megja­vítását. (Állítólag nehéz alányúlni, mert nincs kilyukasztva teljesen a bőr, s a gom­bot csak a »szentlélek« tartja.) Szerencsért az üzletben elfogadták a reklamációt, és másnap visszahelyeztették a rakoncátlan gombot Három nap múlva lepattant — változatos­ság kedvéért — a jobb elülső fűzőgomb. Vissza az üzletbe... Kölcsönösen elnézést kérünk, holnapra meg javíttatják. Sajnos, ilyen az egész széria, már a nagyker. is rek­lamált ez ügyben a Szombathelyi Cipőgyár­nál. Azóta három-négy naponként, összesen négyszer jártam az áruházban, mindig egy- egy fűzőgomb ürügyén... Ugyanis mivel a cipő síbakancs módra kötődik, gomb nélkül nem viselhető. Kiszámítottam: a gyerekei pőre összesen kétszer nyolc, azaz 16 fűzögomb van rá- hogyishivjákolva, Nomármost Ha háromna­ponként lepattan róla egy gomb, az annyi, mint háromszor 16 = 48 nap, vagyis több mint hat héten keresztül reklamáció, javít­tatás; hozzuk-visszük a lábbelit egész télen. Persze kesergésre azért nincs ok. Én is hazamenet minden reklamáció után ama bií- felejtő nótát dudorásztam: •Gombház, hej hogyha leszakad...« Igaz, olykor kedvem lett volna felkurjantani: <►.Szombathelyi Cipőgyár!.., Ereszd el a hajamat!...« W. E. gyi Istvánná, a Vas- és Mű­szála Nagykereskedelmi Vál­lalat párttitkára. — Sok volt a hiánycikk, s ez bizonyos fokig megkönnyítette helyzetünkért., hiszen objektív nehézségekre hivatkozhattunk. A hiánycik­kekért mindenki azt szidott, akit akart. Az új mechaniz­musban mi tervezünk, s mi ke­ressük meg a gyártó vállala­tot, nem ,dobhatjuk vissza a labdát. — Ez gazdasági feladat. — Az emberek átállítása er­re az új rendszerre nem lesz könnyű. Másikónt kell dolgozni. Ehs viszont már politikai fel­adat is. Példaként megemlí­tem, hogy pártszervezetünk ed­dig két szocialista szerződést körtörtjt. Egyet a Dombóvári Fémipari Vállalattal, egyet pe­dig egy angyalföldi ktsz-szal. Ez a szövetkezet háztartási eszközöket gyárt. Megállajxxi- tunk az ottani pártszervezettel, •hogv új cikkeiket először ne­künk mutatják be. Ez szá­munkra kísérletezés, hiszen a vásárlók általunk ismerik meg az új árut Ezért a ktsz először a mi igényeinket elégíti ki. Ne­kik a közvélemény-kutatás miatt hasznos ez, nekünk pe­dig azért, mert hamar tudunk küldeni új árut a boltokba. Ez a szerződés nem jogszabályo­kon alapszik, hanem a két vál­lalat társadalmi szerveinek kapcsolatán. Karsay Endre, a Kaposvári Villamossági Gyár 1. számú pártszervezetének titkára tar­talmasaknak tartja az elhang­zott előadásokat — Azt hiszem, hogy az itt hallottak továbbadását nem le­het a taggyűlésre szűkíteni, a gyár minden dolgozó jának meg kell magyarázni a kong­resszusi határozatokat, az új mechanizmus irányelveit Fel­használjuk erre a termelési ta­nácskozásokat, a brigádérte­kezleteket is. Ha egy héttel előbb kezdődik a tanfolyam, akkor a szakszervezeti válasz­tást is felhasználhattuk volna a tananyag továbbadására. Eltelt az első hót A követ­kező hat napon többségében budapesti előadók Látogatnak ed a földvári üdülőbe. Nemcsak az előadásokon és a konzultá­ciókon tanulnak a párttitká- rok. Esténként népes az üdülő klubja, napközben a befagyott tó partján sétálnak a hallga­tók. A csoportokban ilyenkor arról folyik a szó, ki milyen módszerekkel dolgozik, mily» eredményeket értek el a párt- szervezetekben. Ezek a tapasz­talatcserék közel hozzák egy­máshoz az üzemek párttá (ká­rait Kercza 1.—Lajos G, Erősen fejlődő iparvállalat FÖLVESZ vasipari gyakorlattal rendelkező lemezlakatosokat, általános lakatosokat hegesztőket, festőket, fényezőket és betanított munkásokat előnyös fizetési föltételekkel. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Kaposvári Vas- és Fémipari Vállalat Kaposvár, Mező Im­re utca 22. (2787)

Next

/
Thumbnails
Contents