Somogyi Néplap, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-22 / 19. szám

PORTRÉ AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Miért nincs elég meleg az északnyugati városrész lakásaiban? vezetéknek. A fűtő aranyit azért elárult, hogy 66 fokos a víz. Vajon ha a hálózati veszteséget figyelembe vesz- szük, milyen hőfokú víz ér­kezik a lakásokba? Telefonon beszéltünk az Ingatlankezelő Vállalat igaz­gatójával, Németh Gyulával. — Milyen intézkedést tesz tz IKV a fűtéssel kapcsolatos panaszok megoldására, te­kintettel arra, hogy pénteken nagy létszámú küldöttség járt zbben az ügyben a megyei Népi Ellenőrzési Bizottságnál is a megyei pártbizottságon Is? — Az IKV semmiféle in­tézkedésre nem készül addig, amíg utasítást nem kap a megyei tanács építési osztá­lyától, hogy az északnyugati városrész fűtése tömbfűtésnek minősül, és így önköltségesen kell üzemeltetni... — volt a válasz. — Jelenleg 13 száza­lékkal kerül többe a fűtés a bevételi összegnél. Én nem kockáztatom az állásomat emiatt — Január elejéig milyen minőségben fűtötték a város­részt? — A távhőszolgáltatásról kiadott rendelkezések alap­ján. De ez a régi igazgató hi­bája volt, mert nem lehet úgy fűteni, hogy mindent bele. csak ne legyen reklamáció. Én január 8—8-én néztem meg a rendeletet, és akkor de­rült ki, hogy nem jó a kal­kuláció. Ez tömbfűtés, és így a fűtési díjat a lakóknak kell megfizetniük, ha a normában meghatározott időn túl isme- leget akarnak... Egyébként véleményem szerint ezt a dol­got egyedül a Kossuth Lakás szövetkezet elnöke, Bíró György fújja fel, és ő kelti a hangulatot... — Az ötventagú küldöttsé- jet nem lehet csak úgy ok léikül megszervezni... — Ez más téma ... Eddig a telefonbeszélgetés, amiből egyébként még az is I kiderült, hogy a szövetkezeti ‘ lakásokat a fűtési rendszer ki­vételével átvették a lakók. A próbafűtésen az Állami Épí­tőipari Vállalat képviselői nem vettek részt az IKV levél- heli felszólítása ellenére sem, gy az észlelt hibákat nem is avíthatták ki. Nem paragrafusrágásra van szükség Nem célunk eldönteni, hogy ebben a paragrafusvitában ki­nek van igaza. Egy azonban tény: az északnyugati város - ész fűtése nem kielégítő nem­csak a szövetkezeti lakások­ban, hanem az államiakban >em. Ok nélkül senki sem zúgolódik, itt pedig tömeges felháborodásról van szó, amit íz Ingatlankezelő Vállalatnak — akár tetszik, akár nem — tudomásul kell vennie. Hivat­kozni sok mindenre lehet, így gazdaságosságra, importszén­re, többletfelhasználásra is. De ebben az esetben okkal kérdezi meg az ember: miért nem ellenőrizték a fűtést ilyen pontosain abban az időszak­ban is, amikor a külső hőroér- iéklet igen enyhe volt, mégis ;zinte teljes erővel fűtöttek? Nem akkor pocsékolódott el etemes mennyiségű tüzelő?l Délelőtti vizsgálatunk bebi­zonyította, hogy a városrész akásaiban még a miniszteri rendelkezésekben előirt hő- nérséklet sincs meg. Ez pe- lig reggel 8 órától este 8 óráig plusz 20 fokos átlaghő- nérsékletet ír elő a lakószo­bákban. Nem vitatjuk, sőt jo­gosnak tartjuk, hogy ahol a lakók többsége ennél maga­sabb hőmérsékletre tart igényt, ott fizessék meg a '.öbbletköltsógeket Addig azonban, amíg a plusz 20 fo­kot sem tartják meg, semmi­féle kibúvónak nincs helye! Polesz György Kedvezmény a tv vásárlóknak Nagy a forgalom a műszaki boltokban Rekordforgalom volt az év első heteiben a Vas- Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat boltjaiban. Szombatig 814 te­levíziót vásároltak meg. Ilyen nagy még egyetlen évben sem volt az érdeklődés. Igaz, hhez hozzájárult az is, hogy a vidéki boltokban is árusí­tanak televíziót. Egyéb vil­lamossági és háztartási cik­kekből is nagy volt a keres­let. Eddig 420 rádió és 439 mosógép fogyott el. A vevők 221 centrifugát, 156 porszí­vót, 25 padi ókefél őt és — a tél ellenére — negyven hűtő­szekrényt vásároltak. Az új tv-tula j donosok gyébként kedvezményt is kaptak. A Székesfehérvári Villamossági Televízió és Rá­diókészülékek Gyára ebben az évben új garanciajegyet ad a vásárlóknak. A GELKA szerelője ennek alapján nem­csak a készülék garanciális javítását végzi el, hanem szaktanácsot is ad, segít be­állítani az antennát, s kija­vítja az üzemeltetéssel kap­csolatos összes hibákat. Eredményes vagyonvédelem a marcali fmsz-nél (Tudósítóntól.) Az utolsó simításokat vég­zik Marcaliban a földműves­szövetkezet mérlegén. Az már bizonyos, hogy gazdálkodási eredményük 3 600 000 forint, 800 000 forinttal több, mint az 1965. évi. szövetkezet főkönyvelője el­mondta, hogy jód dolgozott a •sxTvonvédelmi bizottság. Ta­valy hatszor üléseztek, és a , adloctak padjára-« 24 egy; -óervezetőt ültettek. Itt olvas­ták rájuk hanyagságukat, és a súlyosabb esetekben íe­Napok óta bejelentések tucat­jai érkeznek a megyei tanácshoz, a Népi Ellenőrzési Bizottsághoz és szerkesztőségünkbe az észak- nyugati városrész fűtéséről. A la­kók panaszolják, hogy az Ingat­lankezelő Vállalat egyik napról a másikra leállította az éjszakai fűtést* emiatt a lakások nagyon lehűlnek* és hovatovább egész­ségtelenné válik a benn tartóz­kodás. Az éjszakai órákban — hiszen a külső hőmérséklet Is mínusz 10—15 fok körül mozog — a lakások belső hőmérséklete 14—15 fokra hűl le, s napközben sem éri el a rendelkezésekben előírt 20 fokot. Főleg-a kisgyer­mekes családok zúgolódnak — jogosan —, gyermekeik egészsé­géért aggódnak. Pedig a/ éjszakai fűtés ebben a városrészben jo­gos, hiszen például az ®M Lakó­épület-tervező Vállalat H. iroda- gépész osztályának «1—54/14—34 —1. törzsszámú műszaki leírása határozottan erről szól. A számí­tások eredményéről szóló IV. pont 7. bekezdése ezt mondja: »A be­rendezés Üzeme folytonos, ezért felfűtési pótlékot nem számítot­tunk.« Délelőtt sincs 20 fok meleg Tegnap délelőtt egy kémiai, belső skálás higanyhőmérővel fölfegyverkezve próbavizsgá­latot végeztünk az északnyu­gati városrészben. A hőmérő nagy pontosságú, még a ti- zedfokokat is mutatja. Több szövetkezeti és állami lakásba látogattunk el — nem sokkal az IKV ellenőrzése után —, és igazat kellett adnunk a pa­naszosoknak. íme, néhány mé­rés eredménye: a IV/7-es épü­let I. lépcsőházában a föld­szint 3-as lakás nagy szobá­jában 14 fokot mutatott a hőmérő. A szomszédos lakás­ban 16,1 fokig futott fel a higanyszál. A IIL lépcsőház földszintjének 2-es lakásában 16,2 fokot mértünk délelőtt háromnegyed 9 és negyed 10 között A IV/6-os épület I. lépcsőház földszint 3-as la­kásában reggel 9 órakor jár­tak a kazánházi emberek, és az ő hómérőjük 17 fokot mu­tatott Fél órával később mi 19 fokot mértünk. A Honvéd utca 24. számú házban már kedvezőbbek vol­tak az eredmények: 20, 20,5 és 20,6 fokot mutatott a hő­mérő, de meg kell jegyez­nünk, hogy a lakások déli fekvésű, nagyméretű ablakait erős napsugárzás érte ezen a délelőttön, s kizárólag ennek köszönhető a többieknél ma­gasabb hőmérséklet. Az Ingatlankezelő nem intézkedik Szerettünk volna a hazán- házban meggyőződni arról megtartják-e a fűtési táblázat­ban előírt normákat, de sem miféle felvilágosítást nem kap­tunk a segédfűtőtől. »Fordul­janak a vállalat igazgatójá­hoz ...« — hangzott a vá­lasz. Arról sem nyilatkozott, ki utasította a fűtőket arra, hogy megszüntessék az éjsza­kai fűtést. itt a következőket tapasz­taltuk: A kazánház hőmérője közvetlen a fal mellett, egy fedett szín alatt van. Ez eleve kizárja, hogy a valóságnak megfelelő hőmérsékletet mu­tassa. Látogatásunk időpont­jában 0 fokot olvashattunk le róla, ennek megfelelően fű­tötték a kazánokat is. Pedig a színen kívüli hőmérséklet mínusz három fok volt, s fújt a szél is Ebben az esetben pedig 70—75 fokos vizet kel­lene szolgáltatni az előremenő Nagy része van e szép ered­ményben a vagyonvédelemnek :s. A szövetkezetnél a múlt 'vben 296 leltárt készítettek. A hiány a lebonyolított for­galomnak mindössze négy század százaléka volt, fele az 1965. évinek. Boda József, a ’velmit javasoltak. A marcali fmsz dolgozói­nak többsége becsületteű vi­gyáz a szövetkezeti vagyonra, Ní hogy számuk növekszik, ’kisn nagy része van a jól működő vagyonvédelmi bi­zottságnak. A MEGTETT ÚT Nagy Lajos gyűjteményes fotókiállításáról Bensőséges ünnep volt Nagy Lajos gyűjteményes fo­tókiállításának megnyitója. A Somogy megyei Fotó- és Film­klub, az érdeklődők szeretet­tel köszöntötték klubtagot, a barátot, a kiállítót. A gyűjteményes kiállítás végigvezet bennünket azon az úton, melyet Nagy Lajos elég rövid idő alatt tett meg, de közben csúcsokon is járt. 1959-ben kezdett el komo­lyabban foglalkozni a fotó­zással. 1963-ban neve már a megyehatáron is túljut, a fő­városban is megismerik. 1966- ban a bmói gyermekfotó4d- állításon is szerepel. Aztán országos és belföldi pályáza­tokon egyaránt szinte mindig megtalálhatók képei. Barce­lonában is és Rio de Janei- róban is falra kerülnek mun­káiból. A Latinka Sándor Megyei Művelődési Házban megren­dezett gyűjteményes kiállítá­sa nemcsak a díjnyertes al­kotásokat mutatja be. Azokat is, amelyek elengedhetetlen föltételei azoknak. így lát­juk be a megtett utat Mettől meddig? Nem lehet pontosan kije­lölni. Se az indulást, se a célt, az utóbbit főleg azért nem, mert a »küzdelem« még folyik... Nagy Lajos finom érzékeny­ségű alkotó. Kohója állandó­an . izzik, nem hirtelen fel­lángoló, s parazsa sem hűl ki. Többszöri szemlélődés után is viszonylag sok képe meg­maradt bennem. Mindig tud­tam újat kapni tőlük. A ve- rebész csintalan kópéitól; megörökített pillanatuk oly feszült A jövő csatára is gyermektéma, s a legsikerül­tebbek között ott van összes gyermekfotója. A Pajtások is tehát. A táj különös hangsúlyt kap Nagy Lajos fotóin. Játé­kos a havas kerítéssor, mint zongora kluviatúrája, zenél a kép. A Vízi variációkban meglátta a lényegest: a fény­árnyék táncot, s minden fö­löslegest elhagyott. A szőlő­oldal kicsi présházára rétegek­ben rakódik rá a megművelt dombvidék. Bár hó fedi, mégis az izzasztó munka gondolata ébred föl bennem, még csak nem is a kádak­ban forró must vagy a bor. A Csend engem kínoz azért mert minden föltétel megvan ahhoz a képen, hogy mozgás legyen. Nyilván ezt akarta ki­fejezni Nagy Lajos is. A Kompozíció bizonyíték arra, hogy lehet kísérletezni, technikát váltani, ha megvan az értelme. Az életképek kö­zül A vasárnapi séta hangu­latából érzek legtöbbet Érde­kes az alakokat, tárgyakat kí­sérő árnyak játéka az úttes­ten. A Balaton szinte csak felvillan Nagy Lajos képei között, a legsikerültebb a Füredi móló. Ha csak ezek a képek je­lentenék is alkotásainak csúcsát akkor is gazdag és tartalmas ’ életműről számol­hatunk be. Horányi Barna Furcsa idénymunka — Bíró úr — mondja önérzetesen a vádlott —, én egyáltalán nem vagyok naplopó. Becsületes mun­kával keresem a kenye­remet. Ám idénymunkát végzek, s amikor a sze­zon véget ér, valóban a társadalomhoz fordulok segítségért. — Mi a szakmája?—• kérdezi a bíró. — Különleges szakmám van. Kormozott üveget árusítok a teljes napfo­gyatkozás idején. Őszinte információ Egy nagy cég igazgató­ja felhívja kollégáját: — Az önök volt köny­velője felajánlotta nekünk szolgálatait. Mennyi ideig dolgozott önöknél? — Csupán néhány óráig. — De hiszen azt mond­ja, hogy három évet töl­tött önöknél! ■ — Ez igaz. Valóban há­rom évig volt vállalatunk állományában. Erős férfiak minden alkalomra Egy volt angol amatőr ökölvívó megalakította az erős férfiak vállalatát a legkülönbözőbb szolgálta­tások lebonyolításéra. Nyolc fiatal izomko­losszus megfelelő díjazás ellenében rendelkezésre áll, ha például ren­detlenkedő vendégeket kell eltávolítani valame­lyik mulatóhelyről, eset­leg egy magántársaság kö­réből; ha arról van szó, hogy a parkírozó autók közé szorult kocsit kell kiemelni; vagy hasonló renkívüli teljesítményre van szükség. A vállalat alapítója büszke arra. hogy embe­rei szmokingban éppoly biztosan mozognak, mint melegítőben. Mi az igazi házasság? Az igazi házasság az, ami­kor az asszony férje ka­bátjának belső zsebében, amelyre már hónapokkal ezelőtt föl kellett volna varrnia a gombot, megta­lálja azt a levelet, amelyet fél éve adott férjének az­zal a megbízással, hogy dobja be a postaládába. Szerencsétlen szám A sokgyermekes anya szeretne dajkát felfogad­ni. Az asszony, akivel tárgyal, ingadozik: — Tizenhárom gyerek.. 5 Nem vállalhatom.;. — Miért? Talán babo­nás? • • • Fiatal pór ül a moziban. A férfi egész előadás alatt gyengéden átölelve tartja a lányt. A mögöt­tük ülő asszony így szól a férfihoz: — Hallja, nem csinál­hatnák ezt otthon? — Bizony nagyon jó lenne, de otthon van a feleségem! Somogyi Néplap Jogi ismeretterjesztés a barcsi járásban Oj területtel gazdagodott az ismeretterjesztés a barcsi já­rásban. A jogszabály nem volt malaszt, azt meg is kell tar­tani, ehhez pedig az kell, hogy ismerjük. Az 1966. de­cember 3-án megtartott jogi szakosztályi ülésen a barcsiak kidolgoztak egy előadásterve­zetet, s azt széles körben is­mertetni kívánják. Az edőadásokat azokból a témakörökből tartják, álne­vekkel leggyakrabban talál­koznak munkájuk közben a ;ogászok. Ilyenek többek kö­zött az élet és a testi épség védelme; a családjogi töo- vény főbb rendelkezései; a oirtokháborítási jogviták in­tézése; a termelőszövetkezeti tagok fegyelmi felelősségéve. kapcsolatos jogszabályi ren- ielkezések stb. De helyet kaptak — a terv módosításá­val — azok az új rendelkezé­sek is, melyeket a kongresz- szus hozott. Pl. a tsz-tagok nyugdíjáról. A korábban élet­be lépett ötös számú bontó- perirányeivet se ismerik még 'okán. A barcsi járás jogászai szí­nsen vállalták, hogy isme­retterjesztő előadásokat tarta­nak a községekben. Mem a ••'aragrafusok száraz ismerieté- sét tűzték célul maguk elé, hanem azokat gyakorlati pél­dákkal magyarázzák meg. A2 MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség Kaposvár, Latinka Sándor u ? Telefon: 11—510 11—511 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 11—51« Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helvl postahivataloknál és postáskézbesitőknél. • lefizetés! díj egy hónapba 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdt- ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca C

Next

/
Thumbnails
Contents