Somogyi Néplap, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-18 / 272. szám
VILÁG PROLETÁRJÁT. EGYESÜLJETEKI ÁRA t 50 111 LÉK Somogyi néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJ A XXIII. évfolyam 272. »/ám. 1966. november 18., péntek Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese a KGST végrehajtó bizottságának 26. üléséről, a külügyminiszter az ENSZ közgyűlésének jelenlegi ülésszakáról, a kohó- és gépipari miniszter a vezetésével Algériában járt kormányküldöttség tapasztalatairól számolt be a kormánynak. A Minisztertanács a beszámolókat jóváhagyólag tudomásul vette. A Gazdasági Bizottság elnöke tájékoztatta a kormányt a gazdasági mechanizmus reformjának előkészítését szolgáló munkálatok menetéről. A Minisztertanács a tájékoztatót megtárgyalta és elfogadta. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztése alapján a Minisztertanács megvitatta és jóváhagyta a jövő évi népgazdasági tervet. A munkaügyi miniszter jelentést tett a három negyedév munkaügyi helyzetéről. A kormány a jelentést tudomásul vette. A pénzügyminiszter előterjesztette a jövő évi állami költségvetés tervezetét; a Minisztertanács megvitatta, elfogadta, s felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy — mint törvényjavaslatot — az országgyűlés elé terjessze. Magyar ajándék az olasz népnek A Vöröskereszt Társaságok Ligájának felhívására nemzetközi segélyakció indult a katasztrófa sújtotta olasz nép megsegítésére. A Magyar Vöröskereszt — bekapcsolódva a nemzetközi segélyakcióba — olyan küldeményt állított ösz- sze, amelyre leginkább szüksége van a lakosságnak ebben a nehéz helyzetben. A magyar segélyküldemény tetanusz és tífusz elleni oltóanyagból, víz- fertőtlenitő szerekből, gyógyszerekből, felnőtt és gyermek tréningruhákból, valamint takarókból áll. A küldeményt a Magyar Vöröskereszt csütörtökön teherautóval indította útnak. A magyar képzőművészek restaurátorok segítségét ajánlották fel a Firenzében megrongálódott világhírű műkincsek helyreállítási munkáihoz. A Szakszervezetek Országos Tanácsa ugyancsak elhatározta, hogy ruházati cikkeket, takarókat, háztartási fölszereléseket és élelmiszert küld az árvízkárosultaknak. A CGIL- Iel egyetértésben pedig vállalta az árvíz sújtotta területekről olasz gyermekek magyarországi üdültetését 1967-ben az iskolai szünidőben. (MTI) A pedagógusok érdekében A Pedagógusok Szakszervezetének Központi Vezetősége csütörtökön ülést tartott. A központi vezetőség határozatot fogadott el, amelyben javasolja, hogy minden élet- és munkakörülménnyel kapcsolatos kérdésben az állami szervek kérjék ki a szakszervezet véleményét. (MTI) A vezetés tudomány Csütörtökön folytatta ta- ácskozásait a Technika Halban a vezetéstudományi onferencia. * Ezen a napon taindító előadásában dr. Su- inszky János tanszékvezető y etemi. docens a vezetők to- ibbképzésének feladatairól és ödszereiről szól t. Főként a borsodi vezető- ivábbképzö iskolán szerzett sö hazai tapasztalatokra tá- laszkodva vázolta fel többek özött," hogy milyen ismeret- nyagokat kell a vezetőkép- 5, illetve továbbképző tanfo- ramok tematikájába beiktatA vietnami nagykövet Dunaújvárosban Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete és a nagykövetség néhány munkatársa csütörtökön Dunaújvárosba látogatott, ahol többek között találkozott a Ho Si Minh-brigád négy tagjával is. A vietnami nagykövetet a Dunai Vasmű igazgatósági tanácstermében a gyár politikai és gazdasági vezetői fogadták, s tájékoztatták a vasmű fejlődéséről, dolgozóinak munkájáról. Hoang Lüong nagykövet köszönetét mondott a tájékoztatásokért, a Ho Si Minh-brigád jó munkájáért, s a brigád vezetőjének átnyújtotta Ho Si Minh elnök arcképét. A vendégek végül megtekintették a vasművet és a várost. (MTI) Szovjet küldöttség Angliában King, az angol alsóház elnöke szerdán a parlamentben vacsorát adott a Londonban tartózkodó szovjet parlamenti küldöttség tiszteletére. Gennagyij Voronov, az OSZSZSZK Minisztertanácsának elnöke, a küldöttség vezetője a vacsorán mondott beszédében hangsúlyozta: a szovjet és az angol parlamenti képviselők találkozóinak célja megtisztítani az utat a barátsághoz, az igazi jószomszédi viszonyhoz. Napjaink parancsoló követelménye a békeszerető államok erőfeszítéseinek egyesítése, mert az Egyesült Államoknak a vietnami nép ellen viselt háborúja a békét fenyegeti. PODGORNIJ: Ausztria semlegességét veszélyezteti a Közös Piac Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és a kíséretében levő személyiségek csütörtökön Linzbc utiztak, ahol megtekintették az államosított Egyesült Osztrák Vas- és Ecmnüivcket. Ausztria legnagyobb üzemét. Podgornij déiután az egykori mauthauseni koncentrációs táborba látogatott, ahol a náci uralom idején mintegy kétszázezer embert, köztük sok szovjet foglyot gyilkoltak meg. Három éve állították fel Kar- busev szovjet tábornok emlékművét, akit hóhérai a tábor udvarán élve megfagyasztottak. Podgornij megkoszorúzta a mártírok emlékművét, majd különvonaton visz- szatért fÖcsbe. Nyikolaj Podgornij az osztrák államférfiakkal folytatott tárgyalásokon figyelmeztetett arra, hogy Ausztria közeledése a Közös Piachoz fenyegeti az ország semlegességét és függetlenségét. Szovjet részről azt javasolják, hogy Ausztria gazdasági problémáit az EGK-val kötendő kereskedelmi szerződéssel oldja meg. Podgornij szerdán este vacsorát adott Franz Jonas osztrák köztársasági elnök tiszteletére. A baráti hangulatban lezajlott vacsorán Podgornij és Jonas beszédet mondott. Podgornij beszédében kijelentette, hogy a szovjet— osztrák kapcsolatok sikeresen fejlődnek, és a Szovjetunió e kapcsolatok további bővülését és erősödését kívánja. Az európai biztonság problémájáról szólva kijelentette: — Az európai feszültség állandó forrása a nyugatnémet kormány politikája. Ez a kormány nyíltan a fennálló határok megváltoztatására törekszik, és hozzá akar férkőzni a nukleáris fegyverekhez. Mindenkinek tisztában keli lennie azzal, hogy az európai biztonság legfőbb alapja a jelenlegi határok tiszteletben tartása — ideértve a békeszerető Német Demokratikus Köztársaság határait is. — Nagy jelentőségű esemény lehetne egy általános európai értekezlet, amelyet az európai biztonság megszilárdításának, az európai államok közötti együttműködés fejlesztésének megvitatása céljából hívnának össze. A Szovjetunió hajlandó részt venni egy ilyen értekezleten — mondotta Podgornij. Jonas elnök válaszában hangsúlyozta, Podgornij látogatása a szovjet—osztrák kapcsolatok további bővítését szolgálja külpolitikai, gazdasági és kulturális téren.; NEMZETKÖZI DIÁKNAP Ifjúsági nagygyűlés Ifjúsági nagygyűlésen emlékeztek meg csütörtökön az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemen a nemzetközi diáknapról és a Nemzetközi Diák- szövetség megalakulásának 20. évfordulójáról. Dr. Gombár József, a KISZ központi bizottságának osztályvezetője, az Országos Egyetemi és Főiskolai Tanács főtitkára beszédében felidézte az 1939. november 17-i prágai eseményeket, amikor a. diákok megélénkülő antifasiszta harcának megtorlásaként a csehszlovák főváros köré vezényelt SS-alaku- latok együttműködve a Gesta- póval, elfogták és kivégezték a csehszlovák diákifjúsági szövetség vezetőségének több tagját, 1200 fiatalt koncentrációs táborba szállítottak, és bezárták az egyetemeket és főiskolákat. A Nemzetközi Diákszövetség — mondotta Gombár József — olyan politikai és érdekvédelmi világszervezet, amely az első perctől kezdve következetesen síkraszáll a békéért, a nemzeti függetlenségért, az imperializmus és a gyarmatosítás elleni harc sikeréért, az oktatás reformjáért és demokratizálásáért, a diákok életkörülményeinek megjavításáért. Ezután a hazánkban tanuló vietnami diákok képviselője szólalt fel, és megbélyegezte az amerikai agressziót. ÚJ USA STRATÉGIA DÉL-VIETNAMBAN Hí amerikaiak harcolnak, a Ky-csapatok a hátvéd szerepét játsszák A dél-vietnami fővárosban csütörtökön Nguyen Huu Co miniszterelnök-helyettes és hadügyminiszter ismertette az újságírókkal azt a katonai stratégiát, amelyet a maniiai értekezleten dolgoztak ki Dél- Vietnam számára. Ennek lényege az, hogy harcolni az amerikai csapatok fognak, a dél-vietnami kormánycsapatokra csupán az elfoglalt területek megőrzése hárul. A jövő év elején az amerikai gyalogság megkezdi a hadműveleteket a Mekong deltájában. Ezen a vidéken, ahol eddig a' dél-vietnami kormánycsapatok harcoltak, a jövőben az amerikai egységek veszik át a vezető szerepet. Az amerikai csapatok jelentik majd az »ütőerőt« egész Dél- Vietnamban. A dél-vietnami kormánycsapatoknak az lesz a szerepük, hogy megakadályozzák a szabadságharcosok visszatéréAZ AMERIKAIAK SÚLYOS VESZTESÉGEI MÁGLYÁK A SAIGONI FEKETEPIACON A FEKETE KÖNYV MÁSODIK KÖTETE a nagyatádi gépjavító áijomás vaktorok, az SZK—3 s cs 4-es kombájn ' javítására tusához segédeszközöket készítenek például *. kombájn motollát, előhidat és rendfelszedő állványt. A képen: E egyensúlyozó állványon dolgozik a szerelő. január elsején az RS—09-cs tér át. Addig a gépek javí■'-időrészéhez szcre’.őkocsit, ■y újonnan készült dobkisét. A csapatok védelme alatt kezdik meg majd munkájukat a félkatonai »békéltető egységek«, amelyeknek az lesz a feladatuk, hogy »kivonják a lakosságot a DNFF befolyása alól«. Az AFP a tábornok sajtó- értekezletéhez hozzáfűzd, hogy becslések szerint a kormánycsapatok és az amerikaiak jelenleg a dél-vietnami területnek csupán 35 százalékát ellenőrzik. Az amerikai katonai parancsnokság csütörtökön közölte, hogy jelenleg az országban 353 000 amerikai katona van, hatezerrel több, mint egy héttel ezelőtt. Az amerikaiakkal együtt harcoló más külföldi csapatok összlétszáma 52 000. Az ellenfél; a szabadságharcosok számát 277 000-re becsülik. Saját heti jelentésük szerint az amerikaiak a múlt héten csaknem ezer embert vesztettek: a halottak és a sebesültek száma összesen 936 fő volt. Különösen sok áldozatot követeltek a Tay Ninh tartományban folyó véres harcok. Az amerikaiak azt állítják, hogy a partizánok vesztesége 1525 fő volt halottakban. A dél-vietnami kormánycsapatok 236 halottat ismertek be, sebesültjeik számát nem közöltéi. A saigoni utcákon csütörtökön máglyák lángoltak fel: a rendőrség körülvette a várc« feketepiacát, és elkobozta az árusok készleteit, amelyek jórészt az amerikai raktárakból kerültek különböző rejtélyes utakon az utcára. A rendőrök módszeres ! alapossággal csapdosták földhöz az italosüvcge- ket, és szuronnyal lyukasztották ki a rovarirtó szereket tartalmazó kannákat, majd halombh rakták az árusoknál talált konzerveket, amerikai egyenruhákat és söröspalackokat, benzint locsoltak rájuk, és elégették. Az AP egy másik jelentéséből kitűnik, hogy a csütörtöki látványos rajtaütéssel korántsem íellegzett be a feketepiacnak. A hírügynökség tudósítója szerint a saigoni kikötő térségében az amerikai adózók pénzén Vietnamba küldött, javak óriási mennyisége »válik levegővé«. Maga Ky miniszter-elnök november 10-én, amikor fölkereste a kikötőt, annak igazgatója, a dél-vietnami Ham Dang Dan előtt kijelentette, hogy akit a jövőben lopáson kapnak rajta, kivégzik. Ügy látszik, az igazgató elsápadt, mert Ky gyorsan hozzátette: »Nem magáról, hanem a beosztottairól beszélek," Az észak-vietnami fővárosban közzétették a vietnami vegyi háborúról szóló Fekete Könyv második kötetét. Mint a Fekete Könyv adataiból kitűnik, 1961 és 1965 között az amerikaiak által alkalmazott mérgező vegyszerek 1 531 820 hektáron pusztították el a termést, 167 149 szeméi}-! mérgeztek meg, és 589-et megöltek. Több mint ezer ember halt meg a mérgezést követő betegségben. Az amerikai mérgesgázok ugyancsak sok ember halálát okozták, a napalm alkalmazása sok tízezer áldozatot követelt. 1 * 6 • * Csatorday Karoly. Magyar- ország képviselője az BNSZ- ben, hangoztatta, kétségbevonhatatlan bizonyítékok vannak arra, hogy az Egyesült Államok a vietnami nép ellen vegyi fegyvereket alkalmaz. Az Egyesült Államok ENSZ-beli manőverei . arról tanúskodnak, hogy az Egyesült Államok továbbra is alkalmazni akarja ezeket a fegyverek: t, ezért időszerű ennek a kérdésnek a napirenden tartása.