Somogyi Néplap, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-20 / 274. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1966. november 26. Vaccerone, I .n' ___________! »-Harakiri-«, ó vatosan lenyomta a kilincset; az ajtó — szerencséjére — csikorgás nélkül kinyílt. A foglalkozás nélküli fiatalember egy pillanatra megállt, fülelt, majd halkan jelt adott. Társa a bűnben, legifjabb Zaccerone, más nevén »Trombózis«, erre utána lopakodott. És már bent is voltak az öreg vásári árus, özvegy Tuttofettóné hálószobájában. Körülnéztek. Hát bizony, a látvány, amely ott fogadta őket, nem igazolta az előzetes tájékoztatást: elég szegényes bútorzat, kopott rongyszőnyeg, régimódi ruha a széken. »Vér- szag«, aki állítólag jól ismeri az öregasszonyt, szeg- ről-végről rokonságban is van vele, még azt állította, hogy Estacado leggazdagabb nőjéről van szó. Hol tarthatja vajon a pénzét? A kövér, piros arcú asz- szonyság tátott szájjal horkolt a süppedt kereveten. Ügy látszik, tv-nézés közben nyomta el az álom. A készülék nyitva maradt; éppen futballmérkőzést közvetítet» tek. Trombózis — aki már elővette az éles konyhakést — kutatná kezdett a pénz után a fehérnemű között. De az okosabb, ravaszabb Harakiri visszahúzta. A képernyőn érdekes akció bontakozott ki: Skajo szélsebesen száguldott el a szélen. Scaf- fola és Juan Fernandez ollóba fogták, ám Skajo átugrotta az elébe meredő lábszárakat. Már-már úgy tűnt, hogy túlfut az alapvonalon, amikor hirtelen beadásra szánta el magát. Dingboa, aki korábban keveset mutatta a csülkét, mint a párduc, vetette magát a labdára. — Lőj! — kiáltott volna Trombózis, ha Vaccerone markát nem tapasztja a szájára. A két rossz útra tért ifjú összeölelkezve, lélegzetvisszafojtva leste a jelenetet. S várakozásukban nem is csalódtak. Dingboa heftijéről menthetetlenül vágódott a laszti Aquirezabella kapus felett a bal felső vinklibe. más néven MÁTÉ GYÖRGY: — SZATÍRA — — Tizenegyes! — ordította. — Tiszta tizenegyes! De figyeld ezt az elvetemült gyilkost, nem adja meg. — Megadta! Megadta! — 'gy ujjongott fel Trombózis. — És ha nem Dingbao lövi, akkor lefizették őket rútul, cudarul. Nem! Éljen: Dingboa lövi! Gól, gól, gól! Az öröm csillapodtával Vaccerone egy imát hebegett a holttest fölött, majd így szólt: — Jöjj, megtévedt ifjú! Kövessél! Zaccerone megértette szellemi vezérének elgondolását: — Jelentkezünk a rendőrségen, nemde? — Természetesen. A bűnért bűnhődnünk kell. faultolt még, nemhogy alattomos tettre szánná magát. A siralomházban elmúlt a rémekkel népes éjszaka. Pir- kadt. Az őr kivezette a két halálra ítélt gyilkost az udvarra. ök riadtan pislogva nézték a két akasztófát. — Ne féljenek, kérem, nem lesz semmi baj, kérem — mondta vígasztalóan a hóhér. Felszólították az elítélteket, mondják el utolsó kívánságukat, ha van ilyen. — Persze, hogy van — mondta Harakiri emelt hangon. — Játszassák ezentúl Dingboát középmezőny-játékosként . . . — Méghozzá a bal oldalon — szólt átszellemülten Trombózis. I persze halált |Az ügyész * „ , /— ordított vol______ í na fel önfeledt en Trombózis, ha szellemi vezérének határozott közbelépése meg nem akadályozza meggondolatlan tettében. Boldogságuk nem ismert határt. — Te, pajtás — szólt kisvártatva Zaccerone, és késének élét tapogatta —, az én anyukám, szegény, éppen így aludt, mint ez a spiné itt... — Miért használsz a hölgyre ilyen csúf szavakat? — felelte Vaccerone. — Nézd, hogy motyog álmában, mennyi szívj óság tükröződik az arcán. És csinos, isten bizony. — Alapjában véve én is jó embernek indultam — mondta tompán Zaccerone —, csak a szomorú körülmények vittek a lejtőre. — Én is így vagyok vele — ezt tette hozzá Vaccerone. — Te, Trombi, mondok valamit. Menjünk el innen most, térjünk jó útra ... De nézd ... A képernyőn a fekete képű Carbajzal egyedül tör kapura, a mieink messze lemaradtak mögötte. Trilotrello kétségbeesetten futott ki kapujából, de ez csak rontott a helyzeten: az ellenfél üdvöskéje, akiért egymillió dollárt ajánlott fel a San- migueldarena mögött álló konszern, egyszerű mozdulattal átemelte fölötte a labdát, amely szinte bevánszorgott csak a mi kapunkba. A fiúk kővé meredten álltak. De csak egy pillanatig. ____________ kért az elvetemült fiatalemberekre. Vaccerone az utolsó szó jogán kijelentette: — Nem kérek kegyelmet. De szerintem — és köszönöm, hogy ezt itt elmondhatom — nem volt elég, hogy a bíró megadta a büntetőt: ki kellett volna állítani azt a mocsok Juan Fernandezt! — Vaccerone! — kiáltotta a bíró. — Tíz tanút tudnék felvonultatni ezen a szent helyen, akik igazolnák, hogy én is ugyanezt mondtam; persze ezek a nyugati bírák túl sokat engednek. — Szerintem nem erről van szó — így szólt közbe Zaccerone. — Szabadna elmondanom az utolsó szó jogán, hogy a 4—2—4-es formáció magában rejti a kíméletlenség magját. Amíg erről le nem szokunk, mindig el kell készülnünk az efféle csúf jelenetekre. — Persze Skajo sem szívbajos — mondta az ügyész —, az is betartott kétezer úgy... — Maga nem lát, apus! — kiáltotta fel Harakiri megbotránkozva. — Vagy kancsal? A Skajo? Életében nem I * p»l Ä magrsra emelve a feszületet. vejét csóválta: — Még most sem szálltok magatokba, bűn gyermekei? — mondta megbotrémkozva. — A Dingboát. ezt a gólzsákot hátravonni? Bűn, eredendő bűn lenne. Ráadásul balra tennétek, holott abszolút, jobb lábas. — Bedilizett, papa? — kiáltotta Vaccerone. — A bal lábáért félmilliót adna a I’accomaggiore bármelyik pillanatban. — Hóhér, teljesítse a kötelességét! — íey dördült a vitába a végzetes mondat. Am nem került sor a kivégzésre. Egy rettenetes hang a döntő pillanatban megálljt kiáltott éppen a siralomház ablaka alól. Véres, fej nélküli hulla volt, a legyilkolt vásározónőé. Fejét görcsösen összerándult kezében tartotta, az beszélt onnan, emi- gyen: — Szerintem a fiúknak van igazuk. A Dingbát bal oldalon lehet legjobban használni, mélyen hátravontan. Jó csatár is, de nem vérbeli... Jöjjetek velem, szent gyerekek, ó, igazság katonái, ti! Magához ölelte a két ifjút, a magasba emelkedett velük. Fent vakító fényesség várta őket, abban tűntek el a bámuló szemek plől. De előtte a levágott fej visszaszólt még a gyóntatónak: — Pfuj! Maga szésyellje magát! Hogy jobb oldalra a Dingboát?! MOHÁCSI DUNA-PART (Vágó János ólommetszetei) Simon István: NOVEMBER VÉGÉIN Gyere már Luca-nap, karácsonyi hó, fehérségeddel és feketerigó; mindegy, akármi, János, Aprószentek, csak ezt a nyálas, vízszemű novembert ne lássam már, ki púpos ködbe vermeit szomorkodni s komorrá butulni, mint kertünk végén szorongva a krumpli. Megáll, majd megered újra az eső; és olyan a hangja, mint menetelő bakák farán a bádog kulacsoknak, mikor éjjel a csatornák csacsognak végesincs pletykát; s tudom már, hogy holnap nem lesz az ablak tejszínű-világos, nem tapad hó még a keresztfájához. Pedig inkább a hó s fagy, de sziszegő, mint ez a se hideg, se meleg idő! Az ellen tudom legalább a fegyvert! S ó, tél, olyan az első fehér reggel, havas háztető, nyúlás káposztáskert fönn a dombon, miint kibontott vitorla, s visszaröpít kicsit a gyerekkorba... Trombózis odalépett az ____________ alvó Tuttofettóné mellé. Fölemelte kését. — Vágd, akár a disznót! — kiáltotta a feldühödött Harakiri. — Mit vánsz, hülye? Amikor a kerevet mögé tolták a fejétől megfosztott holttestet, ifj. Vaccerone ismét fölfigyelt: a képernyőn világosan látszott, hogy a durva Jurn Fernandez kegyetlenül elhúzza a 16-oson belül a helyzetbe került Ska- V» lábát Egy munkatársunk a napokban Kaposvárott járt” Ady Endre 1902-i látogatása December 11-re tűzte ki a Magyar Rádió és Televízió a »Tiszán innen, Dunán túl« megyék közötti szellemi vetélkedő döntőjét. A nagy erőpróbára lázas sietséggel készítik a Megyei Könyvtárban a különböző tájékoztatókat. Ezek egyikében olvastam: »Ady Endre 1902-ben és 1908- ban járt Kaposváron. 1908 -ban Rippl-Rónai József vendége volt.« Hát 1902-ben mi szél hozta városunkba? — merül föl bennem a kérdés. Hátha ez lesz éppen a vetélkedő egyik kérdése. Előre hát a két pontért! »Egy munkatársunk a napokban Kaposváron járt. Smokkság szállt beléje, és elgyorsvonatozott színészeket látni« — olvasható a Nagyváradi Napló 1902. július 17-i számának »Háború egy krónika miatt« című cikkében. Ady Endre összes prózai művei III. kötetének 347. oldalán viszont azt találom, hogy »ez a munkatárs Ady Endre volt«, aki nem is »színészeket látni« utazott Kaposvárra, hanem csak egyetlen színésznő, Bilkey Irén kedvéért, akiről igen meleg hangú sorokkal emlékezik meg híradásában: »Pompás, rózsás színben van a kis primadonna.« A Kaposvárról ’küldött cikkek időpontjából következtetve a költő június 29-én utazott Kaposvárra, és július 2—3-ig tartózkodott városunkban. A kaposvári látogatás gondolatával azonban már korábban, a Somogyi Károly direk- torsága alatt működő nagyváradi színtársulat ideutazásakor foglalkozott. Erre vall a Nagyváradi Napló június 21-i számában megjelent »Júniusi ősz« című versének utolsó szakasza: »Fonnyadt jázmin most a lelkem S olasz földért sír ... hiába ... Pedig oda az út könnyű S Kaposváron viszen át... Ady több cikket és híradást küldött Kaposvárról lapjának. Július 4-én jelent meg a Nagyváradi Naplóban »Thalia pongyolában« című írása, és feltehetően tőle származik »A nagyváradi színtársulat Kaposvárt« című ugyanebben a számban megjelent beszámoló. Július 6-án ugyancsak »Thália pongyolában« címmel ad híradást Kaposvárról. A július 18-i számban is feltehetően ő anekdotázik a nagyváradi színészek kaposvári vendégszerepléséről »A nyaraló színészek« című karcolatban. Amit városunkról írt Ady, azzal bizony nem büszkélkedhetünk: »Ami a várost illeti, olyan kellemetlen módon fél város. Nem tudja eldönteni, hogy kisváros maradjon-e, vagy nagyváros legyen. Valószínűleg nagyon sokáig fog még titubálni. Egyelőre egy jelzőre szolgál rá Kaposvár: a legporosabb város. Jó, jó: van por w.ás helyütt is. De ilyen sehol. Ha egy erősebb szél indul, éjszaka borul menten a városra. Akkor aztán hiába égnek a vü* lamos lámpák, amelyek különben sem fenyegetnek v a- kító fénnyel.-« A város színházlátogató közönségéről sem rajzolt hízelgő képet: »A kaposvári publikum hideg és előkelőnek óhajt látszani ■.. Cyrano de Bergerac előadásán a Cyrano orra keltett egy kis hatást. Rostand poezisát nem érte még árvább sors soha.« Volt is felhördülés az elmarasztaló sorok miatt a kaposvári sajtóban! A Csondor János szerkesztette Kaposvár című, hetenként kétezer megjelent lap július 13-i száma ügyetlenül és gorombán, gyenge érveléssel utasította vissza a várost ért sérelmet: »Hogy ily otrombán leszól- iák azt a várost, mely az elmúlt 10 év alatt a népszámlálási statisztika adatai szerint fejlődés és népesedés tekintetében az országban a második helyet foglalja el, azt föl se vesszük, tudatlan hülyeségnek fogjuk fel.« Védelmébe vette a lap a néha még ma is kísértő sznobizmust: »Hogy a kaposvári közönségnek egyik-másik t.izedrendű kapacitás játéka nem tetszik, az éppen jó ízlésre és értelmes voltára vall és arra, hogy nagyon gyakran járunk a fővárosba, hol igazi művészek játékát van bőven alkalmunk élvezni. A múlt pénteken este őszinte örömömre majdnem telt nézőtéren gyönyörködhettem színházunk pompás Otelló-produkciójában. Hazatérőben szemem örvendezett városunk fényeinek. A higanygőzlámpák fénye nappali világossággal törte át a sűrű esőfüggönyt. A tovasuhanó autók magasra csapták fel az úton magasodó vizet, amelyet a csatornák már nem tudtak befogadni. Vert az eső, de nem siettem. Még visszacsengtek bennem a lüktető, drámai sorok: »Mily koldus az, akinek nincs türelme! Hát nem lassanként gyógyul be a seb? Nem bűvszerekkel — ésszel dolgozunk, S az ész kivárja a lassú időt.« Desdemona szép szerelmes szavai új ráztak bennem: »Mint napjainknak száma nőjön egyre Boldog szerelmünk.« Kopogott az eső kalapomon, és én szívesen játszottam azzal a gondolattal: milyen tudósítást írna Ady Fndre a mai kaposvári estéről lapjának. Fürkésző szeme biztos találna csúfolódnivalót is, de ilyenféle gondolatok sem hiányoznának a tudósításból: »Kaposvár ma két évtizede nem ti tubái: várossá lett. Publikuma forró hatszor hívta a függöny elé az Otelló szereplőit. Értik már Kaposváron is Shakespeare poézisát. Ö, ez nagyszerű dolog! És hogy el ne felejtsem, a kis primadonna pompás, ozsás színben van, meg a többiek is!« Kelln- r Bernát ÖTLETTEL Csobánci, a Műhal Ktsz elnöke a kórházban feküdt. Kisebb műtéten esett át, és tisztelőinek sokaságát az első két napon ágyban fogadta. látogatói a legravaszabb ötletekkel már reggel besurrantak a kórházba. Zamár- dí, a tervosztály vezetője fehér köpenyben jött be, és sztetoszkóp lógott ki a zsebéből. Ki ez az új orvosf — töprengett a portás. Somogyi, a raktárnak bemondta, hogy röntgenképet jött javítani; a szép Rudicsné, a titkárnője pedig olyan zavart mosollyal mondta be az elnök orvosának nevét, hogy a portás irigyelni kezdte Fo- garasi doktort. Így történhetett, hogy délig már tizenheten szorongatták az elnök kezét. A szoba mindig zsúfolva volt, és a professzor, aki meg akarta nézni a beteget, rezignáltan szólt adjunktusához: — Rendeljen pár szál rózsát. Mint látogató talán bejutok a betegemhez. Ebéd után újra kezdődött a látogatók inváziója. — Tudod — mondta Zata- lövői —, azt mondták a munkaügyiben, hogy feltétlenül föl, kell hozzád ugrani, mert már majdnem mindenki volt nálad — és átadta az ajándékot... Estefelé Csobánci kérésére kév segédportást állítottak a kapuba, nehogy látogató sur- renjon be hozzá. De a spontán szeretet nem ismer akadályt ... Este tízkor az utcai ablakon kopogtak, Csobánci szobatársa kinyitotta az ajtót, Bodácsi ugrott be rajta. — Csak most tudtam narancsot szerezni — lihegte. — Tudtam, hogy a kapun nem jutok be, meg se próbáltam. De nemhiába voltam válogatott tornász, könnyen felmásztam a kórház homlokzatára. Fél óra múlva mocorgás hallatszott a szekrényből. Csobánci kinyitotta: Füleki, az anyagbeszerző aludt benne. Kezében hervadt rózsacsokor és egy üveg kőröshegyi rizling volt. Kiderült: az esti vizit alatt mászott be a szekrénybe, és elaludt. Éjfélkor mentőautó állt meg a kórház udvarán. Csakhamar új beteget hoztak a szoba harmadik ágyába. Lefektették, és kórlapjára ezt írták: »öngyilkossági kísérlet, méreg, gyomormoiás. Láz: 39,8.« Amikor az éjjeli ápolónő kiment, az új beteg kiugrott az ágyból. Odasietett Cso- báncihoz, és a likőrt meg a bazsarózsát átadva ezt te- begte; — Már délután akartam jönni, de nem engedtek be. F.gy T g ■'di azonban nem retten vissza semmitől hogy allzalma legyen tiszta szívből teljes gyógyulást kívánni szeret»'“ ■’ Palásti LászM
