Somogyi Néplap, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-02 / 233. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1966. október 8. Ahol a daru betont szaggat A BERZENCEI KÖZÖNYÖSÖK izekben a zsalukban kapja meg formáját az épületelem. A Saokola-berekben talál­ható a Somogy megyei Taná­csi Építőipari Vállalat közpon­ti betontelepe. A címben fog­lalt s első olvasásra talán meghökkentő műveletet akkor végzik el, amikor megérnek a gerendák, az épületelemek. Lukács Ferenc telepvezető elmondta, hogy az új tervező- iroda előregyártóit elemei for­málódnak itt a telepen. Szep­tember 28-ig hétszáz beton­elemet gyártottak az épület földszintjére. rorostát Ketten a sablonokat állítják össze. A betanított betonmunkások hordják ta­licskán a nyers betont a for­mába, terítik el, kezelik a vibrátorokat. Az utóbbihoz egy ember elég, mivel három gépet fölszerelnek a zsalura. Mindegyik elemnek más-más az érési ideje. Van, amelyik­nek nyolc, másnak hat napra van szüksége, hogy elérje a kötőszilárdságot. S aztán jön a legünnepélye­sebb mozzanat. A daru fel­Magasba rántja a daru az érett gerendákat — Nagyon büszkék vagyunk, mert azt mondták a tervezők, hogy állami üzemben se csi­nálnak jobb minőségű eleme­ket — mondja a nagy darab, piros arcú telepvezető. Érdekelt, hogy mennyi anya­got használt föl eddig a te­lep. Ezt Otolecz János főépí­tésvezető közölte. Négyszáz- hetvenkét mázsa cement, száz- bilencven köbméter kavics, háromszázhetven mázsa be­tonvas alakult át rövidebb- hosszabb pillérekké, geren­dákká, elemekké. Az új tervezőiroda a válla­lat első olyan építkezése, ahol ilyen nagymértékben használ­ják fel az előregyártott ele­meket. — Csak egy bánatunk van, hogy nagyon szűk a hely — panaszkodik Lukács Ferenc. — Nem tudunk terjeszkedni. Pedig nagy jövő előtt áll a betontelep. A perspektíváról már a fő­építésvezető tájékoztat. — Téliesítjük a telepet. A vib- rorosta, a betonkeverő tető alá kerül. Kerekeken tolják majd előre-hátra a betonplacc tete­jét. Idehozunk egy kazánt, s a vizet, a kavicsot előmelegít­jük. Huszonnégy óra alatt ér­lelik majd az elemeket úgy, hogy vízmentes ponyvában gőzölik. Ezen a munkahelyen állan­dóan van munka. Hol a plac- cot takarítják, hol a vasszer­kezetet szerelik. A kerítésnél az ácsok szorgoskodnak, ké­szülnek a zsaluk. A tizenhat éves Szalai József eteti a vib­szaggatja az elemeket a beton- piacéról. Hamarosan felállítják a da­rut a Színház park mellett, s a Rákóczi tér és a Tóth La­jos utca sarkán levő építkezé­sen megkezdik az itt gyártott elemek beépítését L. G. HARMINCHATAN VOL­TAK, négyen maradtak. Hu­szonhat berzencei asszony és lány megszegte a szerződést, elment a kertészetből. Azt a munkahelyet hagyták ott néhány forinttal több fizeté­sért és a falutól sok kilomé­terre levő burgonyatáblákért, amely megélhetést nyújtott számukra a tavasztól. Vajon miért? Ki vagy mi volt a vándorlás előidézője? Sétálok a falu utcáin, és próbálom közös nevezőre hozni a hallottakat. Kinek higgyek? A fiatal agronó- musnak — a brigád veze­tőjének >— vagy az asszo­nyoknak, a lányos szülőknek? A Jobb Élet Termelőszö­vetkezet megpróbált létre­hozni egy nagyüzemi kerté­szetet. 30 hold paradicsomot meg paprikát ültettek, de ember is kellett volna, olyan, aki ért hozzá, és szívesen csinálja. A tanács kétszáz­ezer forint munkabért bizto­sított Horváth Erika agro- nómus gyorsan megszervezte a harminctagú brigádot. Nem volt nehéz. Márciusban elké­szítették a melegágyakat. 230 000 forint jövedelmet vár­tak a táblákról. A munka a kezdet kezdetén jól ment Amikor nem volt máshol le­hetőség, a könnyű és vi­szonylag jól fizető kertészke­dés megfelelt az asszonyok­nak. Minden reggel ponto­san megjelentek a földön, és simán megkeresték a napi 36—40 forintot Aztán meg­kezdődött a betakarítás, és a paradicsomtábláról kezdtek elfogyni az emberek. Először csak párosával, hármasával hiányoztak, később azonban akadt olyan nap is, amikor hárman-négyen maradtak. Szeptemberben rövidülnek a nappalok, nem lehet tíz órát dolgozni, nincs meg a -negy­venes« ... Aztán egy szép napon történt valami, ami megpecsételte a kertészet és az egész brigád sorsát. — Paradicsomot szedtünk fel aznap — meséli az agro- mómusnő. — Amikor megvolt a konzervgyárnak szükséges mennyiség, két kislányt át­küldtem a paprikába, szed­jenek le pár ládával. Mivel a paradicsomot hamar be­fejeztük, a brigád többi tag­ját haza kellett küldenem, számukra már nem volt munka. A két kislány egy óra alatt elvégezte a papri­kaszedést, és hazamentek ők is. Másnap már feltűnően sokan hiányoztak, , harmad­nap meg nem jött más, csak az a két kislány, akikkel le­szedettem a paprikát. A fa­luban az a hír szaladt szét, hogy kivételezek, és külön kedvezek a két brigádtag­nak (!). BEKOPOGUNK AZ EGYIK HÁZBA, és keressük a kis­lányt, jöjjön holnap dolgozni a kertészetbe, lenne munka. Édesanyja jön elő mérgesen. Az etetésben zavartuk meg. — Mit akarnak? A Ka­ti?... Nincs itthon, elment a krumplisokhoz. ■ Kár. Volna munka a paradicsomban ... Nem szól­tak maguknak, hogy jöjjön a kislány reggel? — Senki. — Keményen lö­ki ki magából az asszony a szavakat — Meg különben sem menne a gyerek oda, ahol egyesekkel kivételez­nek ... ö is olyan, mint a többi. Tudok én mdnden- ről... Most itt a krumpli, oda kell ember, ha a kerté­szetbe már nem hívják... — Gőg és megvetés bujkál sza­vaiban. — Mondja el nekünk, hogy mit tud. Talán okosabbak leszünk... megnézzük. •— Nem kell itt megnézni semmit... Tudom, amit tu­dok ... Hallgatagon indulunk visz- szafedé. Lépéseink elomlanak a puha porban, és az egye­netlen földúton lehorgasztott fejjel kerülgetjük a gödröket — Kinek higgyek? Az asszony igazat mondott. Az ő lánya is ott volt a többiekkel, amikor a két -kiváltságos« egy órával to­vább dolgozott. A többieket hazaküldték mert nem volt munka. De ha két kislány egyetlen óra alatt elvégez egy feladatot, akkor oda nem kell húsz ember; és ezt nem tudják vagy inkább nem | akarják megérteni Beraencén. Hosszú, kacskaringós úton bandukolunk ki a kertészet­hez. A paradicsom gazos, el­hanyagolt. Erika körbemutat a kézével: — Látja? Hány embernek lenne itt munkája. . Nézze meg, mennyien varrnak most kint... A TÄBLA SZÉLÉN kis csőszkalyiba, ott ebédelnek a brigádtagok. Egyenként búj­nak elő a szűk ajtóból, nem értik, mit akarok. Amikor föltaszem az első kérdést, elmúlik a félénkség és a bizalmatlanság, szinte egymás szavába vágva felei­nek: — Hát persze, hogy ha­zaküldte a többieket... Mi is hazamentünk. Nem volt munka..; — A krumpli jobban fizet. Vízváron 55 forintot is meg­keresnek egy nap ... Inkább oda mennek... A paradi­csom meg itt rohad ... — Mi? Hogy nem szólt be senki a Katicáért? __ H iszen ma reggel is ott vol­tam szólni, de már elment otthonról... Ment a krump­lisokhoz. A két asszony — Szerecz Ferencné és Horváth Ernöné — indulatosan magyaráz, a két kislány — a bűnbakok, akikkel -kivételeztek«, és ez­zel négy forinttail kerestek többet, mint a többiek —, Kakrik Katalin és Jakab Magdolna — csak hallgat. Nem szólnak bele a vitába. Néma tanúi mindennek. — Minden reggel jön az autó, evvel mennek kukori­cát törni, krumplit szedni, ki hova akar. Jobban keresnek, nem maradnak itthon... — Maguk miért maradtak, ha mindenki elmehet, sőt jobban kereshet? Félszeg válaszokat kapok. Hogy -itt jobb meg köze­lebb«, meg -megígértük, pa­pír van róla«, de ezek a válaszok korántsem tükrözik azokat a csodálkozó pillantá­sokat, amelyekkel kísérik a szavakat. Ök nem vesztették el a lelkiismeretüket MIÉRT MENNEK EL in­nen az emberek? Mintha va­lami láthatatlan mágnes von- zaná a berzenceieket el, min­dig távolabb a falutól, a kö­zeli és az adott munkaterü­letekről. Ha Magyarországon térképet készítenének, vajon honnan vándorolnak el a leg­többen munkát keresni, Ber- zence minden bizonnyal elő­kelő helyet foglalna el a ranglistán. A főkönyvelő tájékoztatása szerint 50 000 forint értékű paradicsomot szüreteltek le a tervezett 230 000 forintnyi helyett, míg a rendelkezésre bocsátott 200 000 forint bér­alapból 120 000-et felhasznál­tak. Mondanom sem kell, hogy ez mekkora veszteség. És évről évre minden ősszel megindul ez a munkaerő- vándorlás más kukoricaföl­dekre és más burgonyatáb­lákra. A szövetkezete pedig legutoljára marad. Nincs az a hatalom, az a papíron szentesített szerződés, amely gátat szabna ennek a nemtö­rődömségnek és közönynek. Hiszen van arra mód, hogy a szerződést felelőtlenül meg­szegők megtérítsék azt a kárt, melyet nemtörődömsé­gükkel okoznak az egész kö­zösségnek! A megállapodás mindkét félre egyformán vo­natkozik, és egyformán föl­léphetnek kártérítési igény­nyel, ha nem tartják meg, amire vállalkoztak. És van még valami, amiről, úgy tűnik, elfeledkeznek ezek az elvándorlók. Sokévi tapaszta­lat, hogy ha jön a tél, és a földeken már nem lehet dol­gozni, akkor az asszonyok is­mét bekopognak az agronó- mushoz, hogy a brigádtagok­nak biztosítson munk,aalkal- mat. Akkor ismét nekik van szükségük a szövetkezetre. S vajon ha a gazdaság azokat részesíti előnyben, akik éven át becsülettel itt dolgoznak, akkor is azt mondják: kivé­teleznek itt?! A MEGÉRTÉSRE, a lelki­ismeretre hivatkozom, amely mintha elveszett volna a ker­tészeti brigád jó néhány tag­jából, Talán érdemes lenne egy kicsit gondolkodniuk ezen... S. G. A szavak ereje E gy társadalom felnőtté érésénék biztos jele, ha érezni kezdi a szavak súlyát és erejét: ha valóban igent jelent az igen, biztosan megvalósulót az ígéret, s felelősséggel hang­zik el a nem. Ha tudja, mert fölismerte, hogy a szavak elvá­lasztó — a közömbösség, értet­lenség, felelőtlenség köveiből álló — falakat dönthetnek le ember és ember között, de tár­sadalma méretekben is, s hogy a hamis vagy rosszkor elhang­zó szavak magasra tornyosuló akadályokat emelhetnek. Ha a szólás szabadságát — ami az okos szavaknak nyit tág utat — nem keveri össze a fecsegéssel, ha a szavak erejét arra for­dítja, amire kell: a tettek ho­gyanjának, mikéntjének tisztá­zására. Társadalmunk fokról fokra ért el felnőtt karához: napjaink valósága a bizonyíték rá, hogy kezdjük jobban — szűkösebben, de éppen ezért igazából gazdagabban — mérni szavainkat. A nyílt beszéd nyílttá teszi a szavakért viselt felelősséget is: könnyebb tetten érni az intrifcust, leleplezni a rágalmazót ott, ahol számon kérik a szavak fedezetét, a té­nyeket, a valóságot. Társadalmi méretű folyamat ez: része gazdasági és politikai előrehaladásunknak, annak, hogy tettek és szavak egybe­vágnak »odafenn«, az ország­vezetésben, s hogy »odalenn«, azaz a társadalom kisebb cso­portjaiban, egységeiben is mindinkább ez a követelmény, A párbeszéddel kezdem. Azt kérdeztem tőle, mit szeret leg­jobban. Ezt felelte: — Az igazságot Arra a kérdésre, hogy mire tanította az élete, így vála­szolt: — Arra, hogy minden em­bert meg kell becsülni Végül ezt kérdeztem: — Maga szerint mi a leg­fontosabb dolog az életben? Gondolkodott egy kicsit, az­tán ezt mondta: — Az őszinteség. Az, hogy mindig szemtől szembe mond­juk meg véleményünket... Megyénk egyik legöregebb párttitkárával beszélgetek. A somogyszili »öreg« Tóth Jó­zseffel. Szolid öltözetű, meg­nyerőén egyszerű ember. Mi­előtt megismertem, ezt hal­lottam róla: — Nagyon tud rajongani, akarni és dolgozni. 65 éves. Elmondták, hogy idestova húsz éve párttag, hogy 1949-ben »öreg« Tóth írta alá elsőként Somogyszil- ban a szövetkezeti belépési nyilatkozatot. Hogy a szívét kitette a közösért. Volt bri­FALUST ARCOK Öreg Tóth gádvezető, fogatos és kanász. Hogy másfél évtizede párttit­kár. És azt is, hogy most újra bizalmat kapott a falu kom­munistáitól. A bizalom egyenlő a tiszte­lettel, a tekintéllyel. Milyen munkát végzett ez az ember, hogy mindenki tiszteli? Mit tett másfél évtized alatt, hogy ilyen tekintélye van? Miért bíznak benne az emberek? Amikor megismerem élete történetét, ezt az egy szót jegyzem a papírra: Hűség. A nágocsi Zichy báró birto­kán született Ott cselédeske- dett az apja. Heten voltak testvérek. Még nincs tizenkét éves, amikor bojtárnak adják Vastag József csikós mellé. Csak négy osztályt tud végez­ni. Cseléd, napszámos, részes arató. Ide nősült Somogyszil- ba. Az apósától kap hat hol­dat, a felszabadulásig négyet szerez hozzá 1949 óta a gő­zösségnek is él. És egyre in­kább annak. Az ő szövetke­zetük nem oszlik fel az ellen­forradalom alatt. Amikor újra tiszta az ég, hozzájuk jön a falu. Ma hatezer holdas ez a gazdaság, 460 család megélhe­tését biztosítja. A községben negyvenöt kommunista dolgo­zik. Egy fia van. A Láng Gép­gyárban dolgozik, kommunis­ta az is. Jogtanácsos. Amikor a fia doktorált, ő pártiskolán volt. Hatvanéves korában be­iratkozott az ötödik osztályba. Tisztességgel elvégezte a nyol­cat. Most a marxista közép­iskolába jár. Az osztály pa­pája. A hallgatók zöme a gye­reke, egy része az unokája le­hetne. Az életéről meg a falujáról faggatom. — Somogyszilt mindig gaz­dag falunak tartották, de ilyen gazdag még sohasem volt... Szeretném tudni, hogy mi a legnagyobb öröme. Ezt a magyarázatot kapom: — Az, hogy a mezsgyék tel­jesen eltűnnek. A szívekből is. Hogy az a tehenészünk, aki egy ágyra nősült, ma százezer forintos betétkönyvet tud felmutatni, és négy bikát az istállójában. Mélykék szeme van. A sze­mek alatt az árkok is mélyek. — Volt ügy, hogy tévedett? Hogy megbántott embereket? — Igen. De mindig helyre­igazítottam a tévedésemet. Nem szégyen bevallani a bot­lást ... A faluban mondták róla, hogy saját érdekében még so­hasem emelt szót. A község­től két kilométerre levő Kodé- hegyen lakik. Gyalog jár min dig. A bűcsúzás előtt még ezt kérdezem: — Elégedett magával? Egészséges nevetés a válasz: — Dehogy! Mindig keveseb­bet tudok megtenni, mint amennyit akarok. Németh Sándor s ehhez igazodó a mindennapi gyakorlat A szocialista de­mokrácia kiterjedése, erősödé­se az élet minden területén nemcsak óhaj, hanem valóság, s még inkább azzá lesz az új gazdasági mechanizmus terem­tette körülmények között: a közügyekbe, a nagy dolgokba való fokozott beleszólás jogos igény, ■* hogy nem marad ki­elégítetlenül, azt törvényes ke­retek, előírások biztosítják. A szó szabadsága azonban nem lehet meg a szavak fegyelme nélkül: ez adja meg éppen ere­jüket. Mert a bírálat nem süllyedhet demagógiává; aki másoktól többet követel, az maga is többet adjon; a szo­cialista demokrácia elválaszt­hatatlan a magasfokú, az egész társadalmat átfogó fegyelme­zettségtől. KJ em könnyű hozzászokni 1 ^ ehhez. Vannak, nem is kevesen, akik úgy gondolják, beszélni többet kell — meg könnyebb is —, mint cseleked­ni. Frappáns példaként idekí­vánkozik, ami egyik gyárunk legutóbbi, harmadik negyedévi termelési értekezletén történt. Felállt a beállító lakatosok művezetője, s azzal kezdte, hogy egyetért a főmérnökkel, aki beszámolójában jogosan bírálta őket: valóban, három­szor is elkésett egyik embere, sőt, egy másik igazolatlanul hiányzott. Nem menti őket semmivel. Ámde — mondta a szokott fordulattal, s rögvest élénkebb lett a hallgatóság — a munkafegyelem nem ott ér véget, hogy ki mikor bélyegez. És sorolni kezdte: hány gép állt napokon át, mert az anyag­osztály késve rendelt meg egv félmaroknyi csapszeget; hogyan ugráltatják összevissza őket, mert nincs szervezettség. Ha szólnak, akkor az a válasz: ne vitatkozzanak, tegyék azt, amit mondanak nekik, az a dolguk, azért kapják a bérüket S hány példa van arra is — en­nek fordítottjaként —, hogy hanyag, lógos emberek verik az asztalt béremelésért, követel­nek juttatásokat a »bátor bírá­ló« ''terepében tetszelegve. A szavak súlyát, erejét még nem mindenki fog- iá fel, de napról napra többen. Vannak, akik a demokrácia címszó alatt csak jogokat érte­nek, de nem ezekkel összefüg­gő kötelességeket, ám nő azok száma, akik jól tudják, hogy szavak és tettek, demokrácia és fegyelem éd^testvéret. Ez pedig biztos ielzőie a társadal­mi fejlődés irányának, s :ovább erősíti azt a légkört, arre’yben az okos szavak ereje hű.n szol­gálja terveinket, céíainltat: holnapunkat. M- L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents