Somogyi Néplap, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-23 / 251. szám
Picasso nyolcvanöt éves PABLO PICASSO 1906ban még csak 25 éves volt, de sok barátja és tisztelője szerint már akkor is nagy festőművész. Ma, hatvan évvel később még mindig nagy, újat és megint csak újat kereső, tág horizontokat bejáró. Egyéniségének bélyegét rányomta fél évszázad képzőművészetére, szánté nincs olyan irányzat vagy iskola, amely ne vallaná mesteréül, és nincs ország vagy világrész, alibi ne tisztelnék nevét. Egyes művei, mint a békegalambot ábrázoló rajza a század legfontosabb és legismertebb jelképévé váltak, nagyszabású és bonyolult képei valamennyi modern képzőművészeti könyvben megtalálhatók. Ez a hatalmas és- a személyét övező népszerűség a történelem kivételes ajándéka, csak a legnagyobbaknak adatik meg. S Picasso életműve valóban a század nagyszerű eredményeit, kitágult látókörét és tragikus ellentmondásait egyaránt híven tükrözi. E NAGY FESTŐ ÉLETÚTJA is tele -ran mozgalmas fordulókkal. Spanyolországban született 1881-ben, s apja, aki szintén festő volt, már kezdettől a művészpályára nevelte. 1900—1901-ben látogatott először Párizsba, ahol az impresszionizmus művészete és Toulouse-Lautrec bravúros rajzai gyakorolják rá a legnagyobb hajtást. A Montmartre és a Montparnasse kávéházainak életét festi,, idealizálás nélkül, drámai őszinteséggel. 1904-től kezdve végleg Párizsban telepszik le, ekkor kezdi festeni »kék-« képeit, esőken a külvárosok nyomorgó elesettjei jelennek meg szorongató éjszakai világításban és szánalmas magányosságban. A következő két-három évben a «-rózsaszín« árnyalat válik uralkodó művein, ekkor készülnek gyöngéd körvonalú és törékeny szépségű Har- lekin-űgurái, a cirkuszosok és a vándorartisták életét rokons zen wel bemutató kompozíciók. Balett és a számukra zenét komponáló Sfcravinszkij hatására Picasso is elkezdett egy neoklasszikus korszakot, amelyben a népművészet figurái és mesés elemei nagy szerepet kaptak. A húszasharmincas évek szűrrealizmusa Picassót a kollektív hiedelemvilág örökségének, a mítoszoknak újrafelfedezéséhez vezette: A spanyol származású művész ekkor talált vissza szülőföldjének népi világához, a bikaviadalok tradícióihoz, és az arénán folyó küzdelem hősi erejű jelképeihez. A harmincas évek erősödő fasizmusa és a spanyol polgárháború tragédiája alkalmat adtak ahhoz, hogy ezt a mítoszvilágot Picasso ne öncélúan, hanem a humanitás küzdelmeinek és megpróbáltatásainak jelképeként ábrázolja. 1937-ben festette "Guernica-* című óriási vásznát, amely életművének koronája, itt ösz- szegeződtek korábbi korszakainak elvont kutatásai a XX. század gondolkodó és politizáló emberének szenvedélyes leikével. A 85 ÉVES PICASSO a soha nem nyugvó kutatószenvedély, a művészi bátorság és az emberi nagyság, a békés alkotómunkáért vívott harc egyik eleven szimbóluma. E nagy művész művében a tragikus mellett mindig fontos szerepet játszott a komikus is; az álarc mögé rejtőző, és igazi arcát és érzéseit csak a válságos pillanatokban megmutató Har- lekin-figura. Harcolni az igazságért, és felszabadultan játszani, játszva teremteni — ezek azok az erények, amelyeket Picasso oly nagy erővel mutat Ezért köszönti őt, születésnapján olyan hálával és szeretettel a világ. (—y.) ÚJ KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁSOK Kiss István szobrászművész a Debreceni Agrártudományi Egyetem részére ötalakos kompozíciót készít. A Lovak című kompozíció feszített vörösréz lemezből, hegesztett eljárással készül. — ................. 1 , L OPAKODÓ PRÉDIKÁTOROK •'-.«-«.1. iiou: .. .niinenUk ni kar, hanem lerögzíteni ko A ■’■vidéki író« ma n,j elavult fogalma a múltban erősen lenéző értelmű voll — nálunk legalábbis — s a márványasztalká k sarkán lefirkantott kávéházi »kritikák« ilyen értelmet sugalltak. Napjainkban a helyzet sokszor fordított: szellemi központunk nem egy írója vonul hosszabb-röviebb hazai »tanulmányútra« magát témákban felfrissíteni, de többnyire csalódik, mert kisvárosaink nagy százaléka a fővároshoz felnőtt. és törvényszerű, hogy csak annak nyílnak meg őszintén, aki bennük él, alkot. így tesz Miskolc Bcráth. Lajossal. Negyedik kötetének elbeszéléseiből lehetetlen ki nem érezni azt, hogy' valóban szívbéli szeretetéből nemcsak az embernek jut, de a miskolci »kolóniák« egyszerű tájképeinek is, s azokat megszépíti, szinte romantikussá alakítja. Helyes a tett, mert így az örök emberit rajzolgató Eisráth kétkezi munkásai mélységes távlatok előtt mozognak, de meg kell mondanunk: novellákbeli távlatai földrajzilag értendők inkább, semmint társadalmilag. iának képeit, i' ben az álláspontban van valami sze- retetreméltóság: mintha azt vallaná, hogy már mindenki oly tiszta humanizmussal lát és érez, ahogyan ő és az olvasók teljes tömege máris magas látópontra emelkedett. Freskószerű novellái többségéből így hiányolható egyfajta szükséges, a szinte észrevehetetlen > -’restség«. Azokból pedig különösen, amelyekben st:ü '/.kalandba, kezd. Az ilyesfajta, vitatható modernségre semmi =zük- sége nincs annak, aki stílusában már eredetileg is korszerű. Baráth L"’os mély. humanizmusa nem könyvekből tanult állásfoglalás; amit kimond, azt állja, mondatai között nincsen csapó- ajtó. A jövőben elsősorban olyan novellákat várunk tőle, mint mostani igen sikerült kötetének az »ítélet« és »A Kuszenda lányok« című, nagyon mély konfliktusokat feltáró darabjai. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1966.) Darázs Endre POHÁR TI3 SOLYMÁR JÓZSEF: téren egy kerek pavilonban tejet árusítottak, tejet, kakaót, kiflit és kalácsot Egy fehér kabátos asszony papírpohárba mérte a tejet meg a kakaót azoknak a járókelőknek, alak néhány percre le tudtak fékezni a pavilon előtt. Szótárnak is eszébe jutott, megiszik egy pohár tejet de aztán rájött, hogy nem is kívánja. Egy emlék miatt nem nagyon szerette. Szolár tizenöt éves veit a második világháború utolsó esztendejében. De jónövésű, erőteljes kamasz, akiről föl lehetett tételezni, hogy hozzájárulhat a nagy háború sorsának eldöntéséhez. Amikor közeledett a front, elhajtották mint leventét. Nagyon hosszút gyalogoltak, lábukról lefoszlott a bakancs. Iskolákban és hodályokban tetves szalmán aludtak, s tíz körömmel vájták ki a sáros földből a marharépáit, hogy a híg zupákon kívül valamit még tömhessenek kamasz gyomrukba. Így jutottak el Ausztriába, ahol munkára osztották be őket. A Linz környéki kisváros nagy vasútállomását az amerikaiak kétnaponként menetrendszerűen szétbombázták. A légi erődök után ők következtek: összeszedték a hullákat, eltakarították a vagonroncsokat, betömték a bombatölcséreket, lefektették az új síneket, s mire végeztek, újra jöttek a repülők. Csak attól féltek, hogy az amerikaiak egyszer megváltoztatják a menetrendet, de mindig megbízhatóan pontosan érkeztek. Az elhajtott kamaszok életében viszonylagos nyugaton alakult ki, s főleg hazafelé vonulva nem is bánták, ha egy kicsit megénekeltették őket. Szolár mint jó növésű, testes fiú, a második sor balszélén menetelt, közvetlenül Lukinics mögött. Ezt a Lukinicsot különben Cézárnak is nevezték, mert nemcsak a legmagasabb és legerősebb volt a társaságban, hanem még ráadásul végtelen fölényesség, hellyel-köz- zel gőg is áradt magatartásából. ö például csak akkor énekelt, ha kedve volt, mégsem mert neki szólni sem az oktató, sem a légnyomástól kacsintgatós zu- pás őrmester. A rövid viharkabátját is úgy hordta Lukinics, hogy elegánsabbnak tűnt sok fiatal tisztecs- kénél. Ezt nemcsak a többi leventegyerekek állapították meg, hanem a járókelők is fölfigyeltek rá, a sarki tejboltból pedig az eladónő mindig kijött, ha már a magyar nótát meghallotta. A szakaszból sokan nézték a nőt, pedig nem sok néznivaló volt rajta. Az alakja lapos, mint a deszka, az orra pisze, a bőre szeplős, s világosvörös haján fehér gubanc volt a kendő. »A Cézárt nézi. Lukinics a kedvenc. Cézár, imád téged ez a nő!« — mondogatták vihogva, ha beérkeztek az egyik helyi iskolából átalakított szálláskörletbe. »Hagyjatok! Keli a... ez a tiroli Böske« — tiltakozott bosz- szúsan Lukinics. Ez az ügy bizonyára megmaradt volna tréfának, ha a kis Havasit el nem kapja valami kórság. Már az úton nagyon behabzsolt a marharépából, aztán még ráevett valamit, elég az hozzá hogy legyengült, járni se bírt, csak feküdt a szalmán, s fogyott, fogyott, pedig már akkor is nyápic volt, amikor bevonult. Egy szanitéc megnézte, adott neki gyógyszert, de azt mondta: akkor maradna meg legbiztonságosabban a gyerek, ha sok tejet inna. Dehát a munka- szolgálatra osztott leventék soha még véletlenül sem kaptak tejet, a városban is csak jegyre adták csecsemőknek, gyermekeknek meg szoptatós anyáknak. Akkor jutott valakinek eszébe, hogy Lukinics esetleg tudna tejet szerezni, bizonyára adna neki a »tiroli Böske«. Lukinics háborgott, fairba- rúgással fenyegette, aki szóba hozta előtte a témát, de mert a kis Havasi állapota egyre romlott, s már attól lehetett tartani, hogy végleg ki nyújtózik, mégis elindult t, árt. Igazságot szomjazó nyugtalansága azonban nem elégedhetett meg a perifériákra szorultak iránti rokon- szenwél. Az érzelmes képeA „QUERNI CA' És kapott is. Minden este egy liter pasztőrtejet adott neki a »Böske«. Záróra után adta, s csak az üveget kellett neki visszavinni másket festő Picassóból — 1908 körül — türelmetlen és rombolva építő szenvedély lobbant fel, amely aztán végigkísérte egész életében. A néger faszobrok vagy a kései Cézanne-képek geometriája a valóság mélyebb és igazabb arcát ígérték számára. Megkezdődött az a formaelemző és formaépítkező munka, amelynek eredménye a »kubizmus« lett. Picasso és francia barátja, Braque elsősorban csendéleteket festettek ezekben az években, a testek és a formák egymásba kulcsolódó játékát, dinamikus elevenségét igyekeztek megragadni. A kubista képek erősen geometrikus formái teljesen felbontották az addigi ábrázolás törvényeit, ám a formák azóta áthatották a modern civilizáció tárgyi világát; az építészettől az autókarosszériáig. PICASSO MŰVÉSZETE a későbbi évtizedekben is egyre változott és gazdagodott. Az 1920-as években az üurópában turnézó Orosz Picasso e 3 és fél méter magas és majd 8 m hosszú, szürke, fekete és fehér színű képen azt festette meg, amit átélt, mikor a német repülők 1937-ben, a spanyol polgárháború idején, bombg.- záport zúdítottak a védtelen Guernica kisváros polgári lakosságára. A bika itt a fasizmust jelenti, a vadságot, erőszakot — (a háborút marokkói csapatokkal és német bombázókkal nyerték meg) — és a lándzsával keresztüldöfött ló a spanyol nép. A csupasz villanykörte, bántóan éles fényével mintha az óvóhelyek hangulatát idézné fel, a ló alatt a levágott kar a kettétört karddal meg a virág, a bika és a ló feje felett az égre gágogó, kétségbeesetten vergődő liba — minden csupa szimbólum. A téma égrekiáttó szörnyűsége ellenére a kompozíció klaszszikus: a főcselekmény a kép közepén háromszögbe van összefogva, a levágott kartól 'a. baloldali sarokban) a ló fején át a menekülő asszony hátranyújtott lábáig, (a jobb alsó sarokban.) A középponti cselekmény mellett az oldalszárnyak — egyrészt a bika és a jajveszékelő asszony a megölt gyermekével, másrészt o két kezét felnyújtó, fejét hátrahajtó asszony az égő házban és az ablakon kihajló fáklyát tartó asszonyt alak — egyensúlyban vannak. E festményen a szürke hol sárgásnak tetszik és mintha meleg volna, hol meg kékes és hideg. Picasso nem akarja lerázni magáról a francia iskola kifinomult színkultúráját. Ami az élőlények formáinak erőszakos eltorzítását illeti, arra feljogosítja a téma. A karikatúrában megszoktuk, hogy a művész túlozza, amit észre akar vétetni és elhagyja, amit nem érez lényegesnek. Itt Picasso a lelkét tette föl rá, hogy kifejezze ezt a minden emberi mértéken túli kínt, fájdalmat, haragot, tiltakozást. Száz meg száz vázlaton át jutott el, hosszú keresés, tapogatózás után ide, ahol minden vonás maga a tömör eiószák. (Rudolf Broby—Johanson jellemzése alapján) nap. Lukinics majd két héten át hordta a pasztőrtejet. Ügy vitte be a körletbe, hogy be sem nyomta a papírkupakot. Havasi kapta a tejet az utolsó cseppig. Először úgy látszott, hogy ez sem használ, de aztán lassacskán csak felpendült a gyerek. Rákapott a babakosztra is. Mint egy istent, úgy imádta Lukinicsot, s amikor érezte, megél a tej- kúra nélkül is megköszönte, hogy megmentette az életét, de most már több tejre nincs szüksége. Lukinics azonban aznap este is elment a »tiroli Bös- kéhez«, és elhozta a járandóságot. A többiek csak bámultak, hogy vajon mit akar. Ö pedig leült a szalmára^ kipiszkálta a papírkupakot s egymaga itta ki mind a liter tejet. Aztán falhoz vágta az üveget, hogy a fehérhólyagos cserepek szanaszét hullották a pokrócra. Lukinics utolj nem vitte visz- sza az üres üveget, hiába várta a »Böske«.