Somogyi Néplap, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-04 / 209. szám

SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1966. szeptember t Mihail Lakerbai: rr IDŐPONT A ki valaha iá élt a he­gyekben, tudja milyen hamar követi az al­konyt a sötétség, s milyen fe­kete az éjszaka a sziklákkal övezett szakadékokban és a sűrű erdővel borított völgyek­ben. Ilyen szuroksötét éjsza­ka szállt le a Vadharu völ­gyére is, abház szólásmondás szerint ilyenkor az ember még azt a gallyat sem látja meg, mely már-már kiszúrná a szemét. A húszéves Guni Alias lopa­kodva surrant elő az erdőből, és Gedlah tanyájához osont Átmászott a kerítésen, észre­vétlenül keresztülrohant az udvaron, és .elrejtőzött a há­zikó hátsó, 'ablaktalan falía mögötti bokrok között Idáig minden simán ment és Guni megkönnyebbülten só­hajtott íeL. Már éppen ideje volt hogy rendezze a szám­adását Gedlahhal. Két nap, két éjjel múlott el azóta, hogy Kaps Gedlah megölte az ő bátyját Gudist s ez idáig a tette bosszülatlan maradt Kétszer huszonnégy óra pedig nagyon is hosszú idő egy ilyen rettenthetetlen dzsigitnek, mint ő. Igaz, hogy a bátyja testét még nem adták át a földnek, s a gyászoló asszo­nyok sírása még el sem csi­tult ... Meg kell ölnie Gedlahot mielőtt a bátyját leeresztenék a sírba Különben hogy is ve­hetne részt a temetésen? Gu­ni szinte érezte magán roko­nainak átható, szemrehányó tekintetét. Nemhiába énekelték falu­hosszat az Argun Szeidről szóló dalt E vitéznek egykor megölték a fivérét, s ő még aznap éjjel megtorolta a tet­tet, nem engedte, hogy a gyilkos még egyszer láthassa felragyogni a napot Gyorsan -cselekedett, s azóta is zengik a dicséretét Guniról senki sem fog éne­kelni Pedig hát éjjel-nappal állandóan üldözte Gedlahot, fsde sehol sem lelte, sem a fa- ’ luban, sémi otthon, sem az er­dőben, mintha levegővé vál­tozott volna. Nagyon ravaszul rejtőzködhetett ha még öt is sikerült kijátszania. Biztosan tudta, hogy meg kell fizetnie azért, amit tett Hirtelen hangokat hallott a házból. Guni fülelt Fölismer­te Gedlah hangját De vajon hogyan csalogas­sa ki az udvarba? Nem lőhe­tett rá addig, amíg a házban tartózkodik, nehogy megsebe­sítse a feleségét vagy vala­melyik gyermekét Ez aztán nagy szégyen lenne a falube­liek előtt. Rendkívül óvatosan félre­hajtott egy ágat élőbbre kú­szott és belesett a házba. A szobában félhomály volt egy kicsiny pislákoló fény jött a tűzhely felől, megvilágítva egy szék és egy lóca körvonalait. A beszélgetés abbamaradt A család nyilvánvalóan már el­fogyasztotta vacsoráját smost aludni tér. Guni elhatározta, hogy vár másnapig Ügy tűnt, ez az éjszaka so­sem ér véget. Egy pillantásra sem hunyta le a szemét Figyelt minden zajra, s megpróbált teljesen mozdulatlanul feküdni, mert a legparányibb gondatlan moccanás elárulhatná a jelen­létét Gedlah kutyáinak. M ég messze volt a haj­nal, amikor Guni mo- corgást hallott a ház­ból. Aztán hirtelen keskeny fénysugár hasított át a sötét­ségen. Gedlah alsóruhában, gyertyával a kezében megje­lent, s úgy látszott, keresgél valamit. Aztán nyilvánvalóan megtalálta, amit akart, leült a tűzhely melletti lócára, s a gyertyát maga mellé, a ló­ca szélére helyezte. Miután kényelmesen letelepedett, hoz­*.Mihail Lakerbai abháziai író. Körülbelül egyidős a szovjetha- talommah amely hazájában meg­teremtette az írásos .kultúrát. Né­hány évtizeddel ezelőtt a mai Szovjet-Abháziában csak a nép ajkán éltek a dalok, mesék. Mi­hail Lakerbai életét annak szen­teli, hogy a, népmeséket össze­gyűjtse, és az abháziaiak bátor­ságáról, vitézi virtusáról szóló legendás történeteket közrebo- csássa. zálátott a dohányvágáshoz. Guni tisztán láthatta az ar­cát »A sors küldte ide elém« — gondolta magában. Sietősen ráfogta a puska csövét, kioldotta a závárt, és célzott — Ez őrültség! Oltsd el a gyertyát! Gyorsan! — hang­zott fel a házból Gedlah fele­ségének ijedt hangja. — Aludj! Ne félj — nyug­tatta Gedlah a hirtelen fel­riadt asszonyt — Nincs miért aggódnod. »Nem számít, hogy most pusztítom el vagy néhány perccel később« — gondolta Guni, s fokozódó érdeklődés­sel hallgatta a házban folyó beszélgetést — Gyorsan oltsd ki a vilá­gosságot! — erősködött Ged­lah felesége. — Ott ég a gyertya melletted, ha Guni a közelben rejtőzködik, éppen kapóra jön neki. — Tévedsz — vetette ellene Gedlah —, ez a lehető leg­rosszabb időpont. — Miért? — az asszony hangja elhalkult — Azt hiszed, én nem tu­dom, hogy Guni éjjel-nappal üldöz engem, mert meg akar­ja bosszulni a bátyja halálát? S azt is tudom, hogy Guni bátor és derék dzsigit... — No, látod — nyöszörög­te a felesége. — Várjál csak, jól figyeld, mit mondok — folytatta Ged­lah nyugodt hangon. — Gu­ni Alias ne­mes szívű, ő sosem lőne fegyvertelen emberre, áld az ágyból kelt föl, s más nincsen rajta, csak az alsó­ruhája. Most legalább tudod, miért rossz ez az időpont a Guni Adáshoz hasonlóknak. Gedlah el­hallgatott, s tovább vágta a szűzdohányt egyenletes moz­dulatokkal. Guni leen­gedte puskáját, visszak attan tót­tá a zátvárt, el­undorodva ki­köpött, s nesz­telenül elhagy­ta búvóhelyét. Fordította: Stotz Mihály rajza Zilahi Judit SZENTIVÁNYI KÁLMÁN: Q.'iímcL-p.aríi történet {énylő reggel lebegett ( IfZ. a Dunán, szól siklott, " szitakötők, lepkék szárnya villant a ragyogás­ban. Kikötött a kis szigeten a hajó. — Még meggondolhatod... — súgta Dományné. Domány igazgató mérgesen készülődött a leszálláshoz, úgy volt, családja is a hor­gásztanyára jön. Kirándulás? Remek lesz! Dományné ma­ga is vegyészeti üzemben dolgozik. Ahogy közeledett a vasárnap,. egyre sóhajtozott az asszony, szegény gyere­kek, mit kezdhetnek a hor­gászokkal? Felesége a korlátnál állt és integetett. Gyerekeit nem lát­ta, 1 vagy húsz pár ingott a fedélzet sarkában, s a hajó­gépek dobogásától a parton nem lehetett a zenét hallani. A hajó elment, a hullámzás partra lendült, magas a víz, sárgászöld színű, és sok hor­dalékot sodor. Mint gólyák gubbasztanak a csöpp nyaralók betonlába­kon. Az erkélyeken nők nap- fürdőznek. Domány ballagott a töltésen, s didergett a sát­ras, ős fűzfák árnyékában. Nadrágos lányokkal találko­zott, amint kiért a napra. Horgászbotos komák hagyták el. A gyár tanyája betonlábas, hosszú épület Domány elhá­rította a gondnok sirámait, lerakta a sportszatyort, s ment a sziget másik oldalára a gyalogú ton, magas fűben. A lóduló szél vitte a gyer­mekláncfű fehér bóbitáit. Va­lahol szólt egy táskarádió. A következő állomásnak jelzett a hajó. A gyári horgászok buzgón bólogattak az igazgatónak. Csiszár a sziget csúcsán, egy kikötött rozoga csónakban kuporgott. — Szervusz, öreg! Erre odébb húzódott a pa­dom. Jó hatvanas ember, bar­na arcát beszőtte az idő, tüskés haja, bozontos szem­öldöke szürke, munkaruhá­ban üldögél. F'/\ omány a csónakba lé­' // pett. Jól szabott szürke öltönyben, fe­hér ingben, ránctalan széles arcával, kopaszságával csak közelről látszik fiatalabbnak az öregnél, pedig Csiszár an­nak idején mestere volt egy másik gyár műhelyében. — Láttam a feleségedet a hajón — mondta halkan Csiszár. — Dolguk van. — Mint neked ... velem? Látod, elhúzódtak a szakik. Domány jó ideig hallgatott, nézte, hogyan siklik a fény a fodrozó vízen, s alacsony­ra csapódtak a fecskék, öreg fűzek árnyékában. Csiszár némán felajánlotta az egyik horognyelet — Azért nem kellett volna kidobnod a személyzetist. Csiszár furcsán mosolygott. — Éppen veszekedtem az emberekkel, ö meg közbe­szól, hogy a te utasításod... elvonókúrára megyek, vagy nyugdíjaztok. Amúgy is ne­héz nap volt. — Az emberek előtt mond­ta? — No, amit kapott ... nem teszi el emlékbe. — Engem is megtiszteltél, ml? — Már nem emlékszem. — Pedig ami a lényeget illeti... a személyzetisnek igaza van. —■ Ezért jöttél, fiam? — Ezért. —- Odabent is megmond­hattad volna. — Nem akartam, hogy en­gem is kiutasíts. — Mindenki úr... a ma­ga kuckójában. Nem nézitek egymásra. Az igazgató folytatta: — Jelenítették, hányszor voltál ittas ... Mostanában odabent is látszik rajtad. Tabi László: Kdien beszólnak — Ügy bizony. Persze le­het, hogy maga már hat év alatt megkapja a pénzét, csak úgy mondom. Szóval? Folytassa. — Szóval... kedves főnök hogy kartárs, ön egy... — Egyébként még csak — Kedves f&nök kartárs, azf akartam mondani, nagy kérésem van. Szeret- ön egy... ném őszintén megmondani a — Egy pillanat... Ne ve- annyit, hogy a kutyatenyész- véleményemet önről. Tíz per- gye rossz néven, hogy félbe- tés nem a legjobb ötlet, cet kérek erre a célra. szakítom, de remélem., tud- Nem tudott valami jobbat ki­— Készséggel, kedves ba- ja, hogy az örökösödési adó találni? Nagyon rövid a ma­rátom. De mondja csak: igen nagy, azonfelül a dől- ga fantáziája, kedves bará- miért éppen ma? Ha jól tu- tárt természetesen hivatalos tóm, mindig is ez volt a dóm, tizenhét éve dolgozik kurzuson fogják számolni, legfőbb baja. Így aztán per­ei kezem alatt, és ilyesmi ed- egy részét kezelési költség cí- sze a munkáját sem tudta dig még csak az eszébe sem mén levonják, aztán az át- megfelelően elvégezni, nem jutott. utalási díj sem csekélység, leleményes, nem találékony, — Eszembe jutott többször lejön még belőle az ügyvédi és eltotojázza az idejét, Ku­is, de nem volt bátorságom költség, az ellenőrzési há- tyatenyésztés! Nevetséges, hozzá. Ugyebár, tetszik tud- nyad, a kincstári dézsma, a Kész röhej. No csak folytas- ni, hogy hét gyermekem van. bélyegilleték és a késedelmi sa, nem akarom megzavarni. Így aztán szükségem volt az bírság. Persze így is szép — Talán majd máskor, fő­állásomra. summa marad, csak úgy nők kartárs... Letelt a tíz — Értem. És most már mondom. Szóval? Folytassa, perc, amii kértem. Sok a nincs szüksége az állására? —1 Szóval csak azt akar- munka... majd máskor. — Nincs, főnök kartárs. tam mondani, hogy ön egy... — Na, jó. Hát majd je­Igen kedvező fordulat kő- — Pardon, még valamit el- lentkezzék vetkezett be életemben. felejtettem. Az efféle ügyek __ Tnenis maid iolentke néha nnrrtinn *lhn>yndr,nh igenis, maja jeieniice­Igazán? Gratulálok. És- néha nagyon elhúzódnak. pedig? — örököltem. — De hiszen ez dolog! És mennyit? — Másfél millió tessék elképzelni. Egy néni kémtől, aki 1896-ban vándo­rolt ki Amerikába, s azóta egyfolytában spórolt. — Igen tekintélyes összeg. Mihez kezd vele? — Először is megmondom önnek a véleményemet. Az­tán veszek egy családi házat a Rózsadombon, kocsit is Ve­szek meg egy vitorlás hajót is. Kutyatenyésztéssel fogok foglalkozni, de csak kedvtel- lésből. A kitenyésztett kutyá­kat nem adom el, mert a pénzre nem lesz szükségem, hanem szabadon fogom eresz­teni őket. — Nagyon szép gondolat. Nos, lássuk, mit kíván mon­dani nekem? — Röviden csak annyit, hogy ön egy... — Bocsánat, csak egy pil­lanatra. Már megérkezett az örökség? — Még nem. De már ér­tesítést kaptam, hogy folya­matba tették az ügyet. Azzal biztatnak, hogy két hét alatt \deér a pénz. — No csak, folytassa. — Szóval, röviden csak zem. De egyet azért kérdez­Ismertem valakit, aki tizen- ~hetek ™ két évig várt a jogos or ok- ’ pompás ségére. Halljuk. Ki vele. — Csakugyan? ■— Hogy tetszik lenni? dollárt, Szerkesztői üzenetek Szerkesztőségünket az utóbbi Időben is sokan fölkeresték írá­saikkal, főleg versekkel. Leve­lükben biztatást vagy részletes bírálatot várnak, kérnek; többen a beküldött írások közlésére la számítanak. Természetesen nem zarkózunK el értékes, művészi igényű ver­sek, elbeszélések stb. közlése elől. De — mint ezt már koráb­ban is jeleztük — ezúttal Is hangsúlyozzuk: a Sumogyl Nép­lap politikai napilap és nem Iro­dalmi orgánum. Minden bekül­dött kéziratot elolvasunk és fe­lülbírálunk, azonban sem részle­tes bírálatra, sem a kéziratok megőrzésére vagy visszaküldé­sére nem vállalkozhatunk. Több helyütt, ahol érdemesnek tartot­tuk, levélben Is közöltük vélemé­nyünket. Nem gőzölhető kéziratot (kéz­iratokat)“ küldtek: V. Géza (Magyaregres), H. Gé­za (Kaposvár MN 7203/B), E. Já­nos (Zalaegerszeg), B . .. , P. Mária (Nagyatád), V. László (Marcali). K István (Kaposvár), r. Sándor (Kötésé), N. László (Kaposvár), O. László (Nagyatád MN 7818/B), K. István (Komló), H. Gyula (Sopron), V. László (Kaposvár), K. Istvánná (Nagy­atád), B. Albert (Dombóvár), L. Mária (Osztopán), P. Vilmos (Csá­kány), P. László (Kanosvár 7790/2.’), dr. R. György (Buda­pest), G. László (Kaposvár), B Jenő (Budapest). KOVÁCS JÓZSEF: NYAK Gorombáskodsz, nem hajtod végre az utasításokat. Tud­ják, milyen viszonyban va­gyunk, azt hiszik, fedezlek. — Azért jöttél, hogy meg­mondd ... vége a barátság­nak? — Nem arról van szó. De felelős vagyok... te tanítot­tál. — Arra neim, hogy anyád jó félórányira él a gyártól... a házban, ahol te is szület­tél... s tájára se mész. Nem voltál nála három éve. — Gondoskodom róla... és... — Tudom, pénzt küldesz, az utalvány hátlapján meg menitegetődzöl, látogatást ígérsz. Mint nekem a fiam, de hát az ... messze él. De a lányom Pestről sem talál ki hozzám. A múltkor lát­tam, az unokáimmal együtt, éppen innen. Kirándulóhajón voltak. Azért telepedtem me­gint ide... /■ —y~ clbeszakadt a beszél- ( getés. Az öreg fo " gott egy félkilós már­nát. — Nem azért jöttem. Nem volt kedvem máshova menni. — Elhiszem. A múltkor olvastam, mennyi öreg él a szeretetotthonokban ... Hát én nem megyek nyugdíjba, nem jutok ilyen sorsra. — Kivett az ülés alól egy tele üveget. — Iszol? Domány elfogadta. Amint az árnyék elhúzódott, levet­te az ingét, de az öreg visz- szaparancsolta rá, hamis a szél. — A te anyád nem pa­naszkodik. A közelben la­kom, néha találkozunk... Azit hazudja, havonta kétszer is meglátogatj átok, az uno­kái írnak... A feleséged meg hozzátok csalja, könyö­rög neki, hogy lakhatna ná­latok. De ő nem megy el semmiért. Az igazgató hallgatott. Megitták az üveg bort. Kö­zelebb jöttek az öreg bará­tai. Egy görbe lábú elvitte á zsákmánvt, tüzet rakott a kondér alatt, térdelve, kö­högve fújta. Evezős csónakok húztak a vízen. A nők neve­tése úgy cikkant, mint fel­vetődő haliakon a játékos fény. Domány latolgatta, nem lett volna-e jobb mégis a családdal hajózni. Aztán adott borra 5 is, va­laki elment csónakkal. Kitűnő volt a halászié meg a roston sült keszeg. Szálkás­tól meg lehetett enni, egy kicsit füstíze volt öreg Csiszár hamar berú­gott. öklével döngette a mel­lét, kiabált a többiek előtt az igazgatónak, hogy nem megy nyugdíjba, mit csinál­na magában? Lassan besötétedett. Mikor a hajó kikötött a szigeten, Dományné idegesen bámult a partra, a fák alatt sűrűbb volt a sötétség. Bánta már, hogy nem maradt a férjével, a gyerekek amúgy is egész úton nélküle ugra­bugráltak. A matróz tessé­kelte le a hídról, indult a hajó tovább. Az asszony majdnem elsírta magát, a hr-ón maradt. /7t mány hallotta a ha- ' // jókürtöt, de nem bánta, itt alszik az öregekkel, hajnalban is el le­het menni: Majd megbeszéli az üzemi orvossal, öreg Csiszárt vizs­gálatra küldik el, ne úgy be­széljék a gyárban, hogy elvonókúrára ment. Nem kell megszégyeníteni. Ilyen mű­vezető nincs még egy. Aztán a maga anyjára gon­dolt. Keményen előveszi ott­hon a gyerekeket, minden héten- látogassák meg, ad pénzt, vegyenek neki aján­dékot. S ö is szakít időt a látogatására. Ha az asszony még egyszer elő meri hozni, hogy holmi otthonban jobb lenne a maminak, alaposan letorkolja. Mi lenne, ha ma­gukhoz vennék? Mikor utol­jára náluk volt, sírva fakadt szegény mama ebéd közben, a gyerekek megjegyzéseket tet­tek rá. Egyre gondolkozott. Mégis jó volt eljönnie a szigetre. Az öreg Csiszár közben ol­dalra dőlve hortyogott, ál­mában a gyerekedről kiabált i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents