Somogyi Néplap, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-18 / 221. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1966. szeptember 18. A válogatott meccs előtt még a csapatoké a szé A jövő héten újabb erőpróba előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott A Nemzetek Kupájában kell helytállniuk legjobb labdarúgóinknak. Most következik a Dánia elleni mérkőzés. A válogatott találkozóra való előkészületek jegyében zajlik le az e heti bajnoki labdarúgó-forduló. Tegnap két mérkőzést játszottak, a Vasas—Csepel és az MTK— Diósgyőr meccset A két találkozó bővelkedett izgalmakban. Valamennyi találkozónak van valami rendkívüli érdekessége. A Ferencváros csapata, a másik kupaegyüttes, a Győri Vasas ETO-t fogadja a Népstadionban. A ljubljanai forma aligha lesz elég a zöld—fehéreknek a győzelemhez. Kíváncsian várjuk az Ózd—Bp. Honvéd összecsapást Az ózdiakat az villanyozza, hogy a pécsieknek sikerült legyőzniük a Budapesti Honvédet A Pécsi Dózsa csapata a Salgótarjáni bányász ellen “■biztosra-« mehet Van-e azonban biztos mérkőzés a mostani NB I-ben? Még a Dorog—Dunaújváros találkozónak sincs esélyese. Bár a dorogiak nagyon fogadkoz- nak. Teljesen nyílt a Tatabánya—Újpesti Dózsa összecsapása. Igazi háromesélyfs mérkőzés. Az NB I B-ben is folytatják a csapatok. Csupa érdekes összecsapás következik. Íme a mérkőzések: Egyetértés—Szállítók (Soroksáron), DVSC—Szombathely (Debrecenben), Egri Dózsa— Szeged (Egerben), Komlói Bányász—Székesfehérvár (Komlón), Ganz-MÁVAG—Budafok (Kőbányai úton), Miskolci VSC —Oroszlány összecsapás lesz Oroszlányban. No és a kaposvári kiesési rangadó. Amilyen tömör az NB I osztály mezőnye, feltételezhető, hogy ezen a játékhéten ismét jelentős helycserék lesznek majd a bajnoki táblázaton. Miért tartják másodlagos kérdésnek sok helyütt a tagdíjfizetést? Folyik a sportkörök gazdálkodásának felülvizsgálata. Mérlegre teszik, hogyan sáfárkodtak a gondjaikra bízott vagyonnal az év első felében a kisebb és nagyobb somogyi sportkörök Számos, figyelmet érdemlő jelenség tükröződik az összegyűjtött jelentésekből. Az egyik — sokak által mellékesnek tartott ügy — a sportköri tagsági díjaik problémája. Nincs olyan egyesületi költségvetés, amelyben kisebb vagy nagyobb szerepet ne kapna ez a fontos bevételi forrás. Számos példáját lehetne A nyíregyházi edző így látja*.• (Tudósítónktól.) Az idősebb labdarúgóba rátok fülében jól cseng a név: Móré János, aid a debreceni Bocskai legendás hírű játékosa volt. Az egykori debreceni labdarúgó most Nyíregyházára tette át működésének színhelyét. Természetesen nem mint labdarúgó, hanem mint szakoktató. ö foglalkozik a Nyíregyházi Spartacus NB I B osztályú labdarúgóival. Sokak szerint váltakozó sikerrel. Egyes vélemények szerint több van a nyíregyházi csapatban, mint amit a jelenlegi 15. hely mutat Mások úgy vélekednek, hogy a nyíregyháziak Mórénak köszönhetik, hogy a második vonalban tanyázik évek óta a város csapata. A Mesiésá rangadóról beszélgettünk a nyíregyházi edzővel, aki kissé visszapergette az emlékezés fonalát. — Kétségkívül előbbre is állhatnánk a táblázaton. Ha néhány könnyelműen elvesztett mérkőzésre gondolok, akkor már meg is van a magyarázat. A balszerencse az őbzí idényben sem akar elhagyni bennünket. A MÁV DAC ellen a 90. percben veszett el a már biztosnak ’átsző pont A Ganz-MÁVAG-ot ugyan legyőztük, de most sem szegődött mellénk a szerencse. Valami örvendetes azonban volt a múlt vasárnapi meccsben, az, hogy csapatunk, amely korábban eléggé enerváltan küzdött, most lelkesen játszott. De szükség is van az akarásra, ha a fiúk nem akarnak elbúcsúzni az NB I B-től. Számunkra legalább olyan fontos ez a meccs, mint a ka- posváriaknaík. Ha Kaposváron nyerni tudnánk, egy vetély- társtól megszabadulnánk. Tudjuk azonban, hogy a K. Honvéd most mindent egy lapra tesz föl, számára ugyanis végzetes lenne, ha a mi csapatunk nyerne. Nagy mérkőzés lesz a kaposvári. Amikór a héten a Nyíregyházi VSC ellen játszottak a fiúk, valahogy úgy éreztem, hogy Kaposváron sem lehet baj. Folyamatosak voltak a Spartacus támadásai, jól zárt a védelem. Igaz, hogy az ellenfél szerdán könnyebb volt, mint vasárnap Kaposváron lesz. Mi tartunk a Honvédtől, de nem adjuk föl. Abban bízunk, hogy egy pontot csak sikerül hazavinnünk, és ez csapatunk számára elismerés lenne — így a nyíregyházi edző. Mi a véleményük a Kaposvári Honvéd labdarúgóinak ezzel kapcsolatban? Erre a kérdésre a ma délutáni mérkőzésen kapunk majd feleletet. NB III osztály lesz a tekézőknél is? A Magyar Teke Szövetség madik vonalbeliek délnyugati Gépkocsi-üzemeltetők figyelem! Tolna, Baranya és Somogy megye területéről az összes szocialista szektorokhoz tartozó üzem (vállalatok, szövetkezetek, mg. tsz-ek, állami gazdaságok stb.) a gumiabroncs és a tömlőhulladék kötelező beszolgáltatását 1966. szeptember l-től a Bonyhádi Ruházati és Szolgáltató Kfcsz Nagymá- nyok, Tolna m. címére szállítsa. A ktsz ad selejt- beszolgáltatási igazolást Vasúti szállítás esetén cím: Darabárunál: Nagymányok, Tolna m. Vagontételnél: Nagymányok! Brikettgyár, iparvágány. Váci gyáregységünk fenti időponttól kezdve nem vesz át selejtbeszolgáltatást ezekről a területekről, a javítást, felújítást azonban változatlanul végzi. ORSZÁGOS GUMIIPARI VÁLLALAT PÁLMA GUMIGYÁR (2186) bizonyára 1966-ban rendez utoljára osztályozómérkőzéseket az NB II-be jutásért Ezt tükrözi a szakszövetség jövő évi versenytervezete, amely igyekszik kiiktatni a semmiképpen sem igazságos osztályozó rendszerét Hogyan? A labdarúgók mintájára. A labdarúgó-szövetségben az NB III osztály felállításával megszűntek az óv végi idegeskedést jelentő osztályozó tornák. Ezt a jól bevált formát akarja alkalmazni a Magyar Teke Szövetség is. Erről a tervezetről beszélgettünk Somlyai Lászlóval, a Somogy megyei Tekeszövetség elnökével, aki a következőket mondotta: — Nevezhetjük NB 111-nak vagy területi bajnokságnak azt, annit országosan el akarunk indítani. Beszélgettünk a szak- szövetség vezetőitől, akik meghallgatták valamennyi megye véleményét. Meg az ellenérveket is. Általában sok híve van a területi bajnoki rendszernek. Mi magunk úgy gondoljuk, hogy Fejér, Baranya, Tolna, Zala és Somogy megye csapatainak részvételével lehetne kialakítani a hnrmezömyét. Az ország többi részén hasonló csoportokat lehetne alakítani. A nem végleges tervezet szerint Somogy megyéből három csapat vehetne majd részt a jövő évi új rendszerű bajnokságbem: a -megyei bajnokság első három helyezettje, ha azonban a K. Építők kiesne az NB ll-böl, akkor csak kettő. Ez a körülmény rendkívüli jelentőséget ad az NB II bajnokságnak, ahol a kieső csapat nem zuhanik vissza a megyeiek közé. Még ösztönzőbb a megyeiek részére, mert hisz most már érdemes küzdeni nemcsak a bajnoki címért, hanem a helyezésekért is. Érdekes a szákszövetség ezzel kapcsolatos határozata. A tervek szerint a délnyugati NB III tekebajnokságot a Somogy megyei szövetség üzemeltetné. Ez egyrészt elismerés a Somogy megyei tekevezetök számára, másrészt megnövekedelt a felelősség. Szövetségünkben úgy készültünk, hogy ad'M pillanatban hozzá tudunk látni a bizonyára nagy érdeklődésre számot tartó új rendszerű tekebajnokság megszervezéséhez. említeni, amikor kis egyesületek a sportköri tagságtól ösz- szegyűlt pénzre alapozzák évi tervüket. Ezek a sportkörök azt vallják, hogy manapság már elsősorban a sportkör maga köteles gondoskodni zavartalan működéséről. Nem azt jelenti ez, hogy az egyesületek az állami támogatást nélkülözni tudják. Államunk nem is tagadja meg az anyagi segítséget az arra érdemes sportköröktől. Csakhogy az sem engedhető meg, hogy csupán az állam pénzéből akarjanak futballozni egyik-másik helyen. A mostani gazdasági beszámoló felülvizsgálatakor a megyei sportfőhatóság fényt derített arra a sajnálatos tényre, hogy a sportkörök nagy hányadánál a tagdíj bevételi tervek csupán formálisak. Olyan nagy egyesületeknél, mint a Kaposvári Kinizsi, szánté elenyészően csekély, százalékokban alig kifejezhető összeget tesz ki az felső félévben befizetett tagdíj. A K. V. Lobogó, a K. Lendület, a Ba- latonlellei Vörös Meteor, a K. Építők és sorolhatnék tovább, szintén csak úgy tessók-lássék foglalkoztak a tagdíjak begyűjtésével. Mindmegannyi sportkör figyelmeztetést kapott. A megyei sportfőhatóság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az utolsó negyedévi állami támogatást csak olyan mértékben folyósítja a tagdíj- bevételt elhanyagoló sportköröknek, amilyen arányban befolynak a tagsági díjak. Szigorú eszköznek látszik ez, de szükség van a szigorra, hisz az előirányzott tagdíjösszegeknek egyharmiada sem folyt be Somogybán. Pedig lassacskán a gazdasági év végéhez közeledünk. A közeljövőben sportköri taggyűlések lesznek. Ezeken fontos helyet kell hogy kapjon a tagdíjak ügye. Nemcsak a hoVtartozást tükrözi a befizetett pár forint. Sokkal többet jelent ez a személyenként nem számottevő összeg. Azt mutatja, hogy ki mennyire vonatkoztatja magára a sportélet írott és íratlan törvényeit. Amikor a közeljövőben számvetést készítenek sportköreink, egy csöppet sem mellékes szempont lesz az, hogy az el ső félév lemaradását miként tudták pótolni azok az egyesületek, amelyek csupán formálisnak, szükséges rossznak tartották a tagdíjbevételeket. K. S. Ahol a község vezetőinek szívügye a sport Immár hagyomány, hogy az Iharosberényi Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága esztendőnként napirendre tűzi a falu sportéletének megvitatását. A sportkör munkájáról Czár Jenő sportköri elnök adott számot. Részletesen ecsetelte az elért eredményeket, amelyek azt tükrözik, hogy ebben az évben is újabbat lépett előre e kis falu sportja. De feltárta azokat az okokat is, amelyek gátolják a sport további fejlődését Iharosberényben. Ezek közé tartozik, hogy amikor a szabadtéri sportok zárnak, akkor alig lehet valami sportéletet teremteni. Nines megfelelő helyiség. Csak néha-néha kapják meg a fain sportolni vágyó fiai, lányai a művelődési házat. Igaz, A járási labdarúgó bajnokságokból jelentjük FONYŐDI JÁRÁS Hétről hétr.e változik a helyzet az élcsoportban. A balatonkeresz- túriak egyre inkább megerősítik vezető pozícióikat. A legutóbbi forduló eredményei: Balatonkeresztúr—Táska 9:2, So- mogyvár—Somogybabod 3:2, Ba- latonberény—Balatonboglár 4 O. Az élcsoport állása: 1. B.-keresztúr 2. B.-szentgyörgy 3. Szöllősgyörök 4. Somogyvár 5. Somogybabod 13 7 5 1 48:18 19 12 7 2 3 30:17 16 12 6 3 3 20:15 15 12 6 3 3 20:16 15 13 6 1 5 33:27 15 Ignáezy György SIÓFOKI JÁRÁS Nagyarányú győzelmével megerősítette vezető helyét Balaton- kiliti csapata. Tovább folytatják Jó szereplésüket a kerek! labdarúgók. Balatonú jhely—Kereki 1 a, Ba- latonföldvár—Balatonszabadi 3:2, Balatonszemes—Pusztaszemes 3:2, Nagycsepely—Kőröshegy 5:3, Ba- latonldliti—Adánd 712. Az élen a következő a helyzet: 1. B.-kiüti 2. B.-szemes 3. Pusztaszemes 4. Nagycsepely CSURGÓI JÁRÁS 13 9 2 2 47:20 20 12 7 1 4 27:16 15 12 5 4 3 30:19 14 12 7 - 5 34:31 14 Az őszi forduló első mérkőzéseit játszották. A vendégcsapatok közül Iharos és Porrogszentkirály is nagyarányú győzelmet aratott. A fegyelmi bizottság Inke együttesét törölte, így mostantól csak nyolc csapat verseng az első helyért és a helyezésekért. Iharos—Iharosberény 3:1, Porrogszentkirály—Pogányszentpéter 4:1, Somogyudvarhely—Csurgónagymarton 5:0. A bajnokság éllovasaid í. S.-udvarhely 2. Porrogsztkir. 3. Iharosberény 9 8 1 - 38:5 17 9 7 - 2 36:16 14 9 6 1 2 32:12 13 V. L tokát a szövetség — minthogy több mérkőzésükre nem utazták el — törölte. A biztosan vezető Konzervgyár mellett figyelmet érdemel a Görgeteg jó szereplése. Konzervgyár—Segesd 6:1, Mike —Csököly 8:0, Háromfa—Szabás 1:1, Ötvöskónyi—Bolhás 212. 1. Konzervgyár 2. Görgeteg 3. Háromfa 4. Tarany 15 14 - 1 51:15 28 16 11 1 4 49:19 23 16 9 3 4 36:23 21 16 10 1 5 38:28 21 hogy a nők nem is nagyon igénylik, a női sport csak nehezen J>ud magára találni a községben. Gátló körülményként említette Czár Jenő, hogy amíg másutt a tanács meg a termelőszövetkezet hathatós támogatást nyújt a sportoló Ifjúságnak, az ő falujukban a tsz évi 1500 forint bért követel a pálya használatáért. A községi tanács vb vezetői meghallgatták és megvitatták a sportköri el^ök beszámolóját. Megállapították, hogy nincsenek áthidalhatatlan nehézségek Iha- rosberényben. Rendezni lehet a »►pályabért-«. A művelődési ház is megnyitja majd a kapuit, ha a sportolni vágyó fiatalok valóban igénylik ezt. A tanács vb jó tájékozottságára jellemző, hogy határozat született: a tanácsi vezetők segíteni fogják a sportkör irányítóit a most kezdődő tagkönyv csere sikeres lebonyolításában. VÖRÖS ISTVÁN Rákosi eltiltása A Ferencvárosi TC fegyelmi bizottsága Rákosi Gyula labdarúgót két bajnoki mérkőzésen való szerepléstől eltiltotta. Rákosi a ljubljanai VVK-találkozóról való hazautazás előtt a csapat tagjainak jelenlétében tiszteletlen magatartást tanúsított a küldöttség veze- Bokor Antal tőjével szemben. (MTI) BARCSI JÁRÁS Ügy fest, a Barcsi Vasas labdarúgóinak megártott az egy héttel ezelőtti dicséret. Lakócsán kikapott a Vasas. Sajnos egy mérkőzés elmaradt. Drávatamási — anyagiakra hivatkozva — nem utazott el Ladra. Lakócsa—Barcsi Vasas 2:1, Bol- hó—Kálmáncsa 2 :lt Szentborbás— Darány 3:2. A bajnokság rend: 1. Szentborbás 2. Barcsi Vasas 3. Lad 4. Lakócsa élén ez a sor13 9 2 2 32:19 20 12 9 - 3 32:15 18 11 7 2 2 32:17 16 13 7 2 4 26:15 16 Jánosa István NAGYATÁDI JÁRÁS Üjból bebizonyosodott, hogy egy osztályban sok a tizennégy csapat. Igaz, most már csak tizenkét együttes maradt állva. A beleg! és a rinyaszentkirályi csapaT“l ■ rr i r í w Festő, bádogos üvegező \ es szakmunkásokat fölvesz az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat, Kaposvár, szakipari építésvezetőség, Szántó Imre utca 11. sz. i ... ■ (127638) A Vasas tartja kitűnő formáját VASAS—CSEPEL 5 a (1:6) Góllővők: Puskás (2)^ Farkas, Molnár, Mészöly (11-esből), iü. Rottenbiller (11- esből). A Vasas még ilyen arányban is teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Már az első félidőben kitűnt, hogy óriási tudásbeli különbség van a két csapat között. A csepeliek úgy játszottak, mintha nem is lett volna csatársoruk. Jók: Mészöly, Molnár (a mezőny legjobbja), Puskás, ill.- Vel- lai. AlMTK—DIÓSGYŐR 1:9 (1:0) Hungária út, 5000 néző. V.: mási. Góllövő: Nagy E. Az első félidőben az MTK elég jól játszott, végeredményben ezzel szerezte meg némileg megérdemelten mind a két bajnoki pontot. Szünet után kiegyenlítetté vált a küzdelem, kis szerencsével a Diósgyőr egyenlíthetett volna. Jók: Lanczkor, Készéi, Dunai és Nagy E., ill. Kiss, Gál és a bal- szárny. * * * NB I B BVSC—Győri MÁV DAC 3:0 (1:0) Művelődés—szórakozás CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Bikaion 20 órakor: Szegény kis betörő, VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ MATINÉ: Timur és csapata. Az előadás kezdete fél 11 órakor. Házasság olasz módra. Eduardo de Filippo színművének szélesvásznú olasz—francia filmváltozata. Csak 18 éven felülieknek! Kísérő műsor: Múlt idők titkai; Gusztáv nem vesz autót. Az előadások kezdete 3, 5 és 7 órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ v MATINÉ: Akik meghódítják az eget. Az előadás kezdete fél 11 órakor. Lót felesége. Szélesvásznú NDK- film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Zenés randevú. Az előadások kezdete 4* 6 és 8 órakor. DÓZSA KERTMOZI Folytassa, Kleó! Színes, szélesvásznú angol filmparódia. Korhatár nélkül. Az előadás kezdete 7 órakor. 19-ÉN, HÉTFŐN: VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Utazás a hitvesi ágy körül. Színes, szélesvásznú zenés NDK film víg játék. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: 66/17 vh. Az előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Hűség. Magyarul beszélő szovjet film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: 66/18. vh. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. DÓZSA KERTMOZI Körhinta. A nagy sikerű magyar film felújítása. Korhatár nélküL Az előadás kezdete 7 órakor.